BH 1992.9.596 A szavatossági igényt a tervezővel szemben a jogosult a szakértői vélemény kézhezvételétől számított három hónapon belül a bíróság előtt akkor is érvényesítheti, ha a hibát már korábban felismerte, de a tervező közrehatásáról a hiba keletkezésében csak a szakértői véleményből szerzett tudomást [Ptk. 326. § (2) bek., I. sz. PGED].
Az I. r. és a II. r. felperesek keresetet indítottak az I. r. és a II. r. alperesek ellen a múzeumépület tetőszerkezeti hibáinak kijavítása, illetőleg a kijavítási költségek viselése iránt. Előadták, hogy az I. r. alperes tervei alapján a II. r. alperes kivitelezte a per tárgyát képező épületet, amelynek műszaki átadás-átvétele 1985. június 25-én történt. Az 1987. április 6-án megtartott utó-felülvizsgálati eljárás során megállapították, hogy a tetőzet több helyen beázik, majd a II. r. alperes több alkalommal javítást végzett, amely azonban nem volt eredményes. A hibák okának megállapítására a II. r. alperes szakvéleményt szerzett be; a szakvélemény szerint a hiba mind tervezői, mind pedig kivitelezői mulasztásra visszavezethető.
Az I. r. alperes kérte az ellene indított kereset elutasítását, elsősorban elévülésre hivatkozással. Elévülési kifogását arra alapította, hogy a hiba felismerése már az utó-felülvizsgálati eljárás során megtörtént, a felperesek azonban csak 1990. május 23-án nyújtották be keresetüket. Műszaki álláspontját kifejtve közölte, hogy hibás kivitelezés, a felhasznált anyag nem megfelelő minősége és a karbantartás hiánya okozta a beázásokat.
A II. r. alperes ugyancsak kérte az ellene indított kereset elutasítását. Utalt arra, hogy az általa beszerzett szakvélemény a beázások okának ismeretlen eredetét állapította meg. Szerinte az I. r. alperes által szolgáltatott tervek "olyan hibákban szenvedtek", amelyeket a kivitelezés során nem lehetett felismerni.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakvélemény szerint a létesítmény hibái mind tervezési, mind kivitelezési mulasztásokra visszavezethetők, jelentősebb a hibák kialakulásában a tervezői közrehatás.
A szakvéleményre az alperesek észrevételeket közöltek, majd a folytatólagos tárgyaláson a szakértő kijelentette, hogy szakvéleményét változatlanul fenntartja. A felperesek a tárgyaláson közölték, hogy a szakvéleményben foglaltakra tekintettel keresetüket felemelik. A beázási hibák megszüntetésén túl a tetőszerkezet egyéb, a légzárással, hő- és párahidassággal összefüggő hibáinak kijavítására is kérik kötelezni az alpereseket.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. r. alperest, hogy a tetőszerkezeti hibaokok megszüntetésére szolgáltasson kijavítási terveket, a II. r. alperest pedig kötelezte a tetőszerkezet hibáinak kijavítására. A bíróság ezen ítéleti rendelkezéseit előzetesen végrehajthatónak nyilvánította. Megállapította a bíróság, hogy a kijavítással felmerülő költségeket az I. r. alperes 60%-os, a II. r. alperes pedig 40%-os arányban köteles viselni, a felmerülő értéknövelő költségek pedig a felperest terhelik. Az ítélet indokolása szerint a bíróság a kellően megindokolt szakértői vélemény alapján megállapította az alperes hibás teljesítését. A szakvéleményben foglaltak szerint megállapítást nyertek a tervezési hibák, amelyek következtében a tetőfedés nem vízhatlan, nem viharbiztos, a héjalás alatti légtér kiszellőztetése megoldatlan, továbbá a tető nem légzárú és hőhidas, illetve párahidas. A megállapítható kivitelezési hibák az alumínium burkolóelemek károsítása, a fedés kialakításának szakszerűtlensége. Ezen túlmenően kivitelezői mulasztásként volt megállapítható, hogy a tervdokumentáció hibáit a II. r. alperes nem észlelte, illetőleg nem kifogásolta.
Az első fokú ítélet ellen az I. r. és a II. r. alperesek fellebbezést nyújtottak be.
Az I. r. alperes kérte az ítélet hatályon kívül helyezésével további bizonyítás lefolytatásának elrendelését, újabb határozat meghozatala érdekében. Közölte, hogy álláspontja szerint az ítélet alapját képező szakvélemény aggályos, illetőleg megalapozatlan a tetőszerkezet tervei konstrukciós hibájának megállapítását illetően. Sérelmezte, hogy a szakértő a beázási helyek feltárását nem végezte el, továbbá szerinte a perben nem merült fel adat a tetőszerkezet "viharbiztosságának" kétségbevonására. Vitatta azokat a szakértői megállapításokat is, amelyek a hőhidasságra, a párahidasságra, továbbá a légmentesség hiányára utalnak. Végezetül kifejtette, hogy a hibák kialakulásában a II. r. alperes felelősségét döntő mértékűnek tartja, de megállapítható a hibák miatt a II. r. felperes felelőssége is. A kiviteli tervekre ugyanis észrevételt nem tett, és az utó-felülvizsgálati eljárást is a jogszabályban meghatározott időpontnál 10 hónappal későbbre hívta össze.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!