ÍH 2014.68 FOKOZOTT VESZÉLLYEL JÁRÓ TEVÉKENYSÉG - A KÁROSULT KÖZREHATÁSA A KÁR BEKÖVETKEZTÉBEN

I. A nagyközönség számára nyitott, szabadon látogatható műemlék fenntartása, üzemeltetése nem vonható a fokozott veszéllyel járó tevékenység körébe.

II. Ha a kár bekövetkeztéhez vezető veszélyhelyzet kialakulása kizárólag a károkozó magatartására (mulasztására) vezethető vissza, és annak felismerése nem volt a károsulttól elvárható, közrehatása csak akkor állapítható meg, ha a saját magatartása a veszély felismerésének hiányán túlmutató, a kár bekövetkezésével oksági kapcsolatban álló volt [Ptk. 339. § (1) bek., 340. § (1) bek., 345. § (1) bek.].

A D. Vármúzeum igazgató-helyettese 2011. január 6-án utasítást adott a vár csapadékos időjárás miatt károsodott kazamatarendszerének a lezárására. Az orosz állampolgár felperes a családjával és egy 8-10 fős társasággal 2011. január 11-én kora délután az akkor ingyen látogatható várba a város felőli kapun keresztül érkezett. A felperes a feleségével és 3 éves gyermekével a kazamata hátsó, nyitott ajtaján lement a kazamatába. A kazamata látogatási rendjéről tájékoztató tábla sem a város felőli kapun, sem a kazamata felperes által igénybe vett lejáratánál nem volt elhelyezve. Korábban az alperes több dolgozója, B. M. muzeológus vezetésével pedig egy csoport is járt lent a kazamatában. A levezető hosszú lépcsősort természetes, kívülről beszűrődő fény világította meg. A felperes nem észlelte a lejárati folyosó falsíkjában kezdődő, a vezetői utasítás miatt megvilágítatlan meredek csigalépcsőt, és leesett annak a lejáratába. A mentő életveszélyes fejsérüléssel a sürgősségi baleseti osztályára szállította, ahonnan a megyei kórház baleseti sebészetére helyezték át. Két koponya műtéten esett át, a beszéd- és járóképességét az idegsebészeti gyógykezelését követően nyerte vissza. 2012. július 1-jén megállapították a rokkantságát.

A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a nyomozást a Rendőrkapitányság megszüntette. A felperes által pótmagánvádlóként indított büntetőper a járásbíróságon folyamatban van.

A felperes a keresetében az alperest 14 199 640 forint, és 2011. január 11-től esedékes késedelmi kamatai, 2011. július 11-től havi 1 000 000 forint járadék, és 5 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes köteles megtéríteni a felperesnek a vár kazamatájában 2011. január 11-én bekövetkezett, az aknafigyelő folyosó csigalépcsőjén történő leeséséből ért kár 30%-át. Az alperes általános kárfelelősségének a mértéke 30%-os.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a felperes nem alapíthatta az alperes kárfelelősségét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére, a vár működését nem lehet fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásaként értékelni. A Ptk. 339. §-a, a 340. §-ának (1) bekezdése és a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes bizonyította az alperes jogellenes károkozó magatartásával okozati összefüggésben történt károsodását. Nem tartotta azonban indokoltnak az alperest a felperes azon kárának a megfizetésére is kötelezni, amely egyértelműen abból származott, hogy a felperes nem tett eleget a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi kötelezettségének, a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.

A bizonyítékok alapján a károsult felperes önhibájának a fennállását, és annak súlyát különleges szakismeret nélkül eldönthetőnek ítélte. A per anyagává tett büntetőügyre utalással levont jogkövetkeztetése szerint a felperesre terhesebb kármegosztás indokolt. A törvényszék büntetőügyben hozott végzésének az indokolásából egyetértőleg emelte ki azt, hogy az adott szituációban tőle joggal elvárható kellő körültekintés mellett januárban, hideg, nyirkos időben, rossz látási viszonyok mellett felelős eljárását feltételezve reálisan számolnia kellett azzal, hogy milyen veszélyhelyzetet vállal fel akkor, amikor a vár kazamatájának hátsó nyitott ajtaján belépve a lépcsősoron lemegy a kazamatába.

Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti érvei ellenében felhozott ítéleti indokai szerint kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani azt, hogy a baleset napján a vár biztonsági őrei megszegték az őrutasításban foglaltakat, a baleset a mulasztásukkal okozati összefüggésben következett be. M. L. Gy. szakértő tanú vallomása alapján, igazságügyi munkavédelmi szakértői bizonyítás hiányában, azt sem találta kétséget kizáróan megállapíthatónak, hogy a várban megsértették a munkavédelmi rendelkezéseket, és e mulasztás a felperes balesetével okozati összefüggésben állna. Annak a körülménynek, hogy a baleset időpontjában a munkavédelmi teendőket ellátó H. Z. a jogszabályban előírt képesítési feltételekkel nem rendelkezett, nem tulajdonított jogi relevanciát.

Az okozati összefüggést arra figyelemmel állapította meg, hogy a vár vezetése az igazgatóhelyettesi utasítást nem tartotta be, annak ellenére a baleset napján a felperes balesetét megelőzően lent járt a kazamatában a szabadságon lévő dr. V. G. igazgató az üzemeltetési és műszaki csoport vezetőjével, az udvaros az általuk a kazamatában égve felejtett villany leoltása végett, valamint B. M. muzeológus egy csoporttal. Azt, hogy az igazgató és a munkatársai lementek a kazamatába, nem tekintette az igazgatói utasítás megsértésének, mert annak célja az volt, hogy az igazgató dönteni tudjon az utasítás fenntartásáról, a műszaki beavatkozás szükségességéről. Az igazgatói utasítás megsértésének azt tekintette, hogy B. M. is lement a csoporttal. Az igazgató-helyettes terhére rótta, hogy B. M. szóbeli tájékoztatását követően az őrségparancsnok felé nem tette meg a szükséges intézkedéseket annak kiderítése érdekében, hogy a csoport biztonságosan elhagyta-e a vár kazamatarendszerét, a távozásukat követően a hátsó kijárati ajtót bezárták-e.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az ország egyik leglátogatottabb, nagy számú turista által felkeresett műemléke esetében joggal volt elvárható az alperestől az, hogy a látogatók biztonságának védelme érdekében biztosítsa a kazamatarendszer hátsó kijárati ajtajának a rendeltetésszerű működését. Megállapította, hogy a felperes a nyitott ajtón át ment le a kazamatába. Amennyiben az ajtó, illetve elsődlegesen annak behúzó karja a baleset napján biztonságosan és rendeltetésszerűen működött volna, az esetben nem maradt volna nyitva, és a felperesnek nem lett volna lehetősége arra, hogy lemenjen a kazamatarendszerbe. Azt kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy a felperes balesetét megelőzően lent jártak közül ki volt az, aki az ajtót nyitva hagyta. A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy bármelyikőjük mulasztása a munkáltató alperes kárfelelősségét eredményezte.

A felperes a fellebbezésében az elsőfokú közbenső ítélet megváltoztatását, az alperes teljes kárfelelősségének a megállapítását kérte.