BH 1995.6.347 A szerződés alapján nyújtott tartásnak az eltartott körülményeihez képest kell megfelelőnek lennie [Ptk. 586. § (1) bek.].

A felperesek édesapja - néhai P. I. - 1992. augusztus 14-én tartási szerződést kötött a II. r. felperes volt házastársával, az alperessel. A tartás ellenértéke a b.-i 252. számú tulajdoni lapon 155. helyrajzi szám alatt felvett házas ingatlannak az eltartott tulajdonában álló 1/2-ed része, valamint összes ingósága. Az ingatlan másik 1/2-ed részének tulajdonosai egymás között egyenlő arányban a felperesek. A szerződésben a tartás havi értékét 5000 forintban, az ingatlanilletőség értékét pedig 500 000 forintban határozták meg. Az eltartó a szerződés teljesítése érdekében 1992. augusztus 21-én az eltartotthoz költözött, és megkezdte a szerződésben foglaltak teljesítését. Az 54 éves eltartott másnap váratlanul rosszul lett, kórházba került, ahol agyembóliát állapítottak meg. Ezt műtéttel próbálták gyógyítani. Az alperes Szombathelyen, majd Nagykanizsán a kórházban naponta látogatta az eltartottat, és ellátta az ilyenkor szükséges teendőket. Az eltartott 1992. szeptember 10-én meghalt. Temetését az alperes intézte, és fedezte a költségeket. Az eltartott halála után az alperes a b.-i ingatlanból kiköltözött, és a peres felek az ingatlant 1993. március 18-án 1000 000 forintért eladták. Megállapodtak abban, hogy a vételárból az eltartott tulajdonában álló 1/2 rész fejében befolyó 500 000 forint vételárrész e per eredményétől függően illeti meg a feleket.

A felperesek módosított keresetükben a tartási szerződés érvénytelenségének és annak megállapítását kérték, hogy az eltartott tulajdonában volt ingatlan, illetőleg vételára mint az örökhagyó törvényes örököseit őket illeti.

A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította, és megállapította, hogy az ingatlan értékesítéséből befolyt vételár 1/2-ed része az alperest illeti. Tényként megállapította, hogy az alperes a szerződésben foglaltakat teljesítette, s a szerződés "szerencseszerződés"jellege miatt nincs jelentősége annak, hogy az alperesnek a tartási kötelezettségét csak rövid ideig kellett teljesítenie. Önmagában ez a tény a szerződés érvénytelenségének megállapítására nem alkalmas.

A jogerős ítélet felülvizsgálatát a felperesek kérték. A jogszabálysértést abban látták, hogy a bíróságok figyelmen kívül hagyták a tartási szerződés visszterhes jellegét, mert az eltartottnak a kórházba kerülése miatt nem volt szükséges a tartásra, így az alperes tartási kötelezettsége nem állott be. Emiatt a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással - álláspontjuk szerint - a szerződést megtámadhatták, mert az eltartottnak a tartási szerződéssel kapcsolatos az a feltevése, hogy őt az alperes élete végéig tartani fogja, tévesnek bizonyult.