BH 2004.7.281 Ha a gyermekeket gondozó szülő indokoltan, a megfelelő életkörülmények megteremtése érdekében költözik a különélő szülőtől távolabbi helységbe, a kapcsolattartás során így jelentkező többletterhek nem háríthatók át rá [Csjt. 92. § (1) bek.].

A peres felek a folyamatban volt bontóperben a 2000. június 22-én megtartott tárgyaláson a járulékos kérdésekben egyezséget kötöttek. Ennek keretében az anyánál elhelyezett 1990. április 8-án született A. és az 1992. július 31-én született Á. utónevű gyermekeknek az apával való folyamatos kapcsolattartását akként szabályozták, hogy az apa minden hónap páratlan hét szombat reggel 8 órától vasárnap délután 17 óráig az anya mindenkori lakásáról a gyermekeket elviheti és a befejező időpontban ugyanoda köteles visszavinni.

A felperes a 2000. november 2-án benyújtott keresetében a kapcsolattartás módjának a megváltoztatását kérte akként, hogy a gyermekek átadásának és átvételének helye ne az alperes lakóhelye legyen, hanem minden második alkalommal az anya legyen köteles a gyermekeket hozzá elhozni vagy az átadás minden alkalommal a Budapest-D. közötti útvonal felénél történjen. Keresetét arra alapította, hogy az alperes nem tárta fel azt, hogy a gyermekekkel D.-be költözik. A kapcsolattartás utazási költségeit a felperes jelenlegi kereseti viszonyai mellett fedezni nem képes.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy a gyermekeket nevelő szülő kizárólagos döntési joga, hogy a gyermekével új lakóhelyre költözzön. A Csjt. 92. § (1) bekezdése a gyermeket nevelő szülő kötelességévé a zavartalan kapcsolattartás biztosítását teszi, azonban annak nem tartalmi eleme a különélő szülő kapcsolattartási jogának gyakorlása során felmerülő költségek egy részének viselése, a terhek enyhítésére való kötelezettség. Hivatkozott arra is, hogy a Csjt. 18. § (3) bekezdése alapján a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja és a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti. A felperes számára ugyan a kapcsolattartás jelentős anyagi terhet jelent, ez azonban részben sem hárítható át a nehéz anyagi körülmények között élő és gyermekeit nevelő alperesre, aki egyéb lehetőség hiányában egy távolabbi városba költözött.

A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a jóváhagyott egyezségben megjelölt folyamatos kapcsolattartást akként módosította, hogy minden második páratlan hétvégén a gyermekek átadásának és átvételének helye Budapest Nyugati pályaudvar főbejárata, kezdő időpontja a D. érkező vonat érkezésétől függően legkésőbb 10 óra és a visszaadás időpontja a Budapestről induló vonat menetrendjétől függően legkésőbb 17 óra.

A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az egyezségkötéskor az alperes P.-án a volt közös lakásban lakott és Zs.-on dolgozott. Az egyezségkötést követően költözött a gyermekekkel D.-be, ezen elhatározását a felperessel nem közölte és arra utalás sem található, hogy az alperes eddigi lakó- és munkahelyéről távol kíván letelepedni. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a gyermeket nevelő szülő kizárólagos döntési joga, hogy a gyermekekkel új lakóhelyre költözzön, a Csjt. 92. § (1) bekezdésével kapcsolatban azonban a gyermek azon jogát emelte ki, hogy különélő szülőjével kapcsolatot tartson és ennek megvalósulásában mindkét szülőt felelősség terheli. Úgy foglalt állást, hogy az alperes nem akadályozhatja illetve nem nehezítheti meg a zavartalan kapcsolattartást azzal, hogy az ország másik felébe költözik. A saját érdekkörében felmerült lakóhelyváltozásának a kapcsolattartásra gyakorolt következményeit nem háríthatja át egyoldalúan a felperesre, az utazás fizikai és anyagi terheiben neki is osztoznia kell.