BH 2003.11.475 Ha a munkáltató kétrendbeli kötelezettségszegés alapján közölt rendkívüli felmondást a munkavállalóval, mindkét cselekmény vonatkozásában szükséges a tényállás megállapítása; ennek alapján bírálható el a minősített kötelezettségszegő magatartás fennállása [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].

A felperes az alperes 2000. január 7-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének jogkövetkezményei iránt terjesztett elő keresetet.

A munkaügyi bíróság az ítéletével hatályon kívül helyezte a rendkívüli felmondást, és megállapította a felperes munkaviszonya megszűnése időpontját, és kötelezte az alperest 189 273 forint, valamint 250 612 forint, valamint ezek kamatai megfizetésére. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.

Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a felperes 1996. november 1-jétől az alperes Kórház által üzemeltetett mosodájában dolgozott. A munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy a felperes 1999. december 13-án a két óra időtartamra elrendelt túlmunka végzését utasítás ellenére megtagadta ("nem vállalta el"), és "a munkaterületét" a munkaidő lejárta előtt engedély nélkül elhagyta.

A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az ügyvezető tudomásszerzésének időpontjára tekintettel az alperes a jognyilatkozata megtételével nem késett el. A túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indokot valósnak, de okszerűtlennek ítélte amiatt, mert a túlmunkavégzést a felperessel együtt megtagadó két másik munkavállalóval szemben az alperes nem alkalmazott rendkívüli felmondást. A másik indokot illetően a tanúk vallomásai alapján arra következtetett, hogy "a felperes a munkaterületen tartózkodott, ha nem is közvetlenül a gépek mellett", ily módon a rendkívüli felmondást az alperes nem megfelelően indokolta, az indokok a rendkívüli felmondást nem alapozták meg.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.

A másodfokú bíróság megállapítása szerint a munkaterület engedély nélküli elhagyására vonatkozó rendkívüli felmondási indok alatt az alperes a munkagépnek a munkaidő lejárta előtt történt elhagyását értette, ez azonban a rendkívüli felmondást nem alapozhatta meg. G. É. és P. T. E. tanúvallomásaiból megállapíthatóan ugyanis a munkavállalóknak nem kellett 14 óráig dolgozni, a munkát 10-15 perccel korábban befejezhették, mert a csőállást, a mosópor mennyiséget a műszakvezető jelenlétében fel kellett írni. A túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indok tekintetében osztotta az elsőfokú ítélet álláspontját. Kifejtette, hogy a munkavállalók kötelezettségszegését, annak súlyát azonos körülmények esetén a munkáltató nem mérlegelheti akként, hogy csak egyikükkel szemben alkalmaz rendkívüli felmondást.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy a bíróságok a bizonyítékok értékelését nem indokolták, nem tértek ki egyes tanúk vallomásaira, amelyek a másodfokú bíróság által figyelembe vett tanúvallomásokkal szemben bizonyították a munkavégzés munkaidő lejárta előtt történt abbahagyására vonatkozó rendkívüli felmondási indokot. A túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó indok értékelését is vitatta, mivel az érintett három munkavállaló közül P. I. magatartását a felesége betegsége, U. S. magatartását pedig azért ítélte kisebb súlyúnak, mert a munkahelyét - a felperessel ellentétben - nem hagyta el, a munkaidő végéig munkát végzett. A bírói gyakorlatra hivatkozással vitatta a munkaviszony megszűnése időpontját.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A jogerős ítélet nem vitatott tényállása szerint az 1999. december 13-án hirtelen felgyülemlett szennyes ruha miatt az üzemvezető által elrendelt túlmunkavégzést a felperesen kívül két másik mosómester, P. I. és U. I. is megtagadta. Az alperes a perben mindvégig arra hivatkozott, hogy a felperes ezzel kapcsolatos kötelezettségszegését amiatt ítélte a rendkívüli felmondását megalapozónak, mert P. I.-nak a felesége betegsége miatt a túlmunkavégzés megtagadására volt kellő indoka, U. I. a munkaidő végéig dolgozott, a felperes viszont a munkahelyét a munkaidő vége előtt elhagyta. A felperes az alperes erre vonatkozó előadásait nem vitatta.