A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában, 1980. június 19-én aláírásra megnyitott egyezmény és jegyzőkönyvei, valamint az azokat módosító egyezmények, továbbá a Ciprusi Köztársaságnak, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Szlovák Köztársaságnak és a Szlovén Köztársaságnak az említett egyezményhez és jegyzőkönyveihez történő csatlakozásáról szóló, Brüsszelben, 2005. április 14-én aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló T/19138. számú törvényjavaslat indokolása
INDOKOLÁS
Jelen törvényjavaslat tárgya a Magyar Köztársaságnak (és az Európai Unió többi új tagállamának) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában, 1980. június 19. napján aláírásra megnyitott egyezményhez (a továbbiakban: Római Egyezmény), valamint az egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága által történő értelmezéséről szóló első és második jegyzőkönyvhöz történő csatlakozását célzó egyezmény (a továbbiakban: Csatlakozási Egyezmény) kötelező hatályának elismerése és törvénnyel történő kihirdetése.
1. A Római Egyezmény rövid bemutatása
Az európai integrációban már korán jelentkezett törekvésként a tagállamok nemzetközi magánjogi kollíziós normáinak egységesítése. A kollíziós jog egységesítésének célja annak biztosítása, hogy egy és ugyanazon jogviszony lehetőleg ugyanazon anyagi jog "uralma" alá kerüljön függetlenül attól, hogy melyik tagállam bírói fóruma dönt abban.
A Római Egyezmény tárgyi hatálya alá a szerződéses kötelmi jogviszonyok tartoznak, eltekintve azon szerződéstípusoktól, amelyeket az Egyezmény 1. cikkének (2) bekezdése kifejezetten kizár az Egyezmény hatálya alól. E rendelkezés értelmében nem terjed ki a Római Egyezmény hatálya pl. a házassági vagyonjogi megállapodásokra, az öröklési jog körébe tartozó jogügyletekre, bírósági és választottbírósági kikötésekre, a váltón, csekken és egyéb forgatható értékpapíron alapuló kötelezettségekre, a társasági jogviszonyból eredő kötelezettségekre, illetve a jogi személyek szervezetével, belső jogviszonyaival kapcsolatos kérdésekre, stb.
A Római Egyezmény tárgyi hatálya alá tartozó szerződéses jogviszonyok tekintetében az elsődleges kollíziós kapcsolóelv a felek jogválasztása (3. cikk). A szerződésre elsősorban azt a jogot kell alkalmazni, amelyet a felek kikötöttek. A jogválasztás akár kifejezett, akár hallgatólagos lehet (az utóbbi esetben a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből megfelelő biztonsággal kell következnie). Vonatkozhat akár a szerződés egészére, akár annak valamely részére. A jogválasztás szabadsága időbeli viszonylatban is érvényesül: az alkalmazandó jog felek általi meghatározására akár a szerződéskötéskor, akár később sor kerülhet; lehetőség van a jogválasztás módosítására is. Nem szükséges, hogy a választott jog valamilyen kapcsolatban álljon a szerződéses jogviszonnyal.
A felek jogválasztásának hiányában annak az államnak a joga irányadó, amellyel a szerződés a legszorosabb kapcsolatban áll (4. cikk). Arra vonatkozólag, mely állam tekintendő a szerződéssel legszorosabb kapcsolatban állónak, a Római Egyezmény az alábbi vélelmeket állítja fel:
- mindenekelőtt a jellemző szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye (jogi személy esetében a központi ügyintézés helye) szerinti állam vélelmét;
- olyan szerződés esetében, amelynek tárgya ingatlanra vonatkozó dologi jog vagy ingatlan használatának joga, az ingatlan fekvési helyének vélelmét;
- árufuvarozási szerződések esetében a fuvarozó fő telephelye szerinti állam vélelmét.
A fenti vélelmek mindazonáltal nem érvényesülnek, amennyiben az összes körülmény alapján megállapítható, hogy a szerződés valamely más állammal szorosabb kapcsolatban áll.
Speciális kollíziós szabályokat tartalmaz a Római Egyezmény 5. és 6. cikke a fogyasztói szerződések és a munkaszerződések tekintetében. Mindkét szerződéstípusra jellemző a felek egyikének (fogyasztó, illetve a munkavállaló) kiszolgáltatottabb helyzete, ami azt eredményezheti, hogy az erőfölényben lévő másik fél diktálja a szerződési feltételeket, ideértve adott esetben a fogyasztóra illetve munkavállalóra nézve kedvezőtlen bírói fórum illetve alkalmazandó jog kikötését. Az Egyezmény e két szerződéstípus esetében korlátozza a jogválasztás lehetőségét. A jogválasztás nem vezethet arra, hogy a gyengébb pozícióban lévő szerződő felet (fogyasztó, munkavállaló) megfosszák attól a védelemtől, amelyet számára azon jog kógens szabályai biztosítanak, amely jogválasztás hiányában alkalmazandó lenne. (Jogválasztás hiányában a fogyasztói szerződésekre a fogyasztó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga irányadó; munkaszerződésekre pedig azon állam joga, ahol a munkavállaló a munkát rendszerint végzi, illetve - ha a rendszerinti munkavégzés helye nem egy és ugyanazon államban van - azon telephely szerinti állam joga, amely a munkavállalót alkalmazta.)
A Római Egyezményben megfogalmazott kollíziós szabályok univerzális hatályúak, azaz akkor is alkalmazandóak, ha az azok által "felhívott" jogrendszer nem uniós tagállam, hanem harmadik állam joga.
Az Egyezmény kollíziós szabályai szerint alkalmazandó jog főszabályként a szerződéses jogviszony minden elemére irányadó, így különösen: a szerződésből fakadó kötelezettségek teljesítésére, a nemteljesítés jogkövetkezményeire, a szerződés érvénytelenségének következményeire, a szerződéses kötelezettségek megszűnésének fajtáira, a szerződés értelmezésére (10. cikk). Speciális kollíziós kapcsoló szabályok vonatkoznak a teljesítés módjára, valamint hibás teljesítés esetén a jogosult által teendő lépésekre (10. cikk (2) bek.), valamint a szerződés alaki érvényességére (9. cikk).
A Római Egyezmény kizárja az ún. renvoi (tovább- és visszautalás) figyelembevételét (15. cikk). Eszerint a kollíziós szabályok által felhívott jogrendszernek csak az adott jogviszonyt közvetlenül rendező - anyagi jogi - szabályai vehetőek figyelembe; az e jogrendszer kollíziós szabályai szerinti továbbutalás más ország jogára, vagy akár a fórum jogára történő visszautalás figyelmen kívül marad.
A 16. cikk szerinti közrendi záradék értelmében nem kerülhet sor a rendelet kollíziós szabályai által felhívott jog alkalmazására akkor, ha ez az eljáró bíróság államának közrendjével nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne.
A 22. cikk (1) bekezdése értelmében a Római Egyezmény két rendelkezése tekintetében a szerződő államok fenntartással élhetnek:
- Fenntartással kizárható a 7. cikk (1) bekezdésének alkalmazása. E rendelkezés szerint függetlenül attól, hogy az adott szerződéses jogviszonyra melyik állam joga irányadó, az eljáró bíróság figyelembe veheti egy másik állam jogának bizonyos, feltétlen érvényesülést igénylő (imperatív) szabályait is, amennyiben a szerződéses jogviszony az utóbbi állam jogával szoros kapcsolatban áll. E rendelkezésnek elsősorban olyan esetben lehet gyakorlati jelentősége, amikor a szerződésre irányadó jogot magul a felek választották meg, és az általuk választott jog olyan állam joga, amelyhez a szerződés tényállása nem kapcsolódik.
- Kizárható továbbá fenntartással a 10. cikk (1) bekezdése e) pontjának alkalmazása. A 10. cikk (1) bekezdése az irányadó jog tárgyi terjedelmét határozza meg. Az irányadó jog - amint arra már utaltunk - főszabályként a szerződéses jogviszony minden elemére irányadó, így különösen a szerződésből fakadó kötelezettségek teljesítésére, a nemteljesítés jogkövetkezményeire, a szerződéses kötelem megszűnéseinek esetére, a szerződés értelmezésére, stb. Ez a jog irányadó a szerződés "semmisségének következményeire" is az (1) bekezdés e) pontjára figyelemmel.
A tagállamok többsége nem élt a fenntartás lehetőségével. Ilyen fenntartás tétele Magyarország részéről sem indokolt.
A Római Egyezményhez kapcsolódik az 1988. december 19. napján kelt első jegyzőkönyv és második jegyzőkönyv. E jegyzőkönyvek révén a szerződő államok a Római Egyezmény értelmezésére vonatkozó hatáskörrel ruházták fel az Európai Bíróságot. A szerződő államoknak az első jegyzőkönyv 2. cikkében tételesen felsorolt legfelsőbb bírói fórumai az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezhetik, amennyiben az előttük folyamatban lévő ügy érdemi eldöntéséhez a Római Egyezmény valamely rendelkezésének értelmezése szükséges.
Említést érdemel, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére jogosult nemzeti bíróságok köre eltér az EK-Szerződés 234. cikkében foglalt szabályoktól. Az EK-Szerződés 234. cikke értelmében a közösségi jog értelmezése iránt a tagállamok bármely nemzeti bírósága kezdeményezheti az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását. Ezzel szemben a Római Egyezmény rendelkezéseinek értelmezése iránti előzetes döntéshozatali eljárást az első jegyzőkönyv 2. cikke szerint csupán a tagállamok külön nevesített legfelsőbb bírói fórumai kezdeményezhetik; a tagállamok egyéb bíróságai csak akkor, ha fellebbviteli bíróságként járnak el.
2. A Római Egyezményhez történő magyar csatlakozás
A Római Egyezmény zárt egyezmény. Részes államai - figyelemmel a 28. cikkre - az Európai Közösség tagállamai lehetnek.
Az Európai Közösségekhez korábban csatlakozott államok eddig külön megkötött csatlakozási egyezmények révén váltak a Római Egyezmény részesévé. Ilyen csatlakozási szerződés jött létre eddig az Európai Közösségek (Európai Unió) bővülésének folyamatával párhuzamosan
- Görögországgal 1984. április 10. napján;
- Spanyolországgal és Portugáliával 1992. május 18. napján;
- Ausztriával, Finnországgal és Svédországgal 1996. november 29. napján.
Ugyanezt a megoldást követik a 2004. május 1. napján az Unióhoz csatlakozott tíz új tagállam esetében. A Csatlakozási Egyezmény
- rögzíti, hogy a tíz új tagállam csatlakozik a Római Egyezménynek a korábbi csatlakozási egyezmények által azon véghezvitt módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegváltozatához, továbbá a Római Egyezményhez kapcsolódó első és második jegyzőkönyvhöz (1. cikk);
- véghezviszi az 1988. évi első jegyzőkönyv szükséges technikai kiegészítéseit. E jegyzőkönyv 2. cikkének a) pontja határozza meg, hogy az egyes tagállamoknak mely bírói fórumai kérhetik az Európai Bíróság jogértelmezését előzetes döntéshozatali eljárás keretében.
A Csatlakozási Egyezmény aláírására Brüsszelben, 2005. április 14. napján került sor a tíz új tagállam és az Európai Unió tizenöt korábbi tagállama részéről. Az aláírásra a 2058/2005. (IV. 13.) Korm. határozat adott felhatalmazást.
A Csatlakozási Egyezményt - az aláíráson túl - a szerződő államoknak saját belső alkotmányos előírásaiknak megfelelően meg kell erősíteniük. A megerősítésről szóló okiratokat az Európai Unió Tanácsának főtitkáránál mint letéteményesnél kell elhelyezni.
Miután a Római Egyezmény, illetőleg a Csatlakozási Egyezmény törvényhozási tárgykört érint (nemzetközi magánjogi kollíziós szabályok), a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény (Nszt.) 7. § (1) és (3) bekezdésére figyelemmel az Országgyűlésnek kell felhatalmazást adnia a Csatlakozási Egyezmény kötelező hatályának elismerésére, illetőleg az egyezményeket és jegyzőkönyveket törvénnyel kell kihirdetni.
A Csatlakozási Egyezmény, a Római Egyezmény, valamint a Római Egyezményhez történt korábbi (1984., 1992. és 1996. évi) csatlakozásokról szóló Egyezmények 3-5. §-ok által kihirdetett hiteles magyar nyelvű szövege az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2005. C 169. számában 2005. július 8. napján került közzétételre.
A Csatlakozási Egyezmény hatálybalépésének nemzetközi jogi előfeltétele az, hogy legalább két szerződő állam elhelyezze megerősítő okiratát a letéteményesnél. A további szerződő államok vonatkozásában a Csatlakozási Egyezmény a megerősítő okirat elhelyezését követő harmadik hónap első napján lép hatályba. A Római Egyezmény kollíziós szabályai erre figyelemmel az egyes uniós tagállamok viszonylatában különböző időpontoktól kezdve lesznek irányadóak.