ÍH 2016.48 Az életveszélyt okozó testi sértés befejezett alakzata

I. Az ismeretlen helyen tartózkodó, a nyomozás során a mentességi jogával nem élő tanú vallomása tárgyalás anyagává tehető és bizonyítékként értékelhető [Be. 82. § (1) bekezdés a) és b) pont, 85. § (3) bekezdés, 296. § (1) bekezdés a) pont].

II. Közvetett életveszély megállapíthatósága esetén a cselekmény befejezett alakzata valósul meg [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés I. fordulat].

A törvényszék a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés I. fordulat]. Ezért az I. r. vádlottat 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat - mint erőszakos többszörös visszaesőt - 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, a III. r. vádlottat - mint visszaesőt - 4 év 6 hónap szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést az I. r. és a III. r. vádlottak vonatkozásában börtönben, a II. r. vádlott tekintetében fegyházban rendelte végrehajtani. Megállapította, hogy az I. r. vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének, a III. r. vádlott a büntetés háromnegyed részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, a II. r. vádlott pedig feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az irányadó tényállás lényege szerint a vádlottak és a sértett is a 2013. augusztus 21-ére virradó éjszaka megrendezett utcabálban szórakoztak, italoztak. Egy korábbi, tettlegességig fajuló konfliktus miatt a sértett a vádlottak egyik rokonát gázspray-vel lefújta, mert benne vélte felismerni a korábbi bántalmazóját. Ezt észlelve az I. r. és a III. r. vádlottak ököllel próbáltak ütéseket mérni a sértett feje irányába, melyek egy részét a sértettnek sikerült kivédenie. Ekkor a II. r. vádlott lépett a sértetthez és nagy erővel, ököllel megütötte a fejét, amitől a sértett a földre esett és elvesztette az eszméletét. A vádlottak ezt követően a sértettet néhány alkalommal fejbe rúgták. A jelenlévők értesítették a közelben lévő rendőröket, akiknek az odaérkezése előtt a III. r. vádlott távolabb lépett a vérző sértettől, a nézelődő tömegben állt meg.

A rendőrök helyszínre érkezésekor az I. és II. r. vádlottak még bántalmazták a sértettet, egy-egy alkalommal ököllel megütötték a sértett fejét.

A legalább 7 rb. tompa erőbehatás következtében a fejtájékon zúzódásos, bevérzéses, hámhorzsolásos sérülések keletkeztek, továbbá a sértett a bal felső I. fog elvesztését, agyállományi zúzódást, keményburok alatti, valamint a lágy agyhártya alatti vérzést, vizenyős agyduzzadást, a szemgolyó zúzódását, az üvegtest bevérzését szenvedte el. A sérülések kapcsán a koponya ürege megnyílt, azonban tényleges életveszélyes állapot nem alakult ki, mert azt az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítségnyújtás elhárította.

A sérülések közül a bal felső I. fog elvesztése és a jobb szem vaksága maradandó testi fogyatékosságnak minősül.

Az ítélet ellen a vádlottak és a védőik a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség az átiratában a határozat helybenhagyását indítványozta.

A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta.

Ennek során megállapította, hogy a törvényszék a bizonyítási eljárást alapvetően a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. Nem vétett sem feltétlen, sem olyan jellegű relatív perjogi hibát, amely a bizonyítás törvényességét érintené, vagy az érdemi felülbírálatot kizárná.

Relatív eljárási szabálysértés történt azonban akkor, amikor a törvényszék nem tette tárgyalás anyagává és nem értékelte a tárgyalás során ismeretlen helyen tartózkodó N. N. nyomozás során tett tanúvallomását a Be. 296. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával. A törvényszék álláspontja szerint a tanú ismeretlen tartózkodási helye folytán a tárgyaláson nem volt kihallgatható, azonban nyomozási vallomásának tárgyalás anyagává tétele az I. r. vádlotthoz fűződő hozzátartozói viszonyra tekintettel a Be. 82. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott mentességi jog megkerülését jelentené.

Ez az álláspont téves. A tanút a nyomozás során a hatóság figyelmeztette az idézett mentességi okra, mint ahogy a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakra és a Be. 85. § (3) bekezdésében írtakra is. A tanú nem kívánt mentességi jogával élni, vallomástételi szándékát a kihallgatás jegyzőkönyve egyértelműen tanúsítja. A törvényesen beszerzett bizonyíték a Be. 296. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával a tárgyaláson értékelhető. Nem jelenti a mentességi jog megsértését, ha ilyen eljárási helyzetben, a tanú tartózkodási helyének ismeretlenné válása, vagy halála miatt a bíróság az eljárási törvénynek megfelelően rögzített korábbi vallomást a tárgyalás anyagává teszi. A Be. 296. § (1) bekezdés a) pontja egyes objektív, a tanú személyével összefüggő körülmények megléte esetén teszi lehetővé a tárgyaláson ki nem hallgatható tanú korábbi (nyomozási) vallomásának ismertetését, illetve felolvasását. A törvény nem zárja ki, hogy a korábban mentességi joggal nem élő személy perrendszerűen rögzített vallomását a bíróság a tárgyalási kihallgatás és értelemszerűen az újabb mentességi figyelmeztetés nélkül értékelje. Utal rá az ítélőtábla, hogy a Be. 217. § (3) bekezdés h) pontja ügyészi indítványra lehetőséget biztosít a tárgyalási idézés és a kihallgatás megkísérlése nélkül is a tanú - törvényesen lefolytatott kihallgatást követően beszerzett - nyomozási vallomásának felolvasására. Ez szintén azt támasztja alá, hogy nem eredményezheti a törvényes bizonyíték büntetőperben való elvesztését az a tény, hogy a mentességi joggal rendelkező - de azzal a nyomozás során nem élő, vallomást tevő - tanú a tárgyaláson már nem hallgatható ki objektív ok folytán. A mentességi jog megkerülését, megsértését az jelentené, ha a bíróság eljárási hibával felvett, a mentességi okra nem megfelelő figyelmeztetést követően történt kihallgatás eredményeként keletkezett bizonyítékot venne figyelembe. Jelen esetben azonban nem erről volt szó. Az adott perjogi helyzetben az idézett nyomozási vallomás a bizonyítás törvényes része.

Az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének alapvetően eleget tett. A megállapított tényállás azonban a már felhívott eljárási szabálysértés miatt, másfelől a sértetti sérülés életveszélyes eredményét illetően részben megalapozatlan [Be. 351. § (2) bekezdés a) és b) pont].

A bíróság a már kifejtettek szerint ugyanis téves eljárásjogi indokra hivatkozással nem tette tárgyalás anyagává és így nem értékelte N. N. tanúvallomását, ezen túlmenően nem tisztázta megfelelően az orvos szakértő meghallgatása során, hogy a sértett koponyasérülése közvetlenül avagy közvetetten életveszélyes-e.