EH 2003.962 A felszámolási eljárás alatt történt tartozatlan fizetést hitelezői igényként kell nyilvántartásba venni, annak kielégítésére a Cstv.-ben meghatározott sorrendben kerülhet sor [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 4. §, 38. § (3) bek., 57. §].
Az elsőfokú bíróság végzésével kötelezte a felszámolót, hogy az R. Pénzügyi Részvénytársaság hitelező igényét 8 napon belül vegye nyilvántartásba. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az R. Pénzügyi Részvénytársaság faktorálási szerződésből eredő hitelezői igényt jelentett be a felszámolónál. A szerződést az adós, mint engedményező és a hitelező mint engedményes 2001. március 5. napján kötötték meg. Az engedményes megvásárolta az adósnak az O. Á. Intézettel szemben fennálló 4 012 620 Ft összegű követelését, melynek alapján 2001. március 7-én 3 551 169 Ft vételárelőleget átutalt az engedményezőnek. A követelés teljes összegét azonban az O. Á. Intézet az adósnak fizette meg 2001. március 28. napján banki átutalással. Mivel a faktorálási szerződés a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedését követően került megkötésre az ügyvezető által, a felszámoló a vitathatónak minősülő igényt elbírálás végett megküldte a bíróságnak. Az elsőfokú bíróság a jelen ügyben alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1997. évi XXVII. törvénnyel is módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 4. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a követelés az adós vagyonába tartozik. Utalt a többször mód. Cstv. 38. §-ának (3) bekezdésére, nevezetesen, hogy a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Erre tekintettel a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően rendelkezett azzal, hogy az igény a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint érvényesíthető.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének a megváltoztatását, és az adós felszámolójának arra való kötelezését, hogy a hitelező által 2001. március 7-én az adós részére átutalt 3 551 169 Ft vételárelőleget utalja vissza a hitelezőnek. Hivatkozott arra, hogy a faktorálási szerződés ellenére az O. Á. Intézet is kifizette a 4 012 620 Ft összegű követelést az adósnak. Az intézet tévedett, amikor az összeget nem az engedményes részére fizette meg, hanem átutalta az adós egyszámlájára. A felek által nem vitatottan az adós ügyvezetője a faktorálási szerződést 2001. március 5-én már nem írhatta volna alá, nem volt a társaság képviselője, így a szerződés mint jogszabályba ütköző semmis, ezért a hitelező álláspontja szerint ez a jogügylet nem eredményezheti az adós vagyonának a gyarapodását, ez nem tartozhat a felszámolási vagyon körébe.
A fellebbezésre a felszámoló észrevételt tett. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását. Hivatkozott arra, hogy az O. Á. Intézettel szembeni követelés az adós bankszámlájára 2001. március 28-án átutalásra került, mely összeget a bankszámlán elkülönítetten kezeli. Tekintettel a vételárelőleg megfizetésére és a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, a hitelező bejelentett követelését a felszámoló elfogadta, és a hitelező részére vissza is igazolta azt. Erre vonatkozólag a felszámoló csatolta a hitelezőnek küldött értesítését.
A hitelező fellebbezése nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által egyébként helyesen megállapított tényállást az iratok tartalma alapján kiegészíti az alábbiakkal: Az adós elleni felszámolási eljárás kezdő időpontja 2001. február 17-e volt, a felszámolást elrendelő végzés a Cégközlöny 13. számában, 2001. március 29-én nyert közzétételt. Az adós felszámolója a 2001. december 14-én kelt értesítése szerint a hitelező követelését mint határidőn túl érkezett követelést nyilvántartásba vette akként, hogy vételárelőleg címén 3 551 169 Ft-ot, regisztrációs díjként 35 511 Ft-ot a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába tartozóként sorolta be.
A Legfelsőbb Bíróság a kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozott végzést hozott az ügyben.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a többször mód. Cstv. 4. §-ának (1) bekezdése szerint milyen vagyon tartozik a felszámolási eljárás körébe. A hitelezőnek pénzkövetelése keletkezett az adóssal szemben, amelyet a felszámolási eljárás alá tartozó vagyonból kell kielégíteni. A téves átutalással a pénz feletti használat joga átszállt az adósra, a pénz a birtokába jutott. A pénz jelentősége nem dologi (fizikai) voltában van, hanem abban, hogy meghatározott vagyoni értéket fejez ki, helyettesíthető. A tévesen átutalt összeget természetesen vissza kell fizetnie az adósnak, azzal jogalap nélkül nem gazdagodhat, jelenleg azonban már csak a felszámolási eljárás keretében, mint hitelezői igény kielégítésére kerülhet sor. A hitelezői igény besorolása iránt pedig a felszámoló már megfelelően intézkedett. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felszámolót csupán a nyilvántartásba vételre hívta fel, és az összegnek a visszafizetéséről nem rendelkezett.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, lényegében helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. (Legf. Bír. Fpk. VIII. 30.256/2002. sz.)