754/B/1995. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 386. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 386. § (1) bekezdése szerint a pénzbüntetés, bűnügyi költség, vagyoni előny és elkobzás alá eső érték címén befizetett összeget a terheltnek vissza kell téríteni, ha perújítás vagy felülvizsgálat folytán felmentették, illetőleg az ennek folytán hozott határozat ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz.

A (2) bekezdés szerint a vagyonelkobzás és elkobzás esetén az (1) bekezdés akként irányadó, hogy az elkobzott dolgot természetben kell visszaadni, ha pedig ez nem lehetséges, a vagyonelkobzáskor, illetve az elkobzáskor megállapított forgalmi értéket alapul véve, annak a visszatérítés időpontjáig eltelt időre számított, mindenkori törvényes kamatával növelt összegét kell visszatéríteni.

Az indítványozó szerint "csak az olyan mértékű pénzbeli visszatérítés fogadható el alkotmányosnak, amely az elkobzással okozott kár teljes megtérítését jelenti." Az a szabály, amely szerint "az elkobzáskor megállapított forgalmi értéket" kell alapul venni, ennek a követelménynek nem felel meg, mert "az elkobzáskor megállapított forgalmi érték nem biztos, hogy megfelelt a valóságos forgalmi értéknek, másrészt az a megoldás, hogy abból a forgalmi értékből kell kiindulni, amelyet a dolog az elkobzás időpontjában képviselt, csak akkor elfogadható, ha az elkobzás és a visszatérítés időpontja között az árak lényegesen nem változtak". Véleménye szerint ez a tulajdonhoz való alapvető jogot (Alkotmány 13. § (1) bek.) sérti.

II.

Az indítvány megalapozatlan.

Az Alkotmánybíróság a 66/1991. (XII. 21.) AB határozatban rámutatott arra, hogy a büntető törvényi szabályok is tartalmazhatnak tulajdonjogot korlátozó, elvonó rendelkezéseket. Ezek alkotmányszerűségéhez hozzátartozik a korlátozás szükségszerű és arányos volta. A büntetésként történt vagyonelvonás utóbb alaptalannak is bizonyulhat, ezáltal sérelem forrásává válik. Az alapjog korlátozásának garanciájaként nemcsak az alaptalanul megváltoztatott tulajdonjogi, illetőleg vagyoni helyzet helyreállítására kell szabályokat alkotni, hanem - ha a helyreállítás nem lehetséges - a sérelem elfogadható mérvű kiküszöböléséről is jogi szabályozással kell gondoskodni (ABH 1991. 342, 348-349.).

E határozatban az Alkotmánybíróság a Be. egyes kártalanítási, visszatérítési szabályai, továbbá az ezekhez kapcsolódó, az elkobzás végrehajtásáról, valamint a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről szóló 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) vonatkozó részei alkotmányellenességét vizsgálta. Vizsgálta mind a Be. 386. § (2) bekezdését, mind az ún. pénzbeli juttatás intézményét.

A Be. akkor elbírált, és a jelen üggyel is kapcsolatba hozható 386. § (1)-(2) bekezdése így szólt:

"386. § (1) Javító-nevelő munka esetén a terhelt munkabéréből levont összeget, továbbá a pénzbüntetés, bűnügyi költség, vagyoni előny és elkobzás alá eső érték címén befizetett összeget a terheltnek vissza kell téríteni, ha perújítás vagy törvényességi óvás folytán felmentették, illetőleg az ennek folytán hozott határozat ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz.

(2) Vagyonelkobzás és elkobzás esetén az (1) bekezdés akként irányadó, hogy az elkobzott dolgot természetben kell visszaadni, ha pedig ez nem lehetséges, az értékesítésből származó ellenértékét kell visszatéríteni."

Az R. 9. § (1)-(2) bekezdése a következőket tartalmazta:

"(1) Ha a lefoglalást a büntetőügyben eljáró hatóság megszünteti, de a dolog természetben már nem adható ki, az értékesítésből befolyt ellenértéket kell a jogosultnak kifizetni.

(2) Ha az értékesítésből származó ellenérték és az értékesített dolog kiskereskedelmi, illetőleg forgalmi ára között olyan eltérés van, hogy az ellenérték - figyelemmel a jogosult személyi és vagyoni körülményeire - súlyosan méltánytalan lenne, a jogosult az értékesítésből származó ellenérték és a kiskereskedelmi (forgalmi) ár közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli juttatásban részesíthető."

Az Alkotmánybíróság az R. 9. § (2) bekezdésének egyes rendelkezéseit alkotmányellenesnek ítélte, és az ennek megfelelő szövegrészeit megsemmisítette. Az R. 9. § (2) bekezdése a következő szöveggel maradt hatályban: "ha az értékesítésből származó ellenérték és az értékesített dolog kiskereskedelmi, illetőleg forgalmi ára között eltérés van, a jogosult az értékesítésből származó ellenérték és a kiskereskedelmi (forgalmi) ár közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli juttatásban részesíthető". A Be. akkor hatályban volt 386. §-a, valamint az R. 9. § (2) bekezdése egyéb rendelkezései alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

A határozat megállapította, hogy az a szabály, amely "a vagyoni hátrány enyhítését kárpótlás jelleggel teszi lehetővé azzal, hogy módot ad a természetben helyre nem állítható tulajdoni helyzetnek értékarányos pótlására a forgalmi (kiskereskedelmi) árhoz igazodóan", "a mérték tekintetében elfogadható" (ABH 1991. 342, 349.).

A határozat elutasította a Be. 386. § (1)-(2) bekezdését támadó azt az indítványt, amely szerint "a 'jogtalanul' elvont vagyon visszatérítésénél alkalmazható szabályok is alkotmányellenesen korlátozzák a teljes kárpótlást"; és elutasította azt is, amelyben e szabályokat azért támadták, mert alkalmazásukkal "a pénzmellékbüntetés egyébként visszatérített összege után felszámított kamat megtérítésére" irányuló követelést az igazságügy-miniszter elutasította (ABH 1991. 342, 345.).

A Be. most vizsgált szabályát a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló 1994. évi XCII. törvény 28. §-a állapította meg. A törvényjavaslatnak a 28. §-hoz fűzött indokolása szerint "a visszatérítés szabályainak módosításával törvényi szintre emeli azokat a fontosabb rendelkezéseket, amelyeket eddig alacsonyabb szintű jogszabályok tartalmaztak. Egyúttal gondoskodik arról, hogy vagyonelkobzás és elkobzás esetén, amennyiben az elkobzott dolog már természetben nem adható vissza - a jogosult olyan mértékű ellenértéket kapjon, amely valóságos reparációt jelent a számára."

A Be. 1995. február 14-ig hatályban volt 386. § (2) bekezdésének és az R. korábbi 9. § (2) bekezdésének az említett ABH-ban már vizsgált szabályaiból az állapítható meg, hogy ezek alapján a jogosult az elkobzott dolog értékesítésből származó ellenértékét, valamint - az értékesítésből származó ellenérték és a kiskereskedelmi (forgalmi) ár közötti különbözet erejéig - a pénzbeli juttatást követelhette.

A Be. 386. § (2) bekezdése hatályos szabálya nem "az elkobzott dolog értékesítésből származó ellenértékét" rendeli visszatéríteni, hanem "az elkobzáskor megállapított forgalmi értéket alapul véve, annak a visszatérítés időpontjáig eltelt időre számított mindenkori törvényes kamatával növelt összegét". (A pénzbeli juttatás intézményét az 1/1996. (I. 18.) IM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.)

Azt a megoldást, hogy a már meg nem lévő dolog helyett pénzbeli térítés a sérelem kiküszöbölésének módja, az indítvány nem kifogásolta, hanem határozottan és kifejezetten a Be. "386. § (2) bekezdésének második fordulata vonatkozásában" kérte az alkotmányellenesség utólagos vizsgálatát. Az indítvány nem terjed ki az elkobzás végrehajtásáról, valamint a büntetőeljárás során lefoglalt dolog kezeléséről szóló 13/1979. (VIII. 10.) IM rendeletre sem. A jelen ügyben azt kell tehát eldönteni, hogy a kifogásolt szabályozás szemben áll-e azzal az alkotmányos követelménnyel, hogy ha a dolgot természetben már nem lehet visszaadni, "a sérelem elfogadható mérvű kiküszöböléséről" kell gondoskodni.

A Be. szabálya nem azzal számol, hogy a meg nem lévő dolog értéke az elkobzás és a visszatérítés időpontja között - a jogosult számára előnyösen vagy éppen hátrányosan - változhatott, hanem az elkobzás időpontjában megállapított forgalmi értéket veszi alapul és ezt növeli - az általános árszínvonal változását is kifejező - mindenkori törvényes kamatával. Ez nem gátolja a sérelem arányos, elfogadható mérvű kiküszöbölése elvének érvényre jutását. Túl a gyakorlati megvalósítás nehézségein, elvben sem vezethető le kényszerűen az Alkotmányból az a szabályozási megoldás, hogy a visszatérítés mértékének alapja az igény megnyíltakor vagy éppen teljesítésekor valamilyen módszer szerint számítható értékelés lehessen. Ettől különálló kérdés a figyelembe veendő érték megállapítására vonatkozó részletszabályozás, amelyet a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet tartalmaz. Ennek alkotmányosságára, arra, hogy ez esetleg ellentétes-e a törvényi szabályozással, vagy akadályozza-e a mondott alkotmányos mérvű reparáció megvalósulását, a vizsgálat - indítvány hiányában - nem terjedt ki.

Az Alkotmánybíróság a Be. 386. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 1999. február 16.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

előadó alkotmánybíró