BH+ 2000.1.65 Nyílt ellenségeskedés önmagában indokolttá teszi annak megállapítását, hogy az ajándékozás feltétele végleg meghiúsult-e [Ptk. 582. § (3) bek.]

A perbeli házasingatlan 3/6 része a felperes tulajdonában állott, egyenlő 1/6-1/6-1/6 illetőségére pedig öröklés címén a II. r. alperes és testvérei: a perben nem álló D.L. és D.J. szereztek tulajdonjogot. A felperes az I. r. alperes anyósa, a II. r. alperesnek pedig az édesanyja.

Az 1984. május 22. napján megkötött ajándékozási és adásvételi szerződés szerint a felperes a tulajdonát képező 3/6 illetőségből 2/6 tulajdoni hányadot a II. r. alperesnek, 1/6 tulajdoni hányadot az I. r. alperesnek ajándékozott, míg D.L. és D.J. (a II. r. alperes testvérei) az ő 2/6 tulajdoni részüket 80 000 forint vételár ellenében a II. r. alperesnek eladták. A felperes a szerződés 5. pontja szerint az ingatlan 3/6 részére az ingatlan-nyilvántartásban is bejegyzett özvegyi haszonélvezeti jogát fenntartotta. A perben nem volt vitás az, hogy a felperes az ajándékot abban a feltevésben nyújtotta, hogy rászorultsága esetén az alperesek őt gondozni, ápolni fogják, ellátásáról gondoskodnak.

A felperes módosított keresetében az ajándékot elsődlegesen a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerinti téves feltevés címén, másodlagosan az (1) bekezdésre alapítottan követelte vissza, mégpedig az alperesek későbbi beruházásaira tekintettel az ingatlan 537/1875 illetőségére, ezen túlmenően pedig a haszonélvezeti joga gyakorlásának az alperesek általi korlátozása folytán 1989. december 1-jétől használati díjat is követelt.

Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkoztak, hogy a felperesnek az ajándékozásra okot adó feltevése nem hiúsult meg, egyébként a jelentős átalakítás folytán az ajándék tárgya már nincs is meg.

A megállapított tényállás szerint az alperesek 1984-ben költöztek a perbeli ingatlanba, miután saját lakásukat eladták. Ezt követően az ingatlanon jelentős értékű beruházásokat végeztek, melynek során két önálló lakrész kialakítására került sor, az épületet felújították és komfortosították, továbbá új melléképületeket létesítettek. Az átalakítás folytán az alperesek a felperes részére a korábban használt szobája helyett kedvezőtlenebb elhelyezést biztosítottak. A felek között 1989-tőt romlott meg a viszony, ebben közrehatottak az együttéléssel felmerülő nézeteltérések, az ingatlan rezsiköltségei viselésével kapcsolatos viták, az alpereseknek a felperessel szembeni türelmetlensége, de a kapcsolat javítása érdekében a felperes sem tett semmit. 1989. január 13-án az I. r. alperes a felperest tettleg bántalmazta, az emiatt indult büntetőeljárás a felperes megbocsátásával szűnt meg. A felperes 1992-től nem járult hozzá az ingatlan rezsiköltségeihez, 1994. februárjában az I. r. alperes a felperesi lakrészben a villanyszolgáltatást kikapcsolta, ezért 1994. februárjától 1995. augusztusáig a felperes nem lakott az ingatlanban. Az áramszolgáltatás kikapcsolása miatt a bíróság az I. r. alperes birtokháborító magatartását megállapította és eltiltotta őt a további birtokháborítástól.

Az így megromlott kapcsolatra tekintettel a felperes kezdeményezte az ajándékozási szerződésnek tartási szerződésre való átváltoztatását, ettől azonban az alperesek elzárkóztak, a viszony pedig olyan mértékben elfajult a felek közt, hogy a felperes az alperesek szolgáltatásait minden vonatkozásban visszautasította.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az eljárás során nem volt megállapítható, hogy a kapcsolat ilyen súlyú megromlása melyik fél magatartására vezethető vissza, de mivel a felperes egészségi állapotánál fogva még nem szorul gondozásra és tartásra, nem következett be az a helyzet sem, melynek esetére a felperes feltevése vonatkozott, így a feltevés végleges meghiúsulásáról nem lehet szó. Mérlegelési körébe vonta, hogy a rezsiköltségeket jelenleg is az alperesek viselik, és az alperesek is jelentős anyagi áldozatot hoztak, életmódjukat megváltoztatták azért, hogy a felperessel összeköltözzenek. A felperesnek a létfenntartása érdekében nincs szüksége az ajándékra, és végül maga az ajándék sincs már meg, mert az az alperesek beruházásai folytán "jelentősen átalakult". Tény, hogy a felperes jelenleg a kertet már nem használja, azonban annak használatával önként hagyott fel, így az alperesek többlethasználati díj fizetésére sem kötelesek.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, közbenső ítéletet hozott, melyben megállapította, hogy az 1984. május 22-én kelt szerződéssel ajándékozott ingatlan "feltevés meghiúsulása" címén a felperesnek visszajár. Az így visszajáró ajándék mennyisége (tulajdoni hányada) tárgyában a bizonyítás kiegészítése szükséges, ezért az összegszerűségre nézve az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására utasította. A használati díjra vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

Indokolásában elsődleges szempontként mutatott rá, hogy a felperes általi ajándékozás a perben nem vitás feltevéssel jött létre, és ezen feltevés nélkül az ajándékozásra nem került volna sor, így a feltevés végleges meghiúsulása esetén a felperes az ajándékot a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése alapján visszakövetelheti.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az általa foganatosított bizonyítási eljárás adatai alapján helytelenül értékelte a bizonyítékokat, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jelen esetben a feltevés végleges meghiúsulásáról még nincs szó. A felek között 1989. elején elmérgesedett a viszony, az I. r. alperes 1989. januárjában a felperest bántalmazta. 1994. februárjától 1995. augusztusáig a felperes nem lakhatott a lakrészében, ugyanis az alperesek kikapcsolták az áramot. Emiatt a bíróság az alperesek birtokháborítását megállapította, ezen alperesi magatartásokra figyelemmel a felperes még rászorultsága esetén sem hajlandó az alperesektől a gondoskodást és a tartást elfogadni. Figyelemmel az alperesi cselekedetekre, a másodfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy az a feltevés, melyre tekintettel az ajándékozás történt, az alperesi magatartásra visszavezethetően véglegesen meghiúsult, a feltevés végleges meghiúsulása tekintetében pedig nem annak van jelentősége, hogy a gondozásra való rászorultság a felperesnél bekövetkezett-e, hanem annak, hogy a viszony olyan mértékben elmérgesedett a felek között, amely miatt a felperes kellő alappal utasíthatja vissza az alperesek részéről felajánlott tartást és gondoskodást.

Alaptalannak ítélte az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját is, hogy a felperes által adott ajándék a jelen esetben már nincs meg. A felperes az ajándékozási szerződéssel a per tárgyát képező ingatlan meghatározott tulajdoni hányadát ajándékozta az alpereseknek. Az a tény, hogy az ajándékozást követően alperesi részről a tulajdoni arányt is módosító értéknövelő beruházásokra került sor, csupán a felperesi ajándék mértékét (a tulajdoni hányadot) csökkenti, azonban a felperes által ajándékozott rész az ingatlanban jelenleg is megvan.