A Fővárosi Törvényszék Pkf.635607/2020/2. számú határozata. [1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 188. §, 199. §, 201. §, 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 383. § (2) bek.] Bírók: Császár P. Emőke, Kárpátiné dr. Elsner Andrea, Szemán Felicitász

Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

54.Pkf....../2020/2..

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

a kérelmező1 (Cím2) kérelmezőnek

a ügygondnok1 ügyvéd (Cím4) mint ügygondnok, valamint

meghatalmazott1 a kérelmezett fia (Cím3) mint meghatalmazott által képviselt

Alperes1 (Cím1 szám alatti lakos) kérelmezettel szemben

sürgősségi gyógykezelésre beszállítás indokoltságának vizsgálata és kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelése iránt indult eljárásában a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2020. szeptember 3. napján kelt 2.Pk....../2020/2. sorszámú határozata ellen a kérelmezett meghatalmazottja által 3. sorszám alatt becsatolt fellebbezés folytán meghozta az alábbi

végzést:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság végzésével megállapította, hogy a kérelmezett intézetbe történt beszállítása (felvétele) indokolt volt, és elrendelte a kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelését. Rendelkezett továbbá a bíróság által kirendelt igazságügyi elmeorvos-szakértő és az ügygondnok díjáról azzal, hogy azokat az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság végzésében megállapított tényállás szerint a kérelmezettet 2020. szeptember 2. napján mentő szállította a kórházba az Intézmény Toxikológiai Osztályáról. Leírás szerint a szociális gondozó hívta a mentősöket, mert a beteg viselkedését furcsának észlelte, vélhetően terápiás gyógyszereiből többet vett be. Hozzátartozó elmondása szerint nehezen nyitotta ki a szemét, mentősök kiérkezésekor viselkedése felhangolttá vált, kiabálni kezdett és a mentősöket ököllel ütötte. A toxikológiai osztályon speciális teendőt nem észleltek, pszichés tüneteire tekintettel utalták tovább az Intézetbe. Felvétele során viselkedése kritikátlan volt, sikítozott, kiabált, énekelt, indulatosan viselkedett, csak tegeződve volt hajlandó beszélni. Térben és időben csak nagy vonalakban volt tájékozott, gyanakvó attitűd is észlelhető volt, emellett érzelmi hangulati labilitás, indulati kontroll zavar és irritáltság is jellemezte. Feszültsége, agitáltsága miatt ellátáshoz nyugtató hatású injekciók adása is szükségessé vált.

Kórelőzményében korábbi pszichiátriai osztályos kezelés nem szerepel. A felvételi kórlap rögzíti, hogy a hozzátartozó elmondása szerint régóta tapasztalják a beteg szellemi leépülését.

A bíróság által kirendelt igazságügyi elmeorvos-szakértő szakvéleménye szerint a kérelmezettnél szellemi leépüléshez társuló zavartság állapítható meg. Betegségbelátása nincs, belátási képessége nem ítélhető meg. Ekként közvetlen veszélyeztető magatartás miatt álláspontja szerint a beteg pszichiátriai osztályra történt beszállítása, felvétele orvosi szempontból indokolt volt. Orvosi szempontból az intézeti gyógykezelés szükségessége a vizsgálat időpontjában is fennállt a kérelmezett változatlan formában észlelhető lelki tüneteire tekintettel. A közvetlen veszélyeztető magatartás zavartságban, tájékozatlanságban, kritikátlanságban, indulati kontroll zavarban, érzelmi, hangulati labilitásban, feszültségben, nyugtalanságban, összefüggéstelen beszédben és gondolkodásban nyilvánult meg.

A kérelmezett fia, mint meghatalmazott hangsúlyozta, hogy édesanyja állapotát vizsgálatakor sokkal rosszabbnak találta, mint amilyen a beszállítása előtt volt. Továbbá fenntartásait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szakértő a kérelmezett aktuális - gyógyszerezett - állapota alapján ítéli meg a további gyógykezelés szükségességét.

Az elsőfokú bíróság végzésében a szakértő aggálytalanként elfogadott szakvéleménye, a rendelkezésre bocsátott egyéb adatok, továbbá a meghallgatáskor lefolytatott vizsgálat alapján úgy ítélte meg, hogy a kérelmezett beszállítására okot adó magatartása közvetlen veszélyeztető magatartást valósított meg, valamint a kérelmezett pszichés állapota és magatartása a meghallgatás időpontjában változatlan volt. Mindezek miatt az Eütv. 199. § (1)-(7) bekezdése alapján indokolt volt sürgősségi gyógykezelésbe vétele, és kötelező intézeti gyógykezelésének elrendelését is szükségesnek tartotta az elsőfokú bíróság.

A kérelmezett a fellebbezés tárgyában nem tett értékelhető nyilatkozatot, ugyanakkor meghatalmazottja határidőben fellebbezést terjesztett elő. Fellebbezésében előadta, hogy a kérelmezett sürgősségi pszichiátriai gyógykezelésének feltételei a kérdéses időszakban nem álltak fenn. Álláspontja szerint a kérelmezett végzésben rögzített magatartása nem valósított meg közvetlen veszélyeztető magatartást, az idős kérelmezett demenciában szenved, zavartsága, tájékozatlansága innen ered. Utóbbi nem akut zavar, hanem hosszan tartó, idült állapot, amit gyógyszeres pszichiátriai kezeléssel gyógyítani nem lehet.

Megerősítette továbbá a meghallgatáson általa elmondottakat, hogy a nyugtatók hatása alatt álló kérelmezett állapota egyrészt megakadályozta a meghallgatás céljának elérését, másrészt lehetetlenné tette érdemi szakvélemény elkészítését is.

Hivatkozott arra is, hogy a kérelmezett az eljárási jogainak gyakorlásában is akadályoztatva volt. Családja kezdeményezésére szállították az Intézménybe, de arról már nem értesítették a hozzátartozókat, hogy a kérelmezett a kérelmező kórházba került a Pszichiátriai Osztályra. A meghatalmazottként eljáró hozzátartozója csak a meghallgatás előtt egy órával értesült annak időpontjáról, így arra nem tudott megfelelően felkészülni. A kérelmezett részére kirendelt ügygondnok pedig az eljárás során végig passzív volt, összesen egy eljárási nyilatkozatot tett, amikor tudomásul vette az elsőfokú bíróság végzését.

A kérelmezett ügygondnoka az érdemi határozat vonatkozásában lemondott fellebbezési jogáról.

A kérelmező a végzést tudomásul vette, fellebbezési jogáról lemondott, a fellebbezésre észrevételt nem tett.