A Szombathelyi Törvényszék Bf.128/2009/8. számú határozata segítségnyújtás elmulasztásának bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 172. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 82. §] Bírók: Gombkötő Ottóné, Rácz József, Varsányi Gábor

Kapcsolódó határozatok:

Szombathelyi Járásbíróság B.552/2008/13., *Szombathelyi Törvényszék Bf.128/2009/8.*, Kúria Bfv.917/2009/5. (BH 2011.4.89)

***********

VAS MEGYEI BÍRÓSÁG, MINT MÁSODFOKÚ BIRÓSÁG Városi Bíróság

3.Bf.128/2009/8.szám H. Ir.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Vas Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Szombathelyen, a 2009. május 26. napján megtartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő

V É G Z É S T :

A segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény miatt I. r. vádlott és társa ellen indított büntetőügyben a Szombathelyi Városi Bíróság 2009. február 5. napján kihirdetett 8.B.552/2008/13. számú ítéletét mindkét vádlott vonatkozásában helybenhagyja azzal, hogy I.r. vádlottat érintően a felhívott törvényhely helyesen: a Btk. 172. § (1) bekezdése és a (3) bekezdés I. fordulat 2. tétele.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen I.r., II.r. vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést a bűnösség téves megállapítása miatt, felmentés végett.

I.r. vádlott védője a nyilvános ülésen a fellebbezés indokaként arra hivatkozott, hogy Szak1 igazságügyi orvosszakértői véleménye szerint is sértett sérülései olyan jellegűek voltak, hogy a laikus számára is felismerhetően már nem volt életben, így passzív alany hiányában pedig a segítségnyújtás elmulasztásának bűncselekménye nem valósult meg, ugyanis nem volt olyan személy, aki segítségre szorult volna. A védő kifejtette azon álláspontját is, hogy az elsőfokú bíróság által hivatkozott döntvények közlekedési ügyekre vonatkoznak, az eltérő tényállás miatt jelen ügyben nem tekinthetőek irányadónak. A passzív alany hiányában nem valósulhatott meg bűncselekmény, ezen jogelvet eseti döntések sem törhetik át.

II.r. vádlott védője ezen túlmenően hivatkozott arra, hogy az un. alapügyben jelen ügy vádlottai még tanúként lettek meghallgatva, márpedig a tanúzási kötelezettség teljesítése eljárásjogilag jelentősen eltér a terhelti pozíciótól, jelen büntetőügy vádlottainak gyanúsítotti kihallgatására az un. alapügy jogerős befejezése után került sor, így álláspontja szerint vitatható az, hogy a tényállást az elsőfokú bíróság a korábbi tanúvallomásokra alapította.

A Vas Megyei Főügyészség a BF.618/2008/2-3.számú átiratában az ítélet helybenhagyását indítványozta azzal, hogy I.r. vádlott esetében a felhívott törvényhely pontosítandó.

A fellebbezések nem alaposak.

A Be.348.§ (1) bekezdésében meghatározott terjedelmű felülbírálat keretében a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság eljárását a perrendi szabályok megsértésétől nem mentesen folytatta le, ügyfelderítési kötelezettségének viszont maradéktalanul eleget tett.

X elítélt tanút az elsőfokú bíróság a 2008. december 4-i tárgyaláson (6.számú tárgyalási jegyzőkönyv) úgy hallgatta meg, hogy ugyan tisztázta azt, hogy a tanú kihallgatásának nincs a Be.81. és 82.§-aiban írt akadálya, valamint figyelmeztette arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, valamint a hamis tanúzást és a mentő körülmény elhallgatását a törvény szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság azt, hogy a tanút a Be.82.§ (1) bekezdésének b) pontja szerinti un. relatív vallomásmegtagadási jog illette meg annak ellenére, hogy őt a bíróság már jogerősen elítélte. [Be.83.§ (1) bekezdésének második mondata].

Miután pedig a Be.82.§ (2) bekezdése szerint a tanút a kihallgatása elején a mentességi okokra és a jogaira figyelmeztetni kell, a figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzőkönyvbe venni, a figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe, így a nem megfelelő figyelmeztetés miatt X elítélt tanú tárgyalási vallomása ezen jogszabályhely alapján kirekesztendő a bizonyítékok köréből.

Figyelemmel azonban arra, hogy az elsőfokú bíróság ezen tanúvallomást érdemi okból egyébként is mellőzte a történeti tényállás megállapítása során, ezen eljárási szabálysértés az ítéletalkotásra nem volt kihatással.

A védelem kifogásolta azt, hogy jelen büntetőügy vádlottai X elítélt ellen folyamatban volt büntetőeljárásban tanúként kerültek kihallgatásra, ebből kifolyólag eljárási jogaik jelen eljárásban jelentősen sérültek.

Hivatkozik a másodfokú bíróság arra, hogy nincs olyan eljárási szabály, amely kötelezővé tenné azt, hogy a bűncselekmény valamennyi elkövetőjét egy eljárásban kellene felelősségre vonni. Kétségtelen, hogy a Be.72.§ (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "ha a büntetőügyben több terhelt van, velük szemben a rendszerint egyazon eljárást kell folytatni", viszont a törvény "rendszerint" szó használatával nyilvánvalóan ezen szabály alól kivételt enged. (Lásd.pl. BH.1999/84.számú eseti döntést).

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy jelen ügyben nem a bűncselekmény társtetteseiről vagy bűnrészeseiről van szó, hanem önálló tetteseiről. Nem sértettek tehát eljárási szabályt az eljárt hatóságok akkor, amikor X elítéltet, illetve jelen büntetőügy vádlottait nem egységes eljárásban vonták felelősségre.