BH 1995.12.719 A túlbiztosítás jogszabályi tilalma folytán az utóbb kötött biztosítási szerződés semmis. A károsult a semmis szerződés alapján birtokába jutott kártérítési összeg visszafizetése után, a káresemény szabályos bejelentését követően - akár beszámítási kifogás útján - érvényesítheti kártérítési követelését az érvényes biztosítási szerződés alapján [Ptk. 200. § (2) bek., 296. § (1) és (2) bek., 549. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 63 756 Ft biztosítási díjat és annak az ítéletben részletezett törvényes kamatait, valamint 5468 Ft perköltséget. Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy az alperes 1991. december 31-én a gazdálkodó szervezetek vagyonbiztosítására vonatkozó szerződés megkötésére írásban ajánlatot tett a felperesnek, aki arra nem nyilatkozott. Ezáltal a vagyonbiztosítási szerződés a felek között - az ajánlatban közölt tartalommal - határozatlan időtartamra létrejött. A biztosítási díjak egyes részletei negyedévenként váltak esedékessé. Az alperes az 1992. évi I. negyedévi díjat megfizette, a további díjfizetést azonban elmulasztotta. A felperes az alperest a díjfizetésre felszólította, az alperes pedig 1992. június 1-jén - 1992. április 1. napjára visszaható hatállyal - a szerződést felmondta. A felperes a felmondást nem fogadta el.

A felperes keresetében a biztosítási díj iránti igényét érvényesítette, az alperes pedig a kereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a szerződés érvényesen nem jött létre, mert az ajánlatot tevő főkönyvelő aláírási jogosultsággal nem rendelkezett.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között a Ptk. 537. §-ának (2) bekezdése szerint érvényes biztosítási szerződés jött létre. Az alperes szerződési ajánlatát aláíró főkönyvelő ugyanis az alperes megbízottjaként járt el a Ptk. 220. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint és az általa tett nyilatkozatok az alperest jogosítják, illetve kötelezik. Az érvényesen létrejött biztosítási szerződés a Ptk. 551. §-ának (4) bekezdése és az 543. §-ának (1) bekezdése szerint 1992. december 31. napjával szűnt meg, ezért az alperes az 1992. évi elmaradt biztosítási díj megfizetésére köteles a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése szerint.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Változatlan álláspontja szerint a szerződés érvényesen nem jött létre, mert az alperes nevében eljáró könyvelő nem volt jogosult a szerződési ajánlat aláírására. Előadta még, hogy az érvénytelennek tartott vagyonbiztosítási szerződés felmondását követően, 1992. április 7-én. ugyanazon vagyontárgyakra vagyonbiztosítási szerződést kötött a C. Biztosító Rt.-vel. A vagyonbiztosítási szerződéssel érintett épületen bekövetkezett biztosítási események miatt nevezett biztosítótól 1834 Ft-ot, illetve 16 902 Ft-ot vett fel. Arra az esetre, ha a bíróság a szerződés érvényességét állapítaná meg, beszámítási kifogást terjesztett elő az előbbi összegek és azok kamatainak beszámítása iránt, mert a felperessel kötött biztosítási szerződés érvényessége esetén ezeket az összegeket a felperes lett volna köteles a részére megfizetni. Hivatkozott arra is, hogy a felperessel kötött szerződés azért sem minősíthető érvényesnek, mert a felperes kötvényt nem állított ki.

A felperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és kimondta, hogy a másodfokú eljárásban felmerült költségét az alperes maga viseli.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság is úgy látta, hogy a biztosítási szerződés - az ajánlatnak megfelelő tartalommal, határozatlan időre - a Ptk. 537. §-ának (2) bekezdése szerint érvényesen létrejött. Rámutatott arra, hogy az alperes képviselőjeként eljáró könyvelő, aki az alperes cégbélyegzőjével ellátott biztosítási ajánlatot megtette, az alperes képviselőjének tekintendő, s így a Ptk. 219. §-ának (2) bekezdése szerint cselekménye által az alperes válik jogosítottá, illetve kötelezetté. Tekintettel arra, hogy a biztosítási szerződést a Ptk. 551. §-ának (4) bekezdése szerint csak a biztosítási időszak végére lehet érvényesen felmondani, ezért az alperes 1992. június 1-jén keltezett felmondása nem tekinthető érvényesnek és a díj nem fizetése miatt sem szűnt meg a szerződés, mert a felperes a Ptk. 543. §-ának (1) bekezdésében szabályozott 30 napos határidő alatt az esedékes díj megfizetésére az alperest felszólította, majd pert indított.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság álláspontja szerint továbbá a kötvény kiállítása - a Ptk. 537. §-ának (1) bekezdése szerint - nem érvényességi kelléke a biztosítási szerződésnek, ezért az alperes ugyan követelhette volna a kötvény kiállítását, de arra nem hivatkozhat, hogy a biztosítási kötvény kiállításának hiányában a szerződés érvényesen nem jött létre.

A másodfokú bíróság megalapozatlannak találta az alperes beszámítási kifogását is. A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek álláspontja szerint nem állnak fenn, mert az alperes csak akkor követelhetne teljesítést a felperestől, ha a C. Biztosító Rt.-vel kötött második biztosítási szerződésének semmissége miatt az annak alapján felvett biztosítási összeget visszafizette. A felperessel kötött biztosítási szerződés érvényessége folytán ugyanis a C. Biztosító Rt.-vel kötött szerződés a Ptk. 549. §-ának (1) bekezdése szerinti túlbiztosítás tilalmába ütközik, ezért ez a szerződés valóban semmis, ennek következményeit azonban - a rendelkezésre álló adatok szerint - az érdekeltek nem vették figyelembe. Egyébként az alperesnek a felperessel szemben fennálló követelése mindaddig nem válik esedékessé, amíg a káreseményt a felperesnél be nem jelentette, és a bejelentést követően nem jár le a szerződés 4. fejezetének 65. pontjában írt - a kárrendezés elintézésére nyitva álló - 15 napos határidő.