BH+ 2003.1.39 Ha a kellő gyakorlattal rendelkező munkavállaló a leltárhiánya esetén - engedély nélkül - vásárlási utalványt fogad el ellenérték fejében, az ennek folytán meg nem térült ellenérték, eshetőleges szándékkal okozott kár [Mt. 168. §].

A periratokból megállapíthatóan az alperes 1997. november 27. napjáig eladóként, majd ezt követően üzletvezetőként dolgozott a felperes élelmiszerboltjában. Az 1997. április 21. napjától 1997. október 19. napjáig terjedő leltáridőszakban az üzletben 140 934 forint leltárhiány, az 1997. október 19. napjától 1997. november 26-a közötti leltáridőszakban 18 537 forint leltárhiány keletkezett. Az alperes 1997. április 21-étől szeptember 1-jéig együtt dolgozott az üzletben D. J. eladóval, aki az árukészlet kezelésében is részt vett. Ezt követően D. J. munkaviszonya megszüntetésekor leltározásra nem került sor. A felperes keresetében 159 471 forint és 1997. november 20. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamat, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az 1997. április 21. napjától október 10-éig terjedő leltáridőszakban 140 934 forint hiány keletkezett, amelyért az alperes az elszámolási hiányért való felelősség szabályai szerint az Mt. 169. §-a alapján tartozik felelősséggel. Hivatkozott arra, hogy a leltáridőszakban az alperes 98 000 forint mértékű szövetkezeti üzletrészt fogadott el, melynek ellenértékeként árut adott ki, és ezért a szándékos károkozás szabályai szerint is felel. Másodlagosan - arra az esetre, ha a szándékos károkozást a bíróság nem tartaná megállapíthatónak - a gondatlan károkozás szabályai szerint kérte az alperest marasztalni.

A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 8904 forintot és 1997. november 20-ától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát, valamint 18 537 forintot és ennek 1997. november 26-ától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Egyebekben elutasította a felperes keresetét.

A munkaügyi bíróság a felek személyes előadása, a tanúvallomások és a könyvszakértő meghallgatása, valamint az iratok alapján tényként állapította meg, hogy az első leltáridőszakban az alperes nem kezelte kizárólagosan az üzlet árukészletét, ezért az ezen időszakban keletkezett 140 934 forint áruhiányért nem tartozik az Mt. 169. §-a szerinti felelősséggel. Ugyancsak nem látta megállapíthatónak, hogy a hiányt okozó 98 000 forint névértékű üzletrész elfogadásáért az alperes a szándékos károkozás szabályai szerint felelne, hiszen az alperes úgy vélte, hogy az értékpapíron feltüntetett névérték és az üzletrész tényleges értéke azonos. Ezért az alperest az Mt. 167. § (1) bekezdése alapján a gondatlan károkozás esetére megállapított egyhavi átlagkereset 50%-ának kártérítésként való megfizetésére kötelezte 8904 forint összegben. Ugyanakkor az 1997. október 19-étől november 26-áig terjedő leltáridőszakban már egyedül dolgozott az alperes, az egyszemélyessé alakított üzletben az árukészletet leltárral átvette, azt kizárólagosan kezelte, ezért a könyvszakértői véleménnyel is alátámasztott 18 537 forint leltárhiány megtérítésére kötelezte az alperest.

A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintette, fellebbezett részében megváltoztatta és az alperest terhelő 8904 forint összeget 98 000 forintra felemelte megfelelően módosítva a kereseti illeték, illetve a szakértői díj fizetésére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést is. Ezt meghaladóan az ítéletet helybenhagyta.

A megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok közt fellelhető szerződés tartalma alapján kiegészítette azzal, hogy az alperes M. G.-tól megvásárolt 98 000 forint értékű szövetkezeti üzletrészt 6000 forintért, és az üzletrész eladójának árut adott cserébe ezen összegért. A 98 000 forint névértékű szövetkezeti üzletrész az alperes tulajdonában van. Nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a felperes magatartásának megítélésével kapcsolatban rámutatva arra, hogy a szakképzett és kellő kereskedelmi gyakorlattal rendelkező alperesnek tudnia kellett, hogy csak készpénzt fogadhat el a kereskedelmi forgalomban, vásárlási utalványt csak írásbeli munkáltatói engedély alapján. Az alperes meg sem kísérelte, hogy a felperesnél tájékozódjon az üzletrésznek mint fizetőeszköznek az elfogadhatóságáról és beszámítható értékéről. Mivel közömbös volt az esetleg bekövetkező kár iránt, ezért az eshetőleges szándék megállapítható. Az Mt. 168. §-a szerint a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni szándékos károkozás esetén függetlenül attól, hogy a szándékosság melyik fajtája valósult meg.

A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte, másodlagosan pedig a másodfokon eljárt bíróság új eljárásra utasítását. Hivatkozott arra, hogy a bíróságok megsértették a kézbesítésre vonatkozó szabályokat, mert bár a jegyzőkönyvben a bíróság rögzítette a lakhelyét, ennek ellenére az idézéseit korábbi lakcímére kézbesítették. Kifogásolta, hogy a bíróságok az érdemi védekezésének vizsgálata nélkül fogadták el a felperes által benyújtott iratok tartalmát és figyelmen kívül hagyták azt az előadását, hogy a perbeli időben őt munka közben megtámadták és jelentős mennyiségű árut vittek el tőle erőszakkal. Amikor a felperes a periratokhoz csatolt jegyzőkönyvet felvette, abban az időben orvosi kezelés alatt állt az elszenvedett támadás miatt. A felperes ráerőszakolta azt a jegyzőkönyvi vallomást, hogy üzletrészért adta ki valakinek az árut, holott az alperes kezdettől fogva arra hivatkozott, hogy a hiány rablásból ered, és az üzletrészt ő ajánlotta fel kárenyhítésként. Az őt ért támadást azért nem merte jelenteni, mert félt az esetleges megtorlástól. Végül törvénysértőnek tartotta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy 98.000 forint értékű üzletrészt fogadott volna el áruért cserébe, amikor azt rögzíti, hogy ezt az üzletrészt 6000 forintért vásárolta meg, illetve ilyen értéken adott az eladó részére árut.

A határidőben benyújtott felülvizsgálati kérelmét a későbbiekben az újonnan kirendelt pártfogó ügyvédje útján jelentős mértékben kiegészítette, hivatkozva a Pp. eljárásjogi szabályainak megsértésére is.

A felperes a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a bíróság nem sértette meg az eljárási szabályokat, amikor az iratokat a pártfogó ügyvéd (meghatalmazott) részére postázta, mert az alperesnek a pártfogó ügyvédjével kellett volna a kapcsolatot tartania. Alaptalannak tartotta az alperesnek azt a hivatkozását, hogy az általa megvásárolt üzletrészt kárenyhítésre kívánta felhasználni, ugyanis a törvény értelmében a szövetkezetnek, illetve tagjainak elővásárlási joga van a szövetkezeti üzletrész tekintetében, ezért az üzletrészre vonatkozó megállapodás az alperes és M. G. között érvényesen nem jöhetett volna létre. Az üzletrészt mai napig is M. G. tulajdonaként tartják nyilván a felperesnél.