BH 1995.3.159 Öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló perben a "különvagyoni" igények értékelése, a kötelmi jogi és a dologi jogi megítélés egybevetése [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 117. § (1) bek., 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., Pp. 206. §, 270. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint az I. rendű alperes és édesanyja: id. T. I.-né örökhagyó által 1986. augusztus 1-jén megkötött öröklési szerződés tárgyát képező házas ingatlan - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek megfelelően - az örökhagyó különvagyona volt; az ingatlant az örökhagyó a házassága fennállása alatt, de különvagyoni pénzéből vásárolta, és arra különvagyoni beruházással építkezett. "Bár a házastársak életközössége formálisan véglegesen soha nem szakadt meg, csupán hosszabb-rövidebb különélési korszakok váltakoztak, a férj súlyos alkoholizmusa miatt közös gazdálkodást már az 1960-as évektől a házastársak nem folytattak." A perbeni ingatlant id. T. I. az örökhagyó különvagyonának tekintette, és így tartották számon gyermekeik is; ez volt az oka annak, hogy id. T. I. 1984-ben bekövetkezett halála után lefolytatott hagyatéki eljárásban - amelyben a leszármazók osztályos egyezséget kötöttek - a perbeni ingatlannal kapcsolatban öröklési igényt nem érvényesítettek. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az ingatlan az örökhagyó különvagyonához tartozott, és annak egészére jogszerűen köthetett öröklési szerződést. A felpereseknek tehát az ingatlan meghatározott hányadára öröklés jogcímén előterjesztett tulajdoni igénye megalapozatlan.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes között létrejött öröklési szerződés részben semmis. Ehhez képest az ingatlant meghatározott tulajdoni hányadokban a felperesek tulajdonába adta öröklés jogcímén, és ennek tűrésére az alpereseket kötelezte. Intézkedett a felperesek tulajdonjogának bejegyzése iránt is. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok téves értékelése alapján állapította meg, hogy a perbeni ingatlan megvásárlására és az építkezésre az örökhagyó különvagyonából került sor. Megalapozatlan az a ténymegállapítás is, hogy az örökhagyó és házastársa nem folytattak közös gazdálkodást. A perben rendelkezésre álló bizonyítékokból csak arra lehet következtetni, hogy "a házasságuk nem volt harmonikus, azonban a házassági életközösségük néhai T. I. haláláig fennállt. A házassági életközösség pedig vagyonközösséget is jelent. A házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek [Csjt. 27. § (1) bek.]. Ennek alapján törvényi vélelem van arra, hogy a megvásárolt ingatlan az örökhagyó és házastársa közös vagyonához tartozott." Ezzel a vélelemmel szemben az I. rendű alperes nem tudta bizonyítani, hogy az örökhagyó különvagyona volt. Az örökhagyó tehát az öröklési szerződésben olyan ingatlanról rendelkezett, amely 1/2 részben néhai házastársának a tulajdona volt, és amelyet már 1984-ben a leszármazók megörököltek. "A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése alapján átruházással csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A tulajdonjog átruházását célzó öröklési szerződés ennélfogva részben jogszabályba ütközik, és e részében semmis [Ptk. 200. § (2) bek.]." Minthogy az öröklési szerződés részbeni semmisségéből eredő igényét nem valamennyi törvényes örökös érvényesítette, a másodfokú bíróság csak szerződés tárgyát képező ingatlan 8/32 része tekintetében alkalmazta a törvényes öröklés szabályait. Végül a másodfokú bíróság kiemelte, hogy az I. rendű alperesnek a perbeni ingatlanban végzett beruházásai, valamint a szülők részére nyújtott tartás és gondozás ellenértéke a felperesek tulajdonjogi igényével szemben - a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében - beszámításra nem alkalmas; az I. rendű alperes ezt az igényét csak viszontkeresetben érvényesíthette volna. Viszontkeresetet azonban az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő.

A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a Legfelsőbb Bíróságtól új határozat hozatalát és a felperesek keresetének teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékok helytelen értékelésével megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a perbeni ingatlan a szülők házastársi közös vagyonához tartozott, és ehhez képest téves az e megállapításból levont jogi következtetés is.

A felperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.