ÍH 2017.88 A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSHOZ VALÓ JOG ÉS A BECSÜLETHEZ VALÓ JOG ÜTKÖZÉSE ESETÉN A MÉRLEGELÉS SZEMPONTJAI

A véleménynyilvánítás szabadsága és a becsülethez való jog ütközése esetén egyrészt azt kell mérlegelni, hogy az újságíró a véleménynyilvánítás megengedett kereteit túllépve fogalmazta-e meg értékítéletét, tartalmát tekintve az okszerű és indokoltnak mutatkozik-e. A bűnözőnek titulált sértett ügyvéd oldalán figyelembe kell venni a becsület védelméhez és az ártatlanság vélelméhez fűződő érdeket, valamint azt, ha az indokolatlanul sértő, lealázó hangvételű közlésre nem közérdeklődésre számot tartó ügyben került sor [Ptk. 2:42. §, 2:43. § d) pont, 2:45. §].

Keresetében a felperes annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2015. október 8-án a Legfőbb Ügyészségen dolgozó ismerősének küldött e-mail azon közlésével, hogy "T. T. - T. P. szintén bűnöző fiacskája", megsértette a jóhírnévhez és a becsülethez fűződő személyiségi jogát. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől, valamint kötelezését megfelelő elégtételadásra, továbbá marasztalását 600 000 forint sérelemdíjban és annak a 2015. október 14. napjától járó törvényes késedelmi kamatai­ban.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

A felperes keresetét a Ptk. 2:42. § (1) és (2) bekezdésében, a 2:43. § d) pontjában, a 2:45. § (1)-(2) bekezdésében, a 2:51. § (1) bekezdésében, a 2:52. § (1)-(3) bekezdésében foglalt szabályokra figyelemmel bírálta el. Úgy ítélte meg, hogy a "szintén bűnöző fiacskája" mondatrész nem tekinthető tényállításnak, nem azt fejezi ki, hogy a felperes meghatározott bűncselekményt követett volna el. A megfogalmazás a szövegkörnyezetből adódóan is általános jellegű, a közlés lényege nem azon ismeret átadása, hogy a felperes valamely bűncselekményt követett el. A levél releváns tényállítása az, hogy M. Z. a felperest bízta meg jogi képviseletével. Ezen tény állítása mellett az alperes egy véleményt, értékítéletet fogalmazott meg a felperesről a kifogásolt tartalommal. Miután a mondatrész a fentiek szerint nem minősíthető tényállításnak, annak sértő voltát és valóságtartalmát az elsőfokú bíróság nem értékelhette, ezért a jóhírnév megsértésére alapított kereseti kérelmet elutasította.

A továbbiakban vizsgálta, hogy a véleménynyilvánítás alkalmas-e a felperes becsületének csorbítására, társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására. Ennek megítélése során a perben bizonyított, illetve a felperes által állított és az alperes által nem vitatott tényeket vette alapul. A felperes becsülethez fűződő jogával szemben azt mérlegelte, hogy az alperes a véleménynyilvánítás szabadságával visszaélve, annak határait túllépve fogalmazta-e meg a perbeli e-mailben írtakat. Nem vitatott tényként rögzítette, hogy a felperes foglalkozása ügyvéd, ő T. P. fia. Köztudomású tény, hogy T. P.-t súlyos bűncselekmények elkövetése miatt a bíróság elítélte. Az alperes újságíró, az általa írt cikk okán a felperes korábban polgári peres eljárást indított a kiadója ellen, továbbá személyiségvédelmi perben jogi képviselőként járt el az alperessel szemben. A peres felek tehát jelen eljárást megelőzően is ismerték egymást. Bár a felperes úgy ítélte meg, hogy a kapcsolatuk nem volt ellenséges, azonban tény, hogy a perben ellentétes oldalon álltak. Nem volt vitatott a felek részéről, hogy korábban a felperessel szemben büntetőeljárások indultak, azok eredményeként a felmentésére került sor. Az elsőfokú bíróság az ügy megítélése szempontjából jelentőségét látta annak, hogy a felperes ügyvédként rendszeresen lát el jogi képviseletet személyiségi jogi perekben, eljárt az alperessel szemben indított perben is.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján rögzítette, hogy az alperes a Legfőbb Ügyészség egyik, pontosan nem beazonosítható dolgozójának írta a tárgybeli e-mailt. Erről a levélről - egyértelműen nem tisztázható módon - a felperes tudomást szerzett, az a birtokába került. A peradatok alapján valószínűsíthető volt az, hogy az e-mail megírásakor a felperes M. Z. képviseletét látta el. Mindezen szempontok és körülmények figyelembevételével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes felperesről megfogalmazott véleménye nem éri el a becsülethez való jog megsértésének szintjét. Az alperest megilleti a véleménynyilvánításhoz való jog, az hogy a felperesről véleményt formáljon. Adott esetben ez a felperesre nézve sértő, bántó, erősen kritikus hangvételű vélemény, azonban nem lépi túl azt a határt, ami már becsületet sért. A levelet az alperes nem a nyilvánosságnak szánta, a leírtak egy magánlevélben kerültek kifejtésre, melyet az alperes egyetlen személynek címzett. Nem merült fel arra vonatkozó adat, hogy az alperesnek szándékában állt szélesebb körben nyilvánosságra hozni a felperessel szemben kialakított véleményét. A felperes részéről csupán feltételezés volt az, hogy a levél tartalmát több személy is megismerte. Úgy ítélte meg, hogy bár a felperes nem közszereplő, azonban hivatására figyelemmel az ellenérdekű felek részéről felmerülő esetlegesen bántó véleményeket is bizonyos határig el kell tűrnie. Az újságíró alperes részéről a kritikus, túlzó, bántó hangnemben megfogalmazott e-mail megírására az általa megismert információk alapján került sor a fentiekben ismertetett előzmények után. Nem volt nyilvánvalóan túlzó véleménye az, hogy a felperest édesapjához hasonlította és bűnözőnek titulálta. A hivatkozott körülményekre figyelemmel a jogsértés megállapítására nem látott lehetőséget.

A továbbiakban megjegyezte, hogy a felperes nem bizonyította, hogy bármely ügyfele tudomást szerzett volna az e-mailről, mint ahogy azt sem, hogy emiatt őt az ügyvédi munkájában hátrány érte. Miután nem lehetett megállapítani, hogy a címzetten és a felperesen kívül bárki olvasta a levelet, nem volt megállapítható a felperest ért magánéletbeli vagy szakmai életbeli hátrány sem. Az a körülmény, hogy a közlés a felperest - aki nem ápol jó kapcsolatot az édesapjával - érzékenyen érintette, nem jelenti azt, hogy a véleményformálás feltételezett következményeit ténylegesen is átélte. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a perbeli elektronikus levélben megfogalmazott alperesi vélemény objektíve nem alkalmas a felperes társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására. Az alperes tanúbizonyítási indítványának nem adott helyt azzal, hogy a tanútól várható nyilatkozat nem bír jelentőséggel a jogvitában.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú határozat megváltoztatásával a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.

Az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályok mellett alkalmazandó jogforrásként hivatkozott az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikkére és 48. cikkelyére, a Római Egyezmény 10. cikkének 2. pontjában, 6. cikkében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 17. cikk 1. és 2. pontjában, a 14. cikkének 2. pontjában, a 19. cikkének 2. és 3. pontjában foglaltakra, az Alaptörvény I. és II. cikkében, VI. és IX. cikkében, valamint a XXVIII. cikkének (2) bekezdésében szabályozottakra. A véleménynyilvánítási szabadság és a jóhírnév, valamint az emberi méltóság védelme közötti lehetséges kollízióval kapcsolatosan a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban, a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban, a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban írtakra utalt, valamint ismertette az 1/2015. (I. 16.) AB határozat rendelkezését. A jóhírnév sérelmére alapított kereseti kérelme körében kifejtette, hogy a tényállítás és a véleménynyilvánítás elhatárolása során helytállóan indult ki az elsőfokú bíróság annak megítéléséből, hogy a közlés tartalma bizonyítható-e vagy sem. A közlés tartalmát, célját is figyelembe véve azonban téves következtetésre jutott, az alperesi közlés tartalma ugyanis nemcsak az, hogy ügyvédként képviseli M. Z.-t, hanem az is, hogy ő egyben T. P. szintén bűnöző fia. Az elvégzett vizsgálat során figyelmen kívül maradt a közlés célja és annak motivációja. A levél keltezésének idejére és az alperes által sem vitatott körülményekre tekintettel aggálytalanul megállapítható, hogy az alperes célja a levéllel a Legfőbb Ügyészen keresztül ügyfelének elidegenítése volt, annak reménye, hogy a Legfőbb Ügyész esetleg nyomást gyakorol M. Z.-re, ezáltal a képviseleti megbízása megszűnik. A levél megírásának indokára az alperes magyarázattal nem szolgált. Tévesnek találta azt a következtetést, miszerint a levelet az alperes egyetlen személyhez címezte. Abban ugyanis arra kérte ismerősét, hogy a leírtakat ossza meg a Legfőbb Ügyésszel. Annak ténye, hogy a levél tartalmáról maga is tudomást szerzett, cáfolja azt a megállapítást, hogy a levelet csak egyetlen személy olvasta. Megállapítható, hogy az alperes nemcsak a nevét kívánta a célzott körhöz eljuttatni, hanem annak ismeretét is, hogy T. P.-hez hasonlóan bűnöző. A bűnöző kifejezés használata nem jelent mást, mint annak állítását, hogy az érintett több bűncselekményt követett el, életmódját, megélhetését bűncselekményekből fedezi. A bírói gyakorlat által kidolgozott bizonyíthatósági teszt elvégezhető abban az esetben is, ha az alperes nem jelölt meg konkrét büntető anyagi tényállást. Nem helytálló ezért a következtetés, miszerint az alperes pusztán általánosságban fogalmazott, nem állapítható meg abból, hogy az alperes szerint milyen konkrét bűncselekmény elkövetésére került sor. A közlés azért sem tekinthető konkrétumot nélkülöző általános kifejezésnek, mert az árnyalva a többes bűnelkövető T. P.-hez hasonlította. A közlés valóságtartalmának igazolhatóságát támasztja alá az a tény, hogy mind a bíróság, mind az alperes kiemelte azt, hogy személyével szemben folytak büntetőeljárások. Mindezek alapján fenntartotta álláspontját, hogy a közlés sérelmes része tényállításnak minősül. Az pedig nem lehet kétséges, hogy a bűnelkövetőkkel kapcsolatos negatív társadalmi értékítéletre figyelemmel sértő és megalázó, egyben valótlan is, hiszen az ellene indult büntetőeljárásokban felmentésére került sor.