PK 183. szám

[1]A Csjt. 38. §-a (2) bekezdésének rendelkezése értelmében eseti nemi érintkezés alapján akkor lehet az apaságot megállapítani, ha az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. E vonatkozásban a bíróságnak a teljes tényállás felderítésére hivatalból is messzemenően törekednie kell. A perbeli bizonyítékoknak, adatoknak és körülményeknek a maguk összességében való értékelése és mérlegelése útján kell állást foglalni a tekintetben: következtethető-e alaposan, hogy a gyermek a megállapított nemi érintkezésből származik.

[A PK 272. számú állásfoglalással módosított szöveg.]

Lábjegyzetek:

[1] Az új Ptk.-ba beépültnek tekintette és ezért annak alkalmazása körében nem tartotta irányadónak a Polgári Kollégium. Ld. 1/2014. Polgári jogegységi határozat V.1. pontja.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére