BH 2007.2.61 A határozott idejű munkaszerződésnek érvényes az a kikötése, amely szerint - ha a megszüntetésekor egy évnél rövidebb idő van hátra - a munkavállalót megilleti munkáltatói megszüntetés esetén a 12 havi átlagkereset [Mt. 13. § (3) bekezdés, 88. § (2) bekezdés].

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az alperesnek további 12 havi átlagkereset megfizetésére kötelezését, másodlagosan az eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok megsértették az Mt. 13. § (3) bekezdését, 76. § (4) bekezdését, a Ptk. 198. § (1) bekezdését, a 200. § (1) bekezdését, valamint a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben megfogalmazott elveket. Előadta, hogy a munkaszerződésében az Mt. 88. § (2) bekezdésében meghatározott juttatáson felül további 12 havi átlagkeresetet kötöttek ki, amit a munkaszerződésben a kétféle juttatás tekintetében alkalmazott "valamint" kifejezés bizonyít. Ezt a többletjuttatást a várható elhelyezkedési nehézségek kompenzációjaként kötötték ki, ezért a jogerős ítélet következtetése téves arról, hogy "a bánatpénz jellegű kikötés" nem illeti meg. A megállapodás a Ptk. 198. § (1) bek. és 200. § (1) bekezdése szerint érvényes volt, az Mt. 13. § (3) bekezdése szerint a felek a munkavállaló javára az Mt.-től eltérhetnek, amit a bírói gyakorlat is alátámaszt. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben vizsgálta, és a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata során nem talált alapot a felülvizsgálati eljárás elrendelésére.

A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a munkaviszony megszüntetése esetére a felek az Mt.-ben meghatározott jogkövetkezményektől a munkavállaló javára kedvezőbb feltételeket kiköthetnek, és ez vonatkozik a határozott idejű munkaviszonynak az Mt. 88. § (2) bekezdésében szabályozott jogkövetkezménnyel való megszüntetésére is [Mt. 13. § (3) bekezdés]. Ebben a körben a feleknek az Mt. alapján megkötött megállapodása az irányadó, ezért a felperes a Ptk. szabályai megsértésére alap nélkül hivatkozott.

A perben eszerint a kereset megalapozottságához az eljárt bíróságok helytállóan vizsgálták a munkaszerződés tartalmát, figyelemmel az Mt. 88. § (2) bekezdésére és a munkaszerződéses kikötés szövegezése nyelvtani értelmezésére. Ennek során törvénysértés nélkül állapították meg, hogy a munkaszerződés 2.3. pontja a felperes határozott idejű munkaviszonya megszüntetése esetére a törvényben meghatározottnál kedvezőbb jogkövetkezményt állapított meg, amikor alkalmazta az Mt. 88. § (2) bekezdését azzal a felperesre kedvezőbb megoldással, hogy amennyiben a határozott időből egy évnél kevesebb idő van hátra, a felperest akkor is megilleti a 12 havi átlagkeresete. Mindezt az elsőfokú eljárásban meghallgatott tanúk egyértelműen alátámasztották. A másodfokú bíróság helytállóan emelte ki, hogy a munkaszerződés 2.3. pontjában a felek nemcsak a határozott idejű munkaviszony idő előtti megszüntetése [Mt. 88. § (2) bekezdés] esetét, hanem azt is szabályozták, amikor a felperes a munkaszerződés megkötése után a munkát fel sem tudja venni (a munkáltató a szerződéstől elállna), továbbá arra az esetre is rendelkeztek, amikor a határozott idejű munkaviszony lejár és a felek azt nem hosszabbítják meg.

A felperes által hivatkozott "továbbá" kifejezés ezekre az esetekre vonatkozott, és egymagában nem támasztotta alá a felperesi érvelést. A munkaszerződés 2.3. pontja, valamint 7.2. pontja szövegezéséből nem volt tehát olyan következtetés levonható, hogy a felek az Mt. 88. § (2) bekezdésében meghatározott juttatáson felül további 12 havi átlagkeresetben állapodtak meg.