A Kúria Pfv.21591/2013/5. számú precedensképes határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 349. §] Bírók: Almásy Mária, Havasi Péter, Udvary Katalin

A határozat elvi tartalma:

Bírósági jogkörben okozott kártérítés feltételeinek megállapítása. Az államnak nincs mögöttes felelőssége, ha a bíróság kártérítési felelőssége megállapítható.

***********

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.III.21.591/2013/5.szám

A Kúria a Dr. Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Magyar Gábor ügyvéd) által képviselt felperesnek az ügyintéző által képviselt I.r. és a jogtanácsos által képviselt II.r. alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Székesfehérvári Törvényszék előtt 32.P.20.839/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.21.679/2002/5. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes részéről 13. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alpereseknek külön-külön 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, míg külön felhívásra térítsen meg az államnak 103.300 (százháromezer-háromszáz) forint kereseti illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a keresetében a Ptk. 349. §-a és a 339. §-a alapján 1.033.184 forint és ennek 2011. február 1. napjától járó késedelmi kamatának egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését, arra hivatkozással, hogy az I.r. alperes az előtte folyamatban volt perben jogellenesen járt el, amikor "félreértette" a 213/2008. (VIII.29.) Korm. rendelet (R.) hatályát és azt nem alkalmazta megfelelően. Annak az 1. § (4) bekezdés b) pontja nem zárta ki a rendelet alkalmazhatóságát, a jogértelmezési nehézségekre tekintettel pedig indokolt lett volna az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése. Álláspontja szerint a kormányrendelet az irányelvet megfelelően ültette át a magyar jogba; a tagállami bíróság köteles a belső jogot úgy értelmezni, hogy a 85/577/EGK irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékéig figyelembe vegye annak szövegét és célját, megfeleljen az Európai Unió működéséről szóló szerződés 288. cikk harmadik bekezdésének. A felperes nem lett volna pervesztes, ha a bíróságok az uniós jogot helyesen alkalmazzák. Az uniós jog felróható megsértésével okozott kárért a kártérítési felelősség három feltétele megvalósult. Mivel a luxembourgi bíróság precedens döntései az állam felelősségéről szólnak, ezért érvényesítette követelését a II.r. alperessel szemben is, a Ptk. rendszerében azonban a kártérítésért az I.r. alperes felel.

Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Az I.r. alperes arra hivatkozott, hogy részéről a jogellenesség hiányzik, és ez önmagában elegendő a kereset elutasításához. Az előzményi per felperest marasztaló ítélete nem alapozza meg a felperes kártérítési igényét és nem vezethet eredményre az a kereset, amely a jogerős ítélet tartalmát kifogásolja. A kártérítési per nem újabb jogorvoslati fórum, ami lehetővé teszi a jogerős ítélet kártérítési per keretében történő felülvizsgálatát.

A II.r. alperes arra hivatkozott, hogy a felperessel semmilyen polgári jogviszonyba nem került, és nem szerve az I.r. alperes; a közjogi szervek, intézmények önálló jogi személyek és tevékenységükért saját felelősséget viselnek. Az Európai Unió elveinek és szabályainak a magyar jogba való átültetésének elmaradásáért, vagy nem megfelelő teljesítéséért a tagállam az Európai Bíróság előtt felel, ez azonban az állam közjogi felelőssége. A felperes maga állította, hogy a kormányrendelet az irányelvet megfelelően ültette át a magyar jogba.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Rámutatott arra, hogy helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy az alapügyben eljárt I.r. alperes az üzleten kívüli fogyasztóval kötött szerződésekről szóló R. tárgyi hatályát tévesen állapította meg és nem helytálló a másodfokú ítéletnek az a hivatkozása, miszerint az R. nem alkalmazható az ingatlanközvetítéssel létrejött megbízási szerződésekre. Az azonban nem állapítható meg, hogy a helyes értelmezés esetén a felperes az ingatlanközvetítő által indított perben pernyertes lett volna és nem keletkezett volna fizetési kötelezettsége, melynek mértéke és terjedelme e per keretében nem vizsgálható. Ezen alapult az I.r. alperessel szembeni kereset elutasítása, míg a II.r. alperest érintő döntés indoka pedig az volt, hogy a kereset szerint a II.r. alperes az I.r. alperes szerve, de ez nem helytálló.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetértett; az előzményi perben nem tárták fel kellő mértékben a tényállás azon elemeit, amelyek alapján arra a következtetésre lehetett volna jutni, miszerint az adott jogvitára az R. nem alkalmazható. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor arra a következtetésre jutott; az I.r. alperes tévesen állapította meg, miszerint az R. azért nem alkalmazható, mert az ingatlanközvetítéssel létrejött megbízási szerződésekre az R. hatálya nem terjed ki. Az I.r. alperes jogalkalmazási hibát vétett, ez azonban önmagában nem elégséges a Ptk. 349. § (1) bekezdésében szabályozott kártérítési felelősség megállapítására. A felperes által igényelt kár, vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés, annak mértéke nem bizonyított, miként az I.r. alperes magatartásával fennálló okozati összefüggés sem. Nem vonható le olyan következtetés, hogy a felperes a jogalkalmazási tévedés hiányában mindenképpen pernyertes lett volna. A felperes maga állította, hogy az irányelvben írtakat az R. megfelelően ültette át a magyar jogba, ezért nem volt szükség az előzetes döntéshozatali eljárásra. A II.r. alperest az önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetek kártérítési felelősséget megalapozó magatartása miatt nem terheli egyfajta mögöttes felelősség. Az I.r. alperes téves jogalkalmazásáért - ha ilyen a kártérítési felelősséget megalapozó módon történt - az I.r. alperesnek kell felelnie.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és annak hatályon kívül helyezését és új határozat meghozatalával a keresetnek való helyt adást kért. A jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a Ptk. 237. § (2) bekezdésének, a Ptk. 339. § és 349. §-ának, az R. 1., 3. és 4. §-ának téves értelmezésén alapul, figyelmen kívül hagyja az Európai Unió Bíróságának a közvetett hatállyal és az uniós jog téves alkalmazásával okozott kárért fennálló tagállami felelősséggel kapcsolatos joggyakorlatát, ellentétes a fogyasztók védelméről szóló 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv hatékony érvényesülésének követelményével, sérti az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 267. cikkét. Az alapügyben eljárt bíróságok félreértették az R. tárgyi hatályát szabályozó rendelkezéseit, amit a kártérítési perben született jogerős ítélet is megállapított. A jogértelmezési nehézségre tekintettel indokolt lett volna az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése, és az I.r. alperes nem ismerte fel, hogy az uniós jog alkalmazásának és értelmezésének a kérdése merült fel az alapügyben. Az I.r. alperest terhelte az a kötelezettség (nem volt jogorvoslati lehetőség a határozatai ellen), hogy az irányelv értelmezése tekintetében az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezze. A tagállami felelősség megállapíthatósága körében több európai bírósági ítéletére hivatkozott, amelyek alapján az a következtetés vonható le, hogy az állam felelős a közösségi jog megsértésével a magánszemélyeknek okozott kárért, függetlenül attól, hogy az állam melyik szerve felelős a cselekményéért, vagy mulasztásáért. A közösségi jog három feltétel együttes fennállásakor biztosítja a kártérítéshez való jogot, nevezetesen ha a megsértett jogszabály célja, hogy a magánszemélyeket jogokkal ruházza fel, a jogsértés kellően súlyos és fennáll a közvetlen okozati összefüggés a kötelezettség állam általi megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyek kára között. Hivatkozott többek között az un. Köbler ügyben hozott ítéletre; a jogok megsértését jelentő végleges ítélet ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami felelősség megállapításának lehetőségétől és ezáltal jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől. Az az elv, mely szerint a tagállam köteles megtéríteni a magánszemélyeknek okozott olyan károkat, amelyek a közösségi jog felróható megsértéséből erednek, akkor is alkalmazandó, ha a kérdéses jogsértés a végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered. Az I.r. alperes, mint végső fokon eljáró bíróság elmulasztotta az irányelv értelmezésével kapcsolatos előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, elmulasztotta alkalmazni az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat. Az irányelv fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmazott, amelyek - alkalmazhatóságuk esetén - eldöntötték volna az alapeljárásban a per tárgyává tett jogvitát. Ezáltal a közösségi jog felróható megsértésével okozott kárért fennálló felelősség három feltétele megvalósult. A II.r. alperes perlése arra figyelemmel történt, hogy az európai bírósági ítéletek mindvégig az állam felelősségéről szólnak, míg az I.r. alperes perlésének pedig az az oka, hogy a Ptk. rendszerében nem ismert az állam helytállási kötelezettsége az elkülönült jogi személyiséggel rendelkező állami szerv által okozott károkért. Állította, hogy az R. és az uniós jog helyes alkalmazása esetén az alapperben legalább részben pernyertes lett volna, mert az ingatlanközvetítői megbízási szerződés semmisségére figyelemmel a felek között elszámolási viszony jött létre és az elszámolás nem eredményezhet olyan helyzetet, mint ami a szerződés érvényessége esetén keletkezett volna, és nem állhat be mindaz a joghatás, ami az érvényes szerződéshez fűződne. Az I.r. alperes a jogalkalmazási hiba miatt a pernyertesség reményét vette el a felperestől. Ha a kártérítési perben eljáró bíróság kötve lenne az alapperben eljárt bíróság uniós jogba ütköző álláspontjához, akkor soha semmilyen ügyben nem lehetne kártérítést kapni a jog téves alkalmazásáért. Éppen az a lényege egy ilyen bíróság/állam elleni kártérítési pernek, hogy az eljáró bíróság kénytelen felülvizsgálni, hogy helyes volt-e ahogyan az alapperben eljárt bíróság az uniós jogot értelmezte és e vonatkozásban az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése nem mellőzhető. Amennyiben kérdéses, hogy a kártérítési felelősségnek a felperes által hivatkozott ügyekben felállított követelményei az adott ügyben teljesültek, indokolt az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése.