24/1990. (XI. 8.) AB határozat
a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a legfőbb ügyésznek a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvénynek a szakszervezeti tagdíj megkülönböztetett helyzetére vonatkozó rendelkezése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére benyújtott indítványa tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 34. § (1) bekezdésének e) pontja alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést 1990. december 31-i hatállyal megsemmisíti. Ezt a határozatát az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A legfőbb ügyész 1990. július 18-án kelt indítványában annak megállapítását kérte, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 34. § (1) bekezdésének e) pontja, mely az adóalap megállapításakor az összjövedelemből levonható tételek között felsorolja az adóévben a magánszemélytől levont vagy általa befizetett szakszervezeti tagdíjat, ellentétes az Alkotmány 4. §-ával, melynek értelmében: "A szakszervezetek és más érdekképviseleti szervek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit." Az indítványozó szerint ezen alkotmányi rendelkezés értelmében az érdekképviseleti szervek egymás közötti viszonyában kiemelt érdekképviseleti szerv jelenleg nincs, ezért adójogi szempontból sem lehet az Alkotmány megsértése nélkül közöttük olyan különbséget tenni, amely az egyik érdekképviseleti szerv tagjának - a többieket meg nem illető - anyagi előnyt biztosít.
II.
Az Alkotmánybíróság az ügyben álláspontja kifejtésére kérte fel a pénzügyminisztert, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnökét és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnökét.
1. A Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 1. mellékletének III/4. pontja a költségelszámolást alkalmazó személyek, valamint az e törvény hatálya alá tartozó vállalkozók részére lehetővé teszi az érdekképviseleti szervek fenntartásához nyújtott hozzájárulás és tagdíj összegének költségkénti elszámolását, ami az adóalapnak ezen összeggel való csökkentését jelenti. Véleménye szerint a kifogásolt rendelkezés megsemmisítése éppen az olyan szakszervezeti tagok vonatkozásában lenne diszkriminatív, akiknek csak munkaviszonyból származó jövedelmük van, hiszen az ilyen magánszemélyek semmilyen érdekképviseleti szerv fenntartásához történő hozzájárulásuk elszámolása tekintetében nem élvezhetnének kedvezményt.
2. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökének álláspontja szerint a szakszervezeti tagdíj adómentességének az Alkotmány 4. §-a alapján való támadása téves, mert a szakszervezeti tagdíj adómentességének ügye nem alkotmányjogi kérdés, hanem a szuverén adóztató állam erre feljogosított szerve szabad döntésének tárgya. Abban a törvényalkotónak az a döntése fejeződik ki, hogy a szakszervezetek szerveződését és működését a tagjaik által fizetendő tagdíj adómentességével is elősegíti. A tagdíj adómentessége egyben az adójogszabályok által más esetekben elismert célt is szolgált, mivel a tagdíjakból képződő összeg a szakszervezeti alapszervezeteknél maradva szociális segélyezési és egyéb jóléti, kulturális stb. kiadás forrása volt. E vélemény utalt arra, hogy a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény 7. §-ának (1) bekezdése napján mind a munkáltatók, mind pedig a vállalkozók érdekképviseleti szervei részére fizetett tagdíj és fenntartási költség szintén adómentes. E szervek esetében tehát a jogalkotó pusztán az önszerveződést minősítette kedvezményre jogosítónak.
3. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának véleménye szerint a munka világában a felek jogi értelemben vett egyenlőségén túl valóságos esélyegyenlőségük megteremtésére is szükség van. A gyengébb, megosztottabb, kiszolgáltatottabb munkavállalókat olyan helyzetbe kell hozni, hogy szerződőképes szociális partnerekké válhassanak. Ezért fontos közérdek, hogy a munkavállalók szervezettek legyenek. Ezzel szemben a szakszervezeti tagdíjak adómentességének megszüntetése - figyelemmel a folyamatosan romló szociális körülményekre is - a nehéz körülmények között szerveződő és dolgozó új szakszervezeteket hátrányos helyzetbe hozná.
4. Az Alkotmánybírósághoz eljuttatott véleményében a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára kifejti, hogy a bérből és fizetésből élő munkavállalók a társadalom legkiszolgáltatottabbjai, s e kiszolgáltatottság ellen szerveződnek szakszervezeti csoportokba, hogy így biztosítsanak maguknak garanciákat és jogvédelmet. Megítélése szerint a jogi személyek, a magánvállalkozók érdekképviseleti szervezetei és a munkavállalók szakszervezeti tagdíjai adójogi szempontból azonos vagy hasonló elbírálás alá esnek, ezért nem kifogásolható a szakszervezeti tagdíjak adómentességének megállapítása.
III.
Az Alkotmánybíróság a beérkezett észrevételeket tájékoztatásul megküldte az indítványozó legfőbb ügyésznek és egyidejűleg kérte nyilatkozatát arról, hogy tekintettel a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 1. mellékletének III/4. pontjában és a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt kedvezményekre, mely érdekképviseleti szervekre nézve látja fennállni a szakszervezetek és az érdekképviseletek közötti alkotmányellenes megkülönböztetést.
A legfőbb ügyész válaszában kifejtette, hogy a munkavállalók érdekképviseletét jelenleg a szakszervezetek, a munkástanácsok és a nem szakszervezet elnevezésű, társadalmi szervezetként bejegyzett más munkavállalói érdekképviseleti szervezetek (pl. a Magyar Bírói Egyesület, az Ügyészek Országos Egyesülete stb.) látják el. Közülük az 1989. évi XLV. törvény 34. § (1) bekezdés e) pontja az adóalap megállapításánál csak a szakszervezeteknek fizetett tagdíj levonását teszi lehetővé. Ez a rendelkezés véleménye szerint a munkaviszonyban álló és más jövedelemmel nem rendelkező magánszemélyek esetében a munkavállalói érdekvédelmi szervezetek között alkotmánysértő diszkriminatív megkülönböztetést tesz.
IV.
Az Alkotmánybíróság 1990. október 30-án tartott teljes ülésén részt vett és felszólalt az indítványozó legfőbb ügyész, illetve a Pénzügyminisztérium, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, valamint a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája meghívott képviselője.
V.
1. Az Alkotmánybíróság az indítványozó nyilatkozata alapján azt vizsgálta, hogy a kifogásolt rendelkezés megvalósítja-e a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezetek megkülönböztetését és ha igen, ezt alkotmányos indokok alátámasztják-e.
Az Alkotmánybíróság abból indult ki, az Alkotmány 4. §-ában szabályozott munkavállalói érdekképviseletet jelenleg részben szakszervezetek,részben pedig más elnevezéssel (munkástanács, egylet stb.) bejegyzett és működő társadalmi szervezetek látnak el.
2. Az Alkotmány 70/A § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés nélkül. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 34. § (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt rendelkezések megsemmisítésére irányuló kérelem elutasításáról szóló 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában (Magyar Közlöny 1990. 36. szám) megállapította, hogy az adóztatás szempontjából a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden megkülönböztetés tilos.
Megengedett megkülönböztetés alapja lehet, ha a magánszemély jövedelméből közösségi célokra fordít. Ezen az alapon az Alkotmánynak megfelelően teszi lehetővé az 1989. évi XLV. törvény 34. § (1) bekezdésének a), b) és d) pontja az alapítvány, a közérdekű kötelezettségvállalás, illetve a településfejlesztési hozzájárulás céljára fordított összeg levonását az összjövedelemből. A szakszervezeti tagság is olyan közösségi cél, amely indokolhatja a pozitív diszkriminációt. A szakszervezetek ugyanis az Alkotmány 70/C §-ában foglalt gazdasági érdekek védelme, valamint a sztrájkjog gyakorlása terén kitüntetett szerepet játszanak. E funkciójuk közvetlenül kapcsolódik az Alkotmány preambulumában szereplő szociális piacgazdaság megvalósításához. Ennyiben a szakszervezetek léte és működése a tagok magánérdekein túlmutató közérdeket is szolgál. Ez a körülmény indokolhatja a szakszervezeti tagdíjak adójogi szempontból megkülönböztetett kezelését.
3. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A §-ának értelmezéséről szóló 21/1990. (X. 4.) AB határozatában (Magyar Közlöny 98. szám) kimondta, hogy ha adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van. A munkavállalók szakszervezeteken kívüli szervezetei (pl. a munkástanácsok) eltérő szabályozásának - a kedvezmény hiányának - az Alkotmánybíróság megítélése szerint nincs alkotmányos indoka, így az sérti az Alkotmány 70/A §-át.
4. Az alkotmánysértés kiküszöbölése jogalkotó részéről történhetne az adókedvezménynek valamennyi munkavállalói érdekképviseleti szervezetre való kiterjesztésével. Az Alkotmánybíróság azonban - nem rendelkezvén jogalkotó hatáskörrel - csak olyan módon tudja az alkotmányellenes állapotot megszüntetni, hogy megsemmisíti a szakszervezetek önmagában nem alkotmánysértő kedvezményezését is.
5. Tekintettel arra, hogy a megsemmisítés olyan rendelkezésre vonatkozik, amely a kedvezményezett szervezetek tekintetében nem alkotmánysértő, hanem az alkotmányellenesség a különböző munkavállalói érdekképviseleti szervek közötti indokolatlan különbségtételben nyilvánul meg, az Alkotmánybíróság - az 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdésének alkalmazásával - azt 1990. december 31-i hatállyal mondta ki, mert ez a határidő lehetővé teszi a jogbiztonság fenntartását, és megfelelő időt biztosít a kérdés új szabályozásához.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Hercegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.
alkotmánybíró