A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20438/2016/4. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. §, 339. §] Bírók: Hercsik Zita, Kizmanné dr. Oszkó Marianne, Kovács Éva

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.20.438/2016/4/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda (címe; ügyintéző: dr. Karsai Dániel ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (1011 Budapest, Fő utca 44-50; ügyintéző: dr. Máté Edit jogtanácsos) által képviselt Magyar Állam alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2016. február 11. napján kelt 22.P.23.247/2015/11. számú ítélete ellen a felperes részéről 12. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a alperesnek 15.000 (tizenötezer) forint fellebbezési költséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Módosított keresetében a felperes annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a magánélethez való jogát azzal, hogy olyan jogszabályt alkotott, amely az uniós normáknak nem felel meg, a személyiségi jogi sérelem az uniós jog nem megfelelő átültetésével manifesztálódott. Kérte az alperes kötelezését az éves rendes szabadságából ki nem adott napokra járó átlagkeresetének, 212.288 forintnak a megtérítésére vagyoni kár címén, valamint marasztalását 500.000 forint összegű nem vagyoni kártérítésben.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes kereseti kérelme nem kellően határozott. Abban az esetben, ha jogalkotással okozott kár megtérítésére irányul az igénye, kereshetőségi joga nincs, mindamellett a Magyar Állam nem jogalkotó szerv, ezért alperesként nem jó személyt jelölt meg. A bizonyítottan nem megfelelő normaátültetéssel, esetleges kötelezettségszegéssel személyiségi jogi jogot nem sértett, így a felperesi igény a személyiségvédelem keretein belül nem értelmezhető. Vitatta továbbá, hogy a felperest kár érte volna.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000 forint jogtanácsosi munkadíjat, valamint az államnak külön felhívásra 36.000 forint le nem rótt illetéket.

Egyetértett a felperes azon álláspontjával, mely szerint az alperes az uniós jog nem megfelelő átültetése folytán bekövetkezett károkért felelősséggel tartozik. E körben a Ptk. 28. §-ában írtakat a perbeli esetre nem tartotta alkalmazandónak, figyelemmel a felperes által csatolt ítéletekben kifejtettekre.

Rögzítette, hogy a felperes keresetének jogalapját nem a Ptk. 339. §-ában szabályozott kártérítési szabályokra alapította, hanem álláspontja az volt, hogy az alperes a nem megfelelő jogalkotással a felperes személyiségi jogait, nevezetesen a magánélethez fűződő jogát sértette.

Idézte az alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének a perbeli időszakban hatályban volt 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. § (1) bekezdésében, 76. §-ában foglalt szabályokat. Kifejtette, hogy a magánélethez fűződő jog a Ptk. által nem nevesített olyan alapjog, amely a személyiségi jogok körében értelmezhető, ezért annak megsértése esetén a sérelmet szenvedett fél az ezen jogintézményhez rendelt jogkövetkezmények érvényesítésére jogosult. Idézte továbbá a Ptk. 84. § (1) bekezdésének rendelkezéseit.

Abból indult ki, hogy a felperes kártérítési igényét arra alapította, hogy az nem a jogalkotás speciális hibája miatt közvetlenül következett be, hanem kára a személyiségi jogai sérelméből adódik. Ezért azt vizsgálta, hogy volt-e az alperesnek olyan közvetlen magatartása, amely a felperes személyiségi jogait sértette, illetve azt, hogy az uniós jog nem megfelelő átültetése tekinthető-e ilyennek.

Álláspontja szerint az egyes jogszabályok az élet meghatározott területeit szabályozzák az adott társadalom igényeinek megfelelően, melyek megalkotása során az unió tagországainak az uniós irányelvekben lefektetett elveket, szabályokat figyelembe véve kell eljárnia. Amennyiben a nemzeti jogszabály olyan közösségi szabályt sért, amelynek célja, hogy a magánszemélyt jogokkal ruházza fel, továbbá a sérelem kellően súlyos, és a jogsértés, valamint a magánszemély kára között fennáll a közvetlen összefüggés, a polgár az állammal szemben érvényesítheti kártérítési igényét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bekövetkezett kárnak az adott jogviszonnyal kell szoros összefüggésben állnia, ellenkező esetben a közvetlenség elve nem érvényesül, továbbá az igényérvényesítés tárgya kizárólagosan csak kárigény lehet. A személyiségi jog az embert, mint társadalmi lényt megillető jogok összessége, amelyek minden jogviszonyban megilletik, függetlenül az adott jogviszonyban irányadó szabályoktól. Személyiségi jogi sérelem akkor is bekövetkezhet, ha az adott jogviszonyra irányadó tételes szabályokat betartják. A személyiségi jog sérelme akkor következik be, ha az embert megillető ezen jogok körébe eső jogát valaki meghatározott cselekménnyel közvetlenül sérti. Ennek indoka az, hogy minden jogsértés végeredményben az ember valamely személyiségi jogának a sérelmét is jelenti egyben, de a jog által biztosított ilyen típusú jogvédelem csak abban az esetben illeti meg, ha a sérelem közvetlen és a személyisége lényegét érinti. A perbeli esetben ilyen közvetlenséget megállapítani nem tudott. Nem értett egyet a felperes azon álláspontjával, hogy a felperes magánélethez fűződő jogának megsértése az alperes azon cselekedetében testesült meg, hogy nem az uniós irányelveknek megfelelő jogszabályt alkotott. Ezen jogellenes cselekmény okozhat vagyoni vagy nem vagyoni kárt, de a felperes magánélethez fűződő jogának megsértését önmagában nem eredményezi. Ezért a Ptk. 84. § (1) bekezdésében írt jogkövetkezmények alkalmazására nem látott lehetőséget. Megjegyezte továbbá, hogy ellenkező értelmezés esetén hasonló jogsértések esetében az igényérvényesítés parttalanná válna, a személyiségi jogok kiüresednének.

A perköltségviselés tárgyában a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján határozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az első fokú ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.

Álláspontja szerint az első fokon eljárt bíróság iratellenesen értelmezte a kereseti kérelmét akkor, amikor azt állapította meg, hogy nem a jogalkotás "speciális hibája miatt", hanem személyiségi jogsértésben "manifesztálódó, jogellenes magatartásban" alapuló igényt érvényesít. Ezzel szemben a keresettel érvényesített igény jogi alapja az, hogy az alperes az uniós jog át nem ültetésével személyiségi jogi sérelmet - a magánélethez való jog sérelmét okozta, ezért kártérítési igénnyel él a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján. A magánélethez való jogának sérelme nem az alperes "jogellenes magatartása", hanem az alperesi jogellenes magatartás - az uniós jog át nem ültetése - közvetlen eredménye. Hivatkozott arra, hogy a perbeli előadásai e tekintetben egyértelműek voltak, jegyzőkönyvben került rögzítésre, hogy "az alperes a felperes magánélethez fűződő személyiségi jogát megsértette azzal, hogy olyan jogszabályt alkotott, amely az uniós normáknak nem felel meg". Konzekvensen hangoztatott jogi álláspontja tehát az, hogy a jogellenes cselekmény az uniós jog át nem ültetése, melynek eredménye a rendes szabadságától való megfosztásán keresztül a magánélethez való jogának súlyos sérelme.