A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21694/2014/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 358. §] Bírók: Merőtey Anikó, Molnár Ágnes, Németh László

Fővárosi Ítélőtábla

4.Pf.21.694/2014/5.

A Fővárosi Ítélőtábla az Sipos Balázs Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Sipos Balázs Tihamér ügyvéd által képviselt I. rendű, kk. II. rendű, kk. III. rendű, IV. rendű és V. rendű felpereseknek, a dr. Békésiné dr. Tóth Ilona ügyvéd által képviselt alperes ellen, kártérítés iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék 2014. július 4. napján meghozott 64.P.21.711/2013/15. számú ítélete ellen, az I.,II.,III. rendű felperes részéről 18., míg az alperes részéről 17. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését megváltoztatja, az alperes által fizetendő járadék összegét az I. rendű felperes részére havi 60.000 (hatvanezer) forintra, a II. és III. rendű felperes részére havi 30.000-30.000 (harmincezer-harmincezer) forintra leszállítja, és mellőzi az alperesnek a lejárt járadék megfizetésére kötelezését.

Ezt meghaladóan a felemelt keresetre is kiterjedően utasítja el a keresetet. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi az I. rendű felperest 5.000 (ötezer) forint, a II. és III. rendű felperest 10.000-10.000 (tízezer-tízezer) forint fellebbezési eljárási perköltséget fizessen meg 15 napon belül az alperesnek.

A le nem rótt 15.000.(tizenötezer) forint eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az I. rendű felperes férje, a II-III. rendű felperesek édesapja 2008. február 15. napján külföldi állampolgár által okozott halálos közúti közlekedési balesetet szenvedett, mellyel okozati összefüggésben fennálló káruk megfizetésére terjesztettek elő keresetet az alperessel szemben a 190/2004. (VI. 8.) Kormányrendelet alapján.

Az alperes a térítési kötelezettségét nem, míg az egyes kárigények jogalapját, összegszerűségét vitatta.

A Fővárosi Törvényszék 64.P.22.794/2010/46. számú ítélete elleni fellebbezéseket elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.21.969/2012/7. szám alatt részítéletet hozott, amelyben részben elbírálta a felperesek nem vagyoni és egyes vagyoni igényeit, míg az I-II-III. rendű felperesek tartáspótló járadéka tekintetében az első fokú ítéletet a perköltségre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és e keretben az elsőfokú bíróság a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

A megismételt eljárásban 2008. február 15. napjától az I. rendű felperes özvegyi járadék címén havi 150.000 forint és 6.885.000 forint lejárt járadék, a II. és III. rendű felperes árva-járadék címén fejenként havi 150.000 forint és 9.180.000 forint lejárt járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Nem vitatták, hogy az alperes 2008. február 15. napjától az I. rendű felperesnek havi 60.000 forintot, a II. és III. rendű felperesnek 30.000-30.000 forintot teljesít, amelynek elszámolásával határozták meg a 2008. február 15. és 2004. június 30. napja között lejárt járadék összegét.

Az alperes az általa teljesítettet meghaladóan a kereset elutasítását kérte, mivel megítélése szerint a teljesítése a kiesett jövedelem pótlására alkalmas.

Az elsőfokú bíróság a 64.P.21.711/2013/15. számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 4.590.000 forintot, továbbá 2014. július 1. napjától minden hónap 15. napjáig esedékesen véghatáridő nélkül 120.000 forint járadékot, míg mind a II., mind a III. rendű felperesnek 6.885.000 forintot, továbbá 2014. július 1. napjától kezdődően minden hónap 15. napjáig esedékesen 18. életéveik betöltéséig 120.000 forint járadékot. Ezt meghaladóan az I., II., III. rendű felperesek keresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg mind az I., mind a II., mind a III. rendű felperesnek 84.710 forint perköltséget, melyből az ÁFA 18.010 forint. Megállapította, hogy az 572.300 forint eljárási illetéket az állam visel.

Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában a Ptk. 358. § (1) bekezdés felhívásával rámutatott, hogy a tartáspótló járadék funkciójáa az elhunyt által eltartottak szükségletei kielégítésének a korábbival azonos szinten történő biztosítása. Megítélése szerint a tanúvallomások hitelt érdemlően alátámasztották az I.rendű felperes előadását, miszerint a néhai által a családjának biztosított életszínvonal a honi átlagot meghaladta, a néhai bevételei elegendőek voltak az I-II-III. rendű felperesek szükségleteinek magas színvonalú biztosítására. Megállapította, hogy a néhai elhunytát követően milyen bevételekkel rendelkeztek az I-II-III. rendű felperesek, amelyeket az alperes maga sem vitatott. Nem látott olyan körülményt, amely alátámasztotta volna, hogy az I. rendű felperes elmulasztotta kárenyhítési kötelezettségét, figyelemmel arra is, hogy a balesetet követően elhelyezkedett. Mindezek alapján mérlegeléssel az I-II-III. rendű felperes tekintetében 120.000 forint havi összeget talált a tartásuk pótlására alkalmasnak, a néhai elhunyta időpontjától kezdődően, amelyet a lejárt 76,5 hónapra egy összegben az alperesi teljesítés elszámolásával határozott meg.

Az első fokú ítélet ellen az I-II-III. rendű felperes és az alperes élt fellebbezéssel.

Az I-II-III. rendű felperesek - miután az ítélet kiegészítése iránti kérelmüket az elsőfokú bíróság a 64.P.21.711/2013/22. számú, 2014. november 12. napján jogerős végzésével elutasította - a fenntartott fellebbezésükben az ítélet részbeni megváltoztatását, az I-II-III. rendű felperes részére megítélt lejárt járadék után 2011. május 1. napjától 2014. szeptember 4. napjáig a Ptk. 301. §-a szerinti késedelmi kamat megfizetésére is kérték kötelezni az alperest. Másodlagosan a fellebbezésüket kereset kiterjesztésként a Pp. 247. § (1) bekezdés és 146. § (5) bekezdés c) pontja alapján tartották fenn. Előadták, hogy a keresetlevelükben, a 2011. november 10., valamint 2012. június 12-i keresetpontosításukban kérték a lejárt járadék utáni késedelmi kamat megfizetését.

Az alperes a fellebbezésében az első fokú ítélet részbeni megváltoztatását, az I. rendű felperes tartáspótló járadékának havi 60.000 forintra, a II-III. rendű felperesek tartáspótló járadékának havi 30.000-30.000 forintra leszállítását kérte. Fellebbezésében kiemelte, hogy az elhunyt családfő baleset előtti igazolt bruttó jövedelme havi 610.000 forint volt, így a korábbi ítéletben megállapított tartáspótló járadékösszegeket nem vitatta és azt folyamatosan folyósítja. Megítélése szerint a tartáspótló járadék összege tényszerűen bizonyítható lett volna, azonban a jövedelmi viszonyok feltárása körében a megismételt eljárásban sem nyert olyan tény bizonyítást, amely a felperesek egyoldalú előadásán és a tanúk szubjektivitástól nem mentes előadásán kívül ne lett volna ismert. A baleset előtt a család igazolt havi nettó jövedelméhez képest a négy tagú családra a 2008. évi értékviszonyok mellett megjelölt költségeket jelentősen eltúlzottnak, illetve az igazolt jövedelemnek ellentmondónak minősítette. Nem tartotta igazoltnak, hogy a család miből fedezte az igazolt jövedelem dupláját kitevő kiadásokat. Jogi álláspontja szerint a tartáspótló járadék összegének meghatározása során nem lehet eltekinteni az igazoltan megszerzett jövedelemtől. Ellentmondásosnak tartotta a baleset előtti jövedelmi viszonyokról, családi kiadásokról csatolt kimutatásokat. Hangsúlyozta, hogy az alapeljárásban szóba sem került, miszerint a néhainak több mellékállása és abból jelentős mértékű adózatlan jövedelme származott. Észrevételezte, hogy a tanúk konkrétumot nem mondtak, csak általánosságokat, illetve az egyik tanú utalt iratokra, amely irat ha megvan, akkor az I. rendű felperest nem gátolhatta semmi abban, hogy azt bizonyítékként csatolja. Az I. rendű felperes által a jelenlegi kiadásokról csatolt kimutatást erősen életszerűtlennek és valótlan adatokat is tartalmazónak minősítette. A peradatok szerint a család tulajdonában legalább négy lakóingatlan van, amelyből három hasznosítása nem történt meg, amit az I. rendű felperes kárenyhítési kötelezettségébe tartozónak ítélt. A kárenyhítési kötelezettség megsértése körében hivatkozott arra is, hogy az I. rendű felperes nem teljes munkaidős állást vállal. Megjegyezte, hogy a csatolt közalkalmazotti kinevezés szerint az I. rendű felperes egyéb bérjellegű juttatást is kap, ami a jövedelembe számít. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a bírói gyakorlatban általánosan elfogadott számítási módot, miszerint kártérítési ügyekben is követendő a Csjt. szerinti felosztás, azaz a baleset előtt 30-30-20-20 %, míg a baleset után 50-25-25%.