A Fővárosi Ítélőtábla Bf.7/2019/12. számú határozata kábítószer-kereskedelem bűntette tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 83. §, 301. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 35. §, 37. §, 92. §, 176. §, 178. §, 461. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 7. §, 13. §, 196. §, 204. §, 518. §, 531. §, 551. §, 590. §, 592. §, 593. §, 604. §, 605. §, 870. §] Bírók: Borbás Virág Bernadett, Feledi Tamás, Magócsi István

ááFővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

5.Bf.7/2019/12. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Budapesten, a 2019. április 5. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta az alábbi

Í T É L E T E T:

A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék - helyesen - 20.B.1532/2017/59. számú, 2018. november 16. napján kelt ítéletét megváltoztatja.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény jogszabályi megjelölésénél feltünteti a Btk. 176. § (1) bekezdése mellett annak 4. fordulatát is.

A vádlott szabadságvesztését 6 (hat) év 8 (nyolc) hónapra, a közügyektől eltiltást 7 (hét) évre súlyosítja.

A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházra módosítja.

A szabadságvesztésbe beszámított időtartamok közül a házi őrizet esetén 5 (öt) nap felel meg egy napi szabadságvesztésnek.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a vádlott bűnügyi felügyeletének befejező időpontja 2019. április 5.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs.

INDOKOLÁS

A Fővárosi Törvényszék a 20.B.149/2016/59. számú, 2018. november 16. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki a kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bekezdés, (3) bekezdés], és ezért 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, és abból a vádlott a büntetése kétharmad részének kitöltése követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

Rendelkezett a vádlott által előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött idő szabadságvesztésbe beszámításáról azzal, hogy utóbbinál 4 nap felel meg egy napi szabadságvesztésnek. Határozott az eljárás során lefoglalt tárgyak egy részének elkobzásáról, más részének a lefoglalás megszüntetése mellett a vádlottnak történő kiadásáról, és a bűnügyi költség vádlott általi megfizetéséről is.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása, annak fegyház fokozatban történő megállapítása céljából, míg a vádlott és védője elsődlegesen enyhébb minősítésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.973/2017/7. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartva a védelmi perorvoslatokat alaptalannak minősítette.

Kifejtette, hogy a törvényszék eljárásának egy részét az 1998. évi XIX. törvény alapján folytatta le, majd 2018. július 1. napját követően áttért a 2017. évi XC. törvény rendelkezéseire.

A perjogi szabályok megtartásával járt el az elsőfokú bíróság, és bár a 2018. szeptember 20. napján tartott tárgyalás időpontjára a törvényben meghatározott hat hónapos tárgyalási időköz eltelt, a Be. 518. § (3) és (4) bekezdésében írtakra figyelmeztette a jogosultakat, és miután sem az ügyész, sem pedig a vádlott és védője nem indítványozta a tárgyalás megismétlését, így az eljárás ebből a szempontból is megfelelt a jogszabályoknak. Minthogy az elsőfokú bíróság az érintetteket a Be. 551. § (3) alapján kioktatta jogorvoslati jogukra, és az eltérő minősítést célzó védelmi fellebbezések is ezt követően kerültek bejelentésre, így a másodfokú felülbírálat terjedelme a Be. 590. § (1) bekezdése értelmében teljeskörű.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás során is megtartotta perrendi szabályokat, az elbíráláshoz szükséges bizonyítékokat beszerezte, azok gondos és okszerű mérlegelésével állapította meg a tényállást. Végigvette a vádlott eljárás különböző szakaszaiban tett vallomásait és nyilatkozatait, majd a logika és az ésszerűség szempontjait is szem előtt tartva meggyőző érvekkel mutatott rá, hogy a vádlotti védekezés már önmagában is milyen ellentmondásában szenved. Mindezeket összevetette az eljárás egyéb adataival, a tanúvallomásokkal, szakértői véleményekkel, rendőri jelentésekkel, házkutatási és lefoglalási jegyzőkönyvekkel, valamint más okirati bizonyítékokkal, és racionális indokát adta, miért jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott továbbértékesítési céllal szerzett meg különböző fajtájú kábítószereket. A vegyészszakértői vélemény és a tárgyaláson is meghallgatott orvosszakértő nyilatkozata alapján aggálymentesen állapította meg a vádlottól lefoglalt kábítószerek hatóanyag tartalmát.

Mérlegelése minden tekintetben helytálló, és az így megállapított tényállásból is okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, miként a minősítés és az ahhoz fűzött jogi érvelés is törvényes.

A bűnösségi körülmények körében ugyan az elsőfokú bíróság súlyosító körülményt nem állapított meg, azonban álláspontja szerint súlyosító tényezőként kell értékelni, hogy a vádlottnál feltalált pentedron hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határát önmagában is meghaladta, mert az a kábítószer-kereskedelem tekintetében nem képez minősítő körülményt, ezért kizárólag a súlyosító tényezők körében vonható értékelés alá. Hasonlóképpen súlyosító körülmény a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nagyfokú elszaporodottságára is. Ellenben a vádlotti beismerés nem képezhet enyhítő körülményt, mert a vádlott csak abban a részben és olyan mértékben ismerte el a cselekményét, amelyben tetten érték, egyéb részében tagadó vallomást tett.

A vádlott büntetlen előéletére tekintettel valóban indokoltnak találta a törvényi középmértéktől lefelé történő eltérést, azonban olyan nyomatékos enyhítő körülmények nem állnak fenn, melyek a törvényi minimumot éppen meghaladó tartamú szabadságvesztést indokolnák.

A végrehajtási fokozatot a törvény határozza meg, a fegyház fokozattól csak kivételesen, különös méltánylást érdemlő esetekben lehet eltérni. Nem minősül ilyennek önmagában a vádlott büntetlen előélete és rendezett családi körülményei.

A törvényben előírt fokozathoz igazodóan módosításra szorul a házi őrizetben töltött idő beszámítására vonatkozó rendelkezés is, mert a Btk. 92. § (3) pontja alapján ez esetben öt napi házi őrizet felel meg egy napi szabadságvesztésnek.

Az elsőfokú bíróság egyéb rendelkezéseit - köztük a vagyonelkobzás alkalmazását, a lefoglalt tárgyakra vonatkozó döntését - helyesnek minősítette.

Összességében indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, a szabadságvesztés tartamát emelje fel, azt fegyház fokozatban rendelje végrehajtani, a házi őrizetben töltött időt pedig akként számítsa be, hogy öt napi házi őrizetben töltött idő felel meg egy napi szabadságvesztésnek, az ügyszámot az ítélet kiadmányokon javítsa ki, egyebekben az elsőfokú ítéletet hagyja helyben.

A védő fellebbezésének írásbeli indokolásában annak irányát változatlanul fenntartva indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a vádlott bűnösségének a Btk. 178. § (1) bekezdésbe ütköző kábítószer-birtoklása bűntettében történő megállapítását, és ennek megfelelően a büntetés enyhítését, másodlagosan pedig változatlan minősítés mellett a büntetés mérséklését.