BH 2001.2.61 Személyhez fűződő jogot sért a magánéletbe való önkényes beavatkozás. A beavatkozást általában akkor kell önkényesnek tekinteni, ha az érintett akaratával, szándékával kifejezetten ellentétes, és a beavatkozást a gondosan mérlegelt körülmények sem indokolják [Ptk. 75. §, 84. § (1) bek., 339. § (1) bek., 355. § (4) bek., 359. § (1) bek., 1976. évi 8. tvr. 1991. évi LXIV. tv., 1992. évi LXXIX. tv., 1997. évi XXXI. tv. 17. §].

A jogerős ítélet által megállapított tényállás lényegi tartalma szerint az akkor 13 éves II. r. felperes 1998 januárjában házasságon kívüli kapcsolatból terhes lett. Az I. r. felperes mint a II. r. felperes történyes képviselője, 1998. február 27-én terhességmegszakítás iránt kérelmet terjesztett elő, amelynek időpontjaként 1998. február 24-ét tűzték ki. Ezen a II. r. felperes nem jelent meg. A II. r. felperes iskolájában, a felperesek lakóhelyén, a II. r. felperes terhesállapota ismertté vált. A IV. r. alperes mint a gyermekjóléti szolgálat munkatársa vette fel a kapcsolatot a felperesekkel, és nyújtott segítséget a családnak. Erre mindenekelőtt azért volt szükség, mert a II. r. felperesnek a magzat megtartása, illetve a terhesség megszakítása tekintetében kételyei voltak. Mindezek tisztázására 1998. február 27-én a felperesek lakásán a IV. r. alperes, a d.-i polgármester, az iskola igazgatója, a felperesek és a II. r. felperes testvére részvételével egy megbeszélést tartottak. Ezen a II. r. felperes aggályai elhárultak, és a II. r. felperes - egyezően édesanyja, törvényes képviselője szándékával - maga is úgy határozott, hogy elveteti magzatát. E megbeszélés eredményét a IV. r. alperes tudomásul vette, további intézkedést az ügyben nem tett.

Az V. r. alperes b.-i káplánként ugyancsak tudomást szerzett a II. r. felperes állapotáról, a magzat megtartásával kapcsolatos eredeti szándékáról és az ebből eredő konfliktusáról. Minderről tájékoztatta az I. r. alperest, majd az 1998. február 27-i megbeszélést követően az I. r. alperes megbízásából az esti órákban a helyi plébánossal felkereste a felpereseket. Ekkor csak az I. r. felperessel tudott beszélni, aki az V. r. alperest a lakásába beengedte, és végighallgatta az V. r. alperesnek a terhesség megszakításával kapcsolatos álláspontját, valamint azt, hogy az I. r. alperes a magzat megtartása érdekében 100 000 forintot felajánlott. Az I. r. felperes azonban közölte az V. r. alperessel, hogy szándékát nem kívánja megváltoztatni. Az esti időpontra tekintettel nem tette lehetővé, hogy az V. r. alperes beszéljen a II. r. felperessel.

Ezt követően az I. r. alperes 1998. március 1-jén telefaxüzenetet küldött a B.-i Városi Kórház igazgatójának, amelyben arról értesítette, hogy "aggályosnak tartja azokat a körülményeket, amelyek között a II. r. felperest magzatának elhajtására kényszerítenék". Egyben tájékoztatta a kórházat, hogy a magzat javára magzati gondnok kirendelését kérték, illetőleg gyámhatósági eljárást indítottak, ezért kérte a kórházban "március 3-ra" tervezett művi terhességmegszakítás elhalasztását. 1998. március 2-án (tévesen március 3-ával dátumozva) az I. r. alperes a B. Város Polgármesteri Hivatal gyámhatóságához fordult, és indítványozta a II. r. felperes magzata számára azonnali hatállyal magzati gondnok kirendelését. Ennek indokaként előadta, hogy értesülése szerint a II. r. felperesnek a terhesség megszakításával kapcsolatos döntése "személyiségét erőszakos ráhatással befolyásoló kényszer hatására, személyiségétől idegen módon történt", az "akaratában megtört" kiskorút abortuszra bejelentették, így a magzat és az anyja, illetve a magzat és törvényes képviselője között súlyos érdekellentét keletkezett. Egyben igazolta, hogy a magzat javára 100 000 forintot letétbe helyeztek.

Az I. r. felperes az elhalasztott első abortuszt követően 1998. március 2-án ismételten kérelmet terjesztett elő a B.-i Városi Kórháznál, amelynek alapján a beavatkozás időpontjául 1998. március 4-ét jelölték meg.

A gyámhatóság azonban 1998. március 2-án kelt határozatával a magzat részére eseti gondnokot rendelt, aki a B.-i Városi Bíróság előtt 1998. március 4-én a felperesek ellen (a felperesek jognyilatkozatainak érvénytelensége, illetve a terhességmegszakítás megtiltása végett) pert indított. A fentiek hatására a B.-i Városi Kórház a terhesség megszakítását megtagadta. A terhesség felperesek által elhatározott megszakítására végül is 1998. március 26-án sor került a megyei kórházban.

Az esetnek országos nyilvánossága lett, azzal több televíziócsatorna, rádióadó és napilap hosszú időn át foglalkozott. Az eset kapcsán többször előfordult, hogy az utcán idegenek a II. r. felperesre rosszindulatú megjegyzéseket tettek, a felperesek több becsmérlő levelet kaptak, házuk falát gyalázkodó feliratokkal összefirkálták. Ezek miatt a felperesek kénytelenek voltak lakóhelyükről elköltözni. A II. r. felperest az események megviselték, ami miatt pszichiátriai kezelés alatt is állt.

A fenti tényállás alapján a jogerős ítélet - részben helyt adva a felperesek keresetének - megállapította, hogy az I. r. alperes azzal sértette meg a felperesek személyhez fűződő jogait, hogy a II. r. felperes terhességmegszakításával kapcsolatban indokolatlanul és szükségtelenül, a magánéletükbe önkényesen beavatkozva, a B.-i Városi Kórházhoz és a B.-i Polgármesteri Hivatalhoz mint gyámhatósághoz fordult. Az V. r. alperes pedig azzal sértette meg a felperesek személyiségi jogait, hogy hasonlóképpen indokolatlanul és szükségtelenül élt jelzéssel az I. r. alperesnél a II. r. felperes állapotával és szándékával kapcsolatban. Kötelezte a jogerős ítélet az I. és V. r. alpereseket, hogy az elkövetett jogsértésért levélben kérjenek elnézést a felperesektől. Az I. r. alperest az I. r. felperes javára 211 400 forint tőke, 200 000 forint után 1998. március 1-jétől, 11 400 forint tőke után 1999. július 1-jétől járó kamatok, a II. r. felperes javára pedig 300 000 forint és ennek 1998. március 1-jétől járó évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte vagyoni és nem vagyoni kártérítés jogcímén.

A felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította.

A jogerős ítélet álláspontja szerint az I. r. alperes a kórházhoz és a gyámhatósághoz - a tényeket illetően hamis látszatot keltve - indokolatlanul és szükségtelenül tett bejelentést, amellyel akadályozta a II. r. felperes véleményének az érvényesülését, és fellépése a II. r. felperes önrendelkezési jogát is megkérdőjelezte. Megsértette továbbá az I. r. felperesnek mint törvényes képviselőnek azt a felelősségét, jogát és kötelességét, amely a gyermekének a jogai gyakorlásához szükséges iránymutatása és a tanácsadás tekintetében fennáll. A magánéletbe való ilyen önkényes beavatkozást pedig - egyebek mellett - tiltja a Gyermek jogairól szóló és az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett nemzetközi Egyezmény is. Az I. r. alperes fellépését nem látta indokoltnak A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv (a továbbiakban: Gyvtv.) 17. §-a alapján sem. E jogszabály ugyanis csak akkor indokolhatta volna az I. r. alperes fellépését, "jelzését" a hatósághoz, ha az kellő utánjárással, a tények figyelembevétele mellett történik. Ennek hiányában az I. r. alperes beavatkozása a felperesek magánéletébe önkényes volt. A kórházhoz tett bejelentéssel kapcsolatban azt is megállapította a jogerős ítélet, hogy a kórház a Gyvtv. 17. §-ának (1) bekezdése alapján nem minősült olyan intézménynek, amely gyermekvédelmi feladatot lát el. Így a kórházhoz tett bejelentés ezen az alapon sem volt jogszerűnek tekinthető. Összességében ezért a jogerős ítélet az I. r. alperes magatartását indokolatlannak és szükségtelennek, tehát a felperesek magánéletébe való önkényes beavatkozásnak értékelte, amellyel a felpereseknek a Ptk. 75. §-ában védett jogait megsértette. A jogerős ítélet ugyanakkor nem rótta az I. r. alperes terhére a kórházhoz és a gyámhatósághoz intézett bejelentéseiben tett javaslatokat, mert azok "a hatóság (címzett) döntésétől függően kaptak jelentőséget".