A Fővárosi Ítélőtábla Bf.410/2014/11. számú határozata vesztegetés bűntette (vesztegetés elfogadásának bűntette) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 396. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 21. §, 85. §, 348. §, 351. §, 361. §, 372. §, 375. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 291. §] Bírók: Nehrer Péter, Sárecz Szabina Martina, Szalai Géza

Kapcsolódó határozatok:

Budapest Környéki Törvényszék B.45/2012/56., *Fővárosi Ítélőtábla Bf.410/2014/11.*, Kúria Bfv.396/2016/10. (BH 2017.4.108)

***********

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

3.Bf.410/2014/11. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2015. év november hó 11. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

ítéletet:

A vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádlott ellen indult büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék 2014. év szeptember hó 4. napján kelt 20.B.45/2012/56. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott cselekményét folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettének (1978. évi IV. tv. 252. § (1) bekezdés és (3) bekezdés b) pont II. fordulat) minősíti.

A szabadságvesztés büntetését 2 (kettő) évre enyhíti.

Az elsőfokú eljárásban felmerült 21.236 (huszonegyezer-kétszázharminchat) forint bűnügyi költségből 18.516 (tizennyolcezer-ötszáztizenhat) forintot az állam visel.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

A Budapest Környéki Törvényszék a 2014. szeptember hó 04. napján kelt 20.B.45/2012/56. számú ítéletében a vádlottat üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette {Btk. 291.§ (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pontja, b) pont II. fordulata, (3) bekezdés c) pontja} miatt 4 évi börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 15.500.000,- forint vagyonelkobzásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből a fele részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható. Rendelkezett továbbá a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása érdekében, a védő a tényállás téves megállapítása miatt felmentés érdekében, a vádlott az ok megjelölése nélkül a felmentéséért jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a 2014. december hó 04. napján kelt és a Fővárosi Ítélőtáblához 2014. december 08. napján érkezett BF.805/2014/3. számú átiratában a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartva, a védelmi fellebbezéseket alaptalannak ítélve indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a Budapest Környéki Törvényszék 20.B.45/2012/56. számú ítéletét a Be. 361.§ (1) bekezdése szerinti nyilvános ülésen - melyen az ügyész részt venni nem kíván - a Be. 372.§ (1) bekezdése alapján változtassa meg, a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés és közügyektől eltiltás tartamát emelje fel, egyebekben az ítéletet hagyja helyben. Indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. A bizonyítást a szükséges és indokolt mértékben lefolytatta, a tényállást valamennyi bizonyíték értékelési körbe vonásával, azok mérlegelésével hibamentesen állapította meg. A rendelkezésre álló bizonyítékokat részletesen elemezve mutatott rá a vádlotti előadások ellentmondásosságára és logikus, meggyőző magyarázatát adta annak, hogy a vádlotti védekezéssel szemben mely tanúk vallomását, mely tényre vonatkozóan és miért tekintette irányadónak. Bizonyítékértékelő tevékenysége s annak indokolása mind tartalmilag, mind pedig jogilag teljes körű és megalapozott. A jogkövetkezmények megállapítása során helyesen alkalmazta az elbíráláskori törvényt, okszerű a vádlott bűnösségre vont következtetés és törvényes a vádlotti cselekmény jogi minősítése is. A Budapest Környéki Törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket feltárta, azonban azokat nem a súlyuknak megfelelően értékelte. Az egészségügy területén magas beosztást betöltő vádlott ugyanis hivatali helyzetével visszaélve, személyes haszonszerzés céljából, folytatólagosan követte el a korrupciós bűncselekményt, ami társadalmi megítélését tekintve olyan tárgyi súlyú, mely a törvény szigorának alkalmazását mellőzhetetlenné teszi. Az elsőfokú bíróság - bár maga is utalt a büntetés kiszabása során irányadó középmértékre - a büntetést ennek ellenére a törvényi minimum alatt határozta meg. A vádlott személyi körülményei a törvényi büntetési tételkereten belül maradó, annak alsó határához közeli büntetés kiszabását indokolják azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének a kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A védő fellebbezésének részletes írásbeli indokolásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást felderítetlennek, hiányosnak és részben iratellenesnek értékelve, azt a Be. 351.§ (2) bekezdés a), b) és c) pontja alapján megalapozatlannak tartva indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be. 375.§ (1) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet - mivel az felülbírálatra alkalmatlan, illetve hiányosságai a másodfokú eljárásban nem pótolhatók - helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására. Részletesen elemezte az 1. számú tanúnak az eljárás különböző szakaszaiban tett tanúvallomásai közti, elsősorban a jogtalan előny összegszerűségére vonatkozó, de a faktorlások és pénzátadások számát illetően is tapasztalható ellentmondásait és felhívta a figyelmet arra is, hogy a bíróság nem adta elfogadható indokát annak, miért a tanú 5 évvel a cselekményeket követően, a bírósági eljárásban tett - a vádlottra terhelőbb - nyilatkozatát fogadta el az összegszerűség megállapítása során. Rámutatott a pénztárbizonylatok dátuma és a faktorálásra vonatkozó megállapodások megkötésének időpontja közt tapasztalható eltérésekre, hangsúlyozva, hogy a pénz házi pénztárból történő felvételének tényéből még nem következik, hogy az összegek a vádlott részére átadásra is kerültek. Ésszerűtlennek tartotta azt is, hogy a pénz átadására az iratok aláírása érdekében került sor, miközben megállapítható, hogy ekkorra az aláírásra már sor került, így a követelésvásárlási szerződés létrejöttét megakadályozni a vádlottnak a pénzátadás elmaradása esetén sem állt volna módjában. Kiemelte, hogy az 1. számú tanú az eljárás során többször hivatkozott arra, hogy a vádlottnak átadott összegekről nyilvántartást vezetett, ennek becsatolására azonban a hatóság többszöri felhívása ellenére sem került sor, de érthetetlen az is, hogy a tanú az általa megvalósított tényállásszerű magatartás ellenére az ügyben felelősségre vonásra nem került. Enne következtében attól továbbra is tarthat, így a vallomása érdektelen tanúvallomásként nem értékelhető. Lényegesnek tartotta azt is, hogy az 1. számú tanú a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala előtt 364/2009.bü. számon számvitel rendjének vétsége miatt folyamatban volt ügyben a 2009. október 05. napján tett tanúvallomásában a vesztegetésről említést sem tesz, miközben az 1. számú Kft. és a kórház viszonyát feltárja, a bankos faktorálás körülményeit ismerteti, ezt az elsőfokú bíróság ugyancsak elmulasztotta értékelési körbe vonni. Utalt arra is, hogy a nyomozások során az 1., 2. és 3. számú tanúk esetében ugyanaz az ügyvéd járt el a tanúk érdekében, ami a vallomásaik befolyásmentességét megkérdőjelezi. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elutasította a védelem NNI megkeresésére vonatkozó bizonyítási indítványát is, annak ellenére, hogy a 4. és 1. számú tanúk vallomásai szerint a vesztegetés alapját képező cselekményt már annak folyamatában - 2009. februárjában - a Nemzeti Nyomozó Irodánál jelezték, az 1. számú tanú állítása szerint ott feljelentést is tett. Sérelmesnek tartotta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság a tárgyaláson az erre irányuló védelmi indítványok ellenére nem hallgatta meg a 3. számú tanút, miközben a vallomása, valamint az 1. számú tanú és a vádlott vallomásai közti ellentmondások feloldására a nyomozás során nem került sor. A bíróság ezen eljárása a vádlottat és a védelmet megfosztotta annak lehetőségétől, hogy a tanúhoz közvetlenül kérdéseket intézzenek, így a tisztességes eljárás követelménye is sérült. Megalapozatlannak tartotta a tényállás azon megállapításait, hogy a vádlott ajánlotta az 1. számú tanúnak, hogy a Kft. követeléseit a továbbiakban a Bankra engedményezze. Az 5. számú tanú és az 1. számú tanú nyomozás során tett vallomásai ezzel ellentétesek és az elsőfokú bíróság nem adta elfogadható indokát annak sem, hogy a banki alkalmazottaknak milyen érdeke lehetett e körben valótlan vallomást tenni. Alapvető hiányosságként rótta fel, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalkozott a szerződések kettős aláírásának kérdésével. Az 1. számú tanú kizárólag a vádlott "megvesztegetéséről" számol be, de az ügylet valójában több személy közös döntését igényelte. Az 1. számú Kft. főkönyvelője által a vádlott részére küldött email üzenettel - melyben az 1. számú Kft. felajánlja, hogy a faktorálás esetén a Ptk. szerint számított késedelmi kamatból 5%-ot elengednek, vagyis jegybanki alapkamat+2%-ot számítanak fel - ellentétes az 1. számú tanú azon nyilatkozata, hogy a kórház az 1. számú Kft. részére a késedelmi kamatból a jegybanki alapkamatot, valamint további 2,5%-ot fizet, ha ez utóbbi összeget a vádlott, mint magánszemély visszakapja. A kötelességszegéssel kapcsolatban utalt arra, hogy az eljárásban olyan adat vagy körülmény nem merült fel, mely arra engedne következtetni, hogy az ügylet közbeszerzés köteles lett volna és nem tartozik a Kbt. 3. számú mellékletében felsorolt kivételek körébe. Az elsőfokú bíróság e jogkérdést nem döntötte el, hanem azt ténykérdésként kezelve, a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokat összevetve, majd a szakértő szakvéleményét és a Pénzügyminisztérium állásfoglalását elfogadva állapította meg, hogy az ügyletek közbeszerzés kötelesek voltak, miközben az ezzel ellentétes állásfoglalásokat pusztán azzal vetette el, hogy azok érdekelttől származnak. A jogkérdésben történő bírói állásfoglalás elmulasztása a tényállás hiányosságát eredményezte. Előadta azt is, hogy a Budapest Környéki Törvényszék indokolási kötelezettségének sem tett eleget, az ítélt indokolása a bizonyítási eszközök felsorolásából, tartalmuk összefoglalásából áll, azonban nem tartalmazza az elégséges és szükséges mértékben azt, hogy a bíróság mit vett számba, mit mérlegelt, illetve értékelt a ténymegállapítás és a jogkövetkeztetés levonása során. A jogi indokolása is elégtelen, nem derül ki belőle, hogy mi alapján jutott arra a megállapításra, hogy a vádlott cselekménye a Btk. 291.§ (3) bekezdés c) pontja szerint minősül, de az sem, hogy a vádlott mivel és milyen kötelességét szegte meg, csakúgy, mint az, hogy mi alapján került megállapításra, hogy a vádlott gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy.