EH 2005.1272 Az ajándéksorsolás távközlési eszközök alkalmazásával nem bonyolítható le, magát a kapott sorsjegyet kell nyilvánosan kihúzni [1991. évi XXXIV. tv. 23. § (1) bek.].[1]

A felperes "L & M" elnevezéssel bejelentési kötelezettség alá eső olyan ajándéksorsolást kívánt szervezni, melyben azok a 18 éven felüli személyek vehettek részt, akik három akciós dohányáruban a bennük található kuponon lévő egyedi regisztrációs számot meghatározott határidőn belül SMS-sel elküldték a megadott telefonszámra és annak érvényességét visszaigazolta a rendszer. A kód mellett a résztvevők személyes azonosítót is kaptak. A sorsolás a mobiltelefonról küldött rövid szöveges üzenet alapján kialakított adatbázisból elektronikus úton, véletlenszerűen történt. Az alperes a fenti elnevezésű akció ajándéksorsolásként való nyilvántartásba vétele iránti kérelmet a 2003. december 8-án kelt döntésével arra hivatkozva utasította el, hogy a "résztvevők nem kapnak olyan sorsjegyet, amelyek nyilvános kihúzásával juthatnak nyereményhez".

A felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint e sorsolásnak nem feltétele a sorsjegy tényleges kihúzása, mert a húzás megvalósulhat elektronikus úton továbbított adatok alapján is. A Fővárosi Bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte az alperes határozatát és nevezettet új eljárás lefolytatására kötelezte. Indokolása szerint az ajándéksorsolás, mely sorsolásos játéknak kifejezetten nem tekinthető, távközlési rendszerek útján is szervezhető, mert az ilyen módszer csak a sorsolásos játékok egy típusánál, a sorsjátéknál nem alkalmazható. A kihúzással egyidejűleg a játékosnak potenciálisan módja van a sorsolás kimeneteléről tájékozódni, ezért a húzás nyilvánosnak tekinthető. A közelebbről meg nem határozott sorsjegytípus vásárlásával bonyolított számsorsjátéknál is lehetővé teszi a jogszabály a játék távközlési úton való szervezését.

Az ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Felülvizsgálati kérelmét arra alapította, hogy - álláspontja szerint - az ajándéksorsolásnál a sorsjegyek nyilvános kihúzásának nem tekinthető a távközlési eszközök útján eljuttatott információkból történő szelekció. Olyan sorsjegyet kell tehát a játékosnak adni, amely a nyilvános húzásban ténylegesen is részt vesz.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján előzetesen megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a Pp. 270. §-a (2) bekezdésében foglalt előírásoknak, ezért a Pp. 273. §-a (6) bekezdését alkalmazva a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 23. §-ának (1) bekezdése szerint aki rendszeresen, saját nevében áruk, szolgáltatások értékesítését végzi, engedély nélkül rendezhet és bonyolíthat le vásárlással vagy szolgáltatás igénybevételével egybekötött ajándéksorsolásos akciót (a továbbiakban: ajándéksorsolás), amelyben a vásárlónak a meghatározott értékű, mennyiségű vagy fajtájú áru megvételekor vagy szolgáltatás igénybevételekor kapott sorsjegy nyilvános kihúzása esetén áru vagy szolgáltatás formájában nyereményt kell adni. Az Szjtv. 1. §-ának (2) bekezdése alapján szerencsejátéknak minősül - adott esetben - az ajándéksorsolás is. Az Szjtv. 1. §-ának (5) bekezdése értelmében távközlési eszközök és rendszerek által szervezett szerencsejátékban való részvételre ajánlatok közzétételéhez a Szerencsejáték Felügyelet engedélye szükséges. Az Szjtv. 16. §-ának (2) bekezdése tartalmaz a bejelentési kötelezettségre előírást.

Az Szjtv. 23. §-ának (1) bekezdése, valamint 1. §-ának (2) és (5) bekezdése egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz az ajándéksorsolás fogalmával, lebonyolításával kapcsolatban. A Fővárosi Bíróság törvényi analógia alkalmazása útján jutott arra a következtetésre, mely szerint ajándéksorolás távközlési eszközök alkalmazásával is lebonyolítható. A törvény egyértelmű előírásai miatt azonban analógia alkalmazására nincs szükség és lehetőség sem. Az ajándéksorsolás kötelező tartalmi elemei közé tartozik ugyanis, hogy maga a kapott sorsjegy kerüljön nyilvános kihúzásra.

Az az Szjtv. szerinti előírás, mely a távközlési eszközökkel kapcsolatban az alperes engedélyét írja elő, szintén arra utal, hogy az Szjtv. 23. §-át nem lehet a felperes által kívánt kiterjesztő értelmezéssel alkalmazni.

Nem mond ellent a fent előadottaknak az Szjtv. 37. §-a 17. pontjában foglalt előírás, mert az ott meghatározott szabványlevél, mely távközlési eszköznek és rendszernek tekinthető, csak a sorsjegy postai úton való beküldését teszi lehetővé, amivel éppen a kapott sorsjegy nyilvános kihúzásának lehetőségét biztosítja.

Nem sértett tehát jogszabályt az alperes, amikor a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet elutasította.

A felperes tárgyaláson előadott ellenkérelmével kapcsolatban mutat rá a Legfelsőbb Bíróság egyrészt arra, hogy a felülvizsgálati eljárásnak az a kérdés nem tárgya, hogy a felperes által lebonyolított akciót még bejelentési kötelezettség sem terheli, másrészt a felperes azáltal, hogy bejelentést tett az alperesnél, maga is ajándéksorsolásnak tekintette az akcióját, így alaptalan az a hivatkozása, ami az akciójának ajándéksorsolás jellegét kérdőjelezi meg. Az alperes bírósági felülvizsgálat tárgyát képező értesítéséből sem olvasható ki olyan álláspont, ami szerint a felperes eljárásának ne volna bejelentési kötelezettsége, illetőleg nem volna szüksége az Szjtv. 1. §-ának (5) bekezdésében említett engedélyre.

Minthogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy az előterjesztő alappal hivatkozott a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra, emellett a megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az iratokból megállapíthatók voltak, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdését megfelelően alkalmazva a jogszabályokkal összhangban álló új határozatot hozott.

(Legf. Bír. Kfv. III. 37.221/2004. sz.)