BH 2001.6.296 Semmis az a nyilatkozat, amely szerint a munkavállaló hozzájárul ahhoz, hogy a munkáltató a munkabéréből az esetleges károkat kártérítési határozat nélkül levonja [Mt. 8. § (2) bek., 9. §, 87. § (1) bek. d) pont].

A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság 150 000 forint és kamatai megfizetésére kötelezze az alperest kártérítés jogcímén.

Az alperes kérte a kereset elutasítását.

A munkaügyi bíróság az ítéletével a keresetnek helyt adott, és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 150 000 forintot és ennek 1995. augusztus 18-ától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát.

A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az 1995. augusztus 14-én megkötött munkaszerződés szerint az alperes burkolóként dolgozott volna Németországban. E munkaszerződés szerint önkényes hazautazás esetén a megállapodást megszegő dolgozó pótlásáig, legfeljebb azonban 30 napra napi 5000 Ft egyéb költségátalányt köteles a munkáltatónak megtéríteni. Az alperes azonban a Németországba, szállására érkezését követő napon - néhány órai munka után - már hazautazott. Hazatérése okaként a szállás alkalmatlanságát jelölte meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alperes kellő alap nélkül tagadta meg a németországi munkavégzést, ezért a munkaszerződésben kikötött kárátalány (napi 5000 forint) megfizetésére köteles.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a felperes nem megfelelően tett eleget az elhelyezési kötelezettségének, e körben további bizonyítást ajánlott fel. Vitatta az elsőfokú bíróság által alapul vett kárátalány összegére vonatkozó megállapodást is.

A felperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését alaposnak találta, az elsőfokú bíróság ítéletét az ítéletével megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest a perköltség megfizetésére is.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a következőkkel egészítette ki: A peres felek által a külföldi munkavégzésre megkötött megállapodás akként rendelkezik, hogy "a megállapodásban nem szabályozott egyéb kérdésekben a Munka Törvénykönyve, illetve az annak végrehajtására megjelent rendeletek előírásai irányadóak. A szerződés 30 nap próbaidőre értendő, amely alatt abban az esetben, ha munkájával kapcsolatos kifogás merül fel, illetve magatartása nem megfelelő, hazarendeljük, és a céget ért, a dolgozó magatartásából eredő mindennemu kárt a dolgozóra terheljük. Jelen külföldi szerződés amennyiben lejár, a bt. sem belföldi, sem külföldi munkát biztosítani nem tud, így a munkaviszony megszuntnek tekintendő".