62004TO0294[1]

Az Elsőfokú Bíróság (harmadik tanács) 2005. július 11-i végzése. Internationaler Hilfsfonds eV kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Szerződésen kívüli felelősség - Az európai ombudsman előtti eljárással kapcsolatos költségek megtérítése - Nyilvánvalóan megalapozatlan kereset. T-294/04. sz. ügy

T-294/04. sz. ügy

Internationaler Hilfsfonds eV

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

"Szerződésen kívüli felelősség - Az európai ombudsman előtti eljárással kapcsolatos költségek megtérítése - Nyilvánvalóan megalapozatlan kereset"

Az Elsőfokú Bíróság végzése (harmadik tanács), 2005. július 11.

A végzés összefoglalása

1. Eljárás - Keresetlevél - Alaki követelmények - A jogvita tárgyának megjelölése - A felhozott jogalapok rövid ismertetése - Közösségi intézmény által okozott károk megtérítésére irányuló kereset

(A Bíróság alapokmánya, 21. cikk, első bekezdés és 53. cikk, első bekezdés; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

2. Európai ombudsman - A közösségi bíróság előtti keresethez képest vagylagos eljárás - A két eljárás párhuzamos folytatásának kizártsága - Az ombudsman előtti eljárás célszerűségének a polgár általi mérlegelése

(EK 195. cikk, (1) bekezdés; az európai ombudsman alapokmánya, 2. cikk, (6) és (7) bekezdés)

3. Kártérítési kereset - Tárgy - Az ombudsman előtti eljárásban ügyvédi díjként felmerült költség megtérítése iránti kérelem - Meg nem téríthető költségek - Nyilvánvalóan megalapozatlan kereset

(EK 235. cikk; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 90. cikk és 91. cikk, b) pont)

1. A Bíróság alapokmánya 21. cikkének első bekezdése szerint, amely ezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése szerint alkalmazandó az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra, valamint az eljárási szabályzat 44. cikke 1 §-ának c) pontjára tekintettel minden keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, és tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennek kellően világosnak és pontosnak kell lennie, hogy - akár további információ nélkül is - lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését, az Elsőfokú Bíróság számára pedig a keresetről való határozathozatalt. A jogbiztonság és az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy a keresetet megalapozó lényeges jogi és ténybeli elemek legalább kivonatosan, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevél szövegéből.

A közösségi intézmények által állítólag okozott károk megtérítésére irányuló keresetlevélnek ahhoz, hogy e követelményeknek eleget tegyen, tartalmaznia kell azokat az elemeket, amelyek lehetővé teszik annak a magatartásnak az azonosítását, amelyet a felperes az intézménynek felró, azoknak az indokoknak az azonosítását, amelyek miatt úgy véli, hogy okozati kapcsolat áll fenn e magatartás és az állítása szerint elszenvedett kár között, valamint a kár jellegének és mértékének az azonosítását.

(vö. 23-24. pont)

2. A Szerződés az ombudsman intézményével a közösségi bíróság előtti keresethez képest vagylagos utat nyitott meg az uniós polgárok részére, az érdekeik védelme érdekében. Ez a bíróságon kívüli alternatív út sajátos kritériumoknak felel meg, és nem feltétlenül ugyanaz a célja, mint a bírósági keresetnek. Ezenkívül - amint az az EK 195. cikk (1) bekezdéséből, valamint az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló 94/262 határozat 2. cikkének (6) és (7) bekezdéséből következik - ez a két eljárás nem folytatható párhuzamosan. Bár az ombudsmanhoz benyújtott panaszok nem szakítják meg a közösségi bírósághoz fordulásra alkalmazandó jogorvoslati határidőt, az ombudsmannak le kell zárnia a vizsgálatát, és elfogadhatatlannak kell nyilvánítania a panaszt, ha az érintett polgár egyidejűleg keresetet indított a közösségi bíróság előtt ugyanarra a tényállásra vonatkozóan. Ennélfogva a polgárra tartozik annak mérlegelése, hogy a rendelkezésre álló két eljárás közül melyik szolgálhatja jobban az érdekeit.

(vö. 47-48. pont)

3. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 91. cikke b) pontjának értelmében a megtérítendő költségek egyrészt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárással kapcsolatban felmerült költségekre, másrészt az e célból szükségszerű költségekre korlátozódnak. Az eljárási szabályzat 91. cikke szerint az "eljárás" csak az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra értendő, az azt megelőző szakaszra nem.

E tekintetben az ombudsman előtti eljárással kapcsolatos költségek e rendelkezés értelmében nem tekinthetők szükségszerű költségeknek. A közösségi bíróságok előtt indított eljárásokkal ellentétben ugyanis az ombudsman előtt indított eljárás oly módon van kidolgozva, hogy ne kelljen ügyvédhez fordulni. Így a panaszban elegendő a tényállást ismertetni, jogi érvelésre nincs szükség. Ezért az állampolgár azon szabad választása, hogy az ombudsman előtti eljárás során ügyvéd által képviselteti magát, maga után vonja, hogy ennek költségeit az állampolgárnak kell viselnie.

Mivel e költségek az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 91. cikke b) pontjának értelmében nem minősülnek megtérítendő költségnek, kártérítés iránti kereset keretében nem téríthetők meg kárként.

(vö. 50., 52., 55. pont)

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (harmadik tanács)

2005. július 11.(*)

"Szerződésen kívüli felelősség - Az európai ombudsman előtti eljárással kapcsolatos költségek megtérítése - Nyilvánvalóan megalapozatlan kereset"

A T-294/04. sz. ügyben,

az Internationaler Hilfsfonds eV (székhelye: Rosbach [Németország], képviseli: H. Kaltenecker ügyvéd)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: M.-J. Jonczy és S. Fries, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

az európai ombudsman előtti három eljárás során ügyvédi költségként felmerült állítólagos kár megtérítése iránti kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (harmadik tanács),

tagjai: M. Jaeger elnök, J. Azizi és E. Cremona bírák,

hivatalvezető: H. Jung,

meghozta a következő

Végzést

Jogi háttér

1 Az EK 288. cikk második bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Szerződésen kívüli felelősség esetén a Közösség a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat."

2 Az EK 21. cikk második bekezdésének megfelelően minden uniós polgárnak joga van az EK 195. cikkben intézményesített ombudsmanhoz fordulni.

3 Az EK 195. cikk (1) bekezdése így rendelkezik:

"Az Európai Parlament ombudsmant nevez ki, aki jogosult a bármely uniós polgártól vagy valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személytől érkező, a közösségi intézmények vagy szervek - kivéve az igazságszolgáltatási hatáskörében eljáró Bíróságot és Elsőfokú Bíróságot - tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszok átvételére.

Az ombudsman megbízatásának megfelelően, saját kezdeményezésére vagy a hozzá közvetlenül vagy az Európai Parlament valamely tagján keresztül benyújtott panaszok alapján, lefolytatja az általa indokoltnak ítélt vizsgálatokat, kivéve, ha az állítólagos tényállás bírósági eljárás tárgyát képezi vagy képezte. Ha az ombudsman hivatali visszásságot állapít meg, az ügyben megkeresi az érintett intézményt, amelynek három hónap áll rendelkezésére, hogy tájékoztassa őt álláspontjáról. Ezt követően az ombudsman jelentést küld az Európai Parlamentnek és az érintett intézménynek. A panaszt benyújtó személyt tájékoztatni kell a vizsgálatok eredményéről.

Vizsgálatainak eredményeiről az ombudsman évente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek."

4 A Parlament 1994. március 9-én az EK 195. cikk (4) bekezdésének megfelelően elfogadta az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló 94/262/ESZAK, EK, Euratom határozatot (HL L 113., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 283. o.).

5 A 94/262 határozat 2. cikke (6) bekezdésének megfelelően az ombudsmanhoz benyújtott panasz nem szakítja meg a bírósági vagy közigazgatási eljárás jogorvoslati határidejét. Egyébként a 94/262 határozat 2. cikkének (7) bekezdése alapján amennyiben az ombudsmannak folyamatban lévő vagy befejezett bírósági eljárás miatt az állítólagos tényállásra vonatkozó panaszt elfogadhatatlannak kell nyilvánítania, vagy vizsgálatát le kell zárnia, az addig már esetleg elvégzett vizsgálatainak az eredményét véglegesen az irattárba helyezi.

A tényállás

6 A felperes német jog szerint létrejött, nem kormányzati szervezet (NGO), amely menekülteknek, a háborúk és katasztrófák áldozatainak nyújt segítséget. 1993 és 1997 között hat, tevékenységek társfinanszírozása iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz.

7 Az első kérelmek vizsgálata során a Bizottság szervezeti egységei úgy vélték, hogy a felperes - mivel nem tett eleget a projekt-társfinanszírozás általános feltételeinek - nem jogosult az NGO-knak nyújtott támogatásokra. A felperest erről az 1993. október 12-i levélben tájékoztatták. 1996. július 29-i levelével a Bizottság megmagyarázta azokat a főbb indokokat, amelyek arra a következtetésre vezették, hogy a felperes nem tekinthető jogosult NGO-nak.

8 1996. december 5-én a felperes új projektet terjesztett a Bizottság elé. Ennek a projektnek a módosított változatát 1997 szeptemberében új kérelemmel terjesztették a Bizottság elé. A Bizottság nem határozott ezekről az új társfinanszírozási kérelmekről, mivel úgy tekintette, hogy a felperes jogosultságának hiányát megállapító, 1993. október 12-i határozat érvényben maradt.

9 A felperes ekkor három panaszt nyújtott be az ombudsmanhoz, egyet 1998-ban és a két másikat 2000-ben. Ezek a panaszok lényegében két szempontra vonatkoztak: a felperes ügyiratokhoz való hozzáférésének a kérdésére, illetve arra a kérdésre, hogy a Bizottság kellő formában vizsgálta-e meg a felperes kérelmeit.

10 Ami az iratokhoz való hozzáférést illeti, az ombudsman 2001. november 30-i határozatában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság által a felperesnek betekintésre felajánlott iratok listája nem volt teljes, hogy a Bizottság bizonyos iratokat ok nélkül visszatartott, és hogy következésképpen a Bizottságnak ez a magatartása hivatali visszásságnak minősülhet. Azt javasolta a Bizottságnak, hogy engedélyezzen megfelelő hozzáférést az iratokhoz. A felperes 2001. október 26-án a Bizottság helyiségeiben tekinthetett bele az iratokba. Ezenkívül az ombudsman hivatali visszásságot állapított meg azon tény miatt, hogy a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy meghallgassák kifejezetten azokra az információkra vonatkozóan, amelyeket a Bizottság harmadik személyektől kapott, és amelyeket felhasználtak ahhoz, hogy a felperes terhére szóló határozatot hozzanak.

11 Azt a kérdést illetően, hogy a felperes kérelmei kellő formájú vizsgálat tárgyát képezték-e, az ombudsman egy másik, szintén 2001. november 30-án hozott határozatában a harmadik személyektől származó információknak a Bizottság általi figyelembevétele kapcsán az effajta vizsgálat hiányára következtetett. 2000. július 11-i határozatában az ombudsman egyébként kritikai észrevételt tett azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság túl hosszú időt hagyott eltelni, mielőtt írásban közölte azokat az okokat, amelyek 1993-ban arra vezették, hogy a felperes jogosultságának hiányára következtessen. Végül ami azt a tényt illeti, hogy a Bizottság nem hozott formális határozatot a felperes által 1996 decemberében és 1997 szeptemberében benyújtott kérelmekről, 2001. július 19-i határozatában az ombudsman azt javasolta a Bizottságnak, hogy 2001. október 31. előtt határozzon ezekről a kérelmekről.

12 Hogy eleget tegyen az ombudsman ajánlásának, a Bizottság az 1996 decemberében és az 1997 szeptemberében benyújtott két projektet a felperes társfinanszírozásra való jogosultságának hiánya okán elutasító levelet küldött a felperesnek, 2001. október 16-i keltezéssel.

13 A 2001. december 15-én benyújtott keresetlevelében a felperes keresettel támadta meg a 2001. október 16-i levelet. Az Elsőfokú Bíróság a T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítéletében (EBHT 2003., II-3225. o.) megsemmisítette a felperes 1996. december és 1997. szeptember havi, társfinanszírozás iránti kérelmeit elutasító, 2001. október 16-i bizottsági határozatot, és az alperest kötelezte a költségek viselésére.

14 Keresetében a felperes az ombudsman előtti eljárás során felmerült költségeinek az alperes általi megtérítését is kérte. Az Elsőfokú Bíróság ítéletében úgy ítélte meg, hogy az ombudsman előtti eljárással kapcsolatos költségek az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 91. cikkének b) pontja értelmében nem tekinthetők szükségszerű költségeknek, következésképpen nem térítendők meg.

Az eljárás és a felek kérelmei

15 2004. július 23-án benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

16 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- kötelezze az alperest az elszenvedett vagyoni kár miatt 54 037 euró megfizetésére;

- kötelezze az alperest a költségek viselésére.

17 Az alperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- a keresetet mint elfogadhatatlant és/vagy megalapozatlant utasítsa el;

- a felperest kötelezze a költségek viselésére.

Indokolás

18 Az eljárási szabályzat 111. cikke értelmében ha az Elsőfokú Bíróságnak nyilvánvalóan nincs hatásköre a kereset elbírálására, illetve ha a kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan, vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan, az Elsőfokú Bíróság - az eljárás folytatása nélkül - indokolt végzéssel határozhat az ügyben.

19 A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, az ügy irataiból kellőképpen tájékozódott ahhoz, hogy az eljárás folytatása nélkül határozzon az ügyben.

Az elfogadhatóságról

A felek érvei

20 Az alperes azzal érvel, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség szerződésen kívüli felelőssége alapján a közösségi intézmények által állítólag okozott károk megtérítésére irányuló keresetlevélnek ahhoz, hogy eleget tegyen az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontja követelményeinek, fontos tartalmaznia azokat az elemeket, amelyek lehetővé teszik annak a magatartásnak az azonosítását, amelyet a felperes az intézménynek felró, azoknak az indokoknak az azonosítását, amelyek miatt úgy véli, hogy okozati kapcsolat áll fenn e magatartás és az állítása szerint elszenvedett kár között, valamint a kár jellegének és mértékének az azonosítását (az Elsőfokú Bíróság T-215/01., T-220/01. és T-221/01. sz., Calberson GE kontra Bizottság egyesített ügyben 2004. február 10-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-587. o.] 176. pontja).

21 Az alperes azt állítja, hogy még a keresetlevél többszöri átolvasása után sem sikerült azonosítania azt a magatartást, amelyet felrónak neki. Hozzáteszi, hogy a felperes által az ombudsman határozatainak tulajdonított központi jelentőség, valamint az a tény, hogy a felperes hosszú részleteket idéz azokból, arra a feltevésre indít, hogy a felperes mindenképpen úgy tekinti, hogy jogellenes volt az alperesnek az a magatartása, amelyre a határozatok vonatkoznak. Akként vélekedik, hogy nem hárulhat rá a vádak zűrzavarának tisztázása azon vádak kiválasztása érdekében, amelyek relevánsak a Közösség felelősségének megállapítására alkalmas, részéről jogellenes magatartás meghatározásához.

22 A felperes úgy véli, hogy a keresetlevél eleget tesz az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontjában előírt feltételeknek.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

23 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya 21. cikkének első bekezdése szerint, amely ezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése szerint alkalmazandó az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra, valamint az eljárási szabályzat 44. cikke 1 §-ának c) pontjára tekintettel minden keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, és tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy - akár további információ nélkül is - lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését, az Elsőfokú Bíróság számára pedig a keresetről való határozathozatalt. A jogbiztonság és az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy a keresetet megalapozó lényeges jogi és ténybeli adatok legalább kivonatosan, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevél szövegéből (az Elsőfokú Bíróság T-85/92. sz., De Hoe kontra Bizottság ügyben 1993. április 28-án hozott végzésének [EBHT 1993., II-523. o.] 20. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T-113/96. sz., Dubois et Fils kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. január 29-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-125. o.] 29. pontja).

24 A közösségi intézmények által állítólag okozott károk megtérítésére irányuló keresetlevélnek ahhoz, hogy e követelményeknek eleget tegyen, tartalmaznia kell azokat az elemeket, amelyek lehetővé teszik annak a magatartásnak az azonosítását, amelyet a felperes az intézménynek felró, azoknak az indokoknak az azonosítását, amelyek miatt úgy véli, hogy okozati kapcsolat áll fenn e magatartás és az állítása szerint elszenvedett kár között, valamint a kár jellegének és mértékének az azonosítását (a Dubois et Fils kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott, a fenti 23. pontban hivatkozott ítélet 30. pontja).

25 A jelen ügyben elsőre feltűnik a felperes beadványainak zavaros jellege. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a kereset arra irányul, hogy a hivatkozott kár - azaz az ombudsman előtti három eljárás során a felperesnél felmerült ügyvédi költségek - megtérítése érdekében megállapítsa a Közösség szerződésen kívüli felelősségét.

26 Ezután meg kell állapítani, hogy a keresetlevél szintén lehetővé teszi az alperes két csoportba sorolható, állítólag vétkes magatartásainak azonosítását, amelyek a felperes szerint az említett kárt okozták neki, vagyis azoknak, amelyek az ombudsman kritikáinak tárgyát képezték, valamint annak, amelyet az Elsőfokú Bíróság az Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott, a 13. pontban hivatkozott ítéletében jogellenesnek ítélt. Közelebbről: az első magatartáscsoportba tartozik az, hogy az alperes által betekintésre felajánlott iratok listája nem volt teljes, hogy a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy meghallgassák kifejezetten azokra az információkra vonatkozóan, amelyeket az alperes harmadik személyektől kapott, valamint az a tény, hogy az alperes túl hosszú időt hagyott eltelni, mielőtt 1996. július 29-i levelében megmagyarázta azokat a főbb indokokat, amelyek 1993-ban arra vezették, hogy a felperes választhatatlanságára következtetessen. A második csoport a felperes jogosultságának a felperes 1996-os és 1997-es év folyamán benyújtott társfinanszírozás iránti kérelmei keretében való újravizsgálásának hiányára vonatkozik. Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a hivatkozott vétkes magatartások mindkét csoportjára vonatkozóan védekezést terjesztett elő.

27 A felperes továbbá kifejezetten említi a hivatkozott kár és a Bizottságnak felrótt különböző vétkes magatartások közötti okozati kapcsolat fennállását. Megállapítja, hogy lényeges jogi ismeretek hiányában és az alperes kevéssé együttműködő, sőt néha obstruktív magatartására tekintettel kénytelen volt ügyvéd tanácsát kikérni az ombudsman előtt indított panaszeljárás sikere érdekében, és hogy bizonyos lehessen abban, hogy választ kap az alperestől kérelmeire, amelyeket az évek során többször benyújtott.

28 Végül a keresetlevél lehetővé teszi az alperesnek felrótt magatartások által állítólag elszenvedett kár mértékének meghatározását is. Ebben a vonatkozásban a felperes megállapítja, hogy az ombudsman előtti eljárás során állítólag felmerült ügyvédi költségek összesen 54 037 eurót tesznek ki.

29 Az előzőekből következik, hogy a keresetlevél eleget tesz az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontjában előírt egyértelműségi és pontossági követelményeknek.

30 Következésképpen az alperes által felhozott nem elfogadhatósági kérelmet el kell utasítani.

Érdemben

A felek érvei

31 A felperes hangsúlyozza, hogy ettől a keresettől elvi döntés kimondását várja arra vonatkozóan, hogy az ombudsman előtti panaszeljárás során jogosan felmerült ügyvédi költségek kártérítési kereset útján történő megtérítése lehetséges-e .

32 Emlékeztet arra, hogy a kártérítési keresetnek az aktusokból, egy vagy több aktus meghozatalának elmulasztásából vagy a közösségi intézmények jogellenes magatartásából eredő károk megtérítésére kell irányulnia. A jelen esetben jogi aktusok meghozatalának hiányából, valamint jogellenes magatartásokból álló - mint a felperes meghallgatásának elmaradása, hibás iratjegyzék elkészítése, az ellenőrzési eljárás figyelembevételének hiánya, csalárd magatartásokra vonatkozó rágalmazó állítások, illetve a felperes helyzetének és az NGO-k által végzett tevékenységek társfinanszírozására való jogosultságának téves megítélése - súlyos mulasztásokról van szó. Az alperesnek ezek a jogellenes eljárásai a gondos ügyintézés több elvének megsértését is jelentik, amely elvek az EK 288. cikk második bekezdése értelmében megfelelő védőnormáknak tekinthetők.

33 A felperes fenntartja, hogy ha az alperes nem követte volna el ezeket a jogellenes magatartásokat, a különböző panaszeljárások, amelyeket ügyvédi irodához fordulva kénytelen volt indítani, tárgytalanok lettek volna, ami megkímélte volna a kár bekövetkezésétől, azaz az ügyvédi díj kifizetésétől. Így az alperes hibás eljárásai és a kár bekövetkezte között okozati kapcsolat állt fenn.

34 A felperes hangsúlyozza a kártérítési kereset autonóm jellegét, valamint, a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránt az ombudsman előtti eljárás alapján indított keresethez való jogát. Végül fenntartja, hogy az alperes vétkes magatartásai folyamatos jellegűek voltak, és következésképpen alkalmasak a kártérítési keresetre, mivel az ötéves határidő még nem járt le.

35 Az alperes fenntartja, hogy a kereset nyilvánvalóan megalapozatlan.

36 Az alperes szerint az ombudsman előtti ügyvédi költségek soha nem térítendők meg. A közösségi bíróságok előtti eljárásokkal ellentétben az ombudsman előtti eljárás ténylegesen oly módon van kidolgozva, hogy ne legyen szükség ügyvéd általi képviseletre. Következésképpen a polgár azon szabad választása, hogy az ombudsman előtti eljárás során ügyvéd által képviselteti magát, maga után vonja, hogy ennek költségeit személyesen a polgárnak kell viselnie. Az alperes szerint a közösségi bíróságok előtti eljárásokban, ahol az ügyvéd jelenléte kötelező, pontosan e szabad választásnak a hiányából következik, hogy a bírósági eljárás magában foglalja az ügyvédi költségeket is felölelő költségekről való döntést.

37 Az alperes hozzáteszi, hogy noha a felperes szabadon dönti el, hogy kizárólag az ombudsmanhoz fordul-e, vagy hogy az Elsőfokú Bíróság megkeresése előtt még az ombudsmanhoz is fordul-e, ezzel nem idézhet elő szabadon költségeket, amelyek mivel nem kötelezőek, és nem is szükségesek, nem terhelhetők az alperesre.

38 Másodszor: az alperes érvelése szerint a felperes nem bizonyította, hogy a kártérítésre jogosító feltételek fennálltak a jelen esetben.

39 Ami az első két feltételt illeti, azaz olyan jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállását, amelynek célja, hogy magánszemélyeket jogokkal ruházzon fel, az alperes érvelése szerint a felperes úgy tekinti, hogy elég az ombudsman határozataira utalni. Az ombudsman határozatai azonban olyan feltételeknek vannak alávetve, amelyek azokra jellemzőek, és amelyek nem egyeznek meg azokkal, amelyeknek a kártérítéshez való jog fennállása érdekében teljesülniük kell. Kritikai észrevétel vagy a visszaélés ombudsman általi megállapítása nem hasonlítható egyszerűen valamely jogi szabály - mint a gondos ügyintézés elve - kellően súlyos megsértéséhez. Következésképp az ombudsman határozatai nem kötik az Elsőfokú Bíróságot, és nem mentesítik azon kötelezettsége alól, hogy megvizsgálja, hogy a kérdéses feltételek fennállnak-e. Ezt a megközelítést az Elsőfokú Bíróság elnökének a T-193/04. R. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2004. október 15-én hozott végzésének (EBHT 2004., II-3575. o.) a 60. pontja megerősítette.

40 Ami a harmadik feltételt, azaz a felróható magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállását illeti, az alperes észrevételezi, hogy a felperes megelégszik annak kijelentésével, hogy közvetlen okozati kapcsolat áll fenn. Hozzáteszi, hogy nem az ő feladata annak bizonyítása, hogy a feltételek fennállnak, és hogy mivel a felperes nem tett eleget a kötelezettségének, a keresetet - mint nyilvánvalóan megalapozatlant - el kell utasítani.

41 Az alperes másodlagosan megállapítja, hogy az ombudsman három kérdésre összpontosítja a panaszait: nevezetesen azokra a körülményekre, amelyek között a felperes jogosultságának hiányát megállapító 1993-as határozatot meghozták, az iratokhoz való hozzáférésre, valamint a felperes által 1996-ban és 1997-ben benyújtott kérelmekre, amelyekről nem határoztak.

42 Ami azokat a körülményeket illeti, amelyek között a felperes jogosultságának hiányát megállapító 1993-as határozatot meghozták, az alperes emlékeztet arra, hogy a Bíróság alapokmánya 46. cikkének megfelelően a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben a Közösség elleni eljárásindítás joga az erre okot adó esemény felmerülésétől számított öt év után elévül. Mivel a felperes nem indított keresetet a határozat meghozatalát követő öt éven belül, és mivel nem érvényesítette az állítólagos kárát a hatáskörrel bíró intézmény előtt, a kártérítésre való esetleges joga elévült.

43 Ami az iratokhoz való hozzáférést illeti, az alperes érvelése szerint erre 1998 februárjában sor került, tehát az is több mint öt évre nyúlik vissza. Mivel a felperes erre a kérdésre vonatkozóan sem nyújtott be keresetet 1998 óta, és mivel nem érvényesítette a jogát közösségi intézmények előtt, úgy kell tekinteni, hogy a jog elévült. Egyébként sem történt súlyos jogszabálysértés.

44 Az 1996-ban és 1997-ben benyújtott kérelmekre vonatkozó döntés hiányát illetően az alperes úgy véli, hogy szintén elévülés állt be. A felperes a kérelmei benyújtásának időpontja óta nem indított mulasztás megállapítása iránti vagy kártérítési keresetet. Jelenleg tehát nem érvényesíthet olyan kárt, amely nem következett volna be, ha igénybe vette volna ezeket a jogorvoslatokat.

45 Ami az Elsőfokú Bíróság által az Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott, a 13. pontban hivatkozott ítéletben jogellenesnek tekintett magatartást illeti, az alperes fenntartja, hogy nem szükséges eldönteni azt a kérdést, hogy az ilyen jogsértés kellően súlyos-e a kártérítéshez való jog megalapozásához, tekintettel arra, hogy semmiképpen nincs, méghozzá két okból nincs, okozati összefüggés a hivatkozott költségekkel. Először is a hivatkozott ügyvédi költségek azokra az eljárásokra vonatkoznak, amelyek az ítélet kihirdetése előtt lezajlottak. Másodszor pedig nincs okozati összefüggés.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

46 Bevezetésképpen észrevételezni kell, hogy a jelen keresettel a felperes arra törekszik, hogy kártérítést kapjon a Közösségtől az ombudsman előtt indított három eljárás során felmerült ügyvédi költségekért.

47 Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés az ombudsman intézményével a közösségi bíróság előtti keresethez képest vagylagos utat nyitott az uniós polgárok részére, az érdekeik védelme érdekében. Ez a bíróságon kívüli alternatív út sajátos kritériumoknak felel meg, és nem feltétlenül ugyanaz a célja, mint a bírósági keresetnek (az Elsőfokú Bíróság T-209/00. sz., Lamberts kontra Ombudsman ügyben 2002. április 10-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-2203. o.] 65. pontja).

48 Ezenkívül - amint az az EK 195. cikk (1) bekezdéséből és a 94/262 határozat 2. cikkének (6) és (7) bekezdéséből következik - ez a két eljárás nem folytatható párhuzamosan. Bár az ombudsmanhoz benyújtott panaszok nem szakítják meg a közösségi bírósághoz fordulásra alkalmazandó jogorvoslati határidőt, az ombudsmannak le kell zárnia vizsgálatát, és elfogadhatatlannak kell nyilvánítania a panaszt, ha az érintett polgár egyidejűleg keresetet indított a közösségi bíróság előtt ugyanarra a tényállásra vonatkozóan. Ennélfogva a polgárra tartozik annak mérlegelése, hogy a rendelkezésre álló két eljárás közül melyik szolgálhatja jobban az érdekeit (a Lamberts kontra Ombudsman ügyben hozott, a 47. pontban hivatkozott ítélet 66. pontja).

49 Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság az Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott, a fenti 13. pontban hivatkozott ítéletében megsemmisítette a felperes 1996. december és 1997. szeptember havi, társfinanszírozás iránti kérelmeit elutasító, 2001. október 16-i bizottsági határozatot, és az alperest kötelezte a költségek viselésére. Keresetében a felperes az ombudsman előtti eljárás során felmerült költségeinek az alperes általi megtérítését is kérte. Az Elsőfokú Bíróság ítéletében úgy ítélte meg, hogy az ombudsman előtti eljárással kapcsolatos költségek az eljárási szabályzat 91. cikkének b) pontja értelmében nem tekinthetők szükségszerű költségeknek, következésképpen nem térítendők meg.

50 Az eljárási szabályzat 91. cikke b) pontjának értelmében ugyanis megtérítendő költségeknek kell tekinteni "a feleknél az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségek[et], különösen az utazási és tartózkodási költségek[et], valamint a meghatalmazottak, tanácsadók vagy ügyvédek díjazás[át]". Ebből a rendelkezésből következik, hogy a megtérítendő költségek egyrészt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárással kapcsolatban felmerült költségekre, másrészt az e célból szükségszerű költségekre korlátozódnak (lásd az Elsőfokú Bíróság T-80/97. DEP. sz., Starway kontra Tanács ügyben 2002. január 10-én hozott végzésének [EBHT 2002., II-1. o.] 24. pontját és az ott a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy még ha általában fontos jogi munka folyt is a bírósági szakaszt megelőző eljárás során, emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 91. cikke szerint az "eljárás" csak az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra értendő, az azt megelőző szakaszra nem. Ez többek között az eljárási szabályzat 90. cikkéből következik, amely az "Elsőfokú Bíróság előtti eljárás[t]"említi (lásd az Elsőfokú Bíróság T-38/95. DEP. sz., Groupe Origny kontra Bizottság ügyben 2002. január 24-én hozott végzésének [EBHT 2002., II-217. o.] 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

51 A jelen esetben a felperes az ombudsman előtti eljárások során felmerült ügyvédi költségeket igyekszik behajtani kártérítési kereset útján. Ebben a vonatkozásban meg kell állapítani, hogy az ilyen költségek kárként való elismerése ellentétes lenne az Elsőfokú Bíróságnak az említett kiadások költségként meg nem térítendő jellegét megállapító ítélkezési gyakorlatával.

52 Észrevételezni kell ugyanis, hogy a közösségi bíróságok előtt indított eljárásokkal ellentétben az ombudsman előtt indított eljárás oly módon van kidolgozva, hogy ne kelljen ügyvédhez fordulni. Így a panaszban elegendő a tényállást ismertetni, jogi érvelésre nincs szükség. Ezért a polgár azon szabad választása, hogy az ombudsman előtti eljárás során ügyvéd által képviselteti magát, maga után vonja, hogy ennek költségeit személyesen a polgárnak kell viselnie. A közösségi bíróságok előtti eljárásokban, ahol az ügyvéd jelenléte kötelező, pontosan e szabad választásnak a hiányából következik, hogy a bírósági eljárás magában foglalja az ügyvédi költségeket is felölelő költségekről való döntést.

53 Egyébként meg kell jegyezni, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának 90. cikkében szabályozott, a pert megelőző szakaszbeli adminisztratív panasz esetén igénybe vett ügyvédi tanácsadás költségeit meg kell különböztetni a peres eljárás alkalmával felmerült ügyvédi munkadíjaktól. Még akkor is, ha ilyen esetben nem lehet megtiltani az érdekelteknek, hogy már ebben a stádiumban ügyvédi tanácsokat szerezzenek be, ez az ő saját választásuk, amely semmi esetre sem róható fel az alperes intézménynek. A Bíróság ezért úgy tekintette, hogy az állítólagos kár, azaz a pert megelőző szakaszban felmerült ügyvédi költségek és a közösségi kereset között semmiféle jogi okozati kapcsolat nem áll fenn, és következésképp ilyen esetben a kártérítés iránti kérelmet nemcsak el kell utasítani, hanem minden jogi indokot nélkülözőnek, és ezért zaklató jellegűnek is lehet tekinteni, amit esetleg figyelembe lehet venni a költségekről való döntéskor (a Bíróság 54/77. sz., Herpels kontra Bizottság ügyben 1978. március 9-én hozott ítéletének [EBHT 1978., 588. o.] 45-50. pontja).

54 Ebben a vonatkozásban ki kell emelni, hogy Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának 90. cikke szerinti, pert megelőző eljárásoktól eltérően a felperes szabadon fordulhat az ombudsmanhoz az Elsőfokú Bírósághoz fordulás előtt.

55 E megállapításokból azt a következtetést kell levonni, hogy az ombudsman előtt felmerült ügyvédi költségek kártérítési kereset keretében nem téríthetők meg kárként.

56 Ezenkívül meg kell megállapítani, hogy a felperesnek nem sikerült bizonyítania az általa az alperesnek felrótt jogellenességek, valamint a megtéríteni kért kár közötti közvetlen okozati kapcsolat fennállását. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az ombudsman előtt indított eljárás nem igényli ügyvéd közreműködését. Ilyen körülmények között a polgár azon szabad választása, hogy az ombudsmanhoz fordul, és hogy előtte ügyvéddel képviselteti magát, nem tűnhet a Közösség intézményeinek esetleg felróható hivatali visszásságok szükséges és közvetlen következményének.

57 Ebből következik, hogy a keresetet - mint nyilvánvalóan megalapozatlant - el kell utasítani.

A költségekről

58 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az alperes kereseti kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet - mint jogilag nyilvánvalóan megalapozatlant - elutasítja.

2) Az Elsőfokú Bíróság a felperest kötelezi a költségek viselésére.

Luxembourg, 2005. július 11.

H. Jung M. Jaeger

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: német.