A Fővárosi Ítélőtábla Mf.31262/2020/4. számú határozata szabadság megváltása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 196. §, 233. §, 253. §, 2012. évi I. törvény (Mt.) 14. §, 15. §, 22. §, 31. §, 42. §, 64. §, 115. §, 122. §, 134. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. §] Bírók: Kovács Edit, Kulisity Mária, Vajas Sándor

Fővárosi Ítélőtábla

mint másodfokú bíróság

1.Mf.31.262/2020/4.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a személyesen eljárt felperes neve (felperes címe. felperesnek, Kozeschnik és Társa Ügyvédi Iroda (alperesi képviselő címe.; ügyintéző: dr.Kozeschnik Bálint ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen elmaradt munkabér és szabadságmegváltás iránt indított perében a Budapest Környéki Törvényszék 21.M.70.016/2020/5. számú ítélete, és 21.M.70.016/2020/9. számú kiegészítő ítélete ellen az alperes 10. sorszámú fellebbezése folytán indult másodfokú eljárásban meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, egyebekben az elsőfokú ítéletet, és a kiegészítő ítéletét helybenhagyja.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás

[1] A felperes 2014. június 11. napjától állt munkaviszonyban az alperessel gépkocsivezető munkakörben, változó munkahelyen, személyi alapbére 118.000 forint volt. A felek munkaidő keretet állapítottak meg, melynek időtartama három hónap volt, melyen belül a munkáltató a munkavállaló munkaidejét egyenlőtlenül is beoszthatta. A munkáltató megszakítás nélküli munkarendben működött, ennek következtében a munkavállaló a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) szabályai szerint munkaszüneti napokon és vasárnap rendes munkaidőben is foglalkoztatható volt.

[2] Az alperes azonban ténylegesen akként foglalkoztatta a felperest, hogy a munkaidő (rövid héten) hétfőtől csütörtökig 7 órától 16/17 óráig, péntekenként 12/14 óráig, (hosszú héten) hétfőtől-szombatig 7 órától 16/17 óráig, vasárnap 7-12/14 óráig tartott. A munkavégzés esős időben akadályozott volt, erre az időszakra a munkavállalók a munkáltatótól juttatásban részesültek. A napi munkaidőt A.J. művezető, közvetlen felettes szóbeli utasításával határozta meg. Külön munkaidő-nyilvántartás nem készült, a felperes által használt tehergépjármű menetlevele tartalmazta a munkába állás és a munka befejezésének az időpontját.

[3] A munkavállalók kérelmére A.J. engedélyezett 1-2 nap szabadságot, azonban a munkáltató év közben szabadságot nem adott ki, évente jellemzően a december 20. - január 4. napja közötti időszakban nem volt munkavégzés.

[4] A felperes részére 2015. és 2016. évben 20 nap alapszabadság és 10 nap pótszabadság járt. A felperes szabadság kiadása iránti kérelmet 2015-ben és 2016-ban nem terjesztett elő.

[5] Az alperes a felperest 2015. decemberéig a 43-as autópálya építkezésen foglalkoztatta, azonban 2015. december 2. napjától munkavégzésre nem hívta fel, munkavégzésre nem osztotta be, holott a felperes a munkavégzési kötelezettségének teljesítésére kész volt. A felperes telefonos megkeresésére 2015. decembere és 2016. áprilisa között A.J. arról tájékoztatta őt, hogy még nem tudja, mikor fognak indulni, az az időjárástól függ. A munkáltató a felperes részére 2015. decemberére, majd 2016. január, február, március, április hónapra bérjegyzéket állított ki.

[6] A felperes 2016. április 25. napján kelt munkavállalói felmondásával a munkaviszonyát megszüntette. A munkáltató a jogviszony megszüntetésével kapcsolatban igazolásokat állított ki, melyekben feltüntetésre került, hogy a felperes az alperesnél 2016. április 29. napjáig állt munkaviszonyban. A jövedelemigazolás, egészségbiztosítási pénzbeli ellátás megállapításához szükséges dokumentumokon az alperes 2015. decemberére 15 nap, 2015. évre további 55 nap fizetés nélküli szabadságot, 2016. január 4. napjától 2016. április 15. napjáig további 72 nap fizetés nélküli szabadságot mutatott ki. A munkáltató a 2016. áprilisi bérjegyzéket "Kilépő fizetési jegyzék" elnevezéssel küldte meg a felperesnek, melyen az került feltüntetésre, hogy a munkavállaló 2014. június 11. napjától 2016. április 29. napjáig állt munkaviszonyban.

A felperes keresete, az alperes ellenkérelme

[7] A felperes elmaradt munkabér és szabadságmegváltás iránti kereseti kérelmet terjesztett elő, valamint ezen összeg után kamat és perköltség megfizetését is kérte. Előadta, hogy a bérjegyzékeken feltüntetett munkabért nem kapta meg, a szabadságot nem adta ki részére az alperes, és azt pénzben nem is váltotta meg.

[8] Az alperes a kereset elutasítását kérte, figyelemmel arra, hogy a felperes munkaviszonya 2015. december elején a munkavállaló ráutaló magatartásával megszűnt. Hivatkozott arra, hogy az alperes munkavállalói A.J., K.G. és B.L. többször keresték a felperest munkába állítása végett, de ő a munkát nem vette fel. Előadta továbbá, hogy a becsatolt fizetési jegyzékek, bérkartonok alapján felperes részére 2015. decembertől 2016. április 29. napjáig szabadságra járó távolléti díjat és egyéb juttatásokat fizetett meg. Hivatkozott arra, hogy a felperes részére a kereseti követelésben érvényesített munkabért és a szabadságmegváltást postai átutalással megfizette.

Az elsőfokú bíróság ítélete

[9] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabér címén 579.274 forintot, szabadságmegváltás címén 118.000 forintot, perköltség címén 49.709 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[10] A kiegészítő ítéletben az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy az elmaradt munkabér, valamint a szabadságmegváltás címén járó követelés után fizessen meg a kifizetés napjáig járó törvényes kamatot.

[11] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes keresete túlnyomórészt alapos.

[12] A munkaviszony megszüntetése kapcsán az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy az alperes 2015. decemberében, majd 2016. áprilisáig bérjegyzékeket állított ki a felperes részére, mégpedig úgy, hogy a 2016. áprilisi bérjegyzéket "Kilépő fizetési jegyzék" néven szerepeltette. Az alperes hivatkozott arra, hogy 2016. tavaszán a munkavállalói többször telefonon is megkeresték a felperest munkavégzésre, melynek nem tett eleget, így az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, amennyiben a felperes munkaviszonya már 2015. decemberében megszűnt, úgy a munkavégzésre való felhívás szükségtelen lett volna. Az elsőfokú bíróság a fenti körülmények alapján megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2016. április 29. napjáig állt fenn, melyet alátámaszt, hogy az alperes által becsatolt bérjegyzéken a felperes részére kifizetett fizetésnélküli szabadság, szabadság, illetve fizetett ünnep jogcímű juttatás szerepel. A jogviszony fennálltának nem feltétele a tényleges munkavégzés, annak elmaradása és az arra járó juttatások kérdése külön jogi értékelést igényel.

[13] Az elsőfokú bíróság a tanúvallomásokat értékelve megállapította, hogy az alperes nem bizonyította, hogy a foglalkoztatási kötelezettségének eleget tett és a felperest munkavégzésre felhívta volna. A foglalkoztatási kötelezettség munkáltatói megszegése esetén a munkavállaló díjazásra, mégpedig személyi alapbérre jogosult. A foglalkoztatás elmaradása körében az alperes elháríthatatlan külső okra nem hivatkozott. A.J. tanúvallomása szerint a munkavégzést csak azokon a munkanapokon nem lehetett teljesíteni, amikor esett az eső és aligha állítható, hogy 2015. december 2. napja és 2016. április 29. napja között folyamatosan esett az eső, azaz ez képezte volna a foglalkoztatás elháríthatatlan akadályát.