A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21558/2013/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 328. §] Bírók: Csordás Csilla, Kincses Attila, Sághy Mária

Fővárosi Ítélőtábla

7.Pf.21.558/2013/3.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda (fél címe 2, ügyintéző: dr. Hidasi Gábor ügyvéd) által képviselt dr. felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. Molnár Ágnes ügyvéd (fél címe 2) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2013. június 24. napján kelt 6.P.26.693/2010/30. számú ítélete ellen a felperes részéről 33. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatja, és a felperes perköltség fizetési kötelezettségét 50.000 (Ötvenezer) forint plusz áfa összegre, míg kereseti illetékfizetési kötelezettségét 81.000 (Nyolcvanegyezer) forintra leszállítja.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy - 15 napon belül - fizessen meg az alperesnek 30.000 (Harmincezer) forint plusz áfa összegű fellebbezési eljárási költségét, továbbá - felhívásra - az államnak 149.700 (Egyszáznegyvenkilencezer-hétszáz) forint fellebbezési eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az 1976 augusztusában született felperest 1976 októberében csípőficam gyanújával a gyermekorvos az alperesi egészségügyi intézménybe utalta, ahol egy hónapos Freyka-párnás kezelés után 1976. december 16-án Lorenz-féle gipszrögzítést alkalmaztak, amelyet véglegesen 1977. április 5-én vettek le. Az 1977. november 11-én elvégzett röntgen vizsgálat a jobb oldali combfej összetöredezettségét mutatta. A felperes további kezelése során a combcsont fejének károsodását állapították meg. A felperes édesapjának keresete alapján a bíróság jogerős ítéletével megállapította az alperes kártérítő felelősségét. A felperes szülei és az alperes között több kártérítés megtérítésére irányuló per volt folyamatban. A legutóbbi perben a Fővárosi Bíróság a 41.Pf.26.899/1995/4. számú jogerős ítéletével - egyebek mellett - havi 30.000 forint járadék megfizetésre kötelezte az alperest a felperes szülei javára. A jogerős ítélet indokolása szerint a havi járadék a közlekedési többletköltséget, a gyógyászati segédeszközök és gyógycipő költségét, a gyógyúszás és gyógytorna költségét, gyermekfelügyelet és kísérő személy költségeit, továbbá a felperes édesanyja keresetveszteségét foglalta magában. Az alperes a megítélt - az infláció mértékével évente emelt - járadékot a felperes szüleinek havonta teljesítette, majd a felperes édesapjának kérésére 1996 decemberét követően a járadékot közvetlenül a felperes részére fizette meg. A folyamatos emelések eredményeképpen az alperes 2011-ben havi 89.562 forintot teljesített járadék címén a felperes javára.

A felperes keresetében elsődlegesen a szülei részére megítélt járadék - kereset benyújtását megelőző hat hónaptól kezdődő - felemelését kérte. Másodlagosan a káresemény bekövetkeztekor hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. § (1) bekezdés e) pontjára, a 339. §-ára, a 348. §-ára és 359. §-ára alapított keresetében önálló vagyoni kárigényként havi 238.000 forint járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest, ezen túlmenően saját jogán 20.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megtérítése iránti igényt is előterjesztett. Előadta, hogy időközben nagykorúvá vált, önálló háztartásban él, szülei a javukra megítélt járadékot rá engedményezték, és azt az alperes közvetlenül neki folyósítja. Hivatkozott arra is, hogy a járadék összegét megállapító jogerős ítélet óta az árviszonyokban jelentős változás következett be, egészségi állapota is tovább romlott. Állítása szerint követelése nem évült el, ugyanis kára folyamatosan merül fel, és az alperes folyamatosan teljesít. Álláspontja szerint a nem vagyoni kárigénye 2004-2005-ben vált esedékessé, ugyanis ekkor vált számára nyilvánvalóvá, hogy otthonától állandó távolléttel járó elfoglaltságot nem tud vállalni. Érvelése szerint az a körülmény, hogy a károkozáskor hatályos Ptk. 85. § (2) bekezdése csak a vagyoni károk megtérítéséről rendelkezett, a mai jogállami felfogás szerint nem lehet tilalomként értelmezni, jogi normában megjelenő tiltás nem volt arra vonatkozóan, hogy a károkozó a személyiségben okozott hátrányt is megtérítse. A felperes azzal is érvelt, hogy a járadék folyósításával kapcsolatos levélváltás eredményeként a felperes és az alperes között kártérítésre irányuló egyezség jött létre, amely fix összegű járadékra vonatkozott, a felek nem részletezték, hogy konkrétan milyen károkra vonatkozik a járadék, a kár jellege az okozott hátrányból kifolyólag nyilvánvalóan a megélhetési költségekkel függ össze, az összegszerűségnek így nincs jelentősége.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Kiemelte, hogy az engedményezés tárgya nem maga a jogviszony, hanem az abból eredő meghatározott követelés, amely az adott esetben a korábbi ítélet által a szülőknek megítélt járadék. A felperesnek a járadék felemelése vonatkozásában így nincs kereshetőségi joga. Hivatkozott arra is, hogy az alperes nem akart és nem is kötött kártérítési szerződést a felperessel. Állítása szerint a felperes a perben olyan új kárigényeket kíván érvényesíteni, amely a szülők részére megítélt járadékban nem volt benne, a felek között erre vonatkozóan nem jött létre egyezség, még akkor sem, ha a felperes által hivatkozott levelek pontatlanul ezt a kifejezést használták. A felperes önálló kárigénye álláspontja szerint elévült, ugyanis amint -1994-ben - nagykorúvá vált a felperes, önállóan is érvényesíthette volna kárigényét.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 150.000 forint perköltséget, továbbá az állam javára 900.000 forint le nem rótt kereseti illetéket. Az ítélet indokolása szerint az alperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy követelést lehet másra engedményezni. A felperesre a szülők követelését ruházták át, az engedményezéssel nem keletkezett önálló jogviszony a felperes és az alperes között, az engedményezéssel megvalósuló alanyváltozás ugyanis nem eredményezi az engedményezett követelés alapjául szolgáló jogviszony alanyainak megváltozását. Kiemelte, hogy a járadékfizetési kötelezettség továbbra is a szülők kárigényén alapul, a járadék összetevői változatlanok, amelyeket az engedményezés nem befolyásol. Az alapjogviszonynak a felperes nem alanya, így perbeli legitimációval sem rendelkezik, amin az sem változtat, hogy az alperes a járadékot a felperes kérésére a részére teljesíti, és évente emeli, erre saját elhatározása alapján lehetősége van. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által hivatkozott kártérítésre irányuló szerződés a felek között nem jött létre azáltal, hogy az alperes a szülők kérésére a felperes részére teljesítette a járadékot. E jogi tény nem értékelhető a szerződéskötési akarat kifejezéseként, az alperes ugyanazt a járadékot fizette mint korábban, csak egy másik számlára. Az egyezség kapcsán hivatkozott levelek tartalmának értelmezése kapcsán az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az alperes egyezségkötési szándéka csak a járadék emelésére vonatkozott. Kiemelte: az adott perben a felperes az alperessel szemben csak arra alapítottan érvényesíthet követelést, hogy az alperes neki kárt okozott. Az elsőfokú bíróság az alperes elévülési kifogására tekintettel vizsgálta, hogy a felperes önálló kárigénye elévült-e. Megállapítása szerint a felperes nagykorúságának elérésekor került abba a helyzetbe, hogy kárigényét önállóan érvényesítse, nagykorúságának eléréséig az elévülés nyugodott. A felperes azonban nagykorúvá válásától számított egy éven belül nem érvényesítette kárigényét, így az elévült. Utalt ugyanakkor arra: előfordul, hogy a károkozó magatartást nem azonnal követi a károsodás, az csak később következik be. A felperes azonban tájékoztatás ellenére sem jelölte meg konkrétan, hogy mely egészségkárosodásai kapcsán érvényesíti kárigényét, azok mikor keletkeztek és milyen többletköltséget okoznak, az elsőfokú bíróság ezért a felperes keresetét ezen a címen is elutasította. Utalt arra is, hogy az elévülés a járadékkövetelés egészére nézve akkor kezdődik, amikor a járadékfizetés alapjául szolgáló kár bekövetkezett. A felperes nem vagyoni kárigénye kapcsán kifejtette, hogy a nem vagyoni kártérítés intézményét az 1978. március 1-jén hatályba lépett 1977. évi IV. törvény honosította meg a magyar jogrendszerben, a Ptké. értelmében a nem vagyoni kárral kapcsolatos felelősségi szabályokat azonban csak akkor lehetet alkalmazni, ha a károkozó magatartás a törvény hatályba lépése után történt. Az adott esetben a károkozó magatartás a Lorenz-féle gipszrögzítés alkalmazása volt, amelyre 1978. március 1-eje előtt került sor, ezért a nem vagyoni kártérítés megtérítésére irányuló felperesi kereset alaptalan.