Tippek

Pertörténet AI-összegzése

Az AI egy per teljes lefolyását, tehát az ügyben született valamennyi (első-, másodfokú, felülvizsgálati, alkotmánybírósági stb.) határozatot összefoglalja egy rövid, jól strukturált dokumentumban.
Bővebben »

AI-csevegés a jogszabállyal

Szabadszöveges kérdéseket tehetünk fel a jogszabályoknak. A válaszokat a Mesterséges Intelligencia a jogszabály normaszövegét értelmezve fogja megadni.
Bővebben »

Elgépelés kijavítása AI-jal

Ha esetleg elgépelte a keresett kifejezést, kijavítja Önnek az AI!

Bővebben »

AI-szinonimák a keresésben

Kereséskor az "AI-szinonimák kérése" gombra kattintva rokon értelmű fogalmakat kérhet a keresett kifejezésre.

Bővebben »

Döntvényláncolatok

Egymásból is nyithatók egy adott ügy első-, másodfokú, felülvizsgálati stb. határozatai. Kisfilmünkben megmutatjuk ezt a funkciót.

Bővebben »

Iratminták a Pp. szövegéből

Kisfilmünkben bemutatjuk, hogyan nyithat meg iratmintákat a Pp. szövegéből. Bővebben »

Módosult §-ok megtekintése

A „változott sorra ugrás” gomb(ok) segítségével megnézheti, hogy adott időállapotban hol vannak a módosult sorok (jogszabályhelyek). Bővebben »

Változásfigyelési funkció

Változásfigyelési funkció a Jogkódexen - KISFILM!

Bővebben »

Veszélyhelyzeti jogalkotás

Mi a lényege, és hogyan segít eligazodni benne a Jogkódex? (KISFILM)

Bővebben »

Önnek 2 Jogkódexe van!

Két Jogkódex, dupla lehetőség! KISFILMÜNKBŐL fedezze fel a telepített és a webes verzió előnyeit!

Bővebben »

Jogszabály paragrafusára ugrás

Nézze meg a KISFILMET, amelyben megmutatjuk, hogyan tud a keresőből egy jogszabály valamely §-ára ugrani. Érdemes hangot ráadni.

Bővebben »

Egy bíró ítéletei

A KISFILMBEN megmutatjuk, hogyan tudja áttekinteni egy bíró valamennyi ítéletét!

Bővebben »

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. Bővebben »

Link jogszabályhelyre

KISFILM! Hogyan tud linket kinyerni egy jogszabályhelyre, bekezdésre, pontra!

Bővebben »

Mínuszjel keresésben

A '-' jel szavak elé írásával ezeket a szavakat kizárja a találati listából. Kisfilmmel mutatjuk.

Bővebben »

Keresés "elvi tartalomban"

A döntvények bíróság által kiemelt "elvi tartalmában" közvetlenül kereshet. (KISFILMMEL)

Bővebben »

PREC, BH stb. ikonok elrejtése

A kapcsolódó dokumentumok ikonjainak megjelenítését kikapcsolhatja -> így csak a normaszöveg marad a képernyőn.

Bővebben »

Közhiteles cégkivonat

Lekérhet egyszerű és közhiteles cégkivonatot is.

Bővebben »

Bíró, ügytárgy keresése

KISFILM! Hogyan tud rákeresni egy bíró ítéleteire, és azokat hogyan tudja tovább szűkíteni ügytárgy szerint.

Bővebben »

Tartalomjegyzék nézet

Bármelyik címsorra duplán kattintva megjelenítheti a dokumentum tartalomjegyzékét.

Visszaváltás: ugyanúgy dupla kattintással.

(KISFILM!)

Bővebben »

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye (HÉ 2013/37.)

a hatósági nyilvántartásban szereplő gazdálkodó szervezetekről

I. A 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet alapján nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők jegyzéke

A nemesfém tárgyakkal kapcsolatos hatósági tevékenységekről szóló 35/2011. (IX. 14.) NGM rendelet előírásai alapján a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság által nyilvántartott nemesfém készítők, javítók, árverezők, valamint kereskedők 2013. március 31. napján hatályos jegyzéke a következő.

A jegyzék közzétételére a rendelet 2. § (5) bekezdésének előírása alapján került sor.

ÜgyfélkódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6542ACHAT-DUÓ KFT2011.01.05Székhely címe:5600BékéscsabaNagyrét 141204-09-0097872013.01.24
Telephely címe:5600BékéscsabaNagyrét 1412Kereskedelem
PR6831MAGYAR INDOKINA TÁRSASÁG BEFEKTETÉSI ÉS
FEJLESZTÉSI KFT
2012.01.24Székhely címe:1126BudapestDolgos u. 2. V. ép. II/11.01-09-9161112012.01.24
Telephely címe:1062BudapestAndrássy út 110.Kereskedelem
PR6926NUMERO-EGY HITELCENTRUM KFT2012.05.18Székhely címe:1237BudapestPistahegyi út 17/a.13-09-1483262012.05.18
Telephely címe:1237BudapestPistahegyi út 17/a.Kereskedelem
PR68321 A PLUSZ KFT2012.01.24Székhely címe:1203BudapestKossuth L. u. 37/A.01-09-9040682012.01.24
Telephely címe:1194BudapestNagykőrösi út 156.Kereskedelem
PR69531. ÉKSZERDOBOZ ZÁLOG ÉS TANÁCSADÓ KFT2012.06.29Székhely címe:2051BiatorbágyJázmin u. 1.13-09-1572292012.06.29
Telephely címe:2234MaglódFő u. 8-10. 2/A. üzletKereskedelem
PR33081001 APRÓCIKK BT1999.06.30Székhely címe:1143BudapestHungária krt 136.01-06-0130942010.07.29Kereskedelem
Telephely címe:1146BudapestThököly út 91.Kereskedelem
PR35621001 GA-SI KFT1999.12.20Székhely címe:1143BudapestHungária krt. 136. f. em. 7.01-09-368460Kereskedelem
Telephely címe:1146BudapestThököly út 91.Kereskedelem
PR521414 KSCHMUCK KFT2005.09.08Székhely címe:1094BudapestFerenc krt. 33.01-09-6802992013.02.01KereskedelemOMI OMI
Telephely címe:6000Kecskemét, Malom Bev.Korona u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11. F 105 sz. üzlet
"Aréna Plaza"
Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 1-5. Mammut II.
Bev. Közp. K. 125-ös üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut
Üzletház R 010a üzlet
Kereskedelem
PR265324 KARÁT 96 BT1999.06.30Székhely címe:6722SzegedBartók Béla tér 3.06-06-0081292010.06.17KereskedelemKészítésJavításPK BPK
Telephely címe:6722SzegedBartók B. tér 3.KereskedelemKészítésJavítás
PR25743J96 KFT1999.06.30Székhely címe:1016BudapestMárvány u. 16.13-09-0825742013.05.06KereskedelemKészítésJavítás3J JJJ
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.Kereskedelem
PR41304 GOLD KFT2001.11.14Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 28.01-09-6925322009.05.25KereskedelemKészítésJavítás4GO FGO
Telephely címe:7025BölcskePaksi u. 9.Kereskedelem
PR25026 SZ. IPARI SZAKMUNKÁSK. INTÉZET1999.06.30Székhely címe:1082BudapestPráter u. 31.120/1994...2005.02.24KereskedelemKészítésJavításTM
Telephely címe:1082BudapestPráter u. 31.Kereskedelem
PR26047 SZELENCE BT1999.06.30Székhely címe:1126BudapestUgocsa u. 11.01-06-5182562005.02.24KereskedelemKészítésJavításFM
Telephely címe:1126BudapestMárvány u. 28.Kereskedelem
PR455595 MINDENKIÉRT KFT2003.04.22Székhely címe:4028DebrecenHadházi u. 12.09-09-003732Kereskedelem
Telephely címe:4028DebrecenHadházi u. 12.Kereskedelem
PR62529999KT KFT2010.01.20Székhely címe:1121BudapestHegyhát út 131.-B. ép. III/7.01-09-9214972013.02.01MAI
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3 Westend City Center
1. C. 080
Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsSport u. 2-4Kereskedelem
PR5491A & A BELVÁROSI ENTERIŐR KFT2006.09.06Székhely címe:9021GyőrKazinczy Ferenc u. 21.08-09-0126572013.06.24KereskedelemA
Telephely címe:9021GyőrKazinczy Ferenc u. 21.Kereskedelem
PR5396A & B GOLD MAGIC KFT2006.05.09Székhely címe:1181BudapestMargó Tivadar u. 33. 8. sz. üzlet01-09-8671012012.11.14KereskedelemKészítésJavításA & B
Telephely címe:1181BudapestMargó Tivadar u. 33. 8. sz. üzletKereskedelemKészítésJavítás
PR6726A & V STÚDIÓ BT2011.09.09Székhely címe:1125BudapestZirzen Janka u. 42/C.01-6-4182212011.09.09VRO
Telephely címe:1125BudapestIstenhegyi út 50-52/C. 7. em.
31.
KereskedelemKészítésJavítás
PR4279A & Z KINCSTÁR KFT2002.05.09Székhely címe:7622PécsBajcsy-Zs. u. 2.02-09-0680512009.04.07Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zs. u. 23.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7621PécsRákóczy u.39/dKereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zs. u. 2.Kereskedelem
PR6484A. P. JEWELLERY KFT2010.11.02Székhely címe:1089BudapestGyörffy I. u. 1/g.01-09-9449122011.10.14AP*
Telephely címe:6000KecskemétKorona u. 2. (Malom
Bevásárlóközpont 214. üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János u. 19. (Savoya
Park fsz. K/4. üzl)
Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétKorona út 2. (Malom
Bevásárlóközpont C01 sz. üzle
Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János út 19. (Savoya
Park fsz 49/a. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerTörvényház u. 4. (Agria Park
K.0.01. sz. üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:1054BudapestSzabadság tér 7. (Bank Center
Fsz. 31. üzlet)
Kereskedelem
PR5590A. S. K. CREDIT ZÁLOGHÁZ KFT2007.02.16Székhely címe:1042BudapestÁrpád út 90-92.01-09-8735022009.11.03KereskedelemKészítésJavításK*A
Telephely címe:1042BudapestÁrpád út 86.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2360GyálKőrösi u. 82.KereskedelemKészítésJavítás
PR4255AB DESIGN STÚDIÓ IPARMŰV. BT2002.04.10Székhely címe:1124BudapestSirály u.9.01-06-748225KészítésJavítástulipán
Telephely címe:1124BudapestSirály u.9.
PR4629ABASÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖV.2003.07.31Székhely címe:3261AbasárFő út 179/A10-02-020125Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösRózsa út 9.
Telephely címe:3000HatvanMadách út 11.
PR6879ABERDIN BT2012.03.19Székhely címe:9028GyőrSerfőződombi dűlő 3.08-06-0131362012.03.19
Telephely címe:9028GyőrSerfőződombi dűlő 3.Kereskedelem
PR3887ABM HUNGÁRIA-KUPRÁL KFT2001.01.19Székhely címe:1037BudapestTörökkő u. 5-7.01-09-070819Kereskedelem
Telephely címe:1037BudapestTörökkő u. 5-7.Kereskedelem
PR1663ABONYINÉ STRINGOVICS ANDREA1999.06.30Székhely címe:1073BudapestDob u.66.2008.09.08KereskedelemKészítésJavításSA
Telephely címe:1073BudapestDob u.66.Kereskedelem
PR2008ABRAHÁMJÁN DÁVIDSzékhely címe:4400NyíregyházaWestsik V. u. 8.KészítésJavításAD
Telephely címe:4400NyíregyházaWestsik V. u. 8.
PR6925ABSOLOOT ART & DESIGN KFT2012.05.18Székhely címe:1118BudapestMányoki u. 14.01-09-9600962012.05.18
Telephely címe:1118BudapestMányoki u. 14.Kereskedelem
PR2940ACZÉL 2 KFT1999.06.30Székhely címe:1024BudapestSzilágyi Erzsébet fasor 1.01-09-6642962011.07.12KereskedelemACZ
Telephely címe:1024BudapestSzilágyi Erzsébet fasor 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1024BudapestRetek u. 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR3764ACZÉL 3 KFT2000.09.08Székhely címe:1085BudapestJózsef krt. 71.01-09-6864502013.03.22KereskedelemZVK
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 71.Kereskedelem
PR2818ACZÉL KFT1999.06.30Székhely címe:1093BudapestLónyay u. 36/II. Vl. em. 8.01-09-1694742006.06.20Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestBaross tér 9.Kereskedelem
PR5996ACZÉLNÉ DUDÁS JUDIT2009.01.15Székhely címe:3530MiskolcPesti út 202009.09.29Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi István út 8.Kereskedelem
PR4947ÁDÁM KRISZTIÁN2004.10.01Székhely címe:1074BudapestHársfa u. 25. II/22.2004.10.25KészítésÁDÁM/FIGURÁLIS/
Telephely címe:1074BudapestHársfa u. 25. II/22.
PR3917ADAMAS 2001 KFT2001.02.26Székhely címe:1042BudapestKemény Gusztáv u. 6. fszt. 2.01-09-8962032012.06.11KereskedelemADM
Telephely címe:1191BudapestKossuth téri piac üzletházKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1046BudapestKemény Gusztáv u. 6. fszt. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR5422ADAMAS TRADE KFT2006.06.13Székhely címe:1089BudapestVajda Péter u. 12. 78.ép.01-09-8676072006.06.13KereskedelemKészítésJavításNEVETŐ ARC IAT
Telephely címe:1089BudapestVajda Péter u. 12. 78.ép.Kereskedelem
PR5248ADAMAS-2005 KFT2005.11.02Székhely címe:8229CsopakKossuth u. 11.19-09-5084492012.11.08KereskedelemADS
Telephely címe:1137BudapestPozsonyi út 22. V/3.Kereskedelem
PR4778ADAMKÓ BALÁZS ATTILA2004.03.03Székhely címe:1048BudapestÓceán-Árok u. 9. II/4.2005.06.03MAT
Telephely címe:1048BudapestÓceán-Árok u. 9. II/4.
PR7100ADAMO KER BT2013.04.17Székhely címe:2151FótVörösmarty tér 2.13-06-0316252013.05.16
Telephely címe:2151FótVörösmarty tér 2.Kereskedelem
PR1319ADLER ÉS TÁRSA KFT2000.07.27Székhely címe:6763SzatymazI.körzet 31. b. ép.06-09-0006412013.06.05Kereskedelem
Telephely címe:6763SzatymazI.körzet 31. b. ép.Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedRoosevelt tér 1-3Kereskedelem
PR7074ADONY-BAU KFT.2013.02.22Székhely címe:2457AdonyJózsef köz 2.07-09-0129022013.02.22
Telephely címe:2431PerkátaTanácsháza u. 11/2.Kereskedelem
PR3948ADOR-GOLD KFT2001.04.19Székhely címe:2133SződligetBocskay u 1913-09-1091072010.04.20KészítésAG
Telephely címe:2133SződligetBocskay u 19
PR6464ADORIA INFORMATIKA KFT2010.10.22Székhely címe:1143BudapestGizella út 42-44.01-09-8927512010.11.22
Telephely címe:1143BudapestGizella út 42-44Kereskedelem
PR6606AD-RE-DO KFT2011.03.29Székhely címe:4461NyírtelekRákóczi u. 37.15-09-0639362013.04.15
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4400NyíregyházaDózsa György u. 5.Kereskedelem
PR7107AFFIANCED ÉKSZERÉSZET EGYÉNI CÉG2013.04.29Székhely címe:1097BudapestDrégely u. 6-8/A. VI. em. 3. a.2013.05.09NG
Telephely címe:1096BudapestLenhossék u. 31.KereskedelemKészítés
PR6974AFM SILVER KFT2012.08.28Székhely címe:1224BudapestBarackos út 153.01-09-9076692012.10.29
Telephely címe:1224BudapestBarackos út 153.Kereskedelem
PR4309AG GLOBE BT2002.06.13Székhely címe:2040BudaörsKovács u. 30.13-06-045121Kereskedelem*AG
Telephely címe:2045TörökbálintKárolyi M. u. 60.Kereskedelem
PR6983AG NETPONT KFT2012.09.11Székhely címe:2800TatabányaFő tér 6. A. épület11-09-0208492012.09.19AGN
Telephely címe:2800TatabányaFő tér 6. A. épületKereskedelem
PR4863AG SHOP KFT2004.06.15Székhely címe:2040BudaörsKovács u.30.13-09-0984492010.11.10KereskedelemAGS
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I. em. 114.Kereskedelem
PR5116AGAREV KFT.2005.05.10Székhely címe:7585Háromfa013 hrsz.14-09-3058622005.05.10Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádKossuth u. 13.Kereskedelem
PR5497AGA'S KFT2006.09.14Székhely címe:1065BudapestHajós u. 1. fszt.01-09-3671842011.12.16KereskedelemAGA
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 1. fszt.Kereskedelem
PR7043ÁGM INSIDE WORD KFT2012.12.03Székhely címe:2840OroszlányRákóczi F. u. 72.11-09-0095702012.12.03AGM
Telephely címe:1089Budapest,Bláthy Ottó u. 4-8. fsz. 24.Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa Gy. u. 4/D.Kereskedelem
Telephely címe:2840OroszlányRákóczi F. u. 76.Kereskedelem
PR4768ÁGM KFT2004.02.18Székhely címe:2840OroszlányRákóczi út 72.11-09-0095702012.12.17KereskedelemAGM ÁGM
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó 4-8.Kereskedelem
Telephely címe:2840OroszlányRákóczi F. u. 76.Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa Gy. u. 4/D.Kereskedelem
PR7076ÁGM SILVER KFT2013.02.26Székhely címe:2840OroszlányRákóczi Ferenc út 72.11-09-0213102013.02.26
Telephely címe:2840OroszlányRákóczi út 64.Kereskedelem
PR6960AGORA GOLD KFT2012.07.23Székhely címe:3300EgerBajcsy-Zs. u. 5-7.10-09-0332772013.03.12
Telephely címe:3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 5-7.Kereskedelem
PR7009AGORA TRANSZ-F AIR KFT2012.10.17Székhely címe:4556MagyKossuth út 56.15-09-0742602012.10.17
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth Lajos tér 1.Kereskedelem
PR2296AGRIA GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:3300EgerBajcsy-Zs. u. 5-7.10-09-0213902008.06.17KereskedelemKészítésJavításAG
Telephely címe:3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 5-7.Kereskedelem
PR3459AJÁNDÉKHÁZ KFT1999.10.05Székhely címe:9022GyőrÁrpád u. 9308-09-0080552008.11.26KereskedelemAHZ
Telephely címe:2800TatabányaFő tér 18/d.Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaGyőri út 25.Kereskedelem
Telephely címe:9022GyőrFehérvári út 3.Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaGyőri u. 7-9.Kereskedelem
PR4249AJÁNDÉKTÁRGY BT.2002.04.08Székhely címe:1039BudapestKoltói Anna u. 2.01-06-7492902006.05.30KészítésJavításA
Telephely címe:1039BudapestKoltói Anna u. 2.
PR2827AJKA KRISTÁLY KFT2003.07.02Székhely címe:8400AjkaAlkotmány u. 4.19-09-0001882008.11.07KereskedelemAKA
Telephely címe:1137BudapestSzent István krt. 18.Kereskedelem
PR5298AJOUR EMAIL KFT2005.12.14Székhely címe:6726SzegedSzent-Györgyi Albert u. 29.03-09-1121782007.03.22KereskedelemKészítésJavításAE
Telephely címe:6726SzegedSzent-Györgyi Albert u. 29.Kereskedelem
PR4471AKITA-GOLD KFT2002.12.17Székhely címe:2141CsömörSzőlő u.29.13-09-0913272012.08.07KereskedelemKészítésJavításAKI
Telephely címe:2143KistarcsaSemmelweis tér 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR4439AKIYO KFT2002.11.12Székhely címe:2049DiósdRigó u. 1.13-09-092369KereskedelemAKY
Telephely címe:2049DiósdRigó u. 1.Kereskedelem
PR5242ALAKSZA-FAMILY KFT.2005.10.14Székhely címe:2220VecsésKinizsi u. 57.13-09-1033952009.04.21KereskedelemKészítésJavításAC
Telephely címe:2220VecsésKároly u. 4.Kereskedelem
PR4570ALASKA'S GOLD KFT2003.05.13Székhely címe:1054BudapestSteindl Imre u. 11. V/40.01-09-7138792011.06.09KereskedelemKészítésJavításASG AGK
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-
43. "CAMPONA" 121. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1026BudapestPázsit u. 2. "Budagyöngye " 14-
16. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi u 37-43.
"Campona" 151. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
PR4307ALASZKA ÉKSZER KFT2002.06.11Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-6990052009.11.06KereskedelemDTM
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR5180ALASZKA MMV KFT2005.08.03Székhely címe:2144KerepesSzőlő u. 1.13-09-1019932012.11.21KereskedelemKészítésJavításAM, MMV MMV
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János u. 19. Savoya
Park fsz. 52/b.
Kereskedelem
PR6299ALASZKA ZÁLOG KFT2010.04.15Székhely címe:1162BudapestSzent Korona u. 186.01-09-9351002012.06.05
Telephely címe:8800NagykanizsaBoszorkány u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:2120DunakesziFóti út 120. Tesco HipermarketKereskedelem
PR6794ALBA AURUM KFT2011.11.23Székhely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 12. fsz. 5.07-09-0213122011.11.23S*I
Telephely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 12. fsz. 5.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4702ALBA-ÉKSZER KFT2003.11.14Székhely címe:8000SzékesfehérvárNagyszebeni út 6.07-09-009824KereskedelemKészítésJavításSl Sl*
Telephely címe:8000SzékesfehérvárTávirda u. 25-27.Kereskedelem
PR5548ALBERT LÁSZLÓ2006.11.23Székhely címe:3348SzilvásváradAradi vértanuk út 10.2009.08.17Kereskedelem
Telephely címe:3348SzilvásváradMiskolci út 3.Kereskedelem
Telephely címe:3348SzilvásváradSzalajka-völgyKereskedelem
PR6678ALBERT-KOLTAI IMRI2011.07.05Székhely címe:1021BudapestSzéher út 88.2011.07.05KI*
Telephely címe:1021BudapestSzéher út 88.KereskedelemKészítésJavítás
PR4785ALBRECHT JUDIT2004.03.16Székhely címe:2800TatabányaMártírok útja 43.KereskedelemAJT
Telephely címe:2800TatabányaSágvári E. u. 4/A.
3. lh. fsz. (2088/9/A/21)
Kereskedelem
PR6966ALFA DORO KFT2012.08.02Székhely címe:7627PécsHajnal u. 12.01-09-0787662012.08.02DOO
Telephely címe:7621PécsIrgalmasok u. 1.KereskedelemJavítás
PR5898ALFA ÉKSZER KFT2008.07.29Székhely címe:7627PécsHajnal u. 1202-09-0724652009.01.09KereskedelemAFR
Telephely címe:7624PécsIrgalmasok utcája 1.Kereskedelem
PR3482ALFABELL KFT1999.10.21Székhely címe:1053BudapestVeres Pálné u. 16. I/4.01-09-681307KereskedelemALF
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.Kereskedelem
PR3361ALFAGOLD KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37.01-09-169119
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37.
PR6337ALFRÉD GOLD 2010 KFT2010.06.02Székhely címe:2370DabasTáncsics u. 24.13-09-1368962013.05.29AG2
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 16.Kereskedelem
PR6340ALFRED HITCHCOCK BT2010.06.04Székhely címe:2112VeresegyházaKönyves Kálmán út 2.13-06-0314192010.06.04
Telephely címe:7623PécsJászai u. 31.Kereskedelem
PR5986ALIA ÉKSZER KFT2008.12.16Székhely címe:1118BudapestCsiki-hegyek u. 3.01-09-9085462011.05.20KereskedelemALA
Telephely címe:2040BudaörsKinizsi u. 1-3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1118BudapestCsiki-Hegyek u. 1-3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
KereskedelemKészítésJavítás
PR5331ALINÉ BRADA ANDREA2006.02.08Székhely címe:1042BudapestÁrpád út56.fszt.21.2006.04.10KereskedelemKészítésJavításBA
Telephely címe:1042BudapestÁrpád út56.fszt.21.Kereskedelem
PR5610ALÍZIA BT2007.04.03Székhely címe:3700KazincbarcikaMikszáth K. út 10.05-06-0163252011.01.12KereskedelemALI
Telephely címe:3700KazincbarcikaBabits M. út 5.Kereskedelem
PR4500ALKIM KFT2003.02.12Székhely címe:1072BudapestKlauzál tér 13.01-09-711227Kereskedelem
Telephely címe:1072BudapestKlauzál tér 13.Kereskedelem
PR3245ALLIANZE-VESZPRÉM KFT1999.06.30Székhely címe:8200VeszprémMunkácsy u. 3/a.19-09-5058532012.10.16KereskedelemSZV
Telephely címe:8200VeszprémMunkácsy u. 3/a.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u.8.Kereskedelem
Telephely címe:9012GyőrKirályszék u. 33.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestKossuth tér 4-5Kereskedelem
Telephely címe:1182BudapestÜllői út 515Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémBudapest út 20-28.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKülső-Kádártai u. 3. TescoKereskedelem
Telephely címe:2220VecsésFő u. 246-248.Kereskedelem
PR2548ALMADIN KKT1999.06.30Székhely címe:7200DombóvárHunyadi tér 34.17-03-0012732005.07.14Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárHunyadi tér 34.Kereskedelem
PR4296ALMÁRIUM KFT2002.05.27Székhely címe:1055BudapestBalaton u. 4.01-09-070050Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 24-26.Kereskedelem
PR6604ALMOND ÉKSZER KFT2011.03.28Székhely címe:3518MiskolcDalárda u. 17.05-09-0214862011.11.16
Telephely címe:3860EncsPetőfi S. u. 40.KereskedelemKészítésJavítás
PR4802ALNUS BT2004.04.05Székhely címe:9400SopronFehér D.u.22.08-06-003626Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronVárkerület 100-102.Kereskedelem
PR3090ALTAM KFT1999.06.30Székhely címe:6725SzegedMóra u. 25.06-09-0061282010.02.18KereskedelemKészítésJavításAT
Telephely címe:6725SzegedMóra u. 25.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fszt. 29.KereskedelemKészítésJavítás
PR7124ALTERNATIVE ENERGY TEAM KFT2013.05.28Székhely címe:3525MiskolcSzentpáli u. 2-6.05-09-0213112013.05.28
Telephely címe:3525MiskolcSzentpáli u. 2-6.Kereskedelem
PR5727A-MANDRA KKT2007.10.27Székhely címe:1161BudapestPetőfi u. 59.01-03-0257692009.02.10KereskedelemAMA
Telephely címe:1131BudapestKeszkendő u. 38. II/9.Kereskedelem
PR3673AMANITA GOLD BT2000.05.11Székhely címe:2314HalásztelekKisgyár u. 3/3. f. em. 2.13-06-0367832011.02.14KereskedelemKészítésJavításA
Telephely címe:2314HalásztelekÓvoda u. l/A.Kereskedelem
Telephely címe:1203BudapestSzent Imre herceg u. 12/2.Kereskedelem
PR3346ÁMBRA IPARCIKK KER. KFT1999.06.30Székhely címe:5130JászapátiKossuth u. 2.16-09-0008992005.09.20Kereskedelem
Telephely címe:5130JászapátiIstván király u. 5.Kereskedelem
PR3155AMETISZ - Hungary BT1998.10.28Székhely címe:6729SzegedAdai u. 17.06-06-0085592011.08.24KereskedelemKészítésJavításHE
Telephely címe:6729SzegedAdai u. 17.KereskedelemKészítésJavítás
PR3186AMETISZT TROPI KFT2000.01.01Székhely címe:6721SzegedLechner tér 15.06-09-0004992012.11.13Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyAndrássy út 5-7.Kereskedelem
PR5507AMETRIN KFT2006.09.29Székhely címe:1191BudapestHamvas u. 7-9.01-09-8729732012.08.30KereskedelemATR ATR
Telephely címe:2400DunaújvárosBéke krt. 1.Kereskedelem
PR5690AMILI KFT2007.08.24Székhely címe:2600VácKandó K. u. 24/b.13-09-1034702008.02.04Kereskedelem
Telephely címe:2600VácZrínyi u. 2/a.Kereskedelem
PR6497ANCONA ZÁLOGHÁZ KFT2010.11.11Székhely címe:2040BudaörsErdélyi u. 3.13-09-1345922011.03.31
Telephely címe:7300KomlóVárosháztér 18/J.Kereskedelem
PR7065ANCSÁN SÁNDORNÉ2013.02.01Székhely címe:4244ÚjfehértóFarkasnyári u. 53.315430992013.02.01
Telephely címe:4244ÚjfehértóSzent István u. 18/a.Kereskedelem
PR4835ANELLO-ORO KFT.2004.05.12Székhely címe:1222BudapestCankó tér 13.01-09-7259932008.11.06KészítésAO
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/H.
PR3233ANGEL GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:1112BudapestTörökbálinti út 20. II/2.01-09-6770782012.03.26Kereskedelem*A*
Telephely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.Kereskedelem
PR5533ANGELS' GOLD KFT2006.11.07Székhely címe:2120DunakesziHatár u. 40.13-09-1277562010.06.15KereskedelemVJ
Telephely címe:1065BudapestBajcsy-Zs. út 63.KereskedelemKészítésJavítás
PR6331ANIMA ÉKSZER KFT2010.05.27Székhely címe:6000KecskemétSzéchenyi tér 12-14.03-09-1195402011.02.17ANM
Telephely címe:6726SzegedSzent-Györgyi A. u. 29.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6000KecskemétSzéchenyi tér 12-14.KereskedelemKészítésJavítás
PR3773ANKER-M BT2000.09.18Székhely címe:2484AgárdBotond u. 2/B.07-06-0097452008.11.21KereskedelemKészítésBM
Telephely címe:2483GárdonySzabadság út 1.Kereskedelem
PR4926ANNA 1899 KFT2004.09.07Székhely címe:1042BudapestPetőfi u. 28.01-09-7287492007.05.17Kereskedelem
Telephely címe:1071BudapestDamjanich u. 11-15.Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestKerepesi út 73.Kereskedelem
PR6997ANNET GROUP KFT2012.09.25Székhely címe:1060BudapestSzinyei Merse u. 1. fsz.01-09-6825462012.12.06
Telephely címe:1068BudapestKirály u. 98/B.Kereskedelem
Telephely címe:1077BudapestBethlen Gábor u. 14.Kereskedelem
Telephely címe:1013BudapestKrisztina krt. 37/A.Kereskedelem
PR5726ANNO GOLD KFT2007.10.26Székhely címe:1138BudapestVáci út 134/a.01-09-8837012007.10.26KereskedelemKészítésJavításAGO
Telephely címe:1138BudapestVáci út 134/a.Kereskedelem
PR5163ANTAL GYÖRGY2005.07.13Székhely címe:6900MakóSzéchenyi tér 14-16. fszt.2.2009.02.19KereskedelemKészítésJavításAGY
Telephely címe:6900MakóSzéchenyi tér 14-16. fszt.2.Kereskedelem
PR6731ANTAL MÁRTA2011.09.16Székhely címe:1055BudapestSzalay u. 5/B.255644812011.09.16A M
Telephely címe:1055BudapestSzalay u. 5/B.KereskedelemKészítésJavítás
PR2248ANTAL SÁRA1999.06.30Székhely címe:6900MakóPetőfi u. 1.2009.05.11KereskedelemKészítésJavításAS AS*
Telephely címe:6900MakóPetőfi S. u. 1.Kereskedelem
PR4275ANTAL ZOLTÁN2002.04.30Székhely címe:1117BudapestBogdánfy u. 5/a IX/342008.06.26Kereskedelem
Telephely címe:1212BudapestII. Rákóczi Ferenc út 154-170.Kereskedelem
PR3698ANTALFINÉ ÉS TÁRSA BT2000.06.06Székhely címe:2200MonorKistói u. 68.13-06-0377142006.03.14Kereskedelem
Telephely címe:2200MonorForrás u. 2-4.Kereskedelem
PR6652ANTIK 2000 STÚDIÓ BT2011.05.23Székhely címe:1077BudapestWesselényi u. 9.01-06-7644342011.05.23
Telephely címe:1077BudapestWesselényi u. 9.Kereskedelem
PR5632ANTIK UDVAR BT2007.05.15Székhely címe:1055BudapestSzt. István krt. 1.01-06-1131392007.05.15Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestSzt. István krt. 1.Kereskedelem
PR5854ANTIKVÁRIUM KFT2008.05.06Székhely címe:6720SzegedKárász u. 1606-09-0001152008.05.08KereskedelemKészítésTOP
Telephely címe:6720SzegedKárász u. 16Kereskedelem
PR5735ANTONIO-78 KFT2007.11.08Székhely címe:9400SopronHegy u. 4/A.08-09-0067112011.02.17Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronLackner Kristóf u.
48/A.(STADION üzletház 01. sz.)
Kereskedelem
PR5444ANTRIA KFT2006.07.07Székhely címe:1119BudapestNándorfehérvári út 30.01-09-8664842006.07.17KészítésJavításAN
Telephely címe:1116BudapestFehérvári út 130.
PR7083ANZO-DESIGN KFT2013.03.25Székhely címe:4024DebrecenKossuth u. 38. I/5.09-09-0241262013.04.22AZO
Telephely címe:4028DebrecenHadházi u. 7. fsz. 1.Kereskedelem
PR6536APU DESIGN KFT2010.12.21Székhely címe:1051BudapestNádor u. 14. III/9.01-09-8652922012.08.10L&A
Telephely címe:1051BudapestNádor u. 14. III/9.KészítésJavítás
PR6963APPLY TODAY ZRT2012.07.26Székhely címe:1075BudapestDohány u. 94.1/6.01-10-0474352012.07.26
Telephely címe:1075BudapestDohány u. 94. 1/6.KereskedelemKészítés
PR7050APPORT VAGYONÉRTÉKELŐ KFT2012.12.18Székhely címe:9700SzombathelyEngels u. 34.18-09-1068192013.01.08
Telephely címe:9700SzombathelyEngels u. 34.Kereskedelem
PR2804AQUILA KFT1999.06.30Székhely címe:2081PiliscsabaRadnóti Miklós u. 1.13-09-0760732008.04.04KereskedelemKészítésJavításQ
Telephely címe:2081PiliscsabaTemplom tér 11.Kereskedelem
PR4302ARABU BT2002.06.03Székhely címe:1039BudapestGulácsi Lajos u. 10. fsz. 1.01-06-1111982006.03.14Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131./HumanicKereskedelem
PR7084ARALY GOLD KFT2013.03.28Székhely címe:3427BaracsDózsa Gy. u. 5/A.07-09-0235572013.06.07
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBudai út 14.Kereskedelem
Telephely címe:1027BudapestMargit krt. 18.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5721ÁRAMKÖRVONAL BT2007.10.15Székhely címe:1039BudapestMadzsar J. u. 1.4/3401-06-7715432007.10.15KészítésKÖR
Telephely címe:1039BudapestMadzsar J. u. 1.4/34
PR4671ARAMTEX KFT2003.10.07Székhely címe:1055BudapestSzt. István krt. 29.01-09-6861552006.03.14KereskedelemARA
Telephely címe:1055BudapestSzt. István krt. 29.Kereskedelem
PR3162ARANY ÁLOM BT1999.06.30Székhely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 1-9.12-06-0033962006.03.14Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 1-9.Kereskedelem
PR4119ARANY BAK KFT2001.10.27Székhely címe:9022GyőrLiszt Ferenc u. 29.08-09-0098542006.10.16Kereskedelem
Telephely címe:9022GyőrPálffy u. 1.Kereskedelem
PR1300ARANY ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:6760KistelekKossuth u. 906-09-0007882006.03.14KereskedelemKészítésJavításKS
Telephely címe:6760KistelekKossuth u.9.Kereskedelem
PR1646ARANY ÉKSZER KKT1999.06.30Székhely címe:8960LentiKossuth L u. 3.20-03-0215742012.02.09KereskedelemKészítésJavításA
Telephely címe:8960LentiKossuth u. 3/C.KereskedelemKészítésJavítás
PR5362ARANY GLÓRIA KFT2006.03.21Székhely címe:3525MiskolcPatak u. 4.05-09-0108662007.12.10KereskedelemKészítésJavításBH
Telephely címe:3527MiskolcBajcsy-Zs. út 2-4. "Szinvapark" Bevásárlók. 018/3.Kereskedelem
PR5250ARANY JÁZMIN KFT.2005.11.02Székhely címe:6722SzegedMikszáth Kálmán u. 12.06-09-0100142006.12.21KereskedelemKészítésJavításAJ
Telephely címe:6722SzegedMikszáth Kálmán u. 12.Kereskedelem
PR6809ARANY JOHN KFT2011.12.08Székhely címe:3100SalgótarjánFő tér 1.12-09-0077172013.04.22
Telephely címe:3100SalgótarjánFő tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőDózsa György út 38.Kereskedelem
PR6369ARANY KIRÁLY KFT2010.07.08Székhely címe:4440TiszavasváriHétvezér u. 18.15-09-0749842010.08.05PAP
Telephely címe:3450MezőcsátBacsó Béla u. 15/6.Kereskedelem
PR3652ARANY LAGUNA KFT2000.04.06Székhely címe:6722SzegedMikszáth K. u. 21.06-09-0067382006.03.20Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedMikszáth K. u. 21.Kereskedelem
PR3839ARANY LÓHERE 2000 KFT2000.11.14Székhely címe:1193BudapestSzigligeti u. 30.01-09-6923592012.12.17KereskedelemKVA
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II. em. 281.Kereskedelem
PR1964ARANY MEDÁL BT2000.04.07Székhely címe:1171BudapestNyitány u. 21.01-06-1189662006.03.20KészítésJavításAM
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 35. 35/76 ép.
PR6158ARANY PORCICA KFT2009.10.01Székhely címe:2051BiatorbágySzabadság út 96.13-09-1300482009.10.01KereskedelemKészítésJavításAPO
Telephely címe:2051BiatorbágySzabadság út 96.Kereskedelem
PR4110ARANY TOLL BT2001.10.19Székhely címe:2230GyömrőRózsa u. 6.13-06-0429722011.04.06KereskedelemKészítésJavítástoll
Telephely címe:2230GyömrőRózsa u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR6727ARANY-ALAP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT2011.09.09Székhely címe:2094NagykovácsiNyúl utca 35.13-09-1479592011.09.09
Telephely címe:2094NagykovácsiNyúl utca 35.Kereskedelem
PR6547ARANY-ANKER KFT2011.01.13Székhely címe:1089BudapestOrczy út 42. II/19.01-09-8794842012.02.14
Telephely címe:8638BalatonlelleÁllomás u. 7. hrsz: 5068/4Kereskedelem
PR4012ARANYÁR ÉKSZERKER. KFT2001.07.09Székhely címe:1154BudapestPöltenberg u. 22.01-09-6974952012.01.02Kereskedelem*TK
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR5156ARANY-ART ÉKSZER KFT2005.07.06Székhely címe:1123BudapestAlkotás u. 39/a.01-09-7384242013.06.10KereskedelemKészítésJavításAA
Telephely címe:2030ÉrdDiósdi u. 2-4.Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudai út 13. TOPD37 üzletKereskedelem
PR3036ARANYÁSZ EGYÉNI CÉG1999.06.30Székhely címe:9400SopronLackner Kristóf u. 2.08-11-0017442012.12.03KereskedelemKészítésJavításARLE1A7
Telephely címe:1123BudapestCsörsz u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronLackner Kristóf u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronVárkerület 25. fszt. 2.Kereskedelem
PR6259ARANYBATKA KFT2010.02.09Székhely címe:1031BudapestLőpormalom u. 1.01-09-9318892012.02.09
Telephely címe:1039BudapestMadzsar József u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:1035BudapestSzentendrei út 10.Kereskedelem
PR7136ARANYBÁZIS KFT2013.06.25Székhely címe:1036BudapestSzépvölgyi út 1/B. fszt. 1.01-09-9786222013.06.25
Telephely címe:1036BudapestÁrpád fejedelem útja 49. fsz. 1.Kereskedelem
PR3018ARANYBERILL KFT1999.06.30Székhely címe:1204BudapestDamjanich u. 31-33.01-09-6656112010.03.31KereskedelemJavítás
Telephely címe:1211BudapestII. Rákóczi F. út 154-170."Csepel
Plaza"
Kereskedelem
PR5623ARANYBOA KFT2007.04.25Székhely címe:1211BudapestKossuth Lajos u. 67.01-09-8803782011.11.10KereskedelemKészítésJavításABA
Telephely címe:1211BudapestKossuth Lajos u. 67.Kereskedelem
Telephely címe:1214BudapestII. Rákóczi F. út 154-170.Csepel
Plaza 015.sz.üzl.
Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestVáci út 178. Duna Plaza II. em.
205/A.
Kereskedelem
PR2182ARANYBROSS BT1999.06.30Székhely címe:1134BudapestVáci út 9-1501-06-3117412010.08.26KereskedelemKészítésJavításRK
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1134BudapestVáci út 9-15KereskedelemKészítésJavítás
PR6232ARANYBUDDHA KFT2009.12.19Székhely címe:1126BudapestUgocsa u. 11.01-09-9189912012.01.10ABH
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 10.KészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3002ARANYCENTRUM-2000 KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.3-5.01-09-6683342011.03.30KereskedelemACE ACE
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.3-5.Kereskedelem
PR6905ARANY-CITY ZRT2012.04.23Székhely címe:1174BudapestFerihegyi út 169.01-10-0474112013.06.04
Telephely címe:1068BudapestBenczúr u. 10. I/8.Kereskedelem
PR6100ARANYCSIGAHÁZ KFT2009.07.15Székhely címe:2049DiósdBem J. u. 15.13-09-1293532012.05.15KereskedelemKészítésJavításACS
Telephely címe:2049DiósdBem J. u.15.KereskedelemKészítésJavítás
PR6479ARANYDIREKT KFT2010.10.28Székhely címe:5540SzarvasSzabadság u. 14.04-09-0093062011.10.18
Telephely címe:5540SzarvasSzabadság u. 14.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrKovács Margit u. 15.Kereskedelem
PR6529ARANYDISZKONT KFT2010.12.08Székhely címe:1053BudapestKálvin tér 1.01-09-6852872010.12.08
Telephely címe:6726SzegedFő fasor 16-20Kereskedelem
PR6391ARANYDOLLÁR KFT2010.07.29Székhely címe:1126BudapestKiss János altábornagy u. 45.
I/3.
01-09-9369972011.12.02AUS
Telephely címe:3527MiskolcZsolcai kapu 1.Kereskedelem
Telephely címe:3526MiskolcBúza tér 12.Kereskedelem
PR6450ARANYÉKSZER VILÁGA KFT2010.10.01Székhely címe:2030ÉrdBudafoki u. 9/b.13-09-1387862010.10.01
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 41.Kereskedelem
PR6674ARANYÉKSZEREK.COM KFT2011.06.24Székhely címe:2120DunakesziFaludi János u. 5. I/9.13-09-1438902011.06.24
Telephely címe:2120DunakesziFaludi János u. 5. I/9.Kereskedelem
PR5032ARANY-ÉKSZER-ÓRA BT2004.12.16Székhely címe:8960LentiKossuth út 6.20-06-0375432013.06.13KereskedelemHÉK
Telephely címe:8960LentiKossuth út 6.Kereskedelem
PR5335ARANYESŐ ÉKSZER KFT2006.02.16Székhely címe:1153BudapestBethlen Gábor u. 72/a.01-09-7337632009.04.07KereskedelemKészítésJavításTS LAZ
Telephely címe:2120DunakesziNádas u. 6Kereskedelem
Telephely címe:2234MaglódEsterházy János u. 1. AUCHANKereskedelem
PR6835ARANY-EZÜST KFT2012.01.24Székhely címe:1117BudapestFehérvári út 21/A.01-09-9731372012.05.16
Telephely címe:1117BudapestFehérvári út 21/A.Kereskedelem
PR6816ARANY-EZÜST PÉNZ KFT2011.12.21Székhely címe:1061BudapestKirály u. 48. fsz. 1.01-09-9562722011.12.21
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 52.Kereskedelem
PR3880ARANY-EZÜST-ÉKSZER BT2001.01.09Székhely címe:8000SzékesfehérvárOskola u. 8.07-06-0100922013.01.15KereskedelemKészítésJavításAEÉ
Telephely címe:8000SzékesfehérvárOskola u. 8.Kereskedelem
PR5300ARANYFARKAS BT2005.12.16Székhely címe:1125BudapestIstenhegyi út 33/b. II/9.01-06-7716672007.10.10KészítésFA
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/a.
PR6817ARANYFEJ ÉKSZERÉSZ KFT2011.12.21Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/230.01-09-9747222011.12.21
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/230.Kereskedelem
PR5850ARANYFEJEK KFT2008.04.29Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-8958132010.09.02KereskedelemEZE
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/230.Kereskedelem
PR5699ARANYFÉNY 2006 KFT2007.09.05Székhely címe:8400AjkaSzabadságtér 11.19-09-5089412011.06.06KereskedelemKészítésJavításAF6
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR1595ARANYFONAL KFT2000.04.07Székhely címe:1119BudapestFehérvári u. 44.01-09-1631602006.03.22KészítésJavításAF
Telephely címe:1119BudapestFehérvári u.44.
PR4246ARANYFÜGGŐ KFT2002.03.28Székhely címe:1221BudapestTanító u. 17/a.01-09-8644442012.03.13KereskedelemKészítésJavításAF AUF
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósHáros u.120. (Auchan 7. üzlet)KereskedelemKészítésJavítás
PR5817ARANYFŰRÉSZ BT2008.03.10Székhely címe:5600BékéscsabaLipták u. 30.04-06-0072152010.12.06KereskedelemKészítésJavításAF#
Telephely címe:5600BékéscsabaLipták u. 30.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy u. 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR3080ARANYGOMB KFT1999.06.30Székhely címe:1196BudapestNagysándor József u. 154.01-09-6721732012.10.15KereskedelemKészítésJavításAB AB*
Telephely címe:1102BudapestLiget tér 3-5.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.KereskedelemKészítésJavítás
Lövőház u. 2-6. Mammut
Telephely címe:1024BudapestÜzletház L-045.KereskedelemKészítésJavítás
PR2285ARANY-HUND BT1999.06.30Székhely címe:7000SárbogárdSemmelweis u. 21.07-06-0037672006.03.22KereskedelemKészítésJavításIP
Telephely címe:7000SárbogárdAdy E. u. 160/A.Kereskedelem
PR4430ARANYKAPOCS KFT2002.11.08Székhely címe:1202BudapestMártírok útja 122/a.01-09-7095502007.10.10KészítésJavításkapocs
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/a.
PR5963ARANYKAVICS KFT2008.11.05Székhely címe:1069BudapestKinizsi u. 21-25.01-09-9058862012.02.08KereskedelemMS*
Berzsenyi u. 1-3. (Kaposvár
Telephely címe:7400KaposvárPlaza 26. sz. üzlet)Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosAranyvölgyi út 6.Kereskedelem
Telephely címe:2730AlbertirsaVasút u. 4/13 TescoKereskedelem
PR6619ARANYKERESKEDŐ KFT2011.04.15Székhely címe:1119BudapestHadak Útja 7-901-09-8748232012.08.16
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 40.Kereskedelem
PR6649ARANYKERESKEDŐ.HU KFT2011.05.18Székhely címe:1117BudapestSzerémi út 7/B. fsz. 6.01-09-9593072013.05.24
Telephely címe:1117BudapestSzerémi út 7/B. fsz. 6.Kereskedelem
PR3262ARANYKÉZ KORONA KFT1999.06.30Székhely címe:1039BudapestHollós Korvin Lajos U.2.IX/83.01-09-6783792006.01.06KészítésJavításBLT
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1089BudapestVajda Péter u. 12. GANZ 93. ép.
PR4690ARANYKÉZ-ART KKT2003.10.31Székhely címe:9024GyőrGéry Tibor u. 12.08-03-0020892006.03.22KereskedelemKészítésJavításS.Z
Telephely címe:9024GyőrDéry Tibor u. 12.Kereskedelem
PR1428ARANYKORONA KFT1999.06.30Székhely címe:2370DabasBartók B. u. 63.13-09-0622062009.05.15Kereskedelem
Telephely címe:2370DabasBartók B. u. 63.Kereskedelem
PR6979ARANYKÖLCSÖN KFT2012.09.03Székhely címe:1162BudapestPárta u. 15.01-09-9848972012.09.03
Telephely címe:1078BudapestHernád u. 8.KereskedelemJavítás
PR6813ARANYKÖZPONT ZRT2011.12.15Székhely címe:1067BudapestTeréz krt. 25. I/14.01-10-0472522013.06.03
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 25. I/14.Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestJózsef Nádor tér 10.Kereskedelem
PR7066ARANYMAGYARORSZÁG KERESKEDELMI KFT2013.02.06Székhely címe:1051BudapestJózsef Nádor tér 10.01-09-9359702013.02.06
Telephely címe:1051BudapestJózsef Nádor tér 10.Kereskedelem
PR4520ARANYMALOM BT2003.03.07Székhely címe:1047BudapestFóti út 56/c.01-06-7456592006.03.22KészítésJavításAMP
Telephely címe:1089BudapestVillám u. 21.
PR5510ARANYMEDÁL 2006 KFT2006.10.04Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 35-37.01-09-8745722010.11.18KészítésAME
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 35-37.
PR4292ARANYÓRA KFT2002.05.23Székhely címe:1183BudapestGyömrői út 17201-09-7047262009.12.15KereskedelemKészítésJavításA
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 15.Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 54. 2. sz. üzletKereskedelem
PR3618ARANYOS MARCSI BT2000.02.23Székhely címe:2092BudakesziJókai u. 29.13-06-036099Kereskedelem1N7
Telephely címe:2092BudakesziJókai u. 29.Kereskedelem
PR2535ARANYOS TAMÁS1999.06.30Székhely címe:4440TiszavasváriKossuth L. u. 13.41171382010.01.07Kereskedelem
Telephely címe:4440TiszavasváriKossuth L. u. 13.Kereskedelem
PR2642ARANYOSI KÁROLYNÉ1999.06.30Székhely címe:2900KomáromIgmándi u. 15.2007.01.05Kereskedelem
Telephely címe:2900KomáromIgmándi u. 15.Kereskedelem
PR6400ARANYPALOTA KFT2010.08.09Székhely címe:3950SárospatakPécsi S. u. 9.05-09-0190702012.09.21
Telephely címe:3950SárospatakRákóczi u. 34.Kereskedelem
PR5837ARANY-PARÁZS KKT2008.04.16Székhely címe:1086BudapestGyörffy István u. 1/A.01-03-0253932008.04.29
Telephely címe:1086BudapestGyörffy István u. 1/A.
PR5685ARANYPIKKELY-ÉKSZER BT2007.08.17Székhely címe:1188BudapestIstván u. 49.01-06-7774422007.08.17Kereskedelem
Telephely címe:1204BudapestSzivacs u. 5.Kereskedelem
PR5030ARANYRÚD KFT2004.12.13Székhely címe:2700CeglédReggel u. 2.13-09-1402352010.10.13KereskedelemRÚD
Telephely címe:5000SzolnokSütő u. 11.Kereskedelem
PR2855ARANYSZABÓ BT.1999.06.30Székhely címe:1033BudapestVihar u. 18-28.01-06-6193412005.06.03KészítésJavításME
Telephely címe:1033BudapestVihar u. 18-28.
PR3630ARANYSZARVAS KFT2000.03.06Székhely címe:2030ÉrdBudai u. 11.13-09-0839932005.03.09KereskedelemKészítésJavításLKI
Telephely címe:2030ÉrdDiósdi út 2-4.Kereskedelem
PR2510ARANY-SZELENCE BT1999.06.30Székhely címe:4551Nyíregyháza-OrosKezdő u. 10.15-06-0832622006.03.22KereskedelemKészítésJavításM & B
Telephely címe:4400NyíregyházaZrínyi Ilona u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:4551NyíregyházaKezdő u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaBethlen G. u. 6.Kereskedelem
PR5641ARANYSZIGET EKSZERKÉSZÍTŐ ÉS JAVÍTÓ KFT2007.06.12Székhely címe:1065BudapestPodmaniczky u. 11.01-09-8786922013.01.10KereskedelemJavításASZ
Telephely címe:1114BudapestBocskai u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1065BudapestPodmaniczky u. 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR5416ARANYTARTALÉK KFT2006.05.29Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 15.01-09-8700252013.05.24Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanBibó István u. l.(S-8. jelű üzlet)Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosAranyvölgy út 6. Tesco S-8.Kereskedelem
PR2771ARANY-TOP KFT1999.06.30Székhely címe:6725SzegedHajnal u. 11/b.06-09-0052092012.12.17KereskedelemKészítésJavításAY
Telephely címe:6725SzegedHajnal u. 11/b.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/213.Kereskedelem
PR6141ARANYTÖMB KFT2009.09.10Székhely címe:1117BudapestBudafoki út 111-11301-09-8920912011.08.04Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestBudafoki út 111-113 Buda Plaza
irodaház B ép I/105
Kereskedelem
Telephely címe:1181BudapestÜllői út 425.Kereskedelem
PR3705ARANYUDVAR KKT2000.06.15Székhely címe:1048BudapestDunakeszi u. 9-11.01-03-0242782008.12.04KereskedelemKészítésJavításAU
Telephely címe:1048BudapestDunakeszi u. 9-11.Kereskedelem
PR4738ARÁNYÚT 2003 KFT2004.01.05Székhely címe:5300KarcagVarró út 15.16-09-007353Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredEper út 8.Kereskedelem
PR2711ARANYÚT KFT1999.06.30Székhely címe:9200MosonmagyaróvárSzt. István kir. u. 28.08-09-0055662006.03.22Kereskedelem
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárSzent István kir. u. 28.Kereskedelem
PR6463ARANYÜZLET ZÁLOG KFT2010.10.19Székhely címe:2132GödTurista u. 9.13-09-1379542012.03.30
Telephely címe:1113BudapestBartók Béla út 80.Kereskedelem
Telephely címe:1123BudapestAlkotás út 1. Alagsor 3.Kereskedelem
PR6767ARANYVONAL ÉRTED KFT2011.10.20Székhely címe:1107BudapestFogadó u. 4.01-09-9712812011.10.20
Telephely címe:1107BudapestFogadó u. 4.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5326ARANY-ZÁLOG KFT2006.02.06Székhely címe:4532NyírturaRákóczi u. 50/a.15-09-0700672006.02.07Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaRákóczi u. 18-20.
PR6713ARDI GOLD KFT2011.08.24Székhely címe:8380HévízNagyparkoló tér 931/8.20-09-0717622011.08.24AR1
Telephely címe:8380HévízNagyparkoló tér 931/8.Kereskedelem
PR3139AREZOR KFT1999.06.30Székhely címe:2085PilisvörösvárPiliscsabai út 50.13-09-0782832011.05.12KereskedelemKészítésJavításA
Telephely címe:2085PilisvörösvárHősök tere 2.Kereskedelem
PR4847ARGENTIMO KFT.2004.05.25Székhely címe:6900MakóBarcsay u. 20.06-09-0090332009.06.03KereskedelemIMO IMO
Telephely címe:6900MakóBarcsay u. 20.Kereskedelem
PR3822ARGENTO 2000 BT2000.10.30Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 70.05-06-0110692006.03.27KereskedelemKészítésJavításAZ
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 70. 46. sz. üzlet.Kereskedelem
PR5011ARIKI-AMBER HUNGARY KFT2004.11.23Székhely címe:1063BudapestSzív u. 44. IV/2.01-09-7307712006.03.09KereskedelemAAH
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 82Kereskedelem
PR2004ARIZONA KFT1999.06.30Székhely címe:6720SzegedKígyó u. 1.06-09-0016192007.12.04KereskedelemARI
Telephely címe:6720SzegedKígyó u. 1Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11. Aréna Plaza
(E049)
Kereskedelem
PR4258ARKY KFT2002.04.11Székhely címe:1056BudapestSzerb u. 17.01-09-8981712012.02.27KereskedelemARK ARK
Telephely címe:1203BudapestRákóczi út 29.Kereskedelem
Telephely címe:1136BudapestTátra u. 32.Kereskedelem
Telephely címe:2822SzomorSzabadságtér4/2.Kereskedelem
PR6327ARLÉ ÉKSZER MANUFAKTÚRA KFT2010.05.21Székhely címe:1123BudapestCsörsz u. 1.01-09-8713962012.09.06ARL
Telephely címe:1123BudapestCsörsz u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9400SopronVárkerület 25.KereskedelemKészítésJavítás
PR2009ÁRMÓS ATTILÁNÉ1999.06.30Székhely címe:3000HatvanIfjúság út 2/A.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanIfjúság út 2/AKereskedelem
PR2561ARNOLD BÉLA1999.06.30Székhely címe:2890TataTanoda tér 9.2011.01.12KereskedelemABM
Telephely címe:2870KisbérButik sor 3.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrVasvári Pál u. 1/a. Plaza 72.sz.
üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaFő tér 16/a.Kereskedelem
PR5037ARNOLD MÓNIKA2005.01.06Székhely címe:6300KalocsaHunyadi János u. 80.85475032012.10.25Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaHunyadi u. 57/2.Kereskedelem
PR6013ARON STORE KFT2009.02.11Székhely címe:1052BudapestDeák tér 401-09-9067972010.02.15Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestDeák tér 4.Kereskedelem
Telephely címe:1123BudapestAlkotás u. 53. (Mom Park, -1)Kereskedelem
PR6632ARONI NARVAEZ SERGIO GIOVANNI2011.04.21Székhely címe:1082BudapestÜllői út 60-62.220730832012.02.14
Telephely címe:1082BudapestÜllői út 60-62.KereskedelemJavítás
PR6973ART GOLD CAPITAL KFT2012.08.27Székhely címe:7400KaposvárZrínyi u. 27.14-09-3127382012.11.15
Telephely címe:7400KaposvárZrínyi u. 27.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:7400KaposvárAdy Endre u. 2.KereskedelemÁrverés
PR5387ART NOVO ANTIKVITÁS KFT.2006.04.28Székhely címe:2000SzentendrePéter Pál u.4.13-09-1074512009.03.20Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendrePéter Pál u.4.Kereskedelem
PR6795ART PLEIN AIR 001 KFT2011.11.24Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 24. fsz. 4.01-09-9685492011.11.24
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 24. fsz. 4.Kereskedelem
PR5777ART-CASH KFT2008.01.14Székhely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 23.17-09-0060762013.05.28KereskedelemTRA
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 23.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsRákóczi u. 49. 6. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:7633PécsYbl M. u. 9. fsz. 103.Kereskedelem
Telephely címe:6501BajaSzegedi út 1. 11. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárAdy Endre u. 12-14.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétDeák Ferenc tér 6.
14/10. sz. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedKígyó u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:7201DombóvárHunyadi tér 15.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 24-28.Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóVárosháztér 14.Kereskedelem
PR6155ARTE COLLECTION KFT2009.09.23Székhely címe:1144BudapestGvadányi u. 106-108.01-09-8622322011.06.16KereskedelemAEG
Telephely címe:1137BudapestPozsonyi út 49.Kereskedelem
PR6834ARTEUS GOLD & MONEY KFT2012.01.24Székhely címe:1134BudapestRóbert Károly krt. 59.01-09-9793392012.01.24
Telephely címe:1134BudapestRóbert Károly krt. 59.Kereskedelem
PR5908ART-EXPORT BOVA KFT2008.08.18Székhely címe:1089BudapestBenyovszky Móric u. 52.01-09-9919462013.05.24KereskedelemAEB
Telephely címe:1065BudapestNagymező u. 45.Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut I. III
em. P 204.
Kereskedelem
Telephely címe:1085BudapestÜllői u. 32.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1106BudapestMaglódi út 25.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János út 19. Savoya
Park 71/a
Kereskedelem
Telephely címe:1114BudapestBartók Béla út 61.Kereskedelem
PR5657ARTHA PLUSZ KFT2007.07.02Székhely címe:6000KecskemétCsányi János krt 4.03-09-1065412007.07.02Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétKlapka u. 29.Kereskedelem
PR5047ARTIC KFT2005.01.27Székhely címe:1124BudapestKiss János altábornagy u. 70.01-09-0777852005.01.27
Telephely címe:1124BudapestKiss János altábornagy u. 70.
PR4393ARTINEL BT2002.10.02Székhely címe:2120DunakesziGaras út 14.13-06-0462222006.04.27KészítésBÁS
Telephely címe:2120DunakesziKossuth út 2/a.
PR7031ARTINIT GOLD 2010 KFT2012.11.16Székhely címe:1183BudapestGyömrői út 172.01-09-9287932012.11.16J A
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 15.Kereskedelem
PR6821ARTIST GROUP KFT2012.01.10Székhely címe:8881SormásArany J. u. 45.20-09-0692942013.03.04ARG
Telephely címe:8800NagykanizsaEurópa Tanács u. 2. Kanizsa
Pláza
Kereskedelem
PR6540ARTISTAS KERESKEDŐHÁZ KFT2011.01.05Székhely címe:1021BudapestFurulya u. 5. I/7.01-09-9465232011.01.06
Telephely címe:4400NyíregyházaEgyház u. 2.Kereskedelem
PR6557ART-LM BT.2011.01.25Székhely címe:1014BudapestFortuna u. 8. fszt. 4.01-06-7784362011.05.06LMK
Telephely címe:1014BudapestFortuna u. 8. fszt. 4.Készítés
PR4155ÁRVA PETÁK 2001 KFT2001.12.05Székhely címe:1062BudapestTeréz krt 55.01-09-6988162008.05.15Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestTeréz krt 55.Kereskedelem
PR4337ASITA CULT KFT2002.07.18Székhely címe:1093BudapestBakáts u. 6.01-09-6937692012.06.15KereskedelemMDL MDL
Telephely címe:1093BudapestBakáts u. 6.Kereskedelem
PR3965ASPAN KFT2001.05.14Székhely címe:1063BudapestSzív u. 38. fszt. 5.01-09-3610532007.11.06KereskedelemKészítésJavításAS ASP
Telephely címe:1063BudapestSzív u. 38. fszt. 5.Kereskedelem
PR6279ASTRAL VENDOR KFT2010.03.24Székhely címe:6720SzegedTisza Lajos krt 40.06-09-0152552010.03.24
Telephely címe:6720SzegedTisza Lajos krt 40.Kereskedelem
PR3704ASTRON KFT2000.06.14Székhely címe:6237KecelCsászártöltési u. 7.03-09-1076712012.12.03KereskedelemAST
Telephely címe:6237KecelCsászártöltési u. 7.KereskedelemJavítás
Telephely címe:6230SoltvadkertKossuth Lajos u. 18.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1089BudapestKönyves Kálmán krt. 38.KereskedelemJavítás
PR2979ASZÓDI TIBORNÉ1999.06.30Székhely címe:5400MezőtúrDózsa György út 10.2006.04.05Kereskedelem
Telephely címe:5400MezőtúrDózsa György út 10.Kereskedelem
PR5228ASZÚSZEM KFT2005.09.28Székhely címe:2000SzentendreTörökvölgyi út 7.01-09-7185022008.07.08KészítésRR
Telephely címe:1025BudapestGomba u. 7.
PR3761ATLANTISZ ÉKSZER KFT2000.09.07Székhely címe:6900MakóRákóczi u. 38. I. em. 3.06-09-0069422006.04.05KereskedelemKészítésJavításNS
Telephely címe:6900MakóSzéchenyi tér 10.Kereskedelem
PR6207AU LÁZIN KFT2009.11.25Székhely címe:2220VecsésBem u. 45.13-09-1329492009.11.25LGP
Telephely címe:1089BudapestGyörfi István u. 1/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6024AU LINE KFT2009.03.18Székhely címe:2030ÉrdBalatoni út 103/B.13-09-1333422013.05.21KereskedelemAUL
Telephely címe:2030ÉrdBalatoni út 103/B.Kereskedelem
PR6622AU-AG TRADE KFT2011.04.19Székhely címe:8960LentiKossuth út 6.20-09-0715132011.04.19AAG
Telephely címe:8960LentiKossuth út 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR3978AUCHAN MAGYARORSZÁG KFT2001.05.22Székhely címe:1113BudapestBocskai u. 134-146.01-09-7301382008.11.04Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsSport u. 2-4.Kereskedelem
PR2859AULICH 33 BT1999.06.30Székhely címe:1162BudapestAulich u. 33.01-06-6186022006.04.05KészítésJavításMK
Telephely címe:1162BudapestAulich u. 33.
PR6075AU-PANTER KFT2009.06.10Székhely címe:2049DiósdMuskátli u. 9. F. ép.13-09-1285652010.10.19KereskedelemAUP
Telephely címe:2440SzázhalombattaPiac tér C/16Kereskedelem
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárMagyar u. 29.Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa György u. 28. fsz. 2.Kereskedelem
PR5810AU-RA ÉKSZER KFT2008.03.03Székhely címe:2013PomázJózsef Attila u. 17.13-09-1133212011.10.10KereskedelemKészítésJavításSZ
Telephely címe:2500EsztergomTelegdy Csanád u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2013PomázJózsef Attila u. 17.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2600VácSzéchenyi u. 26.KereskedelemKészítésJavítás
PR5831AURA TREND KFT2008.04.09Székhely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 37-4304-09-0062342009.06.15Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 37-43 / CSABA
CENTER/
Kereskedelem
PR2829AURARIA KFT1999.06.30Székhely címe:2092BudakesziŐr u. 37.13-09-0754712008.12.20Kereskedelem
Telephely címe:1238BudapestBevásárló u. 2-4.Kereskedelem
PR5928AURART-TECH KFT2008.09.23Székhely címe:2013PomázEgres u. 7.13-09-1207622009.06.08KereskedelemKészítésJavításAAT
Telephely címe:2013PomázEgres u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:1077BudapestWesselényi u. 24.Kereskedelem
PR5681AUREN KFT2007.08.15Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-09-8803212007.08.15KereskedelemARN
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6341AUREOLA-AKTIV KFT2010.06.04Székhely címe:8200VeszprémViola u. 2.19-09-5158172013.01.29
Telephely címe:8200VeszprémViola u. 2.Kereskedelem
PR2583AURIFEX BT.1999.06.30Székhely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 21. fsz. 4.07-06-0033392013.05.06KereskedelemKészítésJavításHA
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 21. fsz. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR4007AURIKER KFT2001.06.27Székhely címe:7622PécsBajcsy Zsilinszky u. 2.02-09-0675442012.05.16Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsRákóczi u. 39/dKereskedelem
PR3849AURITA ZRT2000.11.20Székhely címe:7622PécsBajcsy Zs. u. 2.02-10-0602872008.11.05Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 2.
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 9.
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 23.
Telephely címe:7621PécsRákóczi út 39/D.
PR3303AURO-FAVOR BT1999.06.30Székhely címe:6723SzegedRom u. 11. B. ép.06-06-0106812013.06.05KészítésJavításAF
Telephely címe:6721SzegedSzent Mihály u. 2. B. ép.
PR1309AUROLUX KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.37. 77. épület01-09-0745862009.06.25KereskedelemKészítésJavításAX AX
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37. 77. épületKereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKönyves Kálmán krt. 76.Kereskedelem
PR6273AURONEX KFT2010.03.01Székhely címe:1195BudapestNagysándor József u. 28.01-09-9332352012.02.09
Telephely címe:1191BudapestÁruház köz 2.Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósBajcsy-Zsilinszky u. 22.Kereskedelem
PR6511AURORA ART KFT2010.11.19Székhely címe:1051BudapestDorottya u. 1101-09-9019892012.04.13AUA
Telephely címe:1051BudapestDorottya u. 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR2925AURORA KFT2000.01.01Székhely címe:5440KunszentmártonAlkotmány u. 2.16-09-0104232008.12.04Kereskedelem
Telephely címe:5440KunszentmártonAlkotmány u. 2.Kereskedelem
PR4526AURORA-GOLD KFT2003.03.13Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. III/301.01-09-7103132013.06.12KereskedelemKészítésJavításBI*
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. III/331.Kereskedelem
PR2843AURTON KFT1999.06.30Székhely címe:7632PécsAidinger J. u. 2. II/2.02-09-0630402005.11.22KereskedelemKészítésJavításAN ATN
Telephely címe:7626PécsFerencesek u. 31.Kereskedelem
PR5882AURUM 2007 KFT2008.07.04Székhely címe:5083KengyelPetőfi út 3/A.16-09-0098132011.06.28Kereskedelem
Telephely címe:6060TiszakécskeBéke tér 10/4.Kereskedelem
Telephely címe:5440KunszentmártonPiactér 1.Kereskedelem
PR6338AURUM HUNGÁRIA KFT2010.06.03Székhely címe:4032DebrecenKarinthy Frigyes u. 25/B.09-09-0190632013.05.30
Telephely címe:3300EgerSzéchenyi u. 21.Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKígyó u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenDósa nádor tér 10.Kereskedelem
PR1829AURUM II. KFT1999.06.30Székhely címe:6724SzegedSzűcs u. 5. fszt. 3.06-09-0011382008.02.04KereskedelemKészítésJavításAU FK*
Telephely címe:6724SzegedSzűcs u. 5. fszt. 3.Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrKisfaludy u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedTisza Lajos krt. 40.Kereskedelem
PR6245AURUM KARÁT KFT2010.01.11Székhely címe:4150PüspökladányJog u. 10. 3. Lh. 1/4.09-09-0174882010.01.11M*S
Telephely címe:4150PüspökladányKossuth u. 7.Kereskedelem
PR6353AURUM MERCATUM KFT2010.06.21Székhely címe:1051BudapestVármegye u. 3-5.01-09-9325972012.11.20
Telephely címe:1051BudapestVármegye u. 3-5.Kereskedelem
PR6896AURUM PONTUS PANNONIUS ZRT2012.04.13Székhely címe:1055BudapestSzent István krt. 1. 4/3.01-09-9578082012.04.13
Telephely címe:1055BudapestSzent István krt. 1. 4/3.Kereskedelem
PR6737AURUM TRADE KERESKEDŐHÁZ KFT2011.09.26Székhely címe:1136BudapestGergely győző u. 3/A.01-09-9685362012.05.24
Telephely címe:1055BudapestJózsef nádor tér 10.Kereskedelem
PR6628AURUM VIDERE BEFEKTETÉSI ZRT2011.04.21Székhely címe:3261AbasárGyöngyösi út 32.10-10-0202832011.04.21
Telephely címe:3261AbasárGyöngyösi út 32.Kereskedelem
PR6801AURUMPAX KFT2011.12.01Székhely címe:1064BudapestRózsa u. 71.01-09-9731912011.12.06
Telephely címe:1064BudapestRózsa u. 71.Kereskedelem
PR5567AURUM-ZÁLOG KFT2006.12.15Székhely címe:3400MezőkövesdVáci M. u. 37.05-09-0134542009.05.27Kereskedelem
Telephely címe:3400MezőkövesdMátyás kir. út 94.Kereskedelem
PR5076AUTÓELITE SZEKSZÁRD KFT2005.03.19Székhely címe:7100SzekszárdBródy Sándor u. 17-19.17-09-0016372005.11.18KereskedelemHUA
Telephely címe:7100SzekszárdBródy Sándor u. 17-19.Kereskedelem
PR6404AVA-ZÁLOGHÁZ ÉS ÉKSZERKERESKEDELMI KFT2010.08.17Székhely címe:6200KiskőrösPetőfi tér 9. I. em. 8.03-09-1205922010.08.17
Telephely címe:6200KiskőrösPetőfi S. tér 9.Kereskedelem
PR1975AVI-OR KFT1999.06.30Székhely címe:1116BudapestFehérvári út 144.01-09-2672642006.04.21KészítésJavításOR OR*
Telephely címe:1116BudapestFehérvári út 144
PR4630AZTÉK EZÜST KFT2003.08.05Székhely címe:1132BudapestVisegrádi u. 14.01-09-7083592008.07.02KereskedelemCDT
Telephely címe:1085BudapestBaross u. 4.Kereskedelem
PR3584AZTÉK SILVER KFT2000.01.28Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5 I/104.01-09-6833322012.11.27KereskedelemAZS
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11."Aréna Plaza"
K 08 sz. pult
Kereskedelem
Telephely címe:1036BudapestLajos u. 38.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1061BudapestKirály u. 28.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. I/104.Kereskedelem
Telephely címe:1032BudapestBécsi út 154. Eurocenter-Óbuda
fsz. pult
Kereskedelem
PR3204AZURIT 98 BT.1999.06.30Székhely címe:8700MarcaliJókai u. 3.14-06-3045662010.07.08Kereskedelem
Telephely címe:8700MarcaliRákóczi u. 7.Kereskedelem
PR6692AZURIT GOLD KFT2011.07.21Székhely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. 207.
szekció
01-09-9621262013.02.19AZG
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. 207.
szekció
Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestVáci út 178. 140. üzletKereskedelem
PR6552B&B SILVER JEWEL KFT2011.01.19Székhely címe:2094NagykovácsiFarkas u. 14.13-09-1426712011.01.19N&E
Telephely címe:5000SzolnokAdy Endre u. 15. (Pelikán
Bevásárlóközpont)
Kereskedelem
PR5842B&G TRADE KFT2008.04.21Székhely címe:4400NyíregyházaJég út 2.15-09-0640802012.07.16Kereskedelem
Telephely címe:4405NyíregyházaFolyóka út 2/b.Kereskedelem
PR7038B. CS. ÉKSZER KFT2012.11.28Székhely címe:8500PápaÁrok u. 13.19-09-5158572012.12.14B C
Telephely címe:8500PápaKossuth u. 26.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaÁnyos Pál u. 1.Kereskedelem
PR4532B-08 BT.2003.03.26Székhely címe:8360KeszthelyDeák Ferenc u. 57.20-06-0330082006.04.24KereskedelemKészítésJavításBT
Telephely címe:8360KeszthelyZeppelin tér 1.Kereskedelem
PR6053BÁBEL ART KFT2009.05.05Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 28.01-09-9146792011.09.07Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 24.Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 28.Kereskedelem
PR5265BABILON+BÁBEL KFT2005.11.14Székhely címe:6600SzentesHegedűs László u. 9.06-09-0094042005.11.14KereskedelemBBK
Telephely címe:6600SzentesKossuth Lajos u. 15/A.Kereskedelem
PR2276BABITS KIADÓ1999.06.30Székhely címe:7100SzekszárdSport u 10-1317-09-0014902010.02.18Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdSport u. 10-13Kereskedelem
PR7097BABLONKAY NIKOLA DORA2013.04.16Székhely címe:1013BudapestPauler u. 2. 4/43.316791372013.04.22NIK
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 23.KereskedelemKészítésJavítás
PR6379BACKGROUND CONSULTING KFT2010.07.23Székhely címe:2230GyömrőSzent István út 31.13-09-1268022010.12.01A*R
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 19.Kereskedelem
PR5407BAGÓNÉ SZAPPAN GABRIELLA2006.05.22Székhely címe:3060PásztóBánya út 1.39510412010.06.02Kereskedelem
Telephely címe:3060PásztóFő út 96.Kereskedelem
PR6708BAGOSI ILONA2011.08.11Székhely címe:8460DevecserÁchim köz 10.236402942013.05.02
Telephely címe:8460DevecserKossuth u. 6.Kereskedelem
PR6080BAJAI ÉREMTANI EGYESÜLET KÖZHASZNÚ SZERVEZET2009.06.23Székhely címe:6500BajaSzéchenyi u. 6.Pk.60.039/20002009.06.23Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaSzéchenyi u. 6.Kereskedelem
PR5849BAKACSI LEVENTE ZOLTÁN2008.04.28Székhely címe:1039BudapestBálint György u. 5. VIII/23.2008.05.26KészítésJavításB7L
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1.
PR4722BAKOS MARIANNA2003.12.04Székhely címe:1062BudapestBajza u. 58. II/5.2006.04.24KészítésBM
Telephely címe:3358ErdőtelekRákóczi út 63/1.
PR3959BAKURA ISTVÁN2001.05.04Székhely címe:4033DebrecenSzeder u.32.47313052010.03.09KereskedelemKészítésJavításBI
Telephely címe:4026DebrecenHortobágy u. 10.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4181NádudvarFő u. 101. (4. sz. üzlet)KereskedelemKészítésJavítás
PR2262BÁLÁNYI MÓNIKA1999.06.30Székhely címe:5700GyulaKossuth tér 3.2008.11.25KereskedelemKészítésJavításBM
Telephely címe:5700GyulaKossuth tér 3.Kereskedelem
PR6255BALASINÉ TÓTH KATALIN2010.01.26Székhely címe:1164BudapestBóbitás út 53.203130802010.01.26BTK
Telephely címe:1164BudapestBóbitás út 53.Kereskedelem
PR1068BALATON CSABA1999.06.30Székhely címe:6200KiskőrösGagarin u.4.2005.05.25KereskedelemKészítésJavításBCS
Telephely címe:6200KiskőrösMartini u. 1/12.Kereskedelem
PR7081BALÁZS MARIANNA2013.03.14Székhely címe:9316RábaszentandrásKossuth Lajos u. 65.IPARMŰVÉSZ2013.05.24B-M
Telephely címe:9316RábaszentandrásKossuth Lajos u. 65.KereskedelemKészítésJavítás
PR2514BÁLINT GYÖNGYI1999.06.30Székhely címe:5085RákóczifalvaRákóczi út 45/a.2008.11.13KereskedelemKészítésJavításBGY
Telephely címe:5085RákóczifalvaRákóczi Ferenc út 45/a.Kereskedelem
PR6473BÁLINT IMRÉNÉ2010.10.28Székhely címe:6067TiszaalpárAdy Endre u. 23/a67123442010.10.28
Telephely címe:6067TiszaalpárAdy Endre u. 23/aKereskedelem
PR6072BALLA CORK HUNGARY KFT2009.06.04Székhely címe:1201BudapestKirályhágó U.51/B01-09-7997132009.08.05KereskedelemB&I
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos utca 4Kereskedelem
PR2223BALLA KATALIN1999.06.30Székhely címe:1065BudapestHajós u. 13-15.26984792011.02.15KereskedelemKészítésJavításPA
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 13-15.KereskedelemKészítésJavítás
PR3540BALLA SÁNDOR ROLAND1999.12.01Székhely címe:6720SzegedDózsa Gy. u. 5.2009.05.07KereskedelemKészítésJavításBSR
Telephely címe:6720SzegedDózsa Gy. u. 5.Kereskedelem
PR4391BALLÁNÉ SZABÓ ERIKA2002.10.01Székhely címe:3780EdelényAntal György út 20.2008.12.16Kereskedelem
Telephely címe:3780EdelényAntal György u. 20.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3923BALLIN BT2001.03.02Székhely címe:1188BudapestTáncsics Mihály u.37/b.01-06-7404362005.04.08KereskedelemHMB
Telephely címe:1188BudapestNemes u. 4.Kereskedelem
PR6408BALOGH DIVAT ÉKSZER KFT2010.08.26Székhely címe:9700SzombathelyFő tér 17.18-09-1096692012.07.16BDE
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 17.Kereskedelem
PR5316BALOGH ISTVÁN2006.01.26Székhely címe:8500PápaÚrdomb u. 14.2008.03.14KereskedelemKészítésJavításIMR IMR
Telephely címe:8500PápaFő tér 12.Kereskedelem
PR5373BALOGH MIHÁLY2006.04.04Székhely címe:1074BudapestAlsóerdősor u. 26-28.2006.04.10KészítésBX
Telephely címe:1134BudapestApály u. 2/c.
PR5894BALOGH RÓBERT2008.07.22Székhely címe:5000SzolnokTáncsics M. u. 18. IV/6.157076312012.03.05KészítésJavításBR*
Telephely címe:5000SzolnokSzántó krt. 83.KereskedelemKészítésJavítás
PR6456BALOGH TIBOR2010.10.11Székhely címe:3073TarSzondi út 141.37818692012.12.06
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 17.Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánErzsébet tér 7.Kereskedelem
PR4845BALOGH VIKTÓRIA2004.05.21Székhely címe:1135BudapestMór u. 16. 7/3.2010.11.05KészítésSZÍV
Telephely címe:1135BudapestMór u. 16. 7/3.KészítésJavítás
PR4463BALOGH-ÉKSZER BT2002.12.06Székhely címe:1146BudapestTököly út 114/a.01-06-754396KereskedelemKészítésJavításBE
Telephely címe:1146BudapestThököly út 114/a.Kereskedelem
PR3753BÁNCZI SÁNDOR2000.08.24Székhely címe:2315SzigethalomSzabadkai út. 2362006.04.24KészítésJavításBS
Telephely címe:2315SzigethalomSzabadkai út 236.
PR5280BÁNFAI ÓRASZALON BT.2005.11.23Székhely címe:7200DombóvárDózsa György u.2.17-06-0025052009.11.03Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárTeleki u.2.Kereskedelem
PR5967BÁNFALVI ÉKSZER KFT2008.11.06Székhely címe:8900ZalaegerszegAdy E. u. 4.20-09-0682372009.11.23KereskedelemKészítésJavításRBR
Telephely címe:8900ZalaegerszegAdy E. u. 4.Kereskedelem
PR2247BÁN-GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:1021BudapestCsibor u.3/d.01-09-3641412013.05.09KereskedelemKészítésJavításBG BGP
Telephely címe:1051BudapestNádor u. 14.Kereskedelem
PR6022BÁNYAI ÁGNES ZSÓFIA2009.03.12Székhely címe:4225DebrecenRózsástelep u. 102.2009.03.12Javítás
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u. 14.
PR4485BÁNYAI ÉKSZER KFT2003.01.22Székhely címe:4225DebrecenRózsástelep 102.09-09-0092542010.04.27KereskedelemKészítésJavításBE BEK
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u. 14.Kereskedelem
Telephely címe:4220HajdúböszörményWeszprémi G. u. 2. fióktelepKereskedelem
PR5771BÁNYAVIRÁG KFT2007.12.21Székhely címe:4033DebrecenZoványi Jenő u. 18.09-09-0140752009.10.27KereskedelemKÉA
Telephely címe:5600BékéscsabaLuther u. 7. 3. ép.Kereskedelem
PR5108BARA 2005 KFT2005.04.27Székhely címe:1213BudapestDamjanich János u. 151.01-09-7373302006.04.06KereskedelemPDK
Telephely címe:1013BudapestKrisztina krt. 37. Metró szint,
10. sz. üzlet
Kereskedelem
PR2624BARÁBER KFT1999.06.30Székhely címe:1052BudapestHaris köz 5.01-09-4613662013.02.28KereskedelemBAR BAR
Telephely címe:1052BudapestHaris köz 5.Kereskedelem
PR7094BARAKA GOLD KFT2013.04.09Székhely címe:1157BudapestZsókavár u. 59. 8/34.01-09-9995552013.04.09
Telephely címe:1157BudapestZsókavár u. 59. 8/34.Kereskedelem
PR2311BARAKA-DIAMOND KFT2000.01.01Székhely címe:1052BudapestPárizsi u. 3.01-09-3637522009.10.12KereskedelemKészítésJavításkocka *B*
Telephely címe:1052BudapestPárizsi S. u. 3.Kereskedelem
PR4676BARAKA-EAST BT.2003.10.14Székhely címe:8200VeszprémGulyadombi sétány 11.19-06-5044432011.05.26KereskedelemJEL
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u.8.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémSzeglethy u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 20. 10. sz. üzletKereskedelem
PR3290BARAKONYI ZSUZSANNA1999.06.30Székhely címe:1052BudapestPetőfi Sándor u. 6.2009.12.22KereskedelemZSU
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:1183BudapestGyömrői út 79-83.Kereskedelem
PR4860BARANYAI KÁLMÁN MIHÁLY2004.06.09Székhely címe:6100KiskunfélegyházaPlatán u. 15.2009.07.15KereskedelemBKN
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaKossuth L.U.17/BKereskedelem
PR3658BARANYAI SZABOLCS2000.04.12Székhely címe:9330KapuvárFürdő út 36.2010.06.23Kereskedelem
Telephely címe:9431FertődFő út 10.Kereskedelem
PR6373BARANYI GÁBORNÉ2010.07.14Székhely címe:4225DebrecenAlkotás u. 19.155114952010.07.14
Telephely címe:4225DebrecenSzentgyörgyfalvi u. 9. Józsa Park
Bevásárló Központ
Kereskedelem
PR4410BARÁTOK 2002 BT.2002.10.18Székhely címe:3881AbaújszántóJászai tér 23.05-06-0131932009.08.14Kereskedelem
Telephely címe:3881AbaújszántóJászai tér 23.Kereskedelem
PR4507BARCSIK ÉKSZER KFT2003.02.18Székhely címe:6000KecskemétSzéchényi tér 14.03-09-1101722010.10.07KereskedelemKészítésJavításIZS
Telephely címe:6400KiskunhalasMátyás tér 3-4.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétIzsáki u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétSzéchenyi tér 14.Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasGarbai S. u. 4/b.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétKorona u.2. (Malom Center)Kereskedelem
PR6403BARCSIKNÉ SZUNGYI MAGDOLNA2010.08.16Székhely címe:2330DunaharasztiEötvös u. 12.214145312010.08.16
Telephely címe:2330DunaharasztiFő u. 78.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4137BÁRD ZSUZSANNA2001.11.21Székhely címe:1031BudapestVízimolnár u. 1. fszt. 1.2008.03.26KészítésZS
Telephely címe:1089BudapestVillám u. 2/a.
PR5243BÁRDA BT2005.10.14Székhely címe:1114BudapestKanizsai u. 3/b. fszt. 2.01-06-7707952005.10.14KészítésBR
Telephely címe:1114BudapestKanizsai u. 3/b. fszt. 2.
PR3403BÁRDOSSY ILDIKÓ1999.06.30Székhely címe:1065BudapestHajós u. 7.2006.04.24Kereskedelem
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 7.Kereskedelem
PR4917BARNA ÁKOS PÉTER2004.08.24Székhely címe:6791SzegedBalabás u. 16.2009.05.18KészítésBA
Telephely címe:6791SzegedBalabás u. 16.
PR1830BARONI KFT.1999.06.30Székhely címe:2510DorogMunkás u. 1-4.03-09-100774/912007.04.25KereskedelemKészítésJavításB
Telephely címe:2510DorogMunkás u. 1-4.Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesKossuth tér 5-7.Kereskedelem
PR6936BARPAN ÉKSZER KFT2012.06.04Székhely címe:2510DorogSzéchenyi István Itp. 1. 3/1.11-09-0205712013.01.03B&P
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi u. 21.KereskedelemKészítésJavítás
PR5565BARTA ZSUZSA2006.12.13Székhely címe:1052BudapestBárczy István u. 10.2006.12.13Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestBárczy István u. 10.Kereskedelem
PR4457BÁRTFAI GÁBOR2002.11.28Székhely címe:1016BudapestGellérthegy u. 3. IV/2.2006.04.24KészítésBG
Telephely címe:1016BudapestGellérthegy u. 3. IV/2.
PR2013BARTHA ÁGNES2005.11.09Székhely címe:2097PilisborosjenőSzent Donáth u. 35.2008.09.23KészítésBA
Telephely címe:2097PilisborosjenőSzent Donáth u.35.
PR2015BARTHA GYÖRGYNÉ1999.06.30Székhely címe:1052BudapestBárczy l. u. 10.2010.02.19KereskedelemKészítésJavításBDI
Telephely címe:1052BudapestBárczy l. u. 10.Kereskedelem
PR1771BARTHA LAJOS1999.06.30Székhely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. 29. üzlet2008.07.02KereskedelemKészítésJavításBLA
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi u. 131. 29. üzletKereskedelem
PR1141BARTHA MARIANNA1999.06.30Székhely címe:1052BudapestSemmelweis u. 19.2009.10.26KereskedelemKészítésJavításMBM
Telephely címe:1052BudapestSemmelweis u. 19.Kereskedelem
PR4097BARTIS GOLD 2000 KFT2001.10.10Székhely címe:8713KéthelyHegyalja út 34.14-09-3046382012.07.31KereskedelemKészítésJavításAH
Telephely címe:8700MarcaliRákóczi út 15.Kereskedelem
Telephely címe:8640FonyódBéke u. 1.Kereskedelem
PR6513BARTL DÓRA2010.11.22Székhely címe:1117BudapestMóricz Zsigmond körtér 16/V.2010.11.30BD8
Telephely címe:1117BudapestMóricz Zsigmond körtér 16/V.KészítésJavítás
PR4092BARTOS ISTVÁNNÉ2001.10.05Székhely címe:8136LajoskomáromJókai u. 13/a.20515572011.03.11Kereskedelem
Telephely címe:8136LajoskomáromBatthyány u. 6/B.Kereskedelem
PR5062BARTUNEK DESIGN STÚDIÓ KFT.2005.02.25Székhely címe:2100GödöllőBajcsy Zsilinszky út 8.13-09-0966902005.02.28Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőSzabadság út 5.Kereskedelem
Telephely címe:1014BudapestSzentháromságtér 6.Kereskedelem
PR6147BARTUS KFT2009.09.16Székhely címe:3170SzécsénySobieski út 13.12-09-0034642009.10.06Kereskedelem
Telephely címe:3170SzécsényRákóczi u. 82.Kereskedelem
PR4848BASSANO COLLECTION HUNGARY KFT.2004.05.26Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 6.01-09-7187992011.07.18KereskedelemBCH
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.
fsz. 6. (telephely)
Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.
fszt. 12.(telephely)
Kereskedelem
PR6368BAUER GÁBOR2010.07.07Székhely címe:7625PécsGergely u.8.36128742012.12.17BG1
Telephely címe:7621PécsKirály u. 8.KereskedelemJavítás
PR6051BAU-HORVÁTH KFT2009.04.30Székhely címe:8800NagykanizsaKaán K. u. 4.20-09-0693632010.10.13Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaKirály u. 36Kereskedelem
PR6239BAULETTO KFT2010.01.08Székhely címe:4030DebrecenGázvezeték u. 33.09-09-0179772010.01.08
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenPiac u. 77.Kereskedelem
OR1032BÁV BIZOMÁNYI KERESKEDŐHÁZ ÉS ZÁLOGHITEL ZRT.1999.06.30Székhely címe:1027BudapestCsalogány u. 23-33.01-10-0417112013.03.19KereskedelemBÁV BÁV
Telephely címe:1052BudapestPárisi u. 2.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1076BudapestThököly út 14.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1033BudapestFlórián tér 6. FLÓRIÁN
ÜZLETKÖZPONT
KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1148BudapestŐrs vezér tere 24. Sugár
Üzletközpont I. em. 201-5.
KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1137BudapestSzent István krt. 20.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1091BudapestÜllői út 115.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1203BudapestPetőfi S. u. 6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1132BudapestVáci út 34.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1147BudapestTelepes u. 1/b.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:2800TatabányaGyőri u. l/a.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:4400NyíregyházaHősök tere 3.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:9700SzombathelySzéchenyi u. 1.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:3530MiskolcCorvin u. 7.KereskedelemÁrverés
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe3100SalgótarjánMérleg u. 4.KereskedelemÁrverés
Telephely címe7400KaposvárAdy E. u. 4-6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 15.KereskedelemÁrverés
Telephely címe8900ZalaegerszegKovács K. tér 8.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1013BudapestAttila u. 41.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1102BudapestÁllomás u. 6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1027BudapestFrankel Leó u. 14.KereskedelemÁrverés
Telephely címe6720SzegedDugonics tér 11.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1052BudapestSemmelweis u. 15.KereskedelemÁrverés
Telephely címe6000KecskemétPetőfi S. u. 16.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1027BudapestFrankel Leó u. 13.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1055BudapestSzent. István krt. 3.KereskedelemÁrverés
Telephely címe8800NagykanizsaAdy E. u. 1.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1061BudapestKirály u. 38.KereskedelemÁrverés
Telephely címe5600BékéscsabaAndrássy u. 18.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1111BudapestBudafoki út 14.KereskedelemÁrverés
Telephely címe9024GyőrBartók Béla u. 8.KereskedelemÁrverés
Telephely címe2400DunaújvárosVasmű u. 19.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1081BudapestNépszínház u. 13.KereskedelemÁrverés
Telephely címe6000KecskemétRákóczi út 5.KereskedelemÁrverés
Telephely címe6720SzegedTisza Lajos krt. 39.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1052BudapestPetőfi S. u. 5-7.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1119BudapestTétényi út 63.KereskedelemÁrverés
Telephely címe2600VácZrínyi u. 9.KereskedelemÁrverés
Telephely címe5000SzolnokBaross u.49.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1146BudapestHungária krt. 140-144.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1093BudapestCsarnoktér 3.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1092BudapestRáday u.34.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1055BudapestSzent István krt. 5. fsz. 3. (Falk
Miksa u. 21.)
KereskedelemÁrverés
Telephely címe9700SzombathelyThököly út 43.KereskedelemÁrverés
Telephely címe7100SzekszárdSzéchenyi u. 23.KereskedelemÁrverés
Telephely címe4024DebrecenCsapó u. 4.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1093BudapestCsarnoktér 3.KereskedelemÁrverés
Telephely címe8200VeszprémSzabadságtér 5.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1221BudapestKossuth Lajos u. 25-29.KereskedelemÁrverés
Telephely címe9200MosonmagyaróvárMagyar u. 6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1066BudapestJókai u. 29.KereskedelemÁrverés
Telephely címe5000SzolnokSágvári krt. 8.KereskedelemÁrverés
Telephely címe9021GyőrKirály u. 8.KereskedelemÁrverés
Telephely címe3530MiskolcVárosház tér 7.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1211BudapestKarácsony Sándor u. 10/a.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1184BudapestÜllői u. 372.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1052BudapestBécsi u. 1-3. (hrsz: 24417/0/A/12) 414. sz.
bolt
KereskedelemÁrverés
Telephely címe1052BudapestBécsi u. l-3.(hrsz: 24417/0/A/8)KereskedelemÁrverés
Telephely címe1042BudapestKemény Gusztáv u. 6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe9400SopronÓgabona tér 8.KereskedelemÁrverés
Telephely címe7621PécsSzéchenyi tér 6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe5540SzarvasSzabadság út 54-56.KereskedelemÁrverés
Telephely címe5900OrosházaRákóczi út 6.KereskedelemÁrverés
Telephely címe2700CeglédSzabadságtér 6KereskedelemÁrverés
Telephely címe3600ÓzdVasvár u. 52KereskedelemÁrverés
Telephely címe8000SzékesfehérvárMegyeház u. 3.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1156BudapestNyírpalota út 46.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1173BudapestPesti út 39.KereskedelemÁrverés
Telephely címe8400AjkaPetőfi S. u. 9-11.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1092BudapestErkel u. 3.KereskedelemÁrverés
Telephely címe8500PápaKossuth u. 16.KereskedelemÁrverés
Telephely címe7630PécsBudai Vám 1.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1118BudapestRétköz u. 5.KereskedelemÁrverés
Telephely címe4024DebrecenPetőfi S. tér 18.KereskedelemÁrverés
Telephely címe4025DebrecenSzéchenyi u. 50.KereskedelemÁrverés
Telephely címe1056BudapestVáci út 74.KereskedelemÁrverés
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1052BudapestBécsi út 1-3KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 38.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:6000KecskemétSzabadságtér l/A.KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1091BudapestVak Bottyán u. 75/A-C. Köki-
Terminál
KereskedelemÁrverés
Telephely címe:1093BudapestVámház krt. 7.KereskedelemÁrverés
PR1110BAYER MELINDA2002.04.25Székhely címe:7621PécsRákóczi Ferenc út 71/a.22229812010.11.10KereskedelemKészítésJavításBM
Telephely címe:7621PécsRákóczi Ferenc út 71/a.Kereskedelem
PR5566BECK ANDRÁS2006.12.14Székhely címe:8200VeszprémAdy Endre u. 43.2013.02.11KereskedelemKészítésJavításBABA
Telephely címe:8200VeszprémAdy Endre u.43.Kereskedelem
PR6908BECS ÉS TÁRSA KFT2012.04.24Székhely címe:9024GyőrRepce u. 43.08-09-0188272012.04.24
Telephely címe:9024GyőrCorvin u. 42.Kereskedelem
PR2144BECSEI JÓZSEF1999.06.30Székhely címe:1113BudapestBartók Béla u. 82.2006.04.24Kereskedelem
Telephely címe:1113BudapestBartók Béla u. 82.Kereskedelem
PR4739BECSEI ORSOLYA2004.01.05Székhely címe:1112BudapestEper u. 67. I/3.72566852012.05.23KereskedelemKészítésJavításBO
Telephely címe:1112BudapestÖrdögorom lejtő 7.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1112BudapestEper u. 67. I/3.KereskedelemKészítésJavítás
PR2763BEDE TAMÁS1998.09.17Székhely címe:1213BudapestDamjanich János u. 193.2009.03.24KereskedelemKészítésJavításBT
Telephely címe:1052BudapestKígyó u. 4-6.Kereskedelem
PR4955BÉKEBÍRÓ BT2004.10.07Székhely címe:4400NyíregyházaRigó u. 37/b.15-06-0856742013.06.07Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaSzegfű u. 75.Kereskedelem
PR5936BELFEGOR 2003 BT2008.10.02Székhely címe:2476PázmándHatár u. 8.07-06-0125022009.05.29KészítésBBE
Telephely címe:2476PázmándHatár u. 8.
PR5934BELGOMETAL KFT2008.10.01Székhely címe:8445CsehbányaBakony u. 21.19-09-5040302009.11.27Kereskedelem
Telephely címe:8444SzentgálDózsa Gy. u. 4.Kereskedelem
PR2141BELINSZKINÉ CSOMÓS VALÉRIA1999.06.30Székhely címe:3980SátoraljaújhelyPetőfi u. 1.2006.04.24Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyPetőfi S. u. 1.Kereskedelem
PR5923BELLA GOLD-SILVER KFT2008.09.17Székhely címe:5100JászberényPalotásy János u. 21.16-09-0102542009.11.25KereskedelemKészítésJavításBGS
Telephely címe:5100JászberényPalotásy János u. 21.Kereskedelem
PR6527BELLA ROBA KFT2010.12.06Székhely címe:3529MiskolcSibrik Miklós u. 24.05-09-0198542013.02.05
Telephely címe:3529MiskolcArany János u. 9.Kereskedelem
PR6787BELLA TREND KFT2011.11.16Székhely címe:1135BudapestBéke u. 5. 4/43.01-09-9666902012.01.17F2F
Telephely címe:1138BudapestVáci út 178. Duna Plaza I. em.
141. üzlet
Kereskedelem
PR3388BELVÁROSI AUKCIÓSHÁZ KFT1999.07.14Székhely címe:1056BudapestDuna u. 6.01-09-3682192004.09.21Kereskedelem
Telephely címe:1056BudapestDuna u. 6.Kereskedelem
PR3060BELVÁROSI DISZKRÉT ZÁLOGH KFT1999.06.30Székhely címe:3525MiskolcDéryné u. 4.05-09-0068792008.05.06Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcDéryné u. 4.Kereskedelem
PR5065BELVEDERE SZALON AUKCIÓSHÁZ KFT2005.02.28Székhely címe:1051BudapestSzent István tér 12.01-09-0649382010.06.08Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestSzent István tér 12.Kereskedelem
PR4948BENCZE ANDRÁS2004.10.01Székhely címe:1032BudapestZápor u. 65. III/19.2004.10.25KÉZ KERETBEN "BA"
Telephely címe:1038BudapestEzüsthegy u. 26.
PR3064BÉNDEKNÉ BAKTI BEÁTA1999.06.30Székhely címe:2119PécelKossuth tér 2.2006.04.25Kereskedelem
Telephely címe:2119PécelKossuth tér 2.Kereskedelem
PR6381BENDIART KFT2010.07.26Székhely címe:7624PécsAlkotmány u. 40. III/59.02-09-0756052010.07.26BDA
Telephely címe:7624PécsAlkotmány u. 40. III/59.Kereskedelem
PR4940BENELUX SPECIÁL KFT.2004.09.23Székhely címe:1055BudapestBalassi B. u. 27. IV/58.01-09-7131332006.03.30BLX
Telephely címe:1055BudapestBalassi B. u. 27. IV/58.
PR3578BÉNI ÉVA2000.01.19Székhely címe:2045TörökbálintSzabadságtér 29.2006.04.25KészítésJavításBE
Telephely címe:2030ÉrdGellért u. 2.
PR3986BENKŐNÉ ABAFFY KLÁRA2001.05.29Székhely címe:1124BudapestSirály u. 9.2006.04.25KészítésJavítástulipán
Telephely címe:1124BudapestSirály u. 9.
PR3293BERCZELI ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:1061BudapestPaulay Ede u. 15.2006.04.25KereskedelemKészítésJavításBI
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 30-32.Kereskedelem
PR4933BERECZ JÓZSEF2004.09.16Székhely címe:3327NovajIstván út 4.2008.08.19Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerÉrsek út 14.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerTörvényház u. 4. (AGRIA PARK
146. sz. üzlet)
Kereskedelem
PR6313BERECZ TIME KFT2010.05.07Székhely címe:2170AszódRákóczi út 4.13-09-1368422012.09.11
Telephely címe:2170AszódKossuth Lajos út 26.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanErzsébet tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőDózsa Gy. u. 4.Kereskedelem
PR2715BERECZKINÉ MOLNÁR ÁGNES1999.06.30Székhely címe:2170AszódRákóczi út 4.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanErzsébet tér 2.Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőDózsa Gy. út 4.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR2823BERENDI BALÁZS1998.09.21Székhely címe:1151BudapestEsthajnal u. 32.2007.11.19KészítésBB
Telephely címe:1151BudapestFő út 26.
PR5551BERENDI GABRIELLA2006.11.29Székhely címe:1131BudapestBéke u. 95/A. f. em. 2.2006.11.29Kereskedelem
Telephely címe:1151BudapestFő út 26.Kereskedelem
PR6170BERETTYÓ-GOLD KFT2009.10.14Székhely címe:4100BerettyóújfaluDózsa Gy. u. 48.09-09-0141012009.10.14KereskedelemJavítás
Telephely címe:4100BerettyóújfaluDózsa Gy. u. 48.Kereskedelem
PR6233BERGER HUNGARY KFT2009.12.22Székhely címe:3300EgerSertekapu u. 13.10-09-0298182009.12.22BHK
Telephely címe:3300EgerSertekapu u. 13.KereskedelemKészítés
PR5233BERGMANN TAMÁS2005.10.04Székhely címe:9700SzombathelyKarmelita út 5. fszt. 2.4653002010.09.28Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelySzelestey László u. 35.Kereskedelem
PR1440BERILL BT1999.06.30Székhely címe:6763SzatymazSzéchenyi u. 7.06-06-0003812008.05.23KereskedelemKészítésJavításBBT
Telephely címe:6760KistelekKossuth u. 2-4.Kereskedelem
PR4060BERILL TRADE KER. ÉS SZOLG. BT2001.09.10Székhely címe:1147BudapestBenkő u. 42.01-06-6165552007.08.30Kereskedelem
Telephely címe:1147BudapestBenkő u. 42.Kereskedelem
PR4216BERILL-PLUS BT2002.03.05Székhely címe:3525MiskolcOrgona u. 9.05-06-0128502013.06.05KereskedelemKészítésJavításgyík
Telephely címe:4066TiszacsegeFő út 19.Kereskedelem
PR4045B'ERNAT KFT2001.08.22Székhely címe:1162BudapestDobó u.26.01-09-6715042012.05.21KereskedelemKészítésJavításB'E
Telephely címe:1118BudapestRétköz u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreVasúti villasor 7.Kereskedelem
Telephely címe:1156BudapestPáskomliget u. 8.Kereskedelem
PR4641BERTALDO JÓZSEF2003.08.14Székhely címe:7300KomlóPécsi út 2.43982542010.10.05Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóPécsi út. 2.Kereskedelem
PR6297BESNYŐI RITA2010.04.13Székhely címe:1092BudapestKinizsi u. 21-252010.04.19B:R
Telephely címe:1092Budapestkinizsi u. 21-25Készítés
PR6815BEST CRAZY KFT2011.12.21Székhely címe:3664JárdánházaAdy Endre u. 27/A.05-09-0224072011.12.21
Telephely címe:3600ÓzdSárli telep 11506Kereskedelem
PR5204BEST GOLD KFT2005.08.26Székhely címe:1201BudapestKossuth Lajos u. 30.01-09-8609042007.02.12KereskedelemBGKBGK
Telephely címe:1201BudapestKossuth Lajos u. 30.Kereskedelem
PR6205BEXEI WATCHES KFT2009.11.25Székhely címe:1126BudapestKakukk út 20/A01-09-8988382010.02.24BW
Telephely címe:1112BudapestÖrdögorom lejtő 7.KereskedelemKészítésJavítás
PR6709BFS-DIAMOND KFT.2011.08.16Székhely címe:5000SzolnokMária u. 31. Fsz. 2.16-09-0037132011.08.16
Telephely címe:1078BudapestIstván u. 18. fsz. 1.Kereskedelem
PR4450BG MARKET KFT2002.11.21Székhely címe:1141BudapestPaskál u.4/b.01-09-6989942006.04.25KereskedelemBGM
Telephely címe:1141BudapestPaskál u.4/b.Kereskedelem
PR7056BIANCO ORO KFT2013.01.02Székhely címe:7625PécsSurányi Miklós u. 49.02-09-0794872013.01.02
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 11.Kereskedelem
PR4643BIEDER & EMPIRE KFT2003.08.19Székhely címe:1131BudapestSzent István krt. 6.01-09-6625772006.04.25KereskedelemKészítésJavításB & E
Telephely címe:1131BudapestSzent István krt. 6.Kereskedelem
PR3628BIELEK ELEMÉR ANDRÁS2000.03.01Székhely címe:3529MiskolcMikes Kelemen u. 12.2006.04.25KereskedelemELI
Telephely címe:3529MiskolcMikes Kelemen u. 12.Kereskedelem
PR6575BIG INTERNATIONALGOLD KFT2011.02.15Székhely címe:1134BudapestRózsafa u. 13-17.01-09-7256302013.04.11
Telephely címe:1134BudapestRózsafa u. 13-17.Kereskedelem
PR6615BIG INVESTMENT GROUP KFT2011.04.13Székhely címe:1134BudapestRózsafa u. 13-15.01-09-6866002013.05.15
Telephely címe:1134BudapestRózsafa u. 13-17.Kereskedelem
PR4759BIHARINÉ SÜTŐ GABRIELLA2004.02.04Székhely címe:7135DunaszentgyörgyCsapó Vilmos u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:7135DunaszentgyörgyVárdomb u. 28.Kereskedelem
PR4312BIHARY GÁBOR2002.06.21Székhely címe:1088BudapestVas u. 2/B.2013.01.08Kereskedelem
Telephely címe:1088BudapestVas u. 2/B.Kereskedelem
PR7059BIHARY ZSUZSANNA2013.01.08Székhely címe:1088BudapestVas utca 2/B.252322962013.02.28
Telephely címe:1088BudapestVas u. 2/B.Kereskedelem
PR3876BIJOU BRIGITTE KFT2000.12.28Székhely címe:1037BudapestBécsi út 154.01-09-6867902011.09.21KereskedelemBBB BBB
Telephely címe:1037BudapestBécsi út 154.Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzentpáli u. 2-6. (Miskolc Plaza)Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPalotai út 1. (Alba-Plaza)Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. (Pólus-
Center)
Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci u. 1-3. Ilb070. (Westend)Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestÜllői út 201. (Europark)Kereskedelem
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-43.
(Campona)
Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zs. u. 11. (Árkád
Üzletház)
Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János út 19. (Savoya
park fszt. 64.)
Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:6000KecskemétKorona u. 2. (Malom)Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyVarasd u. 1. (26-os üzlet)Kereskedelem
Telephely címe:9027GyőrBudai út 1. (0.67 sz. üzlet) ÁrkádKereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaGyőri út 7-9.Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut
Üzletház R-005. sz. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11. Aréna Plaza F-
041. sz. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaNagy Imre tér 1. B 202.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerTörvényház utca 4. (Agria Park
117. sz. üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokAdy Endre út 15. Pelikán Bev.
Közp. 109. sz. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenCsapó u. 30. Debrecen Fórum
70.sz.üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárÁchim András u. 4. (Corso
Kaposvár K150a)
Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 6-
10.
Kereskedelem
Telephely címe:1082BudapestFutó u. 37-45.Kereskedelem
Telephely címe:1088BudapestJózsef krt. 5.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedLondoni krt. 3.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 75. A-C.Kereskedelem
PR1146BIKÁS GYÖRGY2001.09.12Székhely címe:2060BicskeKossuth tér 1/a.2007.04.18KészítésJavításBGY
Telephely címe:1102BudapestLiget tér 1.
PR6784BIKSADY GALÉRIA KFT2011.11.16Székhely címe:1174BudapestErdőtelek u. 31.01-09-1665642011.11.16
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 24-26KereskedelemÁrverés
PR4991BILKENT KFT2004.11.05Székhely címe:1073BudapestErzsébet krt. 44-46.01-09-7192112004.12.13KereskedelemMEK
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 44-46.Kereskedelem
PR5245BIMAX BT.2005.10.14Székhely címe:7636PécsFagyöngy u. 18. III/10.02-06-0659502005.11.14KereskedelemBME
Telephely címe:7632PécsSiklósi út 37.Kereskedelem
Telephely címe:7634PécsMakay I. út 11.Kereskedelem
PR3376BINDER KFT1999.06.30Székhely címe:1062BudapestPodmaniczky u. 63.01-09-0647402009.09.16KereskedelemBIN
Telephely címe:1062BudapestPodmaniczky u.63.Kereskedelem
PR6920BIO CONCEPTION KFT2012.05.11Székhely címe:7631PécsÉszakmegyer dűlő 2.02-09-0748732013.03.20
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 70.Kereskedelem
PR3141BIRKÁS BT1999.06.30Székhely címe:1082BudapestHarminckettesek tere 6/b.01-06-5119562012.02.21KereskedelemKészítésJavításBB *BB
Telephely címe:1082BudapestHarminckettesek tere 6/b.KereskedelemKészítésJavítás
PR4873BÍRÓ ANDREA2004.06.18Székhely címe:2000SzentendreKaptató u. 9.Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreKossuth Lajos u. 17-19.Kereskedelem
PR3831BÍRÓ BARNABÁS BALÁZS2000.11.07Székhely címe:4100BerettyóújfaluMakó István u. 5.2006.03.10KereskedelemBBL
Telephely címe:4100BerettyóújfaluDózsa Gy. U.8-10.D/1.Kereskedelem
PR4692BÍRÓ GÁBOR2003.11.05Székhely címe:1074BudapestCsengery u. 8.2009.07.23KereskedelemKészítésJavításBG
Telephely címe:1074BudapestCsengery u. 8.Kereskedelem
PR1753BÍRÓ KAROLY1999.06.30Székhely címe:6600SzentesBocskai u.8.2005.07.27KereskedelemKészítésJavításBK
Telephely címe:6600SzentesBocskai u. 8Kereskedelem
PR5375BITÓ EMIL MIHÁLY2006.04.04Székhely címe:6760KistelekFelszabadulás u. 4.2006.04.04Kereskedelem
Telephely címe:6767ÓpusztaszerSzoborkert 68.Kereskedelem
PR5069BIZSU BT.2005.03.02Székhely címe:7300KomlóRákóczi u.9.02-06-0724552005.03.02Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóVárosház tér 7.Kereskedelem
PR5232BIZSUKIRÁLY KFT2005.10.03Székhely címe:1051BudapestBalassi B. u. 21-23.01-09-8601612009.10.12KereskedelemBKD
Telephely címe:2040BudaörsSport utca 2-4. (54. üzlet)Kereskedelem
PR6311BL ÓRASZALON KFT2010.05.05Székhely címe:2040BudaörsSport u. 2-4.13-09-1016182013.05.30
Telephely címe:2040BudaörsSport u. 2-4. (Budaörs Auchan)Kereskedelem
Telephely címe:2120DunakesziNádas u. 6. (Dunakeszi Auchan)Kereskedelem
Telephely címe:1231BudapestBevásárló u. 2. (Soroksár
Auchan)
Kereskedelem
Telephely címe:2083SolymárSzent Flórián út 2. (Solymár
Auchan)
Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. II. emelet
(Mammut I.)
Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. fszt. (Aréna Plaza)Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4024DebrecenCsapó u. 30. -1 szint 35. (Debrecen Fórum Bev. Közp.)Kereskedelem
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 5.Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3 West End II. C 067.Kereskedelem
PR2551BLEND KFT1999.06.30Székhely címe:2890TataSport u. 12.11-09-0020062009.11.16Kereskedelem
Telephely címe:2900KomáromKlapka György út 1-3Kereskedelem
Telephely címe:2890TataAdy Endre út 9.Kereskedelem
PR7067BOCEK KFT2013.02.08Székhely címe:2735DánszentmiklósRákóczi út 95.13-09-1467832013.02.08
Telephely címe:2735DánszentmiklósRákóczi út 95.Kereskedelem
PR5561BÓDIS ÉKSZER KFT2006.12.08Székhely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/f.01-09-8701962010.12.13KereskedelemKészítésJavításBE BE
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/f.Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. "Pólus
Center"
Kereskedelem
PR3098BÓDISZ ZSOLT1999.06.30Székhely címe:3980SátoraljaújhelyJózsef A. u. 14/A.49924702009.11.11KészítésJavításBZS
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyJózsef A. u. 14/A.
PR3451BODÓ ÖTVÖS BT1999.09.28Székhely címe:1138BudapestVáci út 170/c.01-06-7268382010.06.14KereskedelemKészítésJavításBN
Telephely címe:1138BudapestVáci út 170/c.KereskedelemKészítésJavítás
PR6336BODY-GOLD KFT2010.06.01Székhely címe:1222BudapestKertész u. 2/B01-09-9375642010.06.01RBY
Telephely címe:1222BudapestKertész u. 2/BKereskedelem
PR4472BOGÁR & VEENMAN KFT2002.12.18Székhely címe:1116BudapestSztregova u. 28.01-09-6863192006.05.03Kereskedelem
Telephely címe:2065MányKossuth L. u. 10.Kereskedelem
PR4667BOGNÁR SÁNDOR2003.09.29Székhely címe:9330KapuvárCseresznye sor 2/4.2007.06.27Kereskedelem
Telephely címe:9330KapuvárCseresznye sor 2/4.Kereskedelem
PR4808BOGNÁR TIBOR JÁNOS2004.04.07Székhely címe:7500NagyatádBaross Gábor u. 12.Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádBaross Gábor u. 12.Kereskedelem
PR2780BOLVÁRI ILDIKÓ CSILLA1999.06.30Székhely címe:6500BajaDeszkás u. 7.2006.05.03KereskedelemKészítésJavításBCS
Telephely címe:6500BajaDeszkás u. 7.Kereskedelem
PR5876BON BON SOUVENIR KFT2008.06.27Székhely címe:1014BudapestSzentháromságtér 601-09-6782792009.11.18KereskedelemBBS
Telephely címe:1111BudapestSzent Gellért tér 1Kereskedelem
Telephely címe:1036BudapestÁrpád fejedelem útja 94Kereskedelem
PR5401BONANZA ZÁLOG KFT.2006.05.12Székhely címe:1181BudapestIker u. 17.01-09-8698832009.05.07Kereskedelem
Telephely címe:1173BudapestPesti út 70/3.Kereskedelem
PR4294BONAVENTURA BT2002.05.24Székhely címe:1052BudapestSzervita tér 3.01-06-6143732006.05.03Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestSzervita tér 3.Kereskedelem
PR5752BÓNAY LÁSZLÓNÉ2007.11.28Székhely címe:8624BalatonszárszóZrínyi u. 6.124327262013.01.02KereskedelemBLB
Telephely címe:8600SiófokHock J. köz 2/14.Kereskedelem
PR1902BONGEX KFT1999.06.30Székhely címe:2500EsztergomArany János u. 6.11-09-002684/022008.07.16KereskedelemKészítésJavításBGX
Telephely címe:2500EsztergomKossuth Lajos út 22.Kereskedelem
PR4263BONIT-2001 KFT2002.04.17Székhely címe:8000SzékesfehérvárMalom u. 1.07-09-0078952008.10.01Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth u. 10.Kereskedelem
PR3408BONTON BT.1999.07.28Székhely címe:2400DunaújvárosOktóber 23. tér 11. 2 em. 2.07-06-0033112006.05.03Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa Gy. u. 13. P.Kereskedelem
PR7115BONUS CLASSIC KFT2013.05.09Székhely címe:2252TóalmásBéke u. 35.13-09-3504072013.05.09
Telephely címe:2143KistarcsaThököly u. 443/1. Hrsz.KereskedelemJavítás
PR3242BOOTLEG BT1999.06.30Székhely címe:6600SzentesKoszta József u. 1.06-06-0070602007.08.06Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKlauzál tér 5.Kereskedelem
PR4825BOPADI BT2004.04.29Székhely címe:1073BudapestErzsébet krt. 58.01-06-7642572007.03.22Kereskedelem
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 58.Kereskedelem
PR5938BORBÁS JÓZSEFNÉ2008.10.02Székhely címe:5137JászkisérArany J. u. 8.2011.02.17Kereskedelem
Telephely címe:5137JászkisérPetőfi S. u. 8.Kereskedelem
PR4170BORBÉLY JÓZSEFNÉ2001.12.22Székhely címe:2890TataEgység u. 13.2006.05.03KereskedelemKészítésJavításBNÉ
Telephely címe:2890TataEgység u. 13.Kereskedelem
PR5704BORICSEVA VITALIJA JURJEVNA2007.09.19Székhely címe:3360HevesMarci u. 33.2007.09.19Kereskedelem
Telephely címe:3360HevesErzsébet tér 10-11.Kereskedelem
PR6419BORÓKA ÉK-SZER KFT2010.09.02Székhely címe:1192BudapestBaross u. 72.01-09-9422082012.06.28BEK
Telephely címe:1192BudapestBaross u. 72.KereskedelemKészítésJavítás
PR5504BOROSS GYÖRK ANDRÁS2006.09.25Székhely címe:1116BudapestSáfrány u. 54. VI/66.2006.10.25KereskedelemKészítésJavításBGA
Telephely címe:1126BudapestTarcsay Vilmos u.18.Kereskedelem
PR1269BOROSTYÁN KFT1999.06.30Székhely címe:7150BonyhádBudai Nagy Antal u.74.17-09-0003492010.09.28KereskedelemKészítésJavításEL BOR
Telephely címe:7150BonyhádPerczel M. u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7150BonyhádPerczel M. u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
PR6073BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET2009.06.08Székhely címe:3441MezőkeresztesDózsa György u. 37.05-02-0002822009.06.08Kereskedelem
Telephely címe:3900SzerencsRákóczi u. 84.
PR4401BORSOS MÁRIA MÁRTA2002.10.09Székhely címe:8900ZalaegerszegVörösmarty u. 12.54817922013.06.26KereskedelemKészítésJavításBM
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:8900ZalaegerszegVörösmarty u. 12.KereskedelemKészítésJavítás
PR5521BORSZÉKI ÉKSZER KFT2006.10.27Székhely címe:2011BudakalászSzent László út 21.13-09-1089622013.01.09KereskedelemKészítésJavításBIM
Telephely címe:2011BudakalászBudai út 13.Kereskedelem
PR2702BOSNYÁK & TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:7623PécsSzabadság u. 8-10.02-09-0640022006.05.04Kereskedelem
Telephely címe:7623PécsSzabadság u. 8-10.Kereskedelem
PR4708BOSNYÁK FERENC2007.03.11Székhely címe:7479SántosFő u. 12.27716172011.09.06Kereskedelem
Telephely címe:8693LengyeltótiZrínyi u. 44-46.KereskedelemJavítás
PR6546BÓTA ESZTER2011.01.10Székhely címe:3397MaklárVasút út 16.22110542011.09.30BKE
Telephely címe:3397MaklárVasút út 16.KészítésJavítás
PR3231BÖDŐCSNÉ OLÁH MÁRIA1999.06.30Székhely címe:1126BudapestUgocsa u. 3.48172092010.04.20Kereskedelem
Telephely címe:1126BudapestUgocsa u. 3.Kereskedelem
PR3662BÖHLER KFT2000.04.17Székhely címe:2330DunaharasztiJedlik Ányos út 25.13-09-0844722005.03.31Kereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiJedlik Ányos út 25.Kereskedelem
PR3288BÖJTE ÉKSZERÉSZ KFT1999.06.30Székhely címe:8900ZalaegerszegMártírok u. 1.20-09-0641692007.03.13KereskedelemKészítésJavításBKB&B
Telephely címe:8900ZalaegerszegMártírok u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegStadion út 5.Kereskedelem
PR3328BÖJTE ÉS TÁRSA BT1999.06.30Székhely címe:8900ZalaegerszegKaszaházi u. 41.20-06-0328152010.12.21KereskedelemKészítésJavításBS*,BS *BS
Telephely címe:8800NagykanizsaAdy Endre u. 3.Kereskedelem
PR4660BÖMBI-1948 KFT2003.09.17Székhely címe:3950SárospatakBéla király tér 3.05-09-0089462010.04.07KereskedelemKészítésJavításVzs
Telephely címe:3950SárospatakBéla király tér 3.KereskedelemKészítésJavítás
PR4265BÖRÖCZKY JENŐ2002.04.22Székhely címe:8500PápaGöncöl u. 27.2006.05.11Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaFő út 4.Kereskedelem
PR6206BÖRZSEI LAJOS2009.11.25Székhely címe:9026GyőrPöltenberg u.4.141586752010.03.09
Telephely címe:9026GyőrPöltenberg u.4.Kereskedelem
PR4404BŐSZE ÁGNES2002.10.15Székhely címe:1122BudapestVárosmajor u. 1/b.53884552010.02.22KészítésBE
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II. e. 210.KereskedelemKészítés
PR5751BŐSZE CSABA2007.11.28Székhely címe:1122BudapestVárosmajor u. 1/b.46546372012.04.17Kereskedelem
Telephely címe:1122BudapestVárosmajor u. 1/b.Kereskedelem
PR5000BŐTÖS RENÁTA2004.11.12Székhely címe:3000HatvanHorváth Mihály út 110/A.2005.01.25KereskedelemKészítésJavításBR
Telephely címe:3000HatvanErzsébet tér 11.Kereskedelem
PR6565BP-CON KFT2011.02.03Székhely címe:1054BudapestAkadémia u. 11.01-09-9536792011.02.03BPC
Telephely címe:1054BudapestAkadémia u. 11.Kereskedelem
PR6655BRAVO GOLD KFT2011.05.26Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II. em. 228.01-09-9122922012.09.14
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.4-8. II. em. 228.Kereskedelem
PR4758BREDI GOLD BT2004.02.04Székhely címe:3794BoldvaMuskátli u. 3.05-06-014197KereskedelemBRD
Telephely címe:3794BoldvaMuskátli u. 3.Kereskedelem
PR3625BRÉGOLD BT2000.02.29Székhely címe:1119BudapestKeveháza u. 19-21. 1. ép. lház. 301-06-7298402006.05.11KészítésJavításM.T
Telephely címe:1119BudapestKeveháza u. 19-21. 1. ép. lház. 3.
PR6582BRETT ÉKSZER KFT2011.02.24Székhely címe:9026GyőrKagyló u. 7. fsz. 1.08-09-0213632011.08.12S B
Telephely címe:9021GyőrKazinczy u. 15.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9021GyőrKagyló u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
PR6230BRIDGE SOLUTION KFT2009.12.17Székhely címe:1092BudapestRáday utca 43.01-09-9104952009.12.21
Telephely címe:1092BudapestRáday utca 43.Kereskedelem
PR5968BRILL CEGLÉDI ÉKSZERHÁZ KFT2008.11.06Székhely címe:2700CeglédTáncsics M. u. 2.13-09-1232132010.02.02Kereskedelem
Telephely címe:2700CeglédTeleki u.9.Kereskedelem
PR6959BRILL SILVER SYSTEM KFT2012.07.20Székhely címe:1154BudapestSzerencs út 172.01-09-9860852012.07.20
Telephely címe:1154BudapestSzerencs u. 172.Kereskedelem
PR5877BRILL SOUVENIR KFT2008.07.02Székhely címe:1055BudapestVáci u. 63.01-09-8888352009.04.01KereskedelemBRS
Telephely címe:1055BudapestVáci u. 63.Kereskedelem
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 19-21.Kereskedelem
Telephely címe:1133BudapestKárpát utca 62-64Kereskedelem
PR3246BRILLANCIA BT1999.06.30Székhely címe:1145BudapestBosnyák u. 4/A.01-06-3155012011.04.01KereskedelemKészítésJavításER
Telephely címe:1145BudapestBosnyák u. 4/A.Kereskedelem
PR5780BRILLE OPTIKA KFT2008.01.24Székhely címe:7100SzekszárdCsatári u. 50. fszt. 3.17-09-0053742008.10.03Kereskedelem
Telephely címe:7130TolnaDeák Ferenc u. 82.Kereskedelem
PR5099BRILL-LINE KFT2005.04.19Székhely címe:6724SzegedLondoni krt. 3.06-09-0097682012.04.16KereskedelemHBB
Telephely címe:6724SzegedLondoni krt. 3.Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKárász u. 12.Kereskedelem
PR6352BRILL-TOPÁZ BT2010.06.18Székhely címe:8500PápaKossuth u. 17.19-06-5088822010.06.18
Telephely címe:8500PápaKossuth u. 17.Kereskedelem
PR3961BRIOLETT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ EGYÉNI CÉG2001.05.09Székhely címe:9400SopronVárkerület 98.08-11-0018202010.06.16KereskedelemKészítésJavításBV BRI
Telephely címe:9400SopronVárkerület 98. (Lenck átjáró)KereskedelemKészítésJavítás
PR3420BRUCKNERNÉ SÁVOLY ANDREA1999.08.09Székhely címe:8960LentiSzéchenyi tér 2.2006.05.12KereskedelemKészítésJavításBSA
Telephely címe:8960LentiSzéchenyi tér 2.Kereskedelem
PR6382BRUTYÓ MARGIT ROZÁLIA2010.07.26Székhely címe:6900MakóIbolya u. 21.56914572010.09.23PIG
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:6900MakóIbolya u. 21.KereskedelemKészítésJavítás
PR5393BRYNELL KFT2006.05.05Székhely címe:2083SolymárBirs u. 6.13-09-1077882006.05.05Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsKinizsi u. 1-3. S-22 sz. üzletKereskedelem
PR5917BTECH MAGYARORSZÁG KFT2008.09.10Székhely címe:1142BudapestErzsébet Királyné útja 56/b01-09-2634372012.05.10KereskedelemBLG
Telephely címe:1142BudapestErzsébet királyné útja 56/bKereskedelem
PR5859BUBORI SÁNDOR2008.05.09Székhely címe:3351VerpelétKossuth u. 5349863112010.10.27Kereskedelem
Telephely címe:3351VerpelétKossuth u.53Kereskedelem
PR6981BUDAPALACE 2005 KFT2012.09.06Székhely címe:1052BudapestDeák Ferenc u. 10. III/303.01-09-7362792012.09.06BP$
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. (Aréna Plaza)Kereskedelem
PR4528BUDERKA SÁNDOR2003.03.18Székhely címe:9700SzombathelyBogáti út 24.2009.03.06KészítésBS
Telephely címe:9700SzombathelyBogáti út 24.
PR4311BUJANOVICS ANNAMÁRIA2002.06.19Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.2009.05.27Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.Kereskedelem
PR3321BUJANOVICS EDUÁRD1999.06.30Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.2009.05.22Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.Kereskedelem
PR5466BUJDOSÓ CSILLA2006.08.08Székhely címe:4138KomádiFő u. 30.2010.08.03Kereskedelem
Telephely címe:4138KomádiFő u. 30.Kereskedelem
PR6898BUJDOSÓ DÉNESNÉ2012.04.17Székhely címe:5000SzolnokBaross u. 33.277596922012.05.23V2
Telephely címe:5000SzolnokBaross u. 33.KereskedelemKészítésJavítás
PR6733BUJDOSÓ VERONIKA2011.09.19Székhely címe:5000SzolnokBaross út 33.253386842011.09.26V1
Telephely címe:5000SzolnokBaross út 33.KészítésJavítás
PR6512BUKA & CO KFT2010.11.19Székhely címe:4028DebrecenZrínyi u. 22.09-09-0075302011.03.17B&L
Telephely címe:4028DebrecenZrínyi u. 22.KereskedelemKészítés
PR6990BULIK HAJNALKA MARIANNA2012.09.19Székhely címe:6729SzegedPalánkai u. 55.136240712012.09.19BHM
Telephely címe:6729SzegedPalánkai u. 55.KereskedelemKészítésJavítás
PR6302BULLION MAGYARORSZÁG KFT2010.04.20Székhely címe:1054BudapestKossuth Lajos u. 4. fsz.01-09-9339642012.05.30
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 4. fsz.Kereskedelem
PR1057BURIÁN TAMÁS1998.11.13Székhely címe:1125BudapestVároskúti köz 2.2005.02.22KészítésJavításB
Telephely címe:1125BudapestVároskúti köz 2/b.
PR4934BUSÁK ATTILA2004.09.16Székhely címe:3300EgerPirittyó utca 46.81899102013.03.21KereskedelemPBA PBA
Telephely címe:3300EgerSzénáskert u. 1.Kereskedelem
PR4824BUSSY SÁNDOR2004.04.27Székhely címe:1156BudapestPáskomliget u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:1085BudapestBlaha Lujza tér 1-2.Kereskedelem
PR1062BÜTTEL TIVADAR2000.12.14Székhely címe:2100GödöllőSzent János u. 38.2008.05.07KereskedelemKészítésJavításBÜT
Telephely címe:2100GödöllőSzent János u. 38.Kereskedelem
PR3646C.I.P. INVEST BEFEKTETÉSI KFT2000.03.31Székhely címe:1118BudapestTorbágy u. 7. V/14.01-09-6795672006.05.16KereskedelemFMG
Telephely címe:1051BudapestVörösmarty tér 6.Kereskedelem
PR6362CACTUS TOP KFT2010.07.06Székhely címe:3000HatvanMunkácsy M. út. 1.10-09-0293522011.10.19
Telephely címe:3021LőrinciSzabadságtér 1.Kereskedelem
Telephely címe:2194TuraBartók Béla tér4.Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaSzabadságtér 7.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanIskola u. 2.Kereskedelem
PR3383CADEM BT1999.07.08Székhely címe:4032DebrecenEgyetem sgt. 52. III/9.13-06-0540252006.05.16KereskedelemCDM
Telephely címe:4030DebrecenVámraktár u. 3.Kereskedelem
PR6442CAFETERIA GOLD KFT2010.09.24Székhely címe:1066BudapestOktogon tér 3. III/1.01-09-94534 52013.04.08
Telephely címe:1138BudapestMeder u. 8. A. lépcsőház 3/1.Kereskedelem
PR5547CALLISTO KFT2006.11.23Székhely címe:1182BudapestKüküllő u. 11.01-09-0659922007.02.09KereskedelemCCC CCC
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi út 22.Kereskedelem
PR3659CAMEA 95 KFT2000.04.12Székhely címe:9700SzombathelyEsze T. u. 20.18-09-1021592013.05.21KereskedelemKészítésJavításC95
Telephely címe:9700SzombathelyZanati u. 70. 9. sz. üzlet.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9700SzombathelyEsze T. u. 20.KereskedelemKészítésJavítás
PR6827CAMPONA GOLD KFT2012.01.18Székhely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-4301-09-9744672012.01.18
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-43KereskedelemJavítás
PR3066CANA ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:7000SárbogárdAdy E. u. 89.07-09-0032142012.01.11Kereskedelem
Telephely címe:7000SárbogárdAdy Endre u.89.Kereskedelem
PR4345CANCER-MEN'S KFT2002.08.07Székhely címe:1062BudapestTeréz krt. 55.01-09-7028802006.05.16Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestTeréz krt. 55. / Márványcsarn. 31.Kereskedelem
PR3998CAPRICE INTERNATIONAL KFT2001.06.13Székhely címe:2000SzentendreDózsa György út 22.13-09-0872982013.02.26KereskedelemKészítésJavításCP* CP*
Telephely címe:2000SzentendreDózsa György út 22.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 27. fszt.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1052BudapestApáczai Cs. J. u. 12-14. Inter-
Continentál Szálloda
KereskedelemKészítésJavítás
PR5570CAR-GOLD 2006 KFT2006.12.18Székhely címe:5300SzeghalomNagy Miklós u. 9.16-09-0090382010.06.10KereskedelemCGD
Telephely címe:5521SzeghalomNagy Miklós u. 9.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6605CARLO BIAGI MAGYARORSZÁG KFT2011.03.29Székhely címe:2151FótÁrvácska u. 8213-09-1453332011.10.03CBM
Telephely címe:2151FótÁrvácska u. 82.Kereskedelem
Telephely címe:2151FótKeleti Márton út 7.Kereskedelem
PR3678CASA D'ORO BT2000.05.19Székhely címe:2000SzentendreDeák F. u. 15.13-06-0375792005.02.04KészítésJavításRA
Telephely címe:2000SzentendreDeák F. u. 15.
PR6268CASH ANTIK KFT2010.02.25Székhely címe:1117BudapestFehérvári út 21/a. fszt.01-09-9064472011.12.05
Telephely címe:1117BudapestFehérvári út 21/a.Kereskedelem
Telephely címe:1063BudapestTeréz krt. 47.Kereskedelem
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt. 34. fsz. 1.Kereskedelem
Telephely címe:1123BudapestAlkotás u. 7/a fsz.Kereskedelem
PR6499CASH HUNGÁRIA KFT2010.11.15Székhely címe:3200GyöngyösVasöntő u. 1.10-09-0250012010.11.15
Telephely címe:3200GyöngyösPáter Kiss Szaléz út 38.Kereskedelem
PR4765CAST LINE BT2004.02.10Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-06-7543652013.05.27KereskedelemKészítésJavításCL
Telephely címe:2645NagyorosziAdy E. u. 10.KereskedelemKészítésJavítás
PR6277CASTER BRONZ KFT2010.03.18Székhely címe:1211BudapestTranszformátorgyár u. 3/a01-09-8606212010.03.18C-B
Telephely címe:1211BudapestTranszformátorgyár u. 3/aKészítés
PR6762CASTOR CORP. KFT2011.10.19Székhely címe:1098BudapestCsengettyű u. 1/1. fsz. 4.01-09-9711622011.10.19CCJ
Telephely címe:1098BudapestCsengettyű u. 1/1. fsz. 4.Kereskedelem
PR6862CEE-GOLD KFT2012.02.22Székhely címe:1136BudapestGergely Győző u. 3/A.01-09-9805272012.02.22
Telephely címe:1136BudapestVarga Győző u. 3/A.Kereskedelem
PR6602CELERO TRADE KFT2011.03.24Székhely címe:1191BudapestSzabó Ervin u. 31. I. em. 14.01-09-9494072013.04.16
Telephely címe:1119BudapestVahot u. 6 / II. em. A02033 ajtóKereskedelem
PR2980CELLI BÉ-KE BT2000.01.01Székhely címe:9500CelldömölkSzéchenyi u. 2/3.18-06-1030402010.10.12KereskedelemBKÁ
Telephely címe:9500CelldömölkSzéchenyi u. 2/3.Kereskedelem
PR2297CELLI GOLDRING BT.1999.06.30Székhely címe:9500CelldömölkKisfaludy u. 8.18-06-1016052006.05.17KereskedelemKészítésJavításCG
Telephely címe:9500CelldömölkKisfaludy u.8.Kereskedelem
PR6007CELLSOFT KFT2009.01.28Székhely címe:1037BudapestKiscelli köz 8. fszt. 2.01-09-8893082009.02.02KészítésCLS
Telephely címe:1037BudapestKiscelli köz 8. fszt. 2.
PR4842CENTRUM-GOLD KFT.2004.05.20Székhely címe:9021GyőrBajcsy-Zs. u. 23.08-09-012086Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrBajcsy-Zs. u. 23.Kereskedelem
PR3138CENTRUM-ZÁLOGHÁZ RT1999.06.30Székhely címe:1093BudapestVámház krt. 9.01-10-0437292010.04.13Kereskedelem
Telephely címe:1093BudapestVámház krt 9.Kereskedelem
PR5656CEPI KFT2007.07.02Székhely címe:1089BudapestGyőrffy István u. 1/D.01-09-8821492007.11.27KereskedelemKészítésJavításCEP
Telephely címe:1089BudapestGyőrffy István u. 1/dKereskedelem
PR3349CESSIÓ ZÁLOGHÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:9022GyőrCzuczor G. u. 30.08-09-0081312006.05.23Kereskedelem
Telephely címe:9022GyőrCzuczor Gergely u. 30.Kereskedelem
PR6366CHARME SILVER KFT2010.07.07Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-9412652011.07.13CHA
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR5283CHATON BT2005.11.25Székhely címe:4032DebrecenGulyás Pál u. 22.09-06-0108142005.11.25KészítésSZR
Telephely címe:4032DebrecenGulyás Pál u. 22.
PR5450CHEVRO KFT2006.07.13Székhely címe:1051BudapestHercegprímás u. 6.01-09-8648882007.09.06Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestHercegprímás u. 6.Kereskedelem
PR7032CHIMERA 2001 KFT.2012.11.16Székhely címe:3300EgerCéhmesterek utcája 10.10-09-0226522012.11.16
Telephely címe:3300EgerSzent János u. 14.Kereskedelem
PR7015CILUM KFT2012.10.27Székhely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut I.01-09-9609532012.10.27
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut II. K
131a
Kereskedelem
PR3028CITRIN SZEGED KFT1999.06.30Székhely címe:6721SzegedOsztrovszky u. 21-2306-09-0057952008.12.04Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKígyó u. 2.Kereskedelem
PR3076CITY CORNER KFT1999.06.30Székhely címe:1052BudapestPetőfi Sándor u. 8.01-09-5602412013.06.07KereskedelemCCR
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 8.Kereskedelem
PR6367CITY MEDIA MARKETING KFT2010.07.07Székhely címe:3531MiskolcGyár u. 64.05-09-0141342012.04.10CMM
Telephely címe:3531MiskolcGyár u. 64.Kereskedelem
PR7049CITYBRILL KFT2012.12.17Székhely címe:7621PécsIrgalmasok útja 24.02-09-0777872012.12.17
Telephely címe:7621PécsIrgalmasok útja 24.KereskedelemJavítás
PR3885CIVIS CREDIT ZRT2001.01.18Székhely címe:4025DebrecenSimonffy u. 4-6. I. em. 125-126.09-10-0002242012.09.12Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenSimonffy u. 4-6. fsz.005.Kereskedelem
Telephely címe:4700MátészalkaSzálkai I. u. 28.Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaDinner I. u. 1. fszt. 1.Kereskedelem
Telephely címe:5540SzarvasSzabadság u. 57/1.Kereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaKossuth u. 28.Kereskedelem
Telephely címe:5100JászberényKossuth Lajos u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:3360HevesErzsébet tér 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:4300NyírbátorZrínyi u. 12. fsz. 2.Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösKöztársaság tér l/a.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4150PüspökladányHonvéd u. 7-11.Kereskedelem
Telephely címe:4100BerettyóújfaluMillenium út. 1.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanMadách u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaSzarvas u. 5-7.Kereskedelem
PR3341CIVIS GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:3991VilyvitányAdy E. utca 1.05-09-0160892012.05.14KereskedelemKészítésJavításCGK
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja 10-12.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyPataki u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyRákóczi út 18.Kereskedelem
PR4036CKG BT2001.08.10Székhely címe:7400KaposvárFő u. 54. fszt. 1.14-06-3060332007.06.01KereskedelemKészítésJavításCKK
Telephely címe:7400KaposvárFő u. 7.Kereskedelem
PR6539CLAIRE'S HUNGARY KFT2011.01.04Székhely címe:1146BudapestHermina út 17/IV.01-09-9443452012.03.02CLE
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. F042 sz. (Aréna
Pláza)
Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. ll/029/b.sz. (West
End City Center)
Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsSport u. 2-4. Auchan üzletsorKereskedelem
Telephely címe:9021GyőrBudai út 1. ÁrkádKereskedelem
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-43. CamponaKereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut 1.Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestVáci út 178. Duna PlazaKereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedLondoni krt. 3. ÁrkádKereskedelem
PR1625CLARA LISKA KFT2000.01.01Székhely címe:1052BudapestVáci utca 12.01 09 070641/012006.05.23Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestVáci utca 12.Kereskedelem
PR6050CLARITAS FONTINUM KFT2009.05.04Székhely címe:1022BudapestRibáry u. 11.01-09-8941732011.06.28Kereskedelem
Telephely címe:1022BudapestRibáry u. 11.KereskedelemJavításÁrverés
PR6280CLEAN STYLE KFT2010.03.26Székhely címe:2131GödSajó u. 26.13-09-1260602010.11.17CSH
Telephely címe:2131GödSajó u. 26.KészítésJavítás
PR6747CLUB INVESTKFT2011.10.07Székhely címe:1021BudapestNyéki u. 21.01-09-8997232011.10.07
Telephely címe:1021BudapestNyéki u. 21.Kereskedelem
PR6152COFFEE SHOP KFT2009.09.18Székhely címe:1037BudapestLaborc u. 43.01-09-7068982010.02.08Kereskedelem
Telephely címe:1092BudapestRáday u. 31/j.Kereskedelem
PR6246COGITATUS KFT2010.01.11Székhely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 11.01-09-9095012010.01.11
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 11.Kereskedelem
PR3641COLLIER 2000 BT2000.03.24Székhely címe:3534MiskolcStadion u. 65. Il. em. 3.05-06-010698KészítésJavításTG
Telephely címe:3534MiskolcStadion u. 57.fszt.
PR6494CONCLUDE BEFEKTETÉSI ZRT2010.11.10Székhely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.01-10-0467642010.11.10
Telephely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.Kereskedelem
PR7014CONCLUDE SERVICES KFT2012.10.27Székhely címe:1054BudapestSzabadságtér 7. V. emelet01-09-9867032012.10.27
Telephely címe:1054BudapestSzabadságtér 7. V. emeletKereskedelem
PR6295COPY-X KFT2010.04.13Székhely címe:3100SalgótarjánPécskő u. 11. III. F. 2.12-09-0015732010.04.13COP
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 20.Kereskedelem
PR6530CORAL ZÁLOGHÁZ KFT2010.12.10Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 19. I. ép. I/3.05-09-0202502010.12.10
Telephely címe:2600VácZrínyi u. 3. A. ép 8.Kereskedelem
PR5972CORNAVIN HUNGARY KFT2008.11.14Székhely címe:1072BudapestRákóczi út 4-601-09-8622362012.12.17KereskedelemCOR
Telephely címe:1148BudapestÖrs Vezér tere 48.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. 113/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR5724CORNER TRADE KFT2007.10.24Székhely címe:1065BudapestPodmaniczky u. 1.01-09-7096852012.11.29KereskedelemKészítésJavításCT
Telephely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 22.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8900ZalaegerszegKovács Károly tér 1.KereskedelemJavítás
Telephely címe:6000KecskemétDobó krt. 8-10.KereskedelemJavítás
Telephely címe:7621PécsRákóczi út 39/D.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 25/AKereskedelemJavítás
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 24.KereskedelemJavítás
Telephely címe:6720SzegedKölcsey u. 5. fszt. 18.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPiactér2.KereskedelemJavítás
Telephely címe:5000SzolnokBatthyány u. 8.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8200VeszprémSzabadságtér 12.KereskedelemJavítás
Telephely címe:7400KaposvárFő u. 12.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1065BudapestPodmaniczky u. 1.KereskedelemJavítás
Telephely címe:6720SzegedKölcsey Ferenc u. 5.KereskedelemJavítás
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 24.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPiactér2.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2400DunaújvárosVasmű út 39.KereskedelemJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5190CORNER ZÁLOGHITEL ZRT2005.08.16Székhely címe:1065BudapestPodmaniczky u. 1-3.01-10-0452922013.01.24Kereskedelem
Telephely címe7621PécsRákóczi F. u. 39/D.Kereskedelem
Telephely címe6000KecskemétDobó körút 10. fszt. 8-10.Kereskedelem
Telephely címe8800NagykanizsaErzsébet tér 22.Kereskedelem
Telephely címe8000SzékesfehérvárPiactér2.Kereskedelem
Telephely címe8900ZalaegerszegKovács Károly tér 1Kereskedelem
Telephely címe2400DunaújvárosDózsa Gy. út 25/AKereskedelem
Telephely címe9700SzombathelyFő tér 24Kereskedelem
Telephely címe6720SzegedKölcsey F. u. 5.Kereskedelem
Telephely címe1065BudapestPodmaniczky u. 1.Kereskedelem
PR5763CORNETT MUSIC KFT2007.12.11Székhely címe:4026DebrecenHonvéd u. 45.09-09-0117312012.05.23KereskedelemCMA
Telephely címe:4026DebrecenHonvéd u. 45.Kereskedelem
Telephely címe:4026DebrecenSimonffy u. 4-6. fsz. 22/1.Kereskedelem
PR4832CORREKT-CAR KFT2004.05.07Székhely címe:2740AbonyÁrpád u. 38.13-09-0915252013.05.08KereskedelemCCK
Telephely címe:2740AbonySzilágyi Erzsébet u. 2. 13 sz.
üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:2721PilisRákóczi u. 38/a.Kereskedelem
PR3742CORVIN ART 2 BT2000.08.09Székhely címe:1024BudapestKeleti Károly u. 31. III/10.01-06-5155782006.05.23KészítésJavításcica
Telephely címe:1111BudapestLágymányosi út 14/b.
PR6432COSTA 2013 KFT2010.09.14Székhely címe:7400KaposvárIrányi D. u. 19.14-09-3107002012.07.16GIO
Telephely címe:7400KaposvárTeleki u. 6.Kereskedelem
PR4713CRAFT & DESIGN BT2003.11.26Székhely címe:1025BudapestGomba u. 7.01-06-3194542006.05.23KészítésJavításRL
Telephely címe:1025BudapestGomba u. 7.
PR5368CRÉOR KFT2006.03.30Székhely címe:8100VárpalotaKodály Zoltán u. 5.19-09-5086862007.12.12KereskedelemCRE
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mammut
Üzletház P-018.
Kereskedelem
PR4372CRE-VIZA ZRT.2002.09.10Székhely címe:1121BudapestZugligeti U.79/A01-10-0445532009.07.20Kereskedelem
Telephely címe4024DebrecenPetőfi S. tér 19.
Telephely címe6900MakóÚri u. 32.
Telephely címe2700CeglédKossuth tér 4-5.
Telephely címe8200VeszprémKossuth Lajos u. 10.
Telephely címe2400DunaújvárosRómai krt. 4-6.
Telephely címe7570BarcsBajcsy-Zsilinszky u. 45.
Telephely címe6600SzentesSzabadságtér 7/5.
Telephely címe9600SárvárPapköz u. 3.
Telephely címe5900OrosházaKossuth u. 19.
Telephely címe8100VárpalotaÚjlaki u. 8.
Telephely címe5000SzolnokBaross u.3.
PR3671CRUXIE ÉKSZER BT2000.05.09Székhely címe:1089BudapestBíró Lajos u. 44/B. I/9.01-06-7336742013.06.06Kereskedelem
Telephely címe:8636BalatonszemesSzabadság u. 9.Kereskedelem
PR6576CRYSTAL BOX KFT2011.02.15Székhely címe:1104BudapestTarló u. 30.01-09-9527322013.05.30CBX
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. (POLUS
TESCO)
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:5900OrosházaVásárhelyi u. 23/a. S-7.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe1117BudapestHengermalom u. 19-21.(Újbuda
Center II. TESCO)
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe6600SzentesAlsórét 258. S-5 TescoKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe3200GyöngyösVásár u. 2. S-9 TescoKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe6800HódmezővásárhelyHódtó u. 17-19. S-9 TescoKereskedelemKészítésJavítás
PR6958CRYSTAL ROSE KFT2012.07.20Székhely címe:1102BudapestKőrösi Csorna Sándor u. 17.
7/22.
01-09-9829772012.07.20
Telephely címe:1102BudapestKörösi Csorna Sándor u. 17.
7/22.
Kereskedelem
PR1840CULLINAN BT1999.06.30Székhely címe:1173BudapestCséplő u. 27.01-06-210740/022013.06.26KereskedelemKészítésJavításCC
Telephely címe:1173BudapestCséplő u. 27.KereskedelemKészítésJavítás
PR7102CULLINAN CAPITAL KFT2013.04.18Székhely címe:2000SzentendreDózsa Gy. út 22.13-09-1627442013.04.18CC*
Telephely címe:2000SzentendreDózsa Gy. út 22.Kereskedelem
PR1912CZ & V BT.1999.06.30Székhely címe:6726SzegedFürj U.19/B06-06-0028902008.07.21KereskedelemJavítás
Telephely címe:5540SzarvasSzabadság út 32.Kereskedelem
PR4851CZ BROS KFT2004.06.04Székhely címe:7100SzekszárdCinka u. 38.17-09-0050462012.04.23KereskedelemCZB CZB
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.Kereskedelem
PR1786CZAKÓ ANNA1999.06.30Székhely címe:1066BudapestTeréz krt. 32.2006.05.23KereskedelemKészítésJavításCA
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt.32.Kereskedelem
PR1719CZANK TIBOR2000.01.04Székhely címe:6722SzegedJósika u. 32. I/4.2006.05.23KészítésJavításCT
Telephely címe:6722SzegedBerlin krt 6
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4849CZAUN FERENCNÉ2004.05.27Székhely címe:3348SzilvásváradSzalajka parkolóKereskedelem
Telephely címe:3348SzilvásváradSzalajka völgyKereskedelem
PR4362CZETŐ KFT2002.09.03Székhely címe:4800VásárosnaménySzatmár u. 47.15-09-0675692008.10.21Kereskedelem
Telephely címe:4800VásárosnaménySzabadságtér 5-7.Kereskedelem
Telephely címe:4800VásárosnaményRákóczi u. 1/C.Kereskedelem
Telephely címe:4700MátészalkaSzalkai L. u. 9.Kereskedelem
PR4234CSABA ARANYA KFT2002.03.19Székhely címe:5650MezőberényJókai u.84.04-09-0054792006.05.23Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 8.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 11-17.Kereskedelem
PR4981CSABA ARANYA PLUSSZ BT2004.10.29Székhely címe:5700GyulaScherer Ferenc u. 35.04-06-0079602005.10.03Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 29-33..Kereskedelem
PR6964CSÁK MELINDA2012.07.27Székhely címe:7621PécsJókai tér 7.296818862012.07.27
Telephely címe:7621PécsJókai tér 7.Kereskedelem
PR4587CSÁKI ÉS TÁRSAI BT2003.05.27Székhely címe:7625PécsMihály u. 7.02-06-0654892006.05.23KészítésJavításg
Telephely címe:7625PécsMihály u. 7.
PR2626CSAKK-MATT BT2000.01.01Székhely címe:6600SzentesDr. Uhlár István utca 4.06-06-0032342005.07.26Kereskedeleml,00E+02
Telephely címe:6600SzentesPáva u. 8.Kereskedelem
PR6818CSAMANGO-ÓRA-ÉKSZER KFT2011.12.22Székhely címe:6300KalocsaSzt. István u. 28.03-09-1234872013.05.28
Telephely címe:6300KalocsaSzent István király u. 28.KereskedelemKészítésJavítás
PR6263CSAMANGÓ-ZÁLOGHÁZ KFT2010.02.22Székhely címe:6300KalocsaSzt. István u. 28.03-09-1196472013.05.28N01
Telephely címe:6300KalocsaSzent István király u. 28.KereskedelemKészítésJavítás
PR4922CSÁSZÁR MAGDOLNA2004.08.30Székhely címe:1026BudapestHűvösvölgyi út 102. I/2.2004.10.25KészítésLÓTUSZVIRÁG
Telephely címe:1026BudapestHűvösvölgyi út 102. I/2.
PR3717CSEGELY-II BT2000.06.28Székhely címe:2400DunaújvárosVasmű út 43.07-06-0094772008.12.22Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosVasmű út 43.Kereskedelem
PR4521CSEH BALÁZS2003.03.07Székhely címe:9025GyőrHungária u. 3. B. ép.2007.11.30KereskedelemKészítésJavításCSB
Telephely címe:9024GyőrBartók Béla u. 29.Kereskedelem
PR6472CSEH SZABOLCS2010.10.27Székhely címe:3519MiskolcZilahi út 27.212944832010.10.27c§z
Telephely címe:3519MiskolcSzéchenyi út 78.KereskedelemKészítésJavítás
PR7016CSELŐ ISTVÁN2012.10.29Székhely címe:2360GyálMadách I. u. 12.51936502012.11.08M-M
Telephely címe:2360GyálMadách I. u. 12.KereskedelemKészítésJavítás
PR4958CSENKI KFT2004.10.11Székhely címe:5700GyulaVárosház u. 4.04-09-0059782009.06.23KereskedelemCSN
Telephely címe:5700GyulaVárosház u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy u. 22.Kereskedelem
PR6790CSEP-BER KFT2011.11.22Székhely címe:1214BudapestRákóczi Ferenc út 146. 2/204.01-09-9642752013.03.12
Telephely címe:1212BudapestJózsef Attila u. 35.Kereskedelem
PR5911CSEPY BERNADETT2008.09.03Székhely címe:8500PápaFő u. 20.162290772012.11.28Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaFő u. 20.Kereskedelem
PR2806CSERNY-KUHN MÁRIA1998.09.21Székhely címe:6726SzegedVedres u 13.2010.06.01KészítésJavításMJ
Telephely címe:6726SzegedVedres u. 12.
PR2892CSERVÁK TAMÁS1998.09.21Székhely címe:1119BudapestNagysurány u. 3.KészítésJavításCST
Telephely címe:1119BudapestNagysurány u. 3.
PR4755CSIKÓSNÉ SARANKÓ ERIKA2004.01.30Székhely címe:6726SzegedVellay Imre utca 320829092010.11.05KereskedelemCSE
Telephely címe:6726SzegedVellay Imre u. 3.Kereskedelem
PR4936CSILLA-ÉKSZER KFT2004.09.21Székhely címe:2170AszódKender u. 3.13-09-0991382005.04.18KereskedelemKészítésJavításCS
Telephely címe:2170AszódKossuth L. u. 28.Kereskedelem
PR5736CSILLAG GABRIELLA2007.11.09Székhely címe:1066BudapestDessewffy u. 25.2007.11.09KészítésG*G
Telephely címe:1066BudapestDessewffy u. 25.
PR6858CSILLAG KATALIN2012.02.20Székhely címe:7761KozármislenyZrínyi u. 13.42770162012.02.29CSK
Telephely címe:7761KozármislenyZrínyi u. 13.KereskedelemKészítésJavítás
PR4897CSILLAGVARÁZS BT.2004.08.03Székhely címe:5000SzolnokBotár I. u. 10. VI/53.16-06-0086552010.02.26KereskedelemCSV
Telephely címe:5200TörökszentmiklósKossuth tér 7.Kereskedelem
PR2610CSILLAGZAFÍR KKT.1999.02.05Székhely címe:9011GyőrKör tér 53.08-03-001783/022005.12.29KészítésJavításKS
Telephely címe:9011GyőrKör tér 53.
PR6015CSILLÁM SILVER KFT2009.02.18Székhely címe:1031BudapestSilvanus sétány 49.01-09-9120372010.08.26Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreDunakanyar krt. 2.Kereskedelem
PR1626CSILLOGÓ L. ÉS L. BT2007.05.18Székhely címe:1077BudapestKirály u. 6901-06-1129922010.10.15KereskedelemKészítésJavításL&L
Telephely címe:1071BudapestKirály u.69Kereskedelem
PR5063CSITT-CSATT 2000 BT.2005.02.25Székhely címe:2100GödöllőPerczel Mór u. 25.13-06-0376472005.02.25KereskedelemCSI
Telephely címe:2100GödöllőKossuth L. u.44.Kereskedelem
PR4469CSIZMADIA SZABÓ ZSUZSA2002.12.11Székhely címe:4060BalmazújvárosVeres Péter u. 15.2006.12.05KészítésJavításÖZS
Telephely címe:4060BalmazújvárosVeres Péter u. 15.
PR5742CSODÁK VILÁGA BT2007.11.20Székhely címe:2146MogyoródGödöllői út 24.13-06-0562472010.03.16Kereskedelem
Telephely címe:2146MogyoródGödöllői út 24.Kereskedelem
PR1046CSOMOR LAJOS2000.08.23Székhely címe:8095PákozdÁrpád u.25.2007.01.19KészítésJavításC
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:8095PákozdÁrpád u.25.
PR6938CSONESZ KFT2012.06.12Székhely címe:4029DebrecenKölcsey u. 24.09-09-0194962012012.06.12
Telephely címe:4029DebrecenKölcsey u. 24.Kereskedelem
PR6711CSONTVÁRY-ÉKSZER KFT.2011.08.17Székhely címe:7632PécsCsontváry u. 2.02-09-0770372013.03.12
Telephely címe:7632PécsCsontváry u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:7632PécsMóra Ferenc u. vásártérKereskedelem
PR2191CSORDÁS LÁSZLÓNÉ1999.06.30Székhely címe:7700MohácsSzabadság u. 18.2008.06.04Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsSzabadság u. 18. "Arany-gyűrű
ékszer"
Kereskedelem
PR4203CSÓTAINÉ SZUHI DÓRA ÉVA2002.02.18Székhely címe:3525MiskolcDéryné út 12.32176992011.04.06KereskedelemKészítésJavításCsR CSR
Telephely címe:3525MiskolcDéryné út 12.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3525MiskolcKazinczi u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi u. 66-68.KereskedelemKészítésJavítás
PR5766CSUPATÍZ KFT2007.12.12Székhely címe:2049DiósdMuskátli u. 9/f.13-09-1152512011.09.15KereskedelemCSU
Telephely címe:2360GyálKőrösi u. 90.Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösMátyás király u. 7.Kereskedelem
PR4878CSURGÓ-COOP RT.2004.06.24Székhely címe:8840CsurgóSzéchényi tér 18.14-10-3001672008.12.23Kereskedelem
Telephely címe:8840CsurgóPetőfi S. tér 2.Kereskedelem
PR6579D.I.C. HU KFT2011.02.23Székhely címe:1036BudapestBécsi út 57-5901-09-9226132013.06.25DIC
Telephely címe:1036BudapestBécsi Út 57-59. I/9.Kereskedelem
PR5084D+D GOLDLAND KFT2005.03.31Székhely címe:1042BudapestJózsef Attila u. 33. 3/17.01-09-9296152013.03.25KereskedelemD+D
Telephely címe:5000SzolnokBaross G. u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokBaross G. u. 2/A.Kereskedelem
PR6720DAJKÓ GYÖRGY2011.09.01Székhely címe:5126JászfényszaruFürst Sándor út 10.219783182011.09.01
Telephely címe:5126JászfényszaruFürst Sándor út 10.Kereskedelem
PR3358DALIMAT INTERNATIONAL KFT1999.06.30Székhely címe:1055BudapestSzent István krt. 11.01-09-6690932005.06.06KereskedelemTSD
Telephely címe:1055BudapestSzent István krt. 11.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedKossuth Lajos sgt. 119.Kereskedelem
PR2147DALOKI MÁRIA1999.06.30Székhely címe:8300TapolcaNagyköz u.7 880/3/A/6 hrsz.2011.12.08KereskedelemTOE
Telephely címe:8300TapolcaNagyköz u.7. 880/3/A/6 hrsz.Kereskedelem
PR4082DANBURIT GRAPH BT2001.09.26Székhely címe:2022TahitótfaluSzentendrei út 96.01-06-745748KereskedelemKészítésJavításDG
Telephely címe:2016LeányfaluMóricz Zsigmond út 126.Kereskedelem
PR5482DÁNIÓ KFT2006.08.24Székhely címe:2800TatabányaIbolya u.2/a.11-09-0030962006.11.28Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaMészáros út 4.Kereskedelem
PR6078DARAGÓ FAMILIA KFT2009.06.12Székhely címe:3300EgerSzéchenyi István u. 13.10-09-0286762009.06.23KereskedelemKészítésJavításDMP
Telephely címe:3300EgerSzéchenyi István u. 13.Kereskedelem
PR5014DARÁZS KEVERŐ 60 KFT2004.11.25Székhely címe:5100JászberénySzelei út 69.16-09-0068972011.04.18Kereskedelem
Telephely címe:5100JászberényKossuth Lajos u. 10-12.Kereskedelem
Telephely címe:5130JászapátiKossuth L. út 2-8.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerZalár út 3.Kereskedelem
Telephely címe:3060PásztóFő út 26.Kereskedelem
PR2719DARVAS SÁNDORNÉ1999.06.30Székhely címe:9700SzombathelySzűrcsapó u. 23.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelySzűrcsapó u. 23.Kereskedelem
PR7028DAVID GOLD KFT2012.11.14Székhely címe:1074BudapestRákóczi út 54. II/216.01-09-9933652012.11.14
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 54. II. em. 216-217-
218.
Kereskedelem
PR6804DAVILANO KFT2011.12.07Székhely címe:1072BudapestDob u. 20. I/9.01-09-9726582011.12.07DVL
Telephely címe:1072BudapestDob u. 20. I/9.Kereskedelem
PR5536DAVLOR KFT2006.11.08Székhely címe:4251HajdúsámsonVirágos u. 8.09-09-0129572012.05.11Kereskedelem
Telephely címe:4251HajdúsámsonRákóczi u. 17.Kereskedelem
Telephely címe:4254NyíradonyÁrpád u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:4029DebrecenCsapó u. 82.Kereskedelem
PR6003DAVYN-KŐ KFT2009.01.21Székhely címe:5000SzolnokBaross u. 3.16-09-0106542011.03.02Javítás
Telephely címe:5000SzolnokBaross u. 3.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR4492DAYNA BT2003.01.29Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 28. 5/1.13-06-0498862006.05.24KészítésDA
Telephely címe:6723SzegedJózsef Attila sgt. 142/b. VI/18.
PR4212DEÁK ÉS TÁRSA BT2002.02.26Székhely címe:5700GyulaVásárhelyi Pál u. 6.04-06-0070262013.02.06KereskedelemKészítésJavításDT
Telephely címe:5700GyulaVásárhelyi Pál u.6.KereskedelemKészítésJavítás
PR6912DEÁK ZÁLOGHÁZ KFT2012.04.27Székhely címe:5700GyulaVásárhelyi Pál u. 6.04-09-0117242013.05.02DT
Telephely címe:5700GyulaVásárhelyi Pál u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
OR1095DEBRECEN-NAGYTEMPLOMI REFORMÁTUS
EGYHÁZKÖZSÉG
2012.06.15Székhely címe:4026DebrecenPiac u. 4-6.00002/20122012.06.15
Telephely címe:4026DebrecenPiac u. 4-6.Kereskedelem
PR6593DEDALO ART AND HANDCRAFT KFT2011.03.10Székhely címe:1074BudapestRákóczi út 54.01-09-9358012012.06.27
Telephely címe:2025VisegrádFellegvár parkolóKereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR2592DE-DE KERESKEDELMI BT1999.06.30Székhely címe:1131BudapestBéke u. 77.01-06-4120312006.05.24KereskedelemKészítésJavításKÁZS
Telephely címe:1131BudapestBéke u. 77.Kereskedelem
PR3300DÉKÁNY ÉS TÁRSAI KFT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárTemesi u. 2.07-09-0066832012.09.11KereskedelemKészítésJavításDGY
Telephely címe:8000SzékesfehérvárJuhász Gyula köz 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPalotai út 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR5479DÉKÁNY SZABOLCS TAMÁS2006.08.17Székhely címe:6800HódmezővásárhelyDr. Rapcsák A. út 4.2012.09.17Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyDr. Rapcsák A. út 4.Kereskedelem
PR6086DELAZZI GROUP KFT2009.06.23Székhely címe:3400MezőkövesdAdy Endre út 75.05-09-0106682009.06.23KereskedelemJavítás
Telephely címe:3400MezőkövesdSzent László tér 8.Kereskedelem
PR2295DÉLBUDAI SPEKTRUM OKTATÓ KFT1999.01.04Székhely címe:1224BudapestDózsa György u. 98.01-09-3612612006.05.25KészítésJavításDS
Telephely címe:1221BudapestBudai N.Antal,Anna u. 13-15.
PR6785DELEA FERENC2011.11.16Székhely címe:1162BudapestÁkos u. 31.180124902011.11.16
Telephely címe:1162BudapestÁkos u. 31.Kereskedelem
PR6865DEME SÁNDOR2012.02.27Székhely címe:4150PüspökladányMunkácsy u. 19.24239622012.02.27
Telephely címe:5000SzolnokBaross Gábor u. 49-51/a.Kereskedelem
PR5791DEMETER ÁGNES2008.02.12Székhely címe:9730KőszegTáblaház u. 1.145632812011.03.25Kereskedelem
Telephely címe:9730KőszegTáblaház u. 1.Kereskedelem
PR5608DÉNES JÁNOS2007.03.27Székhely címe:8230BalatonfüredIskola u. 1.124467802010.08.10KészítésD&J
Telephely címe:8230BalatonfüredVasút u. 3/5.
PR3292DENTAL-TRADE KFT1999.06.30Székhely címe:1078BudapestMarek J. u. 31. fsz.01-09-0789582013.01.28Kereskedelem
Telephely címe:1078BudapestMarek J. u. 31. fsz.Kereskedelem
PR6216DESTINY ÖTVÖS, ÉKSZER KFT2009.11.27Székhely címe:1132BudapestCsanády u. 21.01-09-9286812009.11.27DGK
Telephely címe:1132BudapestCsanády u. 21.KereskedelemKészítésJavítás
PR2759DEUTSCH PÁL1999.06.30Székhely címe:8200VeszprémArany János u. 40.2010.10.28KereskedelemDP DP*
Telephely címe:8200VeszprémBudapesti út 20-28.Kereskedelem
PR4734DEVECSERINÉ VADÁSZ JULIANNA2003.12.22Székhely címe:6087DunavecsePetőfi S. u. 36/b2006.05.25Kereskedelem
Telephely címe:6087DunavecsePetőfi S. u. 36/b.Kereskedelem
PR6209DEVIL LIKE KFT2009.11.25Székhely címe:3576SajóhidvégRákóczi F. u. 39.05-09-0159052011.04.19JDZ
Telephely címe:4032DebrecenJerikó u. 9-11.Kereskedelem
PR7133DEXTER CONSULTING KFT2013.06.14Székhely címe:2053HerceghalomPetőfi utca 8.13-09-1163472013.06.14
Telephely címe:8600SiófokBabits Mihály u. 85.Kereskedelem
PR5025DIADÉM GOLD KFT2004.12.08Székhely címe:1024BudapestRetek u. 501-09-7248902005.03.01Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestRetek u. 5Kereskedelem
PR1476DIADÉM KFT1999.06.30Székhely címe:2890TataAdy E. u. 18/A.11-09-0018112010.06.21Kereskedelem
Telephely címe:2890TataAdy E. u. 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:2890TataAdy Endre u. 18/A.Kereskedelem
PR6460DIADÉM REXKFT2010.10.14Székhely címe:1117BudapestBogdánfy u. 5/a.01-09-9199402011.12.13
Telephely címe:1212BudapestII. Rákóczi F. u. 154-170. Csepel
Plaza
Kereskedelem
PR6634DIANAKRAUSZ HUNGARY KFT2011.04.22Székhely címe:1068BudapestKirály u. 28. fsz. 15.01-09-9033882012.10.31DJK
Telephely címe:1068BudapestKirály u. 28. fsz. 15.KereskedelemKészítés
Telephely címe:2000SzentendreFő tér 6.KereskedelemKészítés
PR6164DIANA-ZÁLOGHITEL KFT2009.10.29Székhely címe:8913EgervárNádasdy u. 14.20-09-0695382010.02.04Kereskedelem
Telephely címe:9900KörmendDeák Ferenc u. 1/A 1-es ajtóKereskedelem
PR4928DIMEA KFT2004.09.08Székhely címe:1135BudapestJász u. 25/A. fszt. 2.01-09-7050212009.03.12Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. II/24.Kereskedelem
PR4008DINGÓ KERESKEDELMI KFT2001.07.03Székhely címe:1112BudapestBeregszász út 48. C. ép. 1/4.01-09-6956352010.01.08Kereskedelem
Telephely címe:1133BudapestKárpát u. 62-64. Hélia HotelKereskedelem
PR2294DIÓSINÉ GUT GABRIELLA1999.06.30Székhely címe:2013PomázBalogh Ádám u. 832/3. hrsz.2008.11.21KészítésGG
Telephely címe:2013PomázBalogh Ádám u. 832/3. hrsz.
PR5806DIPE GOLD KFT2008.02.27Székhely címe:1054BudapestHonvéd u. 8. I/2.01-09-8912412012.10.12KereskedelemDPG
Telephely címe:1054BudapestHonvéd u. 8. I/2.Kereskedelem
PR1444DIRON KFT1999.06.30Székhely címe:1052BudapestBárczy l. u. 1001-09-0769442007.11.28KereskedelemKészítésJavításDM *DI
Telephely címe:1052BudapestBárczy l. u. 1-3.Kereskedelem
PR6135DISCOS TRAVEL KFT2009.09.03Székhely címe:6600SzentesKossuth tér 4.06-09-0080832010.10.05
Telephely címe:6600SzentesKossuth u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedTörök u. 11/b.Kereskedelem
PR7108DIUSS CREATIVE KFT2013.05.02Székhely címe:1165BudapestEmma u. 2.01-09-1714752013.06.11DSS
Telephely címe:1165BudapestEmma u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR5394DÍ-VA 2003 KFT2006.05.08Székhely címe:9700SzombathelyFalud i F. u. 20. I/6.18-09-1067522010.08.19Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyKossuth u. 21.Kereskedelem
Telephely címe:9730KőszegVárkör 18.Kereskedelem
PR3202DIVATDZSUNGEL BT.1999.06.30Székhely címe:6725SzegedKálvária sugárút 6906-06-0011162010.02.19KereskedelemDZS
Telephely címe:6724SzegedSzabadkai út. 7.Kereskedelem
PR4035DIVATÉKSZER 2001 KFT2001.08.08Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II. 230.19-09-5107682012.02.22KereskedelemGAD GAD
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II. 320.KereskedelemKészítésJavítás
PR5892DL-CHARMA KFT2008.07.21Székhely címe:5000SzolnokDorottya u. 316-09-0102012009.05.26KereskedelemKészítésJavításDLC
Telephely címe:5000SzolnokKossuth L. u. 17-23Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokBatthyány út 14.Kereskedelem
PR2218DOBOS BÉLA1999.06.30Székhely címe:4900FehérgyarmatPetőfi út 4.2008.10.30KereskedelemKészítésJavításDOB
Telephely címe:4900FehérgyarmatPetőfi S. u. 4.Kereskedelem
PR2026DOBOS GYÖNGYVÉR1999.10.19Székhely címe:1124BudapestSasfiók u. 5.2006.05.30KészítésJavításDGY
Telephely címe:1124BudapestSasfiók u. 5.
PR4880DOBOS LEVENTE2004.06.29Székhely címe:7200DombóvárDombó Pál u. 2/C.80027902011.10.07KereskedelemKészítésJavításL
Telephely címe:7200DombóvárDombó Pál u. 2/c.KereskedelemKészítésJavítás
PR6344DOCCO DESIGN KFT2010.06.08Székhely címe:6724SzegedKisteleki E. u. 1.06-09-0155232010.06.08DDK
Telephely címe:6724SzegedKisteleki E. u. 1.KészítésJavítás
PR4041DÓCZI CSABA TIBOR2001.08.17Székhely címe:2118DányTemető u. 19.2006.05.30KészítésJavításDCS
Telephely címe:2118DányTemető u. 19.
PR1751DÓCZI IMRE1999.06.30Székhely címe:6720SzegedTisza Lajos krt. 36-38.2008.04.08KereskedelemKészítésJavításDl
Telephely címe:6720SzegedTisza Lajos krt. 36-38.Kereskedelem
PR6578DODÁLE KFT2011.02.21Székhely címe:4244ÚjfehértóKossuth u. 50.15-09-0770462011.02.21UL
Telephely címe:4080HajdúnánásMártírok tere 15.Kereskedelem
PR2972DOLINA KFT1999.06.30Székhely címe:2730AlbertirsaHősök útja 11.13-09-0648922004.11.16KereskedelemKészítésJavításA
Telephely címe:2730AlbertirsaVasút u. 8.Kereskedelem
PR5935DOLLY-GOLD KFT2008.10.01Székhely címe:8000SzékesfehérvárSzedreskerti lkn. 45. III/7.07-09-0147482011.01.12KereskedelemTED
Telephely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 2.Kereskedelem
PR7011DÓM FOLKLÓR KFT2012.10.19Székhely címe:1051BudapestHercegprímás u. 7.01-09-6738662012.10.19FOL
Telephely címe:1051BudapestHercegprímás u. 7.Kereskedelem
PR6792DOMBO-CASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT2011.11.22Székhely címe:7200DombóvárSzabadság u. 21.17-09-0088572011.11.22
Telephely címe:7200DombóvárSzabadság u. 21.Kereskedelem
PR5995DOMI ART KFT2009.01.15Székhely címe:8300TapolcaArany János u. 10.19-09-5099562009.04.01KereskedelemKészítésJavításDGA
Telephely címe:8300TapolcaArany János u. 10.Kereskedelem
PR6518DOPPLER 2010 BT.2010.11.25Székhely címe:1116BudapestHunyadi Mátyás u. 22.01-06-7734612012.09.14SKZ
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 41.KereskedelemKészítésJavítás
PR3065DORAND BT1999.06.30Székhely címe:2890TataDózsa György u. 26.11-06-0036592006.05.30Kereskedelem
Telephely címe:2890TataAdy Endre. u.15.Kereskedelem
PR5078D'ORELY-ÉKSZER BT2005.03.22Székhely címe:6000KecskemétBercsényi u. 11. l/l.03-06-1135342005.03.22DRL
Telephely címe:1146BudapestCsantavér köz 5-7. I/5.
PR4000DOREX GOLD KFT2001.06.13Székhely címe:2151FótFehérkő u. 1.13-09-0924972012.04.10KereskedelemJDB JDB
Telephely címe:2096ÜrömPillangó u. 3-5.Kereskedelem
PR5693DORGER-GOLD BT2007.08.29Székhely címe:6723SzegedGyöngyvirág u. 4/B. VII. em. 21.06-06-0114212007.08.30
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I. em. 116.
PR5269D'ORIS ÉKSZER KFT2005.11.29Székhely címe:1034BudapestTímár u.24.01-09-7358102005.11.29KereskedelemDIS
Telephely címe:1034BudapestTímár u.24.Kereskedelem
PR1914DOROTHEA KFT1999.06.30Székhely címe:4032DebrecenJerikó u. 25.09-09-0017522006.05.30Kereskedelem
Telephely címe:4026DebrecenKálvin tér 8.Kereskedelem
Telephely címe:4026DebrecenKálvin tér 8.Kereskedelem
PR5038DOVE COSMETICS KFT2005.01.06Székhely címe:1139BudapestVáci út 95.01-09-6755732005.01.25KereskedelemDCS
Telephely címe:1139BudapestForgách u.9.Kereskedelem
PR4945DÓZSA-ÖTVÖS KFT2004.09.29Székhely címe:1165BudapestOrsika tér 4. 2/6.01-09-7295012013.04.18KereskedelemKészítésJavításDZ
Telephely címe:1163BudapestSashalmi sétány 24.KészítésJavítás
PR3326DPP KFT1999.06.30Székhely címe:1139BudapestForgách u. 9/B.01-09-1615372012.11.19KereskedelemDPP
Telephely címe:1139BudapestForgách u. 9/B.Kereskedelem
PR6921DR ANTAL GYÖRGYNÉ2012.05.11Székhely címe:6900MakóSzéchenyi tér 14-16. fsz. 2.283180892012.05.11
Telephely címe:6900MakóSzéchenyi tér 14-16. fsz. 2.Kereskedelem
PR6786DR MIZSER-TOMOLYA KINGA2011.11.16Székhely címe:3422BükkábrányMátyás király út. 37.258344892012.01.30MTK
Telephely címe:3422BükkábrányMátyás király út. 37.KereskedelemKészítésJavítás
PR6689DR NAGY ZSOLT DÉNES2011.07.19Székhely címe:1028BudapestTárkony u. 50.62853242011.07.19
Telephely címe:1028BudapestTárkony u. 50.KereskedelemÁrverés
PR3591DR SCHMIDT & DR KÖRÖSZTÖS KFT2000.02.07Székhely címe:1191BudapestTörök u. 7.01-09-7024592012.08.22Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestTörök u. 7.Kereskedelem
PR6121DR TARJÁN ÉS STRAUSZ KFT2009.08.06Székhely címe:1024BudapestKáplár utca 11-1301-09-7035892009.11.11KereskedelemKészítésJavításT&U
Telephely címe:1142BudapestMexikói út 70Kereskedelem
PR3598DR VÖLGYINÉ CSEH RITA2000.02.08Székhely címe:8900ZalaegerszegAlsójánkahegyi út 5.2010.05.27KereskedelemKRT
Telephely címe:8900ZalaegerszegKossuth L. u. 4.Kereskedelem
PR7128DR. HETÉNYI-MARTON TAMÁS2013.06.11Székhely címe:8360KeszthelyRákóczi út 12.321842932013.06.11
Telephely címe:8360KeszthelyRákóczi út 12.Kereskedelem
PR4055DRAGOVITS GOLD & SILVER KFT2001.09.04Székhely címe:1052BudapestPárisi u. 2.01-09-6987652012.11.19KereskedelemKészítésJavításDD DGS
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1077BudapestWesselényi u. 25.Kereskedelem
PR3125DREISZIGERNÉ FÁBIÁN MAGDOLNA1999.06.30Székhely címe:8660TabKossuth L. u.-i üzletsor II/20.2009.03.04Kereskedelem
Telephely címe:8660TabKossuth L. u.i üzletsor II/20.Kereskedelem
PR7073DRESSY STYLE KFT2013.02.22Székhely címe:5100JászberénySzövetkezet u. 10. l/l.16-09-0146432013.04.18
Telephely címe:5100JászberényLehel Vezér tér 33.Kereskedelem
PR2582DROBINOHA CSILLA1998.12.01Székhely címe:2521CsolnokSzénbányászok u. 16.2006.05.31KészítésJavításDCS
Telephely címe:2521CsolnokSzénbányászok u. 16.
PR6763DROZDZ ADRIENN2011.10.19Székhely címe:1036BudapestPacsirtamező u. 16. III/10.2011.10.19SMO
Telephely címe:1036BudapestPacsirtamező u. 16. III/10.KereskedelemKészítés
PR1569DUNA-GOLD BT1999.01.04Székhely címe:1053BudapestKirályi Pál u. 18.01-06-017710/042008.05.16KészítésJavításDG
Telephely címe:1053BudapestKirályi P u. 18.
PR6860DUNA-AUDITIRODA E.C.2012.02.21Székhely címe:2316TökölCsépi út 18.13-11-0907132012.02.21DEC
Telephely címe:1095BudapestSoroksári u. 5. V/9.Kereskedelem
PR4124DUNAMODUL KFT2001.11.09Székhely címe:1088BudapestBródy Sándor u. 26. fsz. 4.01-09-0749462007.04.25KereskedelemKészítésJavításVVV
Telephely címe:1088BudapestBródy Sándor u. 26.Kereskedelem
PR6620DUNAPART PORCELAN KFT2011.04.18Székhely címe:2316TökölMátyás király u. 11. 24. ép.
III/10.
13-09-1439842011.08.18API
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi u. 18.Kereskedelem
PR1483DUÓ-KER KFT1999.06.30Székhely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja u. 40.09-09-0010932008.09.22Kereskedelem
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja u. 28.Kereskedelem
PR7053DYNA-GOLD KFT2012.12.19Székhely címe:7400KaposvárBerzsenyi u. 12/4.14-09-3131232012.12.19
Telephely címe:7400KaposvárBerzsenyi u. 12/4.Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárHunyaditér42.Kereskedelem
PR3587DZSANAKA BT2000.02.01Székhely címe:2600VácKárász u. 30.13-06-0351682006.06.02Kereskedelem
Telephely címe:2600VácKárász u. 30.Kereskedelem
PR6429É & V REGENT DIAMONDS KFT2010.09.13Székhely címe:1106BudapestPaprika u. 71.01-09-8722422011.11.23
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi u. 1-9. I/4.Kereskedelem
PR6077EGOLD CREDIT KFT2009.06.12Székhely címe:1095BudapestMester u. 13.01-09-9161362011.04.12KereskedelemEVE
Telephely címe:1095BudapestMester u. 13.Kereskedelem
PR6169E. ELEFÁNT KFT2010.01.26Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u.5-7.fszt.20.01-09-9256692012.11.22KereskedelemELE
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u.5-7.fszt.20.Kereskedelem
PR6333E1 INVESTMENT KFT2010.05.28Székhely címe:8000SzékesfehérvárBudai u. 135.07-09-0155122012.01.02S2U
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBudai út 316.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárAdy Endre u. 32.Kereskedelem
PR3350EAST EUROPEAN GOLD CENTER KFT1999.06.30Székhely címe:2000SzentendreBükköspart 35.13-09-0849892010.04.13KereskedelemEEG EEG
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 54. III/303.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7Kereskedelem
PR5708ÉBEN-ART KFT2007.09.25Székhely címe:5700GyulaDamjanich u. 26/2.04-09-0075552010.10.25Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 15.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 6.Kereskedelem
PR5010EBS '01 KFT.2004.11.19Székhely címe:4211EbesRózsa u.22.09-09-0105642011.03.01Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenPiac u. 39.Kereskedelem
PR1217ECCLESIA SZÖV.2000.01.01Székhely címe:1053BudapestFerenciek tere 7-8.01-02-0509032006.06.02Kereskedelem
Telephely címe:1053BudapestFerenciek tere 7-8.Kereskedelem
PR4622ECO-REAL KFT2003.07.24Székhely címe:1132BudapestVisegrádi u. 64. II/14.01-09-7136032006.06.02Kereskedelem
Telephely címe:1107BudapestFertő u. 1/D.Kereskedelem
PR4777ECSEDI ÉKSZER KFT2004.03.01Székhely címe:4150PüspökladányDembinszky u. 7.09-09-0101822013.06.24KereskedelemKészítésJavításEÉ EEM
Telephely címe4150PüspökladányBocskai u.15.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe4183KabaRákóczi u.79.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe4150PüspökladányBelterület 1859/12 Hrsz TescoKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe5310KisújszállásDeák Ferenc u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR4886ÉDER PÉTER2004.07.07Székhely címe:9700SzombathelyMadách Imre u 3/a.KészítésJavításEP
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 21-22.
PR1449EDIT-GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:8300TapolcaDeák F. u. 12.19-09-5018192011.01.04Kereskedelem
Telephely címe:8300TapolcaDeák F. u. 12.Kereskedelem
PR4551EFEN KAPOSVÁR HUNGÁRIA KFT2003.04.17Székhely címe:7400KaposvárGuba S. u. 38.14-09-3024902006.03.13
Telephely címe:7400KaposvárGuba S. u. 38.
PR4961EFENDEL BT.2004.10.11Székhely címe:1182BudapestBatthyány u. 169.01-06-7564972004.10.11Kereskedelem
Telephely címe:2045TörökbálintTorbágy u. 1. (CORA B. 30/1.)Kereskedelem
PR6079ÉGI MARCELL2009.06.17Székhely címe:1077BudapestAlmássy tér 16. III/22.2011.10.26KészítésEGI
Telephely címe:1077BudapestAlmássy tér 16. III/22.KereskedelemKészítésJavítás
PR3370E-GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:1182BudapestBatthyány u. 220/A.01-09-6802132012.12.17KereskedelemEG*
Telephely címe1185BudapestRozsnyó u. 10.Kereskedelem
Telephely címe1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8.Kereskedelem
Telephely címe2112VeresegyházSzadai út 7.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4382EGRI ZOLTÁN2002.09.23Székhely címe:1143BudapestStefánia út 109.2006.06.02KészítésJavításkocka-EZ
Telephely címe:1143BudapestStefánia út 109.
PR6156ÉGZÁL KFT2009.09.29Székhely címe:1095BudapestLechner Ödön fasor 2. VI/609.01-09-9231542010.04.22KereskedelemTJL
Telephely címe:1095BudapestFerenc krt. 27. fsz. 5.Kereskedelem
PR3450EGYETÉRTÉS COOP ZRT1999.09.27Székhely címe:4087HajdúdorogNánási u. 14.09-10-0003072010.09.09Kereskedelem
Telephely címe:4080HajdúnánásDorogi út 6.Kereskedelem
PR6989EIGOS ONE KFT2012.09.17Székhely címe:1132BudapestGyöngyház u. 12. 3/4.01-09-9320012012.09.17
Telephely címe:1132BudapestGyöngyház u. 12. 3/4.Kereskedelem
PR6358EINHORN GLOBAL KFT2010.06.28Székhely címe:4320NagykállóKert út 4015-09-0744572010.10.28EM1
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóJózsef Attila u. 6.Kereskedelem
PR4949EISENMAYER VIOLA2004.10.01Székhely címe:1103BudapestGergely u 50. III/3.2005.08.24KészítésVYA
Telephely címe:1089BudapestVillám u. 2/A.
PR3675EITLER GOTTFRIED2000.05.15Székhely címe:5520SzeghalomTildy u. 10.2006.06.12Kereskedelem
Telephely címe:5520SzeghalomTildy u. 10.Kereskedelem
PR5446ÉK-KŐ ZRT2006.07.12Székhely címe:6721SzegedVidra u. 4.06-10-0000822012.12.17KereskedelemKészítésJavításSZK SZK
Telephely címe:6721SzegedVidra u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/228.Kereskedelem
PR3808ÉKKŐ-2000 KFT2000.10.10Székhely címe:3580Tisza új városBabits M. u.2.05-09-0083942011.05.17Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u. 1.Kereskedelem
PR5079EKRONOM KFT2005.03.23Székhely címe:6500BajaDuna u. 13.03-09-1112362009.02.04KereskedelemKészítésJavításHAJÓ
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy u. 37-43 "Csaba
Center" III.311.
Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegAdy Endre u.13.fsz.10.Kereskedelem
PR3244ÉKSZER ARZENÁL KFT1999.06.30Székhely címe:8100VárpalotaBezerédi u. 36.19-09-5048092008.02.29KereskedelemEAR
Telephely címe:8100VárpalotaTáncsics M. u. 1.Kereskedelem
PR6316ÉKSZER AUTÓ KFT2010.05.10Székhely címe:4320NagykállóMártírok u. 31.15-09-0741942010.05.11
Telephely címe:4320NagykállóKorányi út 1.Kereskedelem
PR4160ÉKSZER GALÉRIA KFT2001.12.08Székhely címe:4032DebrecenNagyerdei körút 72/B. II/6.09-09-0083632010.11.05Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 20.Kereskedelem
PR6480ÉKSZER MARKET KFT2010.10.28Székhely címe:2030ÉrdBalatoni út 103/B.13-09-1413292013.06.04EKM
Telephely címe:5000SzolnokFelső-Szandai rét 1.Kereskedelem
Telephely címe:3516MiskolcPesti út 9. (Cora)Kereskedelem
Telephely címe:2151FótFehérkő út 1.Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaGránátos út 11.Kereskedelem
PR2785ÉKSZER P & P KFT1999.06.30Székhely címe:1087BudapestKönyves K. krt. 44.16-09-0031122012.04.10KereskedelemÉPP
Telephely címe:1089BudapestRezső tér 13.KereskedelemKészítésJavítás
PR7075ÉKSZER PARADICSOM KFT2013.02.25Székhely címe:1037BudapestGyógyszergyár út 62. 2/5.01-09-9959932013.02.25EPK
Telephely címe:1039BudapestMátyás király út 38.KereskedelemKészítésJavítás
PR5611ÉKSZER STÚDIÓ 2007 KFT2007.04.03Székhely címe:2000SzentendreBogdányi u. 8.13-09-1124002007.11.14KereskedelemÉS
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi u. 8.Kereskedelem
PR5983ÉKSZER SZERVÍZ KFT2008.12.03Székhely címe:1115BudapestEtele tér 4. fszt. 2.01-09-9049182008.12.10KészítésJavításPKA
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/209.
PR6282ÉKSZER WEBÁRUHÁZ KFT2010.03.30Székhely címe:1119BudapestTétényi Út 74/A01-09-9353772010.03.30
Telephely címe:1119BudapestTétényi út 74/AKereskedelem
PR6965ÉKSZERANETRŐL.HU KFT2012.08.02Székhely címe:1028BudapestZrínyi u. 4.01-09-9897532012.08.02
Telephely címe:1056BudapestDuna u. 3. l/l.Kereskedelem
PR6857ÉKSZERENCSE KFT2012.02.15Székhely címe:1121BudapestRácz Aladár u. 4/A.01-09-9811972012.08.29
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.Kereskedelem
PR2166ÉKSZERÉSZ BTSzékhely címe:1089BudapestVillám u. 2/a01-06-3129202010.11.18KészítésJavításEK
Telephely címe:1089BudapestVillám u. 2/A.
PR6435ÉKSZERFÜGGŐ KFT2010.09.16Székhely címe:1157BudapestKőrakás park37.01-09-9438312012.01.23EFG
Telephely címe:1135BudapestPozsonyi u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR6601ÉKSZERGYÁR KFT2011.03.22Székhely címe:2351AlsónémediHaraszti u. 43.13-09-1452422012.12.17CCM
Telephely címe:2351AlsónémediHaraszti u. 43.KereskedelemKészítésJavítás
PR6978ÉKSZERKÖNYV KFT2012.09.03Székhely címe:6726SzegedAranyosi u. 2/b.06-09-0187592012.09.03EKB
Telephely címe:6723SzegedHajnal u. 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR5662ÉKSZERKUCKÓ KFT2007.07.12Székhely címe:2521CsolnokSzénbányászok útja 16.11-09-0126302010.08.09KereskedelemKészítésJavításEKK
Telephely címe:2510DorogBécsi út 42. 1185. hrsz.Kereskedelem
PR5776ÉKSZER-M KFT2008.01.09Székhely címe:2800TatabányaSárberki Itp. 715. I/4.11-09-0128812012.06.20Kereskedelem
Telephely címe:2837VértesszőlősHatár u. 1-3Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaSárberki Itp. 715. I/4.Kereskedelem
PR6129ÉKSZERONLINE KFT2009.09.02Székhely címe:2340KiskunlacházaMunkácsy M. u. 19.13-09-1301712011.10.27KereskedelemEON
Telephely címe:2340KiskunlacházaMunkácsy M. u. 19.Kereskedelem
Telephely címe:2300RáckeveKossuth L. u. 2.Kereskedelem
PR4658ÉKSZER-PARTNER KFT2003.09.16Székhely címe:1067BudapestTeréz krt. 19. I./18.01-09-7177182012.10.26KereskedelemKészítésJavításEP 705
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7100SzekszárdKölcsey Itp. 2Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 32.Kereskedelem
PR5749ÉKSZERPONT KFT2007.11.27Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-8797842009.07.30KereskedelemEPT
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. 109.Kereskedelem
PR4657ÉKSZER-SZIGET BT2003.09.15Székhely címe:4800VásárosnaményRákóczi u. 1.15-06-0920932008.09.22KereskedelemKészítésESZ
Telephely címe:4800VásárosnaményRákóczi u. 1.Kereskedelem
PR5254ÉKSZERSZÍNHÁZ KFT2005.11.09Székhely címe:2013PomázBalogh Ádám u. 832/313-09-1018342012.07.31KereskedelemKészítésJavításGG
Telephely címe:2013PomázBalogh Ádám u. 832/3.KereskedelemKészítésJavítás
PR3369ÉKSZERTÁR ÖTVÖS KKT1999.06.30Székhely címe:1132BudapestKresz Géza u. 36.01-03-023303KereskedelemKészítésJavításS
Telephely címe:1132BudapestKresz Géza u. 36.Kereskedelem
PR6390ÉKSZERÜZLET KFT2010.07.29Székhely címe:2457AdonyJózsef Attila u. 3.07-09-0186562012.06.19ÉKZ
Telephely címe:2030ÉrdBudai u. 22.Kereskedelem
Telephely címe:2721PilisSzabadságtér 1.Kereskedelem
Telephely címe:2451ErcsiDózsa György u. 25.Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudai u. 24.Kereskedelem
PR6428ÉKSZERVÍZ KFT2010.09.13Székhely címe:8800NagykanizsaKórház u. 9.20-09-0706862011.06.17HGE
Telephely címe:8800NagykanizsaKórház u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8800NagykanizsaSabján Gy. u. 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR4806ÉKSZER-ZÁLOG 2003 KFT2004.04.06Székhely címe:1106BudapestFehér út 1.01-09-8678492008.11.19Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestFehér út 1.Kereskedelem
PR5100ÉKSZERZÁLOG KFT2005.04.22Székhely címe:2200MonorPetőfi u. 3.13-09-0703932012.11.12KereskedelemKészítésJavításEZ
Telephely címe:2200MonorPetőfi S. u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1076BudapestThököly út 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2370DabasHrsz.:2256/15. TESCO Áruház, S-
7. sz. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2120DunakesziNádas u. 6. (Auchan)KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárHolland fasor 2. (Auchan)KereskedelemKészítésJavítás
PR6036ÉK-TÁR KFT2009.04.07Székhely címe:2049DiósdRadnóti M. u. 42.13-09-1271002010.07.26Kereskedelem
Telephely címe:2316TökölHermina u. 1-3."A" ép. S. 11. üzlet TESCO ÁruházKereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiNémedi u. 69. Tesco S/5Kereskedelem
Telephely címe:2060BicskeCsabdi út 4. Tesco S/14Kereskedelem
Telephely címe:2454PusztaszabolcsSport u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:2060BicskeSzent István u. 23.Kereskedelem
PR4127EL PICANTE KFT2001.11.12Székhely címe:6720SzegedKárász u. 7.06-09-0042652009.01.29Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKárász u. 7.Kereskedelem
PR6859ELAENTÉ KFT2012.02.21Székhely címe:2000SzentendreVasúti Villasor 5.13-09-1549452012.02.21E*E
Telephely címe:2000SzentendreVasóti Villasor 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR5281ELEGIUSZ BT2005.11.24Székhely címe:1131BudapestNővér u. 118.01-06-7491592012.08.23KereskedelemKészítésJavításHA SZÍV KERETBEN HAH
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 14.Kereskedelem
PR6571ELEK & E KFT2011.02.09Székhely címe:1118BudapestUgron Gábor u. 69. fsz. 2.01-09-8936162011.02.09
Telephely címe:1052BudapestKároly körút 22.Kereskedelem
PR1097ELEK ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:2092BudakesziNagy S. u. 65/a.2007.05.17KereskedelemKészítésJavításEIL
Telephely címe:2092BudakesziFő. u. 43-45.Kereskedelem
PR5958ÉLET VIRÁGA KFT2008.10.30Székhely címe:8868LetenyeSzent Imre herceg u. 50.20-09-0657302011.06.20Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaHuszti tér 1-2.Kereskedelem
PR6325ELGÉPÉ KERESKEDELMI BT2010.05.20Székhely címe:1112BudapestGulyás u. 27.01-06-5171902010.05.20
Telephely címe:1073BudapestDohány u. 2.Kereskedelem
PR3406ELIGIUS KFT.1999.07.27Székhely címe:6224TabdiSzent István u. 4.03-09-1076392006.06.13KereskedelemKészítésJavításEG ELG
Telephely címe:6224TabdiSzent István u. 4.Kereskedelem
PR3741ELISA RATTAN KKT2000.08.09Székhely címe:1213BudapestRetyezáti u. 15.01-030235722006.06.13Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestSzent István krt. 19.Kereskedelem
PR6397ELISE GREEN KFT2010.08.06Székhely címe:2030ÉrdKakukkfű u. 8.13-09-1286182013.03.26EGS
Telephely címe:2030ÉrdKakukkfű u. 8.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
Kereskedelem
PR2877ELIT 2000 KFT1999.06.30Székhely címe:4025DebrecenVásáry István u. 7.09-09-0053442012.07.16Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenVásáry István u. 7.Kereskedelem
PR6872ELITDIZAIN KFT2012.03.05Székhely címe:1064BudapestRózsa u. 80. IV. 7.01-09-9629152012.06.22
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 3. fsz. 3.Kereskedelem
PR6740ÉLŐ HENRIK2011.09.29Székhely címe:9028GyőrJózsef Attila út 21.255390982011.09.29E-H
Telephely címe:9028GyőrJózsef Attila út 21.KereskedelemKészítésJavítás
PR2983EL-PESO KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 16.01-09-6697542008.04.09KereskedelemKészítésJavításP(GYÉMÁNT KERET) E-P
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 16-17.Kereskedelem
PR3164ELSA-DENT HUNGÁRIA KFT1999.06.30Székhely címe:1146BudapestIzsó u. 7. fszt.2.01-09-6741682006.06.13Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1146BudapestIzsó u. 7. fszt.2.Kereskedelem
PR6386ELSŐ MAGYAR ARANYÉREM KFT2010.07.27Székhely címe:7632PécsTildy Zoltán u. 55. IX/26.02-09-0759342012.07.20EMA
Telephely címe:7720PécsváradDózsa György u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóVárosháztér 14.Kereskedelem
PR6671ELSŐ MŰTÁRGY KERESKEDELMI KFT2011.06.17Székhely címe:1089BudapestBenyovszky Móric u. 52.01-09-9514272013.03.27
Telephely címe:1052BudapestPárizsi u. 1.KereskedelemÁrverés
PR5930ÉMA-SM BT2008.09.23Székhely címe:2421NagyvenyimTáncsics M. u. 11.07-06-0129152009.09.21Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 56.Kereskedelem
PR1538EMBER JENŐ1999.11.12Székhely címe:1033BudapestMatróz u. 4. IX/25.2009.05.05KereskedelemKészítésJavításEJ
Telephely címe:1039BudapestCsobánka tér 3-4.Kereskedelem
PR6669EMBER SÁNDOR2011.06.16Székhely címe:4400NyíregyházaLegyező u. 8/a.37573282011.06.16
Telephely címe:4400NyíregyházaOrszágzászló tér 5.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaPetőfi S. tér 1.Kereskedelem
PR4159EMÉK KFT2001.12.07Székhely címe:2310SzigetszentmiklósSzilfa u. 9.13-09-1436552013.05.15KereskedelemKészítésJavításA&A AÉA
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-45. /1631. sz.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreFő tér 6.Kereskedelem
PR6950E-MERANORIM KFT2012.06.29Székhely címe:4440TiszavasváriKossuth u. 38.15-09-0231402012.11.08
Telephely címe:4080HajdúnánásDorogi u. 2-6.KereskedelemJavítás
Telephely címe:4440TiszavasváriKossuth u. 38.KereskedelemJavítás
Telephely címe:4090PolgárDózsa György u. 2-8.KereskedelemJavítás
PR6258EMERE BT2010.02.05Székhely címe:7623PécsSzabadság u. 9.02-06-0657562010.02.05
Telephely címe:7621PécsNagy Lajos király útja 2/B.Kereskedelem
PR4090E-MIX BT2001.10.02Székhely címe:1103BudapestGyömrői út 8601-06-7468852011.09.13Kereskedelem
PR5508ÉN-ÁRT DELICAT BT2006.10.04Székhely címe:1132BudapestVáci út 46/A.01-06-7743352013.02.15KereskedelemWFF WFF
Telephely címe:1132BudapestVáci út 46/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6012ENDRÉSZNÉ HORVÁTH MÁRIA ERZSÉBET2009.02.11Székhely címe:3100SalgótarjánBerkenye köz 23.2011.11.25Kereskedelem
Telephely címe:3244ParádfürdőPavilonsor 2.Kereskedelem
PR1754ENDRŐDINÉ LUKÁCS VALÉRIA2003.04.03Székhely címe:1046BudapestLeiningen u. 27.2006.03.06KészítésJavításLK
Telephely címe:1092BudapestRáday u. 41/a.
PR5325ENDRŐDY ZOLTÁN2006.02.03Székhely címe:2400DunaújvárosTamási Áron u. 8.2012.05.07KészítésJavításFIGURÁLIS
Telephely címe:2400DunaújvárosTamási Áron u. 8.KészítésJavítás
PR6070ENIKŐ ÉS TÁRSA BT2009.05.28Székhely címe:5200TörökszentmiklósBocskai út 1716-06-0052102009.08.11Kereskedelem
Telephely címe:5200TörökszentmiklósKossuth tér 6/eKereskedelem
PR3728ENVY BT2000.07.17Székhely címe:4029DebrecenMaróthy György u. 16.09-06-0079042006.06.14KereskedelemMTS
Telephely címe:4032DebrecenFüredi u. 27. (Malompark)Kereskedelem
PR2325ÉÓ ÚJVILÁG KFT1999.06.30Székhely címe:9022GyőrÁrpád u. 93.08-09-0034112012.11.09KereskedelemÉOV ÉOV
Telephely címe:1195BudapestÜllői út 201.Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrKazinczy u. 14.Kereskedelem
Telephely címe:9027GyőrBudai u. 1. ÁrkádKereskedelem
PR7045EOPTIKA KFT2012.12.06Székhely címe:1065BudapestHajós u. 26/B. II/3.01-09-9535092012.12.06
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 26/B. II/3.Kereskedelem
PR1608EÖRDÖGH ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:1182BudapestBatthyány Lajos u.220/a.01-09-7177752006.06.14KereskedelemKészítésJavításEK EK*
Telephely címe:1016BudapestKrisztina krt. 65.Kereskedelem
PR7099EÖRDÖGH KÁROLY GYULA2013.04.16Székhely címe:8624BalatonszárszóSzóládi u. 1/9.320983462013.04.16
Telephely címe:8624BalatonszárszóSzóládi út 1/9.KereskedelemJavítás
PR4594EÖRDÖGH-1982 KFT2003.06.13Székhely címe:8624BalatonszárszóSzóládi út 1/9.14-09-3 0 54312006.06.14KereskedelemKészítésJavításEK
Telephely címe:1185BudapestRozsnyó u. 10.Kereskedelem
PR3837EPHENDI KFT2000.11.13Székhely címe:2310Szigetszentmiklós- GyárMű út 2.13-09-0856942012.01.06KereskedelemFND FND
Telephely címe:2310Szigetszentmiklós- GyárMű út 2.Kereskedelem
Telephely címe:2300RáckeveHősök tere 3.Kereskedelem
PR4223EPRES ÉS TÁRSA KFT2002.03.11Székhely címe:3530MiskolcZámenhoff u. 7. I/1.05-09-0089322009.11.17KereskedelemEST
Telephely címe:3529MiskolcTestvérvárosok u. 16. fsz. 1.Kereskedelem
Telephely címe:3529MiskolcSzentgyörgy u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaVay Ádám krt 4-6. Univerzum
Üzletház 022 B.ü.
Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaZrínyi Ilona u. 8-10Kereskedelem
PR2934ERDÉLYI ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:7940SzentlőrincMárcius 15. tér 4/c.02-09-0616662011.01.11Kereskedelem
Telephely címe:7900SzigetvárJózsef A. u. 47.Kereskedelem
PR2448ERDÉLYI FERENCNÉ1999.06.30Székhely címe:3200GyöngyösDózsa György u. 2.2009.01.29Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösDózsa Gy. u. 2.Kereskedelem
PR6395ERDÉSZ GALÉRIA 8 DESIGN KFT2010.08.05Székhely címe:2000SzentendrePacsirta u. 5.13-09-06558002010.08.05
Telephely címe:2000SzentendreBercsényi u. 4.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5653ÉREMTÁR KFT2007.06.27Székhely címe:1052BudapestPetőfi Sándor u. 12. fsz. 7.01-09-879083/92007.06.29Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 12.Kereskedelem
PR6722ERIGO KERESKEDELMI BONYOLÍTÓ KFT2011.09.05Székhely címe:1094BudapestPáva utca 22.01-09-0769382011.09.05
Telephely címe:1088BudapestMúzeum krt. 14-16. (Magyar
Nemzeti Múzeum)
Kereskedelem
PR7079ERIST BT2013.03.05Székhely címe:9228HalásziKinizsi u. 28.08-06-0101262013.03.05SS&
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárKolbai K. u. 2.Kereskedelem
PR4121ERMATIME KFT2001.11.05Székhely címe:3521MiskolcKassák L. u. 36.05-09-0077322007.05.23Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchényi u. 117.Kereskedelem
Telephely címe:3526MiskolcSzentpéteri kapu 103. (TESCO
Áruház, S16 üzlet)
Kereskedelem
PR3557ÉRSEK BALÁZS ERVIN1999.12.14Székhely címe:2660BalassagyarmatBalassa u. 7.2006.12.14KereskedelemKészítésJavításEB
Telephely címe:2660BalassagyarmatBalassa u. 7.Kereskedelem
PR6520ÉRSEK UTCAI ÖTVÖS KFT2010.11.26Székhely címe:3300EgerÉrsek u. 13.10-09-0312922010.11.26
Telephely címe:3300EgerÉrsek u. 13.KereskedelemKészítésJavítás
PR3695ÉRTÉK KFT2000.06.05Székhely címe:2040BudaörsSzabadság út 25-27.13-09-0836432012.01.02Kereskedelem
Telephely címe2030ÉrdKálvin tér 1.Kereskedelem
Telephely címe2040BudaörsSzabadság út 25-27.Kereskedelem
Telephely címe1068BudapestKirály u. 90.Kereskedelem
PR4381ÉRT-ÉKSZER 2002 KFT2002.09.23Székhely címe:6720SzegedFeketesas u. 27. fsz. 7.06-09-0092132011.01.28KereskedelemERT
Telephely címe6720SzegedFeketesas u. 27.Kereskedelem
Telephely címe5000SzolnokZrínyi u. 2.Kereskedelem
Telephely címe2700CeglédSzabadságtér 7.Kereskedelem
Telephely címe6600SzentesNagy Ferenc u. 3.Kereskedelem
Telephely címe6900MakóSzent János tér 3.Kereskedelem
Telephely címe5700GyulaVárosház u. 17-19.Kereskedelem
Telephely címe6723SzegedBudapesti krt. 30/aKereskedelem
Telephely címe5600BékéscsabaIványi u. 4-6Kereskedelem
PR4252ERZSÉBET KIRÁLYNÉ-SISSI G BT2002.04.10Székhely címe:1024BudapestMargit krt. 11.01-06-7424612006.06.14Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestMargit krt. 11.Kereskedelem
PR6681ESZENYI JENŐNÉ2011.07.11Székhely címe:8624BalatonszárszóSzemesi út 1.208592102011.07.11
Telephely címe:8624BalatonszárszóSzemesi út 1.Kereskedelem
PR3855ESZTERLÁNC 585 BT2000.11.27Székhely címe:7081SimontornyaTemető u. 54.17-06-0048812009.06.30Kereskedelem
Telephely címe:7081SimontornyaPetőfi S. u. 69.Kereskedelem
PR5319EUJEWEL KFT2006.01.27Székhely címe:2083SolymárPihenő u. 24.13-09-1054012009.11.20KereskedelemKészítésEJW EJW
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
PR5448EU-REAKTÍV KFT2006.07.12Székhely címe:3528MiskolcBerzsenyi út 72.05-09-0106302011.05.06Kereskedelem
Telephely címe:3527MiskolcAdy Endre út 7.Kereskedelem
PR3656EURO ÉKSZER KFT2000.04.12Székhely címe:6725SzegedHajnal u. 11. B. ép.06-09-0067332010.08.09KereskedelemKészítésJavításE EUR
Telephely címe:6720SzegedFeketesas u. 19-21.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6725SzegedHajnal u. 11/B.KereskedelemKészítésJavítás
PR2534EURO LÁNC KFT1999.06.30Székhely címe:9400SopronVárkerület 6.08-09-0002692008.02.12KereskedelemKészítésJavításKB KB 5
Telephely címe:9400SopronVárkerület 6.Kereskedelem
PR3267EUROCO INVEST KFT1999.06.30Székhely címe:2013PomázKandó Kálmán u. 28/a.13-09-0795992006.03.28KereskedelemECo
Telephely címe:2013PomázKandó Kálmán u. 28/a.Kereskedelem
PR6120EURO-COINS KFT2009.08.04Székhely címe:3104SalgótarjánGorkij krt 72.12-09-0055192009.08.04Kereskedelem
Telephely címe:3104SalgótarjánGorkij krt 72.Kereskedelem
PR5051EUROECOLOGY MAGYARORSZÁG KFT2005.02.09Székhely címe:1081BudapestCsokonai u. 12. I/9.01-09-7280122005.02.09
Telephely címe:1081BudapestCsokonai u. 12.I/9.
PR5637EUROFULL BT2007.06.11Székhely címe:1048BudapestHajló u. 36. 5/27.01-06-4190322010.09.27Kereskedelem
Telephely címe:2462MartonvásárBudai út 65.Kereskedelem
PR5574EURO-GEMMA KFT2007.01.16Székhely címe:7030PaksArany János u. 18.17-09-0056732007.01.18Kereskedelem
Telephely címe:7030PaksSzabó Erzsébet u. 5.
PR6242EURONIVO BT2010.01.08Székhely címe:2131GödGerle u. 7.01-06-3181692010.01.08
Telephely címe:2440SzázhalombattaCsenterics S. út 3.Kereskedelem
PR6538EURO-OPTIC-MISKOLC KFT2010.12.22Székhely címe:3580Tisza új városSzent István út 13.05-09-0032702010.12.22
Telephely címe:3580Tisza új városSzent István út 13.Kereskedelem
PR4081EURÓPA GOLD KFT2001.09.25Székhely címe:1069BudapestVáci út 1-3.01-09-6990692010.04.12KereskedelemEGO
Telephely címe:1069BudapestVáci út 1-3. IE093 sz. üzletKereskedelem
PR5006EUROPEAN WATCH GROUP KFT2004.11.16Székhely címe:9026GyőrAdy E. u. 35.08-09-0117882004.12.13KereskedelemKAN
Telephely címe:9026GyőrAdy E. u. 35.Kereskedelem
PR5760EURO-SERVICE MAX BT2007.12.11Székhely címe:7624PécsHungária út 49/A.02-06-0735562007.12.11Kereskedelem
Telephely címe:7624PécsHungária út 49/A.Kereskedelem
PR4398EUROZÁLOG KFT2002.10.07Székhely címe:3000HatvanRákóczi út 37.10-09-0250322011.03.10Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanRákóczi út 37.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5757EXCELSIOR 2004 KFT2007.12.03Székhely címe:3200GyöngyösTörök Ignác u. 14.10-09-0262452007.12.03Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösTörök Ignác u. 14.Kereskedelem
PR6706EXCLUSIVE CHANGE KERESKEDELMI KFT2011.08.10Székhely címe:1051BudapestSzent István tér 301-09-5637272011.08.10
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 12.Kereskedelem
PR7141EX-END 2002 KFT2013.06.28Székhely címe:1162BudapestSzénás u. 15/A.01-09-7057932013.06.28PVB
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tér 25/A. ÁRKÁD 2.Kereskedelem
PR5223ÉXERIX KFT2005.09.21Székhely címe:4300NyírbátorVáradi u. 1/A.15-09-0699692013.06.24KereskedelemKészítésJavításXX* XX
Telephely címe:4300NyírbátorSzabadságtér 10. fszt. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4300NyírbátorKossuth u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR1363EXKLUZÍV 2000 KFT1999.01.04Székhely címe:1146BudapestHungária krt. 155/b.01-09-1628562006.06.15KészítésJavításEX
Telephely címe:1116BudapestFehérvári út 144.
PR5049EXTREME SILVER KFT2005.02.02Székhely címe:5700GyulaSzent István út 12.04-09-0065692013.03.27KereskedelemESH ESH
Telephely címe:5700GyulaVárosház u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:5700GyulaSzent István út 12.Kereskedelem
PR6910EZ-ÉPÍTŐ KFT2012.04.27Székhely címe:1108BudapestBányató u. 6. 7/31.01-09-9212502012.04.27
Telephely címe:1108BudapestBányató u. 6. 7/31.Kereskedelem
PR6309EZÜST AJÁNDÉK KFT2010.05.05Székhely címe:1106BudapestVadszőlő u. 9.01-09-9351072010.12.21EZK
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I/116.Kereskedelem
PR5072EZÜST CENTRUM KFT2005.03.17Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-7358432012.04.17KereskedelemJavításEZC EZC
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8630BalatonboglárKlapka u. 30. TESCO üzletház, S-
7. sz. üzlet
KereskedelemJavítás
Telephely címe:3508MiskolcMésztelep u. 1/A. Avas-i TESCO
S-3. sz. üzlet
KereskedelemJavítás
Telephely címe:5700GyulaCsabai u.3.KereskedelemJavítás
Telephely címe:6000KecskemétIzsáki út 12/BKereskedelemJavítás
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóKabai útfél 0228/2 Hrsz.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8230BalatonfüredTesco üzletsor S-21 69/45 hrszKereskedelemJavítás
Telephely címe:8600SiófokVak Bottyán u. 27. (Tesco
üzletsor S-4.)
KereskedelemJavítás
Telephely címe:1061BudapestKirály u. 6.KereskedelemJavítás
Telephely címe:3526MiskolcSzentpéteri kapu 103.KereskedelemJavítás
PR6031EZÜST CSILLAG-HÍD KFT2009.03.26Székhely címe:8200VeszprémVilonyai u. 5/A.19-09-5111922010.06.29KereskedelemKészítésJavításVA*
Telephely címe:8200VeszprémSzegleti u. 1. I. em.KereskedelemKészítésJavítás
PR4607EZÜST DELFIN 2003 KFT2003.07.02Székhely címe:1066BudapestTeréz krt. 40.01-09-7157192011.09.02KereskedelemMÖM
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt. 40.Kereskedelem
PR6677EZÜSTBÁNYA KFT.2011.07.05Székhely címe:2030ÉrdBalatoni út 103/B.13-09-1471212013.05.21E*B
Telephely címe:2030ÉrdBalatoni út 103/B.Kereskedelem
PR6294EZÜSTÉREM KFT2010.04.12Székhely címe:7720PécsváradDózsa György u. 2.02-09-0753202010.04.13ETS
Telephely címe:7720PécsváradDózsa György u.2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6443EZÜSTFEJ KFT2010.09.27Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 1.01-09-9460132013.04.18EZF
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR7116EZÜSTMACI KFT2013.05.13Székhely címe:1185BudapestJózsef Attila u. 36.01-09-9400652013.05.13
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 7.Kereskedelem
PR6864EZÜSTNEKEM KFT2012.02.27Székhely címe:1152BudapestRégi Fóti u. 2. V/31.01-09-9688252012.03.09EZN
Telephely címe:1106BudapestFehér út 1/b. 7/735.Kereskedelem
PR4715EZÜST-ÓRA BT.2003.12.01Székhely címe:7634PécsFő u. 79.02-06-0672822006.06.15Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdArany J. u. 4.Kereskedelem
PR5799EZÜSTRÓKA KFT2008.02.20Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 7.01-09-8896522013.04.05Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 7.Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőThegeze Lajos u. 2. Tesco S-6.Kereskedelem
PR6773EZÜSTÜRGE ÖTVÖSMŰVÉSZETI KFT2011.10.27Székhely címe:2000SzentendreSzéchenyi tér 37. 1. Iph. fsz. 2.13-09-1507342011.10.27CIT
Telephely címe:2000SzentendreKikerics utca 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6194F & H VENDÉGLÁTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT2009.11.05Székhely címe:7064GyönkAdy E. u. 61.17-09-0048592010.07.02
Telephely címe:7193RegölyKossuth u. 5.Kereskedelem
PR3798F. I. BT2000.10.03Székhely címe:7400KaposvárSzigetvári utca 22.14-06-3 0 53812013.06.03Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárZárda u. 14.Kereskedelem
PR3524F. R. SZECESSZIÓ KFT1999.11.23Székhely címe:1056BudapestVáci u. 82.01-09-7297952013.05.15Kereskedelem
Telephely címe:1056BudapestVáci u. 82.Kereskedelem
PR5558FABIX KFT2006.12.04Székhely címe:7632PécsEgressy u. 22.02-09-0709802006.12.04KereskedelemBAX
Telephely címe:7624PécsBajcsy-Zs. u. 11. 81. sz. üzlet,
ÁRKÁD Üzletház
Kereskedelem
PR7140FABLAK KFT2013.06.27Székhely címe:2119PécelKond vezér u. 41.01-09-8887632013.06.27
Telephely címe:1173BudapestPesti út 5-7.Kereskedelem
Telephely címe:1149BudapestPillangó u. 15.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6139FABÓK ERIKA2009.09.07Székhely címe:1195BudapestÁrpád u. 3/a2009.09.07Kereskedelem
Telephely címe:4233BalkánySágvári u. 21.Kereskedelem
PR4062FABULA BT2001.09.11Székhely címe:2016LeányfaluTemető u. 13.13-06-0525012004.10.26KészítésJavításEF
Telephely címe:2016LeányfaluTemető u. 13.
PR2895FAIR-KÖRI KFT1999.06.30Székhely címe:2400DunaújvárosSzilvás u. 9/4.07-09-0044342009.07.10Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosBalogh Ádám u.10.Kereskedelem
PR4332FAJT NIKOLETTA2002.07.10Székhely címe:2367ÚjhartyánEpres u.48.2006.06.15KészítésJavításFN
Telephely címe:2367ÚjhartyánSzalma u. 2/b.
PR2249FAKÓ ÉS TÁRSA BT1999.02.18Székhely címe:1222BudapestCankó tér 13.01-06-317611KészítésJavításFL
Telephely címe:1089BudapestBíró Lajos u. 44/B.
PR1740FAKÓ IMRÉNÉ1999.06.30Székhely címe:1142BudapestLaky Adolf u. 57. lll. em. 04.2006.04.25KészítésJavításFIM
Telephely címe:1113BudapestElek u 18.
PR2030FALK GYÖRGY2002.08.01Székhely címe:1077BudapestWesselényi u. 11.2006.06.16KészítésJavítás
Telephely címe:1077BudapestWesselényi u. 11.
PR6828FAMILY-COMP INFORMATIKAI ÉS KERESKEDELMI KFT2012.01.18Székhely címe:3200GyöngyösMátrai út 11. fsz. 1.10-09-0268882012.01.18
Telephely címe:3200GyöngyösBelváros tér 4. fsz. 2.Kereskedelem
PR4346FAMOHA GOLD KFT2002.08.07Székhely címe:1088BudapestKrúdy u. 3. IV. em. 17.01-09-6992092007.08.01KészítésFMH
Telephely címe:1088BudapestKrúdy u. 3. IV. em. 17.
PR4272FANTASY DIAMOND KFT2002.04.25Székhely címe:1062BudapestVáci út 1-3. III. 08601-09-7049892013.06.10KereskedelemKészítésJavításFD FD*
Telephely címe:1062BudapestVáci u. 1-3. III. 086Kereskedelem
PR2180FANTÁZIA KFT2000.01.01Székhely címe:9700SzombathelyBelsikátor u. 6.18-09-1010492012.10.03KereskedelemJavításFG*
Telephely címe:9700SzombathelyBelsikátor u. 6.Kereskedelem
PR4749FARAGOLD BT.2004.01.21Székhely címe:2081PiliscsabaFerenc-forrás útja 38.13-06-0607202008.02.20KereskedelemFFB
Telephely címe:8558CsótKossuth u. 18.Kereskedelem
PR2042FARAGÓNÉ DR TARR MÁRIA2000.01.01Székhely címe:7621PécsKirály u. 35.2011.08.18Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsKirály u. 35.Kereskedelem
PR6608FÁRAÓ GOLD KFT2011.04.04Székhely címe:8000SzékesfehérvárLövölde út 12-16.07-09-0200002012.09.21
Telephely címe:8000SzékesfehérvárLövölde út 12-16.Kereskedelem
Telephely címe:1089Budapest,Vajda Péter u. 12.Kereskedelem
Telephely címe:1196BudapestBatthyány u. és Petőfi u. közötti
II/7/B. jelű pav
Kereskedelem
PR7096FÁRAÓK KINCSE KFT2013.04.15Székhely címe:8000SzékesfehérvárLövőház u. 12-16.07-09-0235122013.04.15
Telephely címe:1196BudapestBatthyány u. - Petőfi u. II/7/B.KereskedelemKészítésJavítás
PR5672FARKAS LAJOS LÁSZLÓ2007.07.25Székhely címe:2381TáborfalvaKőrösi út 43.2009.06.24Kereskedelem
Telephely címe:2381TáborfalvaKőrösi út 43.Kereskedelem
PR3445FARKAS NÁNDORNÉ1999.09.22Székhely címe:7200DombóvárAdy Endre u. 3.22736522010.03.18Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárAdy Endre u. 3.Kereskedelem
PR4794FARKAS VIKTÓRIA2004.03.22Székhely címe:7621PécsPerczel u. 13.18057292010.12.10KereskedelemKészítésJavításLV
Telephely címe:7621PécsPerczel u. 13.Kereskedelem
PR4604FARKASDY KFT2003.06.25Székhely címe:1016BudapestGaleotti u. 14.01-09-7011722006.06.16Kereskedelem
Telephely címe:1016BudapestZsolt u. 10/b.Kereskedelem
PR6125FASHION & CAFE ZRT2009.08.27Székhely címe:1066BudapestAndrássy út 9.01-10-0457432010.01.21KereskedelemEAB
Telephely címe:1066BudapestAndrássy út 9.Kereskedelem
PR5931FATUMÉKSZER KFT2008.09.26Székhely címe:1038BudapestZemplén Győző u. 2. IV. em. 37.01-09-9037722009.01.28KereskedelemFJ*
Telephely címe:1027BudapestCsalogány u. 3/B 3. sz. üzletKereskedelem
PR5754FÁY ANDRÁS TAKARÉKSZÖVETKEZET2007.11.29Székhely címe:2340KiskunlacházaRákóczi u. 13.13-02-0500832007.11.29Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósGyártelep hrsz.:12015/16.
PR4138FAZEKAS ISTVÁN2001.11.21Székhely címe:1184BudapestRezeda u. 3.2006.06.16Készítésf
Telephely címe:1184BudapestRezeda u. 3.
PR5550FEHÉR '2006 KFT2006.11.28Székhely címe:3390FüzesabonySzéchenyi út 44.10-09-0271372009.04.02KereskedelemFEH
Telephely címe:5123JászárokszállásPosta köz 3.Kereskedelem
PR3819FEHÉR CSABA2000.10.12Székhely címe:8127AbaKossuth út 171.2006.06.16KészítésF
Telephely címe:8127AbaKossuth u. 171.
PR6982FEHÉR FUX KFT2012.09.11Székhely címe:5123JászárokszállásHunyadi J. u. 13.16-09-0134582012.09.11
Telephely címe:5123JászárokszállásPosta köz. 3.Kereskedelem
PR2031FEHÉR ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:2740AbonyKossuth Ferenc u. 2.2006.06.16KereskedelemKészítésJavításFI
Telephely címe:2740AbonyKossuth Ferenc u. 2.Kereskedelem
PR5211FEHÉR JÓZSEFNÉ2005.09.01Székhely címe:4765CsengerRákóczi u. 46.92514422010.02.23Kereskedelem
Telephely címe:4765CsengerSzent Istvántér4.Kereskedelem
PR1682FEHÉR LÁSZLÓ1999.06.30Székhely címe:3100SalgótarjánFazekas M. u. 14.2005.06.23KereskedelemKészítésJavításF
Telephely címe:3100SalgótarjánFazekas Mihály u. 14.Kereskedelem
PR2503FEHÉR PÉTER1999.06.30Székhely címe:8900ZalaegerszegBartók Béla út 42/4.19073952013.06.06KereskedelemKészítésJavításP
Telephely címe:8900ZalaegerszegBartók Béla u. 42.KészítésJavítás
PR6320FEIL GOLD STAR KFT2010.05.12Székhely címe:6725SzegedVasgyár u. 6.06-09-0151572013.03.14FGS
Telephely címe:6725SzegedVasgyár u. 6.KereskedelemKészítés
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/101-102.KereskedelemKészítés
PR4280FEIL-GOLD KFT2002.05.14Székhely címe:6725SzegedVasgyár u. 6.06-09-0079222007.12.04KészítésJavításFG
Telephely címe:6725SzegedVasgyár u. 6.
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fszt. 13.
PR4893FEJESNÉ PINTÉR ILONA2004.07.16Székhely címe:5000SzolnokSütő u.9. 2 em. 5.ajtó30663952011.11.17KereskedelemFDN
Telephely címe:4244ÚjfehértóSzent István út 3.Kereskedelem
Telephely címe:4087HajdúdorogVasvári P. tér 7.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokSütő u.9.Kereskedelem
PR1027FEKETS KÁROLY1999.01.04Székhely címe:1024BudapestFillér u. 2b2011.10.18KészítésJavításFK
Telephely címe:1024BudapestFillér u.2/b.
PR4626FELIPE COMPANY BT2003.07.29Székhely címe:9400SopronVárkerület 50. fszt. 1.08-06-0113762011.06.28KereskedelemFCG FCG
Telephely címe:9400SopronVárkerület 50.KereskedelemKészítésJavítás
PR6748FELVÁSÁRLÓPONT KFT2011.10.07Székhely címe:1116BudapestÉpítész u. 8-12.01-09-9675242011.10.07FVP
Telephely címe:1116BudapestÉpítész u. 8-12.Kereskedelem
PR3317FÉMKER KFT1999.06.30Székhely címe:9027GyőrHűtőház út 6.08-09-0015622006.08.15
Telephely címe:9027GyőrSzentiváni u. 30.
PR4579FÉNY 60 KFT2003.05.14Székhely címe:3000HatvanKertész u. 15.10-09-0228762007.09.20Kereskedelem
Telephely címe:3023PetőfibányaBánya u. 1.Kereskedelem
PR2916FERMY-2000 KFT1998.10.21Székhely címe:6727SzegedDr Boros József u. 30.06-09-0048212009.08.12KereskedelemKészítésJavításFY FY
Telephely címe:6727SzegedDr Boros József u. 30.Kereskedelem
PR6332FERONYA ÉKSZER KFT2010.05.27Székhely címe:1188BudapestDózsa György u. 37.01-09-9388732010.05.27V K
Telephely címe:1188BudapestDózsa György u. 37.KereskedelemKészítésJavítás
PR7019FERTŐSZÖGI ÁGNES2012.11.05Székhely címe:7635PécsGólyadűlő27/1.306930862013.01.08D-V
Telephely címe:7635PécsGólyadűlő27/1.Kereskedelem
PR4735FEZSO BT.2003.12.22Székhely címe:6800HódmezővásárhelyAndrássy u. 306-06-0040092006.08.15Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyAndrássy u. 3.Kereskedelem
PR6672FF GOLD TRADING KFT2011.06.17Székhely címe:1132BudapestGyöngyház u. 12.01-09-9627912012.03.13
Telephely címe:1132BudapestGyöngyház u. 12.Kereskedelem
PR5184FG CHRONOMASTER KFT.2005.08.05Székhely címe:9200MosonmagyaróvárÚjhelyi Imre út 88.08-09-0132292005.11.07KészítésJavításSZM
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárJókai Mór u.4.
PR4598FICSOR MIHÁLY LAJOS2003.06.18Székhely címe:1151BudapestKözvágóhíd u. 18.2005.02.18Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.Kereskedelem
PR6177FILIA NOSTRA KFT2010.01.13Székhely címe:1092BudapestFerenc krt 22.01-09-8921992012.09.18KereskedelemORT
Telephely címe:1092BudapestFerenc krt 22KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1072BudapestKlauzál tér 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR6378FILIGREE KFT2010.07.22Székhely címe:1164BudapestTópart u. 6.01-09-9417382013.03.07FIL
Telephely címe:1164BudapestTópart u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR1930FILÓ CSABA1998.09.22Székhely címe:8400AjkaKossuth út 43.2006.08.16KészítésJavításFCS
Telephely címe:8400AjkaKossuth út 43.
PR6451FILTER MŰVÉSZETI GALÉRIA KFT2010.10.04Székhely címe:1133BudapestPozsonyi út 54. VI/5.01-09-9161152012.05.10KAR
Telephely címe:1133BudapestPozsonyi út 49. fszt. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR5381FINANCIAL INVESTOR KFT2006.04.21Székhely címe:7100SzekszárdMérey u. 45. IV/29.17-09-0055272006.07.17Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárTeleki u. 16-18.Kereskedelem
PR6843FINE & SHINE KFT2012.02.01Székhely címe:6725SzegedMóra u. 25.06-09-0182342013.02.01F8S
Telephely címe:6725SzegedMóra u. 25.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6722SzegedDugonics tér 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR6870FINE GOLD HUNGARY KFT2012.02.29Székhely címe:1061BudapestAndrássy út 13. fsz.01-09-9802592013.06.03FGH
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 13. fsz.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenCsapó u. 30.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 20.Kereskedelem
Telephely címe:4029DebrecenCsapó u. 30. Hrsz. 8439/2
SHOP:72
Kereskedelem
PR3460FINE GOLD KFT1999.10.05Székhely címe:8000SzékesfehérvárÉrsekújvári u. 34/B.07-09-0068792013.04.12KereskedelemPLB PLB
Telephely címe:8000SzékesfehérvárÉrsekújvári u. 34/B.Kereskedelem
PR6085FIRMATECH KFT2009.06.23Székhely címe:1089BudapestElnök u. 1.01-09-8634402009.09.29KereskedelemI^I
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.Kereskedelem
PR6037FLATIRON KFT2009.04.07Székhely címe:3102SalgótarjánErkel köz 3812-09-0047412011.10.19Kereskedelem
Telephely címe:3078BátonyterenyeMadách út 29.Kereskedelem
PR4750FLOEX KFT.2004.01.21Székhely címe:6791SzegedÚjvárosi U.15./A ép.06-09-0089342005.04.28KészítésFE
Telephely címe:6791SzegedÚjvárosi U.15./A ép.
PR6507FLORENCY ÉKSZER KFT2010.11.18Székhely címe:1039BudapestRákóczi u. 36.01-09-9488622010.11.24VKT
Telephely címe:1039BudapestRákóczi u. 36.KereskedelemJavítás
PR3512FLORENTINI KFT1999.11.11Székhely címe:7632PécsMaléter P. u. 106.02-09-0659022013.06.05Kereskedelem
Telephely címe:7632PécsIrgalmasok u. 22.Kereskedelem
PR6001FLORENTINUS KFT2009.01.16Székhely címe:6724SzegedKörtöltés u. 52. II/4.06-09-0131902009.01.16Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:6724SzegedKörtöltés u. 50.Kereskedelem
PR3958FLORIALTO KFT2003.10.31Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. II. 207.01-09-6953162012.04.23KereskedelemFRA
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. II. 207.Kereskedelem
PR2235FLOTT KFT1999.06.30Székhely címe:3950SárospatakBéla király tér 2.05-09-0008542009.11.30KereskedelemKészítésJavításTE LGE
Telephely címe:3950SárospatakBéla király tér 2.Kereskedelem
Telephely címe:3900SzerencsRákóczi u. 60.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyTáncsicstér4.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyKazinczy u. 105. S-6 sz. üzletKereskedelem
PR7001FLOWER WATCHES KFT2012.10.02Székhely címe:5000SzolnokBaross G. u. 16.16-09-0145082013.05.30
Telephely címe:3360HevesErkel F. út 3/A.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokBaross G. út 16.Kereskedelem
PR4576FLOX BT2003.05.14Székhely címe:1114BudapestUlászló utca 22. fe. 2.01-06-7554362009.09.17KészítésFLX
Telephely címe:1114BudapestUlászló utca 22. fe. 2.
PR2640FODOR MELINDA1998.09.21Székhely címe:5121JászjákóhalmaDamjanich tér 2.2013.06.19KészítésJavításFM
Telephely címe:5121JászjákóhalmaDamjanich tér 2.
PR4432FODOR PIROSKA2002.11.11Székhely címe:8060MórDózsa György u. 19. II/9.2006.08.16KészítésJavításFP
Telephely címe:8060MórRákóczi u. 65.
PR1034FOGARASI KINGA1999.06.30Székhely címe:2060BicskeSzent István u. 21.2005.05.09KereskedelemKészítésJavításFK
Telephely címe:2060BicskeSzent István u. 21.Kereskedelem
Telephely címe:2060BicskeBocskai u. 5/2. (2568 hsz.)Kereskedelem
PR4571FÓLIÁNS BT2003.05.13Székhely címe:1132BudapestVáci út 60-62. VII/79.01-06-6178042011.06.28KereskedelemKészítésJavításAM
Telephely címe:1077BudapestAlmássy tér 11.KereskedelemKészítés
PR6730FOR FLOWER KFT2011.09.16Székhely címe:1064BudapestPodmaniczky u. 57. 2/14.01-09-9100882011.09.16
Telephely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 1.Kereskedelem
PR5821FOR YOU 2 KFT2008.03.18Székhely címe:3950SárospatakEötvös u. 15.05-09-0047172010.02.24Kereskedelem
Telephely címe:3950SárospatakErdélyi János u. 1. A/1/2.Kereskedelem
PR5230FORDOVA KFT2005.10.03Székhely címe:1065BudapestHajós u. 16-18.01-09-0777172005.10.03Kereskedelem
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 16-18.Kereskedelem
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 25.Kereskedelem
PR5159FOREVER LIVING PRODUCTS MAGYARORSZÁG KFT2005.07.08Székhely címe:1067BudapestSzondi u.34.01-09-5676822007.07.03KereskedelemFLP
Telephely címe:1183BudapestNefelejcs u. 9-11.Kereskedelem
PR6427FORRAI GABRIELLA2010.09.13Székhely címe:7161CikóKossuth L. u. 23.215049182010.09.13
Telephely címe:7161CikóKossuth L. u. 23.Kereskedelem
PR6412FORRÁS FERENC ÉS TÁRSA KFT2010.08.31Székhely címe:5530VésztőGalamb u. 3.04-09-0061882011.11.07
Telephely címe:5530VésztőGalamb u. 3.Kereskedelem
PR6485FORRÓ SÁNDOR2010.11.02Székhely címe:1047BudapestVörösmarty u. 21.34430642010.11.02
Telephely címe:9500CelldömölkSzentháromságtér 6.Kereskedelem
PR6221FORTUNA RÉGISÉG KFT2009.12.01Székhely címe:1014BudapestHess A. tér 4.01-09-9088822012.10.27SKM
Telephely címe:1014BudapestHess A. tér 4.Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 6.Kereskedelem
PR7017FORTUNATA SILVER KFT2012.10.31Székhely címe:1106BudapestHalas u. 6. 2/34.01-09-9922072012.11.14FSK
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/217.Kereskedelem
PR6923FORUM HUNGARICUM NONPROFIT KFT2012.05.14Székhely címe:1051BudapestErzsébet tér 13.01-09-9215222012.05.14
Telephely címe:1051BudapestErzsébet tér 13.Kereskedelem
PR5218FOTOBOX 2000 BT2005.09.20Székhely címe:6722SzegedMikszáth K. u. 21.06-06-0097712009.05.25Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedMikszáth K. u. 21.Kereskedelem
PR6138FOUR GATES HUNGARY KFT2009.09.07Székhely címe:8200VeszprémRadnótitér2/a.19-09-5110922010.04.26
Telephely címe:8200VeszprémRadnótitér2/a.Kereskedelem
PR1009FÖLDES LÁSZLÓ1999.06.30Székhely címe:1053BudapestVeres Pálné u. 3.2006.08.16KereskedelemKészítésJavításFL
Telephely címe:1053BudapestVeres Pálné u.3.Kereskedelem
PR3913FÖLDVÁR METÁL KFT2001.02.26Székhely címe:7020DunaföldvárLiszt F. u. 46.17-09-0033822006.08.16
Telephely címe:7020DunaföldvárLiszt Ferenc u. 46.
PR6436FÖLDVÁRY BT2010.09.16Székhely címe:1121BudapestRemete út 4.01-06-2143672010.11.04DV
Telephely címe:1121BudapestRemete út 4.KészítésJavítás
PR5127FŐVÁLLALKOZÓ BALLA ÉS BALLA KFT2005.05.20Székhely címe:2310SzigetszentmiklósEperfa u. 4.13-09-0854942005.12.09Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestBáthory u. 1.Kereskedelem
PR6393FRANCK MULLER HUNGARY KFT2010.08.02Székhely címe:1061BudapestAndrássy út 20.01-09-9393282011.06.14F M
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 20.Kereskedelem
PR6638FREIZBERGERNÉ JUHÁSZ GABRIELLA2011.05.03Székhely címe:8380HévízPetőfi u. 7.66587612011.05.03
Telephely címe:8380HévízKossuth u. 9-11Kereskedelem
PR4932FREY WILLE BUDAPEST KFT2004.09.16Székhely címe:1054BudapestRégiposta u. 19.01-09-7045852011.02.22KereskedelemMFW
Telephely címe:1054BudapestRégiposta u. 19.Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestAndrássy u. 43.Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestFerihegy Repülőtér 2. terminál
SkyCourt D32.
Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5454FRIBOTEX IPARCIKK-KERESKEDELMI KFT2006.07.17Székhely címe:1034BudapestZápor u. 10/b.01-09-6893502006.07.17Kereskedelem
Telephely címe:1034BudapestZápor u. 10/b.Kereskedelem
PR4941FULL DESIGN BT2004.09.24Székhely címe:1015BudapestHattyú u. 9.01-06-73943 52004.10.19KészítésFULL
Telephely címe:1113BudapestKarolina út 17.
PR5330FUSIONEXT KFT2006.02.07Székhely címe:2083SolymárKálvária u. 44.13-09-1022372009.11.04KereskedelemFUS
Telephely címe:9027GyőrBudai út 1. 1. 17/A sz. üzlet
"ÁRKÁD Győr"
Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
Kereskedelem
PR4522FUXIA 2002 BT2003.03.07Székhely címe:2120DunakesziPerczel Mór u. 24.13-06-0463412013.05.03
Telephely címe:2120DunakesziPerczel Mór u. 24.Kereskedelem
PR2837FUX-TRADE KFT1999.06.30Székhely címe:1094BudapestFerenc krt. 33.01-09-5643382013.03.26KereskedelemKészítésJavításFUX FUX
Telephely címe:1092BudapestFerenc krt. 33.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1103BudapestSibrik Miklós út 30.KereskedelemKészítésJavítás
PR2997FÜLE SÁNDORNÉ1999.06.30Székhely címe:2660BalassagyarmatIpolyjáró út 2/A. 2/1.21979092011.02.09Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatIpolyjáró u. 2/A. 2/1.Kereskedelem
PR3504FÜLÖPNÉ GARAB ELEONÓRA1999.11.05Székhely címe:9024GyőrIkva u. 53.2005.04.18
Telephely címe:9024GyőrIkva u. 53.Kereskedelem
PR6947FÜREDI ÖTVÖS KFT2012.06.27Székhely címe:8230BalatonfüredGyógy tér 3. fsz. 6.19-09-5154742012.07.05P*R
Telephely címe:8230BalatonfüredGyógy tér 3. fsz. 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR7106FÜRJES DÓRA ESZTER2013.04.23Székhely címe:1118BudapestMénesi út 102. II/5.IPARMŰVÉSZ2013.04.24FDO
Telephely címe:1118BudapestMénesi út 102. II/5.KereskedelemKészítésJavítás
PR2351FÜRSTHAL ÉS TÁRSAI BT1999.06.30Székhely címe:1163BudapestVeres Péter út 33.01-06-4138842009.09.10KereskedelemKészítésJavításF&T
Telephely címe:1163BudapestVeres Péter út 33.Kereskedelem
PR6852FÜRTÖS JÁNOSNÉ2012.02.08Székhely címe:4030DebrecenCseresznye u. 41.268266822012.02.09
Telephely címe:4025DebrecenMiklós u. 2.Kereskedelem
PR6930FÜZESNÉ PÁVAI KATALIN2012.05.22Székhely címe:9700SzombathelyFő tér 13.288402862012.06.13
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 13.Javítás
PR4627FVG-GOLD BT2003.07.30Székhely címe:9400SopronVárkerület 112.08-06-0113752012.04.06KereskedelemFVG FVG
Telephely címe:9400SopronVárkerület 112.Kereskedelem
PR6691FXPORT KFT2011.07.19Székhely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 5.19-09-5097382011.07.19
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR1470G.L.S. KFT1999.06.30Székhely címe:2660BalassagyarmatRákóczi u. 22.12-09-001341/912006.08.18Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatRákóczi út 22.Kereskedelem
PR5601GAÁL GYÖNGYVÉR2007.03.09Székhely címe:1123BudapestGyőri út 2/a. II/2.2007.03.09KészítésGGY
Telephely címe:1123BudapestGyőri út 2/a. II/2.
PR5970GAÁL GYÖRGYNÉ MADÁR KORNÉLIA2008.11.12Székhely címe:4029DebrecenCsillag u. 108-110. 3/92013.02.25Kereskedelem
Telephely címe:4029DebrecenPiac u.21.Kereskedelem
PR2368GÁBOR JÓZSEF2007.08.15Székhely címe:2360GyálRózsa u. 14.2009.05.13KereskedelemKészítésJavítás19
Telephely címe:2360GyálKőrösi u. 84-86Kereskedelem
PR2962GÁBOR PÁL1999.06.30Székhely címe:3300EgerSzvorényi u. 12.2008.02.12KereskedelemKészítésJavításGP
Telephely címe:3300EgerSzvorényi u. 12.Kereskedelem
PR5419GÁBRICS KFT.2006.06.01Székhely címe:2336DunavarsányDuna sor 53.13-09-1066052012.02.15KereskedelemJavításGCS
Telephely címe:1042BudapestJózsef Attila u.38.Kereskedelem
Telephely címe:2440SzázhalombattaKodály Zoltán sétány 10-12.Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósGyártelep 12015/28.Kereskedelem
Telephely címe:2241SülysápVasút u. 114/6.Kereskedelem
Telephely címe:1201BudapestSzéchenyi út 1. 5070 sz.
Interspár Áruház
Kereskedelem
PR1732GACSÁDI ESZTER2000.07.03Székhely címe:2225ÜllőÁrpád u. 26.2006.07.26KereskedelemKészítésJavításGE
Telephely címe:2100GödöllőDózsa Gy. út 46.Kereskedelem
PR3366GAGÁT BT1999.06.30Székhely címe:1117BudapestFehérvári u. 31.01-06-5151512006.08.18KereskedelemKészítésJavításDD
Telephely címe:1117BudapestFehérvári u. 31.Kereskedelem
PR6849GAJCSI BLANKA2012.02.06Székhely címe:7621PécsSzepesy Ignác u. 6.2012.02.14G B
Telephely címe:7621PécsSzepesy Ignác u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR6514GALÁNFY GALÉRIA BT2010.11.24Székhely címe:1011BudapestFő u. 42.01-06-7238432010.11.24
Telephely címe:1011BudapestFő u. 42.KereskedelemJavítás
PR5652GALCSIK LAJOSNÉ2007.06.27Székhely címe:3100SalgótarjánKarancs út 13.263182010.04.26Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánKarancs út 18-20.Kereskedelem
PR3024GALIL KFT1999.06.30Székhely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.01-09-6617092006.02.27KereskedelemKészítésJavításGT GTT
Telephely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.Kereskedelem
PR3679GALLUS DOROTTYA ESZTER2000.05.22Székhely címe:1133BudapestVág u. 19. II/54.213070962010.07.30KereskedelemKészítésJavításGD
Telephely címe:1133BudapestVág u. 19. II/54.KészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4688GALVANO KFT2003.10.28Székhely címe:1105BudapestBánya u. 35.01-09-6950082006.08.18
Telephely címe:1105BudapestBánya u. 35.
PR4545GARAB EMŐKE2003.04.08Székhely címe:9021GyőrKovács P. u. 5.44391992011.11.07Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrKovács P. u. 5.Kereskedelem
PR2556GARABUCZI SÁNDOR1999.06.30Székhely címe:4130DerecskeKöztársaság út 33.2011.07.28KereskedelemGSK
Telephely címe:4130DerecskeKöztársaság út 383/2 hrsz.Kereskedelem
Telephely címe:4100BerettyóújfaluDózsa Gy. u. 18.Kereskedelem
PR6180GARABUCZI SÁNDOR.2009.11.02Székhely címe:4130DerecskeKöztársaság u. 33.194724202013.05.30KereskedelemGSR
Telephely címe:4030DebrecenRákóczi u. 1-5 15 ajtóKereskedelem
PR5921GARCONNE BT2008.09.16Székhely címe:6320SoltNagymajori u. 4.03-06-1126192009.06.04Kereskedelem
Telephely címe:7020DunaföldvárSóház u. 1.Kereskedelem
PR2666GARDÉNIA KFT1999.06.30Székhely címe:3527MiskolcBajcsy Zsilinszky u. 2-4.05-09-0000502012.10.04Kereskedelem
Telephely címe:3527MiskolcBajcsy-Zsilinszky út 2-4.Kereskedelem
Telephely címe:3527MiskolcBajcsy-Zsilinszky út 2-4.Kereskedelem
PR3511GÁRDOS PRESENTLINE KFT1999.11.11Székhely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. R. 1. ép.01-09-6809472012.10.15KereskedelemGRP GPR
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. R. 134. Mammut
Üzletház
Kereskedelem
PR6768GÁSPÁR ESZTER2011.10.21Székhely címe:6044Kecskemét-HetényegyhHonvéd u. 6.2011.10.21G*E
Telephely címe:6044Kecskemét-HetényegyhHonvéd u. 6.KereskedelemKészítés
PR7062GASTRON 2004 KFT2013.01.22Székhely címe:1021BudapestNyéki út 21.01-09-7244742013.03.29
Telephely címe:1021BudapestNyéki út 21.Kereskedelem
PR7006GAZDA ANDRÁS2012.10.12Székhely címe:2336DunavarsányVasút sor 42.304599142013.06.05
Telephely címe:2336DunavarsányVasút sor 42.Kereskedelem
PR6437G-CLASS-G KFT2010.09.20Székhely címe:2500EsztergomFárikúti út 11141.11-09-0140982013.05.27
Telephely címe:2900KomáromKalmár köz 24/C.Kereskedelem
PR3750GÉCZY ENDRE2000.08.23Székhely címe:2051BiatorbágyFerenc u. 45/a.2006.08.18KészítésJavításGE
Telephely címe:2051BiatorbágyFerenc u. 45/a.
PR4918GEIER JÁNOS2004.08.25Székhely címe:1039BudapestMadzsar József u. 13.
Telephely címe:1039BudapestMadzsar József u. 13.
PR6424GELLEY KRISTÓF2010.09.07Székhely címe:1013BudapestAttila u. 19.213947102011.05.12G*K
Telephely címe:1085BudapestMária u. 11.KészítésJavítás
PR6145GEM MORION KFT2009.09.15Székhely címe:1223BudapestRózsakert u. 87/b.01-09-5682752009.12.23KereskedelemOBM
Telephely címe:1117BudapestHengermalom u. 20.Kereskedelem
PR1567GEMMA BT1999.06.30Székhely címe:4432NyírszőlősCsongor u. 95.15-06-0804602005.09.05KereskedelemKészítésJavításG
Telephely címe:4400NyíregyházaPetőfi S. térKereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaEgyház u. 2. 1. sz. üzletKereskedelem
PR5346GEMMA GOLD KFT2006.03.01Székhely címe:6791SzegedSztriha Kálmán u. 46.06-09-0103852010.02.08KészítésGG
Telephely címe:6791SzegedSztriha Kálmán u. 46.
PR6693GEMSZTÁR DRÁGAKŐVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUM KFT2011.07.21Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II. 214.01-09-9646972011.07.21
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II. 214.Kereskedelem
PR5195GENERÁL ÉP-X-SZER '95 BT2005.08.18Székhely címe:4029DebrecenKésmárk u. 7/A.09-06-0048282005.08.18Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenPiac u. 38.Kereskedelem
PR5696GERA NOÉMI2007.09.04Székhely címe:2700CeglédSzéchenyi út 41.2008.08.28KészítésNOÉ
Telephely címe:2700CeglédSzéchenyi út 41.
PR4484GERDÁN MÁRIA2003.01.21Székhely címe:2022TahitótfaluViola u. 60.2012.10.30Kereskedelem
Telephely címe:2022TahitótfaluSzabadságtérKereskedelem
PR1032GERGELY LÁSZLÓ1999.06.30Székhely címe:9021GyőrJókai u. 13-17.51636702012.04.18KereskedelemKészítésJavításGL
Telephely címe:9021GyőrJókai u. 13-17.KereskedelemKészítésJavítás
PR4787GER-I BT.2004.03.16Székhely címe:9022GyőrArany J. u. 17.08-06-0108772010.04.22Kereskedelem
Telephely címe:9022GyőrArany J. u. 17.Kereskedelem
PR1814GHIBERTI K.K.T.2000.01.01Székhely címe:1118BudapestCsiki hegyek u. 16.0103-0211822006.08.21KereskedelemKészítésJavításfigurális
Telephely címe:1118BudapestCsiki hegyek u. 16.Kereskedelem
PR1935GILÁNYI ÉKSZER BT1999.06.30Székhely címe:1172BudapestÁroktő út 109.01-06-217408/932006.08.21KereskedelemKészítésJavításGl RÓ
Telephely címe:1172BudapestÁroktő út 109.Kereskedelem
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 40.Kereskedelem
Telephely címe:1163BudapestTekla u. 5-7.Kereskedelem
PR4333GILICZ ISTVÁN2002.07.11Székhely címe:9300CsornaErzsébet k.né u. 55.2011.03.04KereskedelemG+G
Telephely címe:9300CsornaIfjúsági Itp. 3.Kereskedelem
Telephely címe:9300CsornaErzsébet királyné u. 12.Kereskedelem
PR4291GINKO STÚDIÓ BT2002.05.22Székhely címe:1089BudapestOrczy tér 4.01-06-7189212004.12.14KészítésJavításbika
Telephely címe:1089BudapestOrczy tér 4.
PR1972GIORDANO MORFEO1999.06.30Székhely címe:3300EgerÉrsek u. 5.2006.08.21KereskedelemKészítésJavításCA
Telephely címe:3300EgerDobó tér 1. "Arany Chimera"Kereskedelem
PR5083GIRA BT2005.03.31Székhely címe:7044NagydorogKossuth u. 58/a.17-06-0057302005.03.31Kereskedelem
Telephely címe:7044NagydorogKossuth u. 58/a.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR7111GLAMOUR KFT2013.05.06Székhely címe:1012BudapestMárvány u. 16.01-09-5644032013.05.06
Telephely címe:1012BudapestMárvány u. 16.Kereskedelem
PR4668GLASS DESIGN KFT2003.09.30Székhely címe:9400SopronBaross u. 24.08-09-0045422012.04.27Kereskedelem*GD
Telephely címe:9400SopronBaross u. 24.KereskedelemKészítés
PR3603GLIBÁNÉ VÁNCSA BEATRIX2000.02.11Székhely címe:2721PilisBence u. 30/a.2006.08.21Kereskedelem
Telephely címe:2721PilisRákóczi út 25.Kereskedelem
PR6855GLOBE AQUA KFT2012.02.13Székhely címe:8600SiófokMogyoró u. 5.14-09-3093012012.02.13
Telephely címe:8600SiófokFő u. 43.Kereskedelem
PR5411GOLD & DIAMOND BT2006.05.26Székhely címe:2011BudakalászZrínyi u. 18.13-06-0562762010.02.23KereskedelemKészítésKZ KZG
Telephely címe:1051BudapestArany János u. 34.Kereskedelem
PR6769GOLD & INVEST KFT.2011.10.25Székhely címe:6723SzegedSzillérí sor 5/A. II/6.06-09-0023112011.11.15
Telephely címe:1065BudapestBajcsy-Zsilinszky út 9. V/3.Kereskedelem
PR6377GOLD & OLDMONEY KFT2010.07.15Székhely címe:1036BudapestBécsi út 34-3601-09-9229512013.05.02RAK
Telephely címe:2462MartonvásárBudai út 23.Kereskedelem
Telephely címe:1031BudapestVízimolnár u. 1-13.Kereskedelem
Telephely címe:1036BudapestKolosy tér 1/aKereskedelem
Telephely címe:2051BiatorbágyBaross G. u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:2013PomázHÉV állomás 2728/3. sz. üzletKereskedelem
PR6977GOLD & SILVER AND CASHKFT2012.09.03Székhely címe:1164BudapestVágás u. 36/a.01-09-9893482012.09.03
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I/122.Kereskedelem
PR5858GOLD & SILVER PLAZA KFT2008.05.07Székhely címe:1029BudapestGyíkfű u. 14. I. e. 2.01-09-8934382010.05.10KereskedelemGSP
Telephely címe:1029BudapestGyíkfű u. 14. I. e. 2.Kereskedelem
PR5208GOLD & STONE KFT2005.08.29Székhely címe:2100GödöllőLázár Vilmos u. 99.13-09-1044782005.08.29KereskedelemGSN
Telephely címe:2100GödöllőGábor Áron u. 2-10. fszt.Kereskedelem
PR6899GOLD BAR HUNGARY ZRT2012.04.18Székhely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 7.01-10-0473622012.04.19
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 7.Kereskedelem
PR7121GOLD BOZSÓ HUNGARY KFT2013.05.23Székhely címe:5052ÚjszászPetőfi u. 8.16-09-0148122013.05.23
Telephely címe:5052ÚjszászPetőfi u. 8.Kereskedelem
PR3441GOLD BRILL KFT1999.09.15Székhely címe:7400KaposvárFő u. 46.14-09-3039182013.05.24Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárFő u. 46.Kereskedelem
PR6550GOLD CAPITAL HUNGARY KFT2011.01.18Székhely címe:2040BudaörsGyár u. 2.13-09-1409122011.01.18
Telephely címe:2040BudaörsGyár u. 2.Kereskedelem
PR3247GOLD CASTLE KFT1999.06.30Székhely címe:3580Tisza új városLévay út 58.05-09-0067942012.11.27KereskedelemSZG SZ*
Telephely címe:3580Tisza új városSzent István u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:3700KazincbarcikaEgressy út 32Kereskedelem
PR4846GOLD CLUB INTERNATIONALKFT.2004.05.24Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-00-7267322006.12.19KészítésGCI
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
PR6082GOLD COVER KFT2009.06.23Székhely címe:1185BudapestGömbakác u.9.01-09-9174542009.11.19KereskedelemKészítésJavításGC*
Telephely címe:1201BudapestKossuth Lajos u. 21-29Kereskedelem
PR6596GOLD DESIGN 4 C KFT2011.03.17Székhely címe:4028DebrecenHomok u. 49.09-09-0073882012.07.12
Telephely címe:4028DebrecenHomok u. 49.Kereskedelem
PR2946GOLD DIAMOND BT1998.10.28Székhely címe:6723SzegedRetek u. 6/b.06-06-0096142006.08.22KészítésJavításMM
Telephely címe:6723SzegedRetek u. 6/b.
PR1599GOLD EMAIL KFT1999.06.30Székhely címe:6300KalocsaSzent István király út 55.01-09-1613202012.08.17KereskedelemKészítésJavításGE GLE
Telephely címe:6300KalocsaSzent István király út 55.KereskedelemKészítésJavítás
PR4380GOLD EMPIRE KFT2002.09.19Székhely címe:3534MiskolcMunkás u. 6.05-09-0096152011.12.08Kereskedelem
Telephely címe:4440TiszavasváriHétvezér u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:3390FüzesabonyArany J. u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth út 15.Kereskedelem
Telephely címe:3770SajószentpéterKossuth u. 164.Kereskedelem
PR6845GOLD EVENT KFT2012.02.02Székhely címe:2151FótAdy Endre u. 21.13-09-1519362012.02.02
Telephely címe:2151FótKossuth Lajos u. 33/2.Kereskedelem
PR3868GOLD FLASH KFT2000.12.12Székhely címe:1211BudapestRákóczi u. 83-89.01-09-6920522006.08.22KereskedelemKészítésJavításGF
Telephely címe:1123BudapestAlkotás u. 9.Kereskedelem
PR5503GOLD FUX KFT2006.09.25Székhely címe:2182DomonyvölgyPatak u. 2.13-09-1091972006.09.25Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 121.Kereskedelem
PR7078GOLD HERCEG KFT2013.03.04Székhely címe:3200GyöngyösTörök Ignác u. 28.10-09-0337142013.03.04
Telephely címe:3200GyöngyösTörök Ignác u. 28.Kereskedelem
PR2300GOLD HOUSEKFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. em. 108.06-09-9450412013.04.16KereskedelemKészítésJavításGH,GHS GHS
Telephely címe:1091BudapestÜllői u. 147.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/108.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronSelmeci u. 15-17.Kereskedelem
Telephely címe:2011BudakalászOmszk park 1. CORA
Bevásárlóközpont, 12. sz. üzlet
Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4031DebrecenKishatár út 7. CORA
Bev.közp.,Cora u. 7. sz. üzlet
Kereskedelem
PR6569GOLD JEWEL KFT2011.02.07Székhely címe:6721SzegedFüredi u. 8.06-09-0163402011.02.07
Telephely címe:1082BudapestFutó utca 1.Kereskedelem
PR6350GOLD LOTUS KFT2010.06.15Székhely címe:1085BudapestJózsef krt. 83.01-09-9397192012.05.10GLT
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 83.Kereskedelem
PR6886GOLD MEGATREND KFT2012.03.26Székhely címe:1067BudapestTeréz krt. 3. I/2.01-09-9764232012.03.26
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 3. I/2.Kereskedelem
PR2978GOLD MOON KFT1999.06.30Székhely címe:1075BudapestSíp u. 15.01-09-6685432008.07.08KereskedelemGMO
Telephely címe:1075BudapestSíp u. 15.Kereskedelem
PR6915GOLD PLANET KFT2012.05.08Székhely címe:1071BudapestDamjanich u. 11-15.01-09-9849232012.05.08
Telephely címe:1071BudapestDamjanich u. 11-15.KereskedelemKészítés
PR1995GOLD PROFIL BT1999.06.30Székhely címe:6724SzegedCsemegi u. 16/B.06-06-0042492010.12.20KereskedelemKészítésJavításGP GPB
Telephely címe:5430TiszaföldvárKossuth u. 136.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:5830BattonyaFő u. 89-2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6623GOLD RE MAGNA ZRT2011.04.19Székhely címe:1068BudapestDózsa György út 94. mfsz. 3.09-10-0004722012.09.19
Telephely címe:1068BudapestDózsa György út 94. mfsz. 3.Kereskedelem
PR5041GOLD ROCK KFT2005.01.14Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-7345632009.10.29KereskedelemGRC
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7./227 sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II. 208. sz.Kereskedelem
PR1565GOLD ROSE BT2005.09.08Székhely címe:1089BudapestGyőrffy István u. 1/c.01-06-1155422009.11.11KészítésJavításGR
Telephely címe:1089BudapestGyőrffy István u. 1/c.
PR6570GOLD SILVER PARTNER KFT2011.02.08Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 14.01-09-9528992011.08.03WCS
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 14-15.KereskedelemKészítésJavítás
PR4508GOLDTECH KFT2003.02.18Székhely címe:1089BudapestVajda Péter u. 12. 78. ép.01-09-7109792013.06.24KereskedelemKészítésJavításF
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 143.Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegSport u. 1.Kereskedelem
PR6610GOLDTRADE CONSULTING KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT2011.04.04Székhely címe:9022GyőrBajcsy Zs. u. 44.08-09-0215352013.05.28
Telephely címe:9022GyőrBajcsy-Zsilinszky u. 44.Kereskedelem
PR6492GOLD WATER HUNGARY KFT2010.11.08Székhely címe:2120DunakesziTábor u. 4/c.13-09-1395002010.11.08GWH
Telephely címe:2120DunakesziTábor u. 4/c.Kereskedelem
PR5055GOLD ZÁLOG KFT2005.02.16Székhely címe:6100KiskunfélegyházaZrínyi út 9. fsz. 3.03-09-1091112005.02.16Kereskedelem
Telephely címe:6640CsongrádJókai u. 1.
PR6567GOLDATO INVEST ZRT2011.02.07Székhely címe:1054BudapestAkadémia utca 7-9.01-10-0469482011.02.07
Telephely címe:1054BudapestAkadémia utca 7-9.Kereskedelem
PR4925GOLDATTI KFT2004.09.07Székhely címe:7200DombóvárPetőfi Sándor u. 29.17-09-0050832013.05.30KereskedelemKészítésJavításA DBH
Telephely címe:7200DombóvárPetőfi S. u. 29.Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárAdy Endre u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsIrgalmasok utcája 1Kereskedelem
PR4236GOLD-BOX KFT2002.03.19Székhely címe:2310SzigetszentmiklósCsaba u.7/a13-09-0865772006.08.22KereskedelemKészítésJavításGB
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósGyári út 9.Kereskedelem
PR6211GOLD-CASH TREND KFT2009.11.25Székhely címe:4400NyíregyházaKossuth u. 29.15-09-0631142011.03.18
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth u. 29.Kereskedelem
PR3664GOLDEKKER BT2000.04.21Székhely címe:1196BudapestFő u. 185-187.01-06-7301352006.08.22KészítésJavításGDK
Telephely címe:1196BudapestFő u. 185-187.
PR6662GOLDEN BILL MARKETING KFT2011.06.07Székhely címe:4002DebrecenVadaskert u. 1/b.09-09-0209152011.06.07
Telephely címe:4002DebrecenVadaskert u. 1/b.Kereskedelem
PR6814GOLDEN CHRYSOS KFT2011.12.15Székhely címe:2400DunaújvárosGagarin tér 21. I/4.07-09-0213812011.12.15
Telephely címe:2400DunaújvárosApáczai Csere János u. 11. fsz. 6.Kereskedelem
PR2830GOLDEN GATE 2000 KFT1999.06.30Székhely címe:8360KeszthelyDeák Ferenc u. 220-09-0630342011.09.30KereskedelemKészítésJavításLF
Telephely címe:8360KeszthelyDeák F. u. 2.Kereskedelem
PR4441GOLDEN GRAL KFT2002.11.13Székhely címe:1035BudapestVörösvári út 43.01-09-7080802009.05.13KereskedelemKészítésJavításDIA
Telephely címe:1035BudapestVörösvári út 43.Kereskedelem
PR4411GOLDEN ROSE 2002 KFT2002.10.21Székhely címe:1137BudapestSzent István krt. 8. 3/12.05-09-0094642012.04.19KereskedelemKészítésJavításKE
Telephely címe:3527MiskolcAdy Endre u. 5.KereskedelemJavítás
Telephely címe:3527MiskolcAdy Endre u. 16.KereskedelemJavítás
Telephely címe:3525MiskolcSzeles u.49.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1084BudapestBacsó Béla u. 5. fsz.KereskedelemJavítás
PR6682GOLDEN SAVINGS KFT.2011.07.12Székhely címe:2013PomázDamjanich u. 2/B.13-031466712011.07.12
Telephely címe:2013PomázDamjanich u. 2/B.Kereskedelem
PR3114GOLDEN WAVE KFT1999.06.30Székhely címe:7635PécsJakabkegyi út 5402-09-0634412011.04.14Kereskedelem
Telephely címe:7900SzigetvárZrínyi M. tér 2.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7570BarcsBajcsy-Zsilinszky u. 45.Kereskedelem
PR2327GOLDENCROWN KFT1999.06.30Székhely címe:2730DabasKossuth László u. 10.13-09-0694602004.10.25KereskedelemGCK
Telephely címe:2340KiskunlacházaDózsa György u. 39.Kereskedelem
PR3536GOLDEN-GATE Z AND H BT1999.11.30Székhely címe:2660BalassagyarmatBéri Balogh Ádám u. 13/a.12-06-0037052006.08.23Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatRákóczi fejedelem út 38.Kereskedelem
PR2937GOLDEN-KATE BT1999.06.30Székhely címe:2113ErdőkertesHuba u. 4/a.13-06-0294622006.08.23KészítésJavításNK
Telephely címe:2100GödöllőPalotakert 4. II/9.
PR1817GOLDENLUX KFT.1999.06.30Székhely címe:7629PécsKígyó u. 15.02-09-0615042006.08.23KereskedelemJavítás
Telephely címe:7631PécsMegyeri út 76.Kereskedelem
PR1985GOLDENROD BT1999.06.30Székhely címe:6726SzegedThököly u. 4/b.06-06-0042382010.01.14Kereskedelem
Telephely címe:6726SzegedThököly u. 4/b.Kereskedelem
Telephely címe:5720SarkadKossuth u. 5.Kereskedelem
PR6917GOLDER CREDIT KFT2012.05.08Székhely címe:1078BudapestNefelejcs u. 5.01-09-9018362012.05.08TB
Telephely címe:1078BudapestNefelejcs u. 5.Kereskedelem
PR2572GOLDERÁDÓ KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 28.01-09-4669772010.08.31KereskedelemKészítésJavításGE GOE
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestRezső tér 9. fszt. 5.Kereskedelem
PR6712GOLDEUROPE KFT2011.08.22Székhely címe:1142BudapestTeleki Blanka u. 6.01-09-9700952013.04.22
Telephely címe:1142BudapestTeleki Blanka u. 6.Kereskedelem
PR5304GOLDFISH-BELLAGIO KFT2005.12.20Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.01-09-7390082011.11.14KereskedelemGFB
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. 205. sz. üzletKereskedelemKészítésJavítás
PR1343GOLDHAND KFT1999.06.30Székhely címe:1132BudapestVáci út. 60-62.01-09-6859932006.08.29KereskedelemKészítésJavításGH
Telephely címe:1132BudapestVáci út 60-62Kereskedelem
Telephely címe:1134BudapestVáci út 60-62.Kereskedelem
Telephely címe:1119BudapestTétényi út 63.Kereskedelem
PR1843GOLDI I. KFT1999.06.30Székhely címe:2440SzázhalombattaLiszt F. sétány 21. F. em. 2.13-09-065745/072006.08.29KereskedelemKészítésJavításFZ
Telephely címe:2440SzázhalombattaLiszt Ferenc sétány 21. fszt. 2Kereskedelem
PR1307GOLDI MÓDI KFT2000.01.01Székhely címe:2300RáckeveRadnóti M.u.3.13-09-0620542006.08.29Kereskedelem
Telephely címe:2300RáckeveRadnóti M.u.3.Kereskedelem
PR6555GOLDIÁN KFT2011.01.24Székhely címe:7300KomlóGorkij u. 29.02-09-0766282013.03.21
Telephely címe:7300KomlóKossuth L. u. 54.Kereskedelem
Telephely címe:7900SzigetvárAlmáspatak u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsPécsi út 61.Kereskedelem
PR3279GOLDIE-BOX BT1999.06.30Székhely címe:1083BudapestVajda Péter u. 8.01-06-7224692006.08.29KereskedelemKészítésJavításSSI
Telephely címe:1083BudapestVajda Péter u. 8. (műhely)Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudafoki út 2-4. S-23. sz. üzlet
(Érd TESCO)
Kereskedelem
PR6543GOLDIG KFT2011.01.06Székhely címe:7121SzálkaPetőfi u. 61.17-09-0067692011.01.06
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 38.Kereskedelem
PR7036GOLDING KFT2012.11.21Székhely címe:1097BudapestGubacsi út 59-61.01-09-0754132012.11.21
Telephely címe:1097BudapestGubacsi út 59-61.Kereskedelem
PR2392GOLDKER L & L KFT1999.06.30Székhely címe:1013BudapestAttila u. 69. III/2.01-09-4602802006.08.29KereskedelemLIG
Telephely címe:1013BudapestAttila u. 69. III/2.Kereskedelem
PR4200GOLDMAN DESIGN KFT2002.02.14Székhely címe:3300EgerTalizmán u. 14.10-09-0247372006.08.29KészítésJavításGm
Telephely címe:3300EgerTalizmán u. 14.
PR7091GOLDMAN ZÁLOG KFT2013.04.09Székhely címe:2200MonorMóricz Zsigmond u. 4.13-09-1595552013.05.29
Telephely címe:2200MonorMóricz Zs. u. 4.Kereskedelem
PR1659GOLDMARKT KFT1999.06.30Székhely címe:5100JászberénySzabadságtér 2.16-09-0018392010.01.20Kereskedelem
Telephely címe:5100JászberénySzabadságtér 2.Kereskedelem
PR6469GOLDMER KFT2010.10.25Székhely címe:7625PécsHunyadi út 61.02-09-0763332011.02.09GM R
Telephely címe:7621PécsKirály u. 8.Kereskedelem
PR2894GOLDMETÁL'97 KFT1999.06.30Székhely címe:5100JászberényLehel vezér tér 16.16-09-0047122013.06.25Kereskedelem
Telephely címe:5100JászberényLehel vezér tér 16.Kereskedelem
PR4204GOLDMETÁL-2002 KFT2002.02.18Székhely címe:5100JászberényLiliom u. 1.16-09-0067402007.06.01Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaDózsa Gy. u. l/D.Kereskedelem
Telephely címe:5055JászladányKossuth út 103.Kereskedelem
PR5538GOLD-MIX KFT2006.11.14Székhely címe:6440JánoshalmaEötvös u. 56.03-09-1140542006.11.14Kereskedelem
Telephely címe:6440JánoshalmaMolnár J. u. 2.Kereskedelem
PR3697GOLD-MIX TRADE KFT2000.06.05Székhely címe:1143BudapestFrancia út 8. fszt. 4.01-09-6858522008.10.01KereskedelemKészítésJavításGX GX*
Telephely címe:6000KecskemétArany János út 3.Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 50.Kereskedelem
PR6594GOLDMOON ZÁLOGHÁZ KFT2011.03.11Székhely címe:6320SoltVécsey tér 2.03-09-1215232302011.03.11GMZ
Telephely címe:6320SoltKossuth L. u. 48-50Kereskedelem
PR5847GOLDOK KFT2008.04.26Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-8936142010.10.06KereskedelemCAD
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/231.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR7024GOLDPRICE-NOW KFT2012.11.12Székhely címe:1124BudapestFürj u. 2.01-09-9889422012.11.12
Telephely címe:1124BudapestFürj u. 2.Kereskedelem
PR6363GOLDRED ÉKSZER KFT2010.07.07Székhely címe:1107BudapestZágrábi u. 19. fszt. 9.01-09-9405952010.07.07
Telephely címe:1072BudapestDob u. 20. I/9.Kereskedelem
PR4077GOLD-RING BT2001.09.21Székhely címe:6726SzegedCsalogány u. 30.06-06-0007222006.08.29KészítésJavításG-R
Telephely címe:6726SzegedCsalogány u. 30.
PR7040GOLDSCHATZ KFT.2012.11.29Székhely címe:2481VelenceTó u. 2.07-09-0214032013.03.14
Telephely címe:2481VelenceTó u. 2.Kereskedelem
PR4689GOLD-SERVICE KFT2003.11.03Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 35.01-09-714495KereskedelemKészítésGS GS*
Telephely címe:1089BudapestReguly A. u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37.Kereskedelem
PR2542GOLDSMITH BT1999.01.04Székhely címe:2330DunaharasztiSzt. István u. 8.13-06-0187102006.09.12KészítésJavításTM
Telephely címe:2330DunaharasztiSzt. István u. 8.
PR4039GOLD-STYL KFT2001.08.17Székhely címe:2131GödSchweidel J. utca 18.13-09-0885532012.11.05KereskedelemKészítésJavításM
Telephely címe:2120DunakesziBarátság u. 17.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2120DunakesziFő út 105.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2220VecsésKároly u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2143KistarcsaHunyadi u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2000SzentendreDunakorzó 13.KereskedelemKészítésJavítás
PR7020GOLDSUN ZÁLOGHÁZ KFT2012.11.05Székhely címe:6320SoltVécsey tér 2.03-09-1253482012.11.05
Telephely címe:6070IzsákSzabadságtér 14.Kereskedelem
PR4087GOLD-TREND 2000 KFT2001.10.01Székhely címe:2083SolymárPipacs u. 11.13-09-0836702012.02.23KereskedelemKészítésJavításGD GTD
Telephely címe:1111BudapestBartók Béla út 10-12.KereskedelemKészítésJavítás
PR5226GOLD-TREZOR KFT2005.09.26Székhely címe:6800HódmezővásárhelyHódi Pál u. 1.06-09-0098472005.09.26Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyHódi Pál u. 1.Kereskedelem
PR2920GOLD-W KFT1999.06.30Székhely címe:7621PécsKazinczy u.3.02-09-0647852006.09.12Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsKazinczy u.3.Kereskedelem
PR6697GOLD-WAY ZÁLOGHÁZ KFT2011.07.28Székhely címe:2422MezőfalvaLiget sor 11.07-09-0206452011.07.28
Telephely címe:7030PaksDózsa György u. 41.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7020DunaföldvárKossuth L. u. 16.KereskedelemKészítésJavítás
PR2810GOLDWEAR KFT1999.06.30Székhely címe:2045Törökbálint, MM Iparilev.cím:1775 Bp. Pf.:10.01-09-6640292011.03.29KereskedelemKészítésJavításGW GIW
Telephely címe:2045Törökbálint, Ipari park0152/12. hrsz. 5. ép.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
PR2854GOLDY KFT1999.06.30Székhely címe:3530MiskolcMártírok u. 1-5.05-09-0017892013.03.21KereskedelemKészítésAB APB
Telephely címe:3530MiskolcMártírok u.1-5.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3600ÓzdBrassói út 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6000KecskemétVágó u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3300EgerBródy Sándor u. 11.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2360GyálKőrösi út 90.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3700KazincbarcikaEgressy Béni tér4.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2030ÉrdBudai út 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR5671GOMBOS GOLD BT2007.07.20Székhely címe:3518MiskolcDalárda u. 17.05-06-0165502009.03.31KereskedelemKészítésJavításGJM
Telephely címe:3518MiskolcDalárda u. 17.
PR7105GOOD LUCK TOPY KFT2013.04.23Székhely címe:8220BalatonalmádiBalatonfűzfői út 61/B.19-09-5157792013.04.23
Telephely címe:8220BalatonalmádiBalatonfűzfői út 61/B.KereskedelemJavítás
PR4389GOOD-TIME BT.2002.10.01Székhely címe:6775KiszomborSzegedi u. 21.06-06-0073682008.01.21Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétDunaföldvári u. 2. (Pólus)Kereskedelem
PR7030GOODWILL KFT2012.11.15Székhely címe:4034DebrecenNagyecsed u. 7.09-09-0000252013.05.02
Telephely címe:4033DebrecenKöleséry S. u. 32.Kereskedelem
PR4770GÓTIKA KFT2004.02.19Székhely címe:5700GyulaKossuth tér 11.04-09-001168KészítésFIGURÁLIS
Telephely címe:1056BudapestIrányi u. 15. fem. 3.
PR5758GOTTSCHALL ZSÓFIA2007.12.03Székhely címe:1093BudapestBakáts u. 2/c. 5/3.2007.12.03KészítésHUN
Telephely címe:1093BudapestBakáts u. 2/c. 5/3.
PR3818GÖDÖLLŐ COOP RT2000.10.24Székhely címe:2100GödöllőKőrösfői u. 34.13-10-0405892006.09.12Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőSzabadságtér4.Kereskedelem
PR4792GÖMÖRI AND GÖMÖRI KFT.2004.03.19Székhely címe:2750NagykőrösKecskeméti u. 5.13-09-0969492008.03.03KereskedelemKészítésJavításGÖF GÖG
Telephely címe:2750NagykőrösKecskeméti u.5.Kereskedelem
PR2601GR ÉS A BT1999.01.04Székhely címe:1089BudapestRezső tér 5-7.01-06-7580082013.06.04KészítésJavításGR
Telephely címe:6725SzegedVasgyár u. 6.
PR6041GR.-CARINA BT2009.04.22Székhely címe:9021GyőrJedlik Ányos u. 11.08-06-0083162009.11.12KereskedelemKészítésJavításSTM
Telephely címe:9027GyőrRómai u. 42.Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrJedlik Ányos u. 11.Kereskedelem
PR7126GRÁCZL TAMÁS2013.05.31Székhely címe:1161BudapestRákosi út 116.19910162013.05.31
Telephely címe:1161BudapestRákosi u. 116.Kereskedelem
PR3153GRAN GOLD BT1999.06.30Székhely címe:2500EsztergomBajcsy Zs. út 9.11-06-0058182010.06.28Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2500EsztergomBajcsy-Zsilinszky út 9.Kereskedelem
PR4142GRÁNÁT-ÉKSZER KFT2001.11.27Székhely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 8.07-09-0079812009.07.08KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárŐsz u.9.Kereskedelem
PR6241GRÁTISZ ZÁLOG ZRT2010.01.08Székhely címe:5100JászberénySzelei út 69.16-10-0017732013.06.25
Telephely címe:5130JászapátiKossuth út 2-8.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerZalár út 3.Kereskedelem
Telephely címe:3060PásztóFő út 26.Kereskedelem
PR3427GRÁTISZ ZÁLOGHÁZ KFT1999.08.13Székhely címe:2370DabasHorváth László u. 36.13-09-0768622013.06.25Kereskedelem
Telephely címe:2200MonorMátyás király u. 7.Kereskedelem
PR7109GRAVÍR EXPRESS KFT2013.05.02Székhely címe:1032BudapestBécsi út 189. 1/3.01-09-6729012013.05.02
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. Pólus
Center
KereskedelemKészítés
Telephely címe:1069BudapestVáci út 1-3. West EndKereskedelemKészítés
PR6526GRAVIRABC ÉKSZER ÉS AJÁNDÉK KFT2010.12.03Székhely címe:1148BudapestNagy Lajos király útja 2-8 I/2.01-09-9489402012.07.03
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.Kereskedelem
PR1573GRAVOGOLD KFT1999.06.30Székhely címe:6725SzegedÁrva u. 6.06-09-0012182006.09.18KereskedelemKészítésJavításGG
Telephely címe:6725SzegedÁrva u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedTisza Lajos krt. 36-38.Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredPiactér7/b.Kereskedelem
PR4774GREEN FLOW KFT2004.02.24Székhely címe:2898KocsKis u. 106.11-09-0097962011.12.13KereskedelemGRE
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 12. I/2/20.Kereskedelem
PR4446GREENGOLD BT2002.11.19Székhely címe:1171BudapestÖköl u. 4/B. 5.01-06-7542182008.09.16KereskedelemKészítésJavításGG
Telephely címe:1239BudapestGrassalkovich u. 166.Kereskedelem
PR2565GREGORIS GOLDEN GARDEN KFT1999.10.19Székhely címe:1142BudapestSzikszó park 8.01-09-3697942006.09.18Kereskedelem*G*
Telephely címe:1077BudapestAlmássy tér 17.Kereskedelem
PR4327GRES TRANS BT2002.07.04Székhely címe:3884BoldogkőújfaluSzabadság u. 25.05-06-0064212009.07.21Kereskedelem
Telephely címe:3860EncsPetőfi S. u. 58/3.Kereskedelem
PR6635GRÉTI 99 BT2011.04.26Székhely címe:3031ZagyvaszántóRákóczi út 51.10-06-0235402011.04.26
Telephely címe:3060PásztóFő út 61.Kereskedelem
PR2049GRÓF GÁBOR1999.06.30Székhely címe:8060MórWekerle u. 2/a.2006.09.18KereskedelemKészítésJavításGG
Telephely címe:8060MórWekerle u. 2/a.Kereskedelem
PR4424GROLL NYOMDA BT2002.11.06Székhely címe:1035BudapestBerend u. 15. III/12.01-06-7222502011.07.05KereskedelemGNY
Telephely címe:1035BudapestBerend u. 15.Kereskedelem
PR5050GRÓT COOP ZRT2005.02.07Székhely címe:8790ZalaszentgrótEötvös Károly u. 16.20-10-0401802008.06.12Kereskedelem
Telephely címe:8790ZalaszentgrótBatthyány u. 24.Kereskedelem
PR6183GRUPPO COIN UNGHERIA KFT2009.10.27Székhely címe:1056BudapestVáci u. 81. IV. em.01-09-9031972010.02.03Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestDorottya u. 6.Kereskedelem
PR7044GT-SENTIRE KFT2012.12.04Székhely címe:2083SolymárPipacs u. 11.13-09-1556442012.12.04
Telephely címe:1111BudapestBartók B. u. 10-12.KereskedelemKészítésJavítás
PR2841GUBA TIBOR1999.06.30Székhely címe:3400MezőkövesdMátyás kir. u. 132/3.2009.05.21KereskedelemKészítésJavításGG
Telephely címe:3400MezőkövesdMátyás kir. u. 132/3.Kereskedelem
PR5944GUCCI MAGYARORSZÁG KFT2008.10.09Székhely címe:1146Budapest (Hermina DélHermina út 17. IV. em.01-09-8842312010.08.05Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 23.Kereskedelem
PR5040GULYÁSNÉ PASZABI ERZSÉBET2005.01.12Székhely címe:1172BudapestPesti út 36.2009.03.30Kereskedelem
Telephely címe:1172BudapestPesti út 36.Kereskedelem
PR6534GUNDEL KFT2010.12.15Székhely címe:1146BudapestGundel Károly út 4.01-09-0735062012.05.18
Telephely címe:1146BudapestGundel Károly u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:1014BudapestHess A. tér 1-3. Hilton BudapestKereskedelem
PR2048GUT ISTVÁNNÉ1999.06.30Székhely címe:6640CsongrádFő u. 12.2006.09.18Kereskedelem
Telephely címe:6640CsongrádFő u. 12.Kereskedelem
PR6359GYDON KFT2010.07.05Székhely címe:1108BudapestTóvirág u. 12.01-09-9383472010.07.05GYD
Telephely címe:1108BudapestTóvirág u. 12.KészítésJavítás
PR1385GYÉMÁNT BT1999.06.30Székhely címe:1053BudapestVeres Pálné u. 16.01-06-0128672006.09.18KereskedelemKészítésJavításHG
Telephely címe:1053BudapestVeres Pálné u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:1053BudapestVeres Pálné u. 16.Kereskedelem
PR3393GYÉMÁNT KFT1999.06.30Székhely címe:6100KiskunfélegyházaSzalay Gyula u. 2.03-09-1015572011.03.10Kereskedelem
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaSzalay Gyula u. 2.Kereskedelem
PR2316GYÉMÁNT SZIGET KFT1999.06.30Székhely címe:2200MonorKossuth L.U.71/A.13-09-0666002013.04.23Kereskedelem
Telephely címe:2200MonorKossuth L. u. 71/A.Kereskedelem
Telephely címe:2200Monor4-es Fő út 0359/75. hrsz. TescoKereskedelem
PR6728GYÉMÁNTKAVICS KFT2011.09.14Székhely címe:1025BudapestNagybányi út 78/A.01-09-9625492011.09.14GYK
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
PR1670GYIMESI KFT.1999.06.30Székhely címe:2600VácMárcius 15 tér 2713-09-0663352008.04.14KereskedelemKészítésJavításGyS
Telephely címe:2600VácMárcius 15 tér 27.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5007GYÓGYÍR BT2004.11.17Székhely címe:3860EncsPetőfi u. 1.05-06-0101632009.09.21Kereskedelem
Telephely címe:3860EncsSzeles u. 1.Kereskedelem
PR6276GYOLCSOS ISTVÁN2010.03.11Székhely címe:2225ÜllőÁrvácska u. 25.205613052010.03.23GYI
Telephely címe:2225ÜllőÁrpád u. 6.KészítésJavítás
PR6707GYÖNGY ENIKŐ2011.08.11Székhely címe:4034DebrecenJámbor Lajos u. 112.MAOE 84992011.11.08GYE
Telephely címe:4034DebrecenJámbor Lajos u. 112.KereskedelemKészítés
PR1418GYÖNGY-HÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:1113BudapestVág u. 7. II. em. 10.01-09-1684142012.06.07KereskedelemASC
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokKossuth tér 3.Kereskedelem
Telephely címe:2700CeglédKossuth Ferenc u. 5.Kereskedelem
PR3342GYÖNGYKAGYLÓ 2000 KFT1999.06.30Székhely címe:3200GyöngyösVirág u. 3.10-09-0237662010.03.17Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösFő tér 6.Kereskedelem
PR5949GYÖNGY-LÁNC KFT2008.10.16Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u.5-7. I/12301-09-9018262013.05.29KereskedelemLX
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/123Kereskedelem
PR5900GYÖNGYÖSLÁDA BT2008.08.04Székhely címe:1161BudapestNonn J. u. 1.01-06-7764892009.06.10KereskedelemGYO
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt. 30. (Jókai u. 5)Kereskedelem
PR1905GYÖNGYSZEM KKT1999.01.04Székhely címe:1211BudapestTáncsics M. u. 54.01-03-0206872011.02.10KészítésJavításGY
Telephely címe:1211BudapestTáncsics M. u. 54.
PR5753GYÖNGYSZEM ÓRA-ÉKSZER KFT2007.11.29Székhely címe:8900ZalaegerszegSzéchenyitér4.20-09-0680442009.06.03Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegSzéchenyitér4.Kereskedelem
PR3062GYŐRI ELITE GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:2890TataTanoda tér 9.11-09-0067202007.05.16Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrBaross Gábor u. 18.Kereskedelem
PR5728GYŐRINÉ DEMJÉN PIROSKA GYÖRGYI2007.10.31Székhely címe:6000KecskemétToscanini u. 28.132755622010.06.16Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétArany J. u. 3/9.Kereskedelem
PR5644GYULAI TAMÁS2007.06.15Székhely címe:1074BudapestSzövetség u. 9. II. em. 3.2007.06.15Kereskedelem
Telephely címe:1027BudapestFrankel Leó u. 12.Kereskedelem
PR4539GYURJÁN GÁBOR2003.04.04Székhely címe:2233EcserPetőfi utca 352009.02.02
Telephely címe:2233EcserPetőfi S. u. 35.
PR6167H & H ZÁLOGHÁZ KFT2009.10.13Székhely címe:3525MiskolcDózsa György u 12. I/4.05-09-0160242013.04.16
Telephely címe:4400NyíregyházaBúza tér 7.Kereskedelem
Telephely címe:3600ÓzdVasvári u. 37.Kereskedelem
Telephely címe:3860EncsPetőfi S. u. 34.Kereskedelem
Telephely címe:4484IbránySzabolcs út 20.Kereskedelem
PR6466H&H ÉKSZER-ZÁLOG KFT2010.10.22Székhely címe:7300KomlóPécsi út 1.02-09-0761462010.10.22
Telephely címe:7300KomlóPécsi út 1.Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárJókai u. 10.Kereskedelem
PR6545H.A.V.E. KFT2011.01.10Székhely címe:4028DebrecenIzsó u. 32/a.09-09-0002162011.01.10
Telephely címe:4025DebrecenSimonffy u. 2/b.KereskedelemÁrverés
PR5398H.L.JEWEL KFT2006.05.10Székhely címe:8200VeszprémVarga u. 4/5.19-09-5087762008.06.23KereskedelemHU HU
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fszt. 19.Kereskedelem
PR4609HAAS ÉS CZJZEK KFT2003.06.03Székhely címe:1065BudapestBajcsy-Zsilinszky út 23.01-09-0604352012.10.12KereskedelemHCZ
Telephely címe:1065BudapestBajcsy-Zsilinszky út 23.Kereskedelem
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi út 37-45. CamponaKereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 1-5 Mammut II. KP
133.
Kereskedelem
PR6752HABOSTORTA KFT2011.10.12Székhely címe:1094BudapestTűzoltó u. 59.01-09-6876592011.10.12
Telephely címe:1094BudapestTűzoltó u. 59.Kereskedelem
PR3449HAEMATIT KFT1999.09.27Székhely címe:1211BudapestII. Rákóczi Ferenc u. 85.01-09-6808072008.11.28Kereskedelem
Telephely címe:1211BudapestII. Rákóczi Ferenc u.85.Kereskedelem
PR5193HAHN-KAKAS SZILVIA2005.08.17Székhely címe:8000SzékesfehérvárAlmássy telep 16. II/22.2009.07.21Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18.Kereskedelem
PR4975HAJDÚ IMRÉNÉ2004.10.25Székhely címe:4400NyíregyházaKossuth út 50. III/2.2004.10.25Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth tér 8/9.Kereskedelem
PR4837HAJDU KÁROLY2004.05.14Székhely címe:4028DebrecenBotond u. 2/a.2008.10.16KereskedelemKészítésJavításHK
Telephely címe:4028DebrecenBotond u. 2/a. (műhely)Kereskedelem
Telephely címe:4029DebrecenCsapó utca 98.Kereskedelem
PR1819HAJDU LÁSZLÓ2000.01.25Székhely címe:1026BudapestEndrődi S. utca. 62.2006.09.19KészítésJavításHL
Telephely címe:1026BudapestEndrődi S. utca. 62.
PR1858HAJDÚNÉ-KÓKÁNYNÉ BT.1999.06.30Székhely címe:7633PécsYbl M.u.7/a.02-06-0611752006.03.28KereskedelemKészítésJavításH-K
Telephely címe:7633PécsYbl M. u. 7/A.Kereskedelem
PR4997HAJDÚ-ONIX BT.2004.11.11Székhely címe:4025DebrecenHatvan u. 17.09-06-0028172008.02.06KereskedelemKészítésJavításHAO
Telephely címe:4028DebrecenCsapó u. 82.Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenHatvan u. 17.Kereskedelem
PR5522HAJMÁSI GÁBOR MIKLÓS2006.10.26Székhely címe:8800NagykanizsaKórház u. 9.120136372011.06.29KereskedelemKészítésJavításHEÁ
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:8800NagykanizsaKórház u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8800NagykanizsaSabján Gy. u. 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR6405HAJNALKA ÉKSZER KFT2010.08.19Székhely címe:7627PécsTorda u. 23. A/fszt. 1.02-09-0761142013.05.15
Telephely címe:7624PécsFerencesek u. 26.Kereskedelem
PR3257HAJZÓK VIKTÓRIA1999.02.26Székhely címe:1144BudapestZsálya u. 53-55.2006.09.19KészítésJavításHV
Telephely címe:1162BudapestSzénás u. 116.
PR3795HALASINÉ SZALÓKI ZSUZSANNA2000.10.02Székhely címe:2900KomáromMocsai út 10.2006.09.19Kereskedelem
Telephely címe:2900KomáromIgmándi út 12.Kereskedelem
PR2260HALÁSZ ÉS TÁRSA BT1999.06.30Székhely címe:1026BudapestSzilágyi E. fasor 29. II. 1.01-06-2104062006.09.19KereskedelemKészítésJavításHZ
Telephely címe:2013PomázHév ÁllomásKereskedelem
PR6307HALÁSZNÉ TURCSÁNYI ERZSÉBET2010.04.28Székhely címe:6430BácsalmásPosta u. 16.29832952010.04.28H.E
Telephely címe:6430BácsalmásGróf Széchenyi u. 79.KereskedelemKészítésJavítás
PR3984HALLMARK BT2001.05.25Székhely címe:1094BudapestTompa u. 22. III/2.01-06-7430462009.02.17KereskedelemNHZ
Telephely címe:1094BudapestTompa u. 22. III/2.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR7072HALLMARKNET KFT2013.02.21Székhely címe:1096BudapestSobieski János u. 38. 2/21.01-09-9673652013.02.21
Telephely címe:1096BudapestSobieski János u. 38. 2/21.Kereskedelem
PR6646HALLO-COM BT2011.05.16Székhely címe:1193BudapestDeák Ferenc u. 1. 9/35.01-06-7687812012.09.13TPE
Telephely címe:1091BudapestFerenc krt. 43.Kereskedelem
PR2187HALMÁGYI JÁNOS1999.06.30Székhely címe:8200VeszprémArany János u.4.KereskedelemKészítésJavításJR
Telephely címe:8200VeszprémFőnix, Arany János u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth Lajos u. 6.Kereskedelem
PR3088HAM-HAM SAROK BÜFÉ BT1999.06.30Székhely címe:1113BudapestKosztolányi tér 5.01-06-7170772012.12.04Kereskedelem
Telephely címe:1113BudapestKosztolányi tér 5.Kereskedelem
PR3395HANGA ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:6000KecskemétHornyik János krt. 2.2009.11.13Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétHornyik J. krt. 2.Kereskedelem
PR6612HANGSZER ÉS ÉKSZER KFT2011.04.07Székhely címe:1095BudapestTinódi u. 5. alg. 1.01-09-9567882011.04.07
Telephely címe:1095BudapestTinódi u. 5. alg. 1.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1093BudapestLónyai u. 37/c.KereskedelemJavítás
PR4352HANTAI JÓZSEF2002.08.13Székhely címe:2194TuraTabán út 41.2006.09.20Kereskedelem
Telephely címe:2194TuraTabán út 41.Kereskedelem
PR6802HANTOSNÉ RÓZSÁS HAJNALKA2011.12.01Székhely címe:8900ZalaegerszegKöztársaság u. 89.70734882011.12.01HRH
Telephely címe:8900ZalaegerszegKossuth Lajos u. 4-6.Kereskedelem
PR4562HANZA-GOLDEN KFT2003.04.28Székhely címe:6720SzegedDugonics tér 11.06-09-0079122011.05.18KereskedelemHGB
Telephely címe:6720SzegedDugonics tér 11.Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestBaross tér 3.Kereskedelem
Telephely címe:1084BudapestNagyfuvaros u. 3/a.Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedKossuth Lajos sgt. 5.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétBocskai u. 1.Kereskedelem
PR2734HANZA-KRUGER ZRT.1999.06.30Székhely címe:1062BudapestDélibáb u. 18/B. 3. em. 6.01-10-0434182009.11.03Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth u. 17.Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosBalogh Ádám u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:7030PaksSzabó Erzsébet u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:2750NagykőrösKecskeméti u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedMars tér 17.Kereskedelem
Telephely címe:1091BudapestÜllői út 121.Kereskedelem
PR2772HARASZTI FERENC1998.09.23Székhely címe:2365InárcsBajcsy Zsilinszky u. 95. B. ép.2006.09.20KészítésJavításHF
Telephely címe:2365InárcsBajcsy-Zsilinszky u. 95. B. ép.
PR3878HÁRI ZOLTÁN2001.01.05Székhely címe:1011BudapestMária tér 2.2010.08.05KereskedelemKészítésJavításHZ
Telephely címe:1011BudapestMária tér 2.Kereskedelem
PR6118HARKÁNYI GYÓGYFÜRDŐ ZRT2009.08.03Székhely címe:7815HarkányKossuth Lajos u. 7.02-10-0601742009.08.03Kereskedelem
Telephely címe:7815HarkányKossuth Lajos u.7.Kereskedelem
PR3001HARSÁNYI ÁKOS1998.09.23Székhely címe:4400NyíregyházaSemmelweis u. 4.2008.04.02KészítésJavításHA
Telephely címe:4400NyíregyházaSemmelweis u. 4.
PR6975HARSONA KÖNYVELŐ KFT2012.08.28Székhely címe:1172Budapestharsona u. 53.01-09-9359302012.08.28
Telephely címe:1172BudapestHarsona u. 53.Kereskedelem
PR3086HAUSMANN KFT.1999.06.30Székhely címe:9400SopronMátyás király u 11.08-09-0063612008.06.18Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronMátyás király u. 11.Kereskedelem
PR6724HAVAS ANDRÁS2011.09.08Székhely címe:3300EgerOlasz u. 11. 3/7.62048172011.09.08
Telephely címe:3300EgerOlasz u. 11. 3/7.Kereskedelem
PR4638HAVAS ÉS BEN NAIM KFT2003.08.13Székhely címe:2085PilisvörösvárBudai Nagy Antal u. 1.13-09-0867052007.03.07KereskedelemKészítésJavításHBN
Telephely címe:2085PilisvörösvárBudai Nagy Antal u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:1075BudapestAsbóth u. 24.Kereskedelem
PR1726HAVAS TAMÁSNÉ2003.01.06Székhely címe:1054BudapestSzemere u. 21. 6/1.31895592012.12.04KészítésJavításAZS
Telephely címe:1054BudapestSzemere u. 21. 6/1.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3203HAVASI ZSOLT1999.06.30Székhely címe:6600SzentesHegedűs László u. 9.2005.05.25Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesKossuth L. u. 15/A.Kereskedelem
PR6760HBP CONSULTING KFT2011.10.18Székhely címe:1028BudapestCsokonai u. 15.01-09-9428422011.11.02
Telephely címe:1028BudapestCsokonai u. 15.Kereskedelem
PR4924HEGEDŰS ZOLTÁN AENEAS2004.09.02Székhely címe:6720SzegedTisza Lajos krt. 23. II/10.2009.10.16KereskedelemKészítésJavításHZ
Telephely címe:6721SzegedLechner Ödön tér 3.Kereskedelem
PR6658HEGEDÜSNÉ TÓTH MAGDOLNA2011.05.27Székhely címe:5650MezőberényMunkácsy u. 1.234780892011.05.27
Telephely címe:5650MezőberényMunkácsy u. 1.KészítésJavítás
PR4480HEGYALJA GALÉRIA KFT2003.01.14Székhely címe:4400NyíregyházaCsaló köz 1.15-09-0679572009.09.04KereskedelemBAB
Telephely címe:3910TokajRákóczi út 40.Kereskedelem
PR6833HEIM BUSZ KFT2012.01.24Székhely címe:2600VácNaszály út 18.13-09-1378352012.09.27BUS
Telephely címe:2600VácNaszály út 18.KereskedelemKészítésJavítás
PR6942HEIRLOOM KFT2012.06.26Székhely címe:9024GyőrMécs L. u. 16.08-09-0237722012.06.26H-L
Telephely címe:9024GyőrMécs L. u. 16.KereskedelemKészítésJavítás
PR5471HEITER JÁNOS2006.08.15Székhely címe:2000SzentendreAlkotmány u. 3.2008.09.09Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreAlkotmány u. 3.Kereskedelem
PR6285HELLBELL KFT2010.03.31Székhely címe:8000SzékesfehérvárOlaj u. 17.07-09-0179962010.04.02HEL
Telephely címe:8000SzékesfehérvárOlaj u. 17.Kereskedelem
PR6549HENK VILMOS ÁRPÁD2011.01.17Székhely címe:1016BudapestMészáros u. 8.32868212011.01.17
Telephely címe:1016BudapestMészáros u. 8.Kereskedelem
PR4956HEPP HANDMADE HUNGARY KFT.2004.10.07Székhely címe:1162BudapestKendermag u. 72.01-09-7291902004.12.13KészítésHHH HHH
Telephely címe:1162BudapestKendermag u.72.
PR4148HÉRA & HÉRA BT2001.12.04Székhely címe:9700SzombathelyFő tér 38.18-06-1010472006.09.21KereskedelemKészítésJavításHK
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 38.Kereskedelem
PR3542HERCZEG ISTVÁNNÉ1999.12.01Székhely címe:4287VámospércsBocskaikert 2.2006.11.14Kereskedelem
Telephely címe:4287VámospércsDebreceni u. 1/a.Kereskedelem
PR6343HEREDITAS PANNONIAE KFT2010.06.08Székhely címe:2092BudakesziÚrbéres u. 18.13-09-1375812013.01.16
Telephely címe:2092BudakesziÚrbéres u. 18.Kereskedelem
PR4184HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT2002.01.29Székhely címe:8440HerendKossuth u. 140.19-10-5000502011.03.02KereskedelemHPM
Telephely címe:8440HerendKossuth u. 135.Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi út 1.Kereskedelem
Telephely címe:9730KőszegFő tér 21.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronVárkerület 98.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsKirály u. 20.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétHornyik J. krt. 4.Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedOskola u. 17.Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestAndrássy u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:1014BudapestSzentháromság u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestJózsef nádor tér 11Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestFerihegy repülőtér 2. terminál
SkyCourt
Kereskedelem
PR3912HERMANN HENRIK2001.02.19Székhely címe:2319Sziget újfaluAdy Endre u. 11.2006.09.21KészítésJavításHH
Telephely címe:2319Sziget újfaluAdy Endre u. 11.
PR6291HERMENDO KFT2010.04.09Székhely címe:8652SiójutKinizsi P. u.10.14-09-3101352012.04.16HBM
Telephely címe:8600SiófokPetőfi sétány 3.Kereskedelem
PR6994HERMIT ENTERIEUR KFT2012.09.21Székhely címe:1014BudapestOrszágház u. 2.01-09-9902532012.09.21E A
Telephely címe:1014BudapestOrszágház u. 2.Kereskedelem
PR2890HERNEK & TÁRSA BT1998.10.29Székhely címe:1152BudapestMátyás u. 18.01-06-7107262006.09.21KészítésJavításHT
Telephely címe:1152BudapestMátyás u. 18.
PR6690HESZPEROSZ PROJEKT KFT2011.07.19Székhely címe:2112VeresegyházSzent Korona u. 6.13-09-1479952011.07.19
Telephely címe:2112VeresegyházSzent Korona u. 6.Kereskedelem
PR5286HETA SZEMÜVEG BT2005.11.30Székhely címe:3240ParádDózsa György u. 18.10-06-0200242009.02.09Kereskedelem
PR1783HETÉNYINÉ KARIKA MELINDA1999.06.30Székhely címe:8360KeszthelyKisfaludi u. 12.2008.04.04KereskedelemKészítésJavításHKM
Telephely címe:8360KeszthelyKisfaludi u.12.Kereskedelem
PR4419HFB KERESKEDŐHÁZ KFT2002.10.30Székhely címe:5000SzolnokKassai u. 49.16-09-0069592008.12.10KereskedelemHFB
Telephely címe:5000SzolnokKossuth Lajos u. 17-23.Kereskedelem
Telephely címe:5200TörökszentmiklósKossuth Lajos u. 142-146. fsz. 3.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokAdy Endre út 15. II. em. 217.
üzlet
Kereskedelem
PR5890HIBERNIA TRADING KFT2008.07.15Székhely címe:1095BudapestBoráros tér 7/3. III.3.01-09-8883132011.11.29KereskedelemHIT
Telephely címe:1052BudapestVáci utca 19-21Kereskedelem
PR6566HÍD KÖZHASZNÚ EGYESÜLET2011.02.03Székhely címe:2023DunabogdányKossuth Lajos út 3/a.TE-59762011.02.03
Telephely címe:2023DunabogdányKossuth Lajos út 3/a.Kereskedelem
PR5437HIDVÉGHY-HARANGOZÓ LÁSZLÓ JÁNOS2006.06.30Székhely címe:1068BudapestKirály u.98/b.2006.06.30Kereskedelem
Telephely címe:1068BudapestKirály u.98/b.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6222HIS-HUNGARY INTERSPED KFT2009.12.01Székhely címe:9024GyőrLáhner György u. 1.08-09-0165162013.06.25S N
Telephely címe:9024GyőrPátzay Pál u.40.KereskedelemKészítésJavítás
PR3581HLLA STÚDIÓ BT2000.01.26Székhely címe:1026BudapestEndrődi Sándor u. 62.01-06-7267002006.09.21KészítésJavításHL
Telephely címe:1026BudapestEndrődi Sándor u. 62.
PR3537HN-HOLIDAY KFT1999.11.30Székhely címe:7100SzekszárdMikes u. 9-11.17-09-0032642006.09.21Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdTalálka tér (First Fashion)Kereskedelem
PR6193HÓD ÉKSZER KFT2009.11.03Székhely címe:1108BudapestDombtető u. 12. V/22.01-09-1297212013.06.04
Telephely címe:9700SzombathelyVarasd u. 1.Kereskedelem
PR2192HÓD-JUVELLA BT1999.06.30Székhely címe:6800HódmezővásárhelyKossuth tér 6.06-06-0037842006.09.25KereskedelemKészítésJavításHJ
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyKossuth tér 6.Kereskedelem
PR5952HOFFMANN TRADE KFT2008.10.17Székhely címe:6501BajaKossuth Lajos utca 5.03-09-1165202011.06.27KereskedelemKészítésJavításHT*
Telephely címe:6501BajaKossuth Lajos utca 5.Kereskedelem
PR7022HOLDFÉNYEZÜST KFT2012.11.08Székhely címe:1194BudapestCsiky u. 55.01-09-9929532012.11.08
Telephely címe:1114BudapestMóricz Zs. körtér 1.Kereskedelem
PR5519HOLDKŐ 3000 KFT2006.10.13Székhely címe:5420TúrkeveKossuth u. 8.16-09-0085412008.07.30Kereskedelem
Telephely címe:5400MezőtúrKossuth tér 1.Kereskedelem
PR3282HOLLÓ ISTVÁN1999.03.24Székhely címe:2089TelkiNefelejcs u.456/5.2008.01.30KészítésJavításH
Telephely címe:2089TelkiNefelejcs u. 456/5.
PR2554HOLTEK KFT1999.06.30Székhely címe:8200VeszprémMajor utca 44.19-09-5018562008.10.30KereskedelemKészítésJavításKA
Telephely címe:8200VeszprémJutasi út 18.Kereskedelem
PR6151HOMOKI ISTVÁNNÉ2009.09.16Székhely címe:6600SzentesKlauzál u. 9/A.2009.12.02Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesKlauzál u. 9/A.Kereskedelem
PR4152HOMOKRÓZSA BT2001.12.04Székhely címe:4244ÚjfehértóSzent I. u. 22.15-06-089316)2007.05.30KereskedelemLCH
Telephely címe:4244ÚjfehértóSzent István u. 22.Kereskedelem
PR6519HOMOLYA KATALIN2010.11.26Székhely címe:6400KiskunhalasBokányi D. u. 3/A.217820172010.11.26
Telephely címe:6400KiskunhalasBokányi D. u. 3/AKereskedelem
PR4867HOPKA LAJOS2004.06.17Székhely címe:2230GyömrőSzent István út 34.75377222012.08.16KereskedelemMIR
Telephely címe:3300EgerTörvényház u. 4. "AGRIA PARK"
142. sz. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:2230GyömrőSzent István u. 34.Kereskedelem
Telephely címe:2225ÜllőÓcsai u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:2364ÓcsaFalu Tamás u. 14/a.Kereskedelem
PR1564HORDING KFT1998.09.17Székhely címe:1116BudapestFehérvári út 120. I. em 127.01-09-1600372006.09.26KészítésJavításH
Telephely címe:1116BudapestFehérvári út 120. I. em. 127.
PR4511HORDÓS EDIT TÍMEA2003.02.19Székhely címe:3070BátonyterenyeÓzdi út 68-70.44940442011.11.04Kereskedelem
PR6640HORECA PARTNER KFT2011.05.04Székhely címe:1203BudapestKözműhelytelepu. 28/A.01-09-9557552011.11.16AMB
Telephely címe:1203BudapestKözműhelytelep u. 28/A.Kereskedelem
PR3252HORNOK JÁNOS1999.02.12Székhely címe:6727SzegedSzántó K. J. u. 50.2006.09.26
Telephely címe:6727SzegedSzántó K. J. u. 50.
PR3087HORVÁTH GYULA1999.06.30Székhely címe:1102BudapestKőrösi Csoma sétány 4.2009.09.07Kereskedelem
Telephely címe:1102BudapestKőrösi Csoma sétány 4.Kereskedelem
PR5878HORVÁTH LÁSZLÓ.2008.07.03Székhely címe:8230BalatonfüredKöztársaság u. 19/A.2008.10.22Kereskedelem
Telephely címe:8230BalatonfüredZákonyi u. 8.Kereskedelem
PR5984HORVÁTH ÁKOS2008.12.09Székhely címe:4405NyíregyházaSzűrszabó u. 46.2008.12.09KészítésJavításHÁ*
Telephely címe:4405NyíregyházaSzűrszabó u.46.
PR1999HORVÁTH ÁRPÁD1999.06.30Székhely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 18-20.2012.05.14KereskedelemJavítás
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 18-20.KereskedelemJavítás
PR2718HORVÁTH CSABÁNÉ1999.06.30Székhely címe:1203BudapestAdy Endre u. 3.VII/43.54576082012.04.16Kereskedelem
Telephely címe:1201BudapestKossuth Lajos u. 30.Kereskedelem
PR5008HORVÁTH DEZSŐ2004.11.19Székhely címe:7500NagyatádMunkácsi M. u. 21.2004.11.19Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádAradi u. 2.Kereskedelem
PR4250HORVÁTH ERIK2002.04.10Székhely címe:1173BudapestUjlak u. 61.28917202011.02.14KészítésJavításHE
Telephely címe:1095BudapestDandár u. 27.
PR5259HORVÁTH JÁNOSNÉ2005.11.10Székhely címe:7400KaposvárPosta u. 6.2007.07.11Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárFő u. 18.Kereskedelem
PR3774HORVÁTH JÓZSEF2000.09.19Székhely címe:2800TatabányaDózsa Gy. út 55.2006.09.26Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaDózsa Gy. út 55.Kereskedelem
PR5402HORVÁTH JÓZSEFNÉ2006.05.15Székhely címe:2112VeresegyházFáy u. 9.2009.01.15Kereskedelem
Telephely címe:2112VeresegyházBudapesti u. 5/A.Kereskedelem
PR2054HORVÁTH RÓBERTNÉ1999.06.30Székhely címe:1203BudapestTopánka u. 5.2009.04.23KészítésHA
Telephely címe:1215BudapestAdy Endre u. 43.
PR1765HORVÁTH ZSUZSANNA2002.09.10Székhely címe:1092BudapestRáday u. 41/a2011.03.04KészítésJavításHZS
Telephely címe:1092BudapestRáday u. 41/a
PR5386HORVÁTHNÉ TÖREKI MÓNIKA2006.04.25Székhely címe:9317SzanyKodály Zoltán u. 33.2006.04.25Kereskedelem
Telephely címe:9317SzanyKossuth Lajos u. 15.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4946HOWLIT KFT2004.09.29Székhely címe:3530MiskolcSoltész Nagy Kálmán u. 18.05-09-0109582010.02.04Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcTiszai Pályaudvar 48/1.- Kandó
K. tér 1.
Kereskedelem
PR2655HP KFT1999.06.30Székhely címe:5600BékéscsabaMednyánszky u. 2.04-09-0012862009.09.02Kereskedelem
Telephely címe5600BékéscsabaMednyánszky u. 2.Kereskedelem
Telephely címe5700GyulaVásárhelyi Pál u. 4.Kereskedelem
Telephely címe5600BékéscsabaMednyánszky u. 2.Kereskedelem
Telephely címe6800HódmezővásárhelySzent Antal u.4/b.Kereskedelem
Telephely címe6900MakóSzéchenyi tér 14-16.Kereskedelem
Telephely címe5630BékésSzéchenyi tér 8. b. fsz. 1.Kereskedelem
PR7069HR SECURITY KFT2013.02.12Székhely címe:1033BudapestBogdáni út 23.01-09-4624372013.02.12
Telephely címe:1033BudapestBogdáni út 23.Kereskedelem
PR4342HRUBI DÉNES2002.08.01Székhely címe:2730AlbertirsaSomogyi út 55.2012.12.18Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.Kereskedelem
PR2758HTM KFT1999.06.30Székhely címe:1025BudapestSzalamandra út.42.01-09-0733222013.02.11KereskedelemKészítésHTM HTM
Telephely címe1028BudapestHidegkúti út 254KereskedelemKészítés
Telephely címe3527MiskolcSzéchenyi u. 111.KereskedelemKészítés
Telephely címe8621ZamárdiKossuth Lajos u. 7.KereskedelemKészítés
PR2876HUBA-LIGET KFT1999.06.30Székhely címe:2083SolymárSzent Flórián u. 2-4. Auchan 13.
üzlet
01-09-6608562011.04.22KereskedelemKészítésJavításLJG LJG
Telephely címe:2083SolymárSzent Flórián u. 2-4. Auchan 13.
üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
PR3820HUBER KINGA2000.10.27Székhely címe:1136BudapestHegedűs Gyula u.
36. 3. em. 5. ajtó
2012.06.27KészítésJavításHK
Telephely címe:1136BudapestHegedűs Gyula u.
36. 3. em. 5. ajtó
PR2738HUDÁK FERENCNÉ1999.06.30Székhely címe:3400MezőkövesdBezerédi u. 10.2006.09.26Kereskedelem
Telephely címe:3400MezőkövesdSzent László tér 13.Kereskedelem
PR5207HUMIN ART BT2005.08.29Székhely címe:1118BudapestRegős u. 9. II/10.01-06-7603612013.02.19KereskedelemKészítésJavításRA
Telephely címe:1118BudapestRegős u. 9. II/10.KereskedelemKészítésJavítás
PR5418HUNGAROBRAZE KFT.2006.05.30Székhely címe:1038BudapestTündérliget u. 3./II. A. 1.01-09-7299092006.05.30Kereskedelem
Telephely címe:1038BudapestTündérliget u. 3./II. A. 1.Kereskedelem
PR4599HUNGAROGOLD KFT2003.06.18Székhely címe:1012BudapestMárvány u. 12. III/17.01-09-7153822010.03.02KereskedelemHGL
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. em. 124.Kereskedelem
PR5800HUNGARY FOLK ART KFT2008.02.20Székhely címe:1036BudapestLajos u. 123. VII/35.01-09-8800012010.07.06KereskedelemHFA
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 30.Kereskedelem
PR6568HUNGARY METAL TRADING KFT2011.02.07Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/202.01-09-9518742013.02.20HMT
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/202.Kereskedelem
PR6178HUNGAU KFT2009.10.28Székhely címe:3561FelsőzsolcaPetőfi u. 9.05-09-0116182010.07.06KereskedelemKészítésJavításNFS
Telephely címe:3561FelsőzsolcaPetőfi S. u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR5660HUNGAURICUM ÉKSZER BT2007.07.11Székhely címe:2870KisbérKomáromi u. 11/A11-06-0100792007.07.11KereskedelemKészítésJavításHAU
Telephely címe:2870KisbérKomáromi u. 11/AKereskedelem
PR6049HUNGEMHUNTER KFT2009.04.30Székhely címe:1118BudapestRahó utca 9.II/21.01-09-9143402013.02.12Kereskedelem
Telephely címe:1118BudapestRahó u. 9. II/21.Kereskedelem
PR1128HUNGLER LÁSZLÓ1999.01.05Székhely címe:2903Komárom (KoppánymorKoppány Vezér u. 19923512352011.10.07KészítésJavításHL
Telephely címe:2903Komárom (KoppánymorKoppány Vezér u. 199.
PR5483HUNGORORING KFT2006.08.25Székhely címe:2330DunaharasztiKossuth L. u. 54.06-09-0107802012.07.10KészítésHOR
Telephely címe:6724SzegedLechner tér 10.Készítés
PR6944HUNNI-LOVAS KFT2012.06.26Székhely címe:4150PüspökladányHősök tere 6.09-09-0232272012.06.26
Telephely címe:4150PüspökladányHősök tere 6.Kereskedelem
PR3411HUSHEGYI ANITA1999.07.30Székhely címe:9200MosonmagyaróvárKígyó u. 34.2009.04.24KereskedelemKészítésJavításA-ban H
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárKígyó u. 34.Kereskedelem
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárSzent István király út 100.Kereskedelem
PR2864HUSZÁR FERENCNÉ1999.06.30Székhely címe:8660TabÓvoda út 18.2009.02.27Kereskedelem
Telephely címe:8660TabKossuth utcai üzletsor 1/9.Kereskedelem
PR1904HUSZKA ZSOLT1999.06.30Székhely címe:1027BudapestMedve u. 19.2012.10.09KereskedelemKészítésJavításHZS
Telephely címe:1027BudapestMedve u. 19.Kereskedelem
PR2957I+G KFT1999.06.30Székhely címe:3553KistokajKossuth Lajos u. 30.05-09-0053172005.11.15KereskedelemKészítésJavításIG IIK
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi u. 52.Kereskedelem
PR7058ID. TAKÁCS LÁSZLÓ2013.01.07Székhely címe:8300TapolcaSümegi út 2.312943052013.02.19T L
Telephely címe:8300TapolcaSümegi út 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6074I-DEAL HUNGARY KFT2009.06.09Székhely címe:2500EsztergomKopácsy I. u. 53.11-09-0145652009.11.12Kereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomMátyás király u. 30.TESCO
Áruház, P-1. jelű üzlet
Kereskedelem
PR5360IDRA BT2006.03.20Székhely címe:1056BudapestSzerb u. 8. II/5.01-06-7715592011.12.22KereskedelemIDR
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR7057IFJ. TAKÁCS LÁSZLÓ2013.01.07Székhely címe:8300TapolcaDeák Ferenc u. 24.312942882013.01.07
Telephely címe:8300TapolcaDeák Ferenc u. 14.Kereskedelem
PR4987IGAZGYÖNGY 2004 KFT2004.11.05Székhely címe:7100SzekszárdTalálka tér 7/b.17-09-0043162004.12.21KereskedelemKészítésJavításIGY
Telephely címe:7100SzekszárdTalálka tér 7/b.Kereskedelem
PR4452IGNÉCZI SÁNDORNÉ2002.11.25Székhely címe:4400NyíregyházaKossuth út 50.2006.09.26Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth út 50.Kereskedelem
PR1759ILLAK JÓZSEF1999.06.30Székhely címe:4700MátészalkaAlkotmány u. 44.2010.01.21KereskedelemKészítésJavításIJ
Telephely címe:4700MátészalkaAlkotmány u.44.Kereskedelem
PR5866ILLIMANI EXPORT-IMPORT BT2008.05.29Székhely címe:1081BudapestRákóczi út 69. fsz. 10.13-06-0353692012.10.18KereskedelemINK
Telephely címe:1081BudapestRákóczi út 57. fsz. 3.Kereskedelem
PR5759IMMOBILE '98 KFT2007.12.05Székhely címe:6763SzatymazKossuth u. 14.06-09-0062122012.09.03KereskedelemJavítás198
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyAndrássy u. 30.KereskedelemJavítás
PR6985IMMOBILIEN HOUSE KFT2012.09.12Székhely címe:4024DebrecenPiac u. 43. 1/2.09-09-0221622012.09.12
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 43. 1/2.Kereskedelem
PR5389IMRE MAGDOLNA2006.04.28Székhely címe:1037BudapestJeles u. 97-99/B.2006.04.28KészítésIM
Telephely címe:1037BudapestJeles u. 97-99/B.
PR6278IMREI BOGLÁRKA2010.03.22Székhely címe:1196BudapestRákóczi u. 110.2010.03.22BOG
Telephely címe:1196BudapestRákóczi u. 110.Készítés
PR6265INCI ÉS KATA KFT2010.02.22Székhely címe:7090TamásiArany János u. 16.17-09-0076842010.02.22HKA
Telephely címe:7090TamásiArany János u. 16.KészítésJavítás
PR6425INDIVIDUAL GROUP KFT2010.09.08Székhely címe:1089BudapestVisi Imre u. 12.01-09-9427932012.09.25
Telephely címe:3400MezőkövesdBevásárló udvar 2/DKereskedelem
PR6304INDOCHINA KFT2010.04.20Székhely címe:1122BudapestCsaba u. 9.01-09-6826332012.10.30
Telephely címe:1122BudapestCsaba u. 9. U/4.Kereskedelem
PR2569INERMA KFT1999.06.30Székhely címe:7815HarkányKossuth u. 48.02-09-0039972013.06.26KereskedelemKészítésJavításKS
Telephely címe:7815HarkányKossuth u.48.KereskedelemJavítás
PR6719INÍCIUM KFT2011.09.01Székhely címe:1021BudapestVersec sor 9.01-09-7225492012.05.23RAG
Telephely címe:1063BudapestBajnok u. 13.Kereskedelem
PR6131INIMPEX KFT2009.09.02Székhely címe:6781DomaszékMóra Ferenc u. 7.06-09-0159972012.01.19KereskedelemIMX
Telephely címe:6781DomaszékMóra Ferenc u. 7.Kereskedelem
PR4634INKA KFT2003.08.06Székhely címe:3300EgerKertész u. 9.10-09-0235592005.12.09KereskedelemINI
Telephely címe:3300EgerKertész u. 9.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerDobó István tér 1.Kereskedelem
PR6477INN-TEAM KFT2010.10.28Székhely címe:7521KaposmérőDózsa Gy. u. 2.14-09-3076442011.11.02PIM
Telephely címe:7521KaposmérőDózsa Gy. u. 2.Kereskedelem
PR7042INSIDE WORD NYELVOKTATÓ KFT2012.12.03Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 23.01-09-9682182012.12.03
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 23.Kereskedelem
PR7085INTER-ART HOLDING KFT2013.03.29Székhely címe:1052BudapestBenyovszky Móric u. 52.01-09-9885792013.03.29
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 23.Kereskedelem
PR5664INTERGO KFT2007.07.17Székhely címe:2011BudakalászGerinc u. 2318/2. hrsz.13-09-0785692008.07.16KereskedelemMON
Telephely címe:1134BudapestSzent István krt. 12.Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. I. C 063 West EndKereskedelem
PR4817INTER-GOLD 2004 KFT2004.04.19Székhely címe:9700SzombathelyFő tér 27.18-09-1058902012.09.27KereskedelemKészítésITG ITG
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 27.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 28.KereskedelemKészítésJavítás
PR5312INTERIOR ART KFT2006.01.17Székhely címe:6726SzegedNépkert sor 1-3.06-09-0049332006.01.17KereskedelemEBF
Telephely címe:6726SzegedNépkert sor 1/B.Kereskedelem
PR5979INTER-MAGAZIN 91 KER. KFT2008.11.26Székhely címe:1121BudapestAdorján U.6/B.01-09-1638952009.04.30KereskedelemKRK
Telephely címe:1052BudapestApácai Csere János u.4.Kereskedelem
PR4422INTER-METALEX KFT2002.11.05Székhely címe:1211BudapestBudafoki út 5-7.01-09-6607332005.07.15Kereskedelem
Telephely címe:1211BudapestBudafoki út 5-7.Kereskedelem
PR6633INTERNATIONAL COMPACT KFT2011.04.22Székhely címe:2330DunaharasztiFő út 19. B ép. 1.13-09-1426952011.04.22
Telephely címe:2330DunaharasztiFő út 19. B. ép. 1.Kereskedelem
PR5679INTERSILVER. EU KFT2007.08.08Székhely címe:1145BudapestColombus u. 73.01-09-8900992012.03.28KereskedelemOM1
Telephely címe:1066BudapestOktogon tér 1.Kereskedelem
PR3681INVENT EURÓPA KFT2000.05.23Székhely címe:1222BudapestRosta u. 5.01-09-5620722012.01.12KereskedelemIN*
Telephely címe:1054BudapestBank u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedTisza Lajos krt.49.Kereskedelem
PR6933IPSUM GOLD KFT2012.05.24Székhely címe:1116BudapestÉpítész u. 8-12.01-09-9775852013.04.03IPG
Telephely címe:1116BudapestÉpítész u. 8-12.Kereskedelem
PR4133IQARC KFT2001.11.15Székhely címe:4700MátészalkaSzalkai L. u. 11.15-09-0667362011.11.09Kereskedelem
Telephely címe:4700MátészalkaHősök tere 13.Kereskedelem
Telephely címe:4900FehérgyarmatPetőfi S. u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:4800VásárosnaményOrbán B. u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaCsillag u. 27.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3545IRISZ BT1999.12.06Székhely címe:3530MiskolcRákóczi Ferenc u. 1.05-06-0000422006.10.12Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcRákóczi Ferenc u. 1.Kereskedelem
PR6856ISA-VER-VEGYI KFT2012.02.14Székhely címe:2112VeresegyházFő út 35.13-09-1522712012.02.14
Telephely címe:2117IsaszegRákóczi út 19.Kereskedelem
PR4876ISOTERV KFT2004.06.23Székhely címe:1135BudapestSzent László u. 88. II/7.19-09-506929KereskedelemKészítésJavításSM
Telephely címe:1122BudapestKrisztina krt. 11.Kereskedelem
PR5881ITALIA GOLD KFT2008.07.03Székhely címe:1051BudapestVigadó utca 4-601-09-8885352012.04.25KereskedelemILG
Telephely címe:1051BudapestVigadó utca 4-6KereskedelemKészítésJavítás
PR6699ITALIAN STYLE GOLD & SILVER KFT2011.08.03Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/117.01-09-9417342011.08.03
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/117.Kereskedelem
PR6931ITALSTYL KFT2012.05.22Székhely címe:2319SzigethalomMátyás u. 96/b.13-09-1569852012.05.22
Telephely címe:1118BudapestRétköz u. 7.Kereskedelem
PR6664ITALYNET KFT2011.06.08Székhely címe:1108BudapestDombtető u. 16. 10/42.01-09-9566462012.04.02
Telephely címe:2241SülysápSzent István tér 6.Kereskedelem
PR5680IVÁNYI TESTVÉREK KFT2007.08.08Székhely címe:1204BudapestKossuth Lajos u. 80.01-09-8827022007.08.16Kereskedelem
Telephely címe:1204BudapestKossuth Lajos u. 80.Kereskedelem
PR5686IVREA KFT2007.08.21Székhely címe:1113BudapestBocskai út 38. III/2.01-09-8844482008.10.15KereskedelemKészítésMH*
Telephely címe:1113BudapestBocskai út 38. III/2.Kereskedelem
PR1528J & J KFT1999.06.30Székhely címe:7400KaposvárIrányi u. 1.14-09-0013712007.05.09Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárIrányi u. 1.Kereskedelem
PR4086J. PONT T. KFT2001.10.01Székhely címe:1048BudapestBagolyvár köz 8.01-09-6951652007.05.24KereskedelemKészítésJavításSZ.V.
Telephely címe:1138BudapestÁrpád híd metró aluljáró k. 16.Kereskedelem
PR4355JADE ART KFT2002.08.13Székhely címe:1133BudapestDráva u. 12. IV/73.01-09-7061032012.10.10KereskedelemKészítésJAD
Telephely címe:1089BudapestGál Mózes u. 5-7. fszt. 16.Kereskedelem
PR4704JADE GOLD KFT2003.11.18Székhely címe:3533MiskolcAndrássy út 41.05-09-0107152011.12.02KereskedelemJDG
Telephely címe:3534MiskolcAndrássy út 41.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:3780EdelényIstván király út 67.Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánPécskő u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:3950SárospatakRákóczi u.34.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyKossuth tér 20.Kereskedelem
PR1886JADE KFT.1999.06.30Székhely címe:6100KiskunfélegyházaDózsa György u. 7.03-09-1009712006.09.26KereskedelemKészítésJavításBT
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaGorkij u. 4.Kereskedelem
PR3639JAKAB KATALIN2000.03.23Székhely címe:3732KurityánPetőfi S. út 54.2009.07.27KészítésJavításJK
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi István út 67. fsz/3.
hrsz:3637/A/3
PR2710JANCSÓ RÓBERT1999.06.30Székhely címe:7020DunaföldvárMészáros u.2.2009.07.21Kereskedelem
Telephely címe:7020DunaföldvárMészáros u. 2.Kereskedelem
PR2809JANEK MARIETTA1999.06.30Székhely címe:1161BudapestJózsef u. 85.2009.01.15Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.Kereskedelem
PR6433JANI ISTVÁNNÉ2010.09.16Székhely címe:2030ÉrdRegéczi u. 35.194474902010.09.16
Telephely címe:2030ÉrdBajcsy-Zsilinszky út 115.Kereskedelem
PR1768JÁRDÁN JÓZSEF2003.05.30Székhely címe:3671BorsodnádasdBelső u. 51.2006.03.13
Telephely címe:3671BorsodnádasdBelső u.51.
PR3886JARS KFT2001.01.18Székhely címe:6500BajaSzabadság u. 37.03-09-1017422006.09.26Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaSzabadság u. 37.Kereskedelem
PR7064JÁSPIS-KATA KFT2013.01.29Székhely címe:8000SzékesfehérvárÁnyos Pál út 1. 2/10.07-09-0232932013.01.29
Telephely címe:8000SzékesfehérvárVárkörút 42.Kereskedelem
PR2423JÁSZ-ÉKSZER BT.1999.06.30Székhely címe:5100JászberényPalotás János út 15.16-06-0037592008.03.19KereskedelemKészítésJavításJÉ JAE
Telephely címe:5100JászberényPalotás János út 15.Kereskedelem
PR5384JÁTÉKPALOTA KFT.2006.04.25Székhely címe:1039BudapestRákóczi u. 36.01-09-8629442006.04.25Kereskedelem
Telephely címe:1039BudapestRákóczi u.36.Kereskedelem
PR5288JELENIDŐ KFT.2005.12.01Székhely címe:4024DebrecenBatthyány u.22.09-09-0098312012.12.06Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u.22.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 31.Kereskedelem
PR1899JENCSIK ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:1181BudapestHavanna u. 50.VIII/47.2006.09.26KereskedelemKészítésJavításJl
Telephely címe:2314HalásztelekKossuth L. u. 1.Kereskedelem
PR5624JENEY MIKLÓS2007.04.25Székhely címe:2800TatabányaBorbély Sándor u. 62.2007.04.25KereskedelemKészítésJavításJMA
Telephely címe:8083CsákvárSzabadságtér 11.Kereskedelem
PR4535JENEYNÉ SÓSTAI GIZELLA2003.04.02Székhely címe:2800TatabányaBorbély Sándor u. 62.2008.09.01KereskedelemJGS
Telephely címe:2800TatabányaSzent Borbála tér 4.Kereskedelem
PR2891JEREMIÁS PÉTER1998.10.01Székhely címe:6400KiskunhalasRét u. 7.2004.10.27KereskedelemKészítésJavításJP
Telephely címe:6400KiskunhalasRét u. 7.Kereskedelem
PR3283JERMAKOV KATALIN1999.03.24Székhely címe:1039BudapestGyűrű u. 32.2006.09.26KészítésJavítás
Telephely címe:1039BudapestGyűrű u. 32.
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6165JEWEL CASE KFT2009.10.28Székhely címe:2500EsztergomJókai u.8.11-09-0145132010.03.16KereskedelemSPT
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
Kereskedelem
PR6895JEWEL INVESTMENT KFT2012.04.06Székhely címe:2144KerepesSzőlő u. 1.13-09-1510312012.04.06JWI
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.KereskedelemKészítésJavítás
PR4664JEWEL LINE KFT2003.09.19Székhely címe:2500EsztergomJókai u.8.08-09-0112462005.08.10KereskedelemJWL
Telephely címe:2500EsztergomJókai u. 8.Kereskedelem
PR5596JEWEL SHOP-2000 KFT2007.03.06Székhely címe:2600VácGalcsek u. 5. III/7.13-09-1114302007.10.29KereskedelemWEL
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.(Pólus
Center,Wall Street 35.)
Kereskedelem
PR2420JEWEL-SZEGED KFT1999.06.30Székhely címe:6771SzegedPalackozó u. 25.06-09-0036422012.08.16KereskedelemKészítésJavításJW FJV
Telephely címe:6728SzegedGyümölcs u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 12-13.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6723SzegedGyöngyvirág u. 18/B. fsz. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR5075JIRKOVSZKY SZILVIA2005.03.19Székhely címe:3300EgerÉrsek u. 13.2009.01.15KereskedelemKészítésJavításJSZ
Telephely címe:3300EgerÉrsek u. 13.Kereskedelem
PR4515JKR STÚDIÓ BT2003.02.28Székhely címe:1062BudapestAradi u. 29. II/13.01-06-619329Készítésjkr
Telephely címe:1077BudapestIzabella u.29.
PR6625JMB-GOLD KFT2011.04.19Székhely címe:3796BorsodszirákAlkotmány u. 60.05-09-0215802011.04.19
Telephely címe:3780EdelényIstván király u. 68.Kereskedelem
Telephely címe:3780EdelényTóth Á. u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:3752SzendrőRákóczi u. 5-7.Kereskedelem
PR6782JOBAHÁZI KINGA2011.11.11Székhely címe:1161BudapestPálya u. 50.256306872011.11.11JK*
Telephely címe:1082BudapestJózsef krt. 50.KereskedelemKészítésJavítás
PR5209JÓGAZDA SZÖVETKEZETI TAKARÉKPÉNZTÁR2005.08.29Székhely címe:3395GöncKossuth út 44.05-02-0002832005.08.29Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétDobó krt. 3.
PR5465JÓNÁS EMŐKE2006.08.07Székhely címe:2000SzentendreBercsényi u. 3.2006.08.07Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreBercsényi u.3.Kereskedelem
PR3173JOVICS ZOLTÁN1998.11.10Székhely címe:8200VeszprémAvar u. 9.2013.05.15KészítésJavításJZ
Telephely címe:8200VeszprémAvar u. 9.
PR2357JÓZSA FERENCNÉ1999.06.30Székhely címe:3390FüzesabonyIfjúsági u. 15.2007.10.18Kereskedelem
Telephely címe:3350KálFő út alsó 1.Kereskedelem
PR4022JÓZSA GÁBOR2001.07.17Székhely címe:6720SzegedNagy Jenő u. 3/B.2006.09.27KészítésJavításJÓG
Telephely címe:6720SzegedNagy Jenő u. 3/B.
PR2756JUHARNÉ CSÁT RITA1999.06.30Székhely címe:1221BudapestHonfoglalás u. 1032010.11.29KereskedelemKészítésJavításR
Telephely címe:1117BudapestBocskai út 10-12Kereskedelem
PR3916JUHÁSZ FERENC2001.02.26Székhely címe:2241SülysápHatár u. 19/a.2008.09.02KészítésJavításJF
Telephely címe:2241SülysápHatár u. 19/a.
PR4953JUHÁSZ GABRIELLA2004.10.05Székhely címe:8380HévízPetőfi út 7.2004.10.19KereskedelemJavításJG
Telephely címe:8380HévízPetőfi S. u. 7.Kereskedelem
PR2505JUHÁSZ JÁNOS2003.01.06Székhely címe:1093BudapestAdy E. u. 3. 1/32008.03.12KereskedelemKészítésJavításJJ
Telephely címe:1117BudapestBaranyai tér 13. alagsor.Kereskedelem
PR5901JUHÁSZ KATALIN2008.08.05Székhely címe:1037BudapestMenedékház U.36/B2009.04.28KészítésJ*K
Telephely címe:1037BudapestMenedékház U.36/B
PR5144JUHÁSZ ZSUZSANNA2005.06.08Székhely címe:3360HevesDobó István u. 27.2008.01.23KereskedelemKészítésJavításCICA FEJBEN "R" BETŰ
Telephely címe:3360HevesFő út 10.Kereskedelem
PR5609JUHÁSZNÉ SIMOTICS IBOLYA MÁRIA2007.04.02Székhely címe:1096BudapestSobiesky János u. 40. I/9.2007.04.02Kereskedelem
Telephely címe:1091BudapestÜllői út 9. fszt. 3.Kereskedelem
PR2215JUHÁSZNÉ SZALAY EDIT2003.03.27Székhely címe:3532MiskolcSzabadság u. 20.KészítésJavításSZE
Telephely címe:3532MiskolcSzabadság u. 20.
PR5739JÚLIA-GOLD KFT2007.11.14Székhely címe:7030PaksGábor Áron u. 25.17-09-0059882008.11.20Kereskedelem
Telephely címe:7030PaksTolnai u. 2.Kereskedelem
PR1273JUTA KFT1999.06.30Székhely címe:1054BudapestKígyó u. 4-6.01-09-0695672013.06.07KereskedelemJTA JTA
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 1-5. MAMMUT
ÜZLETHÁZ
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. MAMMUT
ÜZLETHÁZ II.
KereskedelemKészítésJavítás
PR6660JUTA-GYŐR KFT2011.05.31Székhely címe:1054BudapestKígyó u. 4-6.01-09-9598002011.05.31
Telephely címe:9027GyőrBudai utca 1.Kereskedelem
PR6755JUTA-KÖKI KFT2011.10.13Székhely címe:1182BudapestKirályhágó u. 83. II/204.01-09-9598082013.03.11
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 75/A. A-C. Köki-
Terminál 139. üzlet
Kereskedelem
PR7120JUVEGOLD KFT2013.05.23Székhely címe:4032DebrecenNyék u. 85/B.09-09-0244132013.05.24
Telephely címe:4028DebrecenSimonffy u. 2/a.KereskedelemÁrverés
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6945K & F FUTURE KFT2012.06.26Székhely címe:7092NagykónyiNagy u. 37.17-09-0086622012.06.26
Telephely címe:7090TamásiSzabadság u. 44/a.KereskedelemKészítésJavítás
PR7025K & J GOLD ÉKSZER KFT2012.11.12Székhely címe:2760NagykátaDózsa György út 6. 2/6.13-09-1595682012.11.12
Telephely címe:2760NagykátaDózsa György út 6. fsz. 1.KereskedelemJavítás
PR2968K.E.V. 98 BT1999.06.30Székhely címe:2040BudaörsÁrpád u. 27/1.13-06-0303172012.10.08KereskedelemKészítésJavításVG KEV
Telephely címe:2040BudaörsSzabadság u. 55.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. I/047. (Millenium
udvar 4.)
KereskedelemKészítésJavítás
PR2399K.H. BT1999.06.30Székhely címe:1185BudapestBártfa u. 9.01-06-1126972006.09.27KereskedelemKészítésJavításHL
Telephely címe:1188BudapestNagykőrösi út 49.Kereskedelem
PR4181KABA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖV.2002.01.11Székhely címe:4183KabaRákóczi u. 120.09-02-0000682006.09.28Kereskedelem
Telephely címe:4150PüspökladányGagarin u. 1.
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja 7-9.
Telephely címe:4173NagyrábéKossuth u. 24.
PR3691KAHR GYÖRGYNÉ2000.05.29Székhely címe:9970SzentgotthárdSzéchenyi út 1.2008.02.27KereskedelemJavítás
Telephely címe:9970SzentgotthárdSzéchenyi út 1.Kereskedelem
PR3644KAINTZ REGINA2000.03.28Székhely címe:1222BudapestTemető u. 4. fsz. 8.2012.04.23KészítésKR
Telephely címe:1222BudapestTemető u. 4. fsz. 8.KereskedelemKészítés
PR5891KÁKAI ANIKÓ2008.07.15Székhely címe:7140BátaszékBudai u. 4.2009.07.24Kereskedelem
Telephely címe:7140BátaszékBudai u. 4.Kereskedelem
PR6613KALCEDÓN ÉKKŐ KFT2011.04.08Székhely címe:1023BudapestSzemlőhegy u. 23/A.01-09-9577542011.04.08KEK
Telephely címe:1089BudapestÜllői u. 102.KereskedelemKészítésJavítás
PR4096KALDIX BT2001.10.10Székhely címe:2200MonorDeák F. u. 19.13-06-0323452006.09.28Kereskedelem
Telephely címe:2211VasadSzövetkezet u. 1.Kereskedelem
PR6045KALEDONIA ÉTTEREM KFT2009.04.24Székhely címe:1066BudapestMozsár u. 9.01-09-7270842009.04.24KereskedelemCKB
Telephely címe:1066BudapestMozsár u. 9.Kereskedelem
PR1970KALETT KFT1999.06.30Székhely címe:1067BudapestTeréz krt. 19. I/18.17-09-0018492012.11.30KereskedelemKészítésJavításBP
Telephely címe:7100SzekszárdTartsay u. 40.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 26.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7150BonyhádVölgység u. 8.KereskedelemKészítésJavítás
PR5282KÁLLAY TŰZZOMÁNC KFT2005.11.24Székhely címe:1074BudapestDohány u. 77.01-09-6960362005.11.24KereskedelemKészítésKTG
Telephely címe:1074BudapestDohány u. 77.Kereskedelem
PR6224KÁLMÁNNÉ FOLLMER MAGDOLNA2009.12.08Székhely címe:6781DomaszékMóra F. u. 7.195153052011.03.16FM*
Telephely címe:6781DomaszékMóra F.u.7.Kereskedelem
PR5115KALMÁRNÉ KOVÁCS IVETT2005.05.09Székhely címe:6500BajaDrescher E. u. 1.2005.05.09Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaDrescher E. u. 1.Kereskedelem
PR6922KALO-GOLD KFT2012.05.11Székhely címe:6300KalocsaSzt. István király út 61.03-09-1246652012.05.15
Telephely címe:6300KalocsaSzt. István Király út 61.Kereskedelem
PR4804KALOTA-IMPORT BT2004.04.06Székhely címe:2000SzentendreKálvária út 69. I/3.13-06-0237792010.02.15KereskedelemKAL
Telephely címe:2000SzentendreDunakorzó 4.Kereskedelem
PR1716KÁMÁN ZSOLT2003.03.19Székhely címe:1092BudapestRáday U.41/A2011.03.07KészítésJavításKZS
Telephely címe:1095BudapestRáday u. 41/a.
Telephely címe:1094BudapestRáday u. 41/a
PR2523KAMEA KFT1999.06.30Székhely címe:2660BalassagyarmatKossuth L. u. 1.12-09-0022592006.09.28Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatKossuth L. u. 1.Kereskedelem
PR3643KAMINLUX KFT2000.03.28Székhely címe:6326HartaKossuth L. u. 116.03-09-1044402006.09.28Kereskedelem
Telephely címe:6326HartaBajcsy-Zsilinszky út 9.Kereskedelem
PR3550KAMPER LAJOSNÉ1999.12.09Székhely címe:9700SzombathelySzigligeti u. 66.2006.09.28Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 14.Kereskedelem
PR6057KANYAR KRISZTINA2009.05.06Székhely címe:8638BalatonlelleTemető u. 8.2011.03.18Kereskedelem
Telephely címe:8638BalatonlelleSzent István tér 22.Kereskedelem
PR3520KARÁT 2000 KFT1999.11.19Székhely címe:1116BudapestFehérvári út 144.01-09-6827212013.03.11KereskedelemKR2 KR2
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 6-
10.
Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPalotai út 1.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 6-
10.
Kereskedelem
PR2712KARÁT KFT2000.01.01Székhely címe:8636BalatonszemesAdy Endre u. 32.14-09-0013932013.03.08KereskedelemJavítás
Telephely címe:7400KaposvárIrányi D. u. 19.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2120DunakesziBarátság u. 16.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2030ÉrdBajcsy-Zsilinszky út 121.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2030ÉrdBudai út 11. Katalin Üzletház
1. sz. üzlet
KereskedelemJavítás
PR6468KARÁT MIX KFT2010.10.25Székhely címe:2700CeglédFegyver u. 9.13-09-1329122010.10.25
Telephely címe:5000SzolnokSágvár út 6.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2740AbonyKossuth tér 5.Kereskedelem
PR2767KARC BT1998.11.02Székhely címe:2083SolymárMadách u. 11.13-06-0266262009.06.26KészítésME
Telephely címe:2083SolymárMadách u. 11.
PR4766KARCAGI M+M KFT.2004.02.16Székhely címe:5300KarcagPipacs u.5.16-09-0074812009.07.24KereskedelemMMM
Telephely címe:5300KarcagVarró u.9.Kereskedelem
PR5102KARCAGI M+N KFT2005.04.22Székhely címe:5300KarcagMadarász Imre u. 39.16-09-0082042009.08.18KereskedelemNNN
Telephely címe:5600BékéscsabaGyóni Géza u. 8-10. fszt. 5.Kereskedelem
Telephely címe:5400MezőtúrGaribaldi u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:5430TiszaföldvárKossuth Lajos u. 170.Kereskedelem
PR2845KARDOS TAMÁS1999.06.30Székhely címe:6100KiskunfélegyházaMártírok u. 1/A.2006.09.28KereskedelemKészítésJavításKT
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaKorond u. 2.Kereskedelem
PR3621KARDOX KFT2000.02.25Székhely címe:1065BudapestBajcsy-Zsilinszky út 23.01-09-5674052013.04.16KereskedelemKDX KDX
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 19-21.Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestFerihegy Repülőtér 2. terminál
SkyCourt D38A.
Kereskedelem
PR6137KARIKA ÉS JEGYGYŰRŰ KFT2009.09.04Székhely címe:1145BudapestJávor u. 5/b. 2/1.01-09-9211202012.12.14KereskedelemKJ
Telephely címe:1134BudapestDévai u.12.Kereskedelem
PR5328KARLA-ÉKSZER KFT2006.02.06Székhely címe:7621PécsCitrom u.7.02-09-0697212011.06.17Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsCitrom u.7.Kereskedelem
PR3841KARNEOL KFT2000.11.16Székhely címe:6000KecskemétVárosföld tanya 17/a.03-09-1084252010.06.03KereskedelemKészítésJavításK KSK
Telephely címe:6000KecskemétVárosföld tanya 17/a.KereskedelemKészítésJavítás
PR2237KARNIS JENŐNÉ2012.06.04Székhely címe:7500NagyatádKorányi S. u. 4.73369232012.06.04KereskedelemKJM
Telephely címe:7500NagyatádKorányi S. u. 4.Kereskedelem
PR4244KAROS JULIANNA KATALIN2002.03.27Székhely címe:1074BudapestRákóczi út 52.2006.09.28Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 52.Kereskedelem
PR6163KAROSINPEX KFT2009.10.27Székhely címe:8749ZalakarosGyógyfürdő tér 4.20-09-0697282013.06.27Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaKirály u.36.Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaTáborhely u.4.Kereskedelem
PR4489KÁRPÁTI RÓBERT TAMÁS2003.01.27Székhely címe:1118BudapestSomlói út 702006.09.28Készítésfigurális
Telephely címe:1117BudapestTemesvár u.4.
PR3037KARSÁN EDINA1998.10.06Székhely címe:2623KismarosSzokolyai út 74.2006.09.28KészítésJavításKE(K ford)
Telephely címe:2623KismarosSzokolyai út 74.
Telephely címe:2626NagymarosFő tér 20.
PR3513KASSAI RÓBERT1999.11.12Székhely címe:1124BudapestLejtő u. 12.Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestRégiposta u. 15.Kereskedelem
PR4877KASZAND KFT.2004.06.23Székhely címe:3530MiskolcSzéchényi István u. 83.05-09-0110272011.06.24KereskedelemKészítésJavításKA KAS
Telephely címe:3530MiskolcSzéchényi István u.83.Kereskedelem
Telephely címe:3580TiszaújvárosMátyás király u. 13.Kereskedelem
PR6774KA-TI TEAM PRSZK KFT2011.10.27Székhely címe:8330SümegMagyar F. u. 4.19-09-5120762013.02.20N&F
Telephely címe:8330SümegMagyar F. u. 4.Kereskedelem
PR1505KATICA GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:8330SümegÉpítők u.29.19-09-5004282006.10.03Kereskedelem
Telephely címe:8330SümegSzéchenyi u. 1.Kereskedelem
PR4865KATÓ KÁROLY ATTILA2004.06.16Székhely címe:4033DebrecenZoványi J. u. 18.2009.11.04KereskedelemKKA
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 43.Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi István út 78 Metropol
Üzletház I. em. 51.
Kereskedelem
PR6934KATONA BARBARA2012.05.29Székhely címe:1095BudapestSoroksári út 16. D. 2/2.IPARMŰVÉSZ2013.03.13KB
Telephely címe:1085BudapestÜllői út 32. 2. em.KereskedelemKészítés
PR6361KATONA JÓZSEFNÉ2010.07.06Székhely címe:4765CsengerLehel u. 13.27888492010.07.06
Telephely címe:4765CsengerRákóczi u. 10/2.Kereskedelem
PR3115KAUCIÓ KFT1999.06.30Székhely címe:1106BudapestHatház u. 189. II/5.01-09-269713Kereskedelem
Telephely címe:3360HevesErzsébet tér 2-6.Kereskedelem
Telephely címe:5340KunhegyesKossuth u. 2.Kereskedelem
PR3336KAZAI ANETTA GABRIELLA1999.06.30Székhely címe:3700KazincbarcikaEgressy u. 28.2006.10.03KereskedelemKészítésJavításZ
Telephely címe:3700KazincbarcikaEgressy u. 28.Kereskedelem
PR5151KBM KORREKT BUSINESS MARKETING KFT2005.06.21Székhely címe:9700SzombathelyVízöntő u. 7.18-09-1054862010.08.27Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyVízöntő u. 7.Kereskedelem
PR1005KECSKÉS GÁBOR2003.04.07Székhely címe:1062BudapestAndrássy u. 84.2006.10.03KészítésJavításKG
Telephely címe:1062BudapestAndrássy u.84.
PR3285KECSKÉS ORSOLYA1999.03.24Székhely címe:1024BudapestLövőház u. 26.2006.10.03KészítésJavításszarvas
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 26.
PR4426KE-DENTA-LER BT2002.11.06Székhely címe:7630PécsKoksz u. 102/a.02-06-0636562006.10.03Készítés
Telephely címe:7630PécsKoksz u. 102/a.
PR2337KÉGLINÉ VARGA ANDREA2003.01.06Székhely címe:1106BudapestBorsika u. 3.2006.10.03KészítésJavításKA
Telephely címe:1106BudapestBorsika u. 3.
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6887KÉK AMAZONIT KFT2012.03.27Székhely címe:8300TapolcaDeák F. u. 12/A. fsz. 4.19-09-5156962012.03.27
Telephely címe:8300TapolcaDeák F. u. 12/A. fsz. 4.Kereskedelem
PR5154KÉK ZAFÍR KFT2005.06.23Székhely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 22.12-09-0047002005.06.23KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 22.Kereskedelem
PR6624KÉKTANZANIT ÉKSZERÜZLET KFT2011.04.19Székhely címe:7300KomlóVárosháztér4/E.02-09-0769372011.04.19
Telephely címe:7300KomlóVárosháztér4/E.Kereskedelem
PR3737KELEMEN FERENC2000.08.03Székhely címe:2890TataKalló u. 182006.12.28KereskedelemTMD
Telephely címe:2900KomáromIgmándi út 12.Kereskedelem
PR4146KELET INGATLAN CENTRUM KFT2001.11.30Székhely címe:4400NyíregyházaBocskai út 17.15-09-0605812013.06.07Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaSzéchenyi út 23.
PR1702KELET KARÁT KFT1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaRákóczi u. 8.15-09-0601182010.12.06KereskedelemKészítésJavításSK
Telephely címe:4400NyíregyházaRákóczi u. 8.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4600KisvárdaSzt. László u. 28.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4400NyíregyházaRákóczi u 18-20.KereskedelemKészítésJavítás
PR3902KELET-ZÁLOG KFT2001.02.06Székhely címe:3900SzerencsJókai út 28.05-09-0086132009.08.12Kereskedelem
Telephely címe:3900SzerencsRákóczi u. 106.Kereskedelem
PR4789KEMENES ZOLTÁN2004.03.18Székhely címe:6800HódmezővásárhelySzegfű u. 4-6.Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelySzegfű u. 4-6.Kereskedelem
PR6874KEMPF BÉLA2012.03.12Székhely címe:1089BudapestKálvária u. 18. fsz. 3.275864862012.03.12
Telephely címe:2120DunakesziBarátság út 14.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR5830KENDRE ÉKSZER KFT2008.04.08Székhely címe:1089BudapestReguly A. u. 21.01-09-8965862008.04.08KészítésKEÁ
Telephely címe:1089BudapestReguly A. u. 21.
PR2189KENGURU KFT1999.06.30Székhely címe:7100SzekszárdNapfény u. 68.17-09-0007932006.10.03Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdRákóczi u. 23.Kereskedelem
PR5947KÉPCSARNOK KFT2008.10.14Székhely címe:1203BudapestBíró Mihály u.3.01-09-6677682012.04.13Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi u.21.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárOrszágzászló tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsKirály u. 29-31Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKárász u. 17.Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 7.Kereskedelem
PR7037KÉPSZINTÉR KER. ÉS SZOLG. BT2012.11.27Székhely címe:1041BudapestZávodszky Zoltán u. 53.01-06-7710582012.11.27
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóMátyás király sétány 3.Kereskedelem
PR2432KEREKES CSABA GYÖRGYNÉ FEHÉR ERZSÉBET1999.06.30Székhely címe:2000SzentendreBogdányi u. 6.2008.09.22Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi u. 6.Kereskedelem
PR3729KEREKES JÁNOS2000.07.18Székhely címe:4400NyíregyházaBúza u. 36.2008.02.01KészítésJavításKJ
Telephely címe:4400NyíregyházaBúza u. 38.
PR3169KERÉNYI LÁSZLÓ1998.11.04Székhely címe:2049DiósdBartók Béla u. 4/c.2006.10.03KészítésJavításKL
Telephely címe:2049DiósdBartók B. u. 4/c.
PR6017KERI GOLD KFT2009.02.19Székhely címe:8500PápaSzilágyi J. u. 2.19-09-5111722009.08.04KereskedelemMKG
Telephely címe:8500PápaKossuth Lajos utca 24.Kereskedelem
PR3715KERN KFT2000.06.27Székhely címe:7623PécsPetőfi u. 51.02-09-0645642012.04.16KereskedelemHEB HEB
Telephely címe:7623PécsPetőfi S. u. 51.Kereskedelem
PR1770KERTÉSZ EDE1999.06.30Székhely címe:6500BajaSzabadság u. 11.2005.07.04KereskedelemKészítésJavításKER
Telephely címe:6500BajaSzabadság u. 11.Kereskedelem
PR6467KES TRADE KFT2010.10.25Székhely címe:1085BudapestJózsef krt. 27.01-09-0767932011.10.07KES
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 27.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestÜllői út 201. Europark Bev. Közp.Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 25.Kereskedelem
Telephely címe:1119BudapestVak Bottyán u. 75. Köki
Terminál 026 üzlet
Kereskedelem
PR3832KÉT ZAFÍR KFT2000.11.10Székhely címe:5600BékéscsabaMunkácsy u. 5.04-09-0050552010.02.23KereskedelemKészítésJavításKZ
Telephely címe:5600BékéscsabaMunkácsy u. 5.Kereskedelem
PR6105KÉT-KATA-ÉKSZER KFT2009.07.20Székhely címe:6100KiskunfélegyházaZrínyi Miklós u. 36.03-09-1184632011.05.05KereskedelemKKK
Telephely címe:7621PécsIrgalmasok u. 3.Kereskedelem
PR4065KEVI FARKAS ZSOLT2001.09.12Székhely címe:1184BudapestÉpítő u. 14. III/11.22353842010.06.10KészítésJavításFZS
Telephely címe:1116BudapestHunyadi Mátyás út 63.KereskedelemKészítésJavítás
PR6992KEYLONG KFT2012.09.19Székhely címe:1062BudapestVáci út 1-3.01-09-2634682012.09.19
Telephely címe:3300EgerTörvényház u. 4.Kereskedelem
PR4335KÉZIZÁLOG RT2002.07.11Székhely címe:1097BudapestLónyai u. 18.01-10-0438502013.01.24Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.
Telephely címe:1081BudapestNépszínház u. 22.
Telephely címe:9700SzombathelySzéchényi u. 4-6.
Telephely címe:1097BudapestLónyai u. 18.
PR6822KÉZMŰVES ÉKSZER KFT2012.01.10Székhely címe:8360KeszthelyRákóczi F. 1/B.20-09-0722502012.09.03HCA
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:8360KeszthelyRákóczi F. u. 1/B.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8261BadacsonyVasútállomásKereskedelemKészítésJavítás
PR4530KILIÁN GYÖRGY2003.03.21Székhely címe:1194BudapestSas köz 19.2008.07.30Készítéskgy
Telephely címe:1194BudapestSas köz 19.
PR2364KIMBERLEY BT1999.06.30Székhely címe:1073BudapestDohány u. 57. IV. em. 3.01-06-3168322006.10.09KereskedelemKészítésJavításKIM
Telephely címe:1136BudapestBalzac u. 50/a.Kereskedelem
PR3988KINCSEK HAZA KFT2001.05.29Székhely címe:3400MezőkövesdSzent László tér 17.05-09-0089422009.06.18Kereskedelem
Telephely címe:3400MezőkövesdSzent László tér 17.Kereskedelem
PR3248KINCSES-2000 KFT1999.06.30Székhely címe:3530MiskolcArany János u. 29-31.05-09-0075542006.05.16KereskedelemKZS
Telephely címe:3530MiskolcArany János u. 29-31.Kereskedelem
PR4400KINCSES PLUSZ KFT2002.10.08Székhely címe:2360GyálBercsényi Miklós u.47.13-09-0912412011.03.10Kereskedelem
Telephely címe:5200TörökszentmiklósKossuth u. 123.Kereskedelem
Telephely címe:5310KisújszállásRákóczi u. 3/a.Kereskedelem
PR4129KINCSESKAMRA BT2001.11.14Székhely címe:4200HajdúszoboszlóHősök tere 13.09-06-0111632008.09.22Kereskedelem
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóHősök tere 13.Kereskedelem
PR6483KINCSES-KEU PLUSZ ZÁLOGHÁZ ÉS KERESKEDELMI KFT2010.11.02Székhely címe:2360GyálBercsényi M. u. 47.13-09-1405732010.11.02
Telephely címe:6000KecskemétAradi vértanuk tere 2.Kereskedelem
PR5236KINCSESKUCKÓ KFT.2005.10.07Székhely címe:1221BudapestHorogszegi határsor 11.01-09-6718472007.11.05KereskedelemKK*
Telephely címe:2040BudaörsSport utca 2-4.Kereskedelem
PR6481KINCSES-LAU PLUSZ ZÁLOGHÁZ ÉS KERESKEDELMI KFT2010.10.29Székhely címe:2360GyálBercsényi Miklós u. 47.13-09-1405682010.10.29
Telephely címe:2340KiskunlacházaDózsa György út 235.Kereskedelem
PR4827KING DIAMOND KFT2004.05.04Székhely címe:1191BudapestSimonyi Zs. u. 15. XI/32.01-09-720896Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131."Pólus
Center" Rodeo Drive 235
Kereskedelem
PR6508KING MUSIC MANAGEMENT KFT2010.11.18Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. I/104.01-09-6860122012.11.21
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. I/104.Kereskedelem
PR3286KIRÁLY FANNI1999.03.24Székhely címe:2030ÉrdFolyondár u. 20.2006.10.09KészítésJavításFanni
Telephely címe:2030ÉrdFolyondár u. 20.
PR3006KIRÁLY ISTVÁN1998.10.06Székhely címe:1089BudapestVillám u. 2/A.KészítésJavításKI
Telephely címe:1089BudapestVillám u. 2/A.
PR6878KIRÁLY ZSÓFIA2012.03.13Székhely címe:2030ÉrdKossuth Lajos u. 106.270870802013.05.10
Telephely címe:2030ÉrdBudai út 12.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1077BudapestRottenbiller u. 47.KereskedelemJavítás
PR4920KIRÁLYNÉ DOBOZI MÁRIA2004.08.27Székhely címe:2700CeglédOtthon u. 11.31872652012.01.04Kereskedelem
Telephely címe:2700CeglédKossuth F. u. 48. 64.sz.üzletKereskedelem
PR3946KIS AXINIT KFT2001.04.17Székhely címe:8500PápaNagyváradi u. 61/A.19-09-5058152005.03.19Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaMándi Márton I. u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaDeák Ferenc u. 1.Kereskedelem
PR6803KIS MATYÓKA KFT2011.12.05Székhely címe:2545DunaalmásAlmási út 42.11-09-0196072012.03.26KSM
Telephely címe:2890TataAdy Endre út 13.Kereskedelem
Telephely címe:2900KomáromIgmándi út 11.Kereskedelem
Telephely címe:2840OroszlányRákóczi út 40.Kereskedelem
PR4780KIS SÁRA MÓNIKA2004.03.05Székhely címe:6723SzegedKereszttöltés u. 15. VIII/47.KészítésKS
Telephely címe:6723SzegedKereszttöltés u. 15. VIII/47.
PR6452KISED KFT2010.10.05Székhely címe:2600VácBácska u. 10.13-09-1331242010.10.12KED
Telephely címe:1036BudapestÁrpád fejedelem út 94. Thermál
Hotel Aqvinkum
Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 58. Merkur Budapest
Metropol
Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreAlkotmány u. 2.Kereskedelem
PR4437KISS ÁGOSTON2002.11.12Székhely címe:8000SzékesfehérvárNefelejcs u. 20.2006.10.09Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárEszperantó tér 6.Kereskedelem
PR5788KISS ANITA ÉVA2008.02.05Székhely címe:1073BudapestErzsébet krt. 4. (Galéria)2011.02.10KereskedelemGOA
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 4. (Galéria)Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
PR6685KISS ATTILA2011.07.14Székhely címe:4031DebrecenBartók Béla u.4732521392011.08.24KW4
Telephely címe:4031DebrecenBartók Béla u.47.Készítés
PR1854KISS ERNŐ2003.03.10Székhely címe:9024GyőrZrínyi u. 49/b.2006.10.09KészítésJavításKE
Telephely címe:9024GyőrZrínyi u. 49/b.
PR1368KISS ÉS KISS KFT1999.06.30Székhely címe:7133Fadd-DomboriDuna sor 22.17-09-001123/032005.11.29Kereskedelem
Telephely címe:7130TolnaKossuth Lajos u. 2.Kereskedelem
PR4447KISS ÉS TÁRSA KFT2002.11.19Székhely címe:3529MiskolcSzentgyörgy u. 40.05-09-0097522009.09.10Kereskedelem
Telephely címe:3529MiskolcSzentgyörgy u. 40.Kereskedelem
PR2061KISS FERENC2001.06.11Székhely címe:1196BudapestPannónia út 49.2005.02.09KészítésJavításKF
Telephely címe:1196BudapestPannónia út 49.
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3860KISS GÁBOR2000.12.01Székhely címe:2767TápiógyörgyeSallai Imre u. 19.KereskedelemKészítésJavításKG
Telephely címe:2767TápiógyörgyeSallai Imre u. 19.Kereskedelem
Telephely címe:2767TápiószeleBéke út 5.Kereskedelem
PR5846KISS GUSZTÁV2008.04.26Székhely címe:1044BudapestGárdonyi Géza u. 14.2008.04.26Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. (Pólus
Center, Rodeo D. 221.)
Kereskedelem
PR2146KISS ISTVÁNNÉ1999.06.30Székhely címe:1081BudapestNépszínház u. 57.2008.04.02Kereskedelem
Telephely címe:1081BudapestNépszínház u.57.Kereskedelem
PR5571KISS KRISZTIÁN2006.12.19Székhely címe:2146MogyoródJókai u. 14.2006.12.20KészítésK&E
Telephely címe:2146MogyoródJókai u. 14.
PR1680KISS PÉTER2008.04.25Székhely címe:9400SopronSzegfű u. 16.2009.11.09KereskedelemKészítésJavításKP
PR6375KISS PÉTER2010.07.14Székhely címe:1196BudapestPetőfi u. 57.44575642010.07.14
Telephely címe:1196BudapestPetőfi S u. 57.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronSzegfű u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronÖtvös u. 6.Kereskedelem
PR4475KISS-GOLD 2002 KFT2003.01.08Székhely címe:3525MiskolcKossuth L.u.4.05-09-0099892005.09.28KereskedelemKészítésJavításKA
Telephely címe:3525MiskolcKossuth L.u.4.Kereskedelem
PR4361KISS-KER KERESKEDELMI KFT2002.09.03Székhely címe:5300KarcagSallai u. 1.16-09-0017982012.01.23KereskedelemEDY
Telephely címe:5300KarcagSzéchényi sgt 1-3.Kereskedelem
Telephely címe:4181NádudvarFő u. 92.Kereskedelem
PR5732KISVÁRDAI ÉS POSTA KFT2007.11.07Székhely címe:3915TarcalMóricz Zsigmond út 23/1.05-09-0120112009.11.17Kereskedelem
Telephely címe:3915TarcalFő út 82.Kereskedelem
PR2783KLAPKA ÜZLETHÁZ KFT2000.12.08Székhely címe:1093BudapestVámház krt. 9.01-09-2692892013.01.31KereskedelemKGY
Telephely címe:1093BudapestVámház krt.9.Kereskedelem
PR3549KLEM IVETT1999.12.08Székhely címe:7100SzekszárdBéri Balogh Á. u. 74.2006.10.09KereskedelemKészítésJavításKI
Telephely címe:7100SzekszárdBéri Balogh Á. u. 74.Kereskedelem
PR7035KNM-GOLD KFT2012.11.21Székhely címe:3900SzerencsSzabadság út 10.05-09-0249492012012.11.21
Telephely címe:3900SzerencsGyár út 40.Kereskedelem
PR3786KNOLL ÉS KNOLL KFT2000.09.25Székhely címe:3553KistokajKossuth u. 30.05-09-0083892007.12.17Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzőcs Áron u. 12-22.Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 88. fszt. 3711 hrsz.Kereskedelem
PR4201KNYIHÁR ANDRÁS ZOLTÁN2002.02.14Székhely címe:5600BékéscsabaMednyánszky u. 17. III/2.2006.06.12KereskedelemXUF
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 37-43. II/15.Kereskedelem
PR6871KOBO-MAX KFT2012.03.02Székhely címe:1201BudapestJosika u. 29.01-09-9384552013.05.07
Telephely címe:1201BudapestJosika u. 29.Kereskedelem
PR2851KOBRA KFT1999.06.30Székhely címe:1052BudapestPárizsi u. 3.01-09-5687962006.10.09KereskedelemKészítésJavításKI
Telephely címe:1052BudapestPárizsi u. 3.Kereskedelem
PR2173KOCSÁRDI ZSUZSANNA1999.06.30Székhely címe:3078BátonyterenyeZrínyi út 16.2006.10.09KereskedelemKészítésJavításKZS
Telephely címe:3078Bátorterenye (KisterenyZrínyi út 16.Kereskedelem
PR1666KOCSIS ANTAL1999.06.30Székhely címe:1171BudapestSzabadság sugárút 37.2009.03.30KereskedelemKészítésJavításKA
Telephely címe:1171BudapestSzabadság sugárút 37.Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 27.Kereskedelem
PR2475KOCSIS KÁLMÁNNÉ2000.01.01Székhely címe:5300KarcagDózsa Gy. út 3.2008.12.22Kereskedelem
Telephely címe:5300KarcagDózsa Gy. út 3.Kereskedelem
Telephely címe:5300KarcagKossuth tér 6.Kereskedelem
PR3104KÓD PÉNZTÁR KFT1999.06.30Székhely címe:8227FelsőörsPetőfi u.26.19-09-5021592006.10.09Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth u. 17.Kereskedelem
PR3799KO-GOLD BT2000.10.03Székhely címe:5200TörökszentmiklósKossuth L. u. 123.16-06-0106082011.03.03Kereskedelem
Telephely címe:5200TörökszentmiklósKossuth L. u. 123.Kereskedelem
PR5525KOKA DESIGN BT2006.10.27Székhely címe:3300EgerGörög u. 3.10-06-0264362009.06.10KereskedelemKészítésJavításK@K
Telephely címe:3300EgerGörög u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerDobó István utca 18.Kereskedelem
PR5789KOKOS KÁLMÁN ZOLTÁN2008.02.06Székhely címe:6723SzegedGyöngyvirág u. 18/B. VI/16.2008.11.27KereskedelemKészítésJavításKKZ
Telephely címe:6723SzegedGyöngyvirág u. 18/B.Kereskedelem
PR4541KOLINOR Kft2003.04.04Székhely címe:6781DomaszékBojárhalmi u.75.06-09-0084352013.02.11KészítésKR
Telephely címe:6781DomaszékBojárhalmi u.75.
PR5016KOLLÁR MÓNIKA2004.11.25Székhely címe:1046BudapestTelkes u.23.2005.01.18Kereskedelem
Telephely címe:1045BudapestRózsa u. 16.Kereskedelem
PR5113KOLLER KFT.2005.05.06Székhely címe:2000SzentendreVadrózsa u.8.13-09-0980902007.02.05KereskedelemKEK
Telephely címe:2000SzentendrePaprikabíró u. 2. fsz. 12.Kereskedelem
PR6495KOLONCSÁK MAGDOLNA2010.11.10Székhely címe:1114BudapestUlászló u. 22. fsz. 2.2011.08.03KAK
Telephely címe:1114BudapestUlászló u. 22. fsz. 2.Készítés
PR2627KOLOZSI ÉKSZERÉSZ KFT1999.06.30Székhely címe:1114BudapestEszék u.7/b.01-09-0771702004.11.15KereskedelemKészítésJavításKLR KLR
Telephely címe:1114BudapestEszék u.7./bKereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR2256KOMJÁTHY ÉS TÁRSAI KFT1999.06.30Székhely címe:9011GyőrPince u. 25.08-09-0007892011.12.15KereskedelemKészítésJavításK KÉT
Telephely címe:9027GyőrBudai út 1.KereskedelemKészítés
Telephely címe:4024DebrecenCsapó utca 30. Fórum
Bevásárlóközpont 56. sz. üzlet
KereskedelemKészítés
Telephely címe:9011GyőrPince u. 25.KereskedelemKészítés
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/215.KereskedelemKészítés
PR1052KOMLÓDINÉ DENIS BEÁTA2005.10.12Székhely címe:7632PécsAidinger János út 40.2005.10.12KereskedelemKészítésJavításKB
Telephely címe:7632PécsAidinger János út 40.Kereskedelem
PR5829KOMLOSHI KFT2008.04.07Székhely címe:1074BudapestRákóczi út 54. III. em. 4.01-09-7277422011.12.21Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út. 54. Ill. em. 4.Kereskedelem
PR1066KOMÓCSINNÉ SZÓRÁDI ZITA1999.06.30Székhely címe:1148BudapestKerepesi út 32.2005.09.20KereskedelemKészítésJavításKSZ
Telephely címe:1148BudapestKerepesi út 32.Kereskedelem
PR5916KOMOLAI DÓRA2008.09.08Székhely címe:2459RácalmásSzent János tér 7.2008.09.08KereskedelemKészítésKD
Telephely címe:2459RácalmásSzent János tér 7.Kereskedelem
PR1729KOMPÁN JÓZSEF2001.02.12Székhely címe:2800TatabányaFarkastó u. 49/A.2008.03.07KereskedelemKészítésJavításKJ
Telephely címe:2800TatabányaMártírok u. 8.Kereskedelem
PR4451KONDÁS BÉLÁNÉ2002.11.21Székhely címe:3630PutnokHéti út 19.2013.02.06Kereskedelem
Telephely címe:3630PutnokKossuth L. u. 5.Kereskedelem
PR2148KÓNYA ERNŐ TAMÁS2000.04.20Székhely címe:3661ÓzdCsépány út. 1392010.09.21KészítésJavításKE
Telephely címe:3600ÓzdVasvári út 81
PR2242KÓNYA ÉS TÁRSA BT1999.06.30Székhely címe:6728SzegedPázsit u.5.06-06-0046052012.12.10KereskedelemKészítésJavításK&T
Telephely címe:6723SzegedKereszttöltés u.33.Kereskedelem
PR1331KOÓS GUSZTÁV1999.06.30Székhely címe:1085BudapestJózsef krt. 9.2006.10.09KereskedelemKészítésJavításKG
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 9.Kereskedelem
PR1665KOPASZ ISTVÁN2003.03.28Székhely címe:6725SzegedVikunya u. 5. fszt. 3.2008.07.15KészítésJavításKOP
Telephely címe:6720SzegedKígyó u. 6.
PR3921KOPCSÓ JULIANNA2001.02.28Székhely címe:1025BudapestBerkenye u. 12.2007.07.12Kereskedelem
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 32.Kereskedelem
PR3929KOPJÁS MÁRIA MAGDOLNA2001.03.14Székhely címe:2014CsobánkaPanoráma u. 3510375162009.11.13Kereskedelem
Telephely címe:2013PomázHuszár u. 23/b.Kereskedelem
Telephely címe:2013PomázJózsef Attila u. 28.Kereskedelem
Telephely címe:1031BudapestAmfiteátrum u. 23.Kereskedelem
PR1320KORALL KFT1999.06.30Székhely címe:6000KecskemétArany János u. 10.03-09-1000192010.08.02KereskedelemDAB
Telephely címe:6000KecskemétArany János u. 10.Kereskedelem
PR1085KORBÉLY LÁSZLÓ1999.09.07Székhely címe:1173BudapestHóbagoly u.4.2009.03.19KereskedelemKészítésJavításKL
Telephely címe:1173BudapestPesti út 154-156.Kereskedelem
PR4751KORMOS ZSUZSANNA ÁGOTA2004.01.21Székhely címe:6000KecskemétRigó u.4.2004.10.19KereskedelemKészítésJavításKO KOR
Telephely címe:1145BudapestThököly út 150.Kereskedelem
PR5122KORONA 2005 KFT.2005.05.17Székhely címe:9021GyőrBaross G. u.22. fsz. 1.08-09-0126852008.02.13KereskedelemKE
Telephely címe:9021GyőrBaross G. u. 22. fsz. 1.Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrBaross G. u. 20.Kereskedelem
PR4642KORONA ZÁLOGHÁZ KFT2003.08.15Székhely címe:8300TapolcaDózsa György u. 18.19-09-5067312009.11.04Kereskedelem
Telephely címe:2510DorogBécsi u. 83.
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 8.
PR5553KORONA-2006 KFT2006.11.30Székhely címe:8300TapolcaDózsa György u. 18.19-09-5089122009.09.28Kereskedelem
Telephely címe:2510DorogBécsi út 83.Kereskedelem
Telephely címe:8330SümegFlórián tér4.Kereskedelem
PR1605KORONA ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaBethlen G. u. 1.15-09-0614992004.12.13Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaBethlen G. u. 1.Kereskedelem
PR3781KORONÁS KOVÁCS KFT2000.09.21Székhely címe:8000SzékesfehérvárLépcső u. 1.07-09-0071692005.03.24Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárLépcső u. 1.Kereskedelem
PR6937KORONCZAY ZSUZSANNA2012.06.05Székhely címe:1023BudapestTörök u. 4.287894862012.06.05Z*S
Telephely címe:1023BudapestTörök u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR4602KORONITA KFT2003.06.24Székhely címe:3000HatvanHorváth M. u. 2.10-09-0254432012.03.12Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanHorváth M. u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:3060PásztóFő út 55.Kereskedelem
PR4402KORVIN BT2002.10.09Székhely címe:7030PaksHalász u. 8.17-06-0014412008.07.24Kereskedelem
Telephely címe:7030PaksDózsa György u. 10.Kereskedelem
OR1088KÓS KÁROLY MŰVÉSZETI ISKOLA2005.07.12Székhely címe:4032DebrecenHollós u. 3.2008.11.14KészítésNAPRAFORGÓ
Telephely címe:4032DebrecenHollós u. 3.
PR4809KOSIK KFT2004.04.14Székhely címe:2112VeresegyházFő út 53.13-09-0660822009.01.14Kereskedelem
Telephely címe:2112VeresegyházFő út 53.Kereskedelem
PR6064KÓSZA ZÁLOGHÁZ KFT2009.05.22Székhely címe:6000KecskemétVágó u. 11.03-09-1179092009.09.23KereskedelemKSA
Telephely címe:6120KiskunmajsaFő u. 77.Kereskedelem
PR2494KOSZORU BÉLA1999.06.30Székhely címe:7100SzekszárdHolub József u. 4. II/122005.08.02Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 40.Kereskedelem
PR1889KOVÁCS ATTILA JÓZSEF1999.06.30Székhely címe:3508MiskolcNagyváradi u. 26.2008.08.19KereskedelemKAJ
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi u. 70. I. 44.Kereskedelem
PR4906KOVÁCS BERTALAN2004.08.12Székhely címe:5900OrosházaKossuth Lajos u. 6-8. II/20.2008.11.19Kereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaKossuth u. 2-4/e.Kereskedelem
PR5405KOVÁCS GABRIELLA2006.05.18Székhely címe:2400DunaújvárosVasmű út 31. fszt.91389412009.11.02KereskedelemGAB
Telephely címe:2400DunaújvárosVasmű út 31. fszt.Kereskedelem
PR1704KOVÁCS ISTVÁNNÉ1999.06.30Székhely címe:2143KistarcsaHunyadi u. 1.38494772010.03.16KereskedelemG
Telephely címe:2143KerepestarcsaHunyadi u. 1.Kereskedelem
PR5957KOVÁCS JÁNOS2008.10.30Székhely címe:9330KapuvárFő tér 17/A.2009.06.18Kereskedelem
Telephely címe:9330KapuvárFő tér 17/A.Kereskedelem
PR1857KOVÁCS JENŐ1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárKossuth u. 6.2007.11.29KereskedelemKJ*
Telephely címe:8000SzékesfehérvárKossuth u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárKossuth u. 9.Kereskedelem
PR3195KOVÁCS KRISZTIÁN1998.11.27Székhely címe:3400MezőkövesdMátyás kir. út 76.2009.06.08KereskedelemKészítésJavításKK
PR5413KOVÁCS KRISZTIÁN2006.05.26Székhely címe:5300KarcagFecske u. 18.113466722013.05.21KészítésJavításKK
Telephely címe:5300KarcagSzent István sgt .2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3400MezőkövesdMátyás kir. út 76.Kereskedelem
PR2713KOVÁCS LÁSZLÓ1999.06.30Székhely címe:2750NagykőrösPatay u. 2.2006.10.10Kereskedelem
Telephely címe:2750NagykőrösPatay u. 2.Kereskedelem
PR7130KOVÁCS PÉTER2013.06.13Székhely címe:9730KőszegKossuth L. u. 7.326549262013.06.13K P
Telephely címe:9730KőszegKossuth L. u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
PR6971KOVÁCS RITA2012.08.16Székhely címe:1124BudapestVas Gereben u. 17.IPARMŰVÉSZ2012.09.10KSR
Telephely címe:1124BudapestVas Gereben u. 17.KereskedelemKészítésJavítás
PR1736KOVÁCSICS OTTÓ1999.06.30Székhely címe:1149BudapestEgressy út 48-50.52172932012.04.23KereskedelemKészítésJavításKO
Telephely címe:1033BudapestFlórián tér 6-9.Kereskedelem
Telephely címe:6060TiszakécskeBéke tér 10.Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestGács u. 3. Tesco RMU 1.Kereskedelem
PR6004KOVÁCSNÉ CSEH MÁRIA2009.01.26Székhely címe:3300EgerÉrsek u. 15.173602832011.05.24Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerÉrsek u. 15.Kereskedelem
PR6229KOVI-ÉKSZER KFT2009.12.16Székhely címe:2143KistarcsaHuszka Mihály u.4/a.13-09-1325522012.03.20KBI
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37.KészítésJavítás
PR6212KÖBLI ATTILA2009.11.25Székhely címe:2882KeréktelekiPetőfi S. u. 61.181563072010.06.07
Telephely címe:2870KisbérBatthyány tér l/A Bakony
Áruház
Kereskedelem
PR6281KÖCSKY ÉS KUBOVICS KFT2010.03.30Székhely címe:2500EsztergomPázmány Péter út 1.11-09-0163582010.03.30
Telephely címe:2500EsztergomPázmány Péter út 1.Kereskedelem
PR6704KÖKI ÉKSZER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT2011.08.09Székhely címe:1225BudapestNagytétényi út 297. I/3.13-09-1458422012.01.27
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán út 71/B. KÖKI
Bevásárlóközpont
Kereskedelem
PR5668KÖLCSÖN-HÁZ 2007 KFT2007.07.19Székhely címe:1042BudapestMunkásotthon u. 54. II/4.01-09-8783552010.01.26Kereskedelem
Telephely címe:1048BudapestMegyeri út 205/c.Kereskedelem
PR4752KÖLES VAZUL2004.01.22Székhely címe:1083BudapestTömő u.4-6.KészítésJavításFIGURÁLIS
Telephely címe:1083BudapestTömő u.4-6.
PR5311KÖNIG TOURS KFT.2006.01.12Székhely címe:4200HajdúszoboszlóBöszörményi u. 23/c.09-09-0060382009.11.04KereskedelemGYB
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóJózsef Attila u.2-4.Kereskedelem
PR7070KÖNYV-CONSUL KFT2013.02.13Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 70. I/41. A.05-09-0231322013.02.13
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 70. I/41. A.Kereskedelem
PR7103KÖRBEN KERÉKPÁR KFT2013.04.18Székhely címe:1162BudapestWesselényi u. 82.01-09-9965432013.05.08K K
Telephely címe:1162BudapestWesselényi u. 82.KereskedelemKészítésJavítás
PR4095KÖRMÖNDI ZOLTÁNNÉ2001.10.10Székhely címe:3950SárospatakBéla király tér 6.18790112010.01.18Kereskedelem
Telephely címe:3950SárospatakBéla király tér 2.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyRákóczi út 3.Kereskedelem
PR7027KÖRÖM SZILÁRD2012.11.14Székhely címe:6787ZákányszékDózsa György u. 68.187955132012.11.14
Telephely címe:6722SzegedTisza Lajos krt. 41. 2/204.Kereskedelem
PR5787KÖRTVÉSI SZABINA2008.02.04Székhely címe:1073BudapestDob u. 84. III/14.2008.02.04KészítésSJZ
Telephely címe:1073BudapestDob u. 84. III/14.
PR2239KŐVÁRlNÉ SCHUSZTER KATALIN2003.07.03Székhely címe:1188BudapestKisfaludy u. 46/B67125262012.08.23KészítésJavításKSK
Telephely címe:1188BudapestKisfaludy u. 46/B.KészítésJavítás
PR2163KÖVES ZSUZSANNA2003.03.13Székhely címe:1092BudapestRáday u. 41/A.30941392010.08.12KészítésJavításKZS
Telephely címe:1092BudapestRáday u. 41/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6924KÖZ-PÉNZ KFT2012.05.14Székhely címe:1033BudapestReviczky ezredes u. 2. II/4.01-09-6636512012.05.14KOZ
Telephely címe:2013PomázPlébánia u. 1/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6130K-PERL-M KFT2009.09.02Székhely címe:7500NagyatádKorányi u.4.14-09-3089312009.09.02Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádSzéchenyi tér 37.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4328KRACHUN ÉS TÁRSA KFT2002.07.04Székhely címe:1022BudapestFillér u. 54.01-09-7025552006.10.10Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestSzent István krt. 15.Kereskedelem
PR5825KRAJCSIK TAMÁS2008.03.28Székhely címe:5700GyulaInce pápa u. 26.149082792012.01.10KészítésJavításK*T
Telephely címe:5700GyulaInce pápa u. 26.KészítésJavítás
PR7013KREAGORA KFT2012.10.26Székhely címe:2049DiósdJózsef u. 14.13-09-1416992012.10.26RMG
Telephely címe:2049DiósdJózsef u. 14.KereskedelemKészítésJavítás
PR6062KREATÍV KÉZIMUNKA BT2009.05.18Székhely címe:1085BudapestÜllői út 16/a. II/10.01-06-7607862009.09.21KereskedelemZJD
Telephely címe:1065BudapestPodmaniczky u. 15.Kereskedelem
PR5598KREDITGOLD KFT2007.03.09Székhely címe:5900OrosházaBercsényi u. 38.04-09-0072112007.05.16Kereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaRákóczi u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:5540SzarvasSzabadság út 54-56.Kereskedelem
PR6970KRÉNUSZ ISTVÁN LÁSZLÓNÉ2012.08.16Székhely címe:8700MarcaliBizei u. 52.33794692013.02.04
Telephely címe:8714MarcaliBizei u. 52.Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokFő u. 174-176Kereskedelem
PR6732KRISTÁLYVILÁG KFT2011.09.19Székhely címe:2192HévízgyörkDeák F. u. 20.13-09-1448222011.09.19
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 75. A-C. B/101/FKereskedelem
PR2513KRISTON BT2000.01.01Székhely címe:1044BudapestKálvin J. u. 10.01-06-4190782006.10.10KereskedelemKészítésJavításKL
Telephely címe:1044BudapestKálvin J. u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:1044BudapestJókai u. 5/b.Kereskedelem
PR2329KRIZO KFT1999.06.30Székhely címe:1138BudapestPárkány u. 20. VII/46.01-09-1603612012.02.27KereskedelemKRZ KRZ
Telephely címe:1132BudapestGyöngyház u. 12. fsz. 4.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5. II. 206.Kereskedelem
PR6029KRIZOLITGOLD KFT2009.03.24Székhely címe:1205BudapestPannónia u. 19.01-09-9138052013.01.14KereskedelemKZT.
Telephely címe:2170AszódKondoros tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:1114BudapestVásárhelyi Pál u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:1146BudapestThököly út 91.Kereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiFő út 19.Kereskedelem
PR6892KRIZSÁN GÁBORNÉ2012.04.04Székhely címe:2310SzigetszentmiklósSólyom u. 3.280296852012.07.24K*J
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37.KereskedelemKészítésJavítás
PR3013KRIZSÁN KRISZTINA2000.01.01Székhely címe:2100GödöllőSzilágyi E. u. 64.2006.10.10Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőSzabadság út 6.Kereskedelem
PR5645KROPF NÁNDOR2007.06.15Székhely címe:8424JásdRózsadomb u. 5.2007.06.15Kereskedelem
Telephely címe:8424JásdKossuth u. 212.Kereskedelem
PR2776KUCSERA PÉTER2001.10.03Székhely címe:2730AlbertirsaNyáregyházi út 4.33718942010.06.02KészítésKP
Telephely címe:2730AlbertirsaNyáregyházi út 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR5094KUCSMIK ISTVÁN2005.04.12Székhely címe:5500GyomaendrődFő út 186.2009.11.24Kereskedelem
Telephely címe:5500GyomaendrődFő út 184.Kereskedelem
PR6670KUDLI-GOLD KFT2011.06.17Székhely címe:1089BudapestBaross u. 135.01-09-9593562011.06.17
Telephely címe:1096BudapestHaller u. 22.KereskedelemKészítésJavítás
PR3790KULCSÁR FERENCNÉ2000.09.28Székhely címe:4484IbrányLehel u. 68.2011.02.09Kereskedelem
Telephely címe:4484IbrányLehel út 68.Kereskedelem
PR5714KUN LÁSZLÓ2007.10.01Székhely címe:4700MátészalkaSzalkay László u. 15.2007.10.01KészítésJavításKL
Telephely címe:4700MátészalkaSzalkay László u. 15.
PR5713KUN LÁSZLÓNÉ2007.10.01Székhely címe:4700MátészalkaSzalkay László u. 15.2007.10.01Kereskedelem
Telephely címe:4700MátészalkaSzalkay László u. 15.Kereskedelem
PR4610KUNDRA ILDIKÓ2003.07.07Székhely címe:1056BudapestVáci u. 46.2009.09.11Kereskedelem
Telephely címe:1056BudapestVáci u. 46.Kereskedelem
PR2060KURUCZ ERZSÉBET1999.10.04Székhely címe:1122BudapestGaál J. u. 21/a2006.10.10KészítésJavításKE
Telephely címe:1122BudapestGaál J. u. 21/a.
PR6200KUTASIKFT2009.11.18Székhely címe:7678AbaligetPertelek u.12.02-09-0617942009.11.18KUT
Telephely címe:7621PécsJókai u.4.Kereskedelem
PR3243KUTI KRISZTINA1999.02.03Székhely címe:1115BudapestBánk Bán u. 7.2006.10.10KészítésJavításKK
Telephely címe:1115BudapestBánk Bán u. 7.
PR3614KÜRTI BÁLINT PÉTER2000.02.22Székhely címe:8127AbaDózsa u. 6340267292011.10.21KereskedelemB07 B07
Telephely címe:8200VeszprémKossuth u. 21.Kereskedelem
Telephely címe:8060MórDózsa György u. 1.Kereskedelem
PR4425KVARC-TOPÁZ BT2002.11.06Székhely címe:1239BudapestHaraszti út 2/a.01-06-754-2042005.03.02KereskedelemKészítésJavításK.B
Telephely címe:1239BudapestGrassalkovich út 147.Kereskedelem
PR3966KYLON BT2001.05.14Székhely címe:3531MiskolcSalétrom utca 3205-06-0110032012.08.31KereskedelemKészítésJavításSzI
Telephely címe:3580TiszaújvárosLévay u. 68.Kereskedelem
PR2821KZM KERESKEDELMI KFT1999.06.30Székhely címe:2009PilisszentlászlóGerle utca 4.13-09-1463772012.09.27KereskedelemKZM
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. Ill/b. 021.Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 18.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3105L&E CENTER KFT1999.06.30Székhely címe:3770SajószentpéterSport út 28.05-09-0049602012.11.05Kereskedelem
Telephely címe:3770SajószentpéterBercsényi úti pavilonsor 4-5.Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösKöztársaságtér 8.Kereskedelem
PR4568L. A. CSÁSZÁROK KFT.2003.05.09Székhely címe:1121BudapestÁmor u. 1/a.01-09-6841352006.10.10KereskedelemLAC
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi u. 117. Ázsia Cent.Kereskedelem
PR4721L. A. NUMIZMATIKA KFT.2003.12.04Székhely címe:1074BudapestDohány u. l/a.01-09-3693262007.03.23Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestDohány u. 1/a.Kereskedelem
PR6941LABOR-PLATINA KFT2012.06.25Székhely címe:2085PilisvörösvárFő u. 134.13-09-1222092012.06.25
Telephely címe:2085PilisvörösvárFő u. 134.KereskedelemKészítésJavítás
PR1669LACZKÓ EDIT2009.05.14Székhely címe:1174BudapestHunyadi u. 1.2009.05.14KészítésJavításLL
Telephely címe:1174BudapestHunyadi u. 1.
PR6179LA-GOLD KFT2009.11.02Székhely címe:9024GyőrNagy Imre U.42/B.08-09-0183952013.02.12KereskedelemKészítésJavításLA
Telephely címe:9021GyőrJókai u. 13-17KereskedelemKészítésJavítás
PR3979LAGUNA ÉKSZER BT2001.05.22Székhely címe:1047BudapestNémethy Ernő u. u. 28.01-06-7373022006.12.04KészítésJavításB(fekvő)
Telephely címe:1085BudapestÜllői út 16/b.
PR2739LAGUNA-GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:2370DabasKossuth László u.10.13-09-0750512010.02.05KereskedelemLGK
Telephely címe:2370DabasBartók Béla u. 90.Kereskedelem
PR5639LAKATOS BENDEGÚZ2007.06.11Székhely címe:1224BudapestLehel u. 2/a2007.06.11KészítésLB
Telephely címe:1224BudapestLehel u. 2/a
PR6509LAKATOS ÉS LÁNYA KFT2010.11.18Székhely címe:1224BudapestDózsa György út 57. B.01-09-9462772011.02.22
Telephely címe:1136BudapestHollán Ernő u. 4.Kereskedelem
PR6838LAKTANYA-JOKER KFT2012.01.30Székhely címe:3200GyöngyösLaktanya u. 2.01-09-0292522012.10.24
Telephely címe:3200GyöngyösKossuth u. 21. fsz. 2.Kereskedelem
PR2577LAMEN-CO KFT1999.06.30Székhely címe:1025BudapestVend u. 9.01-09-0784822013.03.22Kereskedelem*L* *L*
Telephely címe:1025BudapestVend u. 9.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3.Kereskedelem
PR2449LAMPERT CSABA1999.06.30Székhely címe:8060MórSzent István tér 7.2013.06.13Kereskedelem
Telephely címe:8060MórSzent István tér 7.Kereskedelem
Telephely címe:8420ZircAdy E. u. 2.Kereskedelem
PR6372LANAK 2000 KFT2010.07.14Székhely címe:8000SzékesfehérvárMalom u. 1.07-09-0069992010.07.14
Telephely címe:8000SzékesfehérvárMalom u. 1.Kereskedelem
PR3461LÁNYI ÉS TÁRSA BT1999.10.07Székhely címe:7030PaksKishegyi út 33/c17-06-0005352008.09.22KereskedelemKészítésJavításLM
Telephely címe:7030PaksKishegyi út 33/c.Kereskedelem
PR4015LAOKON ALKOTÓKÖZÖSSÉG BT2001.07.10Székhely címe:1071BudapestAréna u. 80.01-06-6155292006.10.11Készítés
Telephely címe:9631HegyfaluVízimalom
PR2196LAPIS ANDRÁS2000.07.30Székhely címe:6763SzatymazI. körzet 31.2006.10.11KészítésJavításLAPIS
Telephely címe:6763SzatymazI. körzet 31.
PR6237LARION B.C. KFT2010.01.07Székhely címe:2045TörökbálintKárolyi Mihály u.60.13-09-1325532011.01.06LBC
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó 4-8. f. em. 1.Kereskedelem
PR6315LAST ACTION KFT2010.05.10Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-9383512010.05.14LAS
Telephely címe:1122BudapestVárosmajor u. 3/A.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.KereskedelemKészítésJavítás
PR4921LAST MINUTE 2000 KFT.2004.08.30Székhely címe:8656NagyberényMuskátli u.7.14-09-3 0 53032010.09.01Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokFő u. 47-53.Kereskedelem
PR4325LÁSZLÓ FERENC2002.06.04Székhely címe:2431PerkátaTáncsics M. u. 31.46563302010.09.01KészítésL
Telephely címe:2431PerkátaTáncsics M. u. 31.Kereskedelem
PR4286LÁSZLÓ JÓZSEF2002.05.16Székhely címe:4355NagyecsedHunyadi u.28.2013.01.07Kereskedelem
Telephely címe:4355NagyecsedHunyadi u.28.Kereskedelem
PR5915LÁSZLÓ JÓZSEF2008.09.04Székhely címe:4700MátészalkaFellegvár u. 28.2013.01.07KereskedelemJavítás
Telephely címe:4700MátészalkaAlkotmány útl/A.Kereskedelem
PR6907LÁSZLÓ SÁNDOR2012.04.23Székhely címe:9028GyőrJereváni út 25. 4/19.283702852013.01.22LVS
Telephely címe:9028GyőrKonini út 19.KereskedelemKészítésJavítás
PR2573LAT BT1999.12.06Székhely címe:6721SzegedVidra u. 4.06-06-0053962006.10.11KészítésJavítás
Telephely címe:6721SzegedVidra u. 4.
PR6195LATITUD ZERO KFT2009.11.05Székhely címe:1077BudapestWesselényi u. 9. (Síp utcai oldal)01-09-9271362010.02.18LAT
Telephely címe:1077BudapestWesselényi u. 9.Kereskedelem
PR5333LAU DESIGN KFT2006.02.14Székhely címe:9700SzombathelySomlay A. u. 19.18-09-1066632012.03.22KereskedelemKészítésJavításLAU LAU
Telephely címe:9700SzombathelyThököly Imre u. 29.KereskedelemKészítés
PR1952LAULI KKT1999.06.30Székhely címe:1137BudapestPozsonyi út 9.01-03-0210202010.03.11Kereskedelem
Telephely címe:1137BudapestPozsonyi út 9.Kereskedelem
PR7068LAURY SILBER KFT2013.02.12Székhely címe:6500BajaBartók u. 5. fsz. 10.03-09-1235972013.02.12
Telephely címe:6500BajaBartók u. 5. fsz. 10.Kereskedelem
PR5201LAVINA "60" BT2005.08.25Székhely címe:3000HatvanApród u. 8.10-06-0242932008.05.21Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:3525MiskolcBajcsy-Zsilinszky út 2-
4. Szinvapark Bev. közp. fsz. 6
Kereskedelem
PR4986LEAD TRADE KFT2004.11.04Székhely címe:1016BudapestTigris u. 5. fszt. 1.01-09-6709232006.04.24LTD
Telephely címe:1016BudapestTigris u. 5. fszt. 1.
PR6718LEALDO KFT2011.08.31Székhely címe:3526MiskolcÁllomás út 1.05-09-0198602011.09.19
Telephely címe:3526MiskolcÁllomás u 1.Kereskedelem
Telephely címe:3700KazincbarcikaFő tér 1.Kereskedelem
PR5509LEGÉNY RITA2006.10.04Székhely címe:2628SzobDózsa György u. 5.2006.10.04KereskedelemKészítésJavításLEG
Telephely címe:2628SzobDózsa György u. 5.Kereskedelem
PR6829LEGOLD KFT2012.01.19Székhely címe:6726SzegedAsztalos u. 31/B.06-09-0178792012.01.19
Telephely címe:6726SzegedAsztalos u. 31/B.Kereskedelem
PR1629LEIPÁN KFT2000.01.01Székhely címe:1028BudapestHunyadiJ.u.41/B01-09-1608872010.07.28KereskedelemKészítésJavításLZL
Telephely címe:1193BudapestÜllői út 266. CBA RemizKereskedelemKészítésJavítás
PR6287LEKINWEST KFT2010.04.01Székhely címe:1133BudapestHegedűs Gyula u. 13. D. ép. 4
em. 5.
01-09-7358682010.04.06LEK
Telephely címe:6640CsongrádJókai M. u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR5518LEKRINSZKI ERZSÉBET2006.10.12Székhely címe:6600SzentesHegedűs László u. 9.2008.03.04Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesHorváth Mihály utca 6/b.fszt.31.Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesKossuth u. 15/A.Kereskedelem
PR7048LEN ARCHITECTS KFT2012.12.13Székhely címe:9022GyőrStelczer Lajos u. 3.08-09-0237512012.12.13
Telephely címe:9022GyőrStelczer Lajos u. 3.Kereskedelem
PR3922LÉNÁRDNÉ JENESES MÁRIA2001.02.28Székhely címe:2251TápiószecsőRévai u. 12.2006.10.16Kereskedelem
Telephely címe:2251TápiószecsőBajcsy-Zsilinszky u. 9.Kereskedelem
PR7092LENDUSZ BT2013.04.09Székhely címe:9400SopronLehár Ferenc u. 102.08-06-0127312013.04.09L M
Telephely címe:9400SopronLehár Ferenc u. 102.KereskedelemKészítésJavítás
PR5231LENGYEL BÉLA2005.10.03Székhely címe:6727SzegedGábor Áron u. 83.2008.02.27KészítésLI
Telephely címe:6727SzegedGábor Áron u. 83.
PR7113LENMETÁL BT2013.05.08Székhely címe:1151BudapestLenvirág u. 56.01-06-7863562013.05.08LEN
Telephely címe:1156BudapestLenvirág u. 56.KereskedelemKészítésJavítás
PR5604LEON SILVER KFT2007.03.14Székhely címe:1027BudapestHorváth u. 2-12. IV/46.2009.11.24KereskedelemLNS
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.(Pólus
Center)
Kereskedelem
PR1933LERNER TIBOR1999.06.30Székhely címe:5630BékésPiactér3.2008.07.08Kereskedelem
Telephely címe:5630BékésPiactér3.Kereskedelem
PR7046LEVENDULA ART KFT2012.12.10Székhely címe:2000SzentendrePéter Pál u. 3.13-09-1577912012.12.10
Telephely címe:2000SzentendrePéter Pál u. 3.Kereskedelem
PR5197LEX ANTIKVITÁS KFT2005.08.19Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.01-09-6630322009.06.18Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.Kereskedelem
PR4556LIATRIS 2000 BT2003.04.22Székhely címe:4030DebrecenIgló utca 1/A09-06-0079492006.10.17Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenPetőfi S. tér 12.Kereskedelem
PR2286LICSKAI MIHÁLY1999.06.30Székhely címe:9330KapuvárJózsef A. u. 16.2006.10.17Kereskedelem
Telephely címe:9330KapuvárFő tér 21.Kereskedelem
PR1452LIDIA KFT2002.10.15Székhely címe:6725SzegedMóra u 2806-09-0011182012.02.02KereskedelemKészítésJavításLD
Telephely címe:6725SzegedMóra u 28KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fszt. 14.KereskedelemKészítésJavítás
PR2955LIEBER GÁBOR1998.10.06Székhely címe:1181BudapestBatthyány u. 1/b.2008.12.11KészítésLG
Telephely címe:1181BudapestBatthyány u. 1/b.
PR6616LILIÁNA 2011 KFT2011.04.13Székhely címe:7300KomlóVárosház tér 6-7.02-09-0690452011.04.13
Telephely címe:7300KomlóVárosház tér 6-7.Kereskedelem
PR3778LILIÁNA D'OR BT2000.09.20Székhely címe:4400NyíregyházaVáy Ádám krt 4-6 fsz. 5.15-06-0948892011.03.10Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaVay Ádám krt 4-6Kereskedelem
PR6876LILIFOREX KFT2012.03.12Székhely címe:2457AdonyBéke u. 12.07-09-0183712012.03.12
Telephely címe:2457AdonyBéke u. 12.Kereskedelem
PR5272LINDUS KFT2005.11.16Székhely címe:2943BábolnaSzéchenyi Itp. G./3.11-09-0060182005.11.16KereskedelemKészítésJavításZU LDS
Telephely címe:9024GyőrMécs László u. 16.Kereskedelem
PR5354LINHA LÍVIA2006.03.09Székhely címe:7400KaposvárZárda u. 22.2006.04.11KereskedelemKészítésJavításLL
Telephely címe:7400KaposvárZárda u. 22.Kereskedelem
PR2858LINTÁN KFT1999.06.30Székhely címe:1201BudapestMunkásház u. 3.01-09-5669432009.09.21KereskedelemKészítésJavításli
Telephely címe:1201BudapestMunkásház u. 3. (műhely)Kereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiFő út 106-108. "Anna Üzletház"
Ü/10. sz. üzlet
Kereskedelem
PR5299LIPÓCZKI ÁKOS LEVENTE2005.12.15Székhely címe:1131BudapestSzent László út 141.2005.12.15KészítésHÁROMSZ. ÉS TÉGLALAP
Telephely címe:1131BudapestSzent László út 141.
PR4974LISZTMAYER JÁNOSNÉ2004.10.25Székhely címe:7100SzekszárdKurucz u. 13.2004.10.27Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7100SzekszárdGaray udvar 1829/a/3.Kereskedelem
PR5390UZI-GOLD KFT2006.05.02Székhely címe:8041CsórArany J. u. 15.07-09-0118232013.02.22KereskedelemKészítésLIZ
Telephely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 2.Kereskedelem
PR6808LIZY ÉKSZER KFT2011.12.08Székhely címe:1111BudapestBudafoki u. 10/C. 1. em. 1.01-09-9732652012.05.08
Telephely címe:1149BudapestPillangó u. 15. TescoKereskedelem
PR2169LIZYDENT KFT1999.06.30Székhely címe:1134BudapestBotond utca 10.01-09-0680182006.10.17Kereskedelem
Telephely címe:1067BudapestEötvös u.44.Kereskedelem
PR5614LOBBY 21 KFT2007.04.13Székhely címe:1037BudapestSzépvölgyi út 93.01-09-8775412011.03.03KereskedelemL*Y
Telephely címe:1014BudapestHess A. tér 1-3.Kereskedelem
PR1279LOMBARD KFT1999.06.30Székhely címe:1093BudapestLónyai u. 18/A.01-09-0701922013.01.07KereskedelemKészítésJavításLOM
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelySzéchenyi u. 4-6.Kereskedelem
Telephely címe:1093BudapestLónyay u. 18/a.Kereskedelem
PR3969LOMBARD ZALA ZRT2001.05.14Székhely címe:8360KeszthelyVaszary K. u. 19.20-10-0401452007.07.19Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyKossuth Lajos u. 21/A. (Zeppelin
tér 1/A)
PR2540LONGÁVEL BALÁZS2002.09.10Székhely címe:2626NagymarosKóspallagi út, üdülő telep,
Hrsz.:000356/13
2009.09.07KészítésJavításLB
Telephely címe:2626NagymarosKóspallagi út, üdülő telep,
Hrsz.:000356/13
PR2252LONGÁVEL LAJOSNÉ1999.06.30Székhely címe:4200HajdúszoboszlóKenézy u. 3.2008.12.02Kereskedelem
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóJózsef Attila u. 2-4.Kereskedelem
PR6738LONRAY GROUP KFT2011.09.27Székhely címe:1117BudapestBudafoki út 83/A. 6/26.01-09-9665482012.05.17
Telephely címe:1117BudapestBudafoki út 83/A. VI/26.Kereskedelem
PR6676LONTAI ÉKSZER KERESKEDELMI KFT.2011.07.05Székhely címe:7624PécsIfjúság u. 9/A.02-09-0774142011.07.05
Telephely címe:7621PécsFerencesek utcája 5.Kereskedelem
PR1867LORNYON BT.1999.06.30Székhely címe:1087BudapestÜllői út 24.01-06-1108402006.10.17Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestÜllői út 24.Kereskedelem
PR6389LOVÁSZ LÁSZLÓ2010.07.28Székhely címe:6200KiskőrösPiactér 8.270910992012.07.19
Telephely címe:6200KiskőrösPiactér 8.Kereskedelem
PR5620LŐRINC KRISZTINA2007.04.21Székhely címe:2011BudakalászKilátó u. 46.2012.03.26KereskedelemKészítésJavításTHY
Telephely címe:1038BudapestCsobánka tér 62321/124 hrszKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2000SzentendreHÉV-végállomás 400/10/A hrsz.KereskedelemKészítésJavítás
PR4058LŐRINCZ KFT2001.09.05Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 78.05-09-0089032012.10.24KereskedelemEL
Telephely címe:3700KazincbarcikaJószerencsét u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7500NagyatádAradi u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi István út 78.
Metropol Üzletház
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3508MiskolcMésztelep u. 1/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6262LR & TÁRSA KERESKEDELMI KFT2010.02.18Székhely címe:1072BudapestWesselényi u. 19.01-09-9082592010.02.18
Telephely címe:1024BudapestMargit krt. 51-53.Kereskedelem
PR5155LUKÁCS ANDOR MILÁN2005.06.28Székhely címe:8600SiófokSomogyi u. 62.2010.01.07KereskedelemKészítésJavításLA
Telephely címe:9737BükKossuth Lajos u. 125.Kereskedelem
PR5768LUKÁCS BALÁZS LÁSZLÓ2007.12.13Székhely címe:8600SiófokSomogyi u. 62.2009.11.05Kereskedelem
Telephely címe:8130EnyingKossuth Lajos u. 6.Kereskedelem
PR6999LUKÁCS ILDIKÓ2012.09.28Székhely címe:2051BiatorbágySzabadság u. 96.303152892012.09.28
Telephely címe:2051BiatorbágySzabadság u. 96.Kereskedelem
PR3574LUKÁCSNÉ BURI ANITA2000.01.17Székhely címe:3630PutnokKossuth út 4.2008.07.29Kereskedelem
Telephely címe:3630PutnokKossuth út 4.Kereskedelem
PR5805LUNA-DESIGN KFT2008.02.27Székhely címe:6065LakitelekSzikra 14.03-09-1156672008.09.09KereskedelemUNA
Telephely címe:6065LakitelekSzikra 14. I. em. 1.Kereskedelem
PR6517LUNA-STYLE KFT2010.11.25Székhely címe:8800NagykanizsaMária út 13.20-09-0710312013.01.31STY
Telephely címe:7570BarcsSéta tér 4/XIII.Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokKálmán Imre sétány 14.Kereskedelem
PR6951LUXUS FASHION KFT2012.06.29Székhely címe:5600BékéscsabaAndrássy u. 37-43.04-09-0116302012.06.29
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy u. 8.Kereskedelem
PR3122LÜNA BT1998.09.30Székhely címe:1142BudapestUngvár u. 37.01-06-7178302013.02.15KereskedelemKészítésJavításNL
Telephely címe:1142BudapestUngvár u. 37.Kereskedelem
Telephely címe:1142BudapestBalázs u. 57.Kereskedelem
PR5462LÜSZTER-ÉKSZER BT.2006.07.25Székhely címe:7761KozármislenyPécsi utca 120.02-06-0730892006.07.25KereskedelemKészítésJavításJA
Telephely címe:7621PécsSztárai M. út 3.Kereskedelem
PR4347L-VARÁZS KFT2002.08.08Székhely címe:7621PécsIrgalmasok u. 5.02-09-0681512011.03.03Kereskedelem
Telephely címe:7632PécsÉva u. 5.KereskedelemJavítás
PR6841M & A KERESKEDELMI KFT2012.01.31Székhely címe:1117BudapestNádorliget u. 8/D.01-09-0711682012.01.31
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1117BudapestNádorliget u. 8/D.Kereskedelem
PR5832M & V ZAFÍR ZÁLOGHÁZ KFT2008.04.10Székhely címe:5350TiszafüredFő u. 28.16-09-0096082009.09.16Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredFő u. 28.Kereskedelem
PR1430M ÉS CS GALÉRIA KFT1999.01.04Székhely címe:1074BudapestVörösmarty u. 10/b01-09-0767752006.10.17KészítésJavításMCS
Telephely címe:1074BudapestVörösmarty u. 10/b
PR1376M ÉS K KFT1999.06.30Székhely címe:2740AbonyRákóczi u. 22.13-09-0627852005.04.28Kereskedelem
Telephely címe2730AlbertirsaKöztársaság út 1-5.Kereskedelem
Telephely címe2740AbonyKossuth tér 9.Kereskedelem
Telephely címe2700CeglédSzabadságtér 9.Kereskedelem
Telephely címe5000SzolnokSágvári krt. 6.Kereskedelem
PR6305M&M CENTRUM KFT2010.04.26Székhely címe:2000SzentendreDunakorzó 21/b II. em. 7.13-09-1267182010.04.26MTM
Telephely címe:2000SzentendreGörög u. 4.Kereskedelem
PR1098MACZUCZA TIBOR2008.03.19Székhely címe:2040BudaörsSzép u. 27.2008.04.07KészítésMCZ
Telephely címe:2040BudaörsSzép u. 27.
PR5293MADÁCSI FERENCNÉ2005.12.08Székhely címe:5820MezőhegyesKölcsey u. 1.2005.12.08Kereskedelem
Telephely címe:5820MezőhegyesKölcsey u. 1.Kereskedelem
PR4525MAGAY EDIT ERZSÉBET2003.03.11Székhely címe:1042BudapestPetőfi u.28.2009.02.03KereskedelemKészítésJavításGY
Telephely címe:1042BudapestPetőfi S. u. 28.Kereskedelem
PR3627MAGIC KFT2000.03.01Székhely címe:1067BudapestEötvös u. 37.01-09-4643492013.05.02KereskedelemKészítésJavításM2000
Telephely címe:1075BudapestMadách tér 5.
PR4360MAGNOLIA-SILVER KFT2002.08.28Székhely címe:2049DiósdHomokbánya köz 10.13-09-0966752008.10.20KereskedelemMGS MGS
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrVasvári Pál u. l/a.Kereskedelem
PR5363MÁGUS-CAD KFT2006.03.21Székhely címe:1181BudapestBartók Lajos u. 7/b. 1/3.01-09-7157222011.04.21KészítésFFK
Telephely címe:1181BudapestBartók Lajos u. 7/b. 1/3.KereskedelemKészítésJavítás
PR6264MAGYAR DUTY-FREE KFT2010.02.22Székhely címe:1185BudapestBUD Nemzetközi Repülőtér01-09-6694692013.04.04HDF
Telephely címe:1185BudapestRepülőtér 2. terminál SkyCourt
D 13.
Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestRepülőtér 2. terminál SkyCourt
D10/11/12.
Kereskedelem
PR6772MAGYAR ARANYKERESKEDŐ ZRT2011.10.27Székhely címe:1107BudapestCeglédi u 30.01-10-0471452013.06.24FLG
Telephely címe:1107BudapestCeglédi u. 30. Üzem épület
3/51.
KereskedelemKészítés
Telephely címe:1107BudapestCeglédi u. 30. Üzem épület 3/46KereskedelemKészítés
PR6034MAGYAR ARANYPIAC KFT2009.03.31Székhely címe:1191BudapestTörök u. 7.01-09-9153722012.07.19Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestTörök u. 7.Kereskedelem
PR7055MAGYAR ARANYTARTALÉK KFT2013.01.02Székhely címe:6500BajaKálvária u. 23. B/6.03-09-1256172013.01.02
Telephely címe:6500BajaÁrpád tér 1.Kereskedelem
PR7132MAGYAR ÉREMKIBOCSÁTÓ INTÉZET KFT2013.06.13Székhely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.01-09-9579442013.06.13MEI
Telephely címe:1054BudapestSzabadságtér 7.Kereskedelem
PR7123MAGYAR ÉRMEFORGALMAZÓ KFT2013.05.27Székhely címe:1191BudapestTörök u. 7.01-09-8901682013.05.27
Telephely címe:1191BudapestTörök u. 7.Kereskedelem
PR5514MAGYAR GÁBOR2006.10.05Székhely címe:9400SopronHegyhát u. 2.2007.06.12Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronLackner Kristóf u. 35. /Sopron
Pláza I/127./
Kereskedelem
OR1091MAGYAR PÉNZVERŐ ZRT2006.04.26Székhely címe:1239BudapestEurópa út 1.01-10-0419522009.12.08KereskedelemKészítésBP
Telephely címe:1239BudapestEurópa út 1.Kereskedelem
Telephely címe:1054BudapestSzabadságtér 8-9.Kereskedelem
PR6683MAGYAR POSTA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
2011.07.14Székhely címe:1138BudapestDunavirág u. 2-6.01-10-0424632011.07.14
Telephely címe8401AjkaSzabadságtér 9.Kereskedelem
Telephely címe6501BajaOroszlán utca 5.Kereskedelem
Telephely címe2661BalassagyarmatRákóczi Fejedelem út 24.Kereskedelem
Telephely címe8221BalatonalmádiPetőfi S. u. 19.Kereskedelem
Telephely címe8631BalatonboglárSzabadság utca 2.Kereskedelem
Telephely címe8623BalatonföldvárSzéchenyi Imre utca 5-7.Kereskedelem
Telephely címe8232BalatonfüredAdy Endre utca 11.Kereskedelem
Telephely címe5601BékéscsabaMunkácsy út 6-8.Kereskedelem
Telephely címe1775BudapestXXII. Városház tér 19.Kereskedelem
Telephely címe1751BudapestSzent Imre tér 21.Kereskedelem
Telephely címe1701BudapestXIX. Templom tér 22.Kereskedelem
Telephely címe1725BudapestXX. Zilah utca 13.Kereskedelem
Telephely címe1675BudapestXVIII. Üllői út 400.Kereskedelem
Telephely címe1577BudapestXIV. Nagy Lajos király útja 173.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe1476BudapestX. Üllői út 114-116.Kereskedelem
Telephely címe1502BudapestXI. Fehérvári út 9-11.Kereskedelem
Telephely címe1290BudapestLövőház u. 1-5.Kereskedelem
Telephely címe1550BudapestXIII. Váci út 178.Kereskedelem
Telephely címe1555BudapestXIII. Róbert Károly körút 70-74.Kereskedelem
Telephely címe1556BudapestSzent István körút 10.Kereskedelem
Telephely címe1581BudapestXIV. Hungária körút 50.Kereskedelem
Telephely címe1376BudapestVI. Teréz körút 51.Kereskedelem
Telephely címe1426BudapestVIII. Baross tér 11/c.Kereskedelem
Telephely címe1532BudapestXII. Alkotás utca 53.Kereskedelem
Telephely címe4001DebrecenMúzeum út 3.Kereskedelem
Telephely címe4002DebrecenPetőfi S. tér 1/c.Kereskedelem
Telephely címe2511DorogMária utca 902/2 hrszKereskedelem
Telephely címe7021DunaföldvárKossuth Lajos utca 15.Kereskedelem
Telephely címe3301EgerSzéchenyi út 22.Kereskedelem
Telephely címe2101GödöllőDózsa György út 15.Kereskedelem
Telephely címe3201GyöngyösPáter Kis Szaléz út 9-11.Kereskedelem
Telephely címe9001GyőrBajcsy-Zsilinszky út 46.Kereskedelem
Telephely címe5701GyulaEszperentó tér 4-6.Kereskedelem
Telephely címe4221HajdúböszörményKorpona utca 15.Kereskedelem
Telephely címe4201HajdúszoboszlóKálvin tér 1.Kereskedelem
Telephely címe7815HarkányKossuth Lajos utca 57.Kereskedelem
Telephely címe3001HatvanGrassalkovich út 1.Kereskedelem
Telephely címe3360HevesDeák Ferenc út 15Kereskedelem
Telephely címe8381HévízKossuth utca 4.Kereskedelem
Telephely címe6801HódmezővásárhelyHódi Pál út 2.Kereskedelem
Telephely címe5131JászapátiDamjanich út 1.Kereskedelem
Telephely címe6301KalocsaSzent István király út 44.Kereskedelem
Telephely címe7401KaposvárBajcsy-Zsilinszky utca 15.Kereskedelem
Telephely címe9331KapuvárKossuth Lajos utca 42.Kereskedelem
Telephely címe5301KarcagSzéchenyi sugárút 4.Kereskedelem
Telephely címe6001KecskemétKálvin tér 10-12.Kereskedelem
Telephely címe6010KecskemétGázló utca 29/aKereskedelem
Telephely címe6201KiskőrösPetőfi S. tér 19.Kereskedelem
Telephely címe6101KiskunfélegyházaDr. Holló Lajos utca 3Kereskedelem
Telephely címe6401KiskunhalasKöztársaság utca 11.Kereskedelem
Telephely címe7301KomlóVárosház tér 2.Kereskedelem
Telephely címe8961LentiZrínyi utca 1.Kereskedelem
Telephely címe3021LőrinciSzabadságtér 12/cKereskedelem
Telephely címe8701MarcaliRákóczi utca 16.Kereskedelem
Telephely címe3401MezőkövesdAlkotmány utca 1Kereskedelem
Telephely címe5401MezőtúrKossuth tér 10.Kereskedelem
Telephely címe3501MiskolcKazinczy út 16.Kereskedelem
Telephely címe9201MosonmagyaróvárErkel Ferenc utca 3.Kereskedelem
Telephely címe7501NagyatádBaross Gábor utca 3.Kereskedelem
Telephely címe8801NagykanizsaAdy Endre utca 10.Kereskedelem
Telephely címe4401NyíregyházaBethlen Gábor utca 4.Kereskedelem
Telephely címe5901OrosházaEötvös tér 2.Kereskedelem
Telephely címe3601ÓzdMunkás utca 14.Kereskedelem
Telephely címe7031PaksDózsa György utca 30-32.Kereskedelem
Telephely címe8501PápaKossuth Lajos utca 27.Kereskedelem
Telephely címe7601PécsJókai utca 10.Kereskedelem
Telephely címe7602PécsIndóház tér 6.Kereskedelem
Telephely címe7609PécsMegyeri út 76.Kereskedelem
Telephely címe4090PolgárKossuth utca 5.Kereskedelem
Telephely címe4151PüspökladányKossuth utca 9.Kereskedelem
Telephely címe3101SalgótarjánFő tér 3.Kereskedelem
Telephely címe3950SárospatakRákóczi út 47.Kereskedelem
Telephely címe9601SárvárVárkerület 32.Kereskedelem
Telephely címe7801SiklósFlórián tér 1.Kereskedelem
Telephely címe9401SopronSzéchenyi tér 7-10.Kereskedelem
Telephely címe8331SümegKossuth Lajos utca 1.Kereskedelem
Telephely címe6701SzegedSzéchenyi tér 1.Kereskedelem
Telephely címe8001SzékesfehérvárKossuth utca 16.Kereskedelem
Telephely címe7101SzekszárdSzéchenyi utca 11-13.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2001SzentendreKossuth Lajos utca 23-25.Kereskedelem
Telephely címe:6601SzentesKossuth utca 3.Kereskedelem
Telephely címe:2311SzigetszentmiklósSzent Erzsébet tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:7901SzigetvárJózsef Attila utca 27-31.Kereskedelem
Telephely címe:5001SzolnokBaross utca 14.Kereskedelem
Telephely címe:7090TamásiKossuth tér 17.Kereskedelem
Telephely címe:8301TapolcaDeák Ferenc utca 19.Kereskedelem
Telephely címe:2801TatabányaFő tér 30.Kereskedelem
Telephely címe:3581TiszaújvárosBethlen Gábor út 9.Kereskedelem
Telephely címe:3911TokajRákóczi út 24.Kereskedelem
Telephely címe:7130TolnaDeák Ferenc utca 81/3.Kereskedelem
Telephely címe:2601VácPosta park2.Kereskedelem
Telephely címe:8101VárpalotaSzent István utca 5.Kereskedelem
Telephely címe:8201VeszprémKossuth Lajos utca 19.Kereskedelem
Telephely címe:8901ZalaegerszegIspotály köz 1.Kereskedelem
Telephely címe:8421ZircDamjanich utca 3.Kereskedelem
OR1096MAGYARORSZÁGI KARMA KAGYÜPA BUDDHISTA
KÖZÖSSÉG
2012.11.06Székhely címe:1039BudapestHunyadi u. 45.00030/20122013.02.13
Telephely címe:3073TarVeres tanyaKereskedelem
Telephely címe:1082BudapestBaross u. 80.Kereskedelem
PR1678MAINKÓ ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:5900OrosházaKossuth Lajos u. 6-8.2013.02.13KereskedelemKészítésJavításMI
Telephely címe:5900OrosházaKossuth u.6-8.Kereskedelem
PR1780MÁJER JÁNOS2001.12.03Székhely címe:6725SzegedPetőfi Sándor sugárút 50.2009.05.06KereskedelemKészítésJavításMJ
Telephely címe:6725SzegedPetőfi S. u. 50.Kereskedelem
PR3147MAJOR FERENC1999.06.30Székhely címe:8800NagykanizsaŐrház u. 26.2008.11.19Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaFő u.8.Kereskedelem
PR5426MAJOROS ÉS TÁRSA GÉPJÁRMŰALKATRÉSZ BT2006.06.16Székhely címe:2600VácSzéchenyi u. 35.13-06-0464072006.06.16Kereskedelem
Telephely címe:2600VácSzéchenyi u. 35.Kereskedelem
PR3519MAJOROS KATALIN1999.11.19Székhely címe:1015BudapestHattyú u.9.2006.02.14KészítésJavításmk
Telephely címe:1113BudapestKarolina út 17.
PR3412MAKÓ BALÁZS1999.07.30Székhely címe:1132BudapestKresz Géza u. 53/a. II/1.2008.11.10KészítésMB
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.
PR5089MALACHIT KFT.2005.04.07Székhely címe:7370SásdRákóczi út 3.02-09-0690452011.04.13Kereskedelem
Telephely címe:7370SásdRákóczi út 3.Kereskedelem
PR4533MALINÓCZKI ZSIGMONDNÉ2003.03.28Székhely címe:3360HevesApponyi Albert u. 18.2008.06.30Kereskedelem
Telephely címe:3360HevesErkel F. út 3.Kereskedelem
Telephely címe:3360HevesFő út 8.Kereskedelem
PR3564MANDALA 8 KFT2000.01.04Székhely címe:1044BudapestTomori u. 8/a01-09-6765802010.09.15KereskedelemKészítésJavításM8
Telephely címe:1042BudapestKemény Gusztáv u. 1.Kereskedelem
PR6491MANDL ÉKSZER KFT2010.11.08Székhely címe:3525MiskolcMuskátli u. 21.05-09-0204222010.11.08
Telephely címe:3525MiskolcMuskátli u. 21.Kereskedelem
PR4421MÁNDOKI LÁSZLÓ BÉLA2002.11.05Székhely címe:1053BudapestPapnövelde u.8.2012.10.31KereskedelemLCM
Telephely címe:1146BudapestHermina út 2.Kereskedelem
PR4653MANGER MÓNIKA2003.09.09Székhely címe:2300RáckeveIfjúság u. 3. 2. Ih. III/13.2005.10.11KereskedelemKészítésJavításMM
Telephely címe:2300RáckeveKossuth Lajos u. 10.Kereskedelem
PR4098MANIER-2001 KFT2001.10.11Székhely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 3.19-09-505946KereskedelemKészítésJavításKRMAN
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 3.Kereskedelem
PR4518MANOLO BT2003.03.07Székhely címe:3525MiskolcMadarász V. u. 6.05-06-0135672006.12.04KereskedelemDTE
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi u. 67. fszt. 3.Kereskedelem
PR3771MANU-CRAFT BT2000.09.18Székhely címe:1223BudapestKápolna u. 34.01-06-7357662009.11.19KészítésKO
Telephely címe:1223BudapestKápolna u. 34.
PR5039MARAND ÓRA-ÉKSZER KFT2005.01.12Székhely címe:1137BudapestSzent István krt. 24.01-09-7323562011.04.13Kereskedelem
Telephely címe:1137BudapestSzent István krt. 24.Kereskedelem
PR6371MARAWOLF KFT2010.07.13Székhely címe:2100GödöllőGábor Áron u. 2-10.01-09-9417672011.11.17M*W
Telephely címe:2112VeresegyházFő u. 76.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2100GödöllőGábor Áron u. 2-10KereskedelemKészítésJavítás
PR4085MARCALFERR BT2001.10.01Székhely címe:9700SzombathelyBajnok u 5618-06-1014502008.06.06Kereskedelem
Telephely címe:9730KőszegFő tér 11.Kereskedelem
PR7007MARCELL SILVER KFT2012.10.16Székhely címe:2600VácNagymező u. 21. II/8.13-09-1526642012.10.24MZZ
Telephely címe:2600VácNagymező u. 21.Kereskedelem
PR6943MARCO POLO-HÉVÍZ KFT2012.06.26Székhely címe:8380HévízKölcsey Ferenc u. 4.20-09-0723902012.06.26MPH
Telephely címe:8380HévízKölcsey Ferenc u. 4.KereskedelemJavítás
PR1079MAREK JÓZSEF2006.11.06Székhely címe:2000SzentendreElőd u. 11.2009.05.15KészítésJavításMJ
Telephely címe:2000SzentendreElőd u. 11.
PR5587MAREXA KFT2007.02.15Székhely címe:4220HajdúböszörményÁrpád u. 4. 2/11.09-09-0131652013.04.08Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4220HajdúböszörményKorpona u. 14.Kereskedelem
Telephely címe:4060BalmazújvárosVeres Péter u. 15.Kereskedelem
PR6537MARGAYNÉ SZTERJOPULOSZ APHRODITE2010.12.21Székhely címe:1148BudapestKalapács u. 12.56940342011.04.21
Telephely címe:1043BudapestKassai u. 15. VI/38.KészítésJavítás
PR2798MARIANNA ÖTVÖS KFT1999.06.30Székhely címe:3434MályiAkácos u. 10.05-09-0056302010.03.01KereskedelemKészítésJavításKM
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 46.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 111.KereskedelemKészítésJavítás
PR6112MARIK TAMÁS2009.07.24Székhely címe:5430TiszaföldvárÓszőlő Fő út 552009.07.24KereskedelemKészítésJavításMTA
Telephely címe:5000SzolnokGárdonyi út 2.Kereskedelem
PR6577MARKER '97 BT.2011.02.16Székhely címe:2000SzentendreSzűcs József u. 12.13-06-0332412011.02.23M97
Telephely címe:2000SzentendreSzűcs József u. 12.Kereskedelem
PR3672MÁRKIZ BT2000.05.09Székhely címe:9700SzombathelyFő tér 22/7.18-06-1039422013.01.09Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 22. 7-es sz. üzletKereskedelem
PR6421MARKÓ ÉS TÓTH KFT2010.09.06Székhely címe:8900ZalaegerszegKossuth Lajos u. 32. I/3.20-09-0708202010.09.07M T
Telephely címe:8900ZalaegerszegZalaegerszeg Kossuth út 4-6Kereskedelem
Telephely címe:8749ZalakarosGyógyfürdő tér 11/6Kereskedelem
PR5774MÁRKUS EMŐKE2008.01.09Székhely címe:2092BudakesziSugár u. 4741 hrsz.2008.01.09KészítésEMO
Telephely címe:2092BudakesziSugár u. 4741 hrsz.
PR5087MARONNÉ KECSKÉS KATALIN2005.04.05Székhely címe:7090TamásiKárolyi Mihály u. 18.2005.06.07KereskedelemANY
Telephely címe:7090TamásiSzabadság u. 44/a.Kereskedelem
PR6783MAROS ÉKSZER KFT2011.11.15Székhely címe:2626NagymarosHegy u. 1.13-09-1507452012.03.23
Telephely címe:2626NagymarosHegy u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR2038MAROSI ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:3600ÓzdVasvár út 27.45625572011.06.10Kereskedelem
Telephely címe:3600ÓzdVasvár út 27.Kereskedelem
PR4454MAROSI LÁSZLÓ2002.11.25Székhely címe:1011BudapestMária tér4.2007.02.15Készítés1051
Telephely címe:1021BudapestBudakeszi út 47/a.
PR4009MAROSVÁRINÉ ILLÉS ANDREA2001.07.04Székhely címe:1071BudapestDembinszky u. 44.2006.12.20Kereskedelem
Telephely címe:1072BudapestRákóczi út 22.Kereskedelem
PR6993MARQUISE KFT2012.09.19Székhely címe:1051BudapestErzsébet tér 7-8.01-09-8907272013.06.24MQ
Telephely címe:1051BudapestErzsébet tér 7-8.Kereskedelem
PR6749MARTEN GOLD KFT2011.10.11Székhely címe:3526MiskolcSzeles u. 15. fsz. 2.05-09-0226632013.06.03
Telephely címe:3860EncsPetőfi S. u. 40/b.Kereskedelem
Telephely címe:3400MezőkövesdSzent László tér 4.Kereskedelem
PR2648MARTIN S BT.1999.06.30Székhely címe:1056BudapestSörház u. 4. (Molnár u. 23. sarok)01-06-0133582006.12.20KereskedelemKészítésJavításGM
Telephely címe:1056BudapestSörház u.4.Kereskedelem
PR5535MARTINI-ZAKK ZSUZSANNA2006.11.08Székhely címe:7150BonyhádFáy ltp. 25. 1/3.121086242010.06.04KereskedelemKészítésJavításZZS
Telephely címe:7150BonyhádSzabadságtér 8/19.KereskedelemKészítésJavítás
PR5344MARTON ANGÉLA2006.02.28Székhely címe:6500BajaDr. Aszalós u. 4. C. ép.2006.02.28Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaKossuth L. u. 2-4.Kereskedelem
PR4277MÁRTON ZSOLT ATTILA2002.05.07Székhely címe:1087BudapestGaál Mózes u. 5-7.KészítésM
Telephely címe:1087BudapestKönyves Kálmán krt.76. V/2.
PR3696MÁRTONFAI DÉNESNÉ2000.06.05Székhely címe:7191HőgyészZrínyi u. 1.2006.12.21Kereskedelem
Telephely címe:7191HőgyészKossuth tér 13.Kereskedelem
PR6771MARY BAKER ÉKSZER KFT2011.10.26Székhely címe:1125BudapestDániel út 15/2.01-09-9680422012.01.06MBE
Telephely címe:2000SzentendreDumtsa Jenő u. 1.Kereskedelem
PR6394MASINO ZACI KFT2010.08.05Székhely címe:7815HarkányZója u. 6.02-09-07110592012.02.08MSN
Telephely címe:7940SzentlőrincMárcius 15. tér 3/d.Kereskedelem
Telephely címe:8700MarcaliSzéchenyi u. 5-7.Kereskedelem
Telephely címe:7801SiklósFelszabadulás u. 57.Kereskedelem
PR1685MÁSODY DÁNIEL2000.11.06Székhely címe:6723SzegedCsongrádi sgt 124/a.2008.04.09KereskedelemKészítésJavításMD
Telephely címe:6723SzegedSzilléri sgt. 45/a.Kereskedelem
Telephely címe:6762SándorfalvaAlkotmány krt. 12.Kereskedelem
PR3192MASZÁROVITS JÓZSEFNÉ1999.06.30Székhely címe:2120DunakesziDunasor 4.53146992010.09.03KereskedelemMJM
Telephely címe:1093BudapestVámház krt. 1-3. K/25Kereskedelem
PR2825MÁTÉ ANDRÁS1999.06.30Székhely címe:5600BékéscsabaKinizsi u. 8.2009.07.30KereskedelemKészítésJavításMA
Telephely címe:5600BékéscsabaKinizsi u. 8.Kereskedelem
PR6991MÁTÉ ANNA2012.09.19Székhely címe:1102BudapestÁllomás u. 27. 4/14.299136952012.10.02ANN
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6653MÁTÉ GOLD KFT2011.05.24Székhely címe:1202BudapestNagysándor József u. 143.01-09-96172022011.10.17M-G
Telephely címe:1202BudapestNagysándor József u. 143.KereskedelemKészítésJavítás
PR3422MÁTÉFINÉ CSORDÁS MÁRIA1999.06.30Székhely címe:6050LajosmizseSzabadságtér 5.2008.08.07KereskedelemKészítésJavításCs
Telephely címe:6050LajosmizseSzabadságtér 5.Kereskedelem
Telephely címe:6041KerekegyházaFő u. 78-82. fszt. 10.Kereskedelem
PR6729MÁTHÉ HAJNALKA2011.09.15Székhely címe:1081BudapestNépszínház u. 24. II/3.253282842011.09.23H56
Telephely címe:1081BudapestNépszínház u. 24. II/3.KészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3397MATÓK KFT1999.06.30Székhely címe:7100SzekszárdSzéchenyi út 28.17-09-0003652006.12.21Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi út 28.Kereskedelem
PR3417MÁTRAGOLD-585 KFT1999.08.06Székhely címe:3200GyöngyösKont bíró u. 16.10-09-0230602006.12.21Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösMátyás kir. u. 3.Kereskedelem
PR6092MAURUM KFT2009.07.08Székhely címe:2310SzigetszentmiklósGyári út 20.13-09-1276812009.07.08Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósGyári út 12.Kereskedelem
Telephely címe:1238BudapestGrassalkovich út 51.Kereskedelem
PR3864MAX MONEY KFT2000.12.08Székhely címe:1073BudapestKertész u. 39.01-09-664827Kereskedelem
Telephely címe:1064BudapestWeiner Leo u.3.Kereskedelem
PR5865MAX-GOLD KFT2008.05.20Székhely címe:4400NyíregyházaAlkony u. 15. sz.15-09-0720862008.09.24Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaFazekas János tér 3. sz.Kereskedelem
PR5133MAYER ÉS MAYER KFT2005.05.25Székhely címe:2151FótPrésház sor 7.13-09-1011642012.08.23KereskedelemM&M
Telephely címe:1201BudapestVörösmarty u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2100BudapestRemsey krt 25KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2119PécelMaglódi út 12.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1194BudapestAdy E. u. 97-99 D ép. fsz. 02.
üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1185BudapestKassa u. 106.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2200MonorPiactér 10.KereskedelemKészítésJavítás
PR4423MAZÁK KFT2002.11.06Székhely címe:7624PécsFerencesek utcája 29.02-09-0683212009.01.23KereskedelemKészítésJavításMI MI*
Telephely címe:7624PécsFerencesek utcája 29. fszt. 1.Kereskedelem
PR5139MÁZÁS-SZŐKE BT2005.06.02Székhely címe:2235MendeHold u. 4.13-06-0545182005.06.08KereskedelemJavítás
Telephely címe:2235MendeHold u. 8.Kereskedelem
PR6348MAZSAROFF STÚDIÓ KFT2010.06.15Székhely címe:9022GyőrPálffy u. 9.08-09-0198562010.06.15
Telephely címe:9022GyőrPálffy u. 9.Kereskedelem
PR7054MBT SZÁZSZORSZÉP KFT2013.01.02Székhely címe:1116BudapestKisköre u. 20. II/11.01-09-8950822013.01.02
Telephely címe:1116BudapestKisköre u. 20. II/11.Kereskedelem
PR5013MCLAICE 2004 KFT2004.11.25Székhely címe:9081GyőrújbarátPetőfi u. 88.08-09-0124892011.06.06KereskedelemMCL
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBudai u. 41. (Interspar)Kereskedelem
Telephely címe:9020GyőrArany J. u. 22.Kereskedelem
PR5339MECHAI ZSUZSANNA MÁRIA2006.02.21Székhely címe:3231GyöngyössolymosFecske út 53.30483392012.11.05KereskedelemZS*
Telephely címe:3200GyöngyösKossuth L. u. 25.KereskedelemJavítás
Telephely címe:3200GyöngyösKossuth u. 34.KereskedelemJavítás
PR7125MEDIA MODELS KFT2013.05.30Székhely címe:1119BudapestKondorosi út 29.01-09-8851042013.05.30DC
Telephely címe:1116BudapestKecskeméti József u. 36.KereskedelemKészítésJavítás
PR3521MÉDIAGOLD BT1999.11.22Székhely címe:1181BudapestDobozi u. 36/a.01-06-5193132010.06.15KészítésJavításMG
Telephely címe:1181BudapestDobozi u. 36/a.
PR5579MEDIMARKETING PÉNZÜGYI ÉS MARKETING TANÁCSADÓ
KFT
2007.01.29Székhely címe:1025BudapestSzemlőhegy u. 36.01-09-8786722007.11.14KereskedelemFRC
Telephely címe:1062BudapestLázár u. 14.Kereskedelem
PR5120MEDOVARSZKI BT2005.05.17Székhely címe:5600BékéscsabaMenta u. 1.04-06-0055412005.05.17Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaGyóni G. u. 6. fszt. 2.Kereskedelem
PR5563MEEVIDA KFT2006.12.08Székhely címe:1053BudapestFerenciek tere 7-8. 2. lh. 1/4.01-09-8759552008.12.10KereskedelemMEV
Telephely címe:1062BudapestAndrássy út 27.Kereskedelem
PR5678MEGA-SILVER BT2007.08.08Székhely címe:1144BudapestCsertő park 2. IV. em. 40.01-06-7772662007.08.08Kereskedelem
Telephely címe:2045TörökbálintTorbágy u. 1. CORA folyosó 2-esKereskedelem
PR6754MEISELS MAGYARORSZÁG KFT2011.10.13Székhely címe:1183BudapestAttila utca 19.01-09-9417362011.10.13MEF
Telephely címe:1183BudapestAttila utca 19.Kereskedelem
PR6249MELIAFLL KFT2010.01.13Székhely címe:1095BudapestLechner Ödön fasor 2. B/60901-09-9317112013.02.11
Telephely címe:6000KecskemétDeák Ferenc tér 6.KereskedelemJavítás
PR5449MENYHÁRT RICHÁRD2006.07.13Székhely címe:1082BudapestBaross u. 78.2008.06.12KészítésMR
Telephely címe:1082BudapestBaross u. 78.
PR5778MERCI-DESING KFT2008.01.14Székhely címe:2072ZsámbékDiófa u. 9.13-09-1166952010.11.02KereskedelemMER
Telephely címe:2072ZsámbékAkadémia u. 1. 9. sz. üzletKereskedelem
PR5839MERGL RÓBERT2008.04.16Székhely címe:8060MórKinizsi Pál u. 29.2008.09.10Kereskedelem
Telephely címe:8060MórDeák F. u. 28.Kereskedelem
PR5580MESESZÉP 2006 KFT2007.01.29Székhely címe:2000SzentendreBogdányi út 8.13-09-1101122007.01.29KereskedelemMSP
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi út 8.Kereskedelem
PR1326MESS ISTVÁN2001.08.29Székhely címe:2451ErcsiZrínyi u. 17.2007.01.03KészítésJavításMI
Telephely címe:2451ErcsiZrínyi u. 17.
Telephely címe:2120DunakesziKazinczy u. 11.
PR7010MÉSZÁROS ANIKÓ2012.10.19Székhely címe:2942NagyigmándBercsényi M. u. 12.304532932012.11.12M A
Telephely címe:9021GyőrJókai u. 13-17.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2942NagyigmándBercsényi M. u. 12.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5044MÉSZÁROS MIHÁLYNÉ2005.01.20Székhely címe:2235MendeFő út 1.2005.01.20Kereskedelem
Telephely címe:2235MendeFő út 1.Kereskedelem
PR2731MÉSZÁROS MIKLÓSNÉ1999.06.30Székhely címe:9300CsornaFelsőszeri lakótelep 27.2011.03.03Kereskedelem
Telephely címe:9300CsornaErzsébet királyné u. 1.Kereskedelem
OR1062METAL-ART ZRT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502012.12.07KereskedelemKészítésJavításPV PV*
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.KereskedelemKészítésJavítás
OR1063METAL-ART ZRT DÍSZMŰ1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502009.01.29KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
OR1064METAL-ART ZRT EXPORT RAKTÁR1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502007.05.24KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
OR1069METAL-ART ZRT EZÜST ÖTVÖS1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502007.05.24KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
OR1070METAL-ART ZRT FÉMTÖMEGCIKK1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502007.05.24KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
OR1065METAL-ART ZRT LÁNCÜZEM1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502008.01.21KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
OR1076METAL-ART ZRT MŰSZAKI IG.1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 10201-10-0423502010.06.18KereskedelemKészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102Kereskedelem
Telephely címe:1053BudapestFerenciek tere 11.Kereskedelem
OR1066METAL-ART ZRT NEMESF.BELK.RAKT.1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502007.05.24KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
OR1067METAL-ART ZRT NEMESFÉM RAKTÁR1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502007.05.24KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102
OR1068METAL-ART ZRT TANMŰHELY1999.06.30Székhely címe:1089BudapestÜllői út 102.01-10-0423502007.05.24KészítésJavításPV
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.
PR6028METÁL-BOY KFT2009.03.24Székhely címe:2030ÉrdDélibáb u. 14-1613-09-1053772013.01.28Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdDélibáb u. 14-16.Kereskedelem
PR5026METÁLIUM KFT2004.12.08Székhely címe:1184BudapestRezeda u. 3/a.01-09-7312922005.04.28KereskedelemJavítás
Telephely címe:1181BudapestÜllői út 467. 1. sz. üzletKereskedelem
PR3931METYOVINYI ISTVÁNNÉ2001.03.20Székhely címe:2651RétságRákóczi út 57.14511292010.03.24Kereskedelem
PR1683MEZEI SÁNDOR2003.03.28Székhely címe:4400NyíregyházaDebreceni út. 86.2008.02.05KészítésJavításMS
Telephely címe:4400NyíregyházaDebreceni út. 86.
PR2918MEZEI ZSÓFIA1998.10.06Székhely címe:2310SzigetszentmiklósSzentmiklós útja 3. E. ép.2008.01.18KészítésJavításMZS
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósSzentmiklósi út 3/e.
Telephely címe:1118BudapestTörökugrató u. 24.
PR5909MEZŐ GÁBOR2008.08.28Székhely címe:3400MezőkövesdJázmin u.29.160192952011.01.21KészítésJavításMG2
Telephely címe:3300EgerJókai Mór utca 10.KereskedelemKészítésJavítás
PR3172MEZZOFORMA BT1998.11.10Székhely címe:1118BudapestHimfy u. 3.01-06-5151822007.01.04KészítésJavításM
Telephely címe:1118BudapestHimfy u. 3.
PR6962MGOLD AND SILVER KFT2012.07.25Székhely címe:1089BudapestElnök u. 1.01-09-9696122012.09.13
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.Kereskedelem
PR4985M-GOLD KFT.2004.11.03Székhely címe:3553KistokajJókai u. 9.05-09-0099132009.07.10KereskedelemKészítésJavításME
Telephely címe:3860EncsPetőfi S. u. 40.Kereskedelem
PR5455MICROARCHEO KFT.2006.07.18Székhely címe:1225BudapestNagytétényi út 242. fszt. 2.01-09-8623522006.07.18KészítésFIGURÁLIS
Telephely címe:2049DiósdÁrvalányhaj u. 16.
PR4631MIDASZ GOLD KFT2003.08.05Székhely címe:1066BudapestTeréz krt. 40.01-09-7158322007.01.04KereskedelemKészítésJavításMG MGK
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt 40.Kereskedelem
PR5262MIETH LÁSZLÓ2005.11.10Székhely címe:7838VajszlóSzéchenyi u. 4.2009.06.22Kereskedelem
Telephely címe:7838VajszlóSzéchényi u.4.Kereskedelem
PR2443MIHALEK MÁRIA1998.10.06Székhely címe:6723SzegedGáz u. 2/B.214342142010.10.15KészítésJavításMm
Telephely címe:6724SzegedCserzy M. u. 30/A.KészítésJavítás
PR4497MIHALOVITS ANDRÁS2003.02.10Székhely címe:1238BudapestLáng Endre u.45.61616022010.10.12KészítésJavításMA
Telephely címe:1238BudapestLáng Endre u.45.
PR4153MIKLÓS ÉS TÁRSA BT2001.12.05Székhely címe:1117BudapestFehérvári út 27.01-06-7461612007.01.04KereskedelemKészítésJavításM(kővel)
Telephely címe:1117BudapestFehárvári út 27.Kereskedelem
PR3152MILAGRO KFT1999.06.30Székhely címe:1061BudapestAndrássy út 26.01-09-6761762007.01.04KereskedelemKészítésJavításMi *M*
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 26.Kereskedelem
PR7135MI-LAN COMP BT2013.06.24Székhely címe:3528MiskolcVisó köz 3.05-06-0154762013.06.24
Telephely címe:3528MiskolcVisó köz 3.Kereskedelem
PR5403MILÁNÉZ ÉKSZER KFT2006.05.15Székhely címe:1083BudapestSzigony u.2/a.VII/21.01-06-7700852009.03.31KereskedelemKészítésJavításMIL
Telephely címe:1096BudapestSobieski János u.40.Kereskedelem
PR6357MILFORD-GOLD KFT2010.06.25Székhely címe:8000SzékesfehérvárÁnyos Pál u. 3. fszt. 2.07-09-0184852011.05.24MFB
Telephely címe:1041BudapestDeák F. u. 32.KereskedelemKészítésJavítás
PR3118MINATORE BT1999.06.30Székhely címe:1046BudapestDunakeszi u. 10-12.01-06-7177742007.01.04KereskedelemKészítésJavításMO
Telephely címe:1046BudapestDunakeszi u. 10.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4648MINDENES VEGYESBOLT BT2003.08.28Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa utca 18-20.01-06-0132892007.01.04Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18-20.Kereskedelem
PR6948MIN-EXPECT KFT2012.06.28Székhely címe:1067BudapestEötvös u. 26/B.01-09-9731212013.06.28MNX
Telephely címe:1067BudapestEötvös u. 26/B.Kereskedelem
PR3674MINI-BIZI ÉS ZÁLOGHÁZ KFT2000.05.11Székhely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 20.20-09-0644492009.12.11Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 20.Kereskedelem
PR5861MINI-BRILL ÉKSZER KFT2008.05.15Székhely címe:9024GyőrMécs L. u. 16.01-09-8949692011.12.01KereskedelemJavítás
Telephely címe:9024GyőrMécs L. u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaKossuth L. u. 13Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaCelli út 5/3 TescoKereskedelem
Telephely címe:2092BudakesziBianka u. 1. TescoKereskedelem
Telephely címe:1097BudapestKoppány u. 2-4. TescoKereskedelem
PR6439MINI-SOUVENIR KFT2010.09.20Székhely címe:2600VácBácska u. 10.13-09-1224602013.03.26MIN
Telephely címe:1014BudapestKrisztina krt. 41-43.Kereskedelem
PR3967MINTACOOP IPARI KFT2001.05.14Székhely címe:1021BudapestHűvösvölgyi út 28. tetőtér01-09-0662152008.02.06KészítésJavításVS
Telephely címe:1082BudapestÜllői út 64.
PR6889M-INVESTMENT BT2012.03.28Székhely címe:4031DebrecenDerekassy I. u. 22/c.09-06-0053502012.03.28
Telephely címe:1096BudapestLenhossék u. 3. F. ép. 2/1.Kereskedelem
PR3127MIORA BT1999.06.30Székhely címe:1162BudapestRozsos u. 19.01-06-6186152007.03.06Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestKerepesi út 73. Plaza Üzletház
4. sz. üzlet
Kereskedelem
PR1823MIRAGE-PLUSSZ BT2000.01.01Székhely címe:1073BudapestKertész u. 3901-06-1153952010.06.21Kereskedelem
Telephely címe:1073BudapestKertész u. 31.KereskedelemKészítésJavítás
PR5495MIRO 2006 KFT2006.09.12Székhely címe:3000HatvanViola u. 22.10-09-0271002006.09.12Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanHorváth Mihály u.l4.fsz.3.Kereskedelem
PR4440MISINÉ MAROSI EDIT2002.11.13Székhely címe:3360HevesFő út 8. III/2.2008.07.22KereskedelemKészítésJavításME
Telephely címe:3360HevesHősök tere 5.Kereskedelem
PR6123MISKEI BRIGITTA2009.08.06Székhely címe:6422TompaJókai u.24.175334992012.01.19Kereskedelem
Telephely címe:6422TompaJókai u.24.Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasHősök tereKereskedelem
PR5217MISS ELI KFT2005.09.15Székhely címe:1116BudapestFegyvernek u. 2-4.01-09-6655332007.09.14KereskedelemATI
Telephely címe:1089BudapestBíró Lajos u. 68.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsNagy Lajos király útja 2. fsz. 19.Kereskedelem
PR5168MISTER KARÁT KFT2005.07.18Székhely címe:3531MiskolcBársony J. út 7. 21...05-09-0123422006.08.07Kereskedelem
Telephely címe:3531MiskolcBársony J. út 7. 21...Kereskedelem
PR3033MIZSÉP-TRANSZ KFT1999.06.30Székhely címe:6050LajosmizseDankó P. u. 1.03-09-1059532011.01.13Kereskedelem
Telephely címe:6050LajosmizseSzabadságtér 8-9.Kereskedelem
PR5826MIZSER SÁNDOR2008.03.28Székhely címe:3422BükkábrányVörös Hadsereg út 37.2009.02.04KészítésMSA
Telephely címe:3422BükkábrányVörös Hadsereg út 37.
OR1000MKEH-NEHITISzékhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.3.2011.12.220H4, 0H5, NHH 0H6
PR5717MKERÁMIA KFT2007.10.11Székhely címe:1085BudapestHoránszky u. 12. IV/1.01-09-8851052009.08.07Kereskedelem
Telephely címe:1065BudapestFalk Miksa u. 24-26.Kereskedelem
PR3960MMG ÉS TÁRSAI BT2001.05.07Székhely címe:8380HévízSzéchenyi utca 1520-06-0358732009.09.10KereskedelemKészítésJavításMM
Telephely címe:8380HévízErzsébet királyné utca 17. II. üzl.Kereskedelem
PR5294MOB-ART KFT2005.12.08Székhely címe:1039BudapestHasáb köz 5.01-09-7310862005.12.09Kereskedelem
Telephely címe:1012BudapestSzentháromság u. 1-3.Kereskedelem
PR5252MOBIL-DESIGN KFT2005.11.09Székhely címe:2800TatabányaSárberki ltp. 127. fszt. 1.11-09-0091122005.11.17Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaSárberki ltp. 4140/4 hrsz. (új
üzletsor)
Kereskedelem
PR6487MOL NYRT.2010.11.05Székhely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u.
18.
01-10-0416832010.11.02
Telephely címe:2481VelenceM7 autópálya IKereskedelem
Telephely címe:2481VelenceM 7. autópálya II.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaBartók Béla útKereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaSportcsarnok, Gyulai útKereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaSzegedi útKereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelySzántó Kovács János út 170.Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyTóalj útKereskedelem
Telephely címe:5820MezőhegyesKinizsi tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:5800MezőkovácsházaMezőhegyesi útKereskedelem
Telephely címe:5931NagyszénásOrosházi útKereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaKettőssánc térKereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaVásárhelyi útKereskedelem
Telephely címe:6750Szeged47.sz.fkl. út (Algyő Pf.:11)Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedCsongrádi sugárútKereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:6728SzegedDorozsmai út 20.Kereskedelem
Telephely címe:6725SzegedKálvária sugárút 96.Kereskedelem
Telephely címe:6771SzegedMakai útKereskedelem
Telephely címe:6725SzegedTompai Kapu út 6.Kereskedelem
Telephely címe:6430BácsalmásBacknang út 7.Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaSzegedi útKereskedelem
Telephely címe:7140BátaszékBudai út 114-116.Kereskedelem
Telephely címe:7150BonyhádZrínyi Miklós u. 25.Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaNegyvennyolcas útKereskedelem
Telephely címe:6237KecelCsászártöltési u. 50.Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasMajsai út 18.Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsEszéki útKereskedelem
Telephely címe:7700MohácsPécsi útKereskedelem
Telephely címe:7624PécsSzigeti útKereskedelem
Telephely címe:7720Pécsvárad6. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdCsatári TorokKereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdPásztor út 6.Kereskedelem
Telephely címe:7090TamásiSzabadság u. 90.Kereskedelem
Telephely címe:7130TolnaSzedresi u.Kereskedelem
Telephely címe:7191HőgyészAdy Endre útKereskedelem
Telephely címe:7084PincehelyKossuth u.4.Kereskedelem
Telephely címe:6230SoltvadkertKossuth L. u. 81/AKereskedelem
Telephely címe:6346SükösdDózsa György út 1.Kereskedelem
Telephely címe:1165BudapestArany J. u. 106. (XVI.)Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestFehér u. 3. (X.)Kereskedelem
Telephely címe:1107BudapestKőbányai út(X.)Kereskedelem
Telephely címe:1192BudapestNagykőrösi út (XIX.)Kereskedelem
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi útKereskedelem
Telephely címe:1173BudapestPesti út. 5. (XVII.)Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestÜllői út 661. (XVIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestÜllői u.738. (XVIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1163BudapestVeres Péter út 105-107. (XVI.)Kereskedelem
Telephely címe:1194BudapestPuskás F. u. (XIX.)Kereskedelem
Telephely címe:1098BudapestNapfény u. 26. (IX.)Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőSzabadság u.12.Kereskedelem
Telephely címe:2144KerepesSzabadság útKereskedelem
Telephely címe:2146MogyoródHungaroringKereskedelem
Telephely címe:2119PécelKöztársaság térKereskedelem
Telephely címe:2112VeresegyházFő u.Kereskedelem
Telephely címe:9343Beled86.sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:9500CelldömölkOstffy térKereskedelem
Telephely címe:9841KámJókai Mór út 2.Kereskedelem
Telephely címe:9330KapuvárGyőri útKereskedelem
Telephely címe:9730KőszegPetőfi S. térKereskedelem
Telephely címe:9900KörmendRákóczi Ferenc útKereskedelem
Telephely címe:9485Nagycenk84.sz.fkl. útKereskedelem
Telephely címe:9955Rábafüzes8 - as útKereskedelem
Telephely címe:9600SárvárVágóhíd u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronHatárátkelő I. (kimenő)Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronKőfaragó térKereskedelem
Telephely címe:9970SzentgotthárdRábafüzesi út 1.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyAdy Endre térKereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyZanati útKereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyZanati út II.Kereskedelem
Telephely címe:9800VasvárDr. Tretter László u. 52.Kereskedelem
Telephely címe:9735CsepregRákóczi útKereskedelem
Telephely címe:9461LövőKőszegi út hrsz. 0179/39Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatKővári útKereskedelem
Telephely címe:2510DorogBécsi útKereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomDorogi út (111. sz. fkl. út)Kereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomVisegrádi útKereskedelem
Telephely címe:2686GalgagutaKossuth u. 27.Kereskedelem
Telephely címe:2016LeányfaluMóricz Zsigmond út 165.Kereskedelem
Telephely címe:2626NagymarosVáci út 119.Kereskedelem
Telephely címe:2085Pilisvörösvár10. sz. fkl. út (Hrsz. 0140/31.)Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2013PomázÁrpád fejedelem u.Kereskedelem
Telephely címe:2651Rétság2. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánBudapesti u.Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 77-89.Kereskedelem
Telephely címe:3170SzécsénySalgótarjáni útKereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreVasúti villasor 6.Kereskedelem
Telephely címe:2600VácBalassagyarmati útKereskedelem
Telephely címe:2600VácDiadaltérKereskedelem
Telephely címe:2025Visegrád11. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:7570BarcsErkel Ferenc utca hrsz. 1931Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárKöztársaság u. 27. (Tüskevár)Kereskedelem
Telephely címe:7815HarkányPécsi útKereskedelem
Telephely címe:7530KadarkútKaposvári u.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárFüredi út 180.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárVásár térKereskedelem
Telephely címe:7300KomlóFeketegyémánt térKereskedelem
Telephely címe:7615Pécs6. sz. fkl. út (Cserkút)Kereskedelem
Telephely címe:7633PécsEndresz útKereskedelem
Telephely címe:7629PécsKomlói útKereskedelem
Telephely címe:7632PécsMaléter Pál u. Hrsz. 21169Kereskedelem
Telephely címe:7370SásdNoszlopy Gáspár u.Kereskedelem
Telephely címe:7800SiklósSzent István térKereskedelem
Telephely címe:7900SzigetvárJózsef Attila u. 66.Kereskedelem
Telephely címe:7838VajszlóSzéchenyi István út 34.Kereskedelem
Telephely címe:7773VillányVirágosi út hrsz. 0102.Kereskedelem
Telephely címe:7251KapospulaRákóczi út 10.Kereskedelem
Telephely címe:7936Szentlászló066/2 hrsz.Kereskedelem
Telephely címe:8400AjkaFő út /Aranyvölgyi utca/Kereskedelem
Telephely címe:8448Bakonygyepes8. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:8172Balatonakarattya71. sz. főútKereskedelem
Telephely címe:8220BalatonalmádiFőzfői út 5. (71-es út)Kereskedelem
Telephely címe:8230BalatonfüredSzéchenyi István útKereskedelem
Telephely címe:8135Dég64.sz.fkl. útKereskedelem
Telephely címe:8060MórNemes utca (81-es út)Kereskedelem
Telephely címe:8291NagyvázsonyTemplom kertKereskedelem
Telephely címe:8500PápaCsóka fogadó, Jókai út 63.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaGyőri útKereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBalatoni útKereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárSárkeresztúri út 8.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárSeregélyesi útKereskedelem
Telephely címe:8100Várpalota8. sz. fkl. út I. (jobb)Kereskedelem
Telephely címe:8100Várpalota8. sz. fkl. út II. (bal)Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémBudapesti u.Kereskedelem
Telephely címe:8420ZircKossuth Lajos útKereskedelem
Telephely címe:9300CsornaSoproni útKereskedelem
Telephely címe:9027GyőrBudai út (Mártírok u.)Kereskedelem
Telephely címe:9026GyőrGalántai útKereskedelem
Telephely címe:9024GyőrNagy Imre u.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrTatai útKereskedelem
Telephely címe:2900KomáromMártírok útja 82.Kereskedelem
Telephely címe:2071M1 autópálya22-es kmKereskedelem
Telephely címe:2071M1 autópálya22-es km II. (bal oldal)Kereskedelem
Telephely címe:9201MosonmagyaróvárM1-M15. autópálya I.
(Pf.: 109/1)
Kereskedelem
Telephely címe:9201MosonmagyaróvárM1-M15. autópálya II.
(Pf.:109)
Kereskedelem
Telephely címe:9224RajkaBem József u.Kereskedelem
Telephely címe:2890TataVértesszőlősi út (bal oldal)Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaGyőri útKereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaKossuth Lajos u.Kereskedelem
Telephely címe:2040TörökbálintM0 autópálya 6 km. szelv.Kereskedelem
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárHalászi út 0139/3 Hrsz.Kereskedelem
Telephely címe:5465CserkeszőlőKecskeméti útKereskedelem
Telephely címe:6640CsongrádSzentesi útKereskedelem
Telephely címe:5510DéváványaSport u. 5.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:5231Fegyvernek4. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:5500GyomaendrődFő útKereskedelem
Telephely címe:6120KiskunmajsaHalasi u. 99.Kereskedelem
Telephely címe:6760Kisteleki.5. sz. fkl. út jobb oldalKereskedelem
Telephely címe:5440KunszentmártonSzentesi útKereskedelem
Telephely címe:5400MezőtúrBalassi Bálint u.Kereskedelem
Telephely címe:5540SzarvasBékéscsabai útKereskedelem
Telephely címe:6600SzentesAttila útKereskedelem
Telephely címe:6060TiszakécskeSzolnoki u.Kereskedelem
Telephely címe:5200TörökszentmiklósKossuth Lajos út 92-94.Kereskedelem
Telephely címe:5420TúrkeveKisújszállási u.Kereskedelem
Telephely címe:3373Besenyőtelek33 sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3390Füzesabony33. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3390FüzesabonyMaklári útKereskedelem
Telephely címe:3360HevesCsáti útKereskedelem
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaXIII. ker. 3.Kereskedelem
Telephely címe:4100Berettyóújfalu42. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:4100Berettyóújfalu47. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:4110Biharkeresztes42. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:4029DebrecenBenedek térKereskedelem
Telephely címe:4030DebrecenMikepércsi út I. (kimenő)Kereskedelem
Telephely címe:4030DebrecenMikepércsi út II. (bejövő)Kereskedelem
Telephely címe:4033DebrecenSámsoni útKereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenSegner térKereskedelem
Telephely címe:5700GyulaCsabai útKereskedelem
Telephely címe:4274HosszúpályiFöldvár u. l/a.Kereskedelem
Telephely címe:4138KomádiSzent István út 24.Kereskedelem
Telephely címe:5650MezőberényBékési útKereskedelem
Telephely címe:5720SarkadVásártér 1-3Kereskedelem
Telephely címe:5520SzeghalomAdy Endre útKereskedelem
Telephely címe:4287VámospércsDebreceni útKereskedelem
Telephely címe:4030DebrecenMonostorpályi út 35/aKereskedelem
Telephely címe:2092BudakesziTemető út (Hrsz.: 2405)Kereskedelem
Telephely címe:1134BudapestDózsa György út 144. (XIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1046BudapestFóti út 130. (IV.)Kereskedelem
Telephely címe:1133BudapestGaram u.2. (XIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestHős u. 9. (VIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1143BudapestHungária krt. 83-85. (XIV.)Kereskedelem
Telephely címe:1021BudapestHűvösvölgyi út 136. (II.)Kereskedelem
Telephely címe:1211BudapestKossuth L. u. 3. (XXI.)Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestPap Károly u. (XIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1145BudapestRóna u. 170. (XIV.)Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestVáci út 178. (XIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1146BudapestVágány u. 21. (XIV.)Kereskedelem
Telephely címe:1151BudapestBogáncs u. (XV.)Kereskedelem
Telephely címe:1155BudapestKaratna tér (XV.)Kereskedelem
Telephely címe:1213BudapestSzent István út (XXI.)Kereskedelem
Telephely címe:2315SzigethalomPetőfi S. u.Kereskedelem
Telephely címe:1149BudapestMogyoródi út 32. (XIV.)Kereskedelem
Telephely címe:2457Adony6. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:7020Dunaföldvár6-os útKereskedelem
Telephely címe:2400Dunaújváros6. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:2451ErcsiM6 I. (kimenő) (M6 külterület
30 km szelvény)
Kereskedelem
Telephely címe:2451ErcsiM6 II. (bejövő) (M6 külterület
30 km szelvény)
Kereskedelem
Telephely címe:2483GárdonySzabadság u.Kereskedelem
Telephely címe:2340KiskunlacházaHadház u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:6090KunszentmiklósSzabadság u. 30.Kereskedelem
Telephely címe:7030Paks6. sz. fkl. út balKereskedelem
Telephely címe:2300RáckeveKossuth L. u.Kereskedelem
Telephely címe:7000SárbogárdKöztársaság út 147.Kereskedelem
Telephely címe:6320SoltVecsei u. 52.Kereskedelem
Telephely címe:6080SzabadszállásPetőfi S. u. 19.Kereskedelem
Telephely címe:7056SzekszárdM6 I. jobb oldalKereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7056SzekszárdM6 II. bal oldalKereskedelem
Telephely címe:8261Badacsony71. sz. főútKereskedelem
Telephely címe:8460DevecserPápai útKereskedelem
Telephely címe:8380HévízHévízi útKereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyFestetics György u.Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyTapolcai útKereskedelem
Telephely címe:8960LentiSzéchenyi tér 3.Kereskedelem
Telephely címe:8868LetenyeBajcsy-Zsilinszky Endre u.Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaBalatoni útKereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaCampingKereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaElkerülő útKereskedelem
Telephely címe:8978Rédics86.sz.fkl. útKereskedelem
Telephely címe:8330SümegAlkotmány u.Kereskedelem
Telephely címe:8300TapolcaKeszthelyi u.Kereskedelem
Telephely címe:8300TapolcaKossuth útKereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegBalatoni út I.Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegBalatoni út II. (Parkerdő)Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegZrínyi Miklós út 20.Kereskedelem
Telephely címe:3780Edelény27. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3860Encs3. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3700KazincbarcikaMucsonyi útKereskedelem
Telephely címe:3450MezőcsátNyékládházi útKereskedelem
Telephely címe:3400MezőkövesdNyárádi útKereskedelem
Telephely címe:3526MiskolcBúza térKereskedelem
Telephely címe:3508MiskolcPesti út I. (bemenő)Kereskedelem
Telephely címe:3508MiskolcPesti út II. (kijövő)Kereskedelem
Telephely címe:3540MiskolcVasgyár útKereskedelem
Telephely címe:3600ÓzdVasvár út (25-ös út)Kereskedelem
Telephely címe:3630Putnok26. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3770SajószentpéterKossuth Lajos útKereskedelem
Telephely címe:3950SárospatakWesselényi Miklós útKereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyVárhegy utcaKereskedelem
Telephely címe:3900Szerencs37. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3800SzikszóVásártér/Miskolci u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:3348SzilvásváradEgri út 34.Kereskedelem
Telephely címe:4031DebrecenIstván út 147.Kereskedelem
Telephely címe:4027DebrecenBöszörményi útKereskedelem
Telephely címe:4220HajdúböszörményDebreceni út 1.Kereskedelem
Telephely címe:4087HajdúdorogBöszörményi út 85.Kereskedelem
Telephely címe:4080HajdúnánásTisza vasvári útKereskedelem
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóDebreceni útKereskedelem
Telephely címe:5300KarcagGyarmati u.Kereskedelem
Telephely címe:5300KarcagMadarasi útKereskedelem
Telephely címe:5310Kisújszállás4. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:5340KunhegyesKossuth Lajos u. 74-78.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaSzéna térKereskedelem
Telephely címe:4090PolgárHajdú u. 16.(Munkácsy út)Kereskedelem
Telephely címe:4150PüspökladányKeleti sor 17.Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredAdy Endre útKereskedelem
Telephely címe:3580Tisza új város35.sz.fkl. útKereskedelem
Telephely címe:5241AbádszalókFüredi út (hrsz.: 1547/3)Kereskedelem
Telephely címe:8623BalatonföldvárSzentgyörgyi útKereskedelem
Telephely címe:8648Balatonkeresztúr7. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:8638BalatonlelleM7 I. (kimenő)Kereskedelem
Telephely címe:8638BalatonlelleM7 II. (bejövő)Kereskedelem
Telephely címe:8638BalatonlelleRákóczi Ferenc u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:8719BöhönyeSzabadság u.Kereskedelem
Telephely címe:8840CsurgóIharos útKereskedelem
Telephely címe:8640FonyódJózsef Attila u. (Bélatelep)Kereskedelem
Telephely címe:8700MarcaliNoszlopy Gáspár u. 37.Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádLábodi útKereskedelem
Telephely címe:8600SiófokWesselényi u. 106.Kereskedelem
Telephely címe:8660TabSiófoki útKereskedelem
Telephely címe:8751ZalakomárM7 I. (kimenő)Kereskedelem
Telephely címe:8751ZalakomárM7 II. (bejövő)Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:8621ZamárdiEndrédi útKereskedelem
Telephely címe:7562SegesdDózsa György térKereskedelem
Telephely címe:1239BudapestÓcsai u. kimenő (XXIII.)Kereskedelem
Telephely címe:2370Dabas50.sz.fkl. útKereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiFő útKereskedelem
Telephely címe:2360GyálKörösi útKereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétBékéscsabai útKereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétBudai u.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétKatona József térKereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétM5 autópályaKereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétM5 autópálya jobbKereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétSzolnokhegyi út /Repülőtéri út/Kereskedelem
Telephely címe:6050Lajosmizse50. sz. út jobb oldalKereskedelem
Telephely címe:6763SzatymazM5 autópálya 151,5 km bal
oldal
Kereskedelem
Telephely címe:6763SzatymazM5 autópálya 151,5 km jobb
oldal
Kereskedelem
Telephely címe:2220VecsésM0 I. (jobb)Kereskedelem
Telephely címe:2220VecsésM0 II. (bal)Kereskedelem
Telephely címe:6078JakabszállásII. kerület 19.Kereskedelem
Telephely címe:2740AbonyRadák u.Kereskedelem
Telephely címe:2170AszódPesti út 3.Kereskedelem
Telephely címe:2700CeglédNagykőrösi útKereskedelem
Telephely címe:2700CeglédPesti út 87.Kereskedelem
Telephely címe:2230GyömrőMendei útKereskedelem
Telephely címe:3000HatvanJászberényi útKereskedelem
Telephely címe:3000HatvanRákóczi útKereskedelem
Telephely címe:5100JászberényNagykátai útKereskedelem
Telephely címe:5100JászberénySzolnoki u.Kereskedelem
Telephely címe:2200Monor4.sz. fkl. út (Katalin Csárda)Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaAdy Endre u.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokGábor Áron térKereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokAbonyi útKereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokElkerülő útKereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokPozsonyi útKereskedelem
Telephely címe:3000HatvanElkerülő útKereskedelem
Telephely címe:3021Lőrinci21.sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3042PalotásSzabadságKereskedelem
Telephely címe:6030PásztóFő útKereskedelem
Telephely címe:2225ÜllőK-Sped Krt. (Viktória Ipari Park)Kereskedelem
Telephely címe:4561Baktalórántháza41.sz. főútKereskedelem
Telephely címe:4765CsengerAdy Endre u.Kereskedelem
Telephely címe:4900FehérgyarmatAlkotmány út 31.Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaAttila útKereskedelem
Telephely címe:4700MátészalkaVásártér 5.Kereskedelem
Telephely címe:4300NyírbátorCsászári útKereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaPazonyi útKereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaTokaji út (Repülőtér)Kereskedelem
Telephely címe:4243Téglás4. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:4450Tisza lökTáncsics Mihály u. 86.Kereskedelem
Telephely címe:3910TokajTarcali út 86.Kereskedelem
Telephely címe:4244Újfehértó4.sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:4800VásárosnaményNyíregyházi út 1.Kereskedelem
Telephely címe:4625Záhony4. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:4492DombrádTiszakanyári út (Hágóhegy)Kereskedelem
Telephely címe:4471GávavencsellőPetőfi S. u. 53.Kereskedelem
Telephely címe:4326MáriapócsPócsi sarokKereskedelem
Telephely címe:4320NagykállóKorányi Frigyes útKereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaNagykállói útKereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsMETROKereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsRepülőtér (Kinizsi u. 4047/2
hrsz.)
Kereskedelem
Telephely címe:1119BudapestBorszéki u.Kereskedelem
Telephely címe:1125BudapestIstenhegyi u. 55. (XII.)Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1016BudapestMészáros u. 19. (I.)Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGolgota tér (VIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1082BudapestFutó u. (VIII.)Kereskedelem
Telephely címe:1033BudapestMozaik u.3. (III.)Kereskedelem
Telephely címe:1118BudapestRétköz utca (XI.)Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestIrinyi u.45. (XI.)Kereskedelem
Telephely címe:1097BudapestGubacsi u. 27. (IX.)Kereskedelem
Telephely címe:2049DiósdTétényi u. 2. (hrsz 3666/1)Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudai út I.Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudai út II.Kereskedelem
Telephely címe:2440SzázhalombattaBekötő útKereskedelem
Telephely címe:2443SzázhalombattaDUFI Olajmunkás út 2.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestPrielle Kornélia u. (XI.)Kereskedelem
Telephely címe:1036BudapestÁrpád fejedelem út 103. (III.)Kereskedelem
Telephely címe:2060BicskeBotond térKereskedelem
Telephely címe:1116BudapestHunyadi János út 2. (XI.)Kereskedelem
Telephely címe:3078Bátonyterenye21. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3300EgerKistályai útKereskedelem
Telephely címe:3300EgerKővágó térKereskedelem
Telephely címe:3300EgerMátyás király útKereskedelem
Telephely címe:3300EgerRákóczi útKereskedelem
Telephely címe:4075Görbeháza M3M3 I. (182,5-ös km kő, hrsz:
0437/8)
Kereskedelem
Telephely címe:4075Görbeháza M3M3 II. (182,5-ös km kő, hrsz:
0437/6)
Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösAlkotmány út 19.Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösPesti útKereskedelem
Telephely címe:3000HatvanM3 I.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanM3 II.Kereskedelem
Telephely címe:3355Kápolna3. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3244Parádfürdő24. sz. fkl. útKereskedelem
Telephely címe:3250PétervásáraOrgona út 6.Kereskedelem
Telephely címe:3350Rekettyés pihenőhelyM3 I.Kereskedelem
Telephely címe:3350Rekettyés pihenőhelyM3 II.Kereskedelem
PR5540MOLDAVIT KFT2006.11.15Székhely címe:5008SzolnokKertész u. 71.16-09-0090262007.04.03Kereskedelem
Telephely címe:2700CeglédTeleki u. 9.Kereskedelem
PR6098MOLNÁR ANIKÓ2009.07.15Székhely címe:1165BudapestNyílhegy u.8.2009.07.15Kereskedelem
Telephely címe:1165BudapestNyílhegy u.8.Kereskedelem
PR1677MOLNÁR BALÁZSNÉ1999.06.30Székhely címe:1035BudapestVörösvári út 25.2009.03.19KereskedelemKészítésJavításZS
Telephely címe:1035BudapestVörösvári út 25.Kereskedelem
PR1744MOLNÁR ERZSÉBET1999.06.30Székhely címe:2330DunaharasztiFő út 118.27076622011.03.03KereskedelemKészítésJavításAF
Telephely címe:2330DunakesziFő út 118.KereskedelemKészítésJavítás
PR3238MOLNÁR ÉS MOLNÁR DIAMANT KFT1999.06.30Székhely címe:6723SzegedFelső Tisza-part 27. III.13.06-09-0007192007.09.06KereskedelemKészítésJavításMG MGM
Telephely címe:6720SzegedHorváth M. u.7.Kereskedelem
PR2953MOLNÁR GÁBOR1998.10.06Székhely címe:2200MonorToldi u. 13.2007.01.17KészítésMG
Telephely címe:2200MonorToldi u.13.
PR3895MOLNÁR GÉZA2001.01.31Székhely címe:1053BudapestKecskeméti u.8.2007.01.17Kereskedelem
Telephely címe:1144BudapestCsertő park 17.Kereskedelem
PR1766MOLNÁR GYÖNGYVÉR ENIKŐ1999.06.30Székhely címe:2840OroszlányRákóczi út 88.2008.08.04KereskedelemKészítésJavításMP
Telephely címe:2840OroszlányRákóczi út 88.Kereskedelem
PR1598MOLNÁR LÁSZLÓ2003.06.12Székhely címe:8000SzékesfehérvárPalotai u. 96.2008.07.24KészítésJavításML
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPalotai u. 96
PR1721MOLNÁR MÁRIA2003.03.11Székhely címe:3000HatvanTüzér u. 9.2007.01.17KészítésJavításMM
Telephely címe:3000HatvanSzt. Mihály u. 17.
PR3702MOLNÁR TAMÁS2000.06.14Székhely címe:8200VeszprémCholnoky u. 25.2009.02.06KereskedelemKészítésJavításME
Telephely címe:8200VeszprémCholnoky u. 25.Kereskedelem
PR5526MOLNÁR ZITA2006.10.31Székhely címe:7500NagyatádSomogyi B. u. 11.2010.02.01Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádKorányi Sándor u.23.Kereskedelem
PR5376MOLNÁR ZSOLTNÉ2006.04.06Székhely címe:3300EgerZalár József u. 5-7.2006.04.06Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerZalár József u. 5-7.Kereskedelem
PR3660MONARCHIA GALÉRIA ÉS RÉGISÉG KERESKEDÉS BT2000.04.13Székhely címe:1014BudapestHess András tér 1-3.01-06-7255782010.07.12KereskedelemMGD
Telephely címe:1014BudapestHess András tér 1-3.Kereskedelem
PR4199MONETA CONSULT KFT2002.02.13Székhely címe:2083SolymárHóvirág utca 9.13-09-0815542008.04.09Kereskedelem
Telephely címe:2083SolymárHóvirág u.9.Kereskedelem
PR1700MONORI KÁROLYNÉ2007.01.30Székhely címe:1103BudapestGergely u.35/e.2008.04.07KészítésMI
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1103BudapestGergely u.35/e.
PR7134MONTRES PRESTIGE KFT2013.06.24Székhely címe:1054BudapestAlkotmány u. 10. III/28.01-09-9518802013.06.24Hl
Telephely címe:1051BudapestSzéchenyi István tér 5-6.Kereskedelem
PR7047MONYO SILVER KFT2012.12.10Székhely címe:1221BudapestTanító u. 36. I/3.01-09-9832132013.03.05
Telephely címe:1221BudapestTanító u. 36. I/3Kereskedelem
PR3560MOON RIVER KFT1999.12.16Székhely címe:1052BudapestSemmelweis u. 19.01-09-6826672008.11.04KereskedelemKészítésJavításMR*
Telephely címe:1052BudapestSemmelweis u. 19.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR7104MÓRA ÉKSZER KFT2013.04.23Székhely címe:6710SzegedGorkij u. 3.06-09-0200032013.04.23MOE
Telephely címe:6710MórahalomSzabadság u. 34.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6710SzegedGorkij u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
PR4150MORÁL KFT2001.12.04Székhely címe:7400KaposvárKassa u. 15.14-09-3045902008.11.20KereskedelemKészítésJavításM
Telephely címe:7400KaposvárAdy E. u. 8.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárFő u. 21.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárFő u.8.Kereskedelem
PR2563MORGANIT BT.1999.06.30Székhely címe:8630BalatonboglárSzabadság u.4.14-06-3027992009.09.16KereskedelemJavítás
Telephely címe:8630BalatonboglárSzabadság u. 4. fsz. 1.Kereskedelem
PR5853MORÓ ANTIK KFT2008.05.06Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 13.01-09-8775912009.07.13Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:1124BudapestApor V. tér 9-11. fszt. 15.Kereskedelem
PR5848MORVAI ÉS NAGY KFT2008.04.28Székhely címe:2030ÉrdBudafoki út 9/B13-09-1183842012.10.03Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestBajcsy-Zsilinszky út 24.Kereskedelem
PR4037MÓZES CSABA2001.08.16Székhely címe:2700CeglédDessewffy u. 70.2006.04.10KereskedelemKészítésJavításMCS
Telephely címe:2700CeglédSzabadságtér 1/1.Kereskedelem
PR4011MPIMPEX KFT2001.07.06Székhely címe:1063BudapestSzív u. 18. I/9.01-09-6940492007.01.18KereskedelemMP*
Telephely címe:2045TörökbálintDulácska u. ATLANTA CENTERKereskedelem
PR6611MRENA-GOLD KERESKEDELMI ÉS ZÁLOGHITEL KFT2011.04.06Székhely címe:5900OrosházaLiget u. 8/B. 2/7.04-09-0104032011.04.06
Telephely címe:6900MakóCsanád Vezér tér 17.Kereskedelem
PR5187MUFICS ISTVÁN2005.08.11Székhely címe:3700KazincbarcikaCsók I. u. 30.2009.03.26KészítésMl
Telephely címe:3700KazincbarcikaCsók I. u. 30.
PR4409MULTI HUNGARY KFT2002.10.17Székhely címe:1027BudapestBem József u. 6.01-09-6903362007.01.18Kereskedelem
Telephely címe:1054BudapestHold u. 13.Kereskedelem
PR3950MULTI-ESSENCE KFT2001.04.20Székhely címe:2700CeglédKözép út 41.13-09-0848132006.03.07
Telephely címe:2700CeglédSzelei út 40.
PR5397MULTI FAKTORING ZRT2006.05.10Székhely címe:1117BudapestBudafoki út 111-113.01-10-0449252013.05.03Kereskedelem
Telephely címe:1181BudapestÜllői út 425.Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestBaross tér 6.Kereskedelem
Telephely címe:1039BudapestJuhász Gyula u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:1157BudapestZsókavár u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:1205BudapestTátra tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:1098BudapestHaller u. 22.Kereskedelem
Telephely címe:1212BudapestKossuth L. u. 85.Kereskedelem
Telephely címe:1135BudapestLehel út 46.Kereskedelem
Telephely címe:1102BudapestÁllomás u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:1163BudapestVeres Péter út 39.Kereskedelem
Telephely címe:1086BudapestTeleki tér 6.Kereskedelem
Telephely címe:1221BudapestVárosháztér 14Kereskedelem
Telephely címe:1149BudapestNagy Lajos király útja 150.Kereskedelem
Telephely címe:1042BudapestÁrpád u. 56. fsz. 18.Kereskedelem
Telephely címe:1119BudapestTétényi út 63. D/7. PavilonKereskedelem
PR1981MURÓ-METÁL BT1999.06.30Székhely címe:2040BudaörsNeumann J. u. 3. I. em.13-06-0162632007.03.19KereskedelemKészítésJavításMm
Telephely címe:1085BudapestJózsef krt. 30-32Kereskedelem
Telephely címe:2051BiatorbágyPátyi út 7.Kereskedelem
PR6559MÚZEUM ANTIK KFT2011.01.27Székhely címe:2335TaksonyZsellérerdő u. 7/A.01-09-5654952011.09.02MAQ
Telephely címe:1077BudapestKirály u. 43-45.Kereskedelem
Telephely címe:1097BudapestKönyves Kálmán krt. 12-14.Kereskedelem
PR6094MÚZEUM-GALÉRIA KFT2009.07.13Székhely címe:1191BudapestTörök u. 7.01-09-8901682012.11.22Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestTörök u. 7.Kereskedelem
PR6471MÚZSÁK GALÉRIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT2010.10.25Székhely címe:2117IsaszegVágóhíd u. 2/a.13-06-0585432012.12.10
Telephely címe:2117IsaszegVágóhíd u. 2/a.Kereskedelem
PR3316MŰGOND BT1999.04.22Székhely címe:1089BudapestBenyovszky Móricz u.3.01-06-5167122006.09.27KészítésVB
Telephely címe:1192BudapestTaksony u. 6/2.
PR6478MYENSIGN KFT2010.10.28Székhely címe:1094BudapestLiliom u. 48. III/6.01-09-9456732012.05.30
Telephely címe:1094BudapestLiliom u. 48. III/6.Kereskedelem
PR6533MZ-LEATHER KFT2010.12.14Székhely címe:1073BudapestErzsébet körút 24. II/15.01-09-9391742010.12.14
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:6722SzegedMikszáth Kálmán u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedRókusi krt. 42-64.Kereskedelem
Telephely címe:6729SzegedSzabadkai út 7.Kereskedelem
PR3489NÁDOR-ÉKSZER ÖTVÖS EGYÉNI CÉG1999.10.26Székhely címe:6791SzegedBrassói u. 6.06-11-0003612006.01.17KereskedelemKészítésJavításNGY
Telephely címe:6721SzegedMikszáth Kálmán u. 6-8-10.Kereskedelem
PR6113NAGA ÉKSZER KFT2009.07.24Székhely címe:1061BudapestAndrássy út 44.01-09-9140272013.05.03KereskedelemJavításNGE
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 44.Kereskedelem
Telephely címe:1185Budapest, Ferihegy AirpIndulási tranzit 2.65.5Kereskedelem
PR7063NAGY SÁNDOR2013.01.24Székhely címe:2120DunakesziKazinczy u. 11.314892892013.01.28N S
Telephely címe:2120DunakesziKazinczy u. 11.KészítésJavítás
PR5130NAGY & DÉRER MG. KFT2005.05.24Székhely címe:6237Kecel,Kalocsi út 14.03-09-1072132005.06.14KészítésDN
Telephely címe:1068BudapestBenczúr u.39/b/4.
PR4710NAGY ÁGNES2003.11.25Székhely címe:4150PüspökladányPiactér 1633/82008.12.16KereskedelemKészítésJavításNA
Telephely címe:4150PüspökladányPiactér 1633/8.Kereskedelem
PR1119NAGY ANDREA1998.07.07Székhely címe:2700CeglédSzőlő u. 28.2007.01.18KészítésJavításNA
PR6335NAGY ANDREA2010.06.01Székhely címe:8600SiófokDózsa György u. 39.209064962011.05.06
Telephely címe:2700CeglédSzőlő u.28.
Telephely címe:8600SiófokKálmán Imre sétány 11.Kereskedelem
PR4829NAGY CSABA ATTILA2004.05.05Székhely címe:7621PécsJókai u. 11. fszt. 9.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsJókai u. 11. fszt. 9.Kereskedelem
PR2280NAGY ILONA2000.01.25Székhely címe:8000SzékesfehérvárJózsef A. u. 2/c2013.06.12KészítésJavításNI
Telephely címe:8000SzékesfehérvárJózsef A. u. 2/c.
PR1695NAGY ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:1067BudapestEötvös u.23/a.2006.10.06KereskedelemKészítésJavításNZ
PR3294NAGY ISTVÁN2000.01.01Székhely címe:3800SzikszóRákóczi u. 8.2007.01.18Kereskedelem
PR5123NAGY ISTVÁN2005.06.07Székhely címe:8600SiófokBirs utca 13/a.91037532010.06.25Kereskedelem
Telephely címe:1067BudapestEötvös u. 23/a.Kereskedelem
Telephely címe:3800SzikszóRákóczi u.8.Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokSzabadságtér 9.Kereskedelem
PR3343NAGY JÓZSA1999.06.30Székhely címe:7020DunaföldvárKossuth tér 9.2009.06.18KereskedelemKészítésJavításRJ
Telephely címe:7020DunaföldvárKossuth tér 9.Kereskedelem
PR2362NAGY JÓZSEFNÉ1999.06.30Székhely címe:3060PásztóMikszáth K. u. 6.2007.01.18Kereskedelem
Telephely címe:3060PásztóKölcsey u. 8.Kereskedelem
PR5095NAGY KRISZTINA2005.04.12Székhely címe:2120DunakesziKazinczy u. 11.2005.04.12
Telephely címe:2120DunakesziKazinczy u. 11.
PR4247NAGY LAJOSNÉ2002.03.28Székhely címe:5510DévaványaHold út 27.2012.11.14Kereskedelem
Telephely címe:5510DévaványaÁrpád u. 16.Kereskedelem
PR3607NAGY NÁNDOR ÉS TÁRSA BT2000.02.15Székhely címe:2800Tatabánya II.Erdész u. 23. III/3.11-06-0061692006.11.29KereskedelemNN*
Telephely címe:2800TatabányaFő tér 6/a. 6. sz. üzletKereskedelem
PR5215NAGY PÉTER MIKLÓS2005.09.14Székhely címe:9024GyőrPápai út 3/A.2005.11.17KészítésNP
Telephely címe:9024GyőrPápai út 3/A.
PR5720NAGY RÉKA2007.10.15Székhely címe:6500BajaPlatánfa u. 11.2007.10.15Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaGrauaug Ármin u. 4-6.Kereskedelem
PR5767NAGY TAMÁS ANTAL2007.12.12Székhely címe:4450Tisza lökVörösmarty u. 7.2013.05.21Kereskedelem
Telephely címe:4450Tisza lökCsontváry tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:4440TiszavasváriKossuth L. út 13.Kereskedelem
PR4731NAGY ZSOLT2003.12.22Székhely címe:4025DebrecenMiklós u. 9.2007.01.18Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenMiklós u. 9.Kereskedelem
PR6906NAGYBOLDOGASSZONY BENCÉS TEMPLOM2012.04.23Székhely címe:9400SopronTemplom u. 1.69132012.04.23
Telephely címe:9400SopronTemplom u. 1.Kereskedelem
PR3387NAGYHÁZI GALÉRIA KFT.1999.07.14Székhely címe:1055BudapestBalaton u. 8.01-09-0652212009.07.23Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u.13.Kereskedelem
PR5088NAGYNÉ DIENES ANDREA2005.04.06Székhely címe:2335TaksonyVörösmarty u.8.2012.10.30Kereskedelem
Telephely címe:2336DunavarsányHalász Lajosné u. 1.Kereskedelem
PR1133NAGYNÉ KIRÁLY CSILLA2000.07.10Székhely címe:2170AszódSzabadságtér 1.2007.01.18KereskedelemKészítésJavításCS
Telephely címe:2170AszódKossuth L. út 28.Kereskedelem
PR2389NAGYNÉ KIS ÁGNES1999.06.30Székhely címe:3390FüzesabonyArany J. u. 2.2007.01.18Kereskedelem
Telephely címe:3390FüzesabonyArany J. u. 2.Kereskedelem
PR2527NAGYNÉ KOVÁCS ANIKÓ1999.06.30Székhely címe:6080SzabadszállásAdy E. u.8.58979762010.11.25KereskedelemKészítésJavításKA
Telephely címe:6080SzabadszállásAdy E. u. 8.KereskedelemKészítésJavítás
PR2080NAGYNÉ SZABÓ KATALIN1999.06.30Székhely címe:6000KecskemétŐz u. 5/a.38300302011.08.02Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétŐz u. 5/a.Kereskedelem
PR6698NAPFÉNY-TOLL KFT2011.07.28Székhely címe:1022BudapestLévay u. 5/a. 2/5.01-09-9398532011.11.07
Telephely címe:5900OrosházaKossuth u. 10-12.Kereskedelem
PR4453NAPFIVÉR ÉS HOLDNŐVÉR KFT2002.11.25Székhely címe:1117BudapestSzerémi sor 12/a. III/14.01-09-7039372007.01.18KereskedelemFMC
Telephely címe:1094BudapestVámház krt. 5.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR2791NÁRAY ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:1181BudapestBaross u. 110.01-09-5650242007.01.18KereskedelemKészítésJavításNM
Telephely címe:1196BudapestAdy E. u. 57.Kereskedelem
PR6799NART-DECO FÉMMŰVÉSZETI STÚDIÓ BT2011.11.28Székhely címe:1029BudapestGyulai Pál u. 25.13-06-0414252012.09.19N A
Telephely címe:1029BudapestGyulai Pál u. 25.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1053BudapestKirályi Pál u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR6957NÁSFA ANTIK GALÉRIA KFT2012.07.19Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 22. fsz. 3.01-09-9852002012.07.19
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 22. fsz. 3.Kereskedelem
PR6136NAVARATNA.NET KFT2009.09.04Székhely címe:1141BudapestKőszeg u. 2/B.01-09-9237472009.09.04KereskedelemNVR
Telephely címe:1141BudapestKőszeg u. 2/B.Kereskedelem
PR2729NAVETTA KFT1999.06.30Székhely címe:9024GyőrZrínyi u. 49/b.08-09-0064442007.01.18KereskedelemKészítésJavításN
Telephely címe:9024GyőrHunyadi u. Volán PályaudvarKereskedelem
Telephely címe:9024GyőrZrínyi u. 49/b.Kereskedelem
PR6002NAVI-PRIM BT2009.01.19Székhely címe:1201BudapestOrsolya utca 9. IV. 16.01-06-1176812013.03.29KereskedelemN-P
Telephely címe:1204BudapestOrsolya u. 9. IV/16.Kereskedelem
PR6663NAWARATNA KFT.2011.06.07Székhely címe:2457AdonyBajcsy Zsilinszky út 7.07-09-0233672013.04.22AUM
Telephely címe:2440SzázhalombattaDamjanich út 27. (Tesco S-7 sz.
üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:2120DunakesziNádas u. 6. AuchanKereskedelem
Telephely címe:8400AjkaFő u. 66. TescoKereskedelem
Telephely címe:8100VárpalotaFehérvári út 17. TescoKereskedelem
Telephely címe:8500PápaCelli út 92.Kereskedelem
Telephely címe:2457AdonyBajcsy Zsilinszky út 7.Kereskedelem
Telephely címe:1098BudapestKoppány u. 2-4.Kereskedelem
PR6116NAZCA DESIGN KFT2009.07.29Székhely címe:1122BudapestKrisztina krt 3501-09-7220172010.07.22KereskedelemKészítésJavításNAZ
Telephely címe:1122BudapestKrisztina krt 35Kereskedelem
PR1425NEFRIT KFT1999.06.30Székhely címe:6500BajaBoglya u. 16.03-09-1006092007.01.18KereskedelemBEI
Telephely címe:6500BajaGrauaug u. 1/a.Kereskedelem
PR5677NEFRIT-GOLD BT2007.08.07Székhely címe:9082NyúlÚj u. 16. A. ép.08-06-013461/52012.04.25KereskedelemJavításF*K
Telephely címe:9021GyőrKisfaludy u. 15.Kereskedelem
PR4251NÉGY D KFT2002.04.10Székhely címe:7150BonyhádKosztolányi u.5.17-09-0029432009.04.03Kereskedelem
Telephely címe:7150BonyhádRákóczi u. 1.Kereskedelem
PR5276NÉ-HA ZÁLOGHÁZ KFT2005.11.18Székhely címe:9132ÁrpásDombiföld u. 3.08-09-0133702011.08.02KereskedelemNHA
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárSzent István király u. 82.Kereskedelem
PR4435NELSON IPARI-KERESKEDELMI KFT2002.11.12Székhely címe:1114BudapestBartók Béla u. 70. fszt. l.01-09-0637062007.01.18Kereskedelem
Telephely címe:1114BudapestBartók Béla u. 70. fszt. l.Kereskedelem
PR5887NELTEAM KFT2008.07.10Székhely címe:6060TiszakécskeBajcsy-Zs. u. 12.03-09-1133282010.06.25Kereskedelem
Telephely címe:6060TiszakécskeBéke tér 3.Kereskedelem
PR2308NEMESFÉM ÉKSZERKERESKEDELMI ÉS JAVÍTÓ EGYÉNI CÉG2003.10.17Székhely címe:4900FehérgyarmatJózsef A. u. 66.15-11-0216802008.06.30KereskedelemKészítésJavításNG
Telephely címe:4900FehérgyarmatKossuth tér 3-5.Kereskedelem
PR4834NÉMET ÓRAHÁZ SCHMUCK-TIME KFT2004.05.07Székhely címe:1081BudapestVay Ádám u. 8. I/8.01-09-7131892008.04.09KereskedelemKészítésJavításNEM
Telephely címe:2049DiósdSzabadság u. 4/b.Kereskedelem
PR4977NÉMETH PÁL GERGŐ2004.10.25Székhely címe:5900OrosházaAdy E. u.13.88043272012.02.14Kereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaKossuth L. u.16.Kereskedelem
PR6289NÉMETH ANDRÁSNÉ2010.04.02Székhely címe:9300CsornaAndrássy u. 15. II/13.204230472013.06.03
Telephely címe:9300CsornaErzsébet királyné u. 1. 17. ajtóKereskedelem
PR4581NÉMETH ÉS FIAI 1926 KFT2003.05.19Székhely címe:1073BudapestErzsébet krt. 56.01-09-6734782008.04.22KereskedelemKészítésJavításNI
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 56.Kereskedelem
PR5080NÉMETH FERENC JÓZSEFNÉ2005.03.24Székhely címe:8330SümegBosnyák u. 3.2008.09.01Kereskedelem
Telephely címe:8330SümegBosnyák u. 3.Kereskedelem
PR7139NÉMETH KRISZTINA2013.06.27Székhely címe:8500PápaMikszáth Kálmán u. 6.2013.06.27
Telephely címe:1112BudapestMikes Kelemen u. 13.KereskedelemKészítésJavítás
PR3296NÉMETH LÁSZLÓ1999.06.30Székhely címe:9700SzombathelyKálvária u. 46.2007.01.19Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér43.Kereskedelem
PR3866NÉMETH LÁSZLÓNÉ2000.12.12Székhely címe:2347BugyiTemplom u. 30.2008.10.08Kereskedelem
Telephely címe:2347BugyiTemplom u. 30.Kereskedelem
PR5803NÉMETH PÉTER2008.02.22Székhely címe:9735CsepregPetőfi S. u. 5.141160802010.05.28KereskedelemKészítésJavításNP
Telephely címe:9735CsepregPetőfi S. u. 5.Kereskedelem
PR1717NÉMETH ZOLTÁN1999.06.30Székhely címe:6000KecskemétArany János u. 3.2008.07.30KereskedelemKészítésJavításNZ
Telephely címe:6000KecskemétArany János u. 3.Kereskedelem
PR6093NESJU KFT2009.07.08Székhely címe:7635PécsMandulás köz 8.02-09-0691062012.12.18Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsKirály u. 30.Kereskedelem
PR6847NESSY-GOLD KFT2012.02.02Székhely címe:4028DebrecenKassai út 129.09-09-0226352012.02.02
Telephely címe:4028DebrecenKassai út 129.Kereskedelem
PR6839NET CONSULTING GROUP BT2012.01.31Székhely címe:2030ÉrdElvira u. 18.01-06-7283782012.02.13PMK
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 12. II/36A.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5199NÉVEDI KFT2005.08.23Székhely címe:3036GyöngyöstarjánNefelejcs u. 9.10-09-0264582010.03.02KereskedelemKészítésJavításCÍMER
Telephely címe:3200GyöngyösCsomor K. u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6863NEW SIDE TEAM KFT2012.02.23Székhely címe:4032DebrecenSzalay Sándor u. 17.09-09-0226392012.02.23
Telephely címe:4032DebrecenSzalay Sándor u. 17.Kereskedelem
PR4995NEXT STEP 2000 BT.2004.11.08Székhely címe:1193BudapestBocskai u. 26.01-09-7434442009.03.17KereskedelemMEM
Telephely címe:1051BudapestKároly krt. 20.Kereskedelem
PR5622NEXT-TIME KFT2007.04.25Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-8695982012.07.03KereskedelemNEX
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 31.Kereskedelem
Telephely címe:4029DebrecenCsapó u. 30. (Debrecen Fórum
59/A. sz. üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes utca 5-7 (III. e. 312-
313-314)
Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestKristóf tér 6.Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsKinizsi út 1-3. TescoKereskedelem
PR6066NEXUS CREDIT KFT2009.05.26Székhely címe:3950SárospatakBéla király tér 8.05-09-0134782009.12.16Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyKazinczy u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:3950SárospatakRákóczi u. 40.Kereskedelem
PR4613NIEDERMAYER ÉS TÁRSA BT2003.07.10Székhely címe:5700GyulaMátyás kir. u. 6/1.04-06-0038322009.09.21KereskedelemÁDI
Telephely címe:5600BékéscsabaJókai u.6/3.Kereskedelem
PR2833NIELLO KFT1999.06.30Székhely címe:1154BudapestAntalfa u. 90.01-09-6612752010.03.01KereskedelemJavításNLL NLL
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
PR3494NIGÓ KÁROLYNÉ1999.10.27Székhely címe:8400AjkaFő út 14. fsz. 2.2008.10.16Kereskedelem
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 20.Kereskedelem
PR4730NIKI-ÉKSZER KFT.2003.12.22Székhely címe:2194TuraRákóczi u. 61.13-09-0964642008.01.28KereskedelemKészítésJavításSZ
Telephely címe:2194TuraRákóczi u. 61.Kereskedelem
PR5647NIKOLICS LÁSZLÓ2007.06.18Székhely címe:2134SződKastély út 4.2007.06.18KereskedelemKészítésJavításNKO
Telephely címe:2600Vácdr. Csányi László krt. 52.Kereskedelem
PR3631NIMALA KFT2000.03.06Székhely címe:7800SiklósHarkányi út 6/B.02-09-0667222013.06.25KereskedelemJavításRSD
Telephely címe:7800SiklósFelszabadulás u. 27/6.KereskedelemJavítás
Telephely címe:7815HarkányKossuth Lajos u. 24.KereskedelemJavítás
PR6091NIMAZO KFT2009.07.07Székhely címe:2740AbonyHerman O. u. 14.13-09-1248572009.07.07Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaDózsa György út 15.Kereskedelem
PR2338NITA-G BT1999.06.30Székhely címe:6724SzegedDr Boross József u. 30.06-06-0059702010.06.01KereskedelemKészítésJavításNG NG
Telephely címe:6724SzegedDr. Boross József u.30.KereskedelemKészítésJavítás
OR1092NITROGÉNMŰVEK ZRT2006.07.07Székhely címe:8105PétfürdőHősök tere 14.19-10-0001482006.07.07
Telephely címe:8105PétfürdőHősök tere 14.
PR3291NO+VA BT1999.06.30Székhely címe:2300RáckeveKossuth L.u.20.13-06-0116242012.02.16
Telephely címe:2300RáckeveKossuth L. u. 20.Kereskedelem
PR6203NOA ÉKSZER KFT2009.11.24Székhely címe:1070BudapestHársfa u. 18.01-09-9272152010.03.01NOA
Telephely címe:1070BudapestHársfa u.18.KereskedelemKészítésJavítás
PR6902NOADOG JEWERLY KFT2012.04.19Székhely címe:1074BudapestHársfa u. 18.01-09-9826892012.09.14
Telephely címe:1074BudapestHársfa u. 18.KereskedelemKészítés
PR6607NOBILITY KFT2011.03.31Székhely címe:8060MórKöztársaságtér 1.07-09-0160612013.06.13NOB
Telephely címe:8400ZircAdy Endre u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8060MórSzent István tér 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6455NOBLE METAL HOUSE KFT2010.10.11Székhely címe:1067BudapestTeréz krt. 43.01-09-9460402010.10.11
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 43.Kereskedelem
PR6661NOBLE TRADE 2004 KFT2011.06.01Székhely címe:2040BudaörsKikelet u. 2.13-091547582012.02.27
Telephely címe:1072BudapestRákóczi út 42.Kereskedelem
PR6528NOC-ART KFT2010.12.06Székhely címe:1118BudapestIglói út 13.01-09-9433002013.05.23NOC
Telephely címe:1124BudapestKálló esperes u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR6088NOFRETI BT2009.06.23Székhely címe:1034BudapestZápor u. 2/B.01-06-7786642009.06.23KészítésF*V
Telephely címe:1013BudapestAttila u. 29. fszt. 6.
PR4901NOIRE AMZ KFT2004.08.04Székhely címe:3100SalgótarjánKővirág u. 6.12-09-0038162012.06.28KereskedelemAMZ
Telephely címe:3100SalgótarjánAdy E. út. 2.Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatKossuth út 16.Kereskedelem
Telephely címe:3170SzécsényRákóczi u.82.Kereskedelem
Telephely címe:2151FótKossuth u. 33/3.Kereskedelem
PR1560NORIKÓ KFT1999.06.30Székhely címe:6721SzegedOsztrovszky u. 21-2306-09-0009572010.04.01KereskedelemKészítésJavításN
Telephely címe:6725SzegedSzabadkai u. 7. (Szabadkai úti
Tesco S-17 sz. üzlet)
Kereskedelem
PR5114NORTHERN LIGHTS BT2005.05.09Székhely címe:2336DunavarsányAttila u. 774/6. hrsz.13-06-0520872005.05.09Kereskedelem
Telephely címe:2336DunavarsányVasút sor 1.Kereskedelem
PR5991NOVAK LÁSZLÓ ATTILA2008.12.22Székhely címe:5534OkányVasút u. 5.36366302011.11.04Kereskedelem
Telephely címe:5534OkányVasút u. 5.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5268NOX-ÉKSZER KFT2005.11.15Székhely címe:1037BudapestVízmosás lejtő 12.01-09-7347222005.11.17KereskedelemNOX
Telephely címe:1037BudapestVízmosás lejtő 12.Kereskedelem
PR2499NUMBER ONE KERESKEDELMI BT1999.06.30Székhely címe:6300KalocsaDiófa u. 2.03-06-1028492007.01.19Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaSzt. István u. 37.Kereskedelem
PR5691NUMIS ART KFT2007.08.24Székhely címe:1074BudapestDohány u. 1/A.01-09-8734042007.08.24Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestKároly krt. 3/A. (Dohány u. 1/A.)Kereskedelem
PR7119NUMIS INVEST KFT2013.05.21Székhely címe:1138BudapestKelén u. 2. Q. ép. 8/6.01-09-9872212013.05.21
Telephely címe:1138BudapestKelén u. 2. Q. ép. 8/6.Kereskedelem
PR6654NUMISFRED HASZNÁLTCIKK KERESKEDELMI KFT2011.05.25Székhely címe:1055BudapestSzent István krt 15. fsz.01-09-9394902011.05.25
Telephely címe:1055BudapestSzent István krt. 15. fsz.Kereskedelem
PR6009NUMIZMATIK KFT2009.01.28Székhely címe:1039BudapestHadrianus u. 3. III/27.01-09-7113432009.01.29
Telephely címe:1067BudapestEötvös u. 26/c.
PR7005N-Z PIAC KFT2012.10.11Székhely címe:7370SásdKossuth Lajos u. 16/A.02-09-0782102012.12.05
Telephely címe:7370SásdRákóczi u. 16.Kereskedelem
PR4135NYD BT2001.11.20Székhely címe:1026BudapestGábor Áron u. 80.01-06-7742122008.09.02KészítésJavításNY
Telephely címe:1026BudapestGábor Áron u. 80.
PR4773NYESTE GÁBOR2004.02.23Székhely címe:1181BudapestIgaz u. 5. I/42009.04.24Készítéscímerpajzsban ékírás
Telephely címe:1181BudapestBesence u. 8.
PR6345NYIKOS ANDREA2010.06.09Székhely címe:9330KapuvárKeleti sor 28.2011.05.20NYA
Telephely címe:1141BudapestSzugló u. 125/D. B. ép. A. Lcsh.
fsz. 2.
KészítésJavítás
PR6134NYÍR-ARANY KFT2009.09.03Székhely címe:4400NyíregyházaMunkás u. 53.15-09-0740032012.10.18Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaOrszágzászló tér 7.KereskedelemJavítás
Telephely címe:4400NyíregyházaDózsa Gy. u. 4-6.KereskedelemJavítás
Telephely címe:4400NyíregyházaBúza tér 15/aKereskedelemJavítás
Telephely címe:4320NagykállóKállai kettős tér 1. 2. sz. üzletKereskedelemJavítás
PR2941NYÍRGOLD-ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaBessenyei tér 9.15-09-0651622005.11.16KereskedelemKészítésJavításNYV
Telephely címe:4400NyíregyházaBessenyei tér 9.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaSzegfű u. 75.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaZrínyi Ilona út 8-10.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaPazonyi u. 39/a. (F.14)Kereskedelem
PR5884NYÍR-ROLLING KFT2008.07.08Székhely címe:4400NyíregyházaHunyadi u. 60.15-09-0668942011.01.31Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaRákóczi út 21.Kereskedelem
Telephely címe:4300NyírbátorKossuth út 2.Kereskedelem
Telephely címe:2120DunakesziKölcsey u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 32.Kereskedelem
PR5976NYOLC KRAJCZÁR KFT2008.11.21Székhely címe:1191BudapestÜllői út 218/9.01-09-8943892009.11.04Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestÜllői u. 218/9
PR2664OBLAT ZSOLT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárRákóczi u. 27/b. 1. em. 13.35680002011.09.27Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBudai u. 9-11.Kereskedelem
PR6645OBLIVION LIMITED KFT2011.05.11Székhely címe:1025BudapestNagybányai út 74/a.01-09-8907182011.05.11KAO
Telephely címe:1081BudapestAlföldi u. 18. I/36.KereskedelemKészítésJavítás
PR3548ODESSEY BT1999.12.08Székhely címe:8220BalatonalmádiLaposa Dániel u. 8.19-06-5051442010.08.06Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokJáazkürt u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR3456O-ÍZISZ-99 KFT1999.09.30Székhely címe:9200MosonmagyaróvárFülemüle u.34.08-09-0084402011.04.26KereskedelemO-I
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárKötélgyártó u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárMagyar u. 17. fszt. 11.Kereskedelem
PR3588OKTÁV ÜZLETLÁNC RT2000.02.02Székhely címe:2760NagykátaSzabadságtér 12.13-10-0405922007.01.19Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaSzabadságtér 12.Kereskedelem
PR2082OLÁCSI ISTVÁNNÉ2000.10.18Székhely címe:1034BudapestKecske u. 30.2007.01.19KereskedelemKészítésJavításHM
Telephely címe:1047BudapestDeák Ferenc u. 32.Kereskedelem
PR6065OLÁH CSABA2009.05.22Székhely címe:8600SiófokRévész G. u. 3.2009.05.22Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokFő u. 85.Kereskedelem
PR5812OLÁH ILONA2008.03.04Székhely címe:5500GyomaendrődVásártéri lakótelep 22. ép. A Ih.
I/4.
2008.07.15Kereskedelem
Telephely címe:5500GyomaendrődFő út 216.Kereskedelem
PR6018OLD-G KFT2009.02.24Székhely címe:2310SzigetszentmiklósGyári út 20.13-09-1243872009.09.21KereskedelemJavításOLD
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósGyári út 12.Kereskedelem
Telephely címe:1238BudapestGrassalkovich út 51.Kereskedelem
PR2346OLD-GOLD BT1999.06.30Székhely címe:5420TúrkeveKossuth L. u.21.16-06-0038712007.07.10Kereskedelem
Telephely címe:5420TúrkeveKossuth L. u. 21.Kereskedelem
PR6954OLDTERRATEAM KFT2012.07.05Székhely címe:2724ÚjlengyelHatár u. 12.13-09-1516012012.07.05
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 22.Kereskedelem
PR6076OLIMPIA BT2009.06.11Székhely címe:1112BudapestNeszmélyi út 20.28433217-2-432009.09.23Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1113BudapestKökörcsin u.4. 2/2Kereskedelem
PR5631ÓMAMA ANTIK BT2007.05.15Székhely címe:1025BudapestFrankel Leó u. 7.01-06-7131252007.05.17Kereskedelem
Telephely címe:1025BudapestFrankel Leó u. 7.Kereskedelem
PR1454ONIX ÉKSZERHÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:6100KiskunfélegyházaGorkij u.2.03-09-1008322009.03.20Kereskedelem
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaGorkij u.2.Kereskedelem
PR2497ONIX-ANKER BT1999.06.30Székhely címe:6500BajaMartinovics u. 16.03-06-1053702007.01.22KereskedelemKészítésJavításOA
Telephely címe:6500BajaMartinovics u. 16.Kereskedelem
PR2967ONIX-GOLDRING BT1999.06.30Székhely címe:2737CeglédbercelIskola u. 3.13-06-0305802007.01.22KészítésJavításGR
Telephely címe:2737CeglédbercelIskola u. 3.
PR6414ONLINESILVER KFT2010.09.01Székhely címe:1133BudapestKárpát u. 24.01-09-9441262010.09.01OS1
Telephely címe:1133BudapestKárpát u. 24.Kereskedelem
PR4927ÓNODI LÁSZLÓ ZOLTÁNNÉ2004.09.07Székhely címe:4233BalkányDamjanich út 7.55561302010.10.05Kereskedelem
Telephely címe:4233BalkányRákóczi u. 7.Kereskedelem
PR5772ONYX GOLD KFT2007.12.22Székhely címe:3525MiskolcArany János u. 25. 2/3.05-09-0146382010.04.14Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcArany János u. 25. C 2/3.
hrsz:3700/9/A/41
Kereskedelem
Telephely címe:3527MiskolcAdy Endre u. 16.Kereskedelem
PR1826OPÁL NO.1 BT1999.06.30Székhely címe:6800HódmezővásárhelyLánc u. 12.06-06-0022972013.01.14KereskedelemKészítésJavításOL
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyLánc u.12.Kereskedelem
PR4330OPÁL ZÁLOGHÁZ KFT2002.07.08Székhely címe:3521MiskolcSzirmai A. u. 30.05-09-0092542011.11.10Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchényi u. 19.Kereskedelem
Telephely címe:3534MiskolcÁrpád u. 38-40.Kereskedelem
Telephely címe:3860EncsPetőfi S. u. 57/7.Kereskedelem
PR6955OPÁL-PAPP-ÉKSZER KER. KFT2012.07.10Székhely címe:4024DebrecenPiac u. 49-51.09-09-0231942012.07.10
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 49-51.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u. 18.Kereskedelem
PR3335OPÁL-STUKKÓ KFT1999.06.30Székhely címe:6600SzentesBálint u. 28.06-09-0063582012.06.12Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesJózsef A. u. 6/A.Kereskedelem
PR6702OPI CLEAN TEAM BT2011.08.09Székhely címe:2217GombaGombai u. 40.13-06-0582802013.05.02
Telephely címe:2200MonorPetőfi S. u. 8.Kereskedelem
PR3484OPTIKA KFT1999.10.22Székhely címe:1096BudapestHaller u. 32-40.01-09-1659202007.01.22Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBudai u.66.Kereskedelem
PR7023OPTIMUS INVESTMENTS KFT2012.11.09Székhely címe:4031DebrecenDerék u. 40. 4/14.09-09-0237312012.11.09
Telephely címe:4031DebrecenDerék u. 40. 4/14.Kereskedelem
PR3266OR DIAMONDS KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. III. em. 331.01-09-6645762005.11.02Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. III. em. 330-
331.
Kereskedelem
PR2334ÓRA BT.1999.06.30Székhely címe:2100GödöllőBlaháné út 40.13-06-017606Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőSzabadságtér4.Kereskedelem
PR2897ÓRA-AJÁNDÉK KKT.1999.06.30Székhely címe:2000SzentendreVasúti villasor 3/a.13-03-0301552005.03.07Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreVasúti villasor 3/a.Kereskedelem
PR4014ORAVECZ IZOLDA2001.07.09Székhely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 3.2010.04.22KereskedelemKészítésJavításOI
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 3.Kereskedelem
PR5999ORAVECZ JÓZSEF FERENC2009.01.15Székhely címe:8400AjkaSzabadságtér 19/8171516912009.11.04KereskedelemKészítésJavításOJF
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 19
(kereskedősor) 1798/7/A/7 hrsz.
Kereskedelem
PR5663ÓRAVILÁG KFT2007.07.17Székhely címe:2143KistarcsaDéryné u. 2.13-09-1134802008.04.15Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.Kereskedelem
PR3042ORBÁN LÁSZLÓ1998.07.15Székhely címe:2030ÉrdVöcsök u. 35.2009.12.17KészítésJavításOL
PR6162ORBÁN LÁSZLÓ2009.10.12Székhely címe:4220HajdúböszörményPetőfi S. u. 33.2010.01.28KereskedelemKészítésJavításOL+
Telephely címe:4220HajdúböszörményPetőfi S. u. 33.Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdVöcsök u. 35.
PR5978ORBIS PICTUS KFT2008.11.26Székhely címe:1024BudapestMoszkva tér 4.01-09-8885722008.11.26KereskedelemOPG
Telephely címe:1027BudapestFrankel Leó út 12.Kereskedelem
PR6861OREA-INVESTMENT KFT2012.02.21Székhely címe:1136BudapestGergely Győző u. 3/A.01-09-9806112012.02.21
Telephely címe:1136BudapestGergely Győző u. 3/A.Kereskedelem
OR1022OREX ÓRA-ÉKSZER KERESKEDŐHÁZ ZRT.1999.06.30Székhely címe:1062BudapestAndrássy út 64.01-10-0418432013.06.12KereskedelemJavításORX
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 58.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1032BudapestFlórián tér 1-3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1066BudapestOktogon tér 4.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1111BudapestBartók Béla u. 56.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6723SzegedKárász u. 13.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:9021GyőrBaross u. 26.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9400SopronVárkerület 60.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 20.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3300EgerSzt. János u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2800TatabányaFő tér 18/c.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 16.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7400KaposvárAdy E. u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:5000SzolnokKossuth u. 25.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 26.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9024GyőrVasvári Pál u. 1/A.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 11.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8900ZalaegerszegKossuth Lajos u. 1. fsz. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6000KecskemétKorona u. 2-4.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárFő u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9027GyőrBudai út 1. 1.32 sz. üzletKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 6.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. III. B. 103.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11. "Aréna Plaza"
F 047 sz. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4024DebrecenCsapó u. 30. Debrecen FórumKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3200GyöngyösKossuth u.2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1062BudapestAndrássy út 64.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1082Budapest, Corvin ÁtriumFutó u. 37-45. (Kisfaludy u. 32-
38.)
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1062BudapestAndrássy út 64.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6724SzegedLondoni klrt. 3. "Árkád" 1.87 sz.
üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
PR5718OREX-ZÁLOG ZRT2007.10.11Székhely címe:1062BudapestAndrássy út 64.01-10-0457292013.06.12KereskedelemORZ
Telephely címe:1062BudapestAndrássy út 64.Kereskedelem
PR3858ÓRIÁSI BT2000.11.29Székhely címe:8533MalomsokSzabadság u.18.19-06-5058692010.01.18KereskedelemKészítésJavításCSB
Telephely címe:8500PápaEötvös u. 4.Kereskedelem
PR5683ORIG' ORO CREDIT KFT2007.08.15Székhely címe:2092BudakesziFő tér 6.13-09-1109962008.01.29KereskedelemKészítésJavításOOC
Telephely címe:2092BudakesziFő tér 6.Kereskedelem
PR6482ORIGIN GOLD KFT2010.10.29Székhely címe:1094BudapestFerenc tér 2-3.01-09-9454282011.04.06OIG
Telephely címe:1094BudapestFerenc tér 2-3.Kereskedelem
PR4301ORIGINART GALÉRIA KFT2002.06.03Székhely címe:1051BudapestArany J. u. 18. fsz. 1.01-09-6930762010.05.13Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestArany János u. 18. fsz. 1.Kereskedelem
PR7088ORIPLUSZ BT2013.04.04Székhely címe:6772DeszkTisza u. 6.06-06-0161372013.04.04
Telephely címe:6724SzegedRókusi krt. 42-64 Tesco ExtraKereskedelem
PR5287ORMA 2000 KFT2005.12.01Székhely címe:6726SzegedVas u. 8/A.06-09-0099272012.11.21KereskedelemORM
Telephely címe:6726SzegedVas u. 8/A.Kereskedelem
PR4268ORNA DÍSZMŰÁRUGYÁR KFT2002.04.24Székhely címe:1133BudapestPozsonyi út 61.01-09-6688332007.01.22KészítésJavításON
Telephely címe:1142BudapestTahi u. 97-101.
PR5634ORNA GIFT KFT2007.05.30Székhely címe:1039BudapestKoltói Anna u. 2.01-09-8681902007.05.30KészítésORO
Telephely címe:1039BudapestKoltói Anna u. 2.
PR6454ORO GARAZZY ÉKSZERKERESKEDELMI KFT2010.10.07Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/201.01-09-9454982011.09.07CAS
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. II/201.KereskedelemKészítésJavítás
PR7098OROINDIVIDUO KFT2013.04.16Székhely címe:1097BudapestIllatos u. 9.01-09-1709702013.04.16
Telephely címe:1097BudapestIllatos út 9.Kereskedelem
PR5073ORO-INVEST KFT2005.03.17Székhely címe:1075BudapestSíp u. 12.01-09-6817192010.08.09Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:1075BudapestSíp u. 12.Kereskedelem
PR5852OROSZI-BRILL KFT2008.05.05Székhely címe:2310SzigetszentmiklósSzivárvány u. 2-4.13-09-1193522010.09.08KereskedelemKészítésJavításOA8
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósSzivárvány u. 2-4.Kereskedelem
PR3218ORQUIDEA INTERNATIONAL KFT.1999.06.30Székhely címe:1074BudapestDohány u. 88. I/8.01-09-6713912007.01.22KereskedelemORQ
Telephely címe:1074BudapestDohány u. 88. I/8.Kereskedelem
PR4429OSVATICS FERENC2002.11.08Székhely címe:1027BudapestVarsányi Irén u. 38. A. ép. mf/4.2008.06.30KereskedelemKészítésJavításTF
Telephely címe:1089BudapestBaross u. l31. fsz. l.Kereskedelem
PR2942OSZVALD & TÁRSA KFT2000.01.01Székhely címe:5100JászberényMegyeház u. 5.16-09-0078742007.04.10KereskedelemKészítésJavításO.S.
Telephely címe:5100JászberényMegyeház u. 5. "Oszvald
Ékszerüzlet"
Kereskedelem
PR3402OTTÓ KATALÓGUSHÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:1037BudapestFehérítőgyár u. 2.01-09-1605242005.09.02KereskedelemOH*
Telephely címe:1037BudapestFehérítőgyár u. 2.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6940OURSTYLE KFT2012.06.18Székhely címe:1068BudapestKirály utca 6. 2. em. 2.01-09-9190972013.03.26
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. Aréna Plaza E076Kereskedelem
PR2007OZSVÁRI CSABA2002.09.16Székhely címe:1021BudapestSzéher u 882007.01.22KészítésJavításocs
Telephely címe:1021BudapestSzéher u. 88.
Telephely címe:1196BudapestKisfaludy u. 156.
PR4491ÖRDÖGH CSABA2003.01.29Székhely címe:6720SzegedKölcsey u.6.Kereskedelem
Telephely címe:6720SzegedKölcsey u.6.Kereskedelem
PR4753ÖTHÚSZ BT.2004.01.22Székhely címe:2000SzentendreÖsvény u. 19.13-06-0401622007.01.30KészítésFIGURÁLIS
Telephely címe:2000SzentendreÖsvény u. 19.
PR2580ÖTÖS-ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárBerényi u. 50.07-09-0042962006.03.17KereskedelemKészítésJavításM,tetején-
Telephely címe:8000SzékesfehérvárBerényi u. 50.Kereskedelem
PR6584ÖTVILÁG-KER KFT2011.03.02Székhely címe:3200GyöngyösSzent Bertalan u. 7.10-09-0315732011.03.02
Telephely címe:3200GyöngyösSzent Bertalan u. 7.Kereskedelem
PR4783ÖTVÖS 84 KFT.2004.03.12Székhely címe:4024DebrecenBatthyány u. 6.09-09-0103502005.02.22KereskedelemKészítésJavításÖI ODI
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u.6.Kereskedelem
PR6890ÖTVÖS ÖZSÉB KFT2012.03.30Székhely címe:2092BudakesziMunkácsy Mihály u. 4.13-09-1553172012.03.30S*Z
Telephely címe:2092BudakesziMunkácsy Mihály u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR4392ÖTVÖSMESTER 2000 KFT2002.10.02Székhely címe:1087BudapestKőbányai út 35/d.01-09-7094172005.02.10KereskedelemÖM
Telephely címe:1033BudapestKiscsikós köz 14.Kereskedelem
PR5706P & G ZÁLOGHÁZ KFT2007.09.20Székhely címe:2750NagykőrösDeák tér 1.13-09-1063722007.09.20KereskedelemKészítésJavításPGZ
Telephely címe:2750NagykőrösKecskeméti út 5.Kereskedelem
PR2283P ÉS P KERESKEDŐHÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:1087BudapestKönyves K. krt. 44.01-09-6902482006.05.25KereskedelemJavításKHP
Telephely címe:7030PaksDózsa György u. 21/5Kereskedelem
PR5104P.M.A KFT2005.04.25Székhely címe:1024BudapestKeleti Károly u.l3/a.01-09-2602912011.11.28KereskedelemPMA PMA
Telephely címe:1138BudapestVáci u. 178. I. em. 103. ü. Duna
Pláza
Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 73-75 I. em.
122/a.
Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs Vezér tere 24.Kereskedelem
PR4646P. VELICH DÓRA2003.08.25Székhely címe:1052BudapestSzervita tér 4.2007.01.22KészítésJavításVD
Telephely címe:1052BudapestSzervita tér 4. III. em.
PR1073PACOR VIKTOR2003.02.13Székhely címe:1165BudapestPilóta u. 1.2007.01.22JavításPV
Telephely címe:1165BudapestPilóta u. 1.
PR2461PÁDÁR ZOLTÁNNÉ1999.06.30Székhely címe:1036BudapestKolosy tér 5-6.35565982009.11.02Kereskedelem
Telephely címe:1036BudapestKolosy tér 5-6.Kereskedelem
PR3722PÁKOVICS KRISZTINA2000.07.03Székhely címe:2022TahitótfaluAlmássi L. u. 4.2007.01.22KészítésJavításPCK
Telephely címe:2022TahitótfaluAlmássi L. u. 4.
PR2532PAKSI ANIKÓ1999.06.30Székhely címe:2500EsztergomSiszler út 13.53065692010.07.22KereskedelemKészítésJavításPA
Telephely címe:2500EsztergomMalonyai u. 8.KereskedelemKészítésJavítás
PR2326PAKSY KATALIN1999.06.30Székhely címe:1084BudapestMátyás tér 14. III/7.48932542013.04.17KereskedelemKészítésJavításJPK
Telephely címe:2344DömsödKossuth Lajos u. 88/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR4126PÁL ÉS TÁRSA KKT2001.11.09Székhely címe:1066BudapestÓ u. 17.01-03-0241782012.06.20KereskedelemKészítésJavításP8K P8K
Telephely címe:1014BudapestHajadon u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1056BudapestVáci utca 81.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1052BudapestPesti Barnabás u. 2-4.KereskedelemKészítésJavítás
PR5505PALÁGYI BÁLINT JÁNOS2006.09.27Székhely címe:6726SzegedTiszavirág u. 3.214644832013.06.28KereskedelemKészítésJavításPBJ
Telephely címe:6726SzegedSzent Györgyi Albert u. 15-17.KereskedelemKészítésJavítás
PR2393PALCO KFT1999.06.30Székhely címe:1112BudapestHegyalja út 170.01-09-1637482004.09.28KereskedelemKészítésJavításPA PAL
Telephely címe:1076BudapestThököly út 28.Kereskedelem
PR4821PALEANDRA KFT.2004.04.26Székhely címe:1102BudapestLiget u. 12/b. 1/1.01-09-7077292007.05.09Kereskedelem
Telephely címe:1056BudapestVáci u. 67.Kereskedelem
Telephely címe:1056BudapestVáci u. 61.Kereskedelem
PR2553PÁLFFI SZABOLCS2003.12.08Székhely címe:1118BudapestMinerva u. 5.2008.08.07KereskedelemKészítésJavításPw
Telephely címe:1123BudapestCsörsz u. 7.Kereskedelem
PR3007PÁLFY LÁSZLÓ1998.10.08Székhely címe:2151FótTanács József u. 18. B. ép.2007.01.22KészítésJavításPL
Telephely címe:2151FótSzt. Benedek park 59. 1. sz. üzl.
PR5688PÁLMAY DESIGN KFT2007.08.22Székhely címe:9024GyőrZrínyi út 53/B.08-09-0106672012.11.06KereskedelemKészítésJavításPD
Telephely címe:9024GyőrMécs László út 14.KereskedelemKészítésJavítás
PR3467PÁLOSINÉ SZIGETI VERONIKA1999.10.11Székhely címe:1192BudapestBaross u. 45. fsz. 4.2011.05.31KereskedelemKészítésJavításSzV
Telephely címe:1192BudapestBaross u. 45. fsz. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR5531PALUZELLI ÉKSZER BT2006.11.07Székhely címe:1039BudapestFüst Milán u. 14. I/4.01-06-7751492006.11.07KereskedelemKészítésJavításPM
Telephely címe:1039BudapestMadzsar József u. 2.Kereskedelem
PR3039PAM-COMPANY KFT1999.06.30Székhely címe:8360KeszthelyKossuth Lajos u. 18.20-09-0639092011.06.17KereskedelemPAM
Telephely címe:8360KeszthelyKossuth Lajos u. 18.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6334PANDORA ÉKSZER MAGYARORSZÁG KFT2010.05.31Székhely címe:1146BudapestHermina út 17. 4. em.01-09-9399542013.05.03PEM
Telephely címe:1067BudapestVáci út 1-3 WestendKereskedelem
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. (Aréna Plaza F091
es számú üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.Kereskedelem
PR6516PANDUR JÁNOS2010.11.24Székhely címe:8411VeszprémKapitány u. 3.215736452010.12.03
Telephely címe:8411VeszprémKapitány u.3.Kereskedelem
PR3410PANKOTAI FERENC1999.07.29Székhely címe:4800VásárosnaménySzabadságtér 15/A.17760282013.01.18KereskedelemKészítésJavításPFPFG
Telephely címe:4800VásárosnaménySzabadságtér 15/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR3815PANKOTAI ZÁLOGHÁZ KFT2000.10.18Székhely címe:5630BékésKeserű sor46.04-09-0050302008.06.18KereskedelemPZ
Telephely címe:5630Békés, 6914/1 hrsz.Kossuth u. Hídfő 4. pavilonKereskedelem
Telephely címe:5501GyomaendrődFő út 222.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy u.42-44.Kereskedelem
PR3396PANNI JÓZSEFNÉ1999.06.30Székhely címe:7900SzigetvárSzéchenyi u. 3.2008.12.01Kereskedelem
Telephely címe:7900SzigetvárZrínyi tér 12.Kereskedelem
PR4763PÁNTYA ATTILA2004.02.06Székhely címe:2890TataTárkányi Lajos u.6156117842010.04.28KészítésPA
Telephely címe:2890TataEgység u. 7.KészítésJavítás
PR6108PANYI ZSUZSI ÉS TÁRSA KFT2009.07.20Székhely címe:2000SzentendreNap u. 52/613-09-1292232009.11.26Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreNap u.52/6Kereskedelem
PR6275PAPÍR-KINCS KFT2010.03.09Székhely címe:2457AdonyFáy A. u. 22.07-09-0175352010.03.09
Telephely címe:2457AdonyBajcsy-Zsilinszky u. 6.Kereskedelem
PR2470PAPP ATTILA1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaSzegély u. 25.64510142013.01.30Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaVay Ádám krt. 4-6. fsz. 31.Kereskedelem
PR4100PAPP CSABA2001.10.15Székhely címe:7625PécsPéter u. 42.2007.01.24KészítésJavításPCS
Telephely címe:7625PécsPéter u. 42.
PR1931PAPP CSABA ATTILA2000.01.31Székhely címe:1068BudapestKirály u. 106.2012.04.10KereskedelemKészítésJavításPCS
Telephely címe:1068BudapestKirály u. 106.Kereskedelem
PR2085PAPP FERENC2005.05.18Székhely címe:2085ÉrdLőcsei u. 232006.09.05KészítésPF
Telephely címe:2085ÉrdLőcsei u. 23.
PR4843PAPP MÓNIKA2004.05.20Székhely címe:2500EsztergomBíróréti út 10430/7. hrsz.77798232011.10.20KészítésPM
Telephely címe:2500EsztergomBíróréti út 10430/7. hrsz.KereskedelemKészítésJavítás
PR6884PAPP OLIVIA DIÁNA2012.03.26Székhely címe:1146BudapestThököly út 68.2012.03.26POD
Telephely címe:1146BudapestThököly út 68.KereskedelemKészítés
PR6866PAPP OPTIKA SZALON KFT2012.02.28Székhely címe:4024DebrecenBatthyány u. 10.09-09-0042772012.06.13
Telephely címe:4029DebrecenCsapó u. 30.Kereskedelem
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóKabai útfél TescoKereskedelem
Telephely címe:4233BalkánySágvári út 21.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány u. 10.Kereskedelem
PR6679PARÁDI LÁSZLÓNÉ2011.07.06Székhely címe:6000KecskemétDeák Ferenc tér 6.237920802011.07.06
Telephely címe:6000KecskemétDeák Ferenc tér 6.Kereskedelem
PR6587PARTI DEBRECEN KFT2011.03.03Székhely címe:2000SzentendrePéter Pál u. 3.13-09-1421122011.03.03
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 16.KereskedelemJavítás
PR1612PARTI KFT1999.06.30Székhely címe:2000SzentendrePéter Pál u. 3.13-09-0602932012.11.28KereskedelemKészítésJavításvillám PAR
Telephely címe:2000SzentendrePéter Pál u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1033BudapestFlórián tér 6-9 fsz.KereskedelemKészítésJavítás
PR7039PARTI MISKOLC KFT.2012.11.28Székhely címe:4625ZáhonyAdy E. út 29.15-09-0780002012.11.28
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 26.Kereskedelem
PR6586PARTI PLÁZA KFT2011.03.03Székhely címe:3530MiskolcBajcsy Zsilinszky Endre u. 2-4.13-09-1421072012.02.07
Telephely címe:3530MiskolcSzentpáli u. 2-6.KereskedelemJavítás
PR5135PARTI SZŐRME KFT2005.05.26Székhely címe:5440KunszentmártonSzent Imre herceg u. 20.16-09-0079552006.02.28Kereskedelem
Telephely címe:5440KunszentmártonAlkotmány u. 2.Kereskedelem
PR5559PARTI-ÉKSZER KFT2006.12.04Székhely címe:2000SzentendrePéter Pál u. 3.13-09-0982702011.05.31KereskedelemJavításPRE
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 13.KereskedelemJavítás
PR4992PASKA ÉKSZERÜZLET KFT2004.11.08Székhely címe:6500BajaKossuth u. 9.03-09-1118522011.07.07KereskedelemKészítésJavításP PP*
Telephely címe:6500BajaKossuth u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR5572PASZOMÁNY KKT2006.12.20Székhely címe:2000SzentendreBogdányi u. 13.13-03-0307902008.09.22Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi u. 13.Kereskedelem
PR5257PÁSZTORNÉ CSENKI DÓRA2005.11.09Székhely címe:6640CsongrádErkel Ferenc u.2.2008.11.19Kereskedelem
Telephely címe:6640CsongrádErkel Ferenc u.2.Kereskedelem
PR4885PATAI ISTVÁN2004.07.07Székhely címe:6090KunszentmiklósMarx tér 3.KereskedelemPIR
Telephely címe:6080SzabadszállásRozsnyai tér 11.I/4.Kereskedelem
PR4965PATAKI CSABÁNÉ2004.10.18Székhely címe:3300EgerKossuth Lajos u.22.2009.01.26Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 13.Kereskedelem
PR5054PATAKI KFT2005.02.14Székhely címe:4400NyíregyházaTagló u. 1.15-09-0694712012.11.12Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4320NagykállóHunyadi u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:4242HajdúhadházDr. Földi János u. 7.Kereskedelem
PR4442PATAKINÉ VARGA ANDREA2002.11.13Székhely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 184. II/32007.05.30Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 12. fszt. 7.Kereskedelem
PR5856PATAKY MIKLÓSNÉ2008.05.07Székhely címe:8790ZalaszentgrótEötvös út 12.2008.07.09Kereskedelem
Telephely címe:8790ZalaszentgrótKinizsi tér 1.Kereskedelem
PR7000PATEX KERESKEDŐ KFT.2012.10.02Székhely címe:1051BudapestOktóber 6. u. 19.01-09-0638382012.10.02
Telephely címe:1051BudapestOktóber 6. u. 19.Kereskedelem
PR3157PATINA ANTIKVITÁS KFT1999.06.30Székhely címe:2045TörökbálintDózsa György u. 9.13-09-0811512007.01.24Kereskedelem
Telephely címe:1056BudapestVáci u. 46.Kereskedelem
PR7041PATINÁS GALÉRIA BT2012.11.29Székhely címe:9021GyőrIskola u. 13.08-06-0070912012.11.29
Telephely címe:9021GyőrIskola u. 13.KereskedelemÁrverés
PR5557PATKÓSNÉ MIKLÓS SÁRA2006.12.01Székhely címe:8200VeszprémSzarvas u. 3.2006.12.01Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémÓváros tér 5.Kereskedelem
PR3830PAUL TESTUD KFT2000.11.07Székhely címe:2011BudakalászOmszk park 1.13-09-0859262009.04.10KereskedelemÓRA
Telephely címe:2011BudakalászOmszk park 1.Kereskedelem
PR3783PAVO-BRILL KFT2000.09.22Székhely címe:1155BudapestRekettye u. 49.01-09-6881032013.03.25Kereskedelem
Telephely címe:1155BudapestRekettye u. 49.Kereskedelem
PR3196PÉCSI ÉKSZER-ZÁLOGHÁZ KFT.1999.06.30Székhely címe:7632PécsVarsány u. 18-20.02-09-0653022012.05.18KereskedelemPEZ
Telephely címe:7632PécsVarsány u. 18-20.Kereskedelem
PR3312PÉCSI GAÁL-FRIESZ KFT1999.06.30Székhely címe:7632PécsNagy I. út 61.02-09-0662642007.01.24Kereskedelem
Telephely címe:7632PécsNagy I. út 23912/263 hrsz.Kereskedelem
PR5347PÉCSI MŰTÁRGY GALÉRIA KFT2006.03.01Székhely címe:7621PécsCitrom u.7.02-09-0706002006.03.01Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsCitrom u.7.Kereskedelem
PR4305PEKLI ZSOLT2002.06.07Székhely címe:9023GyőrSzigethy Attila út 100.2007.01.24Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrBaross Gábor út 23.Kereskedelem
PR7061PELOTE HUNGARY KFT2013.01.18Székhely címe:1061BudapestAndrássy út 15.01-09-7092922013.01.18
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 15.Kereskedelem
PR6025PENCZI ÉS TÁRSAI BT2009.03.18Székhely címe:1138BudapestRóbert Károly krt. 18/A.01-06-2150912009.07.07Kereskedelem
Telephely címe:2092BudakesziBatthyány u. 26.Kereskedelem
PR4583PENDANT BT2003.05.21Székhely címe:7090TamásiSzabadság u. 17.17-06-0057592005.09.05KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7090TamásiSzabadság u. 17.Kereskedelem
PR1739PÉNTEK ERVIN2003.06.02Székhely címe:9021GyőrIskola u. 13.50820252013.06.04KészítésJavításPE
Telephely címe:9021GyőrIskola u. 13.KészítésJavítás
PR7051PE-RÉ KFT2012.12.18Székhely címe:1052BudapestVáci u. 30.01-09-9843452012.12.18PER
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 30.Kereskedelem
PR4019PERFEKT GOLD KFT2001.07.16Székhely címe:2400DunaújvárosDózsa György u. 46.07-09-0084742009.06.24KereskedelemPGP
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 46.Kereskedelem
PR6501PERGER NUMIZMATIKA KFT2010.11.17Székhely címe:1066BudapestJókai u. 18.01-09-9465902010.11.18
Telephely címe:1066BudapestJókai u. 18.Kereskedelem
PR4047PERIDOT 2001. KFT2001.08.23Székhely címe:2700CeglédReggel u. 2.13-09-1400972010.09.15Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokSütő u. 11.Kereskedelem
PR3677PERJÉSI-ÉK KFT2000.05.19Székhely címe:3531MiskolcKőporos u. 3.05-09-0049982012.02.22KészítésJavításPR
Telephely címe:3532MiskolcTestvériség u. 2.
PR5626PERLLA LUX KFT2007.05.09Székhely címe:4025DebrecenPiac u. 7709-09-0131532008.06.16KereskedelemKészítésJavításLUX
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 48Kereskedelem
PR2960PESTI ARESO SZALON KFT1999.06.30Székhely címe:1201BudapestKossuth Lajos u. 32-36.01-09-5691282007.01.24Kereskedelem
Telephely címe:1201BudapestKossuth Lajos u. 32.Kereskedelem
PR6617PET SYLVER KFT2011.04.15Székhely címe:1036BudapestKolosy tér 5-6. fsz. 14.01-09-9567522012.11.22
Telephely címe:1036BudapestKolosy tér 5-6. fsz. 14.KereskedelemKészítésJavítás
PR4881PÉTER GÉZÁNÉ2004.06.29Székhely címe:1077BudapestKirály u. 99. Fsz. 2.2004.10.25PM*
Telephely címe:1077BudapestKirály u. 99. Fsz. 2.
PR3271PÉTER ISTVÁNNÉ1999.06.30Székhely címe:8800NagykanizsaRozgonyi u. 5.2008.12.11Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaKirály u. 53.Kereskedelem
PR4937PÉTERI ANDREA2004.09.21Székhely címe:1119BudapestMohai köz 4.IV./4.2004.10.25KészítésAP
Telephely címe:1119BudapestMohai köz4.IV./4.
PR1674PÉTERSZ TIBOR2005.04.11Székhely címe:6640CsongrádDózsa Gy. u. 5.2005.04.11KészítésJavításPT
Telephely címe:6640CsongrádErkel Ferenc u. szolgáltatóház
c. ép.
PR6174PÉTERSZNÉ KOVÁCS ÁGNES2009.10.27Székhely címe:6640CsongrádErkel F. u. üzletsor C épület194469012011.02.17
Telephely címe:6640CsongrádErkel F. u. üzletsor C épületKereskedelem
PR6826PETITE GENEVE HUNGARY KFT2012.01.16Székhely címe:1052BudapestVörösmarty tér 2.01-09-9735062012.01.16PGH
Telephely címe:1052BudapestVörösmarty tér 2.Kereskedelem
PR3492PETKOVICS GYÖRGY1999.10.27Székhely címe:1132BudapestVisegrádi u.8.193548832009.10.28KereskedelemKészítésJavításPGy
Telephely címe:1132BudapestVisegrádi u.8.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR5458PET-MARKET KFT2006.07.19Székhely címe:1142BudapestUngvár u. 64-66.01-09-6884412009.07.22Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 28.Kereskedelem
PR1120PETÖRKE KÁROLY2001.06.13Székhely címe:2119PécelSzt. Imre krt. 74.2007.01.24KészítésJavításPK
Telephely címe:2119PécelSzt. Imre krt.74.
PR3528PETRÁNYI LÁSZLÓ1999.11.25Székhely címe:1192BudapestÁlmos u. 19.2007.01.24KészítésJavításPL
Telephely címe:1192BudapestÁlmos u. 19.
PR3191PÉTRENYI ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:8900ZalaegerszegMező út 26.2010.09.13KereskedelemKészítésJavításR
Telephely címe:8900ZalaegerszegEötvös u. 1/12.Kereskedelem
PR5517PETVIN-GOLD KFT2006.10.11Székhely címe:2700CeglédSugár u. 15.13-09-1070852006.10.11Kereskedelem
Telephely címe:2700CeglédTeleki u.9/a.Kereskedelem
PR3642PEZO BT2000.03.28Székhely címe:1165BudapestKatona J. u. 13.01-06-731003KészítésJavításPJ
Telephely címe:2100GödöllőRemsey krt. 12.
PR5695PHARMENCO HOLDING TANÁCSADÓ KFT2007.08.30Székhely címe:2094NagykovácsiTemplomkert u.8.13-09-1014962009.01.08Kereskedelem
Telephely címe:2094NagykovácsiTemplomkert u.8.Kereskedelem
PR5170PICULA ÉS TÁRSA KFT2005.07.20Székhely címe:8220BalatonalmádiMegyehegyi u. 15.19-09-5067572006.02.28KereskedelemPTE
Telephely címe:8200VeszprémKossuth Lajos u.6.Kereskedelem
Telephely címe:8175BalatonfűzfőJózsef A. u.2.Kereskedelem
PR2200PIGALLE BT1999.06.30Székhely címe:1026BudapestFrankel Leó u. 21-23.01-06-2115002007.01.24KereskedelemKészítésJavításPI
Telephely címe:1026BudapestFrankel Leó u. 21-23.Kereskedelem
PR1630PIGNUSZ KFT1999.06.30Székhely címe:1051BudapestSas u.4.01-09-0785762007.01.25Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestSasfiók Zálogfiók, Sas u.4.Kereskedelem
PR2435PIK-PAK BASKA MESTER KKT1999.06.30Székhely címe:2085PilisvörösvárBéke u. 27.13-03-0302552007.01.25Kereskedelem
Telephely címe:2085PilisvörösvárFő u. 101.Kereskedelem
PR5506PILISY BALÁZS TAMÁS2006.09.29Székhely címe:1085BudapestFutó u. 3.2013.05.03Kereskedelem
Telephely címe:1085BudapestFutó u. 3.Kereskedelem
PR5372PINTÉR ATTILA2006.04.04Székhely címe:1068BudapestBenczúr u. 11. mfsz. 1/c2010.08.05KészítésW.P.A
Telephely címe:1068BudapestBenczúr u. 11. mfsz. m 1/c
PR6223PINTÉR AUKCIÓSHÁZ KFT2009.12.03Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 10.01-09-9056502009.12.03
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 10.KereskedelemÁrverés
PR6721PIROSÉKSZER KFT2011.09.02Székhely címe:2173KartalRákóczi út 17.13-09-1444872011.09.02
Telephely címe:2170AszódKossuth u. 41.Kereskedelem
PR5841PIRY ANIKÓ2008.04.21Székhely címe:1143BudapestHungária Krt. 68. I/4.2008.06.02KészítésPRY
Telephely címe:1143BudapestHungária Krt. 68. I/4.
PR5633PKN PLATINA KFT2007.05.18Székhely címe:1055BudapestStollár Béla u. 3/B. V/1/A01-09-8794592008.01.31KereskedelemKészítésJavításPKN
Telephely címe:3526MiskolcBuza tér 12.Kereskedelem
PR5493PLACE ITALY KFT2006.09.11Székhely címe:1106BudapestBársonyvirág u. 2/b.01-09-7340592007.02.15KereskedelemHHJ
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 35.Kereskedelem
PR7086PLANINVEST KFT2013.03.29Székhely címe:1021BudapestNyéki út 21.01-09-1618132013.03.29
Telephely címe:1021BudapestNyéki út 21.Kereskedelem
PR3600PLATA 99 KFT2000.02.10Székhely címe:1031BudapestPetúr u. 41/A.01-09-6817342012.12.17KereskedelemLAP LAP
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. fsz. 22.Kereskedelem
PR1871PLATINA BT1999.06.30Székhely címe:2500EsztergomJánoskúti u. 25.11-06-0021322010.08.04Kereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomRákóczi tér 2/a.Kereskedelem
PR3789PLATINA-VARÁZS 2000 BT2000.09.26Székhely címe:5000SzolnokVízpart krt. 15-17.16-06-007326KészítésJavításTV
Telephely címe:5000SzolnokBaross G. u. 33.
PR5933PLATINUM-ZÁLOG KFT2008.09.30Székhely címe:1036BudapestLajos u. 131. VIII. em. 47/a01-09-9047192009.05.21KereskedelemP-Z
Telephely címe:1184BudapestKubinyi utca 1.Kereskedelem
PR6326PLÁTÓ KFT2010.05.20Székhely címe:1123BudapestCsörsz u. 1.01-09-6653142010.05.21
Telephely címe:1123BudapestCsörsz u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR4942PLAZA-GOLD KFT2004.09.28Székhely címe:1191BudapestÜllői út 201.01-09-7285282010.02.16KereskedelemKészítésJavításPG PGL
Telephely címe:1191BudapestÜllői út 201.Kereskedelem
PR4896PLESS ISTVÁN2004.07.27Székhely címe:1038BudapestHonvéd u. 18.2007.10.30Kereskedelem
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 9.Kereskedelem
PR6544P-MOT BT.2011.01.06Székhely címe:9086TöltéstavaBerettyó u. 27.08-06-0073672011.01.06
Telephely címe:9086TöltéstavaBerettyó u. 27.Kereskedelem
PR4162POÉN'S WATCH KFT2001.12.12Székhely címe:1052BudapestRégiposta u. 19.01-09-1666422007.01.25KereskedelemPOE
Telephely címe:1052BudapestRégiposta u. 19.Kereskedelem
PR5542PÓKA TÜNDE2006.11.20Székhely címe:3915TarcalKönyves Kálmán út 41.2006.11.20Kereskedelem
Telephely címe:3915TarcalFő út 34.Kereskedelem
PR4620POLGÁR ANTIK BT2003.07.24Székhely címe:7623PécsKandó K. u. 16.02-06-0709492005.11.28Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsKirály u. 36.Kereskedelem
PR6614POL-GAR AUKCIÓSHÁZ KFT2011.04.08Székhely címe:1016BudapestBérc u. 2.01-09-9404892011.04.08
Telephely címe:1052BudapestPetőfi S. u. 16.KereskedelemÁrverés
PR3318POLIGON KFT1999.06.30Székhely címe:1202BudapestTátra tér 4.01-09-6698342009.05.27Kereskedelem
Telephely címe:1202BudapestTátra tér 4.123 sz. üzletKereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3205POLIMPEX BUDAPEST BT.1999.06.30Székhely címe:1172BudapestTarack u. 6.01-06-7154842008.09.11KereskedelemVM*
Telephely címe:1065BudapestNagymező u. 33.Kereskedelem
PR6946POLINOOR KFT2012.06.26Székhely címe:1055BudapestHonvéd u. 17/a.01-09-4682102012.06.26
Telephely címe:2000SzentendreDumtsa Jenő u. 18.Kereskedelem
PR4218PONGI GOLD 2002 KFT2002.03.05Székhely címe:1191BudapestÜllői út 218/10.01-09-7028252013.05.15KereskedelemKészítésPG
Telephely címe:1191BudapestÜllői út 218/10.Kereskedelem
PR7117PONGI GOLD KFT2013.05.15Székhely címe:1191BudapestÜllői út 218/10.01-09-7028252013.05.21PG
Telephely címe:1191BudapestÜllői út 218/10.KereskedelemKészítésJavítás
PR2397PÓNI KFT1999.06.30Székhely címe:6000KecskemétDobó krt.3.03-09-1010032007.01.25Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétDobó krt.3.Kereskedelem
PR3111POÓR KÁROLY KFT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárPiactér2.07-09-0062032012.09.28Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPiactér2.Kereskedelem
Telephely címe:1027BudapestJurányi u. 1-3.Kereskedelem
PR2264POÓR PÉTER1999.06.30Székhely címe:2660BalassagyarmatKomjáthy u. 8.2008.10.08KereskedelemKészítésJavításP
Telephely címe:2660BalassagyarmatRákóczi Fejedelem út 17.Kereskedelem
PR2151PORJESZ MARGIT ZSUZSANNA1999.06.30Székhely címe:3000HatvanGrassalkovich u. 11.2009.09.21Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanGrassalkovich u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsSzabadság út 40.Kereskedelem
PR4357PORSCHE HUNGÁRIA KER. KFT2002.08.16Székhely címe:1139BudapestFáy u. 27.01-09-0711232006.03.13Kereskedelem
Telephely címe:1139BudapestFáy u. 27.Kereskedelem
PR5429PORTER & LASARDI KFT.2006.06.21Székhely címe:1126BudapestKiss János altábornagy
u. 30/b. ll/4.
01-09-8655502006.06.23KereskedelemKészítésJavításFIGURÁLIS *PL
Telephely címe:1072BudapestNyár u. 22.Kereskedelem
PR5270PORTO-TEX BT2005.11.16Székhely címe:1139BudapestTeve u. 25. V/501.01-06-7202602011.06.15Kereskedelem1R5
Telephely címe:1139BudapestTeve u. 25. V. 501Kereskedelem
PR2954POSVANCZNÉ JUDÁK ZSUZSANNA1999.06.30Székhely címe:1104BudapestHarmat u. 136. I/1.2007.01.25KészítésJavításPZS
Telephely címe:1082BudapestÜllői út 66/b. fszt. 2.
Telephely címe:1098BudapestAranyvirág sétány 1.
PR5395POTORNAI ILONA2006.05.08Székhely címe:5350TiszafüredMúzeum park 7-9.IV.3/9.2008.04.17Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredFő út 28.Kereskedelem
PR5141POVÁZSAI ÉVA RITA2005.06.02Székhely címe:5600BékéscsabaFényestanya 1381.2007.10.17KereskedelemKészítésJavításPR
Telephely címe:5600BékéscsabaMednyánszky u. 3.Kereskedelem
PR6181PÖRGE BALÁZS2009.11.09Székhely címe:2060BicskeKossuth tér 1.2011.02.23KereskedelemKészítésJavításPBD
Telephely címe:2060BicskeKossuth tér 1.Kereskedelem
PR6837PRECIOUS & GOLD KFT2012.01.27Székhely címe:1098BudapestEpreserdő u. 12.01-09-9787292012.11.07
Telephely címe:1098BudapestEpreserdő u. 12.Kereskedelem
PR6850PRÉMIUM ÓRA ÉKSZER BT2012.02.06Székhely címe:1082BudapestBaross u. 45. félemelet 1.01-06-7847922012.02.06MAM
Telephely címe:1082BudapestBaross u. 45. Félemelet 1.Kereskedelem
PR6438PREMIUMSILVER KFT2010.09.20Székhely címe:2011BudakalászSzalonka u. 4.13-09-1444142011.12.08PRS
Telephely címe:2011BudakalászSzalonka u. 4.Kereskedelem
PR4973PRESKON KFT2004.10.22Székhely címe:1115BudapestBártfai u.44.01-09-7298832008.11.26Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestŐrs vezér tér 24. I/201-P9Kereskedelem
PR4909PRIMER 2000 KFT2004.08.18Székhely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 23.20-09-0620712009.11.20Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 23.Kereskedelem
PR3126PRISZTÁCS LÁSZLÓNÉ1999.06.30Székhely címe:1029BudapestDutka Ákos u. 71.Kereskedelem
Telephely címe:1051BudapestJózsef A. u. 10.Kereskedelem
PR4395PRO-BELL BT.2002.10.03Székhely címe:3516MiskolcGinzery S. u. 51.05-06-0077562011.12.02KészítésJavításKR
Telephely címe:3516MiskolcGinzery S. u. 51.KereskedelemKészítésJavítás
PR6901PROCOPIUS KFT2012.04.19Székhely címe:1064BudapestVörösmarty u. 61.01-09-9060772012.04.19
Telephely címe:1064BudapestVörösmarty u. 65.Kereskedelem
PR4883PRODUCT MANAGEMENT KFT.2004.07.06Székhely címe:4400NyíregyházaRákóczi út 14.15-09-0600942012.10.04Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaRákóczi út 14.Kereskedelem
PR6742PRO-FÉMTEK KFT2011.09.30Székhely címe:2000SzentendrePannónia út 24/a.13-09-1492602011.09.30PRO
Telephely címe:2000SzentendrePannónia u. 24/a.KészítésJavítás
PR5117PROMT KFT.2005.05.11Székhely címe:2000SzentendreSzentlászlói út 160.13-09-0621812005.08.24Kereskedelem
Telephely címe:1211BudapestKossuth Lajos u. 30-46.Kereskedelem
PR4652PROMTHITEL ZÁLOGHITEL RT2003.09.03Székhely címe:1210BudapestKossuth Lajos u. 30-46.01-10-0449492007.01.26Kereskedelem
Telephely címe:1210BudapestKossuth Lajos u. 30-46.
PR3551PROVIZÓRIUM KFT1999.12.09Székhely címe:6300KalocsaFoktői utca 68.03-09-1077412009.04.06Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaTomori u. 61.Kereskedelem
PR5317PSB KFT2006.01.26Székhely címe:1171BudapestKőhúr u. 29.01-09-3611622013.01.31Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.Kereskedelem
PR2201PUCH LÁSZLÓNÉ1999.06.30Székhely címe:7700MohácsSzabadság u. 10.41479742010.09.03Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsSzabadság u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsSzabadság u. 36.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7700MohácsSzentháromság u. 1-3.Kereskedelem
PR7114PUJA GYÖRGY2013.05.08Székhely címe:4028DebrecenSimonyi út 3. fsz. 2.326299582013.05.30GUA
Telephely címe:4025DebrecenMiklós u. 2.Kereskedelem
PR5545PULLIVER KFT2006.11.22Székhely címe:1118BudapestSasadi út 58-60/b.01-09-6962132006.11.22Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudai út 22. "ROTUNDA
üzletház, I/20. sz. üzlet"
Kereskedelem
PR6819PURE GOLD KFT2012.01.02Székhely címe:1023BudapestÁrpád fejedelem útja 26-28.01-09-9771312012.05.29
Telephely címe:1023BudapestÁrpád fejedelem útja 26-28Kereskedelem
PR2697PUSKÁS LÓRÁND1999.06.30Székhely címe:1077BudapestIzabella u. 6. II/31.2011.04.11KereskedelemKészítésJavításL
Telephely címe:1077BudapestIzabella u. 6.KereskedelemKészítésJavítás
PR3949PUSZTAI TAMÁSNÉ2001.04.19Székhely címe:8360KeszthelyKossuth Lajos u. 12.2008.10.30Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyKossuth Lajos u. 12.Kereskedelem
PR6505PUZZLE CARD KFT2010.11.18Székhely címe:2030ÉrdKaktusz u. 4.13-09-0765192010.11.18GIP
Telephely címe:1063BudapestVáci út 1-3. West EndKereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
Kereskedelem
PR4718QLDO BT2003.12.03Székhely címe:2095PilisszántóHősök tere 12.13-06-0478132007.01.26KészítésQL
Telephely címe:2095PilisszántóHősök tere 12.
PR2332QUEEN GOLD BT1999.06.30Székhely címe:1068BudapestBenczúr u. 35/c. III/311.01-06-0171422012.12.17Kereskedelem
Telephely címe:1041BudapestIstván út 10.Kereskedelem
Telephely címe:1085BudapestBlaha Lujza tér 1-2.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/224.Kereskedelem
PR3817R+R KFT2000.10.21Székhely címe:2241Sülysápdr. Gáspár István köz 3.13-09-0805632007.01.29Kereskedelem
Telephely címe:2241SülysápVasút u. 114/32 hrsz.Kereskedelem
PR6877R AND K SILVER KFT2012.03.13Székhely címe:6200KiskőrösSzabadkai u. 40.03-09-1239422012.10.24R&K
Telephely címe:6200KiskőrösSzabadkai u. 40.Kereskedelem
PR1648R.G. BT.1999.06.30Székhely címe:1136BudapestTátra u.23/b.01-06-1190032007.01.29KereskedelemKészítésJavításRG
Telephely címe:1136BudapestTátra u.23/b.Kereskedelem
PR5488R-A MARKETING KFT2006.09.04Székhely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 5.01-09-7031232012.09.27KereskedelemRAM
Telephely címe:1089BudapestÜllői út 102.Kereskedelem
PR3183RAAB SILVER KFT1999.06.30Székhely címe:2330DunaharasztiKossuth L. u. 54.13-09-1232522011.02.28KereskedelemRAB
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestOrczy út 22.Kereskedelem
PR3304RÁBEL KÁROLY1999.04.13Székhely címe:1124BudapestLiptó u. 8.2007.01.29KészítésJavításRK
Telephely címe:1055BudapestHonvéd u. 38.
PR4145RÁCZ GYULA2001.11.29Székhely címe:5000SzolnokMagyar u. 10.2007.01.29KereskedelemKészítésJavításRR
Telephely címe:5000SzolnokMagyar u. 10.Kereskedelem
PR6128RÁCZ JÓZSEF ENDRE2009.09.01Székhely címe:6050LajosmizseMizse tanya 3.2009.11.26Kereskedelem
Telephely címe:6430BácsalmásRákóczi út 31.Kereskedelem
PR5520RADIC DORDE2006.10.13Székhely címe:1115BudapestBánk bán u. 7.2006.10.13KészítésLV
Telephely címe:1115BudapestBánk bán u. 7.
PR5781RAFFAINÉ LIPKA MARIANN2008.01.29Székhely címe:6237KecelNyár u. 9.2008.07.28KészítésLM*
Telephely címe:6237KecelNyár u. 9.
PR7029RAJKAI NORBERT2012.11.15Székhely címe:9400SopronKurucdomb sor 6.90368252012.12.06
Telephely címe:9400SopronVárkerület 22.Kereskedelem
PR4132RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET2001.11.14Székhely címe:4465RakamazSzent István út 25.15-02-0502582009.09.03Kereskedelem
Telephely címe:4465RakamazSzent István út 25.
Telephely címe:4450Tisza lökKossuth u. 79.
Telephely címe:4400NyíregyházaUngvár st. 35.
Telephely címe:4400NyíregyházaFazekasJ.tér9/a.
Telephely címe:4400NyíregyházaKálói u. 34-36.
Telephely címe:4536RamocsaházaKossuth u. 106/a.
Telephely címe:4700MátészalkaBajcsy-Zsilinszky út 30.
Telephely címe:4900FehérgyarmatKossuth tér 5.
Telephely címe:4465RakamazSzent István út 25.
Telephely címe:4471GávavencsellőPetőfi S. út 1.
Telephely címe:4300NyírbátorZrínyi út 1.
Telephely címe:4553ApagyBéke út 2/a.
PR4303RÁKÁSZ JÓZSEF2002.06.05Székhely címe:2440SzázhalombattaRómai út 9.2007.01.29Kereskedelem
Telephely címe:2440SzázhalombattaIfjúság u. 3.Kereskedelem
PR5951RA-NA 2004 BT2008.10.17Székhely címe:2484AgárdJózsef u. 14.07-06-0129202009.09.21Kereskedelem
Telephely címe:2483GárdonySzabadság u. 1.Kereskedelem
PR6498RANDS KFT2010.11.12Székhely címe:1031BudapestSaroglya út 22846/4. hrsz.01-09-7054252011.05.04
Telephely címe:1065BudapestLázár u. 8.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4669RAPPAI KRISZTINA ANNA2003.10.01Székhely címe:2143KistarcsaKolozsvári u. 13.2009.03.31KészítésJavításHRK
Telephely címe:2143KistarcsaKolozsvári u. 13.
PR6909RASZTIK IVETT2012.04.26Székhely címe:6449MélykútKandó Kálmán u. 4.275956892012.05.24
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 3-5KereskedelemKészítés
PR4850RATKAI GYÖRGY2004.06.04Székhely címe:5420TúrkeveSzéchenyi u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:5420TúrkeveSzéchenyi u. 16.Kereskedelem
PR6592RAYAN GOLD KFT2011.03.10Székhely címe:2800TatabányaKomáromi út 16.11-09-0182192011.03.10ST
Telephely címe:2800TatabányaKomáromi út 16.KereskedelemKészítésJavítás
PR2426RB BT.1999.06.30Székhely címe:7200DombóvárHunyadi tér 19-21.17-06-0012462008.05.07Kereskedelem
Telephely címe:7200DombóvárHunyadi tér 19-21.Kereskedelem
Telephely címe:7090TamásiZrínyi Miklós u. 2.Kereskedelem
PR4891REA2004 BT.2004.07.14Székhely címe:4100BerettyóújfaluTompa Mihály u. 3.09-06-0132752005.03.02KészítésREA
Telephely címe:4100BerettyóújfaluTompa Mihály u.3.
PR6272REAL SAVING KFT2010.02.26Székhely címe:1139BudapestTeve u. 33-41.01-09-9341782012.09.21RSG
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsSport u. 2-4.Kereskedelem
Telephely címe:1131BudapestTeve u. 33-41.Kereskedelem
PR2966REÁLSZISZTÉMA KFT1999.06.30Székhely címe:2314HalásztelekRákóczi F. u. 144.13-09-0640422010.05.03KereskedelemRMS
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. West End/II. B. 085
sz. üzlet
Kereskedelem
PR6261RÉBALI KFT2010.02.17Székhely címe:1188BudapestPóth Irén u. 6/b.01-09-9320812010.02.17
Telephely címe:1182BudapestKirályhágó u. 118.Kereskedelem
PR6911REFERO TRADE KFT2012.04.27Székhely címe:1025BudapestVihorlát u. 6/A.01-09-1699042012.08.22
Telephely címe:1133BudapestIpoly u. 16.Kereskedelem
PR7112REFLEX KFT2013.05.06Székhely címe:1112BudapestTáncos u. 4/a.01-09-0652822013.05.06
Telephely címe:1112BudapestTáncos u. 4/a.Kereskedelem
Telephely címe:2153FótVörösmarty tér 2.Kereskedelem
PR5836RÉGI IDŐK BOLTJA KFT2008.04.15Székhely címe:1014BudapestFortuna u. 5.01-09-8889302010.04.29KereskedelemRIB
Telephely címe:1014BudapestFortuna u. 5.Kereskedelem
PR3525RÉGIPOSTA ANTIKVITÁS KFT1999.11.23Székhely címe:2151FótNémeth Kálmán u. 51.13-09-0783852009.03.31Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestApáczai Cs. János u. 1.Kereskedelem
PR5950REMEKMŰHELY KFT2008.10.17Székhely címe:3535MiskolcHegyalja út 229/305-09-0158802009.03.26KereskedelemKészítésJavításRMH
Telephely címe:3527MiskolcAdy Endre utca 5.Kereskedelem
PR6126REMIN GOLD KFT2009.08.27Székhely címe:4254NyíradonyThököly u. 2.09-09-0172762012.09.14KereskedelemKészítésJavításHHR
Telephely címe:4254NyíradonyDebreceni u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4287VámospércsDebreceni út 1/B.KereskedelemKészítésJavítás
OR1094REMY-ART N.Ö.A. ALAPÍTVÁNY2010.07.22Székhely címe:1122BudapestVárosmajor u. 64.Nyt.szám.8522010.08.30RAA
Telephely címe:1122BudapestVárosmajor u. 64.KereskedelemKészítésJavítás
PR3386RENA PLUSZ 96 KFT1999.07.13Székhely címe:1052BudapestVáci u. 15.01-09-5643272011.02.28KereskedelemREN REN
Telephely címe:1052BudapestVáci u. 15.Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestFerihegyi reptér, 2/b.
terminál, ind. old.
Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestFerihegy repülőtér 2. terminál
SkyCourt D 17.
Kereskedelem
PR6666RENI-TRADE KFT2011.06.10Székhely címe:3531MiskolcKiss Ernő u. 9.05-09-0085582011.06.10
Telephely címe:6724SzegedVásárhelyi Pál u. 3-5.Kereskedelem
PR4113RENNER ERIKA MÁRIA2001.10.24Székhely címe:9400SopronVárkerület 39.2008.10.27KereskedelemKészítésJavításRE
Telephely címe:9400SopronVárkerület 39Kereskedelem
PR5532RÉPÁSY ÉS TÁRSA KFT2006.11.07Székhely címe:7623PécsBajcsy-Zs. u. 5.02-09-0700512006.11.07Kereskedelem
Telephely címe:7623PécsBajcsy-Zsilinszky u. 3. fszt. 25.Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 5. fszt. 30.Kereskedelem
PR2901RESPEKT 96 KFT1999.06.30Székhely címe:5310KisújszállásArany János út 2. fsz. l.16-09-0039712005.11.25Kereskedelem
Telephely címe:5310KisújszállásArany János u.2.Kereskedelem
PR5606RESTÁS MARIANNA2007.03.22Székhely címe:2251TápiószecsőEötvös u.4.2007.03.22KészítésGYM
Telephely címe:2251TápiószecsőEötvös u.4.
PR2321RÉTHI GÁBOR2003.03.20Székhely címe:1021BudapestTárogató út. 91-93.KészítésJavításR
Telephely címe:1138BudapestGyöngyösi sétány 6.
PR4685RETTER LÍVIA2003.10.21Székhely címe:5440KunszentmártonÚjvilág u. 29.2009.04.07Kereskedelem
Telephely címe:5440KunszentmártonKossuth Lajos út. 8.Kereskedelem
PR4782RÉV ÉS TÁRSAI HEGESZTÉSTECHNIKAI KFT2004.03.09Székhely címe:1101BudapestPongrácz út 15/a.01-09-720330Kereskedelem
Telephely címe:1101BudapestPongrácz út 15/a.Kereskedelem
PR6447REVOSOLS BT2010.09.29Székhely címe:1116BudapestAkácillat u. 7.01-06-7596252010.09.29RSB
Telephely címe:1116BudapestSzalóki u. 48.KereskedelemKészítésJavítás
PR6916RÉZHOLD KFT2012.05.08Székhely címe:3980SátoraljaújhelyPetőfi u. 2.05-09-0240242012.05.08
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyPetőfi S. u. 2.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3206RIAL KFT1999.06.30Székhely címe:1082BudapestBaross u. 87/a.01-09-1630212013.03.13KereskedelemKészítésJavításR
Telephely címe:1082BudapestBaross u. 87/a.KereskedelemKészítésJavítás
PR2091RIEMER GYÖRGYNÉ1999.06.30Székhely címe:1027BudapestMargit krt. 62.20877392010.09.14KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1027BudapestMargit krt.62.Kereskedelem
PR4207RIENER ÓRA ÉKSZER BT2002.02.19Székhely címe:9200MosonmagyaróvárKötélgyártó u.4.08-06-0105682011.08.09KereskedelemKészítésJavításRRG
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárKötélgyártó u. 4.Kereskedelem
PR2427RIGÓCZKY ERNŐ1999.06.30Székhely címe:7090TamásiSzabadság u. 56.24313392010.05.05Kereskedelem
Telephely címe:7090TamásiSzabadság u. 56.Kereskedelem
PR3739RING CENTER KFT2000.08.09Székhely címe:1116BudapestFehérvári út 144.01-09-6894082005.02.22KészítésJavításRC RC*
Telephely címe:1116BudapestFehérvári út 144.
PR3263RING SUR KFT1999.06.30Székhely címe:9024GyőrBartók Béla u. 1.08-09-0058652012.01.31KereskedelemKészítésJavításRA
Telephely címe:9024GyőrBartók Béla u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrVasvári Pál u.
1/A.(62/A. sz. üzlet)
Kereskedelem
PR6069RINGLER KFT2009.05.27Székhely címe:2083SolymárMunkás u. 2.13-09-1278842010.02.18KereskedelemKészítésJavításRK*
Telephely címe:2083SolymárMunkás u. 2.Kereskedelem
PR5605RIPKA DESIGN KFT2007.03.22Székhely címe:1239BudapestBevásárló u. 2.01-09-8768072010.08.09KereskedelemKészítésJavításR*D
Telephely címe:1239BudapestBevásárló u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2040BudaörsSport u. 2-4. (01-0014. sz. üzlet)KereskedelemKészítésJavítás
PR6775RIPSZÁM ÁGNES2011.11.02Székhely címe:8600SiófokTöreki u. 31.2011.11.02R*A
Telephely címe:8600SiófokTöreki u. 31.KereskedelemKészítés
PR6986RIQ BT2012.09.13Székhely címe:1063BudapestSzív u. 42.01-06-7679192012.09.13DES
Telephely címe:1065BudapestHajós u. 41.KereskedelemKészítésJavítás
PR6488RITLIA ÉKSZER KFT2010.11.04Székhely címe:1106BudapestFehér út 1/B. IV/405.11-09-0175812012.06.28
Telephely címe:8500PápaKossuth Lajos u. 13.Kereskedelem
PR3851RITTERNÉ HATVANI ZITA2000.11.21Székhely címe:7700MohácsLiget u. 48.2013.02.13KereskedelemKészítésJavításHZ
Telephely címe:7700MohácsDózsa György u.8.Kereskedelem
PR4747RIVETTI ÉKSZERÜZLETE KFT2004.01.20Székhely címe:1137BudapestSzent István krt 18.01-09-0632092005.08.03KereskedelemKészítésJavításP&F PLS
Telephely címe:1137BudapestSzent István krt. 18.Kereskedelem
PR6764RM-EXTRA-ÉPSZER KFT2011.10.19Székhely címe:1141BudapestNótárius u. 1-3. II/9. Budapest01-09-9673402011.10.19
Telephely címe:1141BudapestNótárius u. 1-3. II/9.Kereskedelem
PR6956ROB-GOLD KFT2012.07.16Székhely címe:4400NyíregyházaVay Á. krt. 4-6. 1/113/B.15-09-0794722012.07.16
Telephely címe:4400NyíregyházaVay Á. krt. 4-6. 1/113/B.Kereskedelem
PR4030ROCAILLE BT2001.07.31Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 22.01-06-7374232009.05.07KereskedelemROC
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 22.Kereskedelem
PR3428ROCKER BT1999.08.17Székhely címe:6500BajaHársfa u. 2/A.03-06-101727Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaKossuth L. u. 19.Kereskedelem
PR5005ROLLER BT2004.11.16Székhely címe:5430TiszaföldvárÓvirághegy I. u. 5.16-06-0016082004.12.13KereskedelemRTF
Telephely címe:5430TiszaföldvárSzegfű u.10.Kereskedelem
PR5889ROLLING TIME KFT2008.07.15Székhely címe:3300EgerBartók Béla térl9.10-09-0282172010.01.27Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerSzéchenyi út 38.Kereskedelem
PR3258RÓMAI ÉKSZERSZALON KKT1999.06.30Székhely címe:1039BudapestKincses u. 9.01-03-0232272012.07.31KereskedelemKészítésJavításRE
Telephely címe:1031BudapestKadosa u. 42.KereskedelemKészítésJavítás
PR6185ROMANI DIVAT STÚDIÓ SZÖVETKEZET2009.10.29Székhely címe:1156BudapestPáskomliget u. 29. II/9.01-02-0540052011.12.06RDS
Telephely címe:1072BudapestAkácfa u. 20.KereskedelemKészítésJavítás
PR4756ROMÁNYI LUCA ESZTER2004.02.03Székhely címe:1132BudapestVáci út 46/B. II/2.KészítésL
Telephely címe:1132BudapestVáci út 46/B. II/2.
PR1033RÓNAI ATTILA1999.06.30Székhely címe:7400KaposvárHonvéd u. 21.2009.01.23KereskedelemKészítésJavításRA
Telephely címe:7400KaposvárHonvéd u.21.Kereskedelem
PR1928RÓNAI LAJOS1999.06.30Székhely címe:7400KaposvárArany J. u. 7.2008.11.26KereskedelemKészítésJavításLR
Telephely címe:7400KaposvárArany J. u.7.Kereskedelem
PR6290ROSALINDA GOLD KFT2010.04.09Székhely címe:2030ÉrdBudafoki út 9/B13-09-1361012011.09.08ROS
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt. 10.Kereskedelem
PR6641ROSE & GOLD KFT2011.05.04Székhely címe:2600VácNaszály u. 1.13-091590212012.11.14R&G
Telephely címe:2600VácNaszály u. 1.Kereskedelem
PR6269ROTTLERNÉ BALÁZS ERZSÉBET2010.02.25Székhely címe:7100SzekszárdGaray tér 10.41988342011.04.11ROT
Telephely címe:7171SióagárdRákóczy u. 70.Kereskedelem
PR6103ROYAL DIAMONDS ÉKSZERHÁZ KFT2009.07.17Székhely címe:1132BudapestVáci út 8.01-09-9156072011.05.03KereskedelemR&D
Telephely címe:1201BudapestKossuth L. u. 31/AKereskedelem
Telephely címe:1132BudapestVáci út 8.Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestDalszínház u. 8.Kereskedelem
Telephely címe:1149BudapestNagy Lajos király út 152.Kereskedelem
PR6897RÓZ KRISTÁLY KFT2012.04.16Székhely címe:1034BudapestTaliga u. 22565/401-09-7162682012.11.21
Telephely címe:1014BudapestHess András tér 1-3. HILTONKereskedelem
PR1142ROZBROY VILMA2000.01.01Székhely címe:1135BudapestBéke u 372009.01.06KereskedelemKészítésJavításRV RVM
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1135BudapestBéke u.37.Kereskedelem
Telephely címe:1037BudapestBécsi út 34-36.Kereskedelem
PR2606ROZMÁN FERENCNÉ1999.06.30Székhely címe:9500CelldömölkSzéchenyi u. 1.34011632010.06.23Kereskedelem
Telephely címe:9500CelldömölkSzéchenyi u. 1.Kereskedelem
PR5638RÓZSA BÉLA2007.06.11Székhely címe:8330SümegPetőfi S. u. 322007.06.11KészítésR*B
Telephely címe:8330SümegPetőfi S. u. 32.
PR5577RÓZSA ÉS LÁNYAI KFT2007.01.24Székhely címe:2800TatabányaSárberki ltp. 715. I/4.11-09-0117002009.06.30KereskedelemREL
Telephely címe:2800TatabányaFő tér 14/A.Kereskedelem
PR4959RÓZSA GOLD 2004 KFT2004.10.11Székhely címe:3525MiskolcJókai Mór út 19. I/4.05-09-0115992012.06.14Kereskedelem
Telephely címe:3580Tisza új városSzent István út 7.Kereskedelem
PR4438ROZSMAN-2000 KFT2002.11.12Székhely címe:8960LentiKossuth u. 10.20-09-064159Kereskedelem
Telephely címe:9970SzentgotthárdKossuth U. 1.Kereskedelem
PR2263RÖSZLER TAMÁS1999.06.30Székhely címe:4032DebrecenHatvani István u. 20. I/5.2009.02.16KereskedelemKészítésJavításRT RT*
Telephely címe:4024DebrecenVár u. 8.Kereskedelem
PR5555R-SOFT EUROPA BT2006.11.30Székhely címe:3587TiszapalkonyaZrínyi u. 11.05-06-0159722006.12.05KereskedelemR06
Telephely címe:9400SopronVárkerület 73. fszt. 19. "Korona
Üzletház"
Kereskedelem
PR3651RUBIN P.P. BT2000.04.06Székhely címe:7570BarcsKöztársaság u. 33.14-06-305092KereskedelemNMZ
Telephely címe:7570BarcsKöztársaság u. 33.Kereskedelem
PR4499RUBINEX KFT2003.02.10Székhely címe:1137BudapestPozsonyi út 4.01-09-7099272010.04.26KereskedelemRBX
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.Kereskedelem
PR4611RUBIN-GOLD KFT2003.07.09Székhely címe:1201BudapestAlsótelki u. 28. I/3.01-09-7073352005.02.04KereskedelemMRD (LEADVA)
Telephely címe:1204BudapestTátra tér 1. 125. üzletKereskedelem
PR2089RUDÓ ANNA1999.11.15Székhely címe:1149BudapestNagy Lajos kir. útja 168.KészítésJavítása
Telephely címe:1149BudapestNagy Lajos kir. útja 168.
PR6190RUGÓ BT2009.11.02Székhely címe:1123BudapestAvar u. 25/A01-09-0152312010.02.19
Telephely címe:1123BudapestCsörsz u. 15Kereskedelem
PR2092RUMANN ERNŐ2003.03.31Székhely címe:7623PécsRákóczi u.24-26.2008.11.28KészítésJavításRER
Telephely címe:7623PécsRákóczi u.24-26.
PR3987RUNDISZT BT2001.05.29Székhely címe:7100SzekszárdKápolna tér 2/A.17-06-0051042008.02.25KereskedelemKészítésJavításSzJ
Telephely címe:7100SzekszárdGaray tér 18.Kereskedelem
PR6919RUSZOL RUHÁZATI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT2012.05.10Székhely címe:4025DebrecenSzéchenyi u. 8.09-09-0224062012.06.11
Telephely címe:4024DebrecenKossuth u. 7-9.Kereskedelem
PR4910R-ZO KFT2004.08.18Székhely címe:2462MartonvásárKolozsvári u. 14.01-09-565908KészítésZO
Telephely címe:2462MartonvásárKolozsvári u. 14.
PR5709S.K.2005 KFT2007.09.26Székhely címe:7100SzekszárdDr. Nagy István u. 19.17-09-0055002007.09.26KereskedelemS.K
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 38.Kereskedelem
PR5862SÁFÁR 90 KFT2008.05.15Székhely címe:1162BudapestBekecs u.1901-09-7011162013.05.22Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrBajcsy-Zsilinszky u. 35.Kereskedelem
PR3757SAFE 2000 KFT2000.09.05Székhely címe:9400SopronCsengery u.49.08-09-0087362010.05.27Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronCsengery u. 49.Kereskedelem
Telephely címe:9500CelldömölkKossuth u. 18.Kereskedelem
PR6621SAFETY GOLD ZRT2011.04.18Székhely címe:1055BudapestSzent István krt. 15.01-10-0470192013.06.12
Telephely címe:1055BudapestSzent István krt. 15.Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 22. 2/4.Kereskedelem
Telephely címe:6722SzegedMérey u. 6/B.Kereskedelem
PR6238SAFRANYIKNÉ PAPP ÉVA2010.01.07Székhely címe:1171BudapestMezőőr u. 11.48115022010.01.07
Telephely címe:1173BudapestKaszáló u. 47. FO. ép.Kereskedelem
PR5792SAGÁTH-ÉK KFT2008.02.14Székhely címe:3530MiskolcKálvin János utca 1.05-09-0144592009.11.26KereskedelemKészítésJavításSÉK
Telephely címe:3530MiskolcKálvin János út 1. 9. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:3529MiskolcSzentgyörgy út 16.Kereskedelem
PR6271SALA-ÉKSZER KFT2010.02.25Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u.5-7.fsz.27.01-09-9340252012.12.04S-L
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 27.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR4811SALA-GOLD KFT2004.04.15Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-7245872010.02.23KereskedelemKészítésJavításS SAL
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR2400SALAMON FERENCNÉ1999.06.30Székhely címe:3000HatvanMunkácsy u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanHorváth M. u. 4.Kereskedelem
PR5220SALAMON GYULA2005.09.21Székhely címe:8237TihanyBatthyány u. 9.2005.09.21Kereskedelem
Telephely címe:8237TihanyBatthyány u. 9.Kereskedelem
PR5423SALDEM KFT2006.06.14Székhely címe:5100JászberényLehel vezér tér 15.16-09-0088712006.06.14Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaSzabadságtér 7.Kereskedelem
PR3924SALMAN KFT2001.03.02Székhely címe:1204BudapestPacsirta u. 157/A.VI/97.01-09-693884KereskedelemKS1
Telephely címe:1208BudapestErzsébet út 1-2.Kereskedelem
PR4962SALON-KLEOPÁTRA KFT.2004.10.13Székhely címe:2700CeglédKörösi út 1.13-09-1004482005.01.05KereskedelemKészítésJavításSKTVV
Telephely címe:2700CeglédKörösi út 1.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6346SAMIART ÉKSZERKÉSZÍTŐ BT2010.06.14Székhely címe:1173BudapestKis u. 2. II/10.01-06-7832442012.05.14K*Z
Telephely címe:1238BudapestGrassalkovich út 166.Kereskedelem
PR3532SAMU OLGA1999.11.26Székhely címe:2112VeresegyházFő út. 25.2012.08.16KereskedelemKészítésJavításSO
Telephely címe:2112VeresegyházFő út. 25.Kereskedelem
PR2670SÁNDOR PÁLNÉ1999.06.30Székhely címe:4300NyírbátorCsászár P. u. 5.42087362010.10.06Kereskedelem
Telephely címe:4300NyírbátorZrínyi u. 2.Kereskedelem
PR3230SARA-GOLD KFT1999.01.20Székhely címe:1162BudapestAkácfa u. 75.01-09-4663182008.02.15KészítésJavításAS
Telephely címe:1162BudapestRákosi út 142.
PR4563SARAI LÁSZLÓ ZSOLT2003.04.28Székhely címe:4031DebrecenDerék u. 79. II/6.2008.04.17Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenRákóczi u. 1-5.Kereskedelem
PR1500SÁRARANY KFT1999.06.30Székhely címe:2700CeglédTeleki út 14. 2/8.13-09-1175622013.03.11KereskedelemKészítésJavításS SAS
Telephely címe:5000SzolnokSágvári krt 2. (Skála Áruház)KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4700MátészalkaKölcsey f. út 48.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3100SalgótarjánFő tér 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR3097SARDONYX BT1999.06.30Székhely címe:8380HévízHonvéd u. 19.20-06-0345742008.09.19KészítésDG SRX
Telephely címe:8300TapolcaArany János u. 10.
PR2597SÁRI CSABASzékhely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja u. 12.KereskedelemJavítás
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja u. 12.Kereskedelem
PR2395SÁRI GÁBOR1999.06.30Székhely címe:8105PétfürdőAdy E. u. 10.2008.09.04KereskedelemKészítésJavításSG
Telephely címe:8100VárpalotaBazár sor 1.Kereskedelem
PR7012SÁRKÖZY ILDIKÓ2012.10.24Székhely címe:1151BudapestLenvirág u. 56.24388002012.10.24
Telephely címe:1151BudapestLenvirág u. 56.KereskedelemKészítésJavítás
PR7131SAURO-GOLD KFT2013.06.13Székhely címe:1149BudapestEgressy út 79/A.01-09-9749802013.06.13
Telephely címe:1149BudapestEgressy u. 79/A.Kereskedelem
PR3378SCARABEUS-GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:6300KalocsaPaksi köz 4. fszt. l.03-09-107558KereskedelemKészítésJavításSC SC*
Telephely címe:6300KalocsaVárosház u.5.Kereskedelem
PR5070SCHALKHAMMER ERIKA2005.03.03Székhely címe:2831TarjánRozmaring u. 57.58832422010.04.26Kereskedelem
Telephely címe:2831TarjánVadász u.33.Kereskedelem
PR1965SCHILHAN JÁNOS2009.06.23Székhely címe:5000SzolnokMagyar u. 62009.06.23KészítésJavításpajzs-horg
Telephely címe:5000SzolnokSágvári krt. 4.
PR7080SCHIMNOUTZ NIKOLETT2013.03.12Székhely címe:4400NyíregyházaDarvas József u. 13.313425132013.03.12
Telephely címe:4400NyíregyházaBethlen Gábor u. 2.Kereskedelem
PR5576SCHLEINIG TAMÁS2007.01.19Székhely címe:9653RépcelakCsánigi u. 36.46816692010.05.18Kereskedelem
Telephely címe:9653RépcelakPetőfi S. u. 63.Kereskedelem
PR6798SCHLÖGL KRISZTINA ÉS TÁRSA BT2011.11.25Székhely címe:8230BalatonfüredKossuth u. 10.19-06-5038702012.07.11
Telephely címe:8230BalatonfüredKossuth u. 10.KereskedelemKészítésJavítás
PR6998SCHMIDT ADINA2012.09.26Székhely címe:7626PécsFelsővámház u. 28. II. em. 11.IPARMŰVÉSZ2012.10.03E*A
Telephely címe:7626PécsFelsővámház u. 28. II. em. 28.KészítésJavítás
PR3510SCHMIDT ÉS TÁRSA KFT1999.11.10Székhely címe:1062BudapestVáci út 1-3.01-09-6637502013.02.01KereskedelemSCH
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. IE 023 sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. IE-043 sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. IIC 007 sz. üzletKereskedelem
PR5888SCHMIDT VILMOSNÉ2008.07.14Székhely címe:7304MánfaVágot puszta 82008.07.14Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóKossuth Lajos utca 87. / Zengő
Áruház földszint /
Kereskedelem
PR2098SCHMIDT ZOLTÁNSzékhely címe:1051BudapestJózsef Nádor tér 10.KészítésJavításSZ
Telephely címe:1051BudapestJózsef nádor tér 10.
PR6854SCHMIDT-ART KFT2012.02.10Székhely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 3.01-09-9706022012.02.10
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 3.Kereskedelem
PR2214SCHMUCK-CENTER KFT1999.06.30Székhely címe:1224BudapestDózsa György u. 16.01-09-3609222009.08.06KereskedelemKészítésJavításPSZSZP
Telephely címe:1224BudapestDózsa György u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudai u. 26.Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:1225BudapestBányalég u. 108.Kereskedelem
PR4479SCHNEIDER ÓRA-ÉKSZER KFT2003.01.14Székhely címe:9400SopronHunyadi u.27.08-09-0108252011.06.01KereskedelemKészítésJavításS.I SOE
Telephely címe:9400SopronErzsébet u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronLackner K. u. 35.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronHatárdomb út 1-2.Kereskedelem
PR6777SCHÖLL ÉKSZER KFT2011.11.04Székhely címe:9400SopronTárczy-Hornoch Antal u. 4.08-09-0160312012.11.19
Telephely címe:9400SopronTárczy-Hornoch Antal u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR2442SCHÖLL GÁBOR1999.06.30Székhely címe:9400SopronTárczy-Hornoch Antal u. 4.2008.05.07KereskedelemKészítésJavításSG
Telephely címe:9400SopronTárczy-Hornoch Antal u. 4.Kereskedelem
PR5985SCHRAMMERNÉ SINKA JULIANNA2008.12.11Székhely címe:9800VasvárSzentmihályfalvi u.5.2008.12.11Kereskedelem
Telephely címe:9800VasvárAlkotmány u.4.Kereskedelem
PR5470SCHRANK BÉLA2006.08.14Székhely címe:1081BudapestNépszínház u. 59.2007.04.25KészítésSBÉ
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/a
PR4693SCHVÖLLERNÉ ÉS TÁRSA KKT2003.11.05Székhely címe:8420ZircSzeptember 6. út 10/B.19-03-500096Kereskedelem
Telephely címe:8420ZircDeák Ferenc u. 2.Kereskedelem
PR7082SCRIPTO-NET BT2013.03.19Székhely címe:7761KozármislenyKossuth L. u. 16.02-06-0710142013.04.08
Telephely címe:7621PécsFelsővámház u. 50-52.Kereskedelem
PR5178SEBŐK ANIKÓ2005.07.28Székhely címe:2194TuraElnök utca 10.2005.07.28Kereskedelem
Telephely címe:2194TuraTabán u.42.Kereskedelem
PR4341SECKER KFT2002.08.01Székhely címe:1163BudapestBatsányi János u. 47.01-09-706215Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 1.Kereskedelem
PR6523SECOND TIME KFT2010.12.02Székhely címe:5435MartfűIfjúság u. 15.16-09-0043792010.12.02
Telephely címe:5000SzolnokAdy E.u.28/a.Kereskedelem
PR6665SEES TS ÉKSZERKERESKEDELMI KFT2011.06.08Székhely címe:1052BudapestKristóf tér 7-8. l/1.01-09-9583952011.06.23III
Telephely címe:1052BudapestKristóf tér 6.Kereskedelem
PR4262SENI KFT2002.04.16Székhely címe:1015BudapestHattyú u. 14. II/3.01-09-7031362010.03.08KereskedelemJBA
Telephely címe:1015BudapestHattyú u. 14. II/3.Kereskedelem
PR2849SERBAKOW STÚDIÓ BT1998.11.09Székhely címe:7624PécsRadnics u. 35.02-06-0667572012.09.04KészítésJavításST
Telephely címe:7624PécsRadnics u. 35.
PR6115SEREBRO KFT2009.07.27Székhely címe:2151FótBaross G. u. 31.13-09-1289932009.07.28KereskedelemSRB
Telephely címe:6000KecskemétKorona u.2.Kereskedelem
PR6765SERES KARÁT KFT2011.10.19Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18.01-09-9686842012.08.02
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 18.Kereskedelem
PR5523SERVIFLEX KFT2006.10.26Székhely címe:1141BudapestKomócsy u. 40. IIl/2.01-09-6925172012.11.15KereskedelemSZG
Telephely címe:1112BudapestTörcsvár u. 10.Kereskedelem
PR1536SEVEN STARS KFT1999.06.30Székhely címe:1147BudapestKerékgyártó u. 67. II/7.01-09-0713842004.10.26KereskedelemKészítésJavításSS
Telephely címe:1094BudapestLiliom u.7-9.Kereskedelem
PR6688SGDAW KFT2011.07.19Székhely címe:1028BudapestTárkony u. 50.01-09-9634902013.01.14
Telephely címe:1028BudapestTárkony u. 50.Kereskedelem
PR2271S-GOLD KFT1999.06.30Székhely címe:3700KazincbarcikaEgressy u.16.05-09-0015232013.05.21KereskedelemKészítésJavításIE
Telephely címe:3700KazincbarcikaEgressy u.16.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3700KazincbarcikaFő tér 2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3600ÓzdSárii u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. III/322-323KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8230BalatonfüredSzent István tér 3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3630PutnokMohos sétány 8/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR3499SIBONEY BT1999.11.02Székhely címe:1026BudapestCirok u. 7. I. em. 5.01-06-725628-Kereskedelem
Telephely címe:1028BudapestSzilágyi Erzsébet fasor 121.Kereskedelem
PR3997SIGMA-ALDRICH KFT2001.06.12Székhely címe:1072BudapestNagy Diófa u. 7.01-09-2636042006.03.07
Telephely címe:1072BudapestNagy Diófa u. 7.
PR5756SIGNORITA KFT2007.11.30Székhely címe:9476ZsiraFő u. 62.08-09-0154432007.11.30KereskedelemSRG
Telephely címe:9476ZsiraFő u. 62.Kereskedelem
PR4798SIGOMONTA KFT.2004.03.25Székhely címe:1089BudapestElnök u. 1.01-09-7192532012.08.16KereskedelemKészítésJavításOS OSO
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.KészítésJavítás
PR2599SIKLÓSI JÓZSEFNÉ2001.02.08Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 64.Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi u. 64.Kereskedelem
PR3337SILBERGOLD KFT1999.06.30Székhely címe:8230BalatonfüredJókai M. u. 22.19-09-5049332009.01.14KereskedelemKészítésJavításS-benG
Telephely címe:8230BalatonfüredJókai M. u. 22.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKossuth Lajos u. 13-19.Kereskedelem
PR4923SILBER-TEX KFT2004.09.02Székhely címe:6500BajaBartók Béla u. 5. fszt. 10.03-09-1114082013.02.22KereskedelemTIX TIX
Telephely címe:8230BalatonfüredKossuth u. 20.Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaBartók u. 5. fsz. 10.Kereskedelem
PR7137SILKA & CAPRICE KFT2013.06.25Székhely címe:8330HévízSzéchenyi u. 9/A.20-09-0735962013.06.25
Telephely címe:8380HévízSzéchenyi u. 9/A.Kereskedelem
PR6935SILKA KFT2012.05.30Székhely címe:8380HévízSzéchenyi u. 9/a.20-09-0727142012.08.13SLK
Telephely címe:8380HévízSzéchenyi u. 9/a.Kereskedelem
PR7122SILKO 2012 KFT2013.05.27Székhely címe:8380HévízSzéchenyi út 9/A.20-09-0730452013.05.27
Telephely címe:8380HévízSzéchenyi út 9/A.Kereskedelem
PR6502SILOM CENTRAL KFT2010.11.17Székhely címe:1072BudapestRákóczi út 40.01-09-9392362011.03.24S-C
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3.Kereskedelem
Telephely címe:1103BudapestGyömrői út 99. CBA Újhegy
Bevásárlóudvar 7-8
Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. Mamut II.
Bevásárlóközpont
Kereskedelem
PR4283SILVER & FASHION BT2002.05.15Székhely címe:4024DebrecenPiac u. 16.09-06-0066122012.02.16KereskedelemSF*
Telephely címe:4024DebrecenPiac u.16.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:4027DebrecenFüredi út 27. Malompark
Bevásárlóközpont
Kereskedelem
PR3099SILVER AGE BT1999.06.30Székhely címe:1085BudapestBaross u.4.01-06-7115432008.06.17KereskedelemMAX
Telephely címe:1085BudapestBaross u.4.Kereskedelem
PR6797SILVER AND GOLD KFT2011.11.24Székhely címe:6090KunszentmiklósKökényes u. 14.07-09-0210912012.09.27
Telephely címe:2091EtyekKökényes u. 14.Kereskedelem
PR6807SILVER ANDRÉ 69 KFT2011.12.07Székhely címe:1212BudapestCsepeli M. u. 22.01-09-9733772011.12.07S*A
Telephely címe:1212BudapestII. Rákóczi Ferenc u. 142.KereskedelemKészítésJavítás
PR6043SILVER BOX 2009 KFT2009.04.23Székhely címe:1183BudapestBalassa u. 2-10.01-09-9155202013.05.08KereskedelemJavításS*B
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes utca 5-7 fsz. 11.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1191BudapestKossuth téri piac Ü/6.KereskedelemJavítás
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi u. 131. S/2KereskedelemJavítás
Telephely címe:1183BudapestBalassa u. 2-10.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2230GyömrőSimon Mihály tér 1.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2500EsztergomMátyás király u. 30. Tesco S-5.KereskedelemJavítás
PR6407SILVER COMPLEX KFT2010.08.24Székhely címe:2363FelsőpakonyAttila u. 16/A.13-09-1396782010.09.16SCX
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.4-8.Kereskedelem
PR4889SILVER HOUSE KFT2004.07.08Székhely címe:1141BudapestSzuglói Körvasút sor 109.01-09-7284022012.05.30KereskedelemSH*
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 7.Kereskedelem
PR5173SILVER HUG KFT2005.07.26Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-7387292012.11.27KereskedelemSHG
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR6750SILVER ITALIA KFT2011.10.11Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I/116.01-09-96942 52011.10.11SIB
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I/116.Kereskedelem
PR3556SILVER LADY BT1999.12.14Székhely címe:1191BudapestKossuth tér 4-501-06-7281662010.11.08KereskedelemKészítésJavításSL SLI
Telephely címe:1191BudapestKossuth tér 4-5.Kereskedelem
Telephely címe:2013PomázSzabadságtér 5/F.Kereskedelem
PR6515SILVER MARINE KFT2010.11.24Székhely címe:1061BudapestAndrássy út 27. fsz. 2.01-09-9472122010.12.22S M
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 27. fsz. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6793SILVER OF FORTUNA KFT2011.11.23Székhely címe:1157BudapestNyírpalota út 5. fsz. 2.01-09-9498562012.08.27SIF
Telephely címe:1154BudapestSzentmihályi út 167-169. Ázsia
Center F2. 12.007.
Kereskedelem
PR6493SILVER PARADISE KFT2010.11.09Székhely címe:1076BudapestJobbágy u. 5-9. B. ép. II/13.05-09-0204962012.04.16SPK
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes 5-7. I/121.Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyCsapás u. 27.Kereskedelem
Telephely címe:4030DebrecenMikepércsi út TESCO S-19.Kereskedelem
PR3392SILVER ROSE BT1999.07.20Székhely címe:1064BudapestRózsa u. 78. II/1.01-06-4142402007.04.18KészítésVB
Telephely címe:1078BudapestNefelejcs u. 48.
PR2802SILVER STORE KFT1999.06.30Székhely címe:1093BudapestZsil u. 7. l/l.01-09-5697302012.03.26KereskedelemSIL SIL
Telephely címe:1106BudapestÖrs vezér tere 25.Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. /Mammut/Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsBajcsy-Zs. u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPalotai út 1. 031. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:9027GyőrBudai út 1. 0.06 sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:4400Nyíregyháza, Korzó ÜzleJókai Mór tér 7. AS 201 sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:1062Budapest,Váci út 1-3. Westend City CenterKereskedelem
Telephely címe:6724SzegedLondoni krt. 3. "ÁRKÁD" 07 sz.Kereskedelem
PR6846SILVERART-END KFT2012.02.02Székhely címe:4026DebrecenMester u. 1. 3. em. 1.09-09-0226422012.02.02
Telephely címe:4026DebrecenMester u. 1. 3. em. 1.Kereskedelem
PR5834SILVER-DENMARK KFT2008.04.10Székhely címe:3900SzerencsMolnár I. u. 1805-09-0153162009.02.04KereskedelemJavítás
Telephely címe:3900SzerencsRákóczi út 81.Kereskedelem
PR6743SILVERDREAM PELSO KFT2011.09.30Székhely címe:8646BalatonfenyvesBihari u. 1414093118352011.10.10
Telephely címe:8646BalatonfenyvesFenyvesi u. 176.Kereskedelem
PR6329SILVERFLASH KFT2010.05.27Székhely címe:1062BudapestAndrássy út 40-42.01-09-9384802012.03.29L*F
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11 Aréna PlazaKereskedelem
PR7090SILVERGOLD.HU KFT2013.04.05Székhely címe:1073BudapestErzsébet krt. 16. IV. 25/a.01-09-9970132013.04.05
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6.Kereskedelem
Telephely címe:1026BudapestPázsit u. 2.Kereskedelem
PR6759SILVERLINE INTERNATIONAL JEWELLERY KFT2011.10.17Székhely címe:6600SzentesKöztársaság u. 17. III. 9.06-09-0176672011.10.17
Telephely címe:6724SzegedLondoni krt. 3. ÁrkádKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6600SzentesKöztársaság u. 17. III. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR4021SILVERTRON KFT2002.11.13Székhely címe:1146BudapestThököly út 85. II. 601-09-2 6 54142012.08.16KereskedelemKészítésSIL SSS
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I/119.KereskedelemKészítésJavítás
ÜgyfélkódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR2401SILVERWORLD KFT1999.06.30Székhely címe:1095BudapestSoroksári út 15001-09-4603022012.12.17KereskedelemSIW SIW
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1066BudapestTeréz krt. 32KereskedelemKészítésJavítás
PR7110SILVIO KFT2013.05.06Székhely címe:1012BudapestMárvány u. 16.01-09-9936842013.05.06
Telephely címe:1012BudapestMárvány u. 16.Kereskedelem
PR3443SI-MA KKT1999.09.20Székhely címe:2220VecsésToldy F. u.24.13-03-0308622013.06.24KereskedelemKészítésJavításSE
Telephely címe:2220VecsésSzéchenyi u. 2. 4196/7 hrsz.Kereskedelem
PR6893SIMON ANDRÁS KÁROLY2012.04.04Székhely címe:2112VeresegyházHegyláb u. 21.274324852012.04.04SAK
Telephely címe:2112VeresegyházFő út 25/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR6984SIMON EDINA2012.09.11Székhely címe:8200VeszprémJutasi út 59/4. I/1.a.2012.09.11
Telephely címe:7624PécsVeress Péter u. 2.KészítésJavítás
PR4466SIMON EMESE2002.12.10Székhely címe:1031BudapestVízimolnár u. 2-4.2009.07.02KereskedelemKészítésJavításSE
Telephely címe:1031BudapestVízimolnár u.2-4.Kereskedelem
PR5982SIMON JÚLIA2008.12.02Székhely címe:7150BonyhádPerczel Mór u. 20.fszt 2.168454802010.08.17Kereskedelem
Telephely címe:7150BonyhádPerczel Mór u. 20. fszt.2.Kereskedelem
PR3676SIMON PÉTERNÉ2000.05.17Székhely címe:8360KeszthelyKossuth L. u. 33Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyKossuth L. u. 33.Kereskedelem
PR6199SIMON VIKTÓRIA2009.11.17Székhely címe:9028GyőrSági út 28.2010.08.31SVG
Telephely címe:1023BudapestTörök u. 4. III/22.Készítés
PR1885SIMONYI ISTVÁN2003.03.28Székhely címe:1113BudapestElek u. 24.KészítésJavításSI
Telephely címe:1113BudapestElek u.24.
PR6888SIMTECH LOGISZTIKA KFT2012.03.28Székhely címe:4033DebrecenHerpay Gábor u. 41.09-09-0081722012.04.19STE
Telephely címe:4033DebrecenHerpay Gábor u. 41.Kereskedelem
PR3661SINGHOFFER GUSZTÁV2000.04.14Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 21.2009.08.03KereskedelemSIN
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 21.Kereskedelem
PR3927SINKA BT2001.03.12Székhely címe:2360GyálGesztenye u. 26.13-06-040 548Kereskedelem
Telephely címe:1203BudapestKossuth Lajos u. 89.Kereskedelem
PR5427SIÓ BRILL KFT2006.06.19Székhely címe:8600SiófokVámház utca 3.14-09-3065382012.02.06KereskedelemKészítésJavításSB
Telephely címe:8600SiófokVámház utca 3.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8600SiófokFő u. 174-176.KereskedelemJavítás
Telephely címe:8600SiófokFő tér 10/B.KereskedelemJavítás
PR5719SIPIRC BT2007.10.15Székhely címe:1027BudapestMargit krt 8-10.01-06-6172802012.08.01KészítésJavításFAR
Telephely címe:1111BudapestZenta u. 1.
PR3649SIPOS LÁSZLÓ2000.04.05Székhely címe:7700MohácsSzabadság u. 10.29033252010.07.22Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsSzabadság u. 10.Kereskedelem
PR2917SIPOS LÁSZLÓ1998.10.12Székhely címe:2220VecsésKálmán u.5/b.2011.06.02KereskedelemKészítésJavításSL,SL*
Telephely címe:1102BudapestKőrösi Cs. Sándor u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:2220VecsésKálmán u. 5/b.Kereskedelem
PR3982SIPŐCZ ÉS TÁRSAI KKT2001.05.24Székhely címe:9300CsornaSzéchenyi tér 9.08-03-0019222011.03.03Kereskedelem
Telephely címe:9300CsornaSzent István tér 30.Kereskedelem
PR4501SIRIUS 3000 BT2003.02.12Székhely címe:4183KabaMátyás kir. u. 90.09-06-009309Kereskedelem
Telephely címe:4183KabaRákóczi u. 85.Kereskedelem
PR4939SIRKÓ TIBOR ISTVÁN2004.09.23Székhely címe:6090KunszentmiklósBéke u. 5.39053132013.04.23KereskedelemGY
Telephely címe:6320SoltPosta u. 13.Kereskedelem
PR3161SIRKÓ-VOLLMER KFT1999.06.30Székhely címe:6090KunszentmiklósKecskeméti u. 12.03-09-1089292009.07.13KereskedelemSVA
Telephely címe:6090KunszentmiklósKálvin tér 9. fszt. 21.Kereskedelem
PR5872SISA ÉS TÁRSAI KFT2008.06.12Székhely címe:5100JászberényJedám u. 28/b.16-09-0020632008.12.18KészítésJMT
Telephely címe:5100JászberényTőtevény tanya 7/A
PR5058SISTERS ÉKSZER KFT.2005.02.23Székhely címe:8900ZalaegerszegEötvös u.6-10.fsz.2.20-09-0655642006.04.19KereskedelemKészítésJavításSZÉ
Telephely címe:8900ZalaegerszegEötvös u.6-10.fsz.2.Kereskedelem
PR3792SKRACHNÉ DANI KAROLINA2000.09.28Székhely címe:2330DunaharasztiMóra Ferenc u. 10.2009.09.03KészítésJavításDK
Telephely címe:2330DunaharasztiMóra Ferenc u. 10.
PR6939SKRINYÁR ANDRÁSNÉ2012.06.18Székhely címe:3060PásztóNyírfácska u. 6.175267862012.06.18
Telephely címe:3060PásztóKölcsey u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanKossuth tér 20.Kereskedelem
PR4655SLEEP SILVER BT2003.09.10Székhely címe:1196BudapestJáhn Ferenc u. 120.01-06-7534332006.10.09KészítésSS
Telephely címe:1196BudapestJáhn Ferenc u. 120.
PR4706SALGÓTARJÁNI SZOLGÁLTATÓ SZÖV.2003.11.19Székhely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 22.12-02-000508Javítás
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 22.
PR3896SMARAGD B KFT2001.01.31Székhely címe:9600SárvárBatthyány út 42. B. lház. lV/10.18-09-1045912012.09.11KereskedelemKészítésJavítás.BK MK*
Telephely címe:9600SárvárBatthyány u. 41.Kereskedelem
PR2839SMARAGD BT1999.06.30Székhely címe:1136BudapestHollán Ernő u. 8.01-06-1182812009.11.13KereskedelemKészítésJavításLE
Telephely címe:1136BudapestHollán Ernő u. 8.Kereskedelem
PR5436SMARAGD ÉKSZER KFT2006.06.30Székhely címe:8900ZalaegerszegZengő u. 3/a.20-09-0671402011.11.17KereskedelemROY
Telephely címe:8900ZalaegerszegDísztér6/b.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:8900ZalaegerszegKossuth Lajos u. 13-15.Kereskedelem
PR6119SMARAGD SZIVÁRVÁNY KFT2009.08.03Székhely címe:1078BudapestThököly út 2.01-09-9101332013.01.24Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedRókusi krt 42-64Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokTéglagyári u. 30. (Tesco S-8 sz.
üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaBláthy Ottó u. 2 .(tesco S-7 sz.
üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárAszalvölgyi u. 1. S (Tesco 18 sz.
üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárBerzsenyi u. 13. (Tesco S-9 sz.
üzlet)
Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaPazonyi út 36Kereskedelem
Telephely címe:1173BudapestPesti út 5-7. S-17. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:7634PécsMakay I. út 5. S-11. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:4031DebrecenKishegyesi út 1-11. S-34. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:3527MiskolcJózsef A. u. 87Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaZrínyi u.7.Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyAndrássy út 5-7.Kereskedelem
PR5684SMARAGD-GOLD KFT2007.08.17Székhely címe:6400KiskunhalasBercsényi u. 4/2.03-09-1139782007.08.29Kereskedelem
Telephely címe:6440JánoshalmaArany János u. 2.Kereskedelem
PR4172SMARAGDHÁZ BT2001.12.28Székhely címe:2100GödöllőDózsa György u. 5/7.13-06-043298Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőDózsa György u. 5/7.Kereskedelem
PR6192SMARAGDKŐ ESKÜVŐ ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KFT2009.11.03Székhely címe:2800TatabányaBúzavirág út 9.11-09-0146422009.11.03
Telephely címe:2890TataAdy Endre út 15.Kereskedelem
PR4461SMI-HO BT.2002.12.05Székhely címe:3530MiskolcVörösmarty u. 82. fsz. 3.05-06-013304Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcSzéchényi u. 34.Kereskedelem
PR5098SNOWGOLD KFT2005.04.18Székhely címe:1188BudapestBethlen Gábor u. 8/B.01-09-7344332008.04.24KereskedelemKészítésJavításSG
Telephely címe:1097BudapestKönyves Kálmán krt. 12.14.
"Lurdy Ház"
Kereskedelem
PR6219SO-GÁ GOLD KFT2009.11.30Székhely címe:4900FehérgyarmatPetőfi Sándor út 4. fszt. 6.15-09-0739032009.11.30
Telephely címe:4900FehérgyarmatPetőfi S. u. 4.Kereskedelem
PR6988SOLAR GOLD ZRT2012.09.14Székhely címe:1062BudapestVáci út 1-3. C torony 6. em.01-10-0474782012.09.14
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. C torony 6. em.Kereskedelem
PR7026SOLARGENTO KFT2012.11.13Székhely címe:9700SzombathelyGéfin Gy. u. 5.18-09-1113932012.11.13SUN
Telephely címe:1045BudapestNyár u. 61. III/7.Kereskedelem
PR5910SOLEGGIATO KFT2008.09.01Székhely címe:2225ÜllőJózsef A. u. 1.13-09-1205722008.09.01Kereskedelem
Telephely címe:2225ÜllőJózsef A. u. 1.Kereskedelem
PR5816SOLIS-GOLD KFT2008.03.10Székhely címe:1212BudapestII. Rákóczi Ferenc útja 146. 2.
em. 204.
01-09-8929812013.01.16KereskedelemSOL
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 8.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u.2.Kereskedelem
PR6286SOLITAIRE& CO KFT2010.04.01Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-8950732013.05.15BJ
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. 212. sz. üzletKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1123BudapestCsörsz u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
PR6317SOLLOS-GOLD KFT2010.05.11Székhely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/A01-09-93882-132011.10.25SLG
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/AKereskedelemKészítésJavítás
PR3821SÓLYOM ESZTER2000.10.27Székhely címe:2016LeányfaluPanoráma u. 65/A.KészítésJavításSE
Telephely címe:1131BudapestÖvezet u. 2.
PR3401SOMLYAI BT1999.07.23Székhely címe:4900FehérgyarmatPetőfi u. 4.15-06-0867912008.11.26KereskedelemKészítésJavításSG
Telephely címe:4900FehérgyarmatPetőfi S. u. 4.Kereskedelem
PR4632SOMMERVILLENÉ KÉPES BORBÁLA2003.08.05Székhely címe:1088BudapestGutenbergtér4.KészítésJavításKB
Telephely címe:1088BudapestGutenbergtér4.
PR1994SOMOGYI GÉZA1999.06.30Székhely címe:5340KunhegyesKossuth Lajos u. 41.Kereskedelem
Telephely címe:5340KunhegyesZafír, Kossuth Lajos u.41.Kereskedelem
PR6756SOMO-O KFT2011.10.13Székhely címe:1094BudapestFerenc krt. 33.01-09-7283072013.02.01OMO
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. Westend D085.Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. Westend IB057.Kereskedelem
Telephely címe:1239BudapestBevásárló u. 2. AuchanKereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. Pólus
Center GP09800.
Kereskedelem
Telephely címe:1194BudapestVak Bottyán u. 75. A-C. Köki-
Terminál C025.
Kereskedelem
PR3331SOÓS ATTILA1999.06.30Székhely címe:2085PilisvörösvárPonty u. 12.2007.09.25KészítésSA
Telephely címe:2085PilisvörösvárPonty u. 12.
ÜgyfélkódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3668SOÓS ÉS TÁRSA ZRT2000.05.04Székhely címe:1163BudapestKövirózsa út 5.01-10-0435432011.11.30Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárMártírok u. 72.Kereskedelem
Telephely címe:3527MiskolcJózsef Attila u. 43.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokCsáklya u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:9025GyőrGyepszél u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestBudafoki út 187-189. H1 ép.Kereskedelem
PR6175SOPHIE GREE KFT2009.10.30Székhely címe:1133BudapestIpoly u. 24/b.01-09-9095652009.10.30KészítésJavításSG*
Telephely címe:1133BudapestIpoly u. 24/b.
PR4210SOUL BT2002.02.21Székhely címe:6600SzentesKöztársaság u. 17. III/9.06-06-011217KereskedelemJPA
Telephely címe:6600SzentesKöztársaság u. 17. III/9.Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesNagy Ferenc u. 1.Kereskedelem
PR1113SPARAS KLÁRA2002.03.01Székhely címe:1089BudapestElnök u. 1.2008.11.25KészítésSC
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.
PR6996SPARKLINGCLEAN KFT2012.09.24Székhely címe:1071BudapestDamjanich u. 54. V/21.01-09-9328322012.12.13
Telephely címe:1146BudapestCsömöri út 18.Kereskedelem
Telephely címe:1026BudapestSzilágyi Erzsébet fasor 121.
I/123. "Budagyöngye"
Kereskedelem
PR2688SPARSA KFT1999.06.30Székhely címe:2000SzentendreDózsa Gy. u. 26.01-09-5643062007.10.09KereskedelemJSA
Telephely címe:1039BudapestKabar u. 13. II/10.Kereskedelem
PR6766SPECIFIKA KFT2011.10.20Székhely címe:8500PápaWesselényi u. 16. 2/8.19-09-5139912013.05.29DRD
Telephely címe:9300CsornaTemplom u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR6284SPECKO-TIME KFT2010.03.30Székhely címe:1048BudapestBőröndös u. 9. III/8.01-09-9351562010.03.30SVT
Telephely címe:2660BalassagyarmatRákóczi út 23.KereskedelemKészítésJavítás
PR5125SPECZIÁR VALÉRIA2005.05.19Székhely címe:2660BalassagyarmatRákóczi út 49.40655862012.10.11KereskedelemKészítésJavításSV
Telephely címe:2660BalassagyarmatRákóczi út 49.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2660BalassagyarmatMikszáth Kálmán u. 56. TESCOKereskedelemKészítésJavítás
PR6736SPIREX BT2011.09.23Székhely címe:5000SzolnokDobó I. út 3/1.16-06-0022232013.04.25
Telephely címe:5000SzolnokSzéchenyi krt. 121.Kereskedelem
PR3501SPLENDOR 99 BT1999.11.04Székhely címe:1148BudapestXantus u. 9.01-06-7284492007.04.21KereskedelemKészítésJavításSPL SPL
Telephely címe:2092BudakesziFő u. 157.Kereskedelem
PR4260SPLENDOR ARGENTUM KFT2002.04.11Székhely címe:6230SoltvadkertKiss Ernő u.13.03-09-1097022008.05.16KereskedelemKészítésJavításA
Telephely címe:6230SoltvadkertVak Bottyán u.24.Kereskedelem
PR5621SPLENDOR ÉKSZER KFT2007.04.21Székhely címe:1148BudapestXantus u. 901-09-7385862007.04.21KereskedelemKészítésJavításSP
Telephely címe:2092BudakesziFő u. 157.Kereskedelem
PR6928SPRING 2006 KFT2012.05.21Székhely címe:9700SzombathelyReismann János u. 16/B.18-09-1050722012.05.21
Telephely címe:9700SárvárBatthyány u. 38.Kereskedelem
PR4761SRANKÓ ANDRÁSNÉ2004.02.05Székhely címe:4461NyírtelekArany János út 2/c.Kereskedelem
Telephely címe:4461NyírtelekArany János út 2/c.Kereskedelem
PR7004SSHA INTERNATIONAL JEWELLERY KFT2012.10.10Székhely címe:1089BudapestGyörffy I. u. 1/g.01-09-9908752012.10.10SSH
Telephely címe:1089BudapestGyörffy I. u. 1/g.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6000KecskemétKorona u. 2. Malom
Bevásárlóközpont 214. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6000KecskemétKorona u. 2. Malom
Bevásárlóközpont C01 üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János u. 19. Savoya
Park fsz. K/4. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3300EgerTörvényház u. 4. Agria Park
K.0.01. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
PR4299ST ELEGIUS KFT2002.05.31Székhely címe:6710SzegedGorkij u.3.06-09-0079642008.11.26KereskedelemKészítésJavításE
Telephely címe:6782MórahalomSzabadság u. 34.Kereskedelem
Telephely címe:6710SzegedGorkij u.3Kereskedelem
PR2886STARGOLD BT1999.06.30Székhely címe:1147BudapestBosnyáktér 13.01-06-618-3142005.02.22KereskedelemKészítésJavításS,csilagba
Telephely címe:1147BudapestBosnyáktér 13.Kereskedelem
PR3980STARS-GOLD KFT2001.05.22Székhely címe:1102BudapestÁllomás u.1601-09-6942422012.06.07KereskedelemKészítésJavításL
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárKirályhidai u. 42.Kereskedelem
PR3870STAUROLIT KFT2000.12.14Székhely címe:1089BudapestBláthy O. u. 37.01-09-6912692005.05.11KészítésJavításSA
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 37. 112. ép.
PR6599STEEL GOLD KFT2011.03.18Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 0.01-09-9545182012.10.12STG
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 0.Kereskedelem
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 54. III. em.Kereskedelem
PR3000STEFAN GOLD BT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárEszperantó tér 5. I/2.07-06-0078442013.05.15KereskedelemKészítésJavításSZI
Telephely címe:8000SzékesfehérvárSzínház út 4.Kereskedelem
PR4983STÍLUS F+T KFT.2004.11.02Székhely címe:3200GyöngyösKőkút u.19.10-09-0251252009.03.04Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösKőkút u. 19.Kereskedelem
PR4957STÍLUS-ÉKSZER KFT2004.10.11Székhely címe:1133BudapestKárpát u. 52. VI/26.01-09-7132812007.07.19KereskedelemUCI
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2510DorogBécsi út 61.Kereskedelem
PR6716STOKINGER ISTVÁN2011.08.29Székhely címe:8000SzékesfehérvárNémeth L. u. 16.47231892011.08.29
Telephely címe:8100VárpalotaJókai út 1.Kereskedelem
PR3284STOMFAI KRISZTINA1999.03.24Székhely címe:1027BudapestFő u. 75.2011.10.07KészítésJavításSK
Telephely címe:1027BudapestFő u. 75.
PR3179STRAFIR BT1998.11.13Székhely címe:1204BudapestPacsirta u. 157/a. III/46.01-06-7103962006.03.03
Telephely címe:1204BudapestPacsirta u. 157/a. III/46.
PR6776STRÉBELI PÉTERNÉ2011.11.03Székhely címe:3800SzikszóKassai út 32.33019152011.11.03
Telephely címe:3800SzikszóKálvin tér 3/2.Kereskedelem
PR4482STROOK 2000 KFT2003.01.15Székhely címe:2000SzentendreFehérvíz u.24.13-09-086484Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreBercsényi u. 1.Kereskedelem
PR6418STUDEX HUNGARY KFT2010.09.02Székhely címe:1067BudapestTeréz krt 23. II/8/a.01-09-6736882010.09.02
Telephely címe:1067BudapestTeréz krt. 23. II/8/a.Kereskedelem
PR3563STYL-DESIGN BT1999.12.20Székhely címe:2600VácGalcsek u. 7.13-06-034276Kereskedelem
Telephely címe:2600VácGalcsek u. 7.Kereskedelem
PR5860STYLIST-JEWELS KFT2008.05.13Székhely címe:4244ÚjfehértóRozmaring u.415-09-0723762012.12.17KereskedelemEZM
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.4-8 ll. em. 203KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:4400NyíregyházaBercsényi u. 3. fsz.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:4024DebrecenPiac u. 11-15.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR6187SUBRORA-RX KFT2009.11.02Székhely címe:1117BudapestNagysurány u. 2. 2/6.01-09-9178122010.11.09
Telephely címe:3000HatvanGrassalkovich út 7-11Kereskedelem
PR6288SUGÓRA KFT2010.04.02Székhely címe:6500BajaBernhart Sándor u. 9/a.03-09-1194322010.04.21
Telephely címe:6500BajaTóth Kálmán tér 6.Kereskedelem
PR6761SUPER SILVER KFT2011.10.18Székhely címe:1214BudapestErdősor u. 8. fsz. 101-09-9704992011.10.18SUS
Telephely címe:1214BudapestErdősor u. 8. fsz. 1.Kereskedelem
PR5464SURVIVE-ALL KFT2006.08.02Székhely címe:1072BudapestAkácfa u.30.01-09-5638842007.05.10KereskedelemKészítésJavításFIGURÁLIS" R" N1R
Telephely címe:1072BudapestAkácfa u.30.Kereskedelem
PR4996SWISS WATCHES KFT2004.11.09Székhely címe:1052BudapestKristóf tér 6.01-09-7290752010.03.26KereskedelemWDL
Telephely címe:1052BudapestKristóf tér 6.Kereskedelem
PR5251SWISS TIME KFT.2005.11.02Székhely címe:1135BudapestJász u.83-87.01-09-4684802010.09.28KereskedelemECD ECD
Telephely címe:1135BudapestJász u.83-87.Kereskedelem
PR6639SWISSFINANCETANÁCSADÓ ZRT2011.05.03Székhely címe:1137BudapestSzent István krt. 18. l/1.01-10-0464722011.05.03
Telephely címe:1137BudapestSzent István krt. 18. l/1.Kereskedelem
PR5937SYAM PARAGON KFT2008.10.02Székhely címe:1089BudapestGyörffy I. u. 1.G.01-09-8999912011.05.24KereskedelemSY*
Telephely címe:1089BudapestGyörffy I. u. 1/g.Kereskedelem
PR5056SYLGER KFT2005.02.18Székhely címe:1056BudapestMolnár u. 47-49.01-09-4685372005.02.18Kereskedelem
Telephely címe:1072BudapestDob u.22.Kereskedelem
PR5297SYNOR GOLD KFT2005.12.14Székhely címe:1065BudapestBajcsy Zsilinszky út. 3.01-09-8655802013.01.22KereskedelemS Y
Telephely címe:2030ÉrdBudafoki út 2. S-17. sz. üzlet
(Érd TESCO)
Kereskedelem
PR6745SZ & SZ KFT2011.10.03Székhely címe:1118BudapestAlsóhegy u. 2601-09-0711602011.10.03P*2
Telephely címe:1222BudapestFerenc u. 14/b.KereskedelemKészítésJavítás
PR4582SZABADOSNÉ KAMONDI KATALIN2003.05.20Székhely címe:9500CelldömölkDózsa György u. 21.37254702010.06.02Kereskedelem
Telephely címe:9500CelldömölkSzéchenyi u. 2. 4. ajtóKereskedelem
PR6417SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM2010.09.01Székhely címe:2000SzentendreSztaravodai útnincs2010.09.02
Telephely címe:2000SzentendreSztaravodai útKereskedelem
PR1865SZABILLA KFT1999.06.30Székhely címe:2500EsztergomKossuth L. u. 17.11-09-0031342010.11.19KereskedelemKészítésJavításSZA SZA
Telephely címe:2500EsztergomKossuth L. u. 17.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2510DorogBécsi u. 67.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:2536NyergesújfaluKossuth Lajos u. 170.KereskedelemKészítésJavítás
PR3838SZABÓ ANDRÁS2000.11.14Székhely címe:2600VácKáptalan u. 18.2013.05.06Kereskedelem
Telephely címe:2600VácKáptalan u. 18.Kereskedelem
PR4125SZABÓ ANTAL2001.11.09Székhely címe:1024BudapestMargit krt. 13.Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestMargit krt. 101.Kereskedelem
PR2932SZABÓ ERNŐ1999.06.30Székhely címe:6120KiskunmajsaFő u. 49.Kereskedelem
Telephely címe:6120KiskunmajsaFő u. 49.Kereskedelem
PR4290SZABÓ GÁBOR2002.05.17Székhely címe:9970SzentgotthárdKis u.17.41947062010.09.10KereskedelemKészítésJavításSzG
Telephely címe:9970SzentgotthárdSzéll Kálmán tér 21.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9970SzentgotthárdHunyadi u. 5/A.fszt.4.KereskedelemKészítésJavítás
PR2964SZABÓ GÁBOR MIHÁLYNÉ1998.10.12Székhely címe:1164BudapestVágás u. 58. Fsz. 4. (Európa
Lakókert)
2009.02.10KészítésSZJ.
Telephely címe:1164BudapestVágás u. 58. Fsz. 4. (Európa
Lakókert)
PR1069SZABÓ GÉZA2000.07.18Székhely címe:6725SzegedKolozsvári tér 11.55335952010.08.17KészítésJavításSZG
Telephely címe:6725SzegedKolozsvári tér 11.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR2157SZABÓ GÉZÁNÉ1999.06.30Székhely címe:3580TiszaújvárosBarcsay Jenő tér 6.2008.10.01Kereskedelem
Telephely címe:3580TiszaújvárosBarcsay Jenő tér 6.Kereskedelem
PR2403SZABÓ GYÖRGY ATTILA1999.06.30Székhely címe:6800HódmezővásárhelyAdrássy út 25.2008.05.22KereskedelemKészítésJavításSzA
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyAdrássy út 25.Kereskedelem
PR7118SZABÓ ISTVÁN2013.05.15Székhely címe:8000SzékesfehérvárEszperantó tér 5. I/2.327388972013.05.15ST*
Telephely címe:8000SzékesfehérvárSzínház u. 4.KereskedelemKészítésJavítás
PR2106SZABÓ JÁNOS2001.05.18Székhely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 5.2009.12.14KereskedelemKészítésJavításSZJ SZJ
PR6618SZABÓ JÁNOS2011.04.15Székhely címe:1034BudapestSzőlő u. 25-29. 4/75.230180832011.04.15S*J
Telephely címe:1036BudapestNagyszombat u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8200VeszprémKossuth Lajos u. 5.Kereskedelem
PR1709SZABÓ LÁSZLÓ2003.03.20Székhely címe:1212BudapestMaros u.8.2008.04.25KészítésJavításSZL
Telephely címe:1212BudapestÁruház tér 7. Csepel
Üzletközpont
Telephely címe:1212BudapestMaros u. 8.
PR2156SZABÓ LÁSZLÓNÉ1999.06.30Székhely címe:9330KapuvárFöldvári utca 3.2009.05.13Kereskedelem
Telephely címe:9330KapuvárFő tér 6.Kereskedelem
Telephely címe:9330KapuvárFő tér 12.Kereskedelem
PR4002SZABÓ TAMÁS2001.06.18Székhely címe:6725SzegedKolozsvári tér 12/a.90284342013.06.05KereskedelemKészítésJavításSTZ TOM
Telephely címe:6725SzegedKolozsvári tér 11.KereskedelemKészítésJavítás
PR4420SZABÓ ZOLTÁN2002.10.30Székhely címe:6000KecskemétCsányi u. 1-3.2006.06.14KereskedelemSZZ
PR5378SZABÓ ZOLTÁN2006.04.20Székhely címe:6760KistelekPetőfi Sándor u. 14.2006.04.20Kereskedelem
Telephely címe:6760KistelekPetőfi S. u. 14.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétCsányi J. u. 1-3.Kereskedelem
PR6995SZABÓ-KIRÁLY TAMÁS2012.09.24Székhely címe:4025DebrecenHatvan u. 17.302022982012.09.27SKT
Telephely címe:4025DebrecenHatvan u. 17.KészítésJavítás
PR6217SZABOLCS LÍZING KFT2009.11.27Székhely címe:4400NyíregyházaKossuth u. 29.15-09-0693402009.11.27
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth u. 29.Kereskedelem
PR6122SZABOLCS ZÁLOGHÁZ KFT2009.08.06Székhely címe:4400NyíregyházaMunkás u. 53.15-09-0721512010.09.01Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaSzent István u. 59.KereskedelemJavítás
PR1762SZABOLCSI ATTILA1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaKerékgyártó u. 7.2011.02.10KereskedelemKészítésJavításAT
Telephely címe:4400NyíregyházaDózsa Gy. u. 23.Kereskedelem
PR5023SZABÓNÉ MIHUCZ MARIANNA2004.12.06Székhely címe:4254NyíradonyDeák F. u. 29.2009.08.19Kereskedelem
Telephely címe:4254NyíradonyÁrpád u.3.Kereskedelem
PR5350SZABÓNÉ NAGY ILDIKÓ2006.03.08Székhely címe:1154BudapestNépfelkelő u. 62.92425482012.01.09Kereskedelem
Telephely címe:1053BudapestIrányi u. 27.Kereskedelem
PR6360SZABÓNÉ TÁBORHEGYI RITA2010.07.05Székhely címe:4100BerettyóújfaluBelső major4.207766562010.07.05
Telephely címe:4100BerettyóújfaluHonvéd u. 13. TESCO ÁruházKereskedelem
PR5879SZABÓNÉ TÓKA IVETT MÁRIA2008.07.03Székhely címe:7720PécsváradKodolányi János u. 18.2009.06.22KereskedelemKészítésJavításSTI
Telephely címe:7720PécsváradKodolányi János u. 18.Kereskedelem
PR6457SZA-JUD KFT2010.10.12Székhely címe:1182BudapestKirályhágó u. 83. II/203.01-09-8903232010.10.13
Telephely címe:4400NyíregyházaNagy Imre tér 1.Kereskedelem
PR5196SZAKÁCS KFT2005.08.19Székhely címe:8900ZalaegerszegVárberki u. 8.20-09-0668542009.04.30Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegKovács Károly tér 6-8.Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegKossuth Lajos u. 19-23.Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegStadion u.5. fsz. 18. (Zala Pláza)Kereskedelem
PR1348SZALAI TIBORSzékhely címe:1095BudapestDandár u. 27KészítésJavításSTZ
Telephely címe:1095BudapestDandár u.27
PR5074SZALAINÉ FARKAS SZILVIA2005.03.17Székhely címe:2836BajPaulini Béla u. 12.2005.03.18Kereskedelem
Telephely címe:2890TataEgység u. 13.Kereskedelem
PR4494SZALAYNÉ BARANYAI TÜNDE2002.01.30Székhely címe:9800VasvárDózsa György u. 15.49051032010.06.02Kereskedelem
Telephely címe:9800VasvárMárcius 15. tér 5.Kereskedelem
PR6071SZALAYNÉ SÁRKÖZI ILDIKÓ2009.06.04Székhely címe:9200MosonmagyaróvárMagyar utca 132009.08.26KereskedelemINT
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárMagyar utca 13Kereskedelem
PR2464SZÁMEL JUDIT2003.03.31Székhely címe:1126BudapestKakukk u. 18/A.KészítésJavításSZJ
Telephely címe:1126BudapestKakukk u. 18/A.
PR6244SZÁMREND BT2010.01.11Székhely címe:5000SzolnokKároly Róbert u. 9-9/c.16-06-0029822010.01.27
Telephely címe:5000SzolnokKároly Róbert u. 9-9/c.Kereskedelem
PR2314SZAPPANOS SÁNDOR1999.06.30Székhely címe:
Telephely címe:
5142
1052
Alattyán
Budapest
Szent István út 7.
Galamb u. 5.
25486612012.05.30Kereskedelem
Kereskedelem
PR5476SZARVAS KFT2006.08.16Székhely címe:5100JászberényThököly u.9.16-09-0034092008.07.30Kereskedelem
Telephely címe:5100JászberényThököly u.9.Kereskedelem
PR4725SZARVASI ONIX KFT.2003.12.22Székhely címe:5540SzarvasSirály u 12.04-09-0059842008.07.11Kereskedelem
Telephely címe:5540SzarvasSzabadság u. 21.Kereskedelem
PR3418SZÁSZ ÖTVÖS BT1999.08.09Székhely címe:1027BudapestKapás u. 41. alagsor 4.01-06-7254302007.07.24KereskedelemKészítésJavításP
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1027BudapestKapás u. 41. alagsor 4.Kereskedelem
PR6744SZATHMÁRY ÉS TÁRSA KFT2011.10.03Székhely címe:9700SzombathelyMátra u. 3.18-09-1020122011.10.03
Telephely címe:9700SzombathelyMátra u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyKőszegi u. 2.Kereskedelem
PR6431SZATMÁR-CREDIT KFT2010.09.14Székhely címe:4700MátészalkaSzalkay L. u. 12.15-09-0763952011.01.12
Telephely címe:4700MátészalkaSzalkay L. u. 12.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:4900FehérgyarmatKossuth tér 2. fsz. 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR4222SZATMÁRI ZOLTÁN2002.03.11Székhely címe:4080HajdúnánásKiss Ernő u. 4.32437472010.05.18Kereskedelem
Telephely címe:4080HajdúnánásKossuth u.3. fsz. 5Kereskedelem
PR4523SZAULITS ATTILA2003.03.10Székhely címe:6120KiskunmajsaFő u.77.KereskedelemKészítésJavításSZA
Telephely címe:6120KiskunmajsaFő u. 77.Kereskedelem
PR2694SZEBÉNYI KATALIN1999.06.30Székhely címe:7700MohácsDózsa Gy. u.6.2008.06.05Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsDózsa Gy. u.6.Kereskedelem
PR4597SZECESSZIÓS MŰHELY BT2003.06.16Székhely címe:8900ZalaegerszegOla u. 35.20-06-0377692009.05.25KészítésSZM
Telephely címe:8900ZalaegerszegOla u. 35.
PR5303SZÉCSÉNYI ANNAMÁRIA2005.12.20Székhely címe:1046BudapestTóth Aladár u.11.97934722009.11.05Kereskedelem
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 13.Kereskedelem
PR4434SZÉF-INVEST KFT2002.11.11Székhely címe:1134BudapestVáci út 9-15. Lehel Csarnok G-
107.
01-09-7030152013.05.06KereskedelemKészítésJavításSZI
Telephely címe:1134BudapestVáci út 9-15 Lehel Csarnok
G.107.
KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1036BudapestBécsi út 38-44. 337. sz. üzletKereskedelemKészítésJavítás
PR2975SZEGEDI PÉTER2000.01.01Székhely címe:1194BudapestMányoky u. 1/B.26453042010.08.04Kereskedelem
Telephely címe:1121BudapestMagyar Jakobinusok tere 7.Kereskedelem
PR1694SZEGHYNÉ TURAI ZSUZSANNA2008.07.02Székhely címe:2143KistarcsaSzent László u.10.2010.04.13KészítésJavításTZS
Telephely címe:2143KistarcsaSzent László u. 10KészítésJavítás
PR6490SZÉKELY ATTILA2010.11.04Székhely címe:2316TökölCsépi út 142/B.218384982012.05.22UO
Telephely címe:2316TökölCsépi út 142/B.KészítésJavítás
PR2101SZÉKELY GYÖRGYI2003.03.07Székhely címe:1015BudapestDonáti u. 40-42. fsz. 2.2005.12.16KészítésS
Telephely címe:1015BudapestDonáti u. 40-42. fsz. 2.
PR5630SZÉKELY-DRAGOS TIBOLD2007.05.14Székhely címe:6726SzegedKállay Albert u. 15/b.2007.05.14KereskedelemKészítésJavításSZT
Telephely címe:6723SzegedŰrhajós u. 1.Kereskedelem
PR5138SZEKERES LAURA2005.06.01Székhely címe:1174BudapestBél Mátyás u.54.2009.03.17KészítésJavítás
Telephely címe:1174BudapestBél Mátyás u.54.
PR6133SZEKERES SÁNDORNÉ2009.09.03Székhely címe:5435MartfűJózsef Attila út 28.2010.03.09Kereskedelem
Telephely címe:5435MartfűSzolnoki út 142.Kereskedelem
PR6972SZELES ANITA2012.08.17Székhely címe:3324FelsőtárkányAdy Endre u. 72.282394812012.08.17
Telephely címe:3300EgerÉrsek u. 14.Kereskedelem
PR1645SZÉLES ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:1071BudapestDembinszky u.22.01-09-1680342010.11.03KereskedelemKészítésJavításSZL
Telephely címe:1071BudapestDembinszky u.22.Kereskedelem
PR3058SZÉLL ÉVA1999.06.30Székhely címe:2721PilisRákóczi út 51.Kereskedelem
Telephely címe:2721PilisRákóczi út 51.Kereskedelem
PR3862SZEMLAKINÉ FEHÉR MÁRTA2000.12.06Székhely címe:1222BudapestHáros u.41.2009.07.13Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyTapolcai út 37.Kereskedelem
PR4870SZEMLÁTOMÁS KFT2004.06.17Székhely címe:2330DunaharasztiBáthori u. 1.13-09-1246432010.07.08Kereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiTesco ÁruházKereskedelem
PR6406SZEM-PONT 2008 KFT2010.08.23Székhely címe:1116BudapestFehérvári út 168-178.01-09-8928522010.08.23
Telephely címe:1116BudapestFehérvári út 168-178.Kereskedelem
PR6055SZÉNÁS GIZELLA2009.05.05Székhely címe:6050LajosmizseDózsa Gy. út 88.119172842011.03.11Kereskedelem
Telephely címe:6050LajosmizseDózsa Gy. u. 88.Kereskedelem
PR2310SZENECZEI RENÁTA1999.06.30Székhely címe:2533BajótPetőfi Sándor u. 22.35640132012.05.08KereskedelemKészítésJavításR
Telephely címe:2536NyergesújfaluKossuth Lajos u. 178.Kereskedelem
PR2874SZENTESI JÓZSEFNÉ1998.10.12Székhely címe:4100BerettyóújfaluJózsef Attila ltp. B/3. 3.2008.12.12KereskedelemKészítésJavításSZJ
Telephely címe:4100BerettyóújfaluJózsef Attila ltp. B/3. 3.Kereskedelem
PR6932SZENTGYÖRGYI GYÖRGY2012.05.22Székhely címe:1078BudapestIstván u. 44.288846952012.07.16SII
Telephely címe:1078BudapestIstván u. 44.KereskedelemKészítésJavítás
PR1794SZENTGYÖRGYI BÉLA1999.06.30Székhely címe:3300EgerCentrum ÁruházKereskedelemKészítésJavításSZB
Telephely címe:3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 5-7.Kereskedelem
PR2794SZENTGYÖRGYI ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:1078BudapestIstván u. 6.01-09-6714132007.04.18KereskedelemKészítésJavításSZ(8)
Telephely címe:1078BudapestIstván u. 6.Kereskedelem
PR2698SZÉP MESTERSÉGEK REST.KFT1999.06.30Székhely címe:1080BudapestBaross u. 41.01-09-561764Kereskedelem
Telephely címe:1080BudapestBaross u. 41.Kereskedelem
PR5279SZEPESI BALÁZS2005.11.22Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 52. fszt. 3.93567812010.10.04KereskedelemKészítésJavításSZB
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 52. fszt.3.KereskedelemKészítésJavítás
PR5676SZÉPMŰVÉSZETI KHT2007.07.27Székhely címe:1146BudapestDózsa György út 41.01-14-0000222007.07.27KereskedelemS*M
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1146BudapestDózsa György út 41.Kereskedelem
PR4093SZERENCS ÉS KÖRNYÉKE TAK. SZÖV.2001.10.10Székhely címe:3915TarcalFő út 66.05-02-000269Kereskedelem
Telephely címe:3915TarcalFő út 66.
Telephely címe:3900SzerencsRákóczi út 80.
PR3274SZERENCSE-KŐ KFT1999.06.30Székhely címe:8230BalatonfüredBalassi B. u. 16.19-09-5115512010.02.01Kereskedelem*T* *T*
Telephely címe:8230BalatonfüredZákonyi u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6.Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. West End City
Center II/001. sz. üzlet
Kereskedelem
PR5694SZERENCSESÁRKÁNY KFT2007.08.29Székhely címe:2351AlsónémediTemplom u. 12.13-09-0940182007.08.29KészítésSÁR
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósLosonczi u. 12.
PR1102SZERENCSI SÁNDOR2011.12.13Székhely címe:4813GyüreSzabadság u. 38.262970962011.12.13KészítésJavításASA
Telephely címe:4813GyüreSzabadság u. 38.KészítésJavítás
PR5140SZEROKO BT.2005.06.02Székhely címe:1089BudapestGyőrfy u. 16-18. 1. em. 2.01-06-7249502008.07.10KészítésJavításFIGURÁLIS(SÓLYOM)
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.35. (88.ép.)
PR1553SZERVÁTIUSZ ÉS TÁRSA BT2001.11.27Székhely címe:9945KercaszomorFő út 111/B.01-06-1137522013.04.03Kereskedelem
Telephely címe:9945KercaszomorFő út 111/B.Kereskedelem
PR4575SZIGNO 3003 KFT2003.05.14Székhely címe:8200VeszprémPázmándi u.18.19-09-502235KészítésJavításPA
Telephely címe:8200VeszprémPázmándi u. 18.
PR5129SZIJJNE PÁL SZILVIA2005.05.24Székhely címe:2900KomáromKlapka György út 45.2005.05.24KereskedelemKészítésJavításSZ
Telephely címe:2900KomáromIgmándi út 26.Kereskedelem
PR3124SZILÁDI ARANKA1999.06.30Székhely címe:1088BudapestLőrinc pap tér 3.2008.11.24Kereskedelem
Telephely címe:1088BudapestBaross u. 6.Kereskedelem
PR4980SZILÁGYI ERZSÉBET2004.10.29Székhely címe:2094NagykovácsiKút u. 11.2010.03.02KészítésSZ
Telephely címe:2094NagykovácsiKút u. 11.Készítés
PR2676SZILAGYI J. ZSUZSANNA1999.06.30Székhely címe:1028BudapestTemplom u. 54.2006.05.03KészítésJavításSZZS
Telephely címe:1028BudapestTemplom u. 54.
PR2454SZILÁGYI PERJÉSI IMRE1999.06.30Székhely címe:6750AlgyőVadvirág u. 33.40331262011.04.15KereskedelemKészítésJavításSZI
Telephely címe:6750AlgyőVadvirág u. 33. (műhely)KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:6721SzegedRómai krt. 42.KereskedelemKészítésJavítás
PR4781SZILÁGYINÉ CZAP ANITA2004.03.08Székhely címe:4400NyíregyházaBethlen Gábor u.6.2005.01.17Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaSzent László utca 17-19.Kereskedelem
PR6883SZILAS JUDIT2012.03.26Székhely címe:2500EsztergomDeák F. u. 28.2012.05.15JI
Telephely címe:2500EsztergomDeák F. u.28.KereskedelemKészítésJavítás
PR6629SZILVIA DIVATHÁZ KFT2011.04.21Székhely címe:8840CsurgóNyárády János u. 2/a. 1/4.14-09-3112152011.04.21
Telephely címe:8840CsurgóPetőfi S. tér 1242/10. hrsz.Kereskedelem
PR3974SZILVIA ÖTVÖS KFT2001.05.17Székhely címe:1102BudapestÁllomás u. 16.01-09-6941442008.11.13KereskedelemKészítésJavításB
Telephely címe:1102BudapestÁllomás u. 16.Kereskedelem
PR4363SZILVIO KFT2002.09.04Székhely címe:7627PécsAvar u.30.02-09-0619172011.08.22KereskedelemSEU
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fszt. 19.Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. (Sunset
blvd. 109.)
Kereskedelem
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. 2. em. 218Kereskedelem
PR2181SZÍNARANY 999,9% BT2008.02.14Székhely címe:1132BudapestVictor Hugó u. 32.01-06-1107652012.06.20KészítésJavításD.K.
Telephely címe:1132BudapestVictor Hugo u.32.
PR5414SZINYÁKOVICS LÁSZLÓ2006.05.26Székhely címe:7570BarcsSomogyi Béla u. 77.2006.05.26Kereskedelem
Telephely címe:7570BarcsBajcsy-Zs. u. 49.Kereskedelem
PR1640SZIRBÁN JÁNOS1999.06.30Székhely címe:1173BudapestPesti út 40/5.2009.03.19KereskedelemKészítésJavításSZJ
Telephely címe:1173BudapestPesti u. 40/5.Kereskedelem
PR6356SZIRÓTI ÉKSZER KFT2010.06.24Székhely címe:2600VácKeszeg utca 13.01-09-9392852013.04.05
Telephely címe:2600VácDeres út 2. "TESCO Áruház"Kereskedelem
PR2102SZIRTESI FERENCSzékhely címe:1025BudapestCseppkő u. 25/AKészítésJavításSZF
Telephely címe:1025BudapestCseppkő u. 25/A
PR3766SZITÁS BT2000.09.13Székhely címe:8900ZalaegerszegPlatán sor 3/A.20-06-036397KereskedelemKészítésJavításSZE
Telephely címe:8900ZalaegerszegEötvös u. 22.Kereskedelem
PR6880SZKALA KFT2012.03.19Székhely címe:1068BudapestRippl-Rónai u. 16. III/16.01-09-1666732012.03.19
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 12.Kereskedelem
PR3220SZKITA ANIKÓ1999.06.30Székhely címe:4300NyírbátorSzabadságtér 11.2010.10.07KereskedelemKészítésJavításGG
PR6823SZKÍTA KÉZMŰVES KFT2012.01.10Székhely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 6.01-09-9498092012.01.10
Telephely címe:1053BudapestKossuth Lajos u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:1114BudapestMóricz Zsigmond krt. 1.Kereskedelem
PR7018SZLOPÓCZKI DÓRA2012.11.05Székhely címe:5712SzabadkígyósArany János u. 31/3.305530872012.11.27SZD
Telephely címe:5712SzabadkígyósArany János u. 31/3.KészítésJavítás
PR4905SZOLITER ZRT.2004.08.12Székhely címe:2800TatabányaKomáromi utca 16.11-10-0015742008.01.25Kereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomSimor J. utca 89.
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2890TataAdy Endre u.4.
Telephely címe:2840OroszlányRákóczi u. 26.
Telephely címe:2800TatabányaKomáromi u.16.
PR3198SZOMBATI LAJOS1998.12.01Székhely címe:1238BudapestTemplom u. 107. 2. ajtó2008.05.16KészítésJavításSZL
Telephely címe:1089BudapestVajda Péter u. 12.
PR6021SZOMI NIKOLETTA2009.03.11Székhely címe:8360KeszthelyBúzavirág u.2/C Fsz 2/a.165897462011.04.08Kereskedelem
Telephely címe:8380HévízLótuszvirág u. 1.Kereskedelem
PR6038SZŐKE GÁBOR2009.04.14Székhely címe:1075BudapestAsbóth u. 17. I/4.2009.04.14Kereskedelem
Telephely címe:1052BudapestHaris köz 4.Kereskedelem
PR5355SZŐKE KFT2006.03.09Székhely címe:3508MiskolcSütő János u. 44.05-09-0118422010.09.28Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcSzentpáli u. 2-6. Miskolc PlazaKereskedelem
PR4625SZÖRÉNYI ATTILA2003.07.29Székhely címe:6300KalocsaHunyadi u. 80.Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaHunyadi János u. 80.Kereskedelem
PR4569SZTAHURA MÁRTA ALICE2003.05.12Székhely címe:8066PusztavámHegyalja u.12.2005.04.25KészítésSZM
Telephely címe:8066PusztavámHegyalja u.12.
PR5594SZTANÓNÉ SZALKAI BARBARA2007.03.05Székhely címe:2459RácalmásTáncsics Mihály u. 49.2007.05.23KereskedelemKészítésJavításSZB
Telephely címe:2400DunaújvárosVasmű út 55. fszt.Kereskedelem
PR4323SZTANYÓNÉ ÖTVÖS ANIKÓ2002.06.28Székhely címe:4080HajdúnánásBartók Béla krt. 2.2008.06.11KereskedelemKészítésJavításÖA
Telephely címe:4080HajdúnánásBocskai út 3-7.Kereskedelem
PR6868SZTOJKÓNÉ MÁRCIUS SZABINA2012.02.29Székhely címe:8868LetenyeCsallóköz út 15.267368892012.02.29
Telephely címe:7200DombóvárKöztársaság út 7.Kereskedelem
PR3541SZUPER-SPORT KFT1999.12.01Székhely címe:4625ZáhonyAdy Endre út 29-31.15-09-0658452008.12.05Kereskedelem
Telephely címe:4625ZáhonyAdy E. u. 29-31.Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaSzent László út 20Kereskedelem
PR5027SZŰCS ANIKÓ2004.12.08Székhely címe:2011BudakalászPomázi út 58.2004.12.09Kereskedelem
Telephely címe:1027BudapestFő út 67.Kereskedelem
PR6354SZŰCS IRÉN2010.06.22Székhely címe:4138KomádiFő u. 99.128572752010.06.22
Telephely címe:5530VésztőKossuth Lajos u. 68/A.Kereskedelem
PR2379SZŰCS JÓZSEF1999.06.30Székhely címe:1054BudapestHold u. 9.2005.02.11KereskedelemKészítésJavításSZ
Telephely címe:1054BudapestHold u. 9.Kereskedelem
PR2390SZ-VILL BT.1999.06.30Székhely címe:1039BudapestKirályok útja 186. II/9.01-06-4127552008.12.17KereskedelemKészítésJavításSz
Telephely címe:1039BudapestHeltai Jenő tér 7-9Kereskedelem
PR5515T& J BT2006.10.06Székhely címe:3770SajószentpéterBocskai u. 2/A.05-06-0018952008.04.28Kereskedelem
Telephely címe:3770SajószentpéterKossuth Lajos u. 154.Kereskedelem
PR2444T& T BT2000.01.01Székhely címe:9400SopronVárkerület 70.08-06-0017602005.06.01KereskedelemKészítésJavítás2T 1T2
Telephely címe:9400SopronVárkerület 88.Kereskedelem
PR3894T & T GOLD KFT2001.01.31Székhely címe:8300TapolcaDeák Ferenc u. 619-09-5057322013.04.03KereskedelemKészítésJavításTT TTL
PR6949T& T ÓRA-ÉKSZER KFT2012.06.29Székhely címe:1071BudapestDembinszky u. 10. fsz. 2.01-09-9766112012.06.29
Telephely címe:9400SopronVárkerület 88.KereskedelemKészítésJavítás
PR6398T42 KFT2010.08.06Székhely címe:2234MaglódReviczky u. 24.13-09-1216762010.08.06
Telephely címe:2234MaglódReviczky u. 24.Kereskedelem
PR5912T. K. CHARTA KFT2008.09.03Székhely címe:3800SzikszóTáncsics u. 9.05-09-0094062008.09.03Kereskedelem
Telephely címe:3800SzikszóRákóczi u. 8.Kereskedelem
PR4371T. M. FOTÓ-ÉKSZER KFT2002.09.10Székhely címe:1108BudapestDombtető u.12.01-09-9035542012.01.09KereskedelemT M
Telephely címe:2120DunakesziFő út 190.Kereskedelem
PR2926T. REX DESIGN KFT1999.06.30Székhely címe:1029BudapestBáthori László u.3001-09-6636602009.09.21KereskedelemKészítésJavításTRE TRE
Telephely címe:1029BudapestBáthori László u.30.Kereskedelem
Telephely címe:1033BudapestSzentendrei út 115. 06. sz. üzletKereskedelem
PR4164T. T. PEDIT BT2001.12.12Székhely címe:3519MiskolcKis Benedek u. 10.05-06-012515KereskedelemKészítésJavításVJ
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi I. u. 59.Kereskedelem
PR5794T. Z. HÁZ KFT2008.02.14Székhely címe:2040BudaörsErdélyi u.313-09-1217022008.08.01Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóVárosháztér8/J.Kereskedelem
PR5868TAGIRA KFT2008.06.02Székhely címe:8800NagykanizsaFelsőerdő út 34.20-09-0642942010.02.01KereskedelemKAV
Telephely címe:8800NagykanizsaFő út 19.Kereskedelem
PR2130TAJDI LÁSZLÓNÉ2000.02.15Székhely címe:4485NagyhalásziPetőfi u.36.2008.03.17KereskedelemKészítésJavításTL
Telephely címe:4485NagyhalásziHunyadi u. 14/b.Kereskedelem
Telephely címe:4485NagyhalászHunyadi u. 14/b.Kereskedelem
PR3577TAJTHY JENŐ2000.01.18Székhely címe:1174BudapestKisfaludy u. 45.2009.08.12KészítésTJ
Telephely címe:1174BudapestKisfaludy u. 45.
PR4189TAKÁCS ÉKSZER KFT2002.01.28Székhely címe:8300TapolcaDeák Ferenc u. 2-4.19-09-5062282013.04.03KereskedelemKészítésJavításTL
Telephely címe:8300TapolcaDeák Ferenc u. 2-4.KereskedelemKészítésJavítás
PR3026TAKÁCS GENERAL KFT2000.06.30Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-2692272008.02.28KereskedelemTK*
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR4740TAKÁCS GYULÁNÉ2004.01.06Székhely címe:9113KoroncóRákóczi u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrArany J. u. 18.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR7093TAKÁCS JÁNOS2013.04.09Székhely címe:2315SzigethalomGyöngyvirág u. 2.322436822013.04.09W D
Telephely címe:2315SzigethalomGyöngyvirág u. 2.KereskedelemKészítésJavítás
PR4970TAKÁCS LÁSZLÓ TIBOR2004.10.21Székhely címe:3720SajóivánkaKossuth u. 57/2.88955642012.01.31KészítésJavításTL
Telephely címe:3720SajóivánkaKossuth u. 57/2.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3700KazincbarcikaEgressy B. út 52/e.KereskedelemKészítésJavítás
PR5057TAKI-BABI KFT2005.02.18Székhely címe:2600VácCsillag u.20/b.13-09-0946612009.01.20Kereskedelem
Telephely címe:2600VácSzéchényi u. 33.Kereskedelem
PR1634TALIZMÁN BT1999.06.30Székhely címe:1154BudapestBercsényi u.13.01-06-1121252005.02.01KereskedelemKészítésJavításT KGA
Telephely címe:1154BudapestBercsényi u.13.Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131.Kereskedelem
PR3640TALIZMÁN-GOLD BT2000.03.23Székhely címe:2800TatabányaSágvári Endre út 21.11-06-006099KészítésJavításMA
Telephely címe:2800TatabányaGHL. Ltp. 501. III/2
PR4861TANODI KFT.2004.06.14Székhely címe:1025BudapestTörökvész út 95-9701-09-7259602008.08.07KereskedelemKészítésJavításTNI TAN
Telephely címe:1126BudapestMárvány u. 25.Kereskedelem
PR1077TÁRKÁNYI CSABA1999.06.30Székhely címe:1123BudapestNagyenyed u. 7.2008.05.28KereskedelemKészítésJavításTCS
Telephely címe:1123BudapestNagyenyed u.7.Kereskedelem
PR6068TATÁR JÁNOS2009.05.27Székhely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 9. (Lila ház)2009.05.27KereskedelemKészítésJavításTMT
Telephely címe:8000SzékesfehérvárTávírda u. 9. (Lila ház)Kereskedelem
PR5670T-BONE BT2007.07.20Székhely címe:1119BudapestPajkos u. 54-56.01-06-7754992007.08.10KészítésSB*
Telephely címe:1119BudapestPajkos u. 54-56.
PR5924TCHIBO BUDAPEST KFT2008.09.17Székhely címe:2040BudaörsIparos u. 3-5.13-09-0656592011.09.23KereskedelemTCH
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. Aréna Plaza, F
069 sz. üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:1123Budapest, MOM Park BAlkotás u. 53. 1. szint, 21/a
üzlet
Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:1109BudapestÖrs Vezér tere 25.Kereskedelem
Telephely címe:1062BudapestVáci út 1-3. (West End City
Center II B081)
Kereskedelem
Telephely címe:1026BudapestLövőház u. 4-6Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 75. A-C. I. em.
150. üzl.
Kereskedelem
PR2945TEKNIGOLD BT1998.11.18Székhely címe:2170AszódŐsz u. 48.13-06-017249KészítésVB
Telephely címe:2170AszódŐsz u. 48.
Telephely címe:2170AszódFalujárók útja 1.
PR4417TELE-DATA KFT2002.10.29Székhely címe:2040BudaörsBaross u. 89.13-09-0658172009.10.06Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsBaross u. 89.Kereskedelem
PR1346TELEKI ÉS TÁRSA KFTSzékhely címe:1192BudapestBajza köz 4.01-09-165947/032008.02.25KészítésJavításTT
Telephely címe:1203BudapestKossuth L. u. 69-71.
PR2884TELEKI TAMÁS ÉS TÁRSA BT1998.11.12Székhely címe:1203BudapestKossuth Lajos u. 69/71.01-06-710350KészítésJavításTT
Telephely címe:1203BudapestKossuth Lajos u. 69/71.
PR3915TELÉR 84 BT2001.02.26Székhely címe:2040BudaörsBudapesti út 40.13-06-0399422008.02.25KereskedelemKészítésJavításM*CS
Telephely címe:2040BudaörsBudapesti út 40.Kereskedelem
PR4999TELE-VAR BT2004.11.12Székhely címe:1071BudapestDembinszky u. 36.01-06-7308052004.12.13FFP
Telephely címe:1071BudapestDembinszky u. 36.
PR6590TEMPO OPTIMO KFT2011.03.07Székhely címe:3360HevesFő út 34.10-09-0315472011.04.06
Telephely címe:3390FüzesabonyRákóczi út 60.Kereskedelem
PR6881T-ENAMEL KFT2012.03.19Székhely címe:1052BudapestGalamb u. 7. fsz. 1.01-09-9828812013.06.12TML
Telephely címe:1052BudapestRégiposta u. 13. "A"KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1052BudapestRégiposta u. 13. "B"KereskedelemKészítésJavítás
PR5183TENGISZ 999 KFT2005.08.04Székhely címe:1117BudapestMóricz Zsigmond körtér 8.01-09-7154722012.11.07TE9 TE9
Telephely címe:1117BudapestMóricz Zsigmond körtér 8.Kereskedelem
PR4954TEODÓRA-KER 98 BT.2004.10.05Székhely címe:4700MátészalkaAlkotmány u. 32. IV/14.15-06-0859312010.03.30Kereskedelem
PR5773TEREBESSY LÁSZLÓ2008.01.03Székhely címe:1089BudapestBíró Lajos u. 20.2008.01.03KészítésSAR
Telephely címe:1089BudapestBíró Lajos u. 20.
PR7071TERV-LAP BT2013.02.14Székhely címe:3170SzécsényDugonics út 2-1.12-06-0047772013.02.14
Telephely címe:3170SzécsényDugonics út 2-1.Kereskedelem
PR6172TESCO-GLOBAL ÁRUHÁZAK ZRT2009.10.27Székhely címe:2040BudaörsKinizsi u. 1-313-10-0406282012.07.09Kereskedelem
Telephely címe:8400AjkaFő út 66.Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9.Kereskedelem
Telephely címe:6500BajaGránátos u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:1037BudapestBécsi út 262.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaSzarvasi út 68.Kereskedelem
Telephely címe:2040BudaörsKinizsi utca 1-3.Kereskedelem
Telephely címe:1222BudapestNagytétényi u 35.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2700CeglédMalomtó szél 29-30.Kereskedelem
Telephely címe:1214BudapestSalak út 12., 1214 Bp, II Rákóczi
F. út 191.
Kereskedelem
Telephely címe:1214BudapestII Rákóczi F. út 191.Kereskedelem
Telephely címe:4031DebrecenKishegyesi út 1-11.Kereskedelem
Telephely címe:2330DunaharasztiNémedi út 69.Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosAranyvölgyi út 6.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerRákóczi út 100.Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdBudafoki út 2-4.Kereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomMátyás király u. 30.Kereskedelem
Telephely címe:2220VecsésFő út 246-248.Kereskedelem
Telephely címe:1149BudapestPillangó u. 15.Kereskedelem
Telephely címe:2100GödöllőThegze Lajos u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:3200GyöngyösVásár u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:9012GyőrKirályszék u. 33.Kereskedelem
Telephely címe:5700GyulaCsabai út 3.Kereskedelem
Telephely címe:3000HatvanBibó István út 1.Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyHódtó u. 17-19.Kereskedelem
Telephely címe:5100JászberényNagykátai út 2/a.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárBerzsenyi u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:3700KazincbarcikaAttila u. 10/B.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétTalfája 1.Kereskedelem
Telephely címe:6000KecskemétIzsáki út 12/B.Kereskedelem
Telephely címe:8360KeszthelyCsapás u. 27.Kereskedelem
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaIX. körzet 8/b.Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasFejérföld utca 24.Kereskedelem
Telephely címe:2900KomáromBajcsy-Zsilinszky u. 7. Gyár u. 2-
6.
Kereskedelem
Telephely címe:4700MátészalkaAlkotmány u. l/a.Kereskedelem
Telephely címe:3526MiskolcSzentpéteri kapu 103.Kereskedelem
Telephely címe:9200MosonmagyaróvárKirályhidai u. 42.Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaBoszorkány u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaPazonyi út. 36.Kereskedelem
Telephely címe:5900OrosházaVásárhelyi út 23/aKereskedelem
Telephely címe:3600ÓzdBrassói út 3.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaCellei út 92.Kereskedelem
Telephely címe:7634PécsMakay István út 5.Kereskedelem
Telephely címe:7630PécsBudai Vám 1.Kereskedelem
Telephely címe:1204BudapestMártírok útja 281.Kereskedelem
Telephely címe:1173BudapestPesti út 5-7.Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi utca 131.Kereskedelem
Telephely címe:3100SalgótarjánRákóczi út 143.Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokVak B. u. 27.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronIpar krt. 30.Kereskedelem
Telephely címe:1097BudapestKoppány u. 2-4.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedRókusi krt. 42-64.Kereskedelem
Telephely címe:6729SzegedSzabadkai út 7.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárAszalvölgyi utca 1.Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdTartsay V. utca 40.Kereskedelem
Telephely címe:6600SzentesAlsórét 258.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokTéglagyári út 30.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyZanati utca 70.Kereskedelem
Telephely címe:2890TataRing u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaBláthy Ottó u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:2316TökölHermina u. 1-3.Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestGács u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémKülső-Kádártai u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:8900ZalaegerszegSport u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóKabai útfél 0228/2.Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatMikszáth Kálmán u. 56.Kereskedelem
Telephely címe:8630BalatonboglárKlapka u. 30.Kereskedelem
Telephely címe:7150BonyhádVölgység u. 8.Kereskedelem
Telephely címe:2092BudakesziBianka u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:9300CsornaBartók Béla u. 3/cKereskedelem
Telephely címe:2370Dabas2256/15 hrsz.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:7200DombóvárKöztársaság u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaBátyai út 8-10.Kereskedelem
Telephely címe:5300KarcagKisújszállási u. 34.Kereskedelem
Telephely címe:6200KiskőrösKossuth Lajos u. 61.Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaVárosmajor út 72.Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóKossuth Lajos u. 54-56.Kereskedelem
Telephely címe:9900KörmendSport u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:6900MakóAradi u. 103.Kereskedelem
Telephely címe:3400MezőkövesdEgri u. 51.Kereskedelem
Telephely címe:3508MiskolcMésztelep u. 1/A.Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsPécsi út 61.Kereskedelem
Telephely címe:2750NagykőrösCeglédi u. 28.Kereskedelem
Telephely címe:2840OroszlányKörnyei út 3-5.Kereskedelem
Telephely címe:7030PaksTolnai út 2/1.Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelyKazinczy Ferenc u. 105.Kereskedelem
Telephely címe:7801SiklósHarkányi út 55.Kereskedelem
Telephely címe:5540SzarvasCsabai út 9.Kereskedelem
Telephely címe:2440SzázhalombattaDamjanich u. 29.Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPalotai út 6.Kereskedelem
Telephely címe:3900SzerencsGyár u. 40.Kereskedelem
Telephely címe:8300TapolcaVeszprémi út 5.Kereskedelem
Telephely címe:3580TiszaújvárosÖrösi út 1/a.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestHengermalom u. 19-21.Kereskedelem
Telephely címe:8100VárpalotaFehérvári u. 17.Kereskedelem
Telephely címe:1044BudapestGaram utca 3.Kereskedelem
Telephely címe:4100BerettyóújfaluHonvéd u. 13.Kereskedelem
Telephely címe:2120DunakesziFő út 190.Kereskedelem
Telephely címe:8700MarcaliNoszlopy u. 177.Kereskedelem
Telephely címe:2200Monorhelyrajzi szám: 0359/75Kereskedelem
Telephely címe:7500NagyatádSzabadság u. 38.Kereskedelem
Telephely címe:7000SárbogárdAdy Endre út 19.Kereskedelem
Telephely címe:9600SárvárRákóczi u. 83.Kereskedelem
Telephely címe:7900SzigetvárAlmáspatak u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:2730AlbertirsaVasút utca 4/13.Kereskedelem
Telephely címe:5600BékéscsabaCorvin u. 41.Kereskedelem
Telephely címe:4225DebrecenSzentgyörgyfalvi u. 9.Kereskedelem
Telephely címe:2510DorogEötvös József u. 39.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerTörvényház u. 4.Kereskedelem
Telephely címe:2230GyömrőMendei u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:2340KiskunlacházaDózsa Gy. út l/a.Kereskedelem
Telephely címe:6090KunszentmiklósRákóczi Ferenc u. 57/a.Kereskedelem
Telephely címe:5650MezőberényBékési út 18.Kereskedelem
Telephely címe:3530MiskolcNagyváthy J. u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaVay Ádám krt. 20.Kereskedelem
Telephely címe:2364ÓcsaKiss János u. 4/d.Kereskedelem
Telephely címe:7632PécsMaléter Pál út 1.Kereskedelem
Telephely címe:2721PilisKossuth Lajos u. 2/H.Kereskedelem
Telephely címe:2300RáckeveKossuth Lajos u. 98-100.Kereskedelem
Telephely címe:5720SarkadSzalontai u. 3-7.Kereskedelem
Telephely címe:2241SülysápSzent István tér 6.Kereskedelem
Telephely címe:8330SümegBaglyas tér 2.Kereskedelem
Telephely címe:6723SzegedMakkosházi krt. 4.Kereskedelem
Telephely címe:6723SzegedEtelka sor 1.Kereskedelem
Telephely címe:7100SzekszárdArany János u. 31.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokSzéchenyi István krt. 133.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyGazdag Erzsi u. 10.Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaKöztársaság útl/f.Kereskedelem
Telephely címe:5420TúrkeveKabai u. 2.Kereskedelem
Telephely címe:2225ÜllőK-Sped krt. 2.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémMártírok útja 13.Kereskedelem
Telephely címe:8420ZircÁllomás u. 5.Kereskedelem
Telephely címe:9500CelldömölkSági u. 41.Kereskedelem
Telephely címe:4800VásárosnaményBeregszászi út 1/b.Kereskedelem
Telephely címe:5000SzolnokKarinthy F. út 38.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrSzigethy A. u. 112.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:9024GyőrHermann O. u. 22.Kereskedelem
Telephely címe:9024GyőrMécs L. u. 4.Kereskedelem
PR4564TH ARANYÁSZ KFT2003.04.29Székhely címe:4243TéglásMalom u. 9.09-09-0095822010.04.02Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaZrínyi Ilona u. 4-6.Kereskedelem
PR6023TH SHOP KFT2009.03.13Székhely címe:1053BudapestVámház krt. 4. II/25.01-09-7193882009.03.13Kereskedelem
Telephely címe:1061BudapestAndrássy út 2.Kereskedelem
PR6969THAN ÉS PARTNER KFT2012.08.16Székhely címe:1054BudapestHold u. 25. III/10.01-09-7208712012.10.04
Telephely címe:1054BudapestHold u. 25. III/10.Kereskedelem
PR4516THEILER ANIKÓ2003.03.04Székhely címe:9241JánossomorjaKápolna u. 23.2009.05.07KereskedelemKészítésJavításThA
Telephely címe:9241JánossomorjaKápolna u. 23.Kereskedelem
PR1846THOMA LÁSZLÓ2005.04.13Székhely címe:1027BudapestKeleti Károly u. 9.2005.04.13KészítésJavításTL
Telephely címe:1027BudapestKeleti Károly u. 9.
PR2507TIBOLDI GÁBOR2003.03.27Székhely címe:1124BudapestNagysalló u. 9. fszt. 2.KészítésJavításTG
Telephely címe:1124BudapestNagysalló u. 9. fszt. 2.
PR7087TIBOTO KFT2013.03.29Székhely címe:8360KeszthelyBúzavirág u. 2/C. fsz. 2/a.20-09-0679562013.03.29
Telephely címe:8380HévízRákóczi u. 1003/A/97. hrsz.Kereskedelem
PR6541TIFFANY GOLD KFT2011.01.05Székhely címe:3796BorsodszirákRákóczi u. 4.05-09-0207062011.07.18
Telephely címe:3780EdelényHősök tere 3.Kereskedelem
Telephely címe:3752SzendrőRákóczi u. 5-7.Kereskedelem
PR6734TIFFANY PLUSZ 2011 KFT2011.09.20Székhely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 70.05-09-0222502011.09.20
Telephely címe:3530MiskolcSzéchenyi út 70.Kereskedelem
PR6060TIGI BT2009.05.18Székhely címe:8500PápaÁnyos P. u. 1.19-06-5078752010.06.17KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8500PápaÁnyos P. u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaKossuth u. 26.Kereskedelem
PR4633TIHANYI BENCÉS APÁTSÁG2003.08.06Székhely címe:8237TihanyI. András tér 1.PK. EH. 90.003/95Kereskedelem
Telephely címe:8237TihanyI. András tér 1/B.Kereskedelem
PR6370TILEA-IMPEX BT2010.07.12Székhely címe:2318SzigetszentmártonDuna u. 3/A.13-06-0644552010.07.14TIL
Telephely címe:2318SzigetszentmártonDuna u. 3/A.Kereskedelem
PR3718TIM-MIX KFT2000.06.28Székhely címe:7304MánfaForrás köz 2/a.02-09-0669452007.04.16Kereskedelem
Telephely címe:7300KomlóBerek u. 1. F/4. sz. üzletKereskedelem
PR6218TIM-SI TRAVEL KFT2009.11.27Székhely címe:8380HévízSzéchenyi u.13.30-09-0657262012.05.24
Telephely címe:8380HévízSzéchenyi u. 13.Kereskedelem
PR4147TISZAVASVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET2001.12.03Székhely címe:4440TiszavasváriKossuth u. 1.15-02-0502652009.03.31Kereskedelem
Telephely címe:4440TiszavasváriKossuth u. 1.
Telephely címe:4400NyíregyházaBethlen G. út 6.
Telephely címe:4600KisvárdaFlórián tér 2.
Telephely címe:4024DebrecenBatthyány út 14.
Telephely címe:4220HajdúböszörményWeszprémy G. út 2.
Telephely címe:4400NyíregyházaÁllomás tér 1.
Telephely címe:4080HajdúnánásDorogi út 2-8.
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóSzilfákalja út 10-12.
Telephely címe:4090PolgárHősök út 26.
Telephely címe:4485NagyhalászHunyadi út 14/b.
Telephely címe:4440TiszavasváriKossuth út 38.
Telephely címe:3580Tisza új városBarcsay tér 6.
PR3129TISZI-KER BT1999.06.30Székhely címe:1037BudapestPálvölgyi köz 3.01-06-7181192009.12.01KereskedelemKészítésJavításTP
Telephely címe:1036BudapestLajos u. 43.KereskedelemKészítésJavítás
PR5494TITANILLA GOLD BT.2006.09.11Székhely címe:6724SzegedKisteleki Ede u. 1. 1/3.06-06-0154522013.02.08KereskedelemKészítésJavításTG DTG
Telephely címe:5400MezőtúrDózsa György út 24. fsz. 4.Kereskedelem
Telephely címe:6724SzegedRókusi krt. 82-84. fsz. 2.Kereskedelem
PR6780TK GOLDWELT KFT2011.11.10Székhely címe:3527MiskolcAdy Endre u. 7.05-09-0228132011.11.10
Telephely címe:3526MiskolcBúza tér 12.KereskedelemJavítás
PR2515TNT ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárKossuth u. 2.07-09-0042522010.07.19KereskedelemKészítésJavításTL TNT
Telephely címe:8600SiófokFő u. 83.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:8000SzékesfehérvárKossuth u. 2.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:8000SzékesfehérvárLépcső u. 2.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR3353TNT INVEST KFT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárAdy Endre u. 2.07-09-0111692010.07.19Kereskedelem
Telephely címe:8600SiófokFő u. 83.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:8000SzékesfehérvárLépcső u. 2.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:8000SzékesfehérvárKossuth u. 2.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR1075TÓBIÁS JÁNOS1999.06.30Székhely címe:1035BudapestKerék u.28.37766912009.12.21KereskedelemKészítésJavításTJ
Telephely címe:1035BudapestKerék u.28.KereskedelemKészítésJavítás
PR3690TODILLA KFT2000.05.29Székhely címe:7304MánfaForrás köz 2/a.02-09-0668732007.04.16KereskedelemKészítésJavításTI TIM
Telephely címe:7300KomlóBerek u. 1. F/4. sz. üzletKereskedelem
Telephely címe:7300KomlóKossuth L. u. 54.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3776TÓDOR MIHÁLYNÉ KAJTÁR KINGA2000.09.19Székhely címe:2317SzigetcsépSzabadság u. 42.62749092010.08.17KészítésJavításKK
Telephely címe:2317SzigetcsépSzabadság u. 42.KereskedelemKészítésJavítás
PR5161TOKODI BT2005.07.13Székhely címe:1053BudapestFerenciek tere 7-8.01-06-7290202006.11.30KereskedelemKészítésJavításSV SV*
Telephely címe:1053BudapestFerenciek tere 7-8.Kereskedelem
PR7077TOLDY ÉVA2013.02.28Székhely címe:2092BudakesziIfjúság u. 2. 1/5.318871062013.06.10T*E
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 35.KészítésJavítás
PR6444TOLERANCIA KFT2010.09.27Székhely címe:1112BudapestNagyida köz 17.01-09-0700902011.05.12
Telephely címe:2040BudaörsKisfaludy u. 24.Kereskedelem
PR5263TOLLER KÁROLY2005.11.11Székhely címe:2233EcserArany János u. 24.2005.11.11KereskedelemTVP
Telephely címe:2233EcserArany János u. 24.Kereskedelem
PR3861TO-MA 200 KFT2000.12.05Székhely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 19. fszt. l.07-09-0074102011.03.04Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa György út 19. fszt. l.Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosDózsa Gy. u. 36.Kereskedelem
PR5987TOM-GA BT2008.12.18Székhely címe:1194BudapestÚjvidék u. 14.01-06-7673312011.06.21Kereskedelem
Telephely címe:1148BudapestÖrs vezér tere 24.Kereskedelem
PR1671TOMPA SÁNDOR1999.06.30Székhely címe:9027GyőrRómai u. 42.51564482010.05.10KészítésTM
Telephely címe:9027GyőrRómai u. 42.
PR4678TONGA SILVER KFT2003.10.16Székhely címe:1164BudapestSzakács u.7.01-09-7047182009.03.12TSK
Telephely címe:1164BudapestSzakács u.7.Kereskedelem
PR6987TONINPEX 94 KFT2012.09.13Székhely címe:4032DebrecenKosztolányi D. u. 48.09-09-0026782012.09.26
Telephely címe:4032DebrecenKosztolányi D. u. 48.Kereskedelem
PR5945TOPA LAJOSNÉ2008.10.09Székhely címe:1162BudapestFerenc u. 138.2009.01.05KereskedelemTL1
Telephely címe:1162BudapestFerenc u. 138.Kereskedelem
PR6157TOPÁZ KFT2009.09.29Székhely címe:1073BudapestBláthy Ottó u. 4-801-09-9207932011.02.21KereskedelemTPZ
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I. 117.Kereskedelem
PR3019TOPÁZ ZÁLOGHÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:9021GyőrSzabadsajtó u. 3.08-09-0070272005.11.17KereskedelemKészítésJavításKE
Telephely címe:9021GyőrSzabadsajtó u.3.Kereskedelem
Telephely címe:8500PápaMándi Márton I. út 3.Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrCzuzor Gergely u.15.Kereskedelem
PR3486TOPÁZ ZÁLOGHITEL RT1999.10.22Székhely címe:1211BudapestRákóczi út 85.01-10-043427Kereskedelem
Telephely címe:1211BudapestRákóczi út 85.
PR6558TOPÁZIÓ BLUE KFT2011.01.26Székhely címe:1025BudapestTörökvész út 87-9101-09-9540242011.01.26
Telephely címe:1025BudapestTörökvész út 87-91Kereskedelem
PR4978TOPÁZ-SILVER KFT2004.10.27Székhely címe:2800TatabányaMártírok u. 43. IV/2.11-09-0103432009.07.07KereskedelemTST
Telephely címe:2800TatabányaSágvári E. u. 4/a. III. lh. fszt.Kereskedelem
PR6458TOPEKI KFT2010.10.12Székhely címe:2119PécelFaiskola u. 20. H. ép. II.13-09-1407442011.03.23
Telephely címe:2119PécelFaiskola u. 20. H. ép. II.Kereskedelem
PR3078TOP-GOLD BT1998.08.25Székhely címe:2800TatabányaKomáromi út 16.11-06-0057832005.06.20KészítésJavításST
Telephely címe:2800TatabányaKomáromi út 16.
PR6306TOP-SOLITER KFT2010.04.27Székhely címe:2310SzigetszentmiklósSzent Miklósi út 14/D.13-09-1353072010.04.27TS
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósSzent Miklósi út 14/D.KereskedelemKészítésJavítás
PR5710TORDAI MÁRTA2007.09.26Székhely címe:1033BudapestHuszti út 4.2007.09.26KészítésT*M
Telephely címe:1033BudapestHuszti út 4.
PR3734TORMA ÉS TORMA ARANY-CUKI BT2000.08.01Székhely címe:1214BudapestMartinovics u. 15.01-06-7354772009.01.28KereskedelemKészítésJavításTG
Telephely címe:1214BudapestMartinovics u. 15.Kereskedelem
Telephely címe:1211BudapestSzent Imre tér 8.Kereskedelem
PR3298TÓTH ZOLTÁN1999.03.31Székhely címe:2143KistarcsaMária u. 9.KészítésJavításTHO
Telephely címe:2143KistarcsaMária u. 9.
PR1692TÓTH ALAJOS1999.06.30Székhely címe:1119BudapestEtele út 32/c.2009.01.22KereskedelemKészítésJavításTA
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 14.Kereskedelem
PR2123TÓTH ALAJOSNÉ1999.06.30Székhely címe:1119BudapestTétényi u. 74. A. ép. FS em. 1.2013.01.21KereskedelemKészítésJavításTJK
Telephely címe:1119BudapestEtele u. 32. C.Kereskedelem
PR6489TÓTH BÉLÁNÉ2010.11.04Székhely címe:1052BudapestKároly krt 10. fsz. 1.105975002010.11.04
Telephely címe:1052BudapestKároly krt 10. fsz. 1.Kereskedelem
PR4217TÓTH GYÖRGY2002.03.05Székhely címe:2760NagykátaKéményseprő út. 1. 1. lph. III/12.2007.01.22KereskedelemKészítésJavításTGY
Telephely címe:2760NagykátaDózsa Gy.út 11. lép.Kereskedelem
PR5764TÓTH GYÖRGYNÉ2007.12.11Székhely címe:1134BudapestVáci út 47/d. lV/l.2008.11.19Kereskedelem
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 167-169. (Asia
Center, F0.10.001)
Kereskedelem
PR5021TÓTH GYULA2004.12.02Székhely címe:5400MezőtúrXXI. utca 8.89703192011.10.05KészítésTGY
Telephely címe:5400MezőtúrXXI. utca 8.KereskedelemKészítés
PR2126TÓTH ISTVÁN2000.07.18Székhely címe:9700SzombathelySzent Márton u. 23.17092832010.09.28KészítésJavításTI
Telephely címe:9700SzombathelySzent Márton u. 23.
PR4318TÓTH ISTVÁNNÉ2002.06.26Székhely címe:6100KiskunfélegyházaBajza u. 2/b.Kereskedelem
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaBatthyány u. 1.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6800TÓTH JÁNOS ZOLTÁN2011.11.29Székhely címe:3531MiskolcSzemere u. 3.53658652011.12.22
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi u. 40.Kereskedelem
PR6251TÓTH KFT2010.01.19Székhely címe:7623PécsMegyeri út 137.02-09-0677392012.09.28
Telephely címe:7623PécsMegyeri út 137.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:7632PécsTáncsics M. u. 22.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR4354TÓTH KRISZTINA2002.08.13Székhely címe:8097NadapTemplom köz 5.2008.03.28Készítéscsiga
Telephely címe:8097NadapTemplom köz 5.
PR2290TÓTH LÁSZLÓ1999.06.30Székhely címe:2030ÉrdFelső u. 16.40676742010.12.14Kereskedelem
Telephely címe:2030ÉrdFelső u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:1221BudapestMária Terézia u. 12.Kereskedelem
PR1990TÓTH MIKLÓS1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaVirág u.70.2005.02.22KészítésJavításTM
Telephely címe:4400NyíregyházaZrínyi I. u. 4-6 Nyírfa Áruház
PR4343TÓTH MŰVEK BT2002.08.02Székhely címe:2100GödöllőLovarda u. 4.13-06-020162KészítésJavításTL
Telephely címe:2100GödöllőLovarda u. 4.
PR5342TÓTH PÁL2006.02.24Székhely címe:3300EgerPyrker tér 3.2006.05.24Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerPyrker tér 3.Kereskedelem
PR4034TÓTH ROLAND2001.08.08Székhely címe:8300TapolcaÁrpád u. 6/12011.11.30Kereskedelem
Telephely címe:8300TapolcaDeák F. u. 9.Kereskedelem
PR4584TÓTHNÉ BAGI ÉVA KATALIN2003.05.22Székhely címe:3300EgerPatakpart út 14.2013.03.04KereskedelemBEQ
Telephely címe:3300EgerBajcsy-Zsilinszky u. 13.Kereskedelem
PR5962TÓTNÉ CSÁCSI TERÉZ MÁRIA2008.11.04Székhely címe:8100VárpalotaBalassi B. u. 3.2011.03.24Kereskedelem
Telephely címe:8100VárpalotaTáncsics Mihály u. 11. (2/A üzlet)Kereskedelem
PR1621TŐKÉS KLÁRA1999.06.30Székhely címe:2900KomáromNagy Herkály puszta 4.2010.05.26KereskedelemKészítésJavításT
Telephely címe:2900KomáromBajcsy-Zsilinszky u. 2.Kereskedelem
PR5086TÖRÖK ANNAMÁRIA2005.04.05Székhely címe:6725SzegedKolozsvári tér 6.2005.04.05KereskedelemJavítás
Telephely címe:6724SzegedKossuth L. sgt. 119.Kereskedelem
PR3689TÖRÖK ANTAL MIHÁLY2000.05.29Székhely címe:2660BalassagyarmatRákóczi út 28.42357682010.06.03Kereskedelem
Telephely címe:2660BalassagyarmatRákóczi út 28.Kereskedelem
PR4405TÖRÖK ÉS TÁRSA BT.2002.10.15Székhely címe:8400AjkaSzilvágyi u. 14.19-06-5009062010.05.20KereskedelemKészítésJavításÓTÉ
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 20/12.Kereskedelem
PR4073TÖRÖK FRIGYESNÉ DR2001.09.19Székhely címe:3525MiskolcSzent László u. 39.2008.10.29KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi I. u. 49.Kereskedelem
PR3295TŐRÖS ATTILA1999.03.29Székhely címe:1118BudapestSomlói u.54.KészítésJavításTA
Telephely címe:1118BudapestSomlói u.54.
PR4723TRADEMEN BT2003.12.05Székhely címe:6729SzegedPancsovai u. 63.06-06-0083272008.04.25Kereskedelem
Telephely címe:6723SzegedRókusi krt. 42.Kereskedelem
PR6757TRAVEL-T KFT2011.10.14Székhely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 75. A-C. 029. sz.01-09-9622092011.10.14
Telephely címe:1191BudapestVak Bottyán u. 75. A-C. Köki-
Terminal 029. sz.
Kereskedelem
PR6684TREVI-STYLE KFT.2011.07.14Székhely címe:2890TataTünde utca 2.11-09-0187992011.10.11
Telephely címe:2800TatabányaSágvári út 4.Kereskedelem
Telephely címe:2890TataCsapó u. 2-4. Gyöngyház
Üzletközpont 1. sor 3.
Kereskedelem
Telephely címe:2500EsztergomSimor János u. Piac 7. helyKereskedelem
PR3299TREZOR 1998 KFT1999.06.30Székhely címe:2310SzigetszentmiklósBajcsy-Zs. u.22.13-09-0821012006.07.21Kereskedelem
Telephely címe:1221BudapestMária Terézia u. 10. (fióktelep)Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósBajcsy-Zsilinszky u.22.Kereskedelem
PR2936TREZOR 96 KFT1999.06.30Székhely címe:1191BudapestÁruház köz 2.01-09-6788642007.05.16Kereskedelem
Telephely címe:1185BudapestÜllői út 525.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestÁruház köz 2.Kereskedelem
Telephely címe:1173BudapestPesti út 8-12.Kereskedelem
PR6047TREZOR ZÁLOGHITELEZŐ ZRT2009.04.27Székhely címe:3525MiskolcRégiposta u. 23. I/2.05-10-0004342009.07.02Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcRégiposta u. 23. I/2.
Telephely címe:3525MiskolcKazinczy u. 6. fszt. 2.
Telephely címe:3526MiskolcBúza tér 1.
Telephely címe:3526MiskolcSzeles u. 49.
PR4281TRICOLOR X BT2002.05.14Székhely címe:8000SzékesfehérvárNagykárolyi u. 34. C. ép. 5/1.07-06-0053922012.06.19Kereskedelem
Telephely címe:8000SzékesfehérvárFő u. 11.Kereskedelem
PR4966TRIGET KFT2004.10.20Székhely címe:2049DiósdHatár u.42.13-09-1004402005.09.21KereskedelemRAI
Telephely címe:2030ÉrdBudai u. 13. STOP SHOP Bev.
Közp. TOP D36 üzlet
Kereskedelem
PR4238TRI-JÓ KFT2002.03.20Székhely címe:4030DebrecenBulgár u. 33.09-09-0082412005.08.31Kereskedelem
Telephely címe:4024DebrecenPiac u.77.Kereskedelem
PR3454TRIM-3 KFT1999.09.28Székhely címe:9025GyőrTöltés u. 5.08-09-006028KereskedelemKészítésJavításDB
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:9022GyőrTeleki László u. 5.Kereskedelem
PR5313TRIMEX BT.2006.01.19Székhely címe:1031BudapestVíznyelő u.7.01-06-0128042010.03.05KereskedelemKLX KLX
Telephely címe:1031BudapestVíznyelő u. 7.Kereskedelem
PR6210TRINITY ESTATES KFT2009.11.25Székhely címe:1025BudapestBoróka u. 15. 1. em. 4.01-09-8982702010.02.09TRN
Telephely címe:1053BudapestVeres Pálné u. 10.Kereskedelem
PR6008TRI-ZÁLOG KFT2009.01.28Székhely címe:4032DebrecenKároli Gáspár u. 62.09-09-0149652009.01.28Kereskedelem
Telephely címe:4032DebrecenDarabos u. 4.
PR1977TRUTA JÁNOS1999.07.19Székhely címe:5600BékéscsabaMednyánszky u. 8.449582010.08.06KereskedelemKészítésJavításTJ
Telephely címe:5700GyulaJókai M. u. 14KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:5600BékéscsabaMednyánszky u. 4-6.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
Telephely címe:5900OrosházaKossuth u. 18.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR1713TRÜCKENBRÓD ISTVÁN1999.06.30Székhely címe:3326OstorosSzéchenyi út 30.2009.10.08KereskedelemKészítésJavításTI
Telephely címe:3390FüzesabonyArany J. út 2.Kereskedelem
PR4754TURCSIK ERIKA2004.01.27Székhely címe:6430BácsalmásGróf Széchenyi u. 79.65061642013.05.07Kereskedelem
Telephely címe:6430BácsalmásSzent János u. 25.Kereskedelem
PR3464TURNOVER KKT1999.10.07Székhely címe:1163BudapestLobbanó u. 7.01-03-0230082006.03.16KereskedelemTU*
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR4205TURY IRÉN2002.02.18Székhely címe:2624SzokolyaTörökpatak üdülő-telep 4.2008.12.23KereskedelemKészítésJavításTi
Telephely címe:2600VácKötő utca 11Kereskedelem
PR3996TÜSI ÉS TÁRSA KFT2001.06.11Székhely címe:1117BudapestFehérvári út 19. fsz. 4.01-09-9293092012.04.10KereskedelemKészítésJavításT&T
Telephely címe:2400DunaújvárosPiactéri III. szolgáltató házKereskedelemJavítás
Telephely címe:1117BudapestFehérvári u.19KereskedelemJavítás
PR5956TWIN CHAIN KFT2008.10.29Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. em. 107/A01-09-9062142009.03.05KereskedelemTC*
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. em. 107/AKereskedelem
PR3144TWINS KFT1999.06.30Székhely címe:9400SopronVárkerület 72.08-09-0026002008.04.17Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronVárkerület 72.Kereskedelem
PR6885TWO GOLD KFT2012.03.26Székhely címe:1089BudapestGyörffy István u. 18. I/2.01-09-9829702012.07.11TWO
Telephely címe:1089BudapestGyörffy István u. 1/B.KereskedelemKészítésJavítás
PR6166UDVARI BRIGITTA2009.10.28Székhely címe:1183BudapestRáday G. u. 104.180078822009.12.15KereskedelemGYU
Telephely címe:1183BudapestRáday G.u.104.Kereskedelem
PR4803UDVARI ÉKSZER KFT2004.04.06Székhely címe:2151FótJuhász Gyula u. 70.13-09-1390962010.07.23KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1024BudapestRetek u. 18. fszt.
3. (bejárat: Dékán u. 2-4.)
KereskedelemKészítésJavítás
PR6117UFS GROUP HOLDING ZRT2009.08.03Székhely címe:1143BudapestStefánia u. 77.01-10-0458392012.07.31Kereskedelem
Telephely címe:1055BudapestJózsef Nádor tér 11.Kereskedelem
PR3302UGRAI CSILLA ÉVA1999.06.30Székhely címe:5510DévaványaÁrpád u. 24.Kereskedelem
Telephely címe:5510DévaványaÁrpád u. 24.Kereskedelem
PR1976UGRON ISTVÁNNÉ2003.05.07Székhely címe:1224BudapestDukát u. 18.2005.10.17KészítésJavításUM
Telephely címe:1224BudapestDukát u. 18.
PR6717ÚJ CASTELLUM KFT2011.08.31Székhely címe:1014BudapestÚri u. 26-28.01-09-5661142011.08.31
Telephely címe:1014BudapestÚri u. 26-28.Kereskedelem
PR6968UJLAKI DALMA TAMARA2012.08.09Székhely címe:3932ErdőbényeMátyás k. u. 25.281012862012.08.09UDT
Telephely címe:3932ErdőbényeMátyás k. u. 25.KészítésJavítás
PR6176UK CERAMICS JEWERLY KFT2009.12.19Székhely címe:2000SzentendreSzentlászlói u. 177.13-09-1315562009.12.21Kereskedelem
Telephely címe:2000SzentendreSzentlászlói u. 177.Kereskedelem
PR3888UNCIA-GOLD KFT2001.01.19Székhely címe:9330KapuvárFő tér 5.08-09-0092632005.10.03KereskedelemKészítésJavításSZA HOR
Telephely címe:9330KapuvárFő tér 5.Kereskedelem
PR4282UNGARO ITALIA INVEST KFT2002.05.14Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u.4-8.01-09-7009642012.12.17KereskedelemGHI
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8.Kereskedelem
PR2834UNGARO SWISS KFT1999.06.30Székhely címe:1072BudapestRákóczi út 4-6.01-09-1685982010.07.09KereskedelemVIP
Telephely címe:1072BudapestRákóczi út 4-6.Kereskedelem
PR5234UNIDEA BT2005.10.04Székhely címe:2045TörökbálintFelsővár u. 66.13-06-0548102009.11.18KereskedelemJavításDEA
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u 4-8. I/119-120.Kereskedelem
Telephely címe:2462MartonvásárDózsa Gy. u. 2.Kereskedelem
PR3596UNIGOLD 2000 BT2000.02.08Székhely címe:6723SzegedCsörlő u. 6/B. III. em. 10.06-06-0109882013.06.04KészítésJavításUG
Telephely címe:6723SzegedŰrhajós u. 3.
PR1570UNIGOLD KFTSzékhely címe:1222BudapestKiránduló u. 84.11-09-002007/02KészítésJavításUG
Telephely címe:1222BudapestKiránduló u. 84.
PR3269UNIKONTO KFT1999.03.10Székhely címe:2000SzentendreLehel u. 12.13-09-0777352013.01.11KészítésJavításBK
Telephely címe:2000SzentendreLehel u. 12.KereskedelemKészítésJavítás
PR3209UNIUS KFT.1999.06.30Székhely címe:9023GyőrKodály Z. u. 3.08-09-0067582013.03.05KereskedelemKészítésVIS
Telephely címe:9023GyőrKodály Z. u. 3.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9022GyőrBatthyány tér 15.KereskedelemKészítésJavítás
PR4797UNIVERSE GOLD KFT2004.03.25Székhely címe:1089BudapestRezső tér 9. fsz. 2.01-09-7212802011.02.03KereskedelemUNI
Telephely címe:1089BudapestRezső tér 9. fsz. 2.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR3021UNIVILL KFT2001.07.13Székhely címe:1147BudapestFűrész u. 25.01-09-0653542006.03.01
Telephely címe:1147BudapestFűrész u. 25.
PR3875URAL-NET KFT2000.12.28Székhely címe:1077BudapestBethlen G. u. 8. II. em.01-09-690989Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósSzilfa u. 9.Kereskedelem
PR1790URÁNIA ÉKSZERHÁZ KFT1999.06.30Székhely címe:1088BudapestRákóczi út 19.01-09-1663922009.07.16KereskedelemKészítésJavításURA URA
Telephely címe:1088BudapestRákóczi út 19.Kereskedelem
PR6659URÁNUSZ 2008 KFT2011.05.30Székhely címe:1133BudapestVáci út 78/B.01-09-9196842012.12.04LXR
Telephely címe:1133BudapestVáci út 78/B.Kereskedelem
PR4615URBÁN DEZSŐ2003.07.15Székhely címe:1089BudapestReguly Antal u. 51.KészítésUD
Telephely címe:1089BudapestReguly Antal u. 51.
PR5392URBÁN MENYHÉRTNÉ2006.05.04Székhely címe:2760NagykátaBercsényi u.41.2008.11.07Kereskedelem
Telephely címe:2760NagykátaDózsa György u. 34.Kereskedelem
PR4589URSA SALGÓTARJÁN RT2003.05.30Székhely címe:3104SalgótarjánBudapesti út. 31.12-10-0003902006.03.13
Telephely címe:3104SalgótarjánBudapesti út 31.
PR6384USLADA KFT2010.07.26Székhely címe:2040BudaörsSzabadság u. 55.01-09-9406302012.08.16USL
Telephely címe:2040BudaörsSzabadság u. 55.Kereskedelem
PR6150UTÁNFUTÓ-KÖLCSÖNZŐ KFT2009.09.16Székhely címe:6050LajosmizsePetőfi u. 54.03-09-1176792009.11.16Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasArany János u. 15.Kereskedelem
PR6409UVENCO KFT2010.08.31Székhely címe:1029BudapestDutka Ákos u. 51.01-09-4648872010.08.31CJE
Telephely címe:1029BudapestDutka Ákos u. 51.Kereskedelem
PR4167V & SON'S BT2001.12.21Székhely címe:7100SzekszárdAlkotmány u. 7. III/8.17-06-005297KészítésJavításVN
Telephely címe:7100SzekszárdPollack Mihály u. 73.
PR6830V & T ÖTVÖS KFT2012.01.19Székhely címe:7171SióagárdRákóczi u. 66.17-09-0090172013.06.28V J
Telephely címe:7100SzekszárdSzéchenyi u. 21. I/17. (K-7)KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:7171SióagárdRákóczi u. 66.KereskedelemKészítésJavítás
PR3989V & V GOLD DESIGN KFT2001.05.29Székhely címe:6722SzegedKálvária sgt. 4-6.06-09-0073522013.06.04KészítésJavításVV
Telephely címe:6722SzegedKálvária sgt. 4-6.
PR3871V.B.-ÉKSZER KFT2000.12.19Székhely címe:1132BudapestVisegrádi u. 42-46. I/5.01-09-6922192010.08.25KereskedelemVBK VBK
Telephely címe:2045TörökbálintTorbágy u. 1. "Cora B48"Kereskedelem
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9-11. Aréna Plaza (F
026)
Kereskedelem
PR2709VÁCZI GÁBOR1999.06.30Székhely címe:5600BékéscsabaÁrpád sor 48.2013.03.22KereskedelemKészítésJavításB, BVG
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy u.37-43.sz.(Csaba C.)Kereskedelem
PR4680VÁGÁSI TAMÁS2003.10.18Székhely címe:2627ZebegényAdy u. 38.2010.08.11KészítésJavításfigurális
Telephely címe:2627ZebegényAdy u.38.
PR2186VÁGÓ ZOLTÁN1999.06.30Székhely címe:1144BudapestAdria sétány 10/c.2005.02.09KereskedelemKészítésJavításVZ
Telephely címe:1144BudapestAdria sétány 10/c.Kereskedelem
PR7138VAJDA & SLEPEC KFT2013.06.26Székhely címe:8960LentiTakarék köz 9.20-09-0717472013.06.26
Telephely címe:8960LentiTakarék köz 9.Kereskedelem
PR3935VAJDA KFT2001.03.21Székhely címe:3525MiskolcFeszty Á. u. 95.05-09-0078642013.04.17KereskedelemKészítésJavításV*A
Telephely címe:3527MiskolcAdy E. u. 5.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR4650VAJDA KOLOS2003.09.03Székhely címe:9400SopronVadas J. u. 1. Fsz. 3.2008.12.12KészítésVK
Telephely címe:9400SopronVadas J. u. 1. Fsz. 3.
PR2844VAJDÁNÉ PETRIK MÁRIA1999.06.30Székhely címe:5350TiszafüredTéglás út 20.2008.07.30Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredFő út 33.Kereskedelem
Telephely címe:5350TiszafüredPiactér 7.Kereskedelem
PR5052VAKLI ÉVA2005.02.14Székhely címe:6400KiskunhalasBokányi u.3.2005.02.14Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasBokányi u.3.Kereskedelem
PR2137VALCSÁK ZOLTÁN2011.05.24Székhely címe:3600ÓzdVasvári u.10.42810182011.05.24KészítésJavításVZ
Telephely címe:3600ÓzdVasvár út 10.KészítésJavítás
PR1506VALÓ ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:1193BudapestSzigligeti u. 30.01-09-0795852012.05.17KereskedelemKészítésJavításV
Telephely címe:2600VácSzéchenyi u. 25.Kereskedelem
PR3185VANDA KFT1999.06.30Székhely címe:1075BudapestRumbach S. u. 12.01-09-6761412011.09.15KereskedelemKészítésJavításVR VND
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I. em.Kereskedelem
Telephely címe:1075BudapestMadách tér 7. IV. 1.Kereskedelem
PR4828VÁRADI SÁNDORNÉ2004.05.05Székhely címe:1137BudapestPozsonyi út 20.Kereskedelem
Telephely címe:1072BudapestRákóczi út 32.Kereskedelem
PR5131VÁRDAI JÁNOS2005.05.25Székhely címe:5520SzeghalomNádasdy út 48/1.2005.05.25Kereskedelem
Telephely címe:5520SzeghalomTildy Zoltán u. 1.Kereskedelem
PR5560VARGA GÁBOR2006.12.05Székhely címe:9024GyőrIkva u. 33. fsz. 1.2013.06.13KészítésVG
Telephely címe:9024GyőrIkva u. 33. fsz. 1.
PR6430VARGA ANETT2010.09.14Székhely címe:2532TokodaltáróAkácos u. 9.213416832010.09.14V A
Telephely címe:2532TokodaltáróAkácos u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR3193VARGA DESIGN KFT.1999.06.30Székhely címe:1052BudapestHaris köz 6.01-09-6748042010.02.23KereskedelemKészítésJavításVM VD*
Telephely címe:1161BudapestMarcell u. 48. (Műhely)Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:1052BudapestHaris köz 6.Kereskedelem
PR3760VARGA ENIKŐ ERIKA2000.09.07Székhely címe:2045TörökbálintFelsővár u. 66.34497092009.11.18KereskedelemKészítésJavításVE KVE
Telephely címe:2462MartonvásárDózsa Gy.u.2.KereskedelemKészítésJavítás
PR3617VARGA ÉS TÁRSA KFT2000.02.23Székhely címe:2000SzentendreBükköspart 82/A.01-09-5657972011.08.22KereskedelemVGG
Telephely címe:2000SzentendreBogdányi út 3-5.Kereskedelem
PR5838VARGA GYÖRGYI2008.04.16Székhely címe:6090KunszentmiklósDamjanich u. 4.2008.04.16KereskedelemKészítésJavításVGY
Telephely címe:6090KunszentmiklósDamjanich u. 4.Kereskedelem
PR2172VARGA GYŐZŐ2003.03.27Székhely címe:2143KistarcsaUngvári u. 1.2009.02.04KereskedelemKészítésJavításLORD
Telephely címe:2100GödöllőPalota-kert 13.Kereskedelem
PR2437VARGA ISTVÁNNÉ2005.07.13Székhely címe:6000KecskemétAkadémia krt. 30.2005.07.13KereskedelemKészítésJavításVI
Telephely címe:6000KecskemétAkadémia krt.30.Kereskedelem
PR7021VARGA JÁNOS2012.11.08Székhely címe:2532TokodaltáróAkácos u. 9.303772892012.11.08V*J
Telephely címe:2532TokodaltáróAkácos u. 9.KereskedelemKészítésJavítás
PR3918VARGA PIROSKA2001.02.26Székhely címe:7134GerjenVajda Ignác u. 18.KészítésJavításVP
Telephely címe:6300KalocsaSzent István u. 51.
PR2683VARGA SZILVIA1999.06.30Székhely címe:3700KazincbarcikaEgressy Béni út 33/4.2013.04.03KereskedelemKészítésJavításVSz
Telephely címe:3700KazincbarcikaEgressy Béni út 33/4.Kereskedelem
PR5819VARGA VIKTOR2008.03.14Székhely címe:1087BudapestFiumei út 7.2008.03.14KészítésVV
Telephely címe:1087BudapestFiumei út 7.
PR4061VARGÁNÉ PALÁNKI ERZSÉBET2001.09.10Székhely címe:2600VácSzent István tér 3.Kereskedelem
Telephely címe:2600VácSzent István tér 3.Kereskedelem
PR1696VARGÁNÉ VENCEL BEÁTA1999.06.30Székhely címe:2310SzigetszentmiklósHorgász u.13.2009.05.26KészítésVB
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósHorgász u.13.
PR1441VÁROSI ÉS TÁRSA KFT1999.06.30Székhely címe:6200KiskőrösPetőfi tér 17.03-09-1004962005.05.27KereskedelemJavítás
Telephely címe:6200KiskőrösPetőfi S. tér 17.Kereskedelem
PR5012VARRÓ GABRIELLA2004.11.24Székhely címe:3300EgerDobó u. 9.2007.01.22Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerDobó u. 9.Kereskedelem
PR4267VÁSÁROS ALIZ2002.04.23Székhely címe:8638BalatonlelleKossuth Lajos u. 5/2.2009.07.02KereskedelemKészítésJavításVA
Telephely címe:8638BalatonlelleKossuth Lajos u. 5/2.Kereskedelem
PR5145VASEMBERHÁZ BP KFT.2005.06.08Székhely címe:1087BudapestKönyves Kálmán krt.44.01-09-7375632011.09.14KereskedelemJavításVAS
Telephely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 1.Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaTáborhely u. 4.Kereskedelem
PR4353VASS ENDRE2002.08.13Székhely címe:6729SzegedGera Sándor u. 52.202830032010.01.26KészítésJavításVE
Telephely címe:6729SzegedGera Sándor u. 52.Készítés
PR2140VASS JÓZSEF1999.06.30Székhely címe:9545JánosházaBatthyány u. 1/2.2013.06.28Kereskedelem
Telephely címe:9545JánosházaBatthyány u.1/2.Kereskedelem
PR4298VASS KÁROLYNÉ2002.05.31Székhely címe:8174BalatonkeneseSzéchényi u.2.2008.09.12Kereskedelem
Telephely címe:8174BalatonkeneseSzéchényi u.2.Kereskedelem
PR7095VAVIGOLD KFT2013.04.11Székhely címe:1131BudapestDolmány u. 5-7.01-09-1706122013.04.11
Telephely címe:1131BudapestDolmány u. 5-7.Kereskedelem
PR6778VDM BÉCSI ZÁLOG KFT2011.11.08Székhely címe:1103BudapestFarkasalma u. 4. III/9.01-09-9708882013.04.24VDM
Telephely címe:1034BudapestBécsi út 137.KereskedelemKészítésJavítás
PR7129VEDEREMO KFT2013.06.13Székhely címe:1023BudapestSzemlőhegy u. 1/B.01-09-5616362013.06.13
Telephely címe:8380HévízRákóczi u. 16.Kereskedelem
PR5808VEDRES GÁBOR2008.02.29Székhely címe:1025BudapestVöröstorony u. 1.2008.02.29KészítésV*G
Telephely címe:1025BudapestVöröstorony u. 1.
PR4930VÉGH KATALIN2004.09.10Székhely címe:3300EgerBerva 2 Lkt. 1/1.2009.02.19Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerDózsa György tér 1.Kereskedelem
PR4273VÉGSŐKER BT2002.04.26Székhely címe:4400NyíregyházaBártfa út 28.15-06-0841632004.11.02Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaKossuth tér 10.Kereskedelem
PR6583VEISZ MIHÁLYNÉ2011.02.28Székhely címe:2500EsztergomAranyhegyi út 4.64417312011.03.02C S
Telephely címe:2500EsztergomRákóczi tér 6.Kereskedelem
PR5922VÉKONY FANNI2008.09.17Székhely címe:1111BudapestBercsényi u. 6.2008.09.17KészítésV*F
Telephely címe:1111BudapestBercsényi u. 6.
PR5640VÉKONYNÉ OROVECZ ANIKÓ2007.06.11Székhely címe:6800HódmezővásárhelyNagy András János u.19.2009.02.24Kereskedelem
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyKossuth tér 6.Kereskedelem
PR5124V-ÉKSZER KFT2005.05.18Székhely címe:4032DebrecenNagyerdei krt. 72/b.09-09-0003582009.11.20Kereskedelem
Telephely címe:4060BalmazújvárosVeres Péter u. 7.Kereskedelem
Telephely címe:4026DebrecenPéterfia u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenPiac u. 29.Kereskedelem
PR5798VELEKEY ILDIKÓ2008.02.20Székhely címe:9700SzombathelyFő tér 25.2008.12.03KereskedelemVI7
Telephely címe:9700SzombathelyFő tér 25.Kereskedelem
PR2243VENDÉGNÉ PICHLER ÉVA2003.03.27Székhely címe:1223BudapestTűzliliom utca 31. fsz. 4.2009.03.30KészítésPE
Telephely címe:1223BudapestTűzliliom utca 27
PR2378VERGINA ARANYA KFT1999.06.30Székhely címe:1139BudapestPap Károly u. 22/A. VIII/2.01-09-3699992010.07.06KereskedelemVA3 VA3
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Gaál Mózes u. 5-7. I/128-
Telephely címe:1089Budapest129.sz.üzletKereskedelem
PR6788VERLIS GROUP KFT2011.11.18Székhely címe:1063BudapestSzinyei Merse u. 10.01-09-9721072012.05.21VRS
Telephely címe:1025BudapestSzikla u. 28/a.Kereskedelem
PR2708VERNES BÉLA1998.10.14Székhely címe:7523KaposfőPetőfi S. u. 33.2007.07.20KereskedelemKészítésJavításVB
Telephely címe:7523KaposfőPetőfi S. u.33.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárTeleki u. 7.Kereskedelem
PR2287VÉSNÖK KFT2011.05.06Székhely címe:1151BudapestAjándék u. 2/B.01-09-0657002011.05.06KészítésJavításfigurális
Telephely címe:1151BudapestAjándék u. 2/B.KereskedelemKészítésJavítás
PR6927VESZ-GOLD KFT2012.05.21Székhely címe:8200VeszprémBartók Béla u. 7.19-09-5153772012.09.11
Telephely címe:8200VeszprémKossuth L. u. 6.Kereskedelem
PR6416VEZÉR TAMÁS2010.09.01Székhely címe:3250PétervásáraSzent Márton út 2.184516952010.09.01
Telephely címe:3250PétervásáraSzent Márton út 2.Kereskedelem
PR4561VEZUVIÁN 2003 KFT2003.04.28Székhely címe:1182BudapestKolbányi Géza u. 8.01-09-713826KereskedelemVVV
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 167-
169. F11D05
Kereskedelem
PR3239VIA EZÜST KFT1999.06.30Székhely címe:1077BudapestIzabella u.34.01-09-6708952005.03.04KereskedelemVIA
Telephely címe:1073BudapestErzsébet krt. 37.Kereskedelem
PR3391VIALE KFT1999.07.19Székhely címe:1053BudapestKálvin tér 1.01-09-6741402012.11.14KereskedelemVIE VIE
Telephely címe:1053BudapestKecskeméti u. 14.E-39.sz.üzletKereskedelem
Telephely címe:1053BudapestKecskeméti u. 14. E-38.Kereskedelem
Telephely címe:6726SzegedFő fasor 16-20.Kereskedelem
PR2299VIDÁKOVITS TIBOR1999.06.30Székhely címe:2096ÜrömTáncsics Mihály u. 76.2006.03.28KereskedelemKészítésJavításVT
Telephely címe:2096ÜrömTáncsics Mihály u. 16.Kereskedelem
Telephely címe:1036BudapestBécsi út 85.Kereskedelem
PR5185VILICS JUDIT2005.08.10Székhely címe:1014BudapestMóra Ferenc u. 2/A.2007.06.14Kereskedelem
Telephely címe:1014BudapestMóra Ferenc u. 2/A.Kereskedelem
PR6751VILLÁS ADRIENN2011.10.12Székhely címe:4026DebrecenBem tér 2.253636832011.10.12
Telephely címe:4026DebrecenBem tér 2.KereskedelemÁrverés
PR2139VILLÁS JÁNOS1999.08.09Székhely címe:4026DebrecenBem tér 2.2008.03.03Kereskedelem
Telephely címe:4026DebrecenBem tér 2.Kereskedelem
PR3846VILL-GOLD KFT2000.11.20Székhely címe:1041BudapestRózsa u. 65. IV. em. 12.01-09-6911082012.12.17KereskedelemKészítésJavításVG VG*
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/226.Kereskedelem
Telephely címe:3900SzerencsGyár út 40.Kereskedelem
PR6904VINCE KIADÓ KFT2012.04.23Székhely címe:1027BudapestMargit krt. 64/b.01-09-1605622012.04.23
Telephely címe:1146BudapestDózsa György út 37.Kereskedelem
Telephely címe:1095BudapestKomor Marcella u. 1.Kereskedelem
PR4196VINCZE ANTALNÉ2002.02.08Székhely címe:4220HajdúböszörményHétvezér u. 57.2009.02.19Kereskedelem
Telephely címe:4220HajdúböszörményKorpona u. 6.Kereskedelem
PR2489VINCZE'NZA GOLD KFT2000.01.01Székhely címe:2000SzentendreStéger Ferenc köz 19.13-09-1051102008.11.26KereskedelemVIN
Telephely címe:2000SzentendreDobogókői út 1.Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestHunyadi János út 19.Kereskedelem
PR3506VINCZI GÉZÁNÉ1999.11.08Székhely címe:8100VárpalotaMátyás Király utca 20. II/7.2005.06.15Kereskedelem
Telephely címe:8100VárpalotaJókai út 1.Kereskedelem
PR2961VINNAI-ÉKSZER KFT1999.06.30Székhely címe:4400NyíregyházaSzéchenyi u.3.15-09-0651632009.06.23KereskedelemKészítésJavításVJ VAJ
Telephely címe:4400NyíregyházaSzéchenyi u.3.Kereskedelem
Telephely címe:4600KisvárdaFlórián tér 2.Kereskedelem
Telephely címe:4400NyíregyházaDózsa György u. 9.Kereskedelem
PR3377VINOSUS BT1999.06.30Székhely címe:1014BudapestOrszágház u. 2.01-06-4110542013.02.26KereskedelemMVT
Telephely címe:1014BudapestOrszágház u.2.Kereskedelem
PR4120VIOR KFT2001.10.29Székhely címe:8600SiófokHock J. köz 2/B.14-09-3012012008.02.06KereskedelemEDO
Telephely címe:8600SiófokHock J. köz 2/B.Kereskedelem
PR3535VIORO DESIGN KFT1999.11.30Székhely címe:6724SzegedZákány u. 9/b.06-09-0065882012.05.23KészítésVD
Telephely címe:6724SzegedZákány u. 9/b.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. fsz. 5.KereskedelemKészítésJavítás
PR4871VIRÁG ÉS TÁRSA KFT2004.06.17Székhely címe:1119BudapestCsurgó út 31.01-09-4694802012.09.18KereskedelemV*T
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. I/123.Kereskedelem
PR6952VISION'95 KFT2012.06.29Székhely címe:4200HajdúszoboszlóBöszörményi u. 2/A.09-09-003558262012.09.12V95
Telephely címe:4200HajdúszoboszlóBöszörményi u. 2/A.Kereskedelem
PR4241VISUS KFT2002.03.21Székhely címe:1026BudapestFenyves u.5.01-09-168673Kereskedelem*EG
Telephely címe:1126BudapestDolgos u. 2. llép. 172.Kereskedelem
PR2650VITA-GRUPP KFT1999.06.30Székhely címe:9011GyőrPince u. 25.08-09-0037342009.05.19KereskedelemKészítésJavításKT VÉG
Telephely címe:9028GyőrSzent Imre u. 134.Kereskedelem
PR1089VITÁLYOS GÁBOR2000.11.22Székhely címe:2300RáckeveSzent János köz 4.2007.02.20KereskedelemKészítésJavításVG
Telephely címe:2300RáckeveSzent János köz 4.Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4590VIVIEN 2002 BT2003.05.30Székhely címe:1211BudapestSzent Imre tér 19.01-06-7483842012.05.15Kereskedelem
Telephely címe:2310SzigetszentmiklósCsépi út 47.Kereskedelem
PR4679VIZI KFT2003.10.16Székhely címe:9700SzombathelyMóricz Zs. u. 13.18-09-105600KereskedelemKészítésJavításVIZ
Telephely címe:9700SzombathelySzelestey László u. 31. fsz.6.Kereskedelem
PR6274VOGUS BLOOM KFT2010.03.01Székhely címe:1139BudapestTeve u. 33-41.01-09-9344252010.03.01VGB
Telephely címe:1139BudapestTeve u. 33-41.Kereskedelem
PR6647VOLUMART KFT2011.05.16Székhely címe:1148BudapestNagy Lajos király útja 95.01-09-8813322011.05.16
Telephely címe:1183BudapestGyömrői út 91.Kereskedelem
PR5703VÖRÖS BERILL KFT2007.09.17Székhely címe:4033DebrecenMakkai Sándor u. 14.09-09-0134992010.09.01KereskedelemJavítás
Telephely címe:4032DebrecenJerikó u. 25.KereskedelemJavítás
PR5744V-PEARL KFT2007.11.22Székhely címe:1062BudapestAndrássy út 53. I. em.01-09-8678562012.09.05KereskedelemVTJ
Telephely címe:1062BudapestAndrássy út 53. I. em.Kereskedelem
PR3435VRANICS ÉS TÁRSA BT1999.08.30Székhely címe:7570BarcsKálmán I. u. 31.14-06-3014382011.09.06Kereskedelem
Telephely címe:7570BarcsSétatér4/13.Kereskedelem
Telephely címe:7570BarcsBajcsy-Zsilinszky u. 45/2.Kereskedelem
PR5697VST BT2007.09.04Székhely címe:3950SárospatakSzent Erzsébet u. 1.05-06-0122172007.09.04KereskedelemKészítésJavításVST
Telephely címe:3950SárospatakSzent Erzsébet u. 1.Kereskedelem
PR3365VUKÁLOVITS ÁKOS1999.06.30Székhely címe:7150BonyhádBacsó B. u. 18.Kereskedelem
Telephely címe:7150BonyhádVörösmarty tér 26.Kereskedelem
PR4826VULTUREBT.2004.05.03Székhely címe:1148BudapestBánki Donát u. 24/b. fsz. 16.01-06-4144342005.04.07KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1060BudapestBajcsy-Zs. út 49.Kereskedelem
PR4514WAGA KFT2003.02.27Székhely címe:1024BudapestLövőház u. 2-06. (Mamut f.l 030)01-09-7123682012.06.25KereskedelemWAG WAG
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 2-6. 223/A.Kereskedelem
Telephely címe:1024BudapestLövőház u.2-6 (K 131 ü.)Kereskedelem
Telephely címe:1123BudapestAlkotás u. 53. MOM-
Park,Alkotás szint G47.
Kereskedelem
PR2646WALLNER ÁGNES1999.06.30Székhely címe:1225BudapestZambelli L. u. 31.2009.09.17Készítés
Telephely címe:1225BudapestZambelli L. u. 31.
PR3250WASSERMANN Z. PÉTER1999.06.30Székhely címe:3910TokajKossuth tér 7.2009.09.02KereskedelemKészítésJavításkéz
Telephely címe:3910TokajKossuth tér 7.Kereskedelem
PR5875WATCH ARÉNA KFT2008.06.23Székhely címe:1087BudapestKerepesi út 9. E 033. sz. üzlet01-09-7373132012.10.10KereskedelemWAR
Telephely címe:1087BudapestKerepesi út 9. E 033. sz. üzletKereskedelem
PR6746WATCH GROUP HUNGARY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT2011.10.05Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.01-09-9425642011.10.05WGH
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7.Kereskedelem
PR7060WATCHCARAT KFT2013.01.16Székhely címe:1064BudapestPodmaniczky u. 57. II. 14.01-09-9758092013.01.16
Telephely címe:1064BudapestPodmaniczky u. 57. II. 14.Kereskedelem
PR6182WAWE-SPORT KFT2009.10.28Székhely címe:1027BudapestCsalogány u. 53.01-09-4632382012.11.13KereskedelemN*I
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zsilinszky u. 11.KereskedelemKészítésJavításÁrverés
PR5893WAXFORM KFT2008.07.22Székhely címe:1114BudapestBartók Béla u. 5501-09-8949542008.07.22KészítésNAD
Telephely címe:1114BudapestBartók Béla u.55
PR6700WEB OUTLET KFT2011.08.04Székhely címe:2840OroszlányArany János u. 1.11-09-0182842011.08.04
Telephely címe:2840OroszlányArany János u. 1.Kereskedelem
PR7127WEB-BOLTOK 2013 KFT2013.06.10Székhely címe:1147BudapestCzobor u. 52.01-09-1730662013.06.10
Telephely címe:1147BudapestCzobor u. 52.Kereskedelem
PR5314WEDDING HALL KFT2006.01.25Székhely címe:1024BudapestLövőház u. 27/A.01-09-7170202007.07.11KereskedelemKészítésJavításWH*WH
Telephely címe:1024BudapestLövőház u. 27/A.Kereskedelem
PR2879WEISZ JÓZSEFNÉ1999.06.30Székhely címe:7030PaksJózsef Attila u. 1/A.2008.11.26Kereskedelem
Telephely címe:7030PaksDózsa György u. 17.Kereskedelem
PR3693WELDING 2000 KFT2000.05.30Székhely címe:4033DebrecenHuszár Gál u. 58/a.09-09-004854Kereskedelem
Telephely címe:4033DebrecenHuszár Gál u. 58/a.Kereskedelem
PR6848WELL GOLD KFT2012.02.02Székhely címe:5630BékésMálna u. 9.04-09-0114652013.04.16
Telephely címe:5600BékéscsabaAndrássy út 23-27.Kereskedelem
PR7089WELLINGTON TRADE KFT2013.04.04Székhely címe:1126BudapestDerkovits u. 10.01-09-9966682013.04.04
Telephely címe:1126BudapestDerkovits u. 10.Kereskedelem
PR6392WEST GOLD CENTER KFT2010.07.30Székhely címe:1073BudapestKertész u. 31.01-09-9373482010.08.05WGC
Telephely címe:1073BudapestDob u. 59. 4. sz. üzletKereskedelem
PR3107WEXTON KFT1999.06.30Székhely címe:1225BudapestTenkes u. 7/a. l. 4.01-09-6644862009.12.18KereskedelemWEX
Telephely címe:1033BudapestBúza u. 10.Kereskedelem
PR5085WHITE SILVER KFT2005.04.06Székhely címe:1052BudapestHaris köz 1. III/1.01-09-7237152012.04.13KereskedelemWST
Telephely címe:1026BudapestSzilágyi Erzsébet fasor 121.Kereskedelem
Telephely címe:1191BudapestÜllői út 201.Kereskedelem
PR4387WHITE-CARD 2002 KFT2002.09.24Székhely címe:1161BudapestRózsa u.20.01-09-7078592006.03.09KereskedelemKészítésJavításCE
Telephely címe:1152BudapestSzentmihályi út 131. Pólus C.
(Humanic park I/651)
Kereskedelem
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR4326WIEMANN & WIEMANN BT2002.07.04Székhely címe:1025BudapestMuraközi u. 13.01-06-7525062012.12.18KészítésW8W
Telephely címe:1025BudapestMuraközi u. 13.KereskedelemKészítésJavítás
PR4624WI-KI GYÖNGYHÁZ KFT2003.07.28Székhely címe:2300RáckeveKossuth Lajos u. 21.13-09-0951282008.10.16KereskedelemKészítésJavításWI-KI
Telephely címe:2300RáckeveKossuth Lajos u. 21.Kereskedelem
PR1866WILL KÁROLY2003.04.30Székhely címe:1161BudapestDobó u. 20.2007.01.30KészítésWK
Telephely címe:1161BudapestDobó u.20.
PR4185WLADIS MŰTEREM KFT2002.01.16Székhely címe:1055BudapestFalk Miksa u. 13.01-09-7027142009.08.06KereskedelemKészítésJavításkéz+Wladis
Telephely címe:1055BudapestFalk Miksa u.13.Kereskedelem
PR3421WOLF-GANG BT1999.08.10Székhely címe:2890TataHullám út 7.11-06-006238Kereskedelem
Telephely címe:2800TatabányaKöztársaság u. 57. fszt. 1.Kereskedelem
PR4128WORLD-TIME BT2001.11.13Székhely címe:2400DunaújvárosVasmű út 35.07-06-003680Kereskedelem
Telephely címe:2400DunaújvárosVasmű u. 35.Kereskedelem
PR7003XILION COMPANY KFT2012.10.10Székhely címe:1116BudapestSopron u. 40.01-09-9874242012.10.10
Telephely címe:1089BudapestGyörffy I. u. 1/g.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1082BudapestFutó u. 34-35. "Corvin Plaza" 22.
sz. üzlet
KereskedelemKészítésJavítás
PR4228YADE-KŐ KFT2002.03.13Székhely címe:4025DebrecenPiac u. 61.09-09-0086292007.01.08KereskedelemYAD
Telephely címe:4025DebrecenPiac u. 61.Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenSegner tér 7/D. fszt. 6.Kereskedelem
PR3055YAHALOM KFT1999.06.30Székhely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/122.01-09-6700892011.01.12Kereskedelem6Y8
Telephely címe:1089BudapestGaál Mózes u. 5-7. I/122.KereskedelemKészítésJavítás
PR5264YELLOW GOLD KFT2005.11.11Székhely címe:3300EgerÁrpád u. 4. I/3.10-09-0266662010.04.09KereskedelemYEG
Telephely címe:3300EgerÉrsek u. 12.Kereskedelem
PR5675YES SILVER KFT2007.07.31Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/218/A.01-09-8747302012.12.14KereskedelemYS
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II/218/A.Kereskedelem
PR5295YILDIZ-ÉKSZER BT.2005.12.08Székhely címe:1089BudapestKőris utca 29. tetőtér01-06-7711242006.06.08KereskedelemKészítésJavításYÉ YIL
Telephely címe:1089BudapestOrczy tér 4. (A ép. G jelű üzl.)Kereskedelem
PR7142YVERON KFT2013.06.28Székhely címe:1039BudapestFodros u. 66/B.01-09-9788452013.06.28EEI
Telephely címe:1039BudapestFodros u. 66/B.Kereskedelem
PR3133ZÁCH ZOLTÁN1999.06.30Székhely címe:9400SopronÁrpád u. 4.2008.07.03KereskedelemZZH
Telephely címe:9400SopronÁrpád u. 4.Kereskedelem
PR2138ZA-CI KFT2000.01.01Székhely címe:9021GyőrKirály u. 4.08-09-0033642006.12.13Kereskedelem
Telephely címe:9021GyőrKirály u. 4.Kereskedelem
PR5365ZACI-MACI KFT2006.03.23Székhely címe:2060BicskeSzt. István út 21.07-09-0115922006.03.23Kereskedelem
Telephely címe:2060BicskeSzt. István út 21.
PR5905ZACY FLÓRIÁN KFT2008.08.14Székhely címe:6720SzegedDugonics tér 11.06-09-0081022008.08.14Kereskedelem
Telephely címe:1032BudapestFlórián tér 6-9. F/10. sz. üzletKereskedelem
PR6591ZAFÍR GOLD ZÁLOGHITELEZŐ KFT2011.03.08Székhely címe:3530MiskolcAdy Endre u. 3.05-09-0210382011.12.02ZGZ
Telephely címe:3530MiskolcAdy Endre u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:3529MiskolcSzentgyörgy u. 3.Kereskedelem
Telephely címe:3533MiskolcAndrássy u. 41.Kereskedelem
PR5863ZAFÍR ZÁLOGHÁZ ÉS ÓRA-ÉKSZER KFT2008.05.19Székhely címe:1182BudapestFlór Ferenc u. 51.01-09-5672782010.07.28KereskedelemJavítás
Telephely címe:1152BudapestSzőcs Á. u. 12-22. (15. sz. üzlet)Kereskedelem
Telephely címe:3525MiskolcSzéchenyi István út 88.fszt.Kereskedelem
Telephely címe:2220VecsésMiklós u. 6.Kereskedelem
PR5584ZAFÍR-ÉKSZER KFT2007.02.13Székhely címe:6400KiskunhalasHősök tere 1.03-09-1142832008.04.09KereskedelemZAF
Telephely címe:6400KiskunhalasHősök tere 1.Kereskedelem
PR2745ZAFIRIA BT1999.06.30Székhely címe:1133BudapestKárpát u. 52.VI/26.01-06-2176522012.03.28KereskedelemMÁK
Telephely címe:2600VácSzéchenyi u. 21.KereskedelemKészítésJavítás
PR6535ZAFIRO KFT2010.12.20Székhely címe:8200VeszprémMikszáth K. u. 46.19-09-5132842011.10.04
Telephely címe:8230BalatonfüredJókai u. 17.Kereskedelem
Telephely címe:8200VeszprémCserhát ltp. 6.Kereskedelem
PR2428ZÁKÁNYI LÁSZLÓ2000.10.17Székhely címe:2049DiósdBartók Béla u. 9.KészítésJavításZL
Telephely címe:2049DiósdBartók Béla u. 9.
PR5379ZALKO GOLD KFT.2006.04.20Székhely címe:1111BudapestBudafoki u. 10/C. 1. em. 1.01-09-8685212012.01.19Kereskedelem
Telephely címe:2234MaglódEsterházy János u. 1. "AUCHAN"Kereskedelem
Telephely címe:1138BudapestGács u. 3. Tesco SU-12. üzletKereskedelem
PR6980ZÁLOG CENTER KFT2012.09.03Székhely címe:8756CsapiKossuth u. 6.20-09-0726642012.09.03
Telephely címe:8800NagykanizsaErzsébet tér 1.Kereskedelem
PR5053ZÁLOG ÉS HITEL RT2005.02.14Székhely címe:6050LajosmizsePetőfi u. 54.03-10-1003132005.02.14Kereskedelem
Telephely címe:6050LajosmizsePetőfi S. u. 54.
Telephely címe:6430BácsalmásPetőfi S. u. 60.
Telephely címe:6501BajaUszály u. 5.
Telephely címe:2700CeglédCsolnak u. 5.
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll.ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
Telephely címe:2370DabasKossuth L. u. 505.
Telephely címe:6400KiskunhalasArany J. u. 15.
Telephely címe:6090KunszentmiklósMező I. u. 5.
Telephely címe:2750NagykőrösBarcsai u. 4.
Telephely címe:6600SzentesKlauzál u. 9/a.
PR5775ZÁLOG UTCA KFT2008.01.09Székhely címe:5310KisújszállásNagy Imre u. 13/a16-09-0096732011.09.06Kereskedelem
Telephely címe:5775KisújszállásNagy Imre u. 13/a.Kereskedelem
PR3635ZÁLOGFIÓK RT2000.03.20Székhely címe:1119BudapestPetzvál József u. 44.01-10-043509Kereskedelem*ZF
Telephely címe:1082BudapestLeonárdó u. 15/b.
PR5654ZÁLOGHITEL KFT2007.06.27Székhely címe:3521MiskolcÁrvácska út 2.05-09-0137312010.06.30KereskedelemWV
Telephely címe:1048BudapestKordován tér 13.Kereskedelem
Telephely címe:4026DebrecenDózsa György u. 6.Kereskedelem
Telephely címe:1039BudapestMadzsar József u. 3.Kereskedelem
PR4366ZÁLOGLÁNC KFT2002.09.09Székhely címe:2151FótMóricz Zs. u. 2.13-09-0903062010.09.20Kereskedelem
Telephely címe:2151FótMóricz Zsigmond u.2.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2100GödöllőKossuth L. u. 44.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2600VácGörgey A. u. 17.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2120DunakesziFő út 122.KereskedelemJavítás
Telephely címe:3200GyöngyösKoháry u. 7. fsz. 5.KereskedelemJavítás
Telephely címe:2112VeresegyházHuszár u. 1.KereskedelemJavítás
PR5425ZÁM ÉVA2006.06.15Székhely címe:4060BalmazújvárosSzamuely T. utca 38.2007.05.07KereskedelemMAE
Telephely címe:4026DebrecenPéterfia u.18.Kereskedelem
PR3270ZANZA KFT1999.06.30Székhely címe:1183BudapestSzéchenyi u. 2.01-09-677388Kereskedelem
Telephely címe:1183BudapestSzéchenyi u. 2.Kereskedelem
PR7002ZÁRBÓK ZSOMBOR2012.10.04Székhely címe:1203BudapestTéglagyártó u. 19. 2/4.300946832012.10.04
Telephely címe:1203BudapestTéglagyártó u. 19. 2/4.Kereskedelem
PR5549Z-AURUM BT2006.11.28Székhely címe:8881SormásKossuth u. 14120-06-0389702009.12.21Kereskedelem
Telephely címe:8800NagykanizsaDeáktér 13.Kereskedelem
PR4859ZEMEF KFT2004.06.09Székhely címe:6500BajaSzarvas Gábor u.8.03-09-1112692012.02.23KereskedelemZEM
Telephely címe:6500BajaSzarvas G. u. 8/6.Kereskedelem
Telephely címe:6300KalocsaHunyadi u. 78.Kereskedelem
Telephely címe:7700MohácsEötvös u. 15.Kereskedelem
Telephely címe:6400KiskunhalasTáncsics u. 2/1.Kereskedelem
Telephely címe:6200KiskőrösPetőfi S. u. 11.Kereskedelem
PR6030ZEMPLÉN TAKARÉKSZÖVETKEZET2009.03.25Székhely címe:3980SátoraljaújhelySzéchenyi tér 8.05-02-0005612009.03.25Kereskedelem
Telephely címe:3980SátoraljaújhelySzéchenyi tér 8.
Telephely címe:3950SárospatakEötvös u. 3.
PR5324ZEN NATURAL KFT2006.02.03Székhely címe:3300EgerHonfoglalás u. 1/B.ép.10-09-0266172011.11.10KereskedelemZEN
Telephely címe:3300EgerAlmagyar u. 1.Kereskedelem
PR3190ZENIT-KER KFT1999.06.30Székhely címe:8000SzékesfehérvárMalom u. 1.07-09-0043832012.09.28KereskedelemKészítésJavításZK
Telephely címe:8000SzékesfehérvárMalom u. 1.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8000SzékesfehérvárPiactér 8.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1211BudapestRákóczi Ferenc út 142.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8630BalatonboglárSzabadság u.13.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8600SiófokSzéchenyi u. 7.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8300TapolcaDózsa György u. 18.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8900ZalaegerszegBalatoni út 2/AKereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:1117BudapestMóricz Zsigmond körtér 14.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8400AjkaSzabadságtér 20.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8500PápaKossuth u. 20.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:8200VeszprémMunkácsy M. u. 3/A.KereskedelemKészítésJavítás
PR5406ZÉO KFT2006.05.18Székhely címe:2515DorogBécsi út 42.11-09-0115862012.01.19KereskedelemKészítésJavításZO
Telephely címe:2510DorogBécsi út 42.KereskedelemKészítésJavítás
PR6836ZERNO KFT2012.01.25Székhely címe:6722SzegedBéke u. 9/a.06-09-0067162012.02.28
Telephely címe:6722SzegedBéke u. 9/a.Kereskedelem
PR5942Z-HITELKER KFT2008.10.08Székhely címe:7622PécsBajcsy-Zs. u. 2.02-09-0728452010.02.25Kereskedelem
Telephely címe:7622PécsBajcsy-Zs.u. 9. fszt. 14-15.Kereskedelem
PR5132ZILAI ÉS FIA KFT2005.05.26Székhely címe:7800SiklósVértanuk u. 33.02-09-0700602009.07.27KereskedelemZBJ
Telephely címe:7800SiklósFelszabadulás u. 30.Kereskedelem
PR3215ZIRVE KFT.1999.06.30Székhely címe:1074BudapestRákóczi út 54. II/206.01-09-6746872006.12.20KereskedelemSBU SBU
Telephely címe:1074BudapestRákóczi út 54. II/206.Kereskedelem
PR5554ZITUCCIA KFT2006.11.30Székhely címe:1055BudapestMarkó u. 1/b. fszt. 4.01-09-8751882008.05.22KereskedelemZ**
Telephely címe:1055BudapestMarkó u. 1/b. fszt. 4.Kereskedelem
PR6462ZOÉ ÉKSZER KFT2010.10.18Székhely címe:9600SárvárBatthyány u. 34. 3. ép.18-09-1098472010.10.18
Telephely címe:9600SárvárBatthyány u. 34. 3. ép.KereskedelemKészítésJavítás
Ügyfél kódMegnevezésNyilvántartásba vétel
időpontja
CímCégbejegyzés
száma
Váll. ig.
nyilvántartási
száma
Adatmódosítás a
nyilvántartásban
Engedélyezett tevékenységNévjel
PR6067ZOÉ GOLD KFT2009.05.27Székhely címe:9600SárvárBatthyány u. 34. 3. ép.18-09-1087022010.06.02KereskedelemZ*G
Telephely címe:9600SárvárBatthyány u. 34. 3.ép.Kereskedelem
PR5589ZOLGA KFT.2007.02.15Székhely címe:6100KiskunfélegyházaBatthyány u.20.03-09-1140552007.02.16Kereskedelem
Telephely címe:6100KiskunfélegyházaKossuth u. 16.Kereskedelem
PR6894ZOLI'Z DIAMOND KFT2012.04.06Székhely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II. 219.13-09-1533182012.04.06Z*Z
Telephely címe:1089BudapestBláthy Ottó u. 4-8. II. 219.KereskedelemKészítésJavítás
PR1834ZOTTL GYÖRGY1999.06.30Székhely címe:2890TataSomogyi Béla u.2.2007.11.29Kereskedelem
Telephely címe:2890TataSomogyi B. u. 2Kereskedelem
PR6296ZÖLD-VOLT KFT2010.04.13Székhely címe:7700MohácsDózsa Gy. u. 6.02-09-0711832010.04.13
Telephely címe:7700MohácsDózsa Gy. u. 6.Kereskedelem
PR6561ZSANNA INVEST KFT2011.02.01Székhely címe:8200VeszprémEötvös Károly u. 23/a.19-09-5065642013.06.28
Telephely címe:8200VeszprémDornyai Béla u. 4.Kereskedelem
PR4915ZSEMLYE GABRIELLA2004.08.24Székhely címe:1089BudapestElnök u. 1.2008.12.08
Telephely címe:1089BudapestElnök u. 1.
PR6597ZSENDOVICS GERGELY2011.03.17Székhely címe:2086TinnyeBocskai u. 23.225392952011.03.29ZSE
Telephely címe:2086TinnyeBocskai u. 23.KészítésJavítás
PR2438ZSIGMOND JÓZSEFNÉ1999.06.30Székhely címe:9900KörmendSzabadságtér 8.51240332012.03.19KereskedelemZSJ
Telephely címe:9900KörmendVida J. u. 8.KereskedelemKészítésJavítás
Telephely címe:9900KörmendSzabadságtér 8.KereskedelemKészítésJavítás
PR4988ZSIGOVITS ISTVÁN2004.11.04Székhely címe:5700GyulaSemmelweisz u. 24.2012.09.21KereskedelemKészítésJavításZSI
Telephely címe:5700GyulaSemmelweisz u. 24.Kereskedelem
PR6710ZSJ ART KFT.2011.08.17Székhely címe:1064BudapestRózsa u. 90.01-09-9562142011.08.17
Telephely címe:1137BudapestSzent István krt. 12.Kereskedelem
PR2388ZSOLDOS ÉS TÁRSA BT2000.05.17Székhely címe:7632PécsBerzsenyi u.8.02-06-0629492005.11.17KereskedelemKészítésJavításZSGY GEK
Telephely címe:7621PécsCitrom u. 2-6.Kereskedelem
PR5349ZSOLDOS TAMÁS2006.03.03Székhely címe:9730KőszegVárosház u. 4.2009.03.13KereskedelemZST
Telephely címe:9730KőszegVárosház u. 4.Kereskedelem
PR5067ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT2005.03.04Székhely címe:7630PécsZsolnay Vilmos u. 37.02-10-0602722013.05.27Kereskedelem
Telephely címe:7630PécsJókai tér 2.Kereskedelem
Telephely címe:7400KaposvárFő u.21.Kereskedelem
Telephely címe:3300EgerSzent János u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:9400SopronElőkapu u. 11.Kereskedelem
Telephely címe:9700SzombathelyKőszegi u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:4025DebrecenBatthyány u. 1.Kereskedelem
Telephely címe:7630PécsZsolnay Vilmos u. 37.Kereskedelem
PR7052ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KFT2012.12.19Székhely címe:7630PécsZsolnay Vilmos u. 37.02-09-0738872012.12.19
Telephely címe:7620PécsSzent István tér 18300/A.Kereskedelem
Telephely címe:7621PécsSzent István tér 18392/1.Kereskedelem
Telephely címe:7626PécsFelsővámház u. 52.Kereskedelem
Telephely címe:7626PécsMajor u. 21.Kereskedelem
PR3178ZSOMPUSZ KFT1999.06.30Székhely címe:1173BudapestFerihegyi út 78. fszt. 1.01-09-6724522012.11.05KereskedelemZSP
Telephely címe:1173BudapestFerihegyi út 78. fszt. 1.Kereskedelem
PR7101ZSÓTÉR ISTVÁN2013.04.17Székhely címe:6800HódmezővásárhelyZrínyi u. 25.322112842013.05.13ZSR
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyZrínyi u. 25.KereskedelemKészítésJavítás
PR1750ZSÓTERNÉ HORÁSZ TÜNDESzékhely címe:6800HódmezővásárhelyZrínyi u. 252010.12.02KereskedelemKészítésJavításHT
Telephely címe:6800HódmezővásárhelyZrínyi u. 25Kereskedelem
PR6020ZSUGA 111 KFT2009.02.26Székhely címe:1136BudapestRaul Wallenberg utca 1401-09-9002552009.11.30KereskedelemZSG
Telephely címe:1123BudapestAlkotás u. 53. (MOM PARK fsz. G
102)
Kereskedelem
Telephely címe:1117BudapestOktóber huszonharmadika u. 8-
10.
Kereskedelem
PR6459ZSUGOLD ÉKSZERKERESKEDELMI KFT2010.10.14Székhely címe:1124BudapestKiss János altábornagy u. 55-59.
fsz. 1.
19-09-5131312011.07.19GAO
Telephely címe:1124BudapestKiss János altábornagy u. 55-59.
fsz. 1.
Kereskedelem
PR7034ZSUZSAFER KFT2012.11.21Székhely címe:4900FehérgyarmatKiss Ernő u. 33.15-09-0702852012.11.21
Telephely címe:4900FehérgyarmatKossuth tér 3-5.Kereskedelem

Tartalomjegyzék