A Fővárosi Ítélőtábla Bf.172/2009/14. számú határozata személyes adattal visszaélés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 2. §, 225. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 351. §, 353. §, 363. §, 552. §] Bírók: Czine Ágnes, Miszlayné dr. Lányi Éva, Zólyominé dr. Törő Erzsébet

Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

4.Bf.172/2009/14.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2009. november 26., 2010. január 8. és január 26. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A személyes adattal visszaélés bűntette miatt a vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Bíróság 12.B.759/2007/12. számú ítéletét az alábbiak szerint változtatja meg:

A vádlottat az ellene társtettesként elkövetett személyes adattal visszaélés bűntette (Btk. 177/A. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés, 20. § (2) bekezdés) miatt emelt vád alól felmenti.

Az eljárás során felmerült 43.090.- (negyvenháromezer-kilencven) forint bűnügyi költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek van helye.

I n d o k o l á s

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Nyom.178/2004. számú vádiratában a vádlottat a Btk.177/A.§ (1) bekezdésének a./ pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő személyes adattal visszaélés bűntettével és a Btk.225.§-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettével vádolta, mindkét esetben, mint társtettest.

A vádirati tényállás az 1. számú tanú cselekvőségét is rögzíti.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal 2004. október 11-én tett előterjesztésére a Legfőbb Ügyész indítványozta a Magyar Köztársaság Országgyűlésénél az 1. számú tanú mentelmi jogának felfüggesztését. Az Országgyűlés 136/2004. (XII.23.) OGY határozata értelmében a Magyar Köztársaság Országgyűlése az 1. számú tanú mentelmi jogát nem függesztette fel. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a 2005. április hó 27. napján kelt Ny.178/2004. számú határozatával a büntető ügyet az 1. számú tanú tekintetében elkülönítette és az eljárást a Be.552.§ (2) bekezdésének első mondata alapján megszüntette.

A Fővárosi Bíróság a 2006. december hó 4. napján kelt 4.B.413/2005/20. számú ítéletével a vádlottat az ellene hivatalos személyként, társtettesként elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének és hivatali visszaélés bűntettének a vádja alól felmentette.

A Fővárosi Ítélőtábla a 2007. június hó 15. napján kelt 5.Bf.63/2007/7. számú végzésével a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A megismételt eljárásban az ügyész a tényállásból a vádirat 4. oldala 5. bekezdésének az 1. számú tanúra vonatkozó részét mellőzte. A vádat a hivatali visszaélés bűntettében nem tartotta fenn.(2009. IV. 24.-i tjk. 2. oldal)

A Fővárosi Bíróság a 2009. április hó 24. napján kelt 12.B.759/2007/12. számú ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki személyes adattal visszaélés bűntettében, mint társtettes (Btk.177/A.§ (1) bekezdés a./ pont, (2) bekezdés, 20.§ (2) bekezdés). Ezért őt 2 évre próbára bocsátotta. Kötelezte az eljárás során felmerült 37.095.- forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője a nyilatkozata megtételére 3 napot tartott fenn. A vádlott védője 3 napon belül felmentés végett jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Bf.519/2009/1-I. számú átiratában - bejelentette, hogy a nyilvános ülésen részt vesz - az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezési tárgyaláson a vádlott védője fenntartotta a felmentésért bejelentett fellebbezést. Kifejtett álláspontja szerint a vádlott esetében a szándékosság kizárt, mert beosztottként főnöke utasításait követte, az adatkezelésre semmilyen döntést nem hozott. Az adatokat nem kezelte, azokhoz hozzá sem fért. Csak technikai jellegű segítséget nyújtott és levelezést folytatott az 1. számú tanú instrukciói alapján. A jelentős érdeksérelem bekövetkezése nem nyert bizonyítást, a vendégkör visszaesését konkrét adatokkal kell alátámasztani, annak kimutathatónak kell lennie. A 2. számú tanú feljegyzéseit és vallomásait elemezve azt hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság csak a feljegyzésben írtakat vette figyelembe és ebből tévesen következtetett arra, hogy a vádlott "profi" volt. Az 1. számú tanúnak az iratborítóra írt feljegyzései kapcsán azzal érvelt, hogy a feljegyzések nem azt jelentették, hogy a vádlott a bekért vadászati naplókat és a jegyzőkönyveket nézze át, a bekért iratok - terjedelmük miatt - az iratborítóba nem fértek be. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet 30. oldalának utolsó bekezdésében írtak ténybeli tévedést tartalmaznak, a vádlott nem tudta előre, hogy mi fog történni, a szándékosság megállapításához a vádlott tudatának a célt is át kellett volna fognia. A vádlott védekezését a fellebbezési tárgyaláson meghallgatott 1. számú, 3. számú és 2. számú tanúk vallomása is alátámasztotta, így változatlanul a vádlott felmentését indítványozta.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője felszólalásában azt emelte ki, hogy az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során, a hatályon kívül helyező végzésben foglaltak alapján járt el, megtartotta a perrendi szabályokat, a teljes jogszabályi hátteret figyelembe vette. Az ítéleti tényállás részletesebb a korábbi elsőfokú ítéletnél, mert tartalmazza, hogy a vádlottat az 1. számú tanú milyen munkára kérte fel, a berendelt iratok milyen személyes adatot tartalmaznak, azokból a vádlott mit és milyen körben ismerhetett meg, milyen volt a vádlott felelőssége, milyen sajtóhíradások jelentek meg és mi volt ezek hatása. Tartalmazza a tényállás a vádlott a 2. számú tanúval történő beszélgetését is. Miként a vádiratból is kiderült, nem a vádlotté volt a főszerep, de ez a vádlottat nem mentesíti a felelősség alól, mivel tevékenysége az 1. számú tanú tevékenységéhez kapcsolódott, társtettesként vonható felelősségre. A vádlott megpróbálta elhitetni, hogy nem ismerte a jogszabályokat, de ennek ellentmond a nyomozati iratok 1449. lapszáma alatti, a vádlottnak szóló feljegyzés, amely a vádlottnál a naplók tartalmának ismeretét tételezi fel. Az államtitkárság kis létszáma miatt is ismernie kellett az adatgyűjtés célját és tudnia kellett, hogy az adatgyűjtés jogellenes, ennek ellenére részt vett benne. A vádlott a munkaköri leírása, beosztása és végzettsége alapján jogszabályismeret hiányára nem hivatkozhat. Az 1. számú tanú jogszabályba ütköző utasítását meg kellett volna tagadnia. Álláspontja szerint a vádlott tevékenysége a jelentős érdeksérelemmel okozati összefüggésben volt, ehhez nem szükséges annak bizonyítása, hogy a vádlott adta ki a sajtónak az információkat. A 2. számú tanú tanúkénti kihallgatása után is fenntartotta álláspontját. Tette ezt arra tekintettel is, mert a 2. számú tanú következetesen állította, hogy olyan személyt kért a telefonhoz, aki érdemben tud nyilatkozni. Mivel az elsőfokú bíróság mérlegeléssel állapította meg a tényállást, azt részletesen megindokolta, a másodfokú eljárásban, pedig nem merült fel semmi olyan tény, ami a felülmérlegelésre lehetőséget adna, ezért az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.