BH 2005.1.33 A munkáltatónak az a magatartása, hogy a rendkívüli felmondási okra vonatkozóan nem teszi lehetővé a munkavállaló számára a védekezést, önmagában nem minősül a jognyilatkozat jogellenességét megalapozóként [Mt. 96. § (2) bekezdés].

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében ténybeli tévedésként, ezáltal az Mt. 3. § (1) bekezdésbe, a 4. §-ba és a 96. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző jogszabálysértésként adta elő annak figyelmen kívül hagyását, hogy a felperes nem terjesztette elő védekezését a munkáltató felhívására [Mt. 96. § (2) bekezdés]. A felperes védekezésének hiányában az alperes munkáltató "kénytelen volt" a rendkívüli felmondást kiadni. A jogerős közbenső ítéletben a másodfokú bíróság jogszabálysértően elmulasztotta annak értékelését, hogy a felperes a védekezési jog gyakorlásával nem élt, ezáltal nem járt el a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeinek megfelelően. Az alperes fenntartotta álláspontját a keresetindítási határidő felperes általi túllépéséről, emiatt az Mt. 202. § c) pontjába és a Pp. 107. §-ba ütköző jogszabálysértést sérelmezett. Mindezek miatt a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján megállapította, hogy a másodfokú bíróság közbenső ítélete nem jogszabálysértő.

A másodfokú bíróság a helyesnek talált tényállásból az elsőfokú bíróságtól eltérő következtetésre jutott a rendkívüli felmondási ok bizonyítottsága tekintetében. Összefoglalóan arra következtetett, hogy az alperes feltételezésre alapítottan, az őt terhelő bizonyítási teher ellenére, nem bizonyított okkal, nem jogszerűen élt a rendkívüli felmondás jogával. Ezt a lényeges következtetést, illetve a rendkívüli felmondási ok bizonyításának elmaradását az alperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta.