BH 1999.2.73 Gyermek jogellenes külföldre vitele esetén, a visszavitel iránti kérelem elbírálásánál a "veszélyhelyzet" megítélése [1980. október 25-én Hágában kelt - az 1986. évi 14. tvr.-tel kihirdetett - Egyezmény 3. cikke, 13. cikk b) pontja, 16. és 19. cikke].

A bíróság jogerős végzésével kötelezte a kérelmezettet, hogy az 1993. augusztus 10-én S.-ben született H. C. W. nevű gyermeket adja át a II. r. kérelmezőnek a gyermek Németországba való visszavitele céljából.

A megállapított tényállás szerint a II. r. kérelmező (az apa) és a kérelmezett (az anya) házastársak, házasságukból 1993. augusztus 10-én H. C. nevű gyermekük született. A család lakóhelye Németországban volt. A kérelmezett a házasság megromlására hivatkozással 1997. augusztus 28-án a gyermekkel együtt Magyarországra jött, itt a szüleihez költözött, és a gyermeket óvodába íratta be. A németországi törvények szerint a gyermek az elhozatalakor mindkét szülő felügyelete alatt állt, elhozataláról a II. r. kérelmező utólag szerzett tudomást, ahhoz sem korábban, sem utóbb nem járult hozzá.

A gyermek visszavitele iránti eljárást az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezte, a kérelemhez az apa II. r. kérelmezőként csatlakozott.

A bíróság megállapította, hogy a kérelmezett azzal, hogy a gyermeket az apa távollétében, a tudta és hozzájárulása nélkül a lakóhelyéről és szokásos tartózkodási helyéről elvitte, a Gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25-én Hágában kelt - az 1986. évi 14. tvr.-tel kihirdetett - Egyezmény 3. cikkében írt jogellenes magatartást megvalósította.

Az anya a visszavitel iránti kérelem elutasítása érdekében az Egyezmény 13. cikkének b) pontjában foglaltakra hivatkozott, bizonyítani kívánta, hogy a II. r. kérelmezőnek a gyermekkel szembeni durvaságai, testi fenyítései a visszavitel esetén a gyermeket testi vagy lelki károsodásnak tennék ki, és az a gyermek számára elviselhetetlen helyzetet teremtene.

A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem látta megállapíthatónak a gyermek visszavitele esetén fennálló veszélyhelyzetet.

Indokolásában rámutatott, hogy az anya állításait részben megerősítő pszichológus szakértői vélemény nem támasztotta alá azt, hogy a gyermek mentális fejlettségének korához képest megállapítható elmaradottsága a II. r. kérelmező korábbi magatartására vezethető vissza, és a gyermek által az apai bántalmazásokról tett előadása több elemében a felfokozott gyermeki fantázia eredménye. A vélemény csak feltételezi a gyermek elsődleges kötődését az anyához, de a gyermek lelki károsodását a jövőben feltétlenül bekövetkező tényként állítja annak ellenére, hogy a gyermek érzelmeinek alakulására nézve a szakértő számára megfelelő adat nem állott rendelkezésre, és a gyermeknek az apától való idegenkedésére a szakértő szakmai magyarázatot sem adott. A fenti tartalmú szakértői vélemény tehát önmagában nem nyújt kellő bizonyítékot arra, hogy a gyermek visszavitele károsodást vagy veszélyhelyzetet eredményezne, így a jogellenesség ténye alapján a kérelmezett a gyermek kiadására köteles.

A jogerős végzés ellen a kérelmezett élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben törvénysértésként a Pp. 182. §-a (2) bekezdésének nem megfelelő alkalmazására hivatkozott. Álláspontja szerint a szakértői véleménnyel kapcsolatos aggályok felmerülése esetén a vélemény kiegészítésének vagy a szakértő meghallgatásának lett volna helye, illetve környezettanulmány készítésével kellett volna tisztázni a ténylegesen fennálló körülményeket.