XLI. számú Polgári Elvi Döntés
a családjogi tárgyú elvi döntések felülvizsgálatáról
Az elmúlt hat évben bekövetkezett társadalmi és gazdasági változásokkal olyan új jelenségek tűntek fel, amelyek a tartásra vonatkozó jogok, illetve kötelezettségek szempontjából meghatározóak (munkanélküliség, a családok anyagi helyzetének elnehezülése, a pályamódosítás objektív kényszerként ható szükségessége, külföldi vagy magas kiadásokkal járó felsőfokú tanulmányok végzésének lehetősége), és amelyekkel már az ítélkezési gyakorlatnak is szembe kellett néznie. A Legfelsőbb Bíróság az ilyen jellegű ügyekben már több eseti határozatával állást foglalt, és az elvi döntések módosítása megfelelő alkalom az általánosítható elvi tételek rögzítésére.
A Legfelsőbb Bíróság Teljes Ülése megvitatta a házastársi tartásra való érdemtelenségről szóló V. számú Polgári Elvi Döntését és a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartásáról szóló XXIX. számú Polgári Elvi Döntését, és azokat az Alkotmány 47. §-ában meghatározott jogkörében az alábbiak szerint módosított szöveggel tartja fenn:
V. számú Polgári Elvi Döntés a házastársi tartásra való érdemtelenségről
A házasság felbontása esetén a tartást érdemtelenség címén attól a házastárstól kell megtagadni, aki a házasság erkölcsi alapját a házasság felbontására is közreható magatartásával olyan súlyosan sértette, hogy tartása házastársára a társadalmi felfogás szerint méltánytalan lenne. Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó házastárs magatartását is.
A házasság megszűnését követően a volt házastárstól a tartás érdemtelenség címén akkor vonható meg, ha szándékosan a másik volt házastárs érdekeit durván sértő magatartást tanúsított, vagy a társadalmi együttélés szabályait egyébként olyan módon és mértékben sértette meg, hogy a tartási kötelezettség teljesítése már nem várható el.
Indokolás
Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. A 32. § (3) bekezdése kimondja, hogy a házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát, ha arra nem érdemtelen - az egyéb feltételek megléte esetén - különvagyonából is eltartani.
A házastársak tartási kötelezettsége a házasság belső tartalmából folyik. Ebből következik, hogy a házastársak esetleges későbbi eltávolodása, a házasság felbontása nem semmisíti meg teljesen egymáshoz tartozásukat, egymás sorsáért bizonyos fokú felelősségüket.
Ez az egymás sorsáért való további felelősség a házastársak kölcsönös tartási kötelezettségében is kifejezésre jut. A tartási kötelezettség ugyanis csak a tartást igénylő házastárs teljes vagy részleges munkaképtelensége, a tartásra való ráutaltság esetén áll fenn.
Az érdemtelenség elbírálása során a bíróságnak nemcsak egyes tényeket, hanem a házasság egészét kell mérlegre tennie. Meg kell vizsgálnia azt is, hogy az a házastárs, akitől a tartást igénylik, olyan magatartást tanúsított-e, amely feljogosítja őt arra, hogy házastársának magatartását felróhassa, nem terheli-e őt magát is hiba a házasélet megromlásának, házastársa magatartásának kialakítása terén. Nem szabad viszont figyelembe venni olyan magatartást, amely a felek házaséletének felbomlásánál nem hatott közre. Mindennek megítélésénél nem a házastársak szubjektív szempontjainak, hanem annak kell döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a társadalmi megítélés a házastársak egymással szembeni magatartására figyelemmel a tartásra kötelezést az ezáltal érintett házastárs méltánytalan megterhelésének tekintené-e.
A házasság megszűnését követően a tartásra való érdemtelenség elbírálásánál ismét más a helyzet. Ilyenkor az érdemtelenség intézményének már nem lehet az a célja, hogy a házasság erkölcsi alapját védje, hiszen a tartásra kötelezett, a tartásra jogosult volt házastársak között már nem áll fenn házastársi kötelék. Kétségtelen azonban az, hogy a volt házastársak egymás sorsáért való felelősségének alapját támadja az, aki szándékosan volt házastársa érdekei ellen tör, annak személyi vagy vagyoni érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsít. Ezen az alapon tehát a tartásra egyébként jogosult házastársat a tartásra utólag érdemtelenné kell nyilvánítani.
Vannak azonban olyan esetek is, amikor a volt házastárs méltán tagad meg minden közösséget volt házastársától anélkül, hogy ez utóbbi az érdekei ellen tört volna. A tartásra ugyancsak érdemtelenné kell nyilvánítani a felelőtlen, erkölcstelen, kicsapongó életmódot folytató, valamint a súlyos megítélés alá eső bűncselekményt elkövető volt házastársat.
A bíróságnak a tartásra érdemtelenség utólagos elbírálásának esetében is figyelemmel kell lennie az eset összes körülményeire, így különösen az érdemtelenségre hivatkozó fél egyéniségére és az általa tanúsított magatartásra is. Nem állapítható meg tehát érdemtelenség a tartásra jogosított volt házastárs olyan magatartása alapján, amelyet a tartásra kötelezett házastárs magatartása váltott ki, nem állapítható meg az együttélés szabályait sértő volt házastárs érdemtelensége akkor sem, ha az erre hivatkozó volt házastárs maga is hasonló magatartást tanúsított.
A fentiekből kitűnően az érdemtelenség fogalmát illetően nagyszámú körülménynek, szempontnak lehet meghatározó jelentősége. Éppen ezért az érdemtelenség kérdését mindig konkrétan, családjogunk és egész jogrendszerünk alapelveiből kiindulva, az ügy összes körülményének figyelembevételével kell elbírálni.
A házastársi tartásra való jogosultság elbírálása során a bíróság a házastárs (volt házastárs) érdemtelenségét csak akkor vizsgálhatja, ha erre a másik fél hivatkozik. Az érdemtelenség megállapításához ugyanis nem fűződik olyan társadalmi érdek, amelynek védelme a másik házastárs kívánságán túlmenően indokolt volna.
XXIX. számú Polgári Elvi Döntés a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartásáról
Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 60. §-ának (2) bekezdésében említett szükséges tanulmányok körébe tartozik az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanfolyamok, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányok végzése is.
A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége; nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az indokolt megszakítás.
Nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermeket akkor, ha
a) a gyermek továbbtanulásra alkalmatlan;
b) a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség);
c) ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.
A munkaképes nagykorú gyermek részére a szükséges tanulmányai folytatásának idejére járó tartásdíj összegének megállapításával a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíró képességét kell alapul venni.
Indokolás
A törvényes tartási kötelezettség alapja a családjogi kapcsolat, és ez a tartási kötelezettség megfelelő teljesítésének kiemelkedő jelentőséget ad. A tartási kötelezettségre vonatkozó jogi rendelkezések megszegése a közfelfogásban kialakult erkölcsi követelményekkel való szembehelyezkedést is jelent. A tartási kötelezettségnek jogi szankciókkal való kikényszerítésére akkor kerül sor, amikor a családi kapcsolat meglazul vagy felbomlik. A jogalkalmazás fontos feladata a törvényen alapuló tartási kötelezettséggel kapcsolatban a gyermek érdekeinek védelme, a gyermek sorsáért elsősorban felelős szülő felelősségtudatának a fokozása.
A Legfelsőbb Bíróság a tanulmányait folytató gyermek tartási igényének és a tartás mértékének kérdésével már több állásfoglalásában foglalkozott. Ezek az állásfoglalások a továbbtanuló kiskorú gyermek tartásával kapcsolatos kérdéseket rendezték annak a művelődéspolitikai szempontnak a figyelembevételével, amely szerint indokolt törekvés az általános iskola elvégzése után a középiskola elvégzése, illetőleg az azzal azonos képesítés megszerzése. Minthogy az ezzel kapcsolatos tanulmány végzése általában a gyermek kiskorúságának idejére esik, a tartásra köteles szülőre irányadó a Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint az a rendelkezés is, hogy a szülő a saját szükséges tartásának a rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami a közös eltartásukra rendelkezésre áll. A kialakult ítélkezési gyakorlat a középiskolai tanulmányok végzésének idejére a tartásra való jogosultságot és kötelezettséget változatlanul fennállónak tekinti az esetben is, ha a kiskorúság idején megkezdett középiskolai tanulmányok befejezése valamilyen okból a gyermek nagykorúságának elérése utáni időre is átnyúlik.
Kérdéses azonban, hogy a munkaképes nagykorú gyermek tanulmányainak folytatása esetén milyen feltételek mellett és milyen mértékben követelhet a szülőjétől tartást.
A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdése tartásra jogosultnak tekinti a munkaképes leszármazót is, ha erre szükséges tanulmányainak folytatása érdekében rászorul. Ilyen esetben a gyermek nagykorúságának elérése után is jogosult a tartásra. A továbbtanuláshoz fűződő egyéni érdek összhangban áll a társadalom érdekével, s e kettős érdek érvényesülésének előmozdítását zavartalan családi kapcsolat esetén a szülők maguk is alapvető erkölcsi kötelességüknek tartják. A családi kapcsolat meglazulása vagy felbomlása azonban nem lehet indok arra, hogy az említett érdekek háttérbe kerüljenek, különösen nem abban a vonatkozásban, hogy a családi kapcsolat alapján tartásra kötelezett szülő a gyermeknek és a társadalomnak az érdekét figyelmen kívül hagyja.
A gyermek rendszerint gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. A középiskolai tanulmányok sikeres elvégzése után azonban sor kerülhet valamely szakképzettség megszerzéséhez szükséges további tanfolyamnak a végzésére (pl. gyors- és gépíró, nyelv-, számítástechnikai, menedzserképző tanfolyam stb.), valamint főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatására a főiskola, egyetem nappali tagozatán. A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából a szükséges tanulmányok folytatásán általában az életpályára előkészítő szaktanfolyamnak, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányoknak a végzését is érteni kell, ezért e tanulmányok folytatásának idejére az arra rászoruló munkaképes leszármazó is jogosult a tartásra.
Ha a gyermeket a középiskola befejezése után a választott életpályára előkészítő tanfolyamra, főiskola, egyetem nappali tagozatára felvették, a tartásra kötelezett s arra képes szülő nem hivatkozhat arra, hogy a nagykorúságát elért gyermek munkaviszonyt létesítsen, és tanulmányai költségeiről, valamint megélhetéséről maga gondoskodjék.
A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége, ami azt jelenti, hogy a nagykorú gyermek általában csak tanulmányainak folyamatos végzése esetén követelhet jogszerűen tartásdíjat. A folyamatosságot azonban nem szakítja meg a főiskolai, egyetemi tanulmányok végzését megelőzően megkívánt egy-két éves gyakorlati munka, a sorkatonai szolgálat, a betegség vagy más rendkívüli ok. Azt a kérdést, hogy a megszakítás idejére tartásdíj a gyermeket mennyiben illeti meg, az alapul szolgáló ok figyelembevételével kell megítélni. Szünetel a tartási kötelezettség, ha a megszakítás ideje alatt a gyermek megélhetése biztosítva van, vagy arról maga képes gondoskodni.
Ha a középiskolai tanulmányok végzését követően hosszabb idő telt el, az összes körülmény mérlegelésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a tanulmányoknak a főiskola, egyetem nappali tagozatán való folytatása idejére a tartásdíj fizetése a szülőtől elvárható-e, vagy pedig a gyermekkel szemben jogosan támasztható-e az a követelmény, hogy a továbbképzéséhez szükséges anyagiakat részben vagy egészben maga teremtse elő. E vonatkozásban jelentősége van annak, hogy a hosszabb megszakításnak mi volt az indoka, a nagykorú gyermek életpályája a kieső időben hogyan alakult. Ha a gyermek a továbbtanulást megelőzően hosszabb idő alatt akkori életkörülményeinek megfelelően választott életpályán már elhelyezkedett, rendszerint nem várható el a szülőtől, hogy több évi megszakítás után fedezze a továbbtanulás (újabb tanulás) költségét, és erre az időre újból tartásdíjat fizessen. Ilyen esetben kivételesen a tartási kötelezettség megállapítására akkor kerülhet sor, ha az életpályától eltérő vagy magasabb képzettség megszerzését igénylő újabb életpálya a gyermek összes körülményére, különösen egészségi állapotára tekintettel feltétlenül indokolt, és a kötelezett kereseti, jövedelmi viszonyai alapján a társadalmi felfogás szerint továbbtaníttatása a kötelezettől elvárható (pl. a megszerzett képesítés az időközben bekövetkezett változás folytán megélhetését nem biztosítja).
A főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatásához fűződő egyéni és társadalmi érdek a gyermekre is kötelezettséget ró, nevezetesen a tanulmányait köteles a tőle elvárható legjobb eredménnyel végezni annak érdekében is, hogy a jogszabályban biztosított kedvezményeket (tandíjkedvezmény, ösztöndíj stb.) kiérdemelje, s ezzel a szülő tartási terheit enyhítse. Megfelelően együtt kell működnie a gyermeknek és szülőjének abban is, hogy a továbbtanuló gyermek a társadalmi ösztöndíj lehetőségét igénybe vegye. A gyermeknek mindezzel kapcsolatos felróható magatartását a terhére figyelembe kell venni, és az nemcsak a tartásdíj összegének a megállapítására hathat ki csökkenőleg, hanem adott esetben a tartási kötelezettség megszüntethetőségére is vezethet.
A már említett általános művelődéspolitikai szempontokra tekintettel a gyermeknek a továbbtanulásra való alkalmatlanságát lehet megállapítani, ha főiskolai, egyetemi tanulmányait szellemi vagy testi adottságainál fogva tartósan nem képes eredményesen folytatni. Ugyanilyen elbírálás alá esik, ha a továbbtanulás ideje neki felróható okból tartósan elhúzódik. A magatartás okait, a gyermek körülményeit, a szülőknek vele szemben tanúsított magatartását természetesen igen behatóan vizsgálni kell. E vizsgálódás során a főiskola, egyetem véleményének a beszerzése is szükséges, mert csak valamennyi ok kellő ismeretében bírálható el, hogy a gyermek továbbtaníttatásának anyagi támogatása a társadalmi felfogás szerint a szülőktől elvárható-e.
A családi kapcsolatból eredő jogok és kötelezettségek vonatkozásában - így a tartás jogát és kötelezettségét illetően is - különös jelentősége van az erkölcsi követelményeknek. Erre is tekintettel mondja ki a Csjt. 60. §-ának (3) bekezdése, hogy nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált. A törvény azonban közelebbről nem határozza meg, hogy milyen körülmények fennállása esetén lehet az érdemtelenséget megállapítani.
Az említett erkölcsi követelmény szem előtt tartásával az összes körülmények beható mérlegelésével kell megítélni a továbbtanuló gyermeknek a tartásra kötelezett szülővel vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szembeni nem megfelelő magatartását is. A nagykorú gyermektől fokozottabban elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes vagy helytelen voltát és annak következményeit kellően értékelni tudja. A törvényen alapuló tartásra ezért nem méltó a főiskolai, egyetemi tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermek, ha neki felróhatóan a tartásra kötelezett szülőjével vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít. Gondosan vizsgálni kell azonban, hogy a magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki, különösen azt, hogy a kötelezett magatartása idézte-e elő, végül, hogy az a gyermeknek a társadalmi felfogás szerint valóban súlyosan felróható-e.
A Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint a szülő csak a kiskorú gyermekét köteles saját szükséges tartásának rovására eltartani. A főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatása - legfeljebb pár hónap kivételével - a gyermek nagykorúságának idejére esik, tehát irányadó az az elv, hogy a szülő nem köteles a gyermeket eltartani, ha ez saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyezteti. Erre tekintettel főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatása esetén mindig vizsgálni kell - a rászorultság mellett - a tartásra kötelezett szülő teherbíró képességét, figyelemmel kell lenni a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaira és az őt terhelő kötelezettségekre.
A munkaképes nagykorú gyermek részére - szükséges tanulmányai folytatásának idejére - fizetendő tartásdíj mértéke szempontjából a gyermek szükségleteit, a tartásra köteles szülő teherbíró képességét, továbbá azt kell figyelembe venni, hogy a másik szülőtől - vagyoni, jövedelmi, kereseti viszonyaira, családi és személyes körülményeire tekintettel - mennyiben várható el, hogy ő is hozzájáruljon a továbbtanulás költségeinek fedezéséhez. A tartásdíj mértékének megállapításánál egyik tényező a továbbtanuló gyermek indokolt szükséglete. E vonatkozásban figyelemmel kell lenni a gyermeknek a továbbtanulással szükségképpen együttjáró kiadásaira, de számításba kell venni mindazt a támogatást is, amelyet az állam, a társadalom nyújt (állami, társadalmi ösztöndíj, szociális segély, tandíjkedvezmény, az elhelyezés, az étkezés terén nyújtott kedvezmény), a gyermek esetleges rendszeres jövedelmét (korrepetálásból eredő rendszeres jövedelmét stb.) és vagyonát.
A gyermektartásdíj mértékének további tényezője a tartásra kötelezett szülő teherbíró képessége. Amint arra már utalás történt, a szülő a munkaképes nagykorú gyermek tartása érdekében nem köteles saját szükséges tartását és kiskorú gyermekének szükséges tartását megszorítani. A tartásra kötelezett szülő és kiskorú gyermekének szükséges tartását illetően jelentősége van a kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyoknak, a családi és személyes körülményeknek, s ezek gondos mérlegelésével kell elbírálni, hogy adott esetben a nagykorú munkaképes továbbtanuló gyermek részére a szülő tartásdíj fizetésére milyen mértékben képes.