BH 2006.2.60 A készfizető kezes nem önálló adós, a vele szembeni követelés nem a saját, hanem a főkötelezett tartozása, annak ellenére, hogy a kezes önállóan is perelhető. A kezes helytállási kötelezettsége mindaddig fennáll, amíg a követelés meg nem szűnik vagy amíg a főkötelezettel szemben bírósági úton érvényesíthető [Ptk. 272. § (1) bek., 273. § (1) bek., 327. § (1) bek., 329. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes jogelődje a D. Bank Rt. (a továbbiakban: a felperes) az 1995. június 14-én kelt V-4025/95. számú kölcsönszerződés szerint 6 000 000 Ft; az 1995. július 3-án kelt újabb, V-4028/95. számú kölcsönszerződés szerint további 6 000 000 Ft kölcsönt nyújtott a perben nem álló C. Kft.-nek, amely kölcsönök visszafizetéséért az alperes készfizető kezességet vállalt. Az adós 2000. szeptember 28-án felszámolás folytán megszűnt, a kft.-t a cégbíróság a cégjegyzékből törölte.

A D. Bank Rt. 1996. október 1-jén "a kölcsönszerződésből" eredő 6 000 000 Ft követelését és annak járulékait az I. B. Kft.-re, ez utóbbi kft. az 1999. szeptember 15-én kelt megállapodással a H. Faktor Rt.-re, a H. Faktor Rt. pedig a 2000. december 29-én kelt engedményezési szerződéssel a felperesre engedményezte. A D. Bank Rt. az engedményezésről az adóst, az I. B. Kft. az adóst és az alperest is értesítette. Az alperes részére küldött értesítést a posta "nem kereste" jelzéssel kézbesítette vissza. A H. Faktor Rt. által az alperesnek küldött értesítést a posta ugyancsak "nem kereste" jelzéssel kézbesítette vissza. A felperes a 2001. október 24-én kelt levelében felszólította az alperest mint kezest a tartozás megfizetésére. Az alperes a tartozást nem ismerte el, ezért a felperes a módosított keresetében 3 244 876 Ft tőke, ennek 1995. július 3-ától a kifizetés napjáig járó évi 38% kamata valamint a perköltségek megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsősorban elévülési kifogást terjesztett elő. Arra hivatkozott, hogy a felperes a keresetlevelében nem a 4028/95. számú, hanem a 4025/95. számú hitelszerződésből származó követeléseket érvényesítette. A felperes, illetve a felperesi jogelőd fizetési felszólításai is a 4025/95. számú szerződésre vonatkozóan keletkeztek, ennek igazolásául hivatkozott a felperes által készített 1995. július 24-ei elszámolásra. Ezért a 4028/95. számú szerződésből származó követelés elévült. Hivatkozott továbbá arra, hogy a D. Bank Rt. a 6 000 000 Ft hitelt a jogelőd adós C. Kft. részére mindkét kölcsönszerződés alapján csak részben folyósította. A ténylegesen folyósított hitelt viszont a D. Bank Rt. részére az adós visszafizette; végül, hogy a folyósítás hiányosságai miatt a kezesi nyilatkozatát visszavonta.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 3 244 876 Ft-ot, ennek 1995. október 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 38% kamatát, valamint 294 700 Ft perköltséget. Megállapította, hogy a felperes a követelését az 1995. július 3-án kelt V-4028/95. számú kölcsönszerződésre alapította, a tartozás is a V-4028/95. számú szerződés tekintetében állt fenn. E követelés az alperessel szemben nem évült el. Az alperes érdemi kifogásai alaptalanok, ezért készfizető kezesként köteles a tartozást a felperesnek megfizetni.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Elfogadta az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint a felperes követelése a V-4028/95. számú szerződés alapján állt fenn és ennek érvényesítése történt a keresetben. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban a követelés elévült. Megállapította, hogy a követelés esedékessé válását - 1995. november 30-át - követően annak háromszori engedményezésére került sor. A D. Bank Rt. és az I. B. Kft. közötti engedményezésről (1996. október 1.) az engedményező kizárólag az adóst értesítette. Az elévülés megszakítására az adóssal szemben ezért csak az I. B. Kft. és H. Faktor Rt. közötti engedményezésről szóló 1999. szeptember 15-én kelt értesítés lenne alkalmas. Ezt az értesítést azonban az alperes nem vette át, mert a posta igazoltan "nem kereste" postai jelzéssel kézbesítette vissza. Tekintve, hogy az értesítéshez elévülést megszakító joghatás csak akkor fűződik, ha az a kötelezetthez megérkezik, a jogosult 1995. (helyesen: 1999.) szeptember 15-ei levele az alperessel, mint kezessel szemben az elévülést nem szakította meg. A felperes csak a 2001. október 24-ei fizetési felszólításban közölte az alperessel a követelés fennállását, ebben az időben azonban a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ötéves elévülési idő már eltelt. Jogi álláspontja szerint az 1999. szeptember 15-én kelt értesítés egyébként sem volt alkalmas az elévülés megszakítására tekintve, hogy az abban írt követelést nem lehetett beazonosítani. Az elévülése megállapítása miatt a fellebbezésnek a tartozás fennállását vitató részével érdemben nem foglalkozott.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Arra hivatkozott, hogy az alperes az adós ügyvezetője volt, így az első engedményezésről szóló 1996. október 1-jén kelt értesítésből mind az adós, mind pedig az alperes tudomást szerezhetett a követelés fennállásáról. A kezesség mint mellékkötelem osztozik a főkötelem sorsában, ezért nem évülhet el annál előbb. Az adósnak küldött értesítés az elévülést megszakította. Az elévülési idő 1996. október 30-án újra kezdődött, de újból megszakította az 1999. szeptember 15-én kelt engedményezésről szóló értesítés, az abban írt követelés beazonosítható volt, így az alkalmas volt az elévülés megszakítására. Az adós címére küldött értesítés hatálya kiterjedt az alperesre, mint kezesre is, ezért az adós részére küldött értesítések a kezessel szemben is megszakították az elévülést.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Megismételte a korábbi előadásait, azt azzal egészítette ki, hogy az 1999. szeptember 15-én az I. B. Kft. és a H. Faktor Rt. közötti engedményezésről szóló levelet az alperes nem kapta meg, egyébként e levélben a követelés nem volt beazonosítható, mivel az 6 000 000 Ft engedményezéséről szólt, holott az adós 6 000 000 Ft kölcsönt nem vett fel a felperes jogelődjétől. Arra is hivatkozott, hogy a D. Bank Rt. 1996. október 1-jén csak az adósnak írt levelet, de azt az adós nem kapta meg, ezért az alperes nem szerezhetett róla tudomást.