A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21317/2018/4. számú határozata kártérítés (BÍRÓSÁGI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 2. §] Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.21.317/2018/4-II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Vigh és Kemenes Ügyvédi Iroda; ügyintéző: dr. Kemenes Patrik ügyvéd által képviselt Kurhéjja László felperesnek, az Országos Bírósági Hivatal Jogi Képviseleti Osztály, ügyintéző: Beerné dr. Vörös Helga bíró által képviselt alperes ellen, bírósági jogkörben okozott kártérítés iránt indított perében, a Budapest Környéki Törvényszék 2018. október 25. napján meghozott, 10.P.20.048/2018/11. számú ítélete ellen, a felperes részéről 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forintot, és ezen összeg után 2015. szeptember 24. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot. A felperest mentesíti az alperes javára perköltség fizetés kötelezettsége alól, és az alperest kötelezi, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 95.250 (kilencvenötezer-kétszázötven) forint elsőfokú perköltséget. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 47.625 (negyvenhétezer-hatszázhuszonöt) forint másodfokú perköltséget. A le nem rótt 240.000 (kétszáznegyvenezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes 2000. áprilisban 9.000.000 forintot helyezett letétbe dr. B. M. ügyvédnél. Az ügyvéd a pénz visszafizetését megtagadta, ezért a felperes pert indított az ügyvéd ellen. Dr. B. M. a 2000. október 20-án kelt ajándékozási szerződéssel a lányának ajándékozta a ..., '1' hrsz. alatt nyilvántartott ingatlan 1489/2556 arányú tulajdoni illetőségét. Az ajándékozási szerződés alapján a földhivatal bejegyezte a tulajdonosváltozást az ingatlan-nyilvántartásba. A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2.P.XII.20.404/2001/33. számú ítéletével - amit a Fővárosi Bíróság az 57.Pf.24.612/2003/5. számú ítéletével helybenhagyott - kötelezte az ügyvédet, hogy fizessen meg a jelen per felperesének 9.000.000 forintot és annak járulékait. A jogerős ítélet alapján a felperes végrehajtást kezdeményezett. Az eljáró végrehajtó 2004. április 25-én megállapította, hogy a követelés behajthatatlan, és megállapította a végrehajtási eljárás szünetelését. Ezután a felperes 2004. augusztus 3-án keresetlevelet nyújtott be a Budai Központi Kerületi Bírósághoz, amelyben a 2000. október 20-án létrejött ajándékozási szerződés semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte. Keresetlevele azonban hiányos volt, többek között nem jelölte meg a pertárgy értékét. A hiánypótlás teljesítése után a Budai Központi Kerületi Bíróság a keresetlevelet áttette a Fővárosi Bírósághoz. A Fővárosi Bíróságon 2005. november 2-án megtartott tárgyaláson kereseti kérelmét módosította és az ajándékozási szerződés vele szembeni hatálytalanságának megállapítását és azt kérte, hogy a bíróság annak tűrésére kötelezze az alpereseket, hogy az ügyvéddel szembeni követelését kielégíthesse az ajándékozási szerződéssel átruházott tulajdoni illetőségből. Az eljárás többszöri félbeszakadását és terjedelmes bizonyítást követően a bíróság 2013. október 7-én hozott elsőfokú ítéletet, amellyel helyt adott a felperes keresetének. A Fővárosi Ítélőtábla a 2015. szeptember 24-én kelt, 5.Pf.21.336/2014/10/II. számú ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és elutasította a keresetet, a felperes követelésének elévülése miatt.

A felperes a keresetében 3.000.000 forint sérelemdíjnak, ezen összeg után a kifizetésig késedelmi kamatnak és a perrel felmerült költségeinek a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Követelését arra alapította, hogy az alperes szervezeti egységeként működő Budai Központi Kerületi Bíróság előtt folyamatban volt per indokolatlanul elhúzódott, ezáltal sérült a per tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belüli befejezéséhez fűződő joga. Előadta, hogy a per első tárgyalása és több folytatólagos tárgyalás azért nem volt megtartható, mert a kézbesítés nem volt szabályszerű, a bíróság több tárgyalást a törvényben előírt határidőnél későbbi határnapra tűzött ki, nem szabott ki pénzbírságot az alperesekkel szemben a per alatt meghalt alperesek halálának késedelmes bejelentése miatt, más módon sem alkalmazta azokat az eszközöket, amelyekkel megakadályozhatta volna az alperesek perelhúzó magatartását, és nem tájékoztatta a peres feleket a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről. Vitatta, hogy a saját magatartása közrehatott volna a per elhúzódásában.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezésében kifejtette, hogy a jogerős ítélet tartalma nem tehető vitássá és nem kifogásolható az eljárás elhúzódása miatt. Álláspontja szerint az eljárásban nem voltak indokolatlanul inaktív időszakok, a bíróság maradéktalanul betartotta a Pp. szabályait, a felperes viszont folyamatosan mulasztott. Állította, hogy sem a bíróság, sem a per alperesei nem tanúsítottak perelhúzó magatartást. Hangsúlyozta, hogy a perben háromszor került sor az eljárás félbeszakadására és jogutódlás megállapítására. Előadta, hogy a bíróváltozás miatti halasztás kivételével a bíróság minden esetben a törvényben megszabott határidőn belülre tűzte ki a következő tárgyalást. Rámutatott, hogy a felperes a határidők számításakor nem vette figyelembe a nyári ítélkezési szünet időtartamát.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította, kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 150.000 forint perköltséget, és megállapította, hogy a meg nem fizetett 180.000 forint eljárási illetéket az állam viseli. Ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy az alapügyben eljárt bíróság megfelelően intézkedett annak érdekében, hogy a per első tárgyalása megtartható legyen, ezért nem róható fel a bíróságnak, hogy a tárgyalás nem volt megtartható. Okfejtése szerint a Pp. nem írja elő, hogy a bíróságnak formális határozatban kell tájékoztatást adnia a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről. Az volt az álláspontja, hogy a tájékoztatás bírói kérdések formájában tetten érhető az alapügy irataiban. Kifejtette, hogy a bíróság számos esetben felhívta a tárgyalásról távol maradó felet vagy tanút távolmaradásának igazolására, és pénzbírság kiszabását is kilátásba helyezte. Rámutatott, hogy a bíróság maga ítélheti meg, hogy milyen jelentőséget tulajdonít annak, ha a fél nem jelenik meg a tárgyaláson. Álláspontja szerint a bíróság a Pp. 142. § (2) bekezdésében előírt 4 hónapos tárgyalási időközt jellemzően betartotta, a kivételeknél a nyári és a téli törvénykezési szünet is közrejátszott. Azt a következtetést vonta le, hogy a tárgyalások elhalasztása miatt a per nem húzódott el olyan mértékben, amely a bizonyítást megnehezítette volna, vagy amely miatt megállapítható lenne a felperes tisztességes eljáráshoz vagy a per ésszerű időn belüli befejezéséhez fűződő jogának megsértése.