A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21626/2012/2. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 41. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 209. §, 298. §, 301. §, 339. §, 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 28. §] Bírók: Magosi Szilvia, Merőtey Anikó, Pestovics Ilona

Fővárosi Ítélőtábla

3.Pf.21.626/2012/3.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Hidasi Gábor ügyvéd által képviselt dr. felperes neve (felperes címe) felperesnek a Szecskay Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Szecskay András ügyvéd által képviselt Pénz- és Tőkepaci Állandó Választottbíróság (1055 Budapest, Markó u. 25.) alperes ellen kártérítés iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék 2012. július 4. napján kelt 31.P.24.819/2011/10. számú ítélete ellen a felperes által 11. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 240.000 (kétszáznegyvenezer) forint + áfa összegű másodfokú perköltséget és az államnak külön felhívására 1.194.100 (egymillió-százkilencvennégyezer-száz) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében 14.926.413 forint kártérítés és ezen összeg után 2010. július 13. napjától a kifizetés napjáig járó, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamat, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 339. § (1) bekezdése és 349. § (3) bekezdése alapján.

Előadta, hogy az alperes a 10/2008. számú ítéletével csak részben adott helyt a keresetének. A választottbírósági ítélet indokolásában kifejtettek szerint azért találta megalapozatlannak az évi 30%-os késedelmi kamatra vonatkozó kereseti követelést, mert a rendelkezésére bocsátott szerződésben, üzletszabályzatban, illetve kondíciós listákban nincs olyan rendelkezés, amely az alperes késedelme esetén késedelmi kamat mértékéről rendelkezne, a becsatolt okiratok ilyen rendelkezést csak az ügyfél késedelme esetére rögzítenek. Amennyiben az alperes a kondíciós lista szerinti évi 30% késedelmi kamatot ítélte volna meg, akkor további 14.926.413 forint kamathoz juthatott volna, a jogellenes ítélet folytán azonban elesett ettől, így vagyoni hátrány érte, azaz kárt szenvedett. A felperes álláspontja szerint az alperes magatartása sérti a 93/13/EGK Irányelv 3. cikk (1), (2) bekezdését, a Ptk. 209. § (1) bekezdését és a 207. § (2) bekezdését, továbbá saját eljárási szabályzatát és az 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 28. §-át is megsértette az alperes azzal, hogy az ítéletben az okirati bizonyítékokat cáfoló más bizonyíték nélkül tért el a késedelmi kamatra vonatkozó szerződéses rendelkezéstől. Az az ítéleti megállapítás, miszerint nincs olyan rendelkezés, amely az alperes késedelme esetén késedelmi kamat mértékéről rendelkezne, a következők miatt nemcsak jogellenes, hanem iratellenes is. Az ügyfélszámla szerződés 2003. november 11-i megkötésekor a választottbírósági per alperese (a továbbiakban: C.) általános szerződési feltételeket alkalmazott (Ptk. 205/A.-205/B. §). A szerződés 6. pontja szerint a szerződésben nem szabályozott kérdésekben elsődlegesen az üzletszabályzatban, kondíciós listában, ezt követően pedig a Ptk.-ban foglaltak az irányadók. Az ítéletből kitűnően a választottbíróságnak is az volt az álláspontja, hogy az üzletszabályzat és a kondíciós lista a szerződés részét képezi. Az eljárás során benyújtott 2004. január 1-től és 2008. január 1-től hatályos kondíciós listák mindegyikében évi 30% a késedelmi kamat mértéke. A C. ellenkérelmében a főkövetelés jogalapját és összegszerűségét is vitatta, azt azonban nem tette vitássá, hogy a szerződésre az üzletszabályzata és a kondíciós lista az irányadó és az utóbbi szerint a késedelmi kamat mértéke évi 30%, kamatmérséklést nem kért, nem állította és nem is bizonyította, hogy az általa kötött szerződések esetében a késedelmi kamat csak az üzletszabályzatban nevesített esetekben jár. Az alperes a szerződés rendelkezését értelmezési körbe vonta, de nem a fogyasztó javára, hanem a terhére értékelte az általa feltételezett egyértelműség hiányát. A felperesi jogi álláspont szerint a szavak általánosan elfogadott jelentése alapján [Ptk. 207. § (1) bekezdés] önmagában a kondíciós lista azon kifejezéséből, hogy "késedelmi kamat" nem következik, hogy csak az egyik fél - adott esetben az ügyfél - késedelmére alkalmazható. Ez a következtetés a szerződés, az üzletszabályzat és a kondíciós lista szerződéses struktúrában betöltött szerepéből sem vonható le. Abból, hogy az üzletszabályzat egyes rendelkezései az ügyfél fizetési késedelmére utalnak, szintén nem az következik, hogy a C. nem a kondíciós lista szerinti késedelmi kamatot tartozik fizetni, ha az oldalán állnak be a szerződés, az üzletszabályzat, vagy a Ptk. 298. § szerinti feltételek. A késedelmi kamat minden pénztartozás esetében jár [Ptk. 301. § (1) bekezdés], a C. ugyanannak a szerződésnek az alanya, mint saját ügyfele, nyilvánvaló, hogy a kondíciós lista az ő fizetési késedelmére is irányadó. Abból tehát, hogy az üzletszabályzat a C. fizetési késedelmét nem említi, nem következik, hogy késedelmekor nem a kondíciós lista szerinti késedelmi kamatot tartozik megfizetni. Ha szándékoltan ez lenne az üzletszabályzat és a kondíciós lista valós tartalma, akkor megnyílna a Ptk. 301/A. § (4) bekezdésben írt lehetőség, illetve az adott szerződéses tartalom eleve semmis lenne [Ptk. 209/A. § (2) bekezdés]. A felperes hivatkozott az alperes 2011. augusztus 26-án kelt 15/2010. számú ítéletére, melyben a választottbíróság a kondíciós lista Ptk. 207. § (1) és (2) bekezdése szerinti értelmezésével úgy látta, hogy az ott megállapított kamatmértéket kártérítési igény esetén is alkalmazni kell. Az ítélet indokolása szerint az ügyfelekkel szembeni fizetési kötelezettségeinek a C. az ügyfélszámlára való jóváírással tesz eleget. Amennyiben egy ilyen fizetést elmulaszt, akkor azt a számla vezetéséhez kapcsolódó késedelemnek kell minősíteni, és alkalmazni kell rá a kikötött kamatmértéket. A felperes előadta továbbá, hogy választottbírósági ítélet ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak, a Vbt. 55. §-a szerinti érvénytelenítési per nem minősül annak, és nincs is olyan érvénytelenségi ok, amely vonatkozhatna a jelen tényállásra. A jelen perben nem a C.-tól követel kártérítést, követelése ténybelileg és a jogalap tekintetében is eltérő, így nem vetődhet fel az anyagi jogerő áttörésének kérdése. A bíróság jogköre nem értelmezhető másképpen, mint az ügyek peres vagy peren kívüli elintézésének joga. A Ptk. 349. § (3) bekezdése nem rendes bírósági jogkörben, hanem csak bírósági jogkörben okozott kárról beszél. E szabály valamennyi olyan bíróság kárfelelősségére vonatkozik, amely jogkörében járt el, és eljárása, valamint a kár között ok-okozati kapcsolat van, továbbá amelynek határozata jogszabály erejénél fogva kötelezően irányadó és végrehajtható. Nem illeszthető be a 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), a Vbt., a Ptk. 7. § (2) bekezdésének rendelkezéseibe az olyan értelmezés, miszerint a választottbíróság kárfelelőssége csak kontraktuális keretek között vizsgálható.