BH 2021.2.52 Abban az esetben, ha a munkavállaló rendes munkaidejében más munkatárs munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, az ellátott munkakörre vonatkozó magasabb alapbérre akkor válik jogosulttá, ha ennek a feladatellátásnak az időtartama meghatározható, és saját munkakörétől elválasztható.

Amennyiben a munkavállaló saját és más munkakörbe tartozó feladatainak ellátása a rendes munkaidőt meghaladja, erre az időtartamra a rendkívüli munkavégzés ellenértékére tarthat igényt [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 53. § és 143. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 2012. december 1-től 2015. december 31-éig értékesítő (sales-koordinátor) munkakörben állt a nemzetközi tengeri és légi szállítmányozással foglalkozó alperes alkalmazásában.

[2] Az alperes tulajdonosa 2013 nyarán arról döntött, hogy az európai szervezetén belül átszervezést hajt végre, melynek célja a munkavégzés párhuzamosságainak megszüntetése és a kisebb, kevesebb hasznot hozó megrendelők leépítése volt.

[3] 2013. november 1-jétől Sz. B. értékesítési munkatárs szülési szabadságra ment. Távozásáig vele együtt 4 értékesítője volt az alperesnek, Sz. B., V. K., K. B. és a felperes. A távozó kolléganő feladatait a felperes V. K.-val együtt, megosztva vette át.

[4] 2014-ben megkezdődött az átalakulás az alperesnél, melynek során az ügyfélszolgálat P.-be költözött, ezáltal a b.-i irodából 3 fő távozott. Csak az értékesítési és a légi szállítmányozási funkció maradt meg. A felperes procurement manager (beszerzési vezető) pozíció várományosaként Sz.-be és P.-be járt értekezletekre, miközben ezzel párhuzamosan ellátta saját munkakörét is.

[5] 2014. november 1-ével V. K. is szülési szabadságra ment, feladatainak azon részét, amely Sz. B. üzleteivel volt kapcsolatban a felperes vette át, illetve neki kellett ellátnia a gyűjtő szállítmányozás árazását.

V. K. egyéb feladatait - amelyek egyebekben hamarosan megszűntek - S. J. és J. S. vette át. 2014. november 30-án V. M. ügyfélszolgálati munkatárs távozott a cégtől, majd 2014. december 31-én K. É., ugyancsak ügyfélszolgálati munkatárs.

[6] 2015-ben az alperes a közvetlen szállítmányozási funkciót már csak P.-n keresztül végezhette. Ebben az évben alkalmaztak egy magyarul is beszélő munkatársat a p.-i irodában, akit a nemzetközi cég kifejezetten abból a célból vett fel, hogy besegítsen a magyar ügyfeleknek történő árazásban.

[7] 2015 májusában a felperes béremelést kért az alperestől, amelytől az nem zárkózott el, de azt sikeres értékesítői teljesítményhez kötötte.

[9] Az alperes 2015. augusztus 1-jétől a felperes munkabérét 508 924 forintra emelte.

[10] A felperesnek 2015 szeptemberében az átalakulás során végzett munkája ellenében előléptetést ajánlottak. 2016. január 1-jétől key-account menedzseri pozícióba került, majd az alperes 2016. július 24-ével rendes felmondással megszüntette munkaviszonyát. Ennek indokolása szerint az általa betöltött pozíció a cégnél megszűnt.

A felperes keresete

[11] A felperes keresetében elsődlegesen 13 956 268 forint elmaradt munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 1. §-ára, 7. § (1) bekezdésére, valamint 53. § (2) bekezdésében szabályozottakra. Másodlagosan ugyanezen összeget a Ptk. 2:52. §-a alapján kérte, azt állítva, hogy emberi méltósága sérült, ezért sérelemdíjra jogosult.

[12] Arra hivatkozott, hogy sem a Sz. B., sem a V. K. munkakörébe tartozó többletmunkavégzés ellátásáért nem kapta meg a részére jogszerűen járó munkabérét, vagyis a helyettesítési díjat. Az alperes elvetette annak lehetőségét, hogy a kiválóan teljesítő és a munkák jelentős részét ellátó felperest érdeme szerint díjazza, ezzel előfölénnyel visszaélő, rosszhiszemű magatartást tanúsított.

Az első- és a másodfokú bíróság ítélet

[16] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[17] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt az Mt. 1. §-ára, 45. § (1) bekezdésére, 53. § (1) bekezdésére, 92. § (1) bekezdésére, valamint az Mt. 96. § (1), (2) bekezdésében foglaltakra.

[18] Kifejtette, hogy a munkarend megállapítása a munkakör sajátos jellegére, a munkavégzés önálló megszervezésére figyelemmel történik. Utalt az EBH 2016.M30. számú elvi határozatban foglaltakra.

[20] A perbeli esetben az alperes tulajdonosának európai irodáit érintő átszervezés egyik célja az volt, hogy az átvett feladatok nem kereskedelmi jellegű részét a p.-i központhoz csoportosítsák, amely a felperes részére a munkakör jelentős részének, az úgynevezett beszerzéseket érintő és az ügyfélszolgálat "felügyeletének" megszűnését jelentette. A munkáltató tájékoztatása alapján a felperes az átszervezés kezdetén tehát alappal bízhatott abban, hogy az kellő hatékonysággal lebonyolódik, ekként gyorsan és jelentősen enyhítve a két munkatárs távolléte miatt megszaporodott munkaterhet.

[21] Peradat ezzel szemben, hogy a perbeli időszakban a felperes feladatai olyan jelentősen megnövekedtek, hogy munkanaponként 12-14 órát volt kénytelen dolgozni. A felperes azonban nem az általa teljesített rendkívüli munkavégzés ellenértéke megfizetését kérte, igényét kifejezetten az Mt. 53. §-ában foglaltakra alapította.

[22] Nem fogadta el a bíróság a felperes érvelését a helyettesítést illetően, mivel a hatályos Mt. még áttételesen sem tartotta meg az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) helyettesítésre vonatkozó szabályait. Az Mt. 53. §-a alapján a tetemesen megnövekedett munkavégzés ténye sem jelenti az eltérő munkakörben való foglalkoztatást akkor, ha a munkateher növekedése ugyan más, azonos munkakört ellátó munkavállaló kiesése folytán keletkezik, de a saját munkakörét az érintett munkavállaló mindamellett továbbra is ellátja.

[23] A felperes utalt az Mt. 6. § (3) bekezdésére és az Mt. 7. §-ában foglaltakra. Kereseti követelésének alapjául ezek az általános, a munkajog jogintézményeihez adaptált jogelvek azonban más, adott esetre konkrétan alkalmazható törvényi szabály helyett nem alkalmazhatóak. Nem lehet alapos a felperesnek az egyenlő munkáért egyenlő bér (Mt. 12. §) elvének megsértésére való hivatkozása sem, mert a kereset kifejezetten a többletmunkavégzés kompenzációját célozta.

[24] A felperes arra hivatkozott, hogy sérelme abban áll, miszerint azonos összegért a korábbinál lényegesen többet dolgozott. A munkavállaló rendes munkaidején felül végzett munkájának egyféle kompenzálási módját ismeri az új Mt., a rendkívüli munkavégzés után járó pótlékot. A felperes helyettesítési díj iránti elsődleges kereseti kérelmét ezért jogalap hiányában a bíróság elutasította.

[25] A felperes sérelemdíj iránti igényét sem találta a bíróság alaposnak a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése szerint.

[30] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[31] A másodfokú bíróság ítéletéből mellőzte az elsőfokú bíróságnak a kötetlen munkarend fennállására vonatkozó megállapításait. A felperes munkaszerződése alapján megállapítható, hogy munkaideje heti 40 óra volt, az naponta 8 órától 16 óra 30-ig tartott, de a munkáltató ettől eltérően is megállapíthatta a munkaidő kezdetét és végét.