EH 2002.675 A felszámoló a felszámolási zárómérleg benyújtásáig jogosult a hitelezői igény téves besorolását módosítani, amely ellen a hitelező kifogással élhet [1997. évi XXVII. tv.-nyel is módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pont, (3) bek., 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 7. § (3) és (5) bek.].

Az elsőfokú bíróság a 135-III. sorszámú végzésével M. J.-né hitelező kifogását elutasította.

Végzésének indokolásában utalt arra: a felszámolási eljárás során a hitelező kifogásolta azt, hogy a felszámoló a munkabérének és egyéb járandóságainak a kifizetése vonatkozásában tartozáselismerő nyilatkozatot tett, a nyilatkozatát azonban az 1999. december 1-jén kelt levelében módosította. A hat havi felmondási időre eső átlagkeresetének 90 napra eső mértékét az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, míg a további 90 napi átlagkeresetet a "d" kategóriás követelések közé sorolta be és igazolta vissza. Álláspontja szerint az intézkedés a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 7. §-ának (3) bekezdésébe, valamint (5) bekezdésébe ütközik, mert a jognyilatkozat megtételére előírt határidő a jelen esetben eltelt, a felszámoló elkésett a nyilatkozattal, így a kifogásolással élő részére a kifizetések teljes összegét az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint kell visszasorolnia.

Az elsőfokú bíróság a kifogást alaptalannak találta. Álláspontja szerint a felszámoló helyesen járt el, amikor a téves visszaigazolását megváltoztatta; a besorolás a jelen eljárásban alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) rendelkezésein alapszik. A következetes bírói gyakorlat értelmében a felszámolási zárómérlegnek a bírósághoz történő benyújtásáig a felszámoló jogosult a hitelezői igény téves besorolását módosítani és erről a hitelezőt értesíteni. Amikor a felszámoló észlelte, hogy nem úgy járt el, ahogy a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése rendelkezik, jogosult volt az intézkedését módosítani, mert a teljes hat havi átlagkereset alapján járó kifizetés valóban nem minősül a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott felszámolási költségnek, abból csupán 90 nap esik erre az időre, míg a további 90 napot helyesen sorolta a felszámoló a 57. § (1) bekezdésének d) pontja alá.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének a megváltoztatását, megismételve a kifogásában foglaltakat. Álláspontja szerint bármennyire is speciális eljárás a felszámolás, az Mt. és a Polgári Törvénykönyv előírásai ennek során is érvényesek. Nem áll módjában elfogadni az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a következetes bírói gyakorlat értelmében a felszámolási zárómérlegnek a bírósághoz történő benyújtásáig a felszámoló jogosult a téves hitelezői igénybejelentés besorolásokat módosítani. A nyilatkozati kötöttség olyan jogelv, amely a felszámolót is köti, annak megtámadására pedig az anyagi jogban rögzített feltételek mellett - jelen esetben az Mt. 7. §-a alapján - van lehetősége.

A fellebbezésre a felszámoló észrevételt tett. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének a helyben hagyását.

Tévesnek tartotta a kifogásolónak azt az előadását, hogy a felek között egyezség jött volna létre; csupán annyi történt: a felszámoló a hitelező munkaviszonyának megszűnésekor a még meglévő követelését besorolta. A felszámoló a jelen esetben a saját egyoldalú nyilatkozatát módosította, nem pedig egy szerződéshez fűződő nyilatkozatát változtatta meg.

A hitelező fellebbezése nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt adatok alapján megalapozott végzést hozott az ügyben. A hitelező a fellebbezésében nem hozott fel olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne az elsőfokú bíróság érdemben helyes végzésének a megváltoztatására.

A nem vitás tényállás szerint a hitelező munkaviszonyát a felszámoló az 1999. február 24-én kelt levelével 1999. március 1-jei hatállyal felmondta. A felszámoló a munkabért és egyéb járandóságot besorolta a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába. Ezt követően az 1999. december 1-jén kelt levelében módosította a korábbi intézkedését és a hat havi felmondási időre eső átlagkeresetnek csupán a 90 napra eső mértékét hagyta meg a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint, míg a további 90 napi átlagkeresetet "d" kategóriás követelések közé sorolta be a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése értelmében.

Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az átsorolással a felszámoló nem sértett jogszabályt. Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság a következetes bírói gyakorlatra. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében, így a Bírósági Határozatok 1997. évi 6. számában 310. sorszám alatt közzétett eseti döntésében rámutatott arra, hogy a felszámoló a hitelezői igény besorolását - ha azt tévesnek tartja - megváltoztathatja, intézkedése ellen azonban a hitelező kifogással élhet. Ez történt a jelen esetben is, azonban a kifogás a már fent hivatkozott jogszabályi előírásokra tekintettel alaptalan.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, lényegében helyes indokai folytán helybenhagyta. (Legf. Bír. Fpk. VIII. 31.155/2000. sz.)