BH 2002.6.218 I. A bizonyítékok értékelésével megalapozottan megállapított elsőfokú ítéletben foglalt tényállás a másodfokú eljárásban eredményesen nem támadható [Be. 239. § (1) bek.].

II. A fellebbezési eljárás során nem indokolt olyan személyek tanúkénti kihallgatása, akik csak "általánosságban" tudnak nyilatkozni a vádlott és a sértett életviteléről, tehát olyan körülményekről, amelyek a konkrét elkövetés tényeinek alapjául elfogadott bizonyítékok megcáfolására vagy azok iránti kétség támasztására eleve alkalmatlanok [Be. 5. §, 59. § (1) bek., 62. § (1) bek., 240. §].

Az elsőfokú bíróság a 2000. április 10. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat emberölés bűntette miatt 10 évi börtönbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A tényállás a következő.

A vádlott az általános iskola elvégzése után ipari iskolát végzett, vas- és fémszerkezeti lakatos szakmát szerzett. Különböző munkahelyeken dolgozott, 1996 óta állandó munkahellyel nem rendelkezik, időnként alkalmi munkákat végez. Négy hold földingatlan tulajdona van. 1982-ben házasságot kötött, feleségétől 1996 óta külön él. Házasságából hat gyermeke született. A gyermekek valamennyien állami gondozásban nevelkednek. A vádlott a gyermekek után tartásdíjat nem fizet.

Legutóbb a városi bíróság, illetve a megyei bíróság 1996. április 12. napján jogerőre emelkedett ítéletével - az 1991. szeptember 30-án megvalósított - társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte. A vádlott ellen másik két büntetőeljárás is folyamatban van lopás miatt.

Az 56 éves sértett egy egyszobás kisméretű lakásban lakott. A cselekményt megelőzően már hónapok óta a lakásban lakott a vádlott és P. L. A lakásban csak egy fekvőhely volt a szobában, amelyet a sértett használt. P. L. a szobában az ajtó mögött felhalmozott ruhaneműkön aludt, míg a vádlott a lépcsőházban a bejárati ajtó mellett. A sértett olyan legyengült állapotban volt, hogy az utóbbi időben már az utcára sem ment le. A napnak nagy részét fekvéssel töltötte. A vádlott és P. L. napközben kartonokat gyűjtött, azt eladták, kukáztak, az ebből származó pénzből, valamint a sértett rokkant-nyugdíjából tartották fenn magukat. Nyomorban, piszokban éltek. Az áram is ki volt kapcsolva, de világítottak, mert a vezetékeket összekötötték. Mindhárman nagymértékben italoztak, több esetben veszekedtek, és előfordult közöttük tettlegesség is. Közülük a sértett volt a legagresszívabb.

1999. február 22-én reggel a vádlott és P. L. elmentek az önkormányzathoz élelmiszer-utalványért. Ezután bevásároltak, és dél körül visszamentek a lakásba. A vádlott ebédet főzött, majd ezután elment volt élettársa fiához, mert onnan egy iratot kellett elhoznia a földszinten lakó személy részére. Este 7 óra körül ért vissza a lakásba. Valamennyien már reggel óta italoztak, a vádlott különféle szeszesitalokat fogyasztott, és amikor este hazament, akkor is vitt magával egy két literes kanna bort, amit közösen fogyasztottak. Mindannyian ittas állapotba kerültek, a sértett vérében 4,38; vizeletében 5,51 ezrelék etilalkohol volt, amely igen súlyos alkoholos befolyásoltságot jelentett.

Este 10 óra felé a vádlott és P. L. vitatkoztak, összevesztek, szidalmazták egymást. A veszekedésükbe beleszólt a sértett is. Kifogásolta, hogy semmit sem intéznek el neki. A veszekedés közben P. L. az ajtó mögött a ruhákból kialakított fekhelyén ült, amikor őt a vádlott ököllel orrba vágta, majd egy 9,5 cm pengehosszúságú tőrkéssel a jobb combján megszúrta. A vádlott ezután az ágyon hanyatt fekvő sértettet kezdte el ütni testszerte, kis-közepes erővel. A bántalmazás során tőrkésével a sértett mellkasának a bal oldalát közepes erővel megszúrta, és megszúrta a bal combját is.

P. L. a vérző lábsérülését egy ronggyal bekötötte, és lement a földszinten lakó személyhez, kérve őt, hogy hívjon mentőt. Kijelentette neki, "ezek a hülyék már megint verekedtek". Kérte, hogy menjen fel, mert lehet, hogy nagy baj van. A földszinten lakó telefonon hívta a mentőket és a rendőröket is, majd ezután felment a lakásba. A szobában a műanyag fotelban ülő vádlottat megkérdezte, hogy mi történt, mire a vádlott kijelentette "ezek a hülyék öszszebalhéztak". A lakó ezután visszament a lakásába, majd beengedte a kapun a rendőröket és a rendőrök után közvetlenül érkező mentősöket is.

A mentősök a sértett halálát állapították meg. P. L.-t a kórházba szállították, a rendőrök pedig a vádlottat őrizetbe vették.

A sértett halálát a vádlott bántalmazása és szúrásai idézték elő.

A sértett az arc területén, a mellkas elülső felszínén, a felső végtagokon és a háti ágyéki és keresztcsonti tájékon zúzódásokat szenvedett.

A bal mellkason szúrt sérülés volt észlelhető, a szúrás a VIII. bordaközben hatolt be a mellkasba, és keresztülhaladva a mellhártya fali lemezén - a tüdőt nem sértve - a rekeszizom mellűri felszínén végződött. A szúrcsatorna hossza 4-5 cm volt. A sérülés következtében mellűri levegőgyülem keletkezett, melynek következtében a bal tüdő jelentősen összeesett, és a légtartalma csökkent. Szúrás érte a sértettet a bal comb középső harmadában is, ez a sérülés viszonylag felszínes volt, a combizomzatában végződött, nagyobb ér nem sérült és nagyobb mennyiségű vérvesztés nem alakult ki.

A sértett halálát a mellkastájéki szúrt sérülés szövődményeként kialakult mellűri levegőgyülem, következményes keringési és légzési elégtelenség okozta. A sértettnek a már meglevő betegségei a halálának a bekövetkezését elősegíthették. Hasonló jellegű mellüregi szúrás azonban egészséges szervezetű egyén esetében is halálhoz vezethet. A sértett többi sérülése 8 napon belül gyógyuló volt.

P. L. a vádlott bántalmazása során a szemtájékok, a jobb halántéktáj és orr zúzódását szenvedte. A szúrás következtében jobb combján felszínes sérülés keletkezett. A jobb csuklóján is volt metszett sérülés, amely védekezés során is kialakulhatott.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!