A Székesfehérvári Törvényszék Mf.20228/2015/5. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 239. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 4. §, 89. §] Bírók: Gieszné dr. Boda Orsolya, Kaló Zsuzsanna, Varga Péter Pál

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság

2.Mf.20.228/2015/5. szám

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Becker Ügyvédi Iroda (ügyvéd címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, - a dr. Bódis Ügyvédi Iroda (ügyvéd címe.) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen munkaviszony megszüntetése tárgyában indult perében a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.110/2012/48. számú ítéletével szemben az alperes által 49. sorszám alatt benyújtott fellebbezése alapján meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

Az elsőfokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatja, és a felperes teljes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 465.000,- (négyszázhatvanötezer) Ft első- és másodfokú perköltséget.

A kereseti és a fellebbezési illetéket, valamint az állam által előlegezett költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

Az elsőfokú bíróság a keresetnek nagyrészt helyt adva megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg az alperes munkaviszonyát, a munkáltatót intézkedése jogellenességének jogkövetkezményeként sérelmi díj, valamint annak késedelmi kamatai, továbbá perköltség jogcímén marasztalta.

Az elsőfokú ítéletet az alperes támadta meg fellebbezéssel, annak megváltoztatását, a felperes keresetének teljes elutasítását kérve. Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság pontatlanul, a peradatoknak ellentmondóan, a bizonyítékok helytelen értékelésével állapította meg a tényállást, ezért a felmondási indok tényszerűsége kérdésében megalapozatlanul foglalt állást. Változatlanul a frissüzemi területen végrehajtott létszámcsökkentés tényszerűségét állította. Kiemelte, hogy a felperes távozását követően ezen üzemegységénél új munkatársat nem állított munkába, és csak a másik műszakvezető K.A. számára 2010 decemberében ismertté váló kilépése után rendelt e területre - egyébként megosztott munkakörben - dolgozót M. Zs. személyében.

Szerinte P.G. és O.S. frissüzemi területre történő műszakvezetői beosztása körülményeit az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte. Azt hangsúlyozta, hogy nevezettek nem valamiféle munkajogilag értelmezhetetlen véglegesítéssel kerültek a munkaterületre szeptember végén, azaz a felmondást közvetlenül megelőzően, hanem már július 1. napjától, mint az üzemegység dolgozói folyamatosan ellátták újabb munkafeladataikat. Beosztásuk - nézete szerint - a létszámcsökkentés tényszerűségét cáfoló fejleményként nem értékelhető. E kérdéskörhöz kapcsolódóan utalt arra is, hogy N.J. munkavállaló a felperes által előadottaktól eltérően, nyugdíjazása folytán csak 2011 áprilisában távozott társaságától.

A termelés csökkenésével kapcsolatos vizsgálódást, az elsőfokú bíróság ezen alapuló következtetéseit a per szempontjából irrelevánsnak tartotta, utalva arra, hogy a felmondásnak ilyetén indokát nem adta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a termelés visszaesése valójában már 2010 szeptemberétől tapasztalható volt az üzemben, a folyamatokra valós rálátással rendelkező tanúk (gyárigazgató, termelésvezető, főművezető) egyértelműen e tendenciáról adtak számot.

Tagadta, hogy rendeltetésellenes motiváció, megtorló szándék állna intézkedése hátterében, ezt nézete szerint a peradatok is cáfolják. Nyomatékkal hivatkozott arra, hogy a felperes munkabér iránti keresetindításáról csak a felmondás közlését követően értesült, illetve, hogy a jogkörgyakorló már a felperes szakszervezetbe történő belépését megelőzően meghozta döntését dolgozója jogviszonyának megszüntetéséről. Hangsúlyozta továbbá, hogy az új bérezési rendszer el nem fogadása, miként mások, úgy a felperes esetében sem járt retorzióval, meglátása szerint a tanúvallomások ezt ugyancsak igazolják. Mint megjegyezte, a felperes gyengébb műszakvezetői teljesítményére kizárólag azért hivatkozott, hogy rávilágítson, a vele szemben felhozott rendeltetésellenes motivációval szemben milyen szempontokat mérlegelt a létszámcsökkentéssel érintett dolgozó személyének kiválasztása során.

A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan következtetett a felmondási indok nem valós voltára, és okszerűtlenségére, a munkáltatói intézkedés rendeltetésellenességére. Állította, hogy a létszámcsökkentés perben felhozott indokairól, így a termelés visszaeséséről maga semmilyen tapasztalatot nem szerzett, erre nézve munkáltatójától tájékoztatást nem kapott. Jogviszonya létszámcsökkentésre hivatkozással történő felmondása szerinte azért sem tekinthető indokoltnak, mivel a munkáltató előtt is ismert volt, hogy egy kolléga nyugdíjba készül, egy további munkatárs távozása pedig ugyancsak napirenden van. A munkáltatói intézkedés jogszerűtlenségére valló körülménynek tekintette, hogy az alperes éppen a felmondást megelőzően növelte a műszakvezetők létszámát, utóbb érthetetlen módon csak a friss üzemet érintően határozott a létszámcsökkentés felől. Meglátása szerint létszámcsökkentésre valójában nem volt szükség az alperesnél, arról a munkáltató kizárólag "félreállítása" érdekében döntött. Továbbra is a bérharc, a bérkülönbözet miatt kezdeményezett jogvita és szakszervezeti tisztségviselői jelölése tényét feltételezte a munkáltató intézkedése, felmondása mögött.

A fellebbezés alapos.

A másodfokú bíróság az iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a lefolytatott széleskörű bizonyítás során a tényállást részben helytelenül állapította meg, a jogvita érdemi részére vonatkozó jogi következtetése ezért téves.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítendő az alábbiakat szükséges rögzíteni:

Az alperes üzemében a funkcionálisan elkülönülő három munkaterületen 2010 októberében 12 műszakvezető dolgozott, az ezzel járó munkaköri feladatokat 11 saját és 1 kölcsönzött munkavállaló látta el. A kölcsönzött munkaerő, M.Zs. az aktuális igény szerint végzett munkát az egyes munkaterületeken, adott esetben megosztott közreműködéssel.

A felperes távozását követően az alperes társaság műszakvezetői munkakörre szólóan újabb munkaviszonyt 2010 év végéig és azt követően sem létesített, a 2010 decemberében a cégtől kilépő K.A., majd a 2011 tavaszán nyugdíjba vonuló N.J. pótlása végett sem intézkedett.

A kiegészített tényállás részeként kellett továbbá figyelembe venni a felperes munkavégzésével kapcsolatban felmerült kifogásokat. A felperesnek tulajdonított hibát a munkáltató ún. "eseményösszesítőn" dokumentálta, illetve azt - így például 2010. június 21. napján - írásbeli figyelmeztetéssel szankcionálta.

A jogvita másodfokú elbírálásánál a fentiek szerint kiegészített tényállást kellett irányadónak tekinteni. Nem érte fellebbezés az elsőfokú bíróság azon ténybeli következtetését, amely szerint a felperes a felmondás közlésekor műszakvezetői státuszban állt az alperesnél, a munkáltatói intézkedés tényszerűsége, okszerűsége így ennek tükrében volt vizsgálandó.