A Szolnoki Törvényszék Bf.314/2018/4. számú határozata ittas járművezetés bűntette tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 361. §, 371. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 33. §] Bírók: Gy. Molnár Sándor, Hernádi Ildikó, Sólyomváriné dr. Csendes Mária

Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság

9.Bf.314/2018/4. szám

A Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Szolnokon, 2018. évi május hó 22. napján megtartott nyilvános ülés alapján a 9.Bf.314/2018. számú ügyben meghozta a következő

v é g z é s t:

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt I.rendű vádlott neve és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Járásbíróság 2018. január 10. napján kihirdetett 4.B.1092/2016/17. számú ítéletét helybenhagyja.

I n d o k o l á s

A Szolnoki Járásbíróság 4.B.1092/2016/17. számú ítéletével I.rendű vádlott neve I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki ittas járművezetés bűntettében, II.rendű vádlott neve II. rendű vádlottat járművezetés tiltott átengedésének vétségében, mely miatt I.rendű vádlott neve I. rendű vádlottat 2 év és 10 hónap börtönbüntetésre, 6 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra és mellékbüntetésül 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította, hogy az I. rendű vádlott legkorábban a büntetés kétharmad része kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint vele szemben a Szolnoki Járásbíróság 16.B.191/2016/2. számú ítéletével kiszabott 6 hó fogház és a Szolnok Járásbíróság 7.B.358/2013/24. számú ítéletével kiszabott 1 év és 11 hónap börtönbüntetést végrehajtani rendelte.

II.rendű vádlott neve II. rendű vádlottat 200 napi tétel, egy napi tétel összege 1.000 forint, összesen 200.000 forint pénzbüntetésre és 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Rendelkezett a bűnjelekről és a vádlottakat kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A járásbíróság ítéletével szemben a vádlottak és védőik enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2.B.209/2018/1-2. számú átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.

A nyilvános ülésen a vádlottak és védőik az enyhítésre irányuló fellebbezést fenntartották.

I.rendű vádlott neve I. rendű vádlott védője azonban fellebbezése írásbeli indoklásában és a nyilvános ülésen előadott perbeszédében a fellebbezése irányát megváltoztatva elsődlegesen eltérő, az I. rendű vádlottra nézve kedvezőbb jogi minősítés megállapítását indítványozta.

Kifejtette azon álláspontját, hogy az eljárásba bevont igazságügyi műszaki szakértő véleménye nem kategorikus, csak valószínűsítő szakvéleményt adott, a cselekmény elkövetése során használt személygépkocsi gumiabroncsai a vonatkozó műszaki előírásoknak nem feleltek meg, így nem zárható ki annak ténye, hogy ezen műszaki hiányosságra vezethető vissza a jármű stabilitásvesztése és azzal okozati összefüggésben a II.rendű vádlott neve II. rendű vádlott vonatkozásában bekövetkezett maradandó fogyatékossággal járó sérülés. Ekörben a bírói mérlegelést támadta utalva arra, hogy eltérő, az I. rendű vádlottra nézve kedvezőbb jogi minősítés megállapítása esetén a kiszabott büntetés enyhítése indokolt.

A II. rendű vádlott védője is megváltoztatta a fellebbezése irányát, egyrészt a bírói mérlegelést támadó, a bizonyítékok mikénti értékelését kifogásoló, az I. rendű vádlott védője által előadott perbeszédhez csatlakozott, másrészt II.rendű vádlott neve II. rendű vádlott felmentésére tett indítványt. Az álláspontja szerint bár a büntetőjogi felelősségét a II. rendű vádlott beismerte, a vallomása ténybeli beismerő vallomásként nem értékelhető, tartalmilag az inkább tagadás, a járásbíróság ezért tévesen állapította meg, hogy a II. rendű vádlott I.rendű vádlott neve I. rendű vádlottnak szándékosan engedte át a gépjármű vezetését. Kifogásolta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállásban nem tett megállapítást atekintetben, hogy hogyan került sor a járművezetés átengedésére.

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be. 348. § (1) és (2) bekezdése alapján felülbírálta és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének az eljárási szabályok maradéktalan betartásával eleget tett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás teljeskörű és megalapozott, így irányadó volt a másodfokú eljárásban is.

Az elsőfokú bíróság az indoklási kötelezettségének kellő részletességgel eleget tett, melynek során a releváns bizonyítékokat a mérlegelési körébe vonta és a bizonyítékokat értékelő tevékenysége is megfelelt a logika szabályainak.

A járásbíróság okszerű magyarázatát adta annak, hogy a tényállást a vádlottak vallomásai egybevetését követően miért a II. rendű vádlott nyomozás során tett vallomása, az azt alátámasztó tanúvallomások és az igazságügyi műszaki szakértői vélemény, és az egyéb okirati bizonyítékok alapján állapította meg.

Szakértő 1 műszaki szakértő ugyan kategorikus műszaki szakértői véleményt nem tudott adni, azonban a szakvéleménye tartalma szerint a személygépkocsi stabilitásvesztésének nagy valószínűséggel az intenzív jobbra kormányzás - tehát az I. rendű vádlott által tanúsított magatartás - volt az oka és nem a két hátsó abroncs méretkülönbsége. Ezen szakértői véleményre figyelemmel helytálló az a bírói mérlegelés, mely a további bizonyítékokat a szakértői véleménnyel egybevetette, majd arra vont következtetést, hogy a jármű stabilitásvesztésének a hirtelen jobbra kormányzás volt az oka és nem két hátsó gumiabroncs eltérő mérete.

A II. rendű vádlott a büntetőjogi felelősségét az eljárás során beismerte. A részbeni ténybeli tagadásával szemben helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottak nyomozati vallomásait egybevetve tanú 5, tanú 2 és tanú 1 tanúvallomásával arra a következtetésre jutott, hogy II.rendű vádlott neve II. rendű vádlott - szándékosan - átengedte az I. rendű vádlottnak a személygépkocsi vezetését annak ellenére, hogy tudta azt, hogy az I. rendű vádlott ittas állapotban van.

A vádlottak vallomásait tanú 5 tanúvallomásával egybevetve ugyanis kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a vádlottak közösen italoztak, így nyilvánvalóan tudott a II. rendű vádlott arról, hogy az I. rendű vádlott ittas állapotba került.

tanú 2 tanúvallomása alapján is helyesen vont ezen tényre következtetést a járásbíróság, mivel a tanú azt észlelte, hogy az I. rendű vádlott által vezetett jármű "nagyon cikázva" közlekedett az úttesten, többször áttért a baloldali forgalmi sávba.

A II. rendű vádlott védőjének ekörben kifejtett álláspontja azért sem foghat helyt, mivel tanú 1 tanú útközben találkozott a vádlottakkal és éppen a vádlottak ittassága miatt ajánlotta fel nekik, hogy a saját autóját leteszi és a továbbiakban az ő autójukat fogja vezetni. Így nem fogadható el azon érvelés, hogy a II. rendű vádlott nem tudott arról, hogy az I. rendű vádlott vezetésre képtelen állapotban volt.

A járásbíróság által megállapított tényállás teljeskörű és hiánytalan, önmagában annak ténye, hogy az elsőfokú bíróság az átengedésen, mint elkövetési magatartáson túl a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem tudta pontosabban meghatározni, hogy az átengedés milyen körülmények között - hallgatólagosan vagy verbális megerősítéssel - történt, a tényállást hiányossá nem teszi, tekintettel arra, hogy a szándékos átengedés ténye a helytállóan megvalósított bírói mérlegelés alapján kétséget kizáróan megállapítható volt.