BH+ 2014.11.472 Az ítélet kihirdetését követően a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel fenntartott vagy elrendelt előzetes letartóztatás szempontjából a feltételes szabadság lehetséges tartama közömbös [Be. 327. §].

A törvényszék a 2014. április 8-án kihirdetett ítéletével a 2010. március 22. napja óta előzetes fogvatartásban lévő III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki bűnszövetségben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 282/A. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont, (3) bekezdés], mint társtettest, valamint kábítószerrel visszaélés vétségében [korábbi Btk. 282. § (1) bekezdés, (5) bekezdés a) pont]. Ezért őt - halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt - 6 évi fegyházbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés tartamába beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.

Az egyidejűleg meghozott 171-II. sorszámú végzésével a III. r. vádlott előzetes letartóztatását megszüntette és lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el.

Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezések folytán a másodfokú eljárás jelenleg az ítélőtábla előtt van folyamatban.

Az ítélőtábla a 2014. július 31-én meghozott végzésével a III. r. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát megszüntette.

E végzés ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése miatt, annak ismételt elrendelése érdekében.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbviteli főügyészség fellebbezését fenntartotta. Ennek indokolása szerint az ítélőtábla tévedett, amikor a Be. 129. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt okot egyáltalán nem vizsgálta. E körben pedig az állapítható meg, hogy a bűnismétlés veszélye fennáll, mert a vádlott terhére rótt cselekmény elkövetési ideje a vele szemben korábban hasonló jellegű bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetéséből engedélyezett feltételes szabadság hatálya alá esik. E veszély pedig jelentősen kitágul és megalapozottá válik akkor, ha a vádlott mozgási szabadságát már a lakhelyelhagyási tilalom sem korlátozza. A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint ugyanakkor a Be. 327. § (2) bekezdésben foglalt feltétel is megállapítható, mert - az elsőfokú ítélet hiányzó rendelkezése ellenére - az iratok tartalmából megállapítható, hogy a vádlott a feltételes szabadság kedvezményéből kizárt, és vele szemben a korábbi ügyéből engedélyezett feltételes szabadságot meg kell szüntetni (erre egyébként a fellebbviteli főügyészég is indítványt terjesztett elő az érdemi ítéletre tett észrevételében).

A Kúria a fellebbezést és a Legfőbb Ügyészség indítványát nem találta alaposnak.

Helyesen foglalt állást az ítélőtábla, amikor a III. r. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát megszüntette.

Végzésének indokolásában ugyancsak helyesen állapította meg a Be. 327. § (2) bekezdésében foglalt ok hiányát, azonban annak kapcsán szükségtelenül utalt a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának az elsőfokú ítélet szerint törvényben nem kizárt voltára. A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége ugyanis a szökés, elrejtőzés veszélyének megállapíthatósága kapcsán nem meghatározó jelentőségű. A feltételes szabadságra bocsátás ugyanis akkor sem alanyi jog, ha az a törvény alapján nem kizárt, hanem csak olyan törvényi lehetőség, melynek alkalmazása minden esetben az ugyancsak törvényben rögzített, időben később bekövetkező feltételek teljesülésétől függ. Éppen ezért a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés nyomatékának meghatározása során akkor sem "számítható le" automatikusan a feltételes szabadság lehetséges tartama a teljes szabadságvesztés mértékéből, ha az az adott ügyben nem törvényileg kizárt. Ezzel szemben az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámítása - mivel az a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 92. § (1) bekezdése alapján kötelező - a szabadságvesztés tartamának szökésre, elrejtőzésre sarkalló nyomatékának vizsgálata során nem hagyható figyelmen kívül.

Megjegyzi a Kúria, miszerint annak lenne nyomatéka, ha a kiszabott szabadságvesztéshez - a nem jogerős ítélet alapján - olyan további joghátrány társulna - például feltételes szabadság megszüntetése -, ami a kiszabott szabadságvesztéssel együtt már elérné a szökés, elrejtőzés veszélyét megalapozó szintet. Jelen esetben azonban a vizsgált kényszerintézkedési ok alapjául szolgáló nem jogerős ítélet feltételes szabadságot megszüntető rendelkezést nem tartalmaz. Emellett megállapítható az is, hogy a vádlott korábbi büntetéséből le nem töltött büntetés-rész olyan rövid tartamú, ami érdemben a nem jogerős ítélettel kiszabott büntetésből hátralévő rész jogi megítélésén nem változtat, továbbá annak végrehajthatósága - éppen a fellebbviteli főügyészségnek az érdemi ítéletre tett átiratában foglalt adatok alapján - elévülés folytán megszűntnek látszik.

Mindezek alapján a nem jogerősen kiszabott 6 évi szabadságvesztés alapulvételével is helyesen állapította meg az ítélőtábla, miszerint a vádlott által korábban előzetes letartóztatásban töltött idő négy évet meghaladó tartamára figyelemmel, a rendezett körülmények között élő, és hónapok óta már csak döntően önkéntes jogkövetésen alapuló kényszerintézkedés hatálya alatt álló, annak szabályait maradéktalanul betartó III. r. vádlott esetében a szökés, elrejtőzés veszélye immár nem áll fenn.

A Be. 129. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt bűnismétlés veszélyének vizsgálatát valóban elmulasztotta az elsőfokú végzést hozó bíróság, azonban a megállapításra irányuló indítványt a Kúria sem találta megalapozottnak. Kétségkívül ez irányba hat a III. r. vádlott különös visszaesői minősége, és az, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított elkövetési idő - az iratok tartalma szerint - feltételes szabadság tartama alá esik. Ugyanakkor nem osztotta a Kúria a Legfőbb Ügyészség indítványának azon érvelését, miszerint a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése terjeszti ki és teszi megalapozottá a hivatkozott veszélyt. A III. r. vádlottal szemben eddig alkalmazott kényszerintézkedés szabad mozgást biztosított számára a város teljes területén, így - nagyvárosi körülmények között - a vádlott a korábbi egyetlen elítélésének és a jelen eljárásnak is tárgyát képező bűncselekményekhez hasonló cselekmények folytatásában e kényszerintézkedés alapján sem volt sem kizárt, de még különösen gátolt sem. Ezért a vádbeli időszakhoz képest eltelt öt éves időmúlás tükrében - melynek nagy részét előzetes fogvatartásban töltötte a vádlott - a bűnismétlés veszélye már nem áll fenn, annak kiküszöbölésére lakhelyelhagyási tilalom elrendelése nem célszerű.

Mindezek alapján a Kúria a Be. 384. § szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 382. §-a értelmében a megtámadott határozatot a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Kúria Bpkf. III. 1248/2014.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria Budapesten, a 2014. év szeptember hó 22. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő

v é g z é s t: