A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20271/2014/3. számú határozata tartozás megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 130. §, 157. §, 164. §, 251. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 301. §, 355. §] Bírók: Bleier Judit, Egriné dr. Salamon Emma, Hőbl Katalin

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.271/2014/3/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Tóth László ügyvéd (felperesi jogi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Simonfay Ügyvédi Iroda (alperes címe, ügyintéző: dr. alperes neve ügyvéd) által képviselt Mag. dr. alperes neve (alperes címe ) alperes ellen megítélt perköltség megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2013. december 18. napján meghozott 31.P.20.648/2011/40. számú ítélete ellen az alperes részéről 41. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 107.000 (százhétezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes elsődleges keresete 5.356.600 forint megfizetésére irányult. Állította, hogy az alperest mint megbízott nem számolt el a felperessel szemben a vasúttársaság (a továbbiakban: károkozó) által átutalt kártérítési összeggel. Másodlagos kérelme 4.285.208 forint megfizetésére irányult.

Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperessel szemben az elszámolási kötelezettségének eleget tett, míg a károkozóval kötött megállapodás nem tartozik a felperessel fennállt jogviszonyára. Állította, hogy a keresettel érintett összeget külön megállapodás alapján átalánydíjként fizették meg részére. Arra is hivatkozott, hogy a felperes követelése elévült. Vitatta a kereset összegét, esedékességét és a joghatóság hiányára tekintettel a per megszüntetését is indítványozta.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 4.285.280 forintot, ennek 2009. február 13-tól a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 480.560 forint perköltséget.

Idézte az Allgemeine Honorar-Kriterien (a továbbiakban: AHK) 1. §-át, a Rechtsanwaltsordnung (a továbbiakban: RAO) 19. §-át, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 355. § (1) és (4), a 479. § (1)-(2) bekezdéseit. Saját joghatóságát a 44/2001/EK rendelet (a továbbiakban: R.) alapján állapította meg, amelyről a per során a 13-I. számú végzéssel határozott. Megállapította, hogy a felek jogviszonyára az 593/2008/EK rendelet alapján az osztrák jog irányadó, de utalt arra is, hogy a magyar jog és az osztrák jog alapján is alapos a felperes másodlagos keresete. A felek egyező állítása alapján a kártérítésként befolyt összeg 20%-a ügyvédi munkadíjként az alperest illette. A felek előadásait értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a felperes tényállítása következetes volt ebben a kérdésben, míg az alperes védekezése ellentmondásos. Értékelte azt is, hogy az alperes 2005. augusztusi levele kifejezetten utalt arra, hogy még ügyvédi díjként is fizetni fog a károkozó 10.000-15.000 eurót. Ezt a felperes úgy értelmezhette, hogy az ügyvédi díj szintén az ő kárának a része, amely a reparációhoz szükséges költség, így kárnak minősül. A levél alapján a felek nem állapodtak meg olyan tartalommal, hogy az alperest illetné az ellenfél terhére megítélt perköltség. Az alperes nem a károkozó részére nyújtott szolgáltatást, hanem a többi ügyfél javára, így a károkozóval a károsultak javára megítélhető ügyvédi díjak, költségek tekintetében állapodhatott csak meg. Abból a tényből, hogy a levél ellenére a felperes sem a károkozótól, sem az alperestől nem kapott átutalást, az következik, hogy a károkozó által az alperesnek megfizetett ügyvédi költség a kár megtérítésének része volt. A RAO 19. §-a alapján az alperes a felperesre tekintettel átutalt összegből kizárólag az ügyvédi díjat vonhatta le. Az alperes által a károkozó felé kiállított számla nem bizonyítja, hogy az részére teljesített. Nem volt vitás, hogy 19.338 euró folyt be az alpereshez, de az elszámolás hiánya önmagában pénzkövetelésre jogot nem teremt. Az által ügyvédi költségként megfizetett összeg a kár része, és eltérő megállapodás hiányában - az AHK 1. §-a alapján kárként kifizetett és befolyt összegek 20%-ára vonatkozó megállapodásra tekintettel - a 20% díjazás levonásával az a felperest illeti, ezért a másodlagos kereset alapos.

Az AGBG 1486. és 1497. §-ai alapján a 3 éves elévülési idő nem a megbízó által érvényesített igényekre, hanem az ügyvéd követelésére vonatkozik, így az elévülési kifogás megalapozatlan. A 2004 augusztusában kiállított számla alapján kért ügyvédi díj második részlete 2008-ban folyt be az alpereshez, amelynek kifizetésére a felperes 2009 februárjában szólította fel az alperest, így a követelés a 8. nappal, 2009. február 13-tól vált esedékessé. A forintban fizetendő követelés alapján az alperes a Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott késedelmi kamatot köteles megfizetni.

Az alperes az ítélet elleni fellebbezésében elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és a Pp. 157. § a) pontja alapján a per megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását, illetőleg a marasztalási összeg 11.602,80 euró összegnek megfelelő forintösszegre való leszállítását, harmadlagosan pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte.

Előadta, hogy az alperes 1990. május 29-e óta tagja a Bécsi Ügyvédi Kamarának. Meghatalmazása az osztrák jogviszonyra terjed ki, míg magyar ügyvédként csak évekkel később, 2007. július 11-én jegyezték be. Idézte az R. 2. cikk (1) bekezdését, a 3. cikk (1) bekezdését, valamint az 5. cikket. Miután az alperes osztrák ügyvéd, és székhelye Bécsben volt, az osztrák bíróság joghatósága az irányadó. Az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a jogvita kizárólag az osztrák jog alapján dönthető el, azonban figyelmen kívül hagyta, hogy az R. szabályai egy meghatározott sorrendiséget állítanak fel alkalmazása során. A fogyasztói szerződésekre vonatkozó rendelkezések csak akkor alkalmazhatók, ha a 15-16. cikkekben foglalt feltételek együttesen, maradéktalanul teljesülnek. Erre utal a 15. cikkben a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül fordulat, amelyre az Európai Bíróság számos ítélete is rámutatott (C-419/11. számú ügy). A 15. cikk (1) bekezdése csak akkor alkalmazható, ha a három feltétel együttesen teljesül, azaz a szerződő felek egyike fogyasztói minőségben jár el, másrészt hogy a szerződést ténylegesen megkössék, harmadrészt pedig, hogy a szerződés az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban említett kategóriák egyikébe tartozzon. Jelen esetben a 15. cikk (1) bekezdésében foglalt feltétel nem áll fenn, hiszen az a), b) pontok kétséget kizáróan másfajta jogviszonyokra vonatkoznak. Az elsőfokú bíróság ezért az R. joghatósági szabályainak megsértésével hozta meg a végzést. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. alapján sem áll fenn a magyar bíróság joghatósága. A keresetlevelet tehát a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani, illetőleg az alperes védekezésére tekintettel a pert meg kellett volna szüntetni.