A Kúria Mfv.10227/2013/6. számú precedensképes határozata munkabér megfizetése (munkabér KÜLÖNBÖZET megfizetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Takács Andrea, Tallián Blanka

Mfv.I.10.227/2013/6.

A Kúria a dr. Tóth Edina ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szénás Tamás ügyvéd által képviselt alperes ellen munkabér-különbözet megfizetése iránt a Kecskeméti Munkaügyi Bíróságnál 4.M.333/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Kecskeméti Törvényszék 3.Mf.20.668/2012/6. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Kecskeméti Törvényszék 3.Mf.20.668/2012/6. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli.

I n d o k o l á s

A felperes a kereseti kérelmében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását - hivatkozva arra, hogy az alperes a munkabérét illetően hátrányosan megkülönböztette műszakvezető úszómester munkakörben dolgozó férfi kollégáihoz képest -, T.L. átlagkeresetéhez viszonyítottan munkabér-különbözet iránti igényt terjesztett elő, amely szerint 2005. november 5-étől a jogerős ítélet meghozataláig havi 21.767 forint bruttó összegű különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest késedelmi kamat és perköltség viselés mellett.

A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság 1.M.736/2008/66. számú ítéletével a felmondás jogellenességének megállapítására irányuló keresetet elutasította, egyebekben kötelezte az alperest, hogy munkabér-különbözet címén 2005. november 5. napjától 2008. november 5. napjáig eltelt időtartamra fizessen meg a felperes részére bruttó 782.622 forintot. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3.Mf.22.468/2010/8. számú részítéletében a munkabér-különbözet tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

A megismételt eljárás során a felperes módosított kereseti kérelmet terjesztett elő, amelyben fenntartotta azon álláspontját, hogy a munkáltató nem tartotta be az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elvét, az elvégzett munka természete, minősége, mennyisége, a munkakörülmények, a szükséges szakképzettség, fizikai vagy szellemi erőfeszítés, tapasztalat, illetve felelősség szempontjait figyelembe véve indokolatlanul tett megkülönböztetést a felperessel azonos munkakörben foglalkoztatott úszómesterek munkabérét illetően.

A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság 4.M.333/2011/17. számú ítéletével megállapította, hogy 2005. november 5. napjától 2008. november 24. napjáig a munkáltató a felperes személyi alapbérét az egyenlő bánásmód követelményét megsértve állapította meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 1.208.140 forint munkabér-különbözetet, 57.672 forint 13. havi fizetés-különbözetet, 50.490 forint végkielégítés-különbözetet, valamint a munkabér- és 13. havi fizetés-különbözet után 2007. május 15. napjától a végkielégítés-különbözet után 2008. november 25. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett minden naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat mértékének megfelelő késedelmi kamatot és perköltséget.

Kötelezte az alperest eljárási illeték viselésére, valamint az állam által előlegezett költség megtérítésére is.

A munkaügyi bíróság utalt az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 142/A. §-ában foglaltakra. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló adatokból egyértelműen megállapítható volt, miszerint a felperes besorolási bére, illetve átlagkeresete egy órára esően 2005. január 31. napjáig azonos mértékű volt F.Z., T.L., illetve S.B. besorolási bérével, illetve átlagkeresetével, holott T.L. illetve F.Z. már ezt megelőzően is rendelkezett felsőfokú végzettséggel.

F.Z., T.L. és S.B. személyi alapbére 2005. február 1. napjával emelésre került, míg ezzel arányosan a felperes munkabére nem változott. Megállapítható az is, hogy 2005. május 1-jét követően a felperes, illetve a vele azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók személyi alapbére mindig azonos százalékos mértékben emelkedett, miközben a különbözet abszolút értéke a felperes és a vele azonos munkakörben foglalkoztatott T.L., illetve F.Z. munkabére között szükségszerűen folyamatosan növekedett.

Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy míg 2005. februárjában, amikor a felperes az alperes alkalmazásában napi 4 órában dolgozott, a felperes 1 órára eső személyi alapbére megegyezett a 8 órában foglalkoztatott, vele azonos munkakörben dolgozó munkavállalók személyi alapbérével, addig 2005. február 1. napjától kezdődően - miután a felperes a bérfejlesztésből kimaradt - a felperes egy órára eső személyi alapbére már csak munkatársai alapbérének 94,3 %-át érte el, 2005. májusától kezdődően pedig ez már csak 90 %-ban volt meghatározható.

A bíróság az alperes által hivatkozottakkal ellentétben sem F.Z., sem T.L. felsőfokú iskolai végzettségével, sem az általuk 2005. áprilisában megszerzett vízvisszaforgató berendezés kezelői végzettséggel nem látott összefüggést a személyi alapbérek megállapítása vonatkozásában.

A bíróság alaptalannak találta az alperesnek arra való hivatkozását, hogy T.L. 1993-ban életmentő képesítést szerzett, mely nyílt vízi életmentést is tartalmaz, tekintettel arra, hogy a közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítésekről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet 2. számú mellékletében foglaltak szerint úszómesteri, vagy uszodamesteri vizsga letétele esetén - mellyel mindegyik alperesi alkalmazott rendelkezett - a képzettség megszerzésének alapfeltétele elsősegélyből, újraélesztésből, vízből mentésből szóbeli vizsga tétele, valamint kombinált mentési feladatból és komplett újraélesztésből gyakorlati vizsga letétele. Erre tekintettel a bíróság álláspontja szerint a T.L. által megszerzett képesítés nem jelent többlet képesítést. A felperes ezzel szemben rendelkezett klórgázkezelő képesítéssel, és kondicionáló masszőr végzettséggel, amely a bíróság álláspontja szerint hasznos lehet a munkaköri feladatainak ellátása során.

Az alperes által hivatkozott T.L. által megszerzett általános iskolai tanító képesítés vizuális nevelés műveltségi területen nem tekinthető olyan végzettségnek, amely az általa ellátott tevékenységhez kötődne. Ezzel szemben nyilvánvalóan egy testnevelési főiskolai végzettség ugyanezen munkakör ellátásánál indokot jelenthetne pozitív megkülönböztetésre.

Az alperes nem tudta sikeresen bizonyítani, hogy a felperes, illetve a vele azonos beosztásban dolgozó munkatársainak személyi alapbére, illetve átlagkeresete díjazása során az egyenlő bánásmód követelményét betartotta, melyre tekintettel a bíróság megállapította, hogy az alperes indokolatlanul alkalmazott a felperessel szemben eltérő besorolást.

Az alperes a felperes által kidolgozott összegszerű kereseti kérelmet számszakilag nem vitatta, ezért a bíróság elfogadta a felperes számítási módját.