BH 1991.6.255 A sztrájk jogszerűségét, illetve jogellenességét kizárólag az 1989. évi VII. tv. 3. §-a alapján kell elbírálni. Önmagában az, hogy a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál gátolja a még elégséges szolgáltatás teljesítését, nem szolgálhat alapul a sztrájk jogellenességének megállapításához [1989. évi VII. tv. 3. §, 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.].

A kérelmezőnél működő szakszervezeti bizottság (a továbbiakban: ellenérdekű fél) 1989. október 18-án kelt nyílt levelében egyszeri 20 %-os béremelést és 1990-től a várható infláció mértékének megfelelő bérnövelést követelt a vállalat dolgozói részére. Ennek elmaradása miatt 1990. január 4-én a kérelmező vállalat valamennyi dolgozójára vonatkozó, 1990. január 23-án üzemkezdettől két órára terjedő figyelmeztető sztrájkot hirdetett meg. Ezzel kapcsolatban a felek 1990. január 9-én eredménytelen egyeztetést tartottak.

A kérelmező legalább a menetrend szerinti napi járműkibocsátás 85 %-át fenntartó, illetőleg az ennek megfelelő egy órát meg nem haladó munkabeszüntetést tartott elfogadhatónak és még elégséges szolgáltatásnak. Az ellenérdekű fél az üzemkezdettől számított két órás, sztrájkhoz ragaszkodott. A felek ezt az álláspontjukat tartották fenn az 1990. január 11-i egyeztetésen is. A kérelmező egységeinél mindkét fél képviselőinek részvételével sztrájkbizottság alakult, amelynek tevékenysége az élet- és vagyonbiztonság követelményeinek figyelembevételére irányult.

A kérelmező a kérelmiében a meghirdetett sztrájk jogellenességének megállapítását kérte azon az alapon, hogy a fővárosi tömegközlekedés egészére kiterjedő munkabeszüntetés két órás, de már 10-15 perces időtartamban is jogellenes. Az ellenérdekű fél a kérelem elutasítását és az 1990. január 23-ra meghirdetett sztrájk jogszerűségének megállapítását kérte.

A munkaügyi bíróság a végzésével a tervezett sztrájk jogellenességét állapította meg. E döntés szerint a sztrájk azért jogellenes, mert azt a vállalat valamennyi dolgozójára kiterjedően tervezik, és ezzel nem biztosítják a még elégséges szolgáltatást az 1989. évi VII. törvény 4. §-ának (2) bekezdése szerint. A jogellenességet azon az alapon is megállapíthatónak találta a munkaügyi bíróság, mert a munkabeszüntetés a munkakezdési csúcsidőt érintené, ez pedig megbénítaná a főváros vállalatainak és intézményeinek munkáját (például a három műszakos váltás lehetetlenné válik, az egészségügyi ellátás bizonytalan), továbbá mivel a sztrájk anyagi következményei (különböző kártérítések) jelentősebbek, mint az a tényleges bérkövetelés, amelyet a dolgozók érvényesíteni kívánnak.

A munkaügyi bíróság végzése ellen az ellenérdekű fél fellebbezéssel élt, és a sztrájk jogszerűségének megállapítását kérte. Álláspontja szerint a még elégséges szolgáltatás teljesítése megállapítható, ha a sztrájk ideje alatt van olyan időszak, amikor a szolgáltatás teljes egészében szünetel, feltéve, hogy az üzemszünet nem zavarja meg súlyosan a fővárosi forgalmi rendet. Az adott esetben ilyen súlyos zavaró hatás nem állapítható meg, mert a földalatti és a gyorsvasúthálózatnál a sztrájk csupán 4,30 órától 5,30 óráig tartott, így a sztrájk a lakosságnak csak viszonylag kisebb körét érintette, és a sztrájkra tekintettel tett menetrendi intézkedések maximálisan csökkentették a várható hátrányokat.

A másodfokú bíróság a végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és az 1990. január 23-án megtartott sztrájk jogszerűségét állapította meg. A fellebbezési bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a felek között vitás "még elégséges szolgáltatás teljesítése" kérdésében lehet-e a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítása iránt a bírósághoz fordulni. A másodfokú bíróság megállapítása szerint a jogos cél érdekében meghirdetett sztrájk gyakorlásának módja is lehet jogellenes, ha a felek a törvény 1. §-ának (3) bekezdésében előírt együttműködési kötelezettségüknek vagy a törvény 4. §-ában foglalt szolgáltatási kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Ezért az utóbbiakkal kapcsolatban is kérhető a sztrájk jogszerűségének elbírálása. A másodfokú bíróság szerint a még elégséges szolgáltatás teljesítését mindig a konkrét eset körülményei figyelembevételével kell vizsgálni. Az adott esetben a másodfokú bíróság úgy találta, hogy a még elégséges szolgáltatást teljesítették, figyelemmel a sztrájk részben a csúcsidőszakon kívüli idejére és egy órás tartamára (emiatt a munkabeszüntetés a lakosságnak viszonylag kisebb körét érintette), a sztrájk előzetes bejelentésére (az egyéb munkáltatók a várható nehézségekre felkészülhettek) és a foganatosított menetrendi intézkedésekre (ezek a hátrányokat csökkentették). A sztrájk anyagi következményei pedig nem vehetők figyelembe, mert azoknak a még elégséges szolgáltatás teljesítésénél nincs jelentőségük.

A jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.