EH 1999.43 A bíróság a felmondási védettséget élvező személy munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez szükséges egyetértést [Mt. 28. § (1) bekezdés] a munkáltató kérelmére pótolhatja, ha annak feltételei egyébként fennállnak. A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a kiesett időre járó munkabérből csak az a jövedelem vonható le, ami meghaladta a munkavállaló munkaviszony mellett megszerzett jövedelmét.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése és a helyreállítás mellőzése esetén a végkielégítésnek megfelelő összeg kétszerese a kiesett időre járó bértől függetlenül megilleti a munkavállalót [Mt. 28. § (1) bek., 100. § (1) bek.].
A felperes garázsmester választás alapján szakszervezeti főbizalmi, és 1993-tól az üzemi tanács elnökhelyettesi tisztséget töltött be. Az alperes a megváltozott gazdasági körülményekre tekintettel létszámcsökkentést és munkakörök összevonását határozta el, ennek eredményeként - a felperesre is kiterjedően - 35 fővel kívánta csökkenteni a létszámot. A felperes munkaviszonyának megszüntetése előbb függőben maradt, mert az üzemi tanács nem értett egyet az intézkedéssel, utóbb azonban az üzemi tanács egyetértése nélkül az alperes 1995. február hó 27. napjára - 60 nap felmondási idővel - rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. A felmondás indokolása szerint az alperes részvénytársasággá alakulása és ezzel összefüggő átszervezése jelentős létszámleépítéssel jár a termelési szerkezet változásának figyelembevételével, a felvásárlás csökkenése, hatékonyabb berendezések beállítása következtében. A felperest a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés kötelezettsége alól, és a kollektív szerződés szerint öt havi végkielégítést fizetett a részére.
A felperes a munkaviszony megszüntetése miatt egyeztetést kezdeményezett, majd annak sikertelensége után keresetet indított a munkaviszonyának helyreállítása iránt.
A munkaügyi bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte a felmondást és az alperest munkabér megfizetésére kötelezte, mert az alperes a szakszervezet egyetértését csak utólag szerezte meg az intézkedéséhez, az üzemi tanács pedig egyáltalán nem járult hozzá a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez. Az üzemi tanács nyilatkozatát a bíróság nem pótolta, mert az alperes nem került olyan súlyos helyzetbe, amely azt indokolta volna.
Az ítélet ellen a felperes a kiesett időre járó bér felemelése, az alperes a kereset elutasítása iránt nyújtott be fellebbezést. A felperes a másodfokú eljárásban a munkaviszonyának helyreállítása helyett a jogellenes felmondás következtében a jogszabály szerint járó végkielégítésének és az ítélethozatalig terjedő időre az időközben bekövetkezett béremelés alapján számított munkabérének a megfizetésére kérte.
A megyei bíróság ítéletével részben megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét, mellőzte az alperes kötelezését a felperes munkaviszonyának helyreállítására, továbbá az elmaradt bér, a végkielégítés, a felmondási időre járó bér és mindezek kamatának megfizetésére. A megyei bíróság szerint a szakszervezet nem ismerte az alperes indokát, ezért az egyetértés visszautasítása nem minősül joggal való visszaélésnek. Az utólagos egyetértés a felmondást nem tette hatályossá. Ezért a felperest a munkaviszonyának megszűnésétől kezdve a jogerős ítélet meghozataláig munkabér illette meg, valamint egyszeres végkielégítés.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A felperes az ítélet részben történő hatályon kívül helyezésével kérte az alperes marasztalását a megyei bíróság által kiszámított összeg - 912734 Ft - erejéig, mert a vállalkozásából szerzett bevételéből, a költségek levonása után, csak 18000 Ft jövedelme volt. A vállalkozását mellékfoglalkozásként kezdte 1991-ben, abból rendszeres jövedelme származott az alperesnél fennállt munkaviszonya mellett.
Az alperes kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását. Előadta, hogy a társadalmi szervezetek előtt ismert volt a létszámleépítés indoka, tehát a felperes munkaviszonyának megszüntetését kiváltó ok. Az egyetértés megtagadásához sem a szakszervezetnek, sem az üzemi tanácsnak nem fűződött méltányolható érdeke, ezzel szemben a felmondás gazdaságilag indokolt volt. A felperes a tevékenysége folytán nem került olyan konfliktushelyzetbe, ami miatt retorzióként szüntették volna meg a munkaviszonyát. A kialakult gyakorlat szerint a munkáltató jogosult kiválasztani a létszámcsökkentésnél azokat, akiknek a munkaviszonyát meg kívánja szüntetni, ezt a választási jogot is csorbította az egyetértés megtagadása.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapos, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alaposságát bírálta el, ha ugyanis az alperes intézkedése jogszerű volt, a felperes felülvizsgálati kérelme okafogyottá válik.
A megyei bíróság az ítéletének indokolásában kizárólag a szakszervezet eljárását értékelte, noha a felperes az üzemi tanács tagja is volt, tehát ezen a címen is felmondási védelem illette meg, függetlenül a választott szakszervezeti tisztségétől. Ezért a tényállást a Legfelsőbb Bíróság azzal egészíti ki, hogy a felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez az üzemi tanács nem adta az egyetértését.
A kialakult gyakorlat szerint a bíróság a felmondási védettséget élvező személy munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez szükséges egyetértést [Mt. 28. § (1) bekezdés] a munkáltató kérelmére pótolhatja, ha annak feltételei egyébként fennállnak. Az alperes az elsőfokú eljárásban terjesztett is elő ilyen kérelmet, az igényét azonban nem keresetként érvényesítette, és nem azzal szemben, akinek a nyilatkozatát pótolni kérte. Emiatt nem lehetett érdemben elbírálni azt a kérdést, hogy a szakszervezet, illetőleg az üzemi tanács rendeltetésszerűen járt-e el, amikor nem járult hozzá a felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Ezért az alperes intézkedése a szükséges jognyilatkozat hiányában jogellenes volt.
Tévedett azonban a megyei bíróság, amikor a felperes megváltoztatott kereseti kérelmét részben elutasította.
Az Mt. 100. §-ának (4) bekezdése szerint a munkavállalót a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén - amennyiben nem kéri a munkaviszonyának helyreállítását - megilleti az ítélet jogerőre emelkedéséig terjedő időre a máshonnan meg nem térült munkabére és kára, valamint a végkielégítésnek megfelelő összeg kétszerese. Ez utóbbi, mivel átalány kártérítés jellegű, akkor is jár a munkavállalónak, ha a kiesett időre munkabérigénye nincs, ez okból az őt a törvény, a kollektív szerződés vagy a munkaszerződés alapján megillető végkielégítésnek megfelelő kétszeres összeg a kiesett időre járó bértől függetlenül megilleti.
A megyei bíróság a kiesett időre járó bér meghatározásához szükséges tényállást hiányosan állapította meg. A felperes már a munkaviszonya mellett vállalkozott, abból jövedelme származhatott. Az a körülmény, hogy a munkaviszonyának megszűnése miatt nem mellékfoglalkozásként folytatta a vállalkozását, hatással lehetett a jövedelmére, mivel több időt fordíthatott erre. Az a jövedelem azonban, amit korábban, a munkaviszonya mellett megkeresett, nem jöhet figyelembe a későbbi időszakra, mert ez független a munkaviszony megszüntetésétől.
Tisztázni kell ezért, hogy a felperes jövedelme a vállalkozásából miként alakult a munkaviszonyának megszűnése előtt és azt követően. Csak az a jövedelem vonható le a kiesett időre járó munkabérből, ami meghaladta a munkaviszony mellett megszerzett jövedelmét. Ebből a szempontból nem a bevételnek van jelentősége, hanem az abból származó jövedelemnek, vagyis a felperes költségeit le kell vonni. Ha a pénztárkönyv csak a bevételeket tüntette fel, önmagában nem alkalmas a jövedelem kiszámítására, a felperes jövedelem bevallásait is be kell szerezni a kérdéses időszakra.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felperes anyagi követeléseit elbíráló részében - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Mfv.II.10.820/1996. sz.)