A Pécsi Ítélőtábla Pf.20161/2011/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 164. §, 206. §, 221. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. §, 318. §, 339. §, 345. §, 346. §, 389. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 62. §] Bírók: Döme Attila, Kutasi Tünde, Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet

Pécsi Ítélőtábla

Pf.III.20.161/2011/3. szám

A Magyar Köztársaság nevében!

A Pécsi Ítélőtábla a dr. Horváth Katalin ügyvéd által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a Dr. Glósz Ügyvédi Iroda által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen kártérítés iránt a Tolna Megyei Bíróságon indított perében a 2011. január 19. napján kelt 16.P.20.799/2007/59. számú ítélete ellen az alperes részéről 60. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a nem vagyoni kártérítésre irányuló marasztalást meghaladó részben a keresetet elutasítottnak tekinti.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperessel, mint tandempilótával, szóbeli megállapodás alapján 2007. március 11. napján kívánt ejtőernyős páros ugrást végrehajtani, amelyre azonban - a repülőgép mérete és egyéb okok miatt - 2007. március 15. napján került sor K légterében, mintegy 4000 méter magasságból. A felperest az ugrás első tervezett időpontjában az alperes szóban tájékoztatta az utas számára szükséges tudnivalókról, felelősségi nyilatkozat (tesztlap) kitöltésére azonban nem került sor.

Az alperes az ugrás során a szakmai tematikában javasolt 200 méteres magasság helyett 20 méteres magasságban fordult leszállóirányba, ezzel lépéskényszerbe kerülve, az alacsony fordulót követően az ernyő süllyedő kupolájának nem volt ideje felgyorsulni a biztonságos leszállást nyújtó kilebegtetéshez. A megsüllyedt ernyőt a pilóta a földet éréshez tovább fékezte, amely újabb vízszintes irányú magasságvesztéshez vezetett, a túlzott fékezéstől a kupola a földet éréskor a pilóta és tandem-utasa teste mögé esett. Az esés pillanatában a felperes a lábát szakszerűen felhúzta, azonban a tandempilóta a földet érés pillanatában nem védte páros lábának utasa alá csúsztatásával annak testi épségét, így a felperes csapódott be a földre. Az alperes a helytelenül alkalmazott fékezés ellenére megakadályozhatta volna az utasa testsúlyára, az ugrás utolsó fázisában tapasztalt szélviszonyokra tekintettel a durva földet érést, ha a szakmailag elfogadott "alácsúszásos technikát" alkalmazza.

A felperes a baleset következtében a II. ágyéki csigolya kompressziós és darabos törését szenvedte el, amely 8 napon túl gyógyult, tényleges gyógytartama 3-4 hónapot vett igénybe. A darabos, kisfokú összenyomódással járó törés kismértékű egészségkárosodás hátrahagyásával, elsősorban a gerinc fokozott fájdalomérzetével, csökkent teherbíró képesség kialakulásával összefüggő állapotot eredményezett. A baleset hatására a fizikai következményeken túl egy késleltetett formájú, poszttraumás stressz zavar is fellépett a felperesnél, amely miatt évekig a félelem- és tehetetlenség érzéséből adódó depresszív tünetek jellemezték személyiségét, állapota miatt pszichiátriai kezelésre szorult. A felperesnél a baleset okozta fizikai és mentális jellegű állapot 12 %-os mértékű össz-szervezeti egészségkárosodást, 15 %-os mértékű munkaképesség-csökkenést eredményezett.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest 1.800.000.- forint és járulékainak nem vagyoni kártérítés címén történő megfizetésére, valamint rendelkezett a perköltség viseléséről.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, melyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a nem vagyoni kártérítés összegének jelentős mértékű csökkentését, a felperes másodfokú perköltségében való marasztalását kérte. Elsődleges fellebbezési kérelmének indokolásaként előadta, hogy téves az az ítéletben kifejtett álláspont, miszerint a pilóta repülés-technikai hibája miatt ért durván földet a felperes, s emiatt köteles nem vagyoni kártérítés fizetésére. Az ítélet ugyanis egyoldalúan a kirendelt eseti szakértő véleményében foglaltakra alapította az alperes felelősségét, amellyel H.Z. tanú leszálláskori széliránnyal kapcsolatos megállapítása és H.M. a balesetkor jelen volt ejtőernyős oktató, tandempilóta véleménye is ellentétes. Az alperes álláspontja szerint ugyanis a keményebb földet érés oka egy elháríthatatlan légköri jelenség, a turbulencia és nem repülés-technikai hiba volt, így a pilóta a felperest ért ütést nem védhette volna ki. A tandem-ugrás szélsőséges veszélyekkel járó sport, s mint olyan számos kockázatot rejt magában, amelyek kivédése nem minden esetben lehetséges. Utalt még arra, hogy az elsőfokú eljárás során több alkalommal kifogásolták a szakértői véleményben foglaltakat, észrevételeiket, kérdéseiket azonban a szakértőnek nem továbbította a bíróság. A kártérítés mértékének leszállítását célzó másodlagos fellebbezési kérelme kapcsán kifejtette, hogy a felperes közösségi oldalakra feltett, a balesetet követően készült fényképfelvételei alapján nem tekinthető depressziósnak, sőt több extremitást nem nélkülöző sportágban továbbra is élvezetét keresi, így félelemtudatának patológiás erősödése, poszt-traumás stressz állapotának megléte nem igazolt, így erre tekintettel nem vagyoni kártérítésre sem jogosult. Továbbra is állította, hogy jelen ügyben a 282/2007. (X.26.) Korm.r. alapján kizárólag a Nemzeti Légiközlekedési Hatóság adhatott volna szakvéleményt.

A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A fellebbezés alaptalan.

Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen állapította meg a tényállást, és abból helytállóan következtetett arra, hogy az alperes a felperesnek a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.tv. (továbbiakban Ptk.) 76.§-ában nevesített személyhez fűződő jogát megsértette azzal, hogy a tandem-ugrás végrehajtása során, neki felróható módon nem az előírásoknak megfelelően járt el, és emiatt a felperesnek testi épségében mentális és fizikai hátrányokkal járó sérülést okozott.

Az ítélet rendelkező része azonban hiányos, mivel nem tartalmazza a felperes keresetének a marasztalást meghaladó részében való elutasítását. A másodfokú bíróság szerint azonban az elsőfokú ítélet jogi indokolása a Pp. 206.§-ának (1) és a Pp. 221.§-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, logikai láncolatából és következtetéseiből egyértelműen megállapítható az, hogy a rendelkező rész és az indokolás egymással összhangban áll. A rendelkező rész hiányossága ellenére a felperes kereseti kérelmének valamennyi elemét kimerítően vizsgálva jutott el az elsőfokú bíróság a felperes által igényelt mértéktől eltérő összegű nem vagyoni kártérítés megállapításához.

Az ítélet jogi indokolása szintén pontosításra illetve kiegészítésre szorul az alábbiak szerint.

Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy a felek között szóban kötött megállapodás folytán véghez vitt tandem-ugrásból eredő felperesi kártérítési igény elbírálása körében a Ptk. 318.§-ának (1) bekezdésére figyelemmel a szerződésen kívüli kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ekörben az ítélet jogi indokolása azonban pontosításra szorul. A kölcsönös akaratnyilatkozattal létrejött megállapodás ugyanis a Ptk. 389.§-ában szabályozott vállalkozási szerződés tipikus elemeit hordozza, mivel a tandem-pilóta az ugrás szakszerű és biztonságos végrehajtását - mint munkával elérhető eredményt - vállalta, a tandem-ugró pedig, mint megrendelő a repülőgépből való kiugrástól a sikeres földet-érésig tartó szolgáltatásért fizetett. Az eredménykötelem és a díjfizetés ténye a felek közötti szerződés - elsőfokú ítélet indokolása szerinti - atipikus jellegét tehát kizárja, az valójában szóban megkötött vállalkozási szerződésnek minősül.