A Debreceni Ítélőtábla Bf.34/2014/10. számú határozata rablás bűntette (FEGYVERESEN elkövetett rablás bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 82. §, 92. §, 365. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 351. §, 361. §, 372. §, 373. §, 375. §, 381. §] Bírók: Elek Balázs, Gömöri Olivér, Háger Tamás

Bf.II.34/2014/10.sz.

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Debrecenben, a 2014. február 24. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

í t é l e t e t :

A fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt I.rendű vádlott és társa ellen indított büntetőügyben a Debreceni Törvényszék 2013. november 28. napján kihirdetett 24.B.124/2013/74. számú ítéletét megváltoztatja a következők szerint.

I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 6 (hat) év, míg II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 4 (négy) év 6 (hat) hónap időtartamra enyhíti.

Kötelezi I.r. vádlottat 1500 (egyezer-ötszáz) forint, míg II.r. vádlottat 15.000 (tizenötezer) forint eljárási illeték külön felhívásra állam részére történő megfizetésére.

Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyja.

A szabadságvesztés tartamába beszámítja a vádlottak által az első fokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt.

A másodfokú eljárásban 18.000 (tizennyolcezer) Ft bűnügyi költség merült fel, melyből 10.000 (tízezer) Ft-ot I.r. vádlott, 8000 (nyolcezer) Ft-ot II.r. vádlott visel.

Indokolás

A törvényszék a rendelkező részben írt ítéletében bűnösnek mondta ki I. r. vádlottat és II. r. vádlottat 1-1 rb. rablás bűntettében (Btk. 365. § (1) bek., (3) bek. a) pont), melyet I. r. vádlott tettesként, II. r. vádlott bűnsegédként követett el. A Debreceni Városi Bíróság 2011. január 7. napján kelt, és 2011. február 14. napján jogerőre emelkedett 70.Bk.1511/2010/2. számú végzésével egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt I. r. vádlottal szemben alkalmazott 2 év próbára bocsátást megszüntette, és a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte.

I. r. vádlottat halmazati büntetésül 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra, II. vádlottat 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a vádlottak által az előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztés büntetésekbe való beszámításáról. A vádlottak feltételes szabadságra bocsáthatóságáról, a lefoglalt bűnjelekről, a polgári jogi igényről és az eljárás során felmerült bűnügyi költségről.

Az első fokú ítélet ellen I. r. vádlott és védője enyhítés végett, II. r. vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. Az ügyész a határozatot mindkét vádlott vonatkozásában tudomásul vette.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség Bf.157/2013/3-I, II. számú átiratában azt indítványozta, hogy az ítélőtábla a megítélt polgári jogi igény vonatkozásában eljárási illeték megfizetésére kötelezze a vádlottakat, egyebekben az ítéletet hagyja helyben.

A másodfokú bíróság a fellebbezéseket a Be. 361. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.

A másodfokú nyilvános ülésen az I. r. vádlott védője az enyhítés vonatkozásában, a II. r. vádlott védője az elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés irányában bejelentett fellebbezését fenntartotta.

Az ügyész az illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezés pótlására, egyebekben az első fokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

I. r. vádlott az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában a vele szemben elsőfokon kiszabott büntetés enyhítését kérte.

II. r. vádlott ártatlanságát hangoztatta és elsősorban az első fokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett új eljárás indítását, másodsorban enyhítést kért.

A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta. Az ítélet tényállásának megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseket arra tekintet nélkül bírálta felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett. A revízió elvének szem előtt tartásával ellenőrizte, hogy az elsőfokú bíróság megtartotta-e az eljárási szabályokat és vizsgálta az ítélet megalapozottságát is.

Ennek során megállapította, hogy az első fokon eljárt törvényszék a bizonyítást a szükséges körben lefolytatta, és a perrendi szabályokat is megtartotta. Nem észlelt a Be. 373. § (1) bekezdés II. pontjában felsorolt olyan (un. abszolút) eljárási szabálysértést, amely az ítélet hatályon kívül helyezését indokolná, de e paragrafusban fel nem sorolt egyéb, az ítélet megalapozottságát, és az eljárás törvényességét befolyásoló egyéb (Be. 375. § (1) bekezdés) eljárási szabálysértés sem valósult meg.

Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget téve helyes és hiánytalan, megalapozott tényállást állapított meg, mely a Be. 351. § (1) bekezdése értelmében, a másodfokú eljárásban is irányadó volt. A tényállás akkor megalapozott, ha a bíróság a törvényes vád elbírálása során a perrendi szabályok szerint lefolytatott bizonyítási eljárást követően a vád tárgyává tett eseményeket megalapozatlansági hibáktól mentesen rögzíti. Ilyen megalapozatlansági hiba nem tárható fel az ügyben. Az elsőfokú bíróság ugyanis valamennyi lényeges tényre alapos bizonyítást folytatott. A nem vitásan ellentétes bizonyítási anyag alapján a büntetőjogi felelősség tekintetében lényeges tényeket hiánymentesen, az iratok tartalmának megfelelően rögzítette, s nem vétett hibát akkor sem, amikor a közvetett bizonyítás szabályait szem előtt tartva egyes kétséget kizáróan bizonyított tényekből további tényekre vont következtetést.

Okszerűen, a logika szabályainak betartásával adott számot a törvényszék arról, hogy miért I. r. vádlott mindkét terheltre vonatkozó tényfeltáró beismerő vallomását fogadta el a tényállás alapjául, szemben a II. r. vádlottnak mindössze a bűnpártolás elkövetésére irányulóan előterjesztett beismerő vallomásával, és miért állapította meg, hogy II. r. vádlott bűnsegédként elkövette a rablás bűntettét.

Az eltérő tényállás megállapítására irányulóan a II. r. vádlott érdekében előterjesztett védelmi fellebbezés lényegében a bizonyítékok értékelésén keresztül támadja a megalapozott tényállást, mely a tényálláshoz kötöttség elvéből kifolyólag eredményre nem vezethetett (Be. 351-352. §). Kiemeli az ítélőtábla, hogy a hatályos perjogi rendszerben ténybíróságnak egyértelműen az elsőfokú bíróság minősül. A másodfokú bíróságnak ugyan viszonylag széles revíziós lehetőségei vannak, azonban a tényállás tekintetében a reformáció szűkebb körű. A tényállás módosítására csak megalapozatlanság esetén van lehetőség. Eltérő tényállás megállapítására (a vádlott javára) szintén csak akkor van mód, ha az első fokú ítélet megalapozatlansági hibában szenved. Minden más esetben, tehát ha az okszerűen mérlegelt tényállás megalapozott, a másodfokú bíróság nem mérlegelheti felül a bizonyítékokat, és nem változtathat az elsőfokú bíróság által megállapított történeti tényálláson.